- Hát ez bizony nem szép dolog. - Nincs amiből ne tudnám magam kibeszélni valamilyen útion módon. Oké, ez úttal már én is beismerem, hogy füllentettem. Inkább ezt mint egy tévedést. Igen is tudok szorult helyzetekben kerülni méghozzá profi módon és amikor a legkevésbé sem szeretnék, de abban az esetben valamit nagyon kell tudnia az alaknak, hogy sarokba szorítson én pedig ne találjam meg a kiutat ha akarom.
- Bármibe lefogadom, hogy ha ugyan ezzel állok most elő, akkor azzal jössz, hogy biztosan ironizálok. - Pedig nem. Ezzel csak azt mondanám, amit hallani szeretne, vagy mégsem? Nem hinném, hogy valóban ezt hallaná vissza szívesen tőlem és nekem ez a borzasztó csakis borzasztó tud lenni, ami nem túl pozitív.
De azért tegyünk csak egy próbát.
- Szóval... Mondhatjuk, hogy sikerült nagyon is kellemesen meglepned. Azóta sem térek magamhoz. - Nem tudom ez mivel hangzott jobban, de én nagyon is őszinte voltam vele és mindvégig a szemébe néztem. Tényleg, meg kell hagyni hogy túlszárnyalta minden eddigi várakozásomat és eleinte nem is akartam hinni a látszatnak, szóval akkor most vagy kiválóan tartja vagy ez tényleg a valóság. De ha most tovább kezd kérdezősködni... Nem tudom mit csinálok vele.
- Egyet értek. - Azt hiszem ezen már átrágtuk magunkat és egyikünk sem tenné meg szívesen még egyszer ugyan azt az utat.
- Gondolom nem a pontos számra vagy kíváncsi... Legyen elég annyi, hogy nem soknak. - Tényleg nem. Az egy kezemen megtudnám ezt számolni és nem is kellene túl sokáig töprengenem rajta, hiszen kapásból tudom a választ, de ezt egyelőre én még nem szándékozta megosztani vele. Hiszen én sem kértem és nem is fogom számon kérni a volt "vendégeit". Hogy kivel, hányszor, hogyan... na meg persze hol?
- Tudtam én. - Igen. Jól tudtam, hogy ettől aztán nem leszünk okosabbak.
- Öhm, nem tudnál néha kicsit csendben maradni? - Ez most olyan... Nem jókor jött. Nem mindig kell beszélni, ahhoz hogy megtegyünk valamit. Szerintem mi szavak nélkül is kiválóan megértenénk egymást, hogy ha persze hagyná is végre.
El sem tudja képzelni mióta várok már erre a pillanatra. De mind eddig csak én éreztem? Áh, nem hiszem. De most már nem is lényeges. Visszacsókoltam majd kezeimet lassan a vállára csúsztattam úgy húztam közelebb magamhoz.

- Ott a pont. - Tudtam le ennyivel a dolgot. Most mégis mit mondhattam volna? Nem igen akadt további hozzáfűznivalóm a dologhoz és szerintem felesleges is volna. Feleslegesen pedig nem szeretek fecsegni, hogy miért? Mert én sem bírom másoktól visszahallani az értelmetlen hablatyolást. Egyszerűen idegesít. Sok mindenhez van türelmem, de azért az is csak véges mint minden más.
- Ez sem szép. - Pedig most tényleg nem füllentettem. Szóval, nem tudom hogy mit lát, de talán a rossz szemszögből nézi a dolgokat.
- Ezt sem tudom már visszaszíni, de attól még gondolhattam komolyan vagy nem? Na és miért nem tudod eldönteni? - Maradok hű magamhoz és a kérdéseimhez, de hiszem hogy csakis így juthatok közelebb a megoldáshoz. Mert mondani ugye bármit lehet, ezt én is tudom. De azok a bizonyos árulkodó kis jelek mindig ott vannak, csak észre kell őket venni. Figyelni kell és meglátod őket.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - De ha most azzal jön nekem, hogy nem mert ő kérdezte előbb, hát komolyan mondom, hogy repül a következő párna vagy ami a kezem ügyébe akad. Erre valahogy nem szeretnék válaszolni és nem is illendő ilyesmit kérdezni. Nem csak tőlem, mástól sem. Persze ha szükséges akkor majd kitalálok valami frappáns választ, de bízom benne ,hogy lesz olyan tapintatos és erre nem lesz szükség. Más különben én is kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni.
Nem igazán tudom mit talál most olyan szórakoztatónak és most nem is szeretnék ezen töprengeni. Sőt, most egyáltalán nem szeretnék gondolkodni csak engedni a csábításnak.
Beleborzongtam keze érintésére, hideg volt. Ami nem meglepő mivel még mindig csurom vizesek vagyunk, de már egyáltalán nem érzem, hogy fáznék vagy bármi ilyesmi. Elszakadva ajkaitól bújok ki a felsőmből, amit csak valahova lazán félredobok. Azt már nem tudom, hogy mégis hol landolhatott, de később még bőven lesz rá időm, hogy előkerítsem ha majd szükségem lesz rá. Türelmetlenségem lassan de biztosan megmutatkozik... Ez úttal én tapadtam ismét ajkaira hevesen és egyre követelőzőbben.

- Te most zavarba akarsz hozni? - Mert lássuk be igen közel járunk hozzá. Én viszont nem annyira szeretek úgy festeni mint egy cuki kis rák. Az úgy már túl sok mindent is elárul és valljuk be, azt nem tudom irányítani. Nem én döntöm el, hogy mikor akarok elpirulni és mikor nem. De ettől még tud zavarni...
- Ne is akarj. - Eléggé zűrzavaros nekem is, nem még másoknak. Különösen amikor én sem tudom eldönteni, hogy mi a jelenlegi állás és hogy hogyan tovább vagy amikor megfogalmazódnak bennem eme remek kérdések. Azt jobb nem lekövetni.
- Akkor nem mondjuk, jó? - Próbáltam kicsit poénosabbra venni a figurát, bár ez most nem az igazi. De legalább megpróbáltam és a szándék igen is fontos.
- Tényleg? Na és te mit látsz? - Na ez alól tessék kibújni. Nem tartom elképzelhetetlennek, de könnyűnek sem. De még csak azt sem állíthatja, hogy én kezdtem el az egészet és mindvégig csakis a hátsószándék vezérelt.
- Ha megkérdeztem volna te válaszoltál volna? - Valamit biztosan, csak hogy az nem a megfelelő válasz lett volna a kérdésemre és egyébként sem áll szándékomban ezt megkérdezni. Nem akarok én sem mindent tudni és van egy olyan érzésem, hogy jobb is ha erre hallgatok és tényleg nem leszek mindenre olyan és annyira kíváncsi. Mert egyáltalán nem biztos, hogy majd az is a tetszésemre lesz, amit az után fogok hallani.
- Na és ha kiderítettél valamit velem is megosztod? - Azért ezt megnézném. Persze tudom, hogy csak úgy mondta. De attól még jó eljátszadozni a gondolattal. Végtére is az nem kerül semmire és azt gondolsz amit csak akarsz.
Meglepetten eszmélek rá arra, hogy tényleg letépte magról az inget. Az eddigiek többségében rólam tépték le a felsőt, de nekem így is megteszi. Akár segítettem volna is, de arra már nem hagyott időt. Igaza is van. Tiszta időpazarlás, semmi több.
Hm, az az én részemről már régen megtörtént... De ez úttal képes vagyok magamban tartani a dolgokat és nem a felszínre törni. Habár ha igaza és tényleg mindent leolvasható tisztán az arcomról, akkor azt is észre fogja venni, hogy mennyire nem tudom hová tenni a dolgot mikor már a kád szélén találom magam.
- Oké. - Csak ennyit feleltem zavartan. Mert bolond legyek ha én ezt értem. Azzal pedig mindig is tisztában voltam, hogy nem vagyok teljesen százas, de ez még nekem is sok.
- Azért abban még segítenél, hogy mit hol találok? - Mert értem én, hogy találjam fel magad, csak épp lövésem sincs mit hol keressek... és ezzel talán megspórolunk magunknak néhány értékes percet. Mondjuk fogalmam sincs meddig lett volna türelmem csendben keresgélni és amúgy sem szeretek ennyire önállósulni mások rezidenciáján.

- Ez az... Folytasd csak tovább! - Már jobbnak láttam meg sem szólalni abban reménykedve, hogy addig semmi olyat sem fogok tőle hallani, amitől csak mér vörösebb lehetek, de azért nem kímél ezen a téren azt meg kell hagyni. Erősen bízom abban, hogy azért tényleg nem vagyok már rákvörös. Nem szokásom és nem is most szeretnék ebbe belejönni. Fogalmam sincs, de ha lesz legközelebb hát én sem fogom magamról sajnálni az alapozót. Inkább keltsem azt a látszatot, hogy egy valóságos porcelánbaba vagyok, mint inkább azt, hogy egy piros paprika. Na azt nem...
- Áh, pedig már éppen akartam kérdezni, hogy mégis hogyan fogod csinálni... - Még, hogy kicsúszik a számon? Igen, ez elképzelhető, de nem adom ám olyan könnyen és most hogy most már tudom mi a célja majd résen leszek. Mert mint az már kiderült nagyon jól el tudja terelni a figyelmemet.
- Meglehet. - Mosolyodtam el huncutul. Ezt az estét még csak megtervezni se lehetett volna jobban és ha tényleg sikerül annyira elterelnie a figyelmemet, hogy valami kicsússzon a számon, amit más különben egyáltalán nem biztos, hogy én is elmondanék, akkor azt meg is érdemli, mert valamit nagyon tudhat...
Na ezt nevezem én teljes körű ellátásnak, vagy nem? Hiányozhat még valami? Talán a száraz ruhám, de ha esetleg meggyőzne, hogy arra úgy lesz szükségem, akkor nem töprengnék ezen tovább. Azt hiszem egyszerűen és gyorsan megfeledkeznék róla és hagynám a fenébe. Elvégre ezen ráérek majd később is gondolkodni.
Most mit mondjak? Ritkán szokott valaki ilyen körültekintő és figyelmes lenni. Talán ezért is vagyok olyan meglepett és egy rossz szavam se lehet. Mi több egy ideje alig tudok megszólalni. Na szép... De legyen. Na ő azt szeretné, hogy inkább egy törölközővel szárítkozzam meg, akkor én azt is fogom használni. Miután kiment előkerestem a hajszárítót... Úgy is ez fog a legtovább tartani, szóval remélem lesz elég türelmes kivárni... vagy? Mégis csak nekem lesz igazam...?!

- Milyen igaz... - Szóval most akkor az este folyamán kénytelen leszek hozzá szokni a vörös színhez? Szeretem is csak nem pontosan az arcomon, ott ugyan is szerintem nem mutat olyan jól.
- Ravasz... - Mosolyodtam el... Azt hiszem kezdi megfejteni ,hogy hogyan is működik ez nálam. Ki kell találnom valamit és taktikát kell váltanom, mert ha engedem ,hogy teljesen kiismerjen az úgy nem érdekes. Akkor hol marad az izgalom? Mindenre gondolni kell.
Gondoltunk volna ekkor amikor volt kedves belepottyantani a medencébe. Mennyivel egyszerűbb lett volna... Ledobtam volna legalább a felsőmet és a nadrágomat. Oké, hogy a hajam akkor is épp ilyen vizes lenne, de legalább akadna még száraz ruhám. Így viszont... ebben az esetben most rá utaltam magam akár akartam, akár nem. De így döntöttem és ah már egyáltalán itt vagyok, akkor ez egyértelmű... Az, hogy én akartam itt lenni. Tudom, hülyeségeken agyalok hajszárítás közben, de ez örökkévalóság lesz mire az én hajam száraznak mondható. De törölköző továbbra sincs a láthatáron és pedig nagyon is jól tudom mire megy ki a játék. Még ha be is válik amit szeretne, akkor is váratom még. Vagyok vagyis leszek olyan türelmes. Hullámcsatokat vettem ki a zsebemből azzal kezdtem el feltűzgélni a hajamat legalább is a szárazabb részeket. Amúgy sem akarom, hogy ismét vizes legyen. Annyira jól azért nem szórakozom vele. Azért most már kezd foglalkoztatni a gondolat, hogy mégis hol a csodába marad Abel a törölközőmmel vagy hogy egyáltalán ő hol van. De mivel nem igazán ismerem ki magam ebben a hatalmas "házban" én egész biztos nem indulok a keresésére. Mert nem hogy én nem fogom őt megtalálni, hanem végül ő nem fog engem megtalálni. Szóval maradok itt szépen és várok tovább már kevésbé türelmesen. Nem hiszem el, hogy most tényleg képes velem ezt csinálni. Kikapcsoltam a hajszárítót majd félretettem... Töprengtem pár percig... Áh, reménytelen. De szinte bármibe lemerném fogadni, hogy mire a kádban leszek elő fog bukkanni, bármibe. Épp ezért, ideje előcsalogatni. Megnyitottam a csapot beállítottam a vizet és vártam amíg a kád megtelik. Ha előkerül én kicsinálom! Azért csak vetkőzni kezdtem... Annyira tudom, hogy igazam lesz, de nem vagyok épp ütőképes pozícióban. Hát nem egészen így képzeltem, hogy majd lekerülnek rólam a ruhadarabok. Ahogyan azt sem, hogy majd a fürdővizem fog felmelegíteni, de úgy tűnik, hogy most ezzel kell beérnem még egy bizonytalan ideig. Nagyot sóhajtva léptem be a habok közé és vártam, hogy mikor igazolódik be a gyanúm. Mert köztudottan a gyanú az egyetlen igazság. Egyébként is ritkán tévedek. Jó, jó... De nem az igazi. Más helyzetben órákig tudom áztatni magam, de most pillanatnyilag nem ez vonla minden vágyam.

Annyira tudtam! Szinte már vártam. Sőt, még szép hogy vártam már... Őszintén szólva, akkor lepődtem volna meg csak igazán ha nem jelenik meg, de mindezek ellenére sem becsülöm őt le, mert a jó voltából ma itt már másodszor van alkalmam fürödni hol ott egyszer sem szerepelt a terveim között. Még csak nem is számítottam rá, szóval inkább meg sem szólalok. Nem teszem fel a nagy kérdést, hogy mi jöhet még, mert fogalmam sincs és úgy sem fogok tudni rájönni, még ő nem akarja. Sokkal inkább a a kérdés, hogy mi nem és a lista is annyival rövidebb lenne. Még ki sem mondtam, hogy tessék, bújj be - vagy valami - már nyílt is az ajtó. Mindenesetre ezért kár is volt kopogni vagy csak én nem kapcsoltam időben?
- Jaj dehogynem! - Nevettem fel halkan. Én nem aggódom, de ezt a játékot már én is játszottam, bár egy teljesen más szituációban, de akkor is pontosan jól tudom, hogy nem csak néz, de jól eléggé lát is, csak épp azt nem, amit szeretne. De hogy úgy mondjam ő is keresztül már nem egyszer a mai este folyamán a számításaimat, én miért ne tehetném?
Nem bírtam ki, ki tört belőlem a nevetés, ahogy felszisszent és amint elvette a kezét a szeme elől. Kétségtelenül találkozott valamivel és a látottak alapján nem volt túl örömteli. Jó, nem nevetek. Csak egy kicsit.
- Na látod... Most már tényleg nézel... - Nem a fenét nem nevetek. Alig tudtam megszólalni, na meg persze abba hagyni. De jobb less ha én sem ficánkolok túlságosan a víz alatt, mert ezek a habok sem örök életűek viszont abban az egy szál törölközőben se tennék túl sok hirtelen mozdulatot, tapasztalat… De akkor sem értem. Sőt, egyre kevésbé világos a számmora, hogy mit miért csinál, de most már nagyra értékelném ha engem is felvilágosítani. Nem szeretek találgatni.
- Köszönöm… További utasítás? – Csak mert eddig azt kell, hogy mondjam nagyon is az ő akarata érvényesült – vagy így vagy úgy, de mindig elérte - és szinte biztos vagyok benne, hogy gondolt már a továbbiakra is, épp ezért kérdeztem rá.

- Nem a te hibád. Egyértelmű volt. - Vontam meg a vállam, majd végül elmosolyodtam. Hm, nem benne van a hiba. Nem vagyok épp eltelve magamtól és ha volna rá lehetőségem tudnék mit változtatni a külsőmön... De ettől függetlenül mindenki megnézni a szépet és én szép vagyok. Nem hibátlan, nem tökéletes, de szép. Azt hiszem vagyis remélem, hogy amíg látom magamban a hibát addig nem leszek üresfejű öntelt liba. Az gondolkoztatott volna el csak igazán, ha rám se nézett volna, tényleg. Mert akkor valami valamelyikünkkel nagyon nem stimmelne... De akkor nekem volna most itt a helyem.
- Miért ha azt mondom, hogy igen akkor nem teszed? - Eléggé érdekesen venné ki magát ez az egész helyzet, de nem is én lennék ha ezt most ki bírtam volna, hogy ne kérdezzek meg. De olyan régen kérdeztem már rá valamire, hogy már szinte hiányzott. Nos, nem tudom, hogy akkor mit tenne. Valószínűleg semmit, merthogy valószínűleg ki sem bírná. De várjunk csak, ő kérdezett előbb.
- Ezt most miért kapom? - Kérdeztem mosolyogva miután ajkaink elváltak egymástól. Talán azért mert szófogadó engedelmes jó kislány voltam és nála ez jelenti a piros pontot? Na jó abba hagyom
- Oh, hát akkor nem kímélj. - Kíváncsian hallgatom, hogy ezek után mégis mi volna a feladatom, hogy kérésére megszárítottam a hajam majd megfürdöttem és láthatóan ő is... Hmmm, törcsi... Imádom!
- Igen is... - Nem sokkal, hogy kiment én is kikászálódtam a kádból. Még akár órákig tudnám ezt folytatni és áztatni magam, de annyira azért mégsem várathatom meg. Megtörölköztem majd magam köré tekertem a törölközőt, ami szemmel láthatóan és érezhetően nem volt túl hosszú. Nem túlzás ha azt mondom, hogy éppen csak annyit takart belőlem amennyit nagyon muszáj és nem pedig amennyit illendő. Nem többet. Sokkal inkább kevesebbet minél többet mozogtam benne. Nagyszerű. Ennyi erővel akár már enélkül is belibbenhetnék. A tükör előtt kiszedtem a csatokat a hajamból és igazítottam rajra kicsit, hogy egy madárfészek látszatét keltse. Majd erőt vettem magamon és kiléptem a fürdőből.
Oké, van még valami amiről tudnom kéne? Sétáltam végig a kis mécsesekkel kirakott úton a szobáig majd le a lépcsőn és próbáltam nem zavarban lenni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus alkat vagy...?! - Mert hát mi másra vallana mindez? Más talán nem vacakolt volna ennyit mindennel, inkább csak a dolgok közepébe csapott volna lesz ami lesz alapon.

- Igazi úriember... - Hogy ebből mi volna az igaz azt nem tudhatom és a jelen helyzetben már nem is fogom megtudni, így csak megpróbálom elhinni neki, hogy tényleg úgy volna ahogy állítja, elvégre eddig még semmi olyat sem tett, aminek fényében te tehetném meg, hogy némi bizalmat szavazok neki.
- Értem, néha nekem is csendben szabad maradnom. Majd megpróbálok. - Mosolyodtam el biztatóan. Belátom ez most jogos volt, szóval majd igyekszem alkalmanként én is befogni és nem rá-vagy visszakérdezni mindenre folyton. Nem könnyű feladat a számmora, de azért nem is reménytelen. Különösen ha olyan jól le tudja kötni a figyelmemet mint eddig, akkor biztosan nem jut majd eszembe újabb kérdésekkel bombázni.
- Lehet ezt annak nevezni? - Tudom-tudom, éppen az előbb fogadtam meg, hogy befejezem, de hát valamit csak mondanom kellett és szerintem ezt a komoly méretű törölközőt nem igen lehet bárminemű öltözéknek hívni vagy ha mégis hát nem túl visszafogott.
Igazság szerint meg sem tudok moccanni benne anélkül, hogy valamiből ne látszatnék azzal többet a kelleténél, de hát csak nem szobrozhatok egy helyben és amúgy sem bírnám megállni és lássuk be több is volna mint vicces és kínos is egyben. Én akartam ezt, szóval mindent bele akkor!
- De idővel majd megtudom amit kell? - Kérdeztem rá bizakodva. Most biztosan lelkiekben már készül a terrorra és hogy majd nem hagyom nyugodni a több tucatnyi kérdésemmel, de azért annyit és érzek, hogy ezt most nem a legmegfelelőbb pillanat minderre.
- De ugyan akkor kicsit számító is vagy ám. - Célzok ezzel a nem túl nagy méretű törölközőre amiben most megpróbálok megtenni pár lépést a kanapéig, de nem túl hirtelen, mert a végén még ennyi sem lesz rajtam. Nem mintha az nagy mértékben változtatna bármin is és én általában vagy mindent vagy semmit alapon játszom. Majd csatlakoztam hozzá a kanapén. Persze ott sem mertem túl sokat helyezkedni, így próbáltam mi hamarabb kényelembe helyezni magam és aztán nem tudom...

- Nem is tudtam, hogy én csicseregni szoktam, de azért köszönöm. - Nem kötekedésképpen, de na... De ettől eltekintve én azért mégis csak megpróbálok majd kicsivel lejjebb vinni a szintet. De ha azok után meg azon problémázik, hogy alig szólalok meg, lövésem sincs honnan vagy hogyan, de kerítek egy szigetelőszalagot, amivel leragasztom a száját és addig fogom neki lökni a süket dumát, amíg könyörögni nem kezd, hogy hagyjam abba. Még, hogy a nők nem tudják soha, hogy mit akarnak...
- Jobban szeretnéd ha meg sem szólalnék? Mindenre csak mosolyognék és nagyokat bólogatnék? - Felvonom szemöldököm úgy kérdezek vissza, megint. De ezt most muszáj volt vagy már erre is csak bólogatnom kellett volna?
- Nem, de azt kell hogy mondjam van még mit csiszolni rajta. - Mert ez így még valahogy számmora nem az igazi. Valahogy nem szeretnék csak úgy villantani. Azt már kinőttem és csak egyszer csináltam egy kézilabdameccs alkalmával és minő meglepetés, nyertünk.
- Legyen. - És most bármibe nagyon szívesen belegyezek csak legyen márt azon a kanapén és a törölköző is maradjon a helyén. De még mindig jobb, hogy lefelé kell haladnom, mintha felfelé kellene.
- Jobban örülnél egy gátlástalan nőszemélynek? - Ez azért nem egy mellékes dolog, mert én szerintem soha sem leszek az. Úgy igazán nem is voltam és nem is bánom. Ugyan szerintem ezzel semmit sem veszítettem, sőt épp ellenkezőleg. Nem tartok sokra azokat a nőszemélyeket, akiknek hát, hogy úgy mondjam nem kell túl sok.
- Egyébként pedig több tiszteletet. - Az rendben, hogy már nem egyszer látott meztelen női testet, csak hogy ezt most az enyém és már elnézést, de ez azért mégis csak más. Legalább is nekem igen, az!
- Nézz csak végig rajtam, leesett? - Mármint a törölköző még nem, de a helyzet az nagyon is, remélem. Mert nincs kedvem részletezni.
Jó érzéssel töltött el, ahogy arcomat cirógatta és ekkor már tényleg nem tudtam megszólalni...

- Csacsogni szépen is lehet? - Kérdeztem vissza nevetve. Hát ez egyre jobb lesz komolyan mondom. Először csicsergek most meg már csacsogok. Most mi jön? Csivitelek és akkor már egy cuki kis madárka leszek? Viszont ha tényleg azt szeretné, hogy ne kérdezősködjek annyit, akkor kénytelen lesz ő maga befogni a számat. Egyébként meg nem úgy tűnik mint aki annyira zavarna ez a tény és amúgy meg szerintem nem lenne rá képes, bár is a szó szó szoros értelmében.
- Előfordulhat... - Már nem ez volna az első eset és hát szerintem nem is ezt könyvelhetjük el utolsónak sem.
- Kifejtenéd ezt nekem bővebben? - Én már csak úgy saját magamon nevetek, mert jól esik és mert nem tudok mit enni. Tudhattam volna... De nem tudtam és ez a lényeg. Ez úttal okosabb és rafináltabb is volt nálam, de persze nem fogom ezt annyiban hagyni. Ezt követi majd az édes bosszúm csak még ki kell tervelnem, mert a fontos részek mindig az apró részetekben rejlenek.
- Na akkor meg csitt... - akár hiszi akár nem, de én tényleg senki előtt sem szoktam így flangálni független bármiről. Értem én, hogy ha valamit elakarsz rejteni, akkor azt hagyd csak szem előtt, na de nem ennyire.
- Nem vagyok. Majd ha az leszek észre fogod venni! - Ez még semmi, de tényleg. Ezzel csak leplezni próbálom egy s mást, de ezek szerint nekem még ez is jól áll. Én pedig szeretem csinálni.
Nem vicces, na jó de... Méghozzá nagyon. De nem szeretnék villantani előbb mint kellene, de ha mégis sikerülne szerint én fülig elvörösödnék akár egy piros paprika és azt nagyon utálnám, mert nem szokásom. Többek között azért is utálom, mert azt nem tudom irányítani. Elvégre nem akkor vörösödöm el amikor én szeretné és nem is akkor múlik el amikor én azt szeretném.
- Szerintem már felesleges és abban is jó esélyem van rá, hogy összejön. - Most akár azt is mondhattam volna, hogy ha tényleg úriember, akkor most nem néz oda ahová nem illik, de ebbe most nem másznék bele. Amúgy meg ha én egyszer végre leteszem a fenekemet hát én fel nem kelek még egyszer, hogy átöltözzem!
Beleborzongtam, ahogy kezével combjaimat kezdte el simogatni. Egyre szenvedélyesebben és hevesebben csókoltam. Őszintén remélem, hogy ennél nagyobb meglepetés már nem fog érni... Mert én kinyírom vagy csak simán kikötözöm - nem tudom mivel, de majd feltalálom magam, nem kell aggódni -,de akkor is az lesz amit én akarok!

- Már el is felejtettem... - Á, a franca. Pedig már épp azon voltam, hogy egy újabb kérdéssel álljak elő, de ismételten megelőzött. Nem arról van szó, szeretek én úgy is válaszokat kapni, hogy fel sem teszem a kérdést, de az úgy olykor túl egyszerű és nem túl izgalmas. De idővel persze amúgy is mindent meglehet unni. Tehát kellenek azok a meglepetések.
- Az annyit tesz, hogy csitt! - Vontam meg a vállam mosolyogva. Mint már említettem semmit sem viszel túlzásba ebben a komoly öltözékben, ami nem mellékesen nem túl stabilan áll rajtam. Mondhatni próbára teszi az éberségemet. Szerintem pontosan érti mire szeretnék kilyukadni és őszintén szólva nem szeretem magamat ismételni, még akkor sem szoktam néha csicseregni.
Hm, azt kell, hogy mondjam könnyedén és gyorsan fordult meg az a bizonyos kocka és vele együtt a helyzet is. Nem számítottam rá, de hamar felülre kerültem. Amint látom valaki különösképp szeretek elszórakozgatni és játszadozni. Felőlem... Én aztán semmi jónak sem leszek az elrontója. De jobb volna arra is gondolnia, hogy nem csak ő tud az én türelmemmel játszani. Mert alkalomadtán tudok én nála rosszabb is lenni na meg persze könyörtelen. Ki tudja? Talán ha még hosszabb ideig marad ez a felállás, megtapasztalhatja. De abból szerintem ne kérjen. Amíg ő a hajammal játszadozik én is keresek magamnak valami játékot és azt hiszem már meg is találtam. Körmeimet kezdtem el jártatni felső testén hol finomabban és volt hogy egy kicsit mélyebbre eresztettem őket. Hát akkor játszunk. Meglátjuk hogy tetszik...

- Naaa, ne legyél már ilyen! - Nézek rá nagy zöld szemekkel mint egy cica, de tényleg valamiféle siker reményében. ennek muszáj beválnia. De ha valami csoda folytán mégse jönne össze a dolog aggodalomra semmi ok... Majd kitalálok valami mást. Valami jobbat, aminek aztán tényleg lehetetlenség is volna ellenállni. Ugyan is még koránt sem látott belőlem mindent és abból amire képes vagyok némi ösztönzéssel.
Látom nem csak én vagyok hajlamos nem érteni a szép szóból, de azért tegyünk csak még egy próbát. Ez úttal a mutató ujjamat helyezem ajkára még mindig arra kérve, hogy maradjon csendben. Azt hiszem innen most már akkor is tudom, hogy mit kell tennem, ha nem mondja... De ettől eltekintve megmutathatja ha nagyon szeretné. De tudom, hogy mit csinálok. Azt viszont nem mindig, hogy mikor kell abba hagyni. Szóval ebben bármikor a segítségemre lehet. Megtalálom a módját hogyan is fog leginkább működni ez a dolog.
Annyi azért érdekelne, hogy mégis honnan tudta? Miből jött rá, hogy imádom amikor a nyakamat csókolgatják?! De most már boldogan kibírom szó nélkül és inkább magamtól próbálok meg rájönni a dolog nyitjára.
Mellkasát kezdtem el ismét finoman karmolászni, egyelőre finoman. Nem sokáig tudok már magamnak parancsolni és megjegyzem már nem is akarok. Nem bírtam megállni. Egyszer csak hirtelen alsó ajkába haraptam és megint. Megjegyzem nem csak a körmeimet szeretem annyira használni, de erre hamarosan ő is rág fog jönni. Eljátszadozhatunk még jó ideig, de elfelejtettük elfektetni a szabályokat... Nálam többnyire egy szabály van életben, mégpedig hogy nincs szabály. Ez nem egy olyan dolog, amit előre meglehetne vagy meg kéne tervezni. Például én sem tudom előre, hogy akár a következő pillanatokban már a nyakának fogok esni és azt fogom kóstolgatni...