to: Soan

Egyedül maradtam a hatalmas házban, vagyis ebben a hitben éltem, senkit sem láttam már erre kószálni egy jó ideje már. Hosszú ideje először érzem magam magányosnak. Gondolataim csak a házasságom körül forogtak és arról amit nem is olyan rég Alexal beszéltünk. Amint össze házasodunk el fogunk költözni, lesz egy saját házunk, ahol megkezdhetjük önálló életünket, de vajon abban a házban is ennyire magányosnak fogom magam érezni? Tartok attól, hogy hibát követek el, de még mindig nem tudom eldönteni melyik lenne a legnagyobb hiba, az ha végig csinálom az egészet, vagy lefújom az esküvőt. Egyikhez sincs bátorságom, ezért már egy jó ideje már csak sodródók az árral, hagyom hogy vigyen egyszerűen az áramlat. Csukott szemmel ismerem a ház minden egyes szögletét, de most még is úgy haladok végig a nappali felé, mintha most járnák itt először. Bámészkodva tekingetek körbe, mindent meg szeretnék jegyezni. Sokáig ez a ház jutott eszembe, akárhol is voltam ha az otthont emlegették, de nem sokára lesz egy másik amit az otthonomnak tudhatok. Lassú léptekkel közelítettem meg a nappalit, melyet foglaltam a szófán és csak bámultam ki a hatalmas üvegablakon keresztül a birtokra. Nem is lesz rossz elmenni innen, mert mindenről Soan jut eszembe. Az első csókunknál is annál az alaknál álltunk. Odakint szakadt az eső én pedig csak gyönyörködni tudtam a látványban, egészen odáig míg fel nem bukkant és minden el nem kezdődött. Szerettem nosztalgiázni, igaz vannak fájó emlékek olyanok amin még mindig képtelen voltam túltenni magam, de a legtöbb emlékre szívesen emlékszek vissza. Gondolatimban elmélkedve játszadoztam jegygyűrűmmel, egy óvatlan pillanatban lehullott ujjamról és begurult a szófa alá. Négykézlábra ereszkedve próbáltam elérni, de sehogy sem ment. Szép lassan rám tört a pánik, hiszen nem csak egy egyszerű gyűrűről van szó, hanem az eljegyzési gyűrűmről.
- Lennél szíves segíteni és nem csak nézelődni? - Egy pillanatra megijedtem mikor észre vettem, hogy figyel valaki. Soan állt a hátam mögött és elképzelésem sincs mióta állhat az ajtóban. Remélem nem hiszi azt, hogy ezt szánt szándékkal tettem, hogy élvezkedni tudjon a szebbik felemben. Feltápászkodok a földről, kezeimet mellem alatt össze fonva nézek újra rá.
- Nem is tudtam, hogy mostanában új hobbid lett, mióta kukkolsz? - Mosolyogva próbálom kiszedni belőle amit tudni szeretnék. Próbálom az egészet poénosnak felfogni, még akkor is ha nem tudom megérteni miért nem szólt arról, hogy itt van a hátam mögött, komolyan nem vettem észre. Inkább bele sem merek gondolni, hogy volt-e már ilyen, mikor hasonlóan nem tűnt fel a jelenléte és csak figyelt engem egy árva szó nélkül.

ruha

to: Soan

Nem is lesz baj, ha mihamarabb elköltözünk innen Alexal az esküvő után. Csak most döbbentem rá nagy elmélkedésemben, hogy a háznak minden kis szeglete rá emlékeztet. A szófán ülve figyelem az előttem lévő dohányzóasztalt, régebben egy kristályváza díszítette egészen addig míg a nagy hévben le nem vertük onnan. Mosolyogva nosztalgiázok, ahogy újra és újra eszembe jut milyen hevesen is tudtuk egymást szeretni egykoron. Olyan szép és jó volt minden mikor kettesben lehettünk, túl naiv voltam mikor azt mertem feltételezni, hogy örökké fog tartani. Ennek már vége és egy másik férfihoz fogok feleségül menni. Annyira új még ez az egész és az esküvő gondolata is, hogy a gyűrű az ujjamon még teljesen idegennek tűnik. Még nem szoktam bele teljesen abba, hogy én most már igen is egy menyasszony vagyok, aki nem sokára férjhez is fog menni. Eljátszadoztam a gondolataimmal és a gyűrűmmel is. Valahogy lekerült rólam és begurult a szófa alá. Akármennyire is nyújtózkodhattam képtelen voltam elérni, túlságosan begurult és nem vagyok annyira erős, hogy magamtól félre tudjam húzni az ülőalkalmatosságot. Felvergődök eddigi négykézláb helyzetemből, azt hittem egyedül vagyok, de Soan jelenléte erre erősen rácáfolt.
- Begurult a szófa alá a jegygyűrűm és nem érem el. - Közöltem vele egy halk sóhaj kíséretével. Nem szívesen kérném meg pont erre a műveletre Soant, de kötve hiszem hogy találnék valaki jelen pillanatban aki tudna rajtam segíteni.
- Tudom sokat kérek tőled, de nem lehetne elfelejtened hogy valaha is láttál meztelenül? Tudod a mostani kapcsolatunk még nem jutott el arra a szintre, hogy erről így beszélhessünk. Talán téged nem zavar, de engem nagyon is feszélyez. Egyszerűen próbáljuk elfelejteni, hogy szinte az egész házat felszenteltük, mert erre az átkozott szófára sem tudok úgy nézni, mint egy jelentéktelen bútordarabra. Ugye te is tudod, hogy miért? - Most nem bírtam ránézni, inkább lesütöttem szempáromat. Még mindig nehezemre esik vele egy légtérben lenni, de hiába is próbálnék előle menekülni egyszerűen nem megy, minden percben eszembe jut, itt minden csak is rá emlékeztet.

to: Soan

Még mindig nem tudom hogyan kezelni ezt a helyzetet. Feszélyezve érzem magam ha egy szobában kell vele lennem úgy, hogy csak kettesben vagyunk. Ezért is próbálom mindig elkerülni mert nem tudom mit mondhatnék neki.
- Nem is játszottam vele, csak egyszerűen leesett az ujjamról. Sikerült leadnom pár kilót, de még nem voltam az ékszerésznél, hogy rám igazítsa, addig nem is lenne értelme míg le nem állok a koplalással. - Szeretnék az esküvőm napján tökéletesen kinézni, de vagyok rá olyan tekintettel, hogy nem dörgölöm az orra alá miért is nem eszek, habár szerintem a válasz mindenki számára nyilvánvaló. Ilyenkor biztosan minden menyasszony a súlyával és az esküvő szervezéssel van elfoglalva, ahogyan én is.
- Ha akarnám sem tudnám elfelejteni! Sok mindent megbántam már, de azt nem tudom bánni hogy szerettelek. Voltak szép pillanataink és egy ideig boldogok is voltunk együtt. De ugye erről rajtunk kívül senki sem tud? Kérlek ez maradjon is így. - El sem tudom képzelni mi lenne akkor, mikor kiderülne hogy mostohatestvéremhez gyengéd érzelmek fűztek, sőt éjszakánként egymás társaságára vágytunk. Már nem is tudom mi volt a nagyobb hiba, az hogy valaha is bele kezdtünk, vagy hogy hagytuk, hogy elmúljon a varázs. Azt mondják mindenhez két ember kell, de én túl kevésnek bizonyultam harcolni azért, hogy egyszer publikus legyen a mi szerelmünk.
- Alex értekezleten van azt hiszem. A belőled áradó gúnyból arra merek következtetni, hogy ne is számítsak a segítségedre, vagy még is? - Én csak szeretnék vissza kapni végre a szófa alatt rejtőző gyűrűmet, de Soan viselkedése egyáltalán nem tetszik. Nem várom el tőle, hogy oda legyen a boldogságtól, de azért azt hittem vagyunk annyira felnőttek már, hogy túl tudjuk tenni magunkat a múlton.

to: Soan

Nem akarok olyan feleséggé válni aki az esküvő után elengedi magát és egy csomó plusz kilót felszed, mondván már úgy is mindegy, hiszen már elvették innentől kezdve nem kell elnyernie mások tetszését. Nem, én nagyon is oda fogok figyelni magamra és arra, hogy vonzó maradjak. Úgy hiszem nem csak addig kell egy nőnek nőiesnek és csinosnak lennie még az oltár elé viszik.
- Nem koplalok csak jobban figyelek arra, hogy mit eszek és száműztem az édességet az életemből. - Pedig oda vagyok az édes dolgokért, de az esküvőm napján mindenért kárpótolni fog a torta, amiről még el kellene dönteni, hogy milyen ízé és mennyi emeletes is legyen. Még annyi szervezni valóm van, de egyre jobban közeledik a nagy nap. Várom már, de félek is tőle, mi van akkor ha rosszul döntök?
- Soan netán megbolondultál volna? Már hangokat is hallasz? Mert én az ég világon semmit sem hallok. - Komoly ábrázattal néztem rá, tudom mire megy ki nála a játék. Ami azt illeti tényleg nem hallok semmit, nem tudnak a falak sem pedig a bútorok beszélni, ami a legnagyobb szerencsénk ebben az esetben. Habár nem tudnak beszélni még is annyira sokatmondóak. Nem, nem válhatom be neki, hogy ez a csend is annyira sokat mondó számomra. Arrébb állok, hogy végre akcióba lendülhessen, szeretném Alex érkezése előtt vissza húzni az ujjamra a gyűrűt.
- Nő vagyok ezért gyenge is. - Halkan ennyit jegyeztem meg. Nem vagyok izmos sem pedig erős, hogy kedvemre tologassam arrébb a szófát vagy bármelyik bútordarabot. Persze a kisebb tárgyakkal azért még elbánok, de amik nehezebbek tőlem azok a helyükön maradnak ha rajtam múlna.
- Annyira vékony azért nem vagyok, hogy elfúljon a szél. Sőt, ha ennyire nagydarab fogok maradni még egy tornádó sem lesz képes fellökni. - Nagy szerencse, hogy a ruhámnak fűzős a felső része, legalább még karcsúbbnak fogok tűnne benne, de tartok attól, hogy az uszályos szoknya résztől vastagnak fognak tűnni combjaim. Ha nem lennék ennyire hagyománytisztelő akkor nem is fehérben mennék férjhez, esküszöm a fehér mindenkit kövérít.
- Esetleg visszakaphatnám? - Halkabban kérdeztem rá, elképzelésem sincs arról mi játszódhat le benne, hogy a kezében van az eljegyzési gyűrűm.

to: Soan

Boldognak kellene lennem, lebegnem a rózsaszín ködben és minden erőmmel az esküvő szervezéssel foglalkozni, de helyette csak tépelődök magamban. Szeretném azt hinni, hogy jó döntést hoztam és Alex az a férfi akire nekem szükségem van és nem fogom megbánni ha hozzá megyek feleségül. Egyik felem teljesen oda van a boldogságtól, hogy egy ilyen kedves pasas szeretné ha hozzá mennék, viszont a másik felem hevesen tiltakozik ellene. Egyre inkább közeledik az a bizonyos nap, én pedig úgy leszek tanácstalanabb. Alex mellett lenne egy stabil jövőm, minden olyan előretervezett lenne, házasság, ház, családállapítás. Valahol vágyok erre, csak félek hogy nem a megfelelő személy lenne Alex erre a szerepre, vagyis az lenne nagyon is, csak nem tudom, hogy tényleg hozzá kellene-e mennem. Soan pedig maga a rejtély, hevesség és kiismerhetetlenség. Teljesen egymás ellentétei.
- Igen, mert azok a dolgok hosszú távon ártalmasak nekem. - Már rég nem az édességről van szó, hanem ismét rólunk. Ilyenkor mindig bűntudatom támad, mert mégis csak én voltam aki kimondta, hogy vége. Annyi esélyt adtam neki, de sosem vett eléggé komolyan ahhoz, hogy tegyen is értem valamit, most pedig csak szenvedünk mikor vissza tekintünk a múltra.
- Sajnálom, én nem úgy értettem. - Újból lesütöttem tekintetemet, nem akartam megbántani vagy akár bármi sértőt mondani neki, de úgy látszik már ezzel elkéstem. Ha csak fele annyira szenved, mint én akkor Soan is a poklok poklán megy át.
- Mindenhez. - Idegesen túrtam bele szőke fürjeimbe. Nem csak ahhoz vagyok gyenge, hogy a szófát elmozdítsam, hanem ahhoz is, hogy döntéseket tudjak hozni, vagy akár nyíltan beszélni vele arról, hogy mennyire sajnálom, hogy így lett vége. Attól, hogy mi már nem vagyunk egy pár még nem kellene egymást kizárni az életünkből.
- Neked fel sem tűnt, hogy mennyire ocsmány lettem? - Sosem éreztem még ennyire kövérnek magamat, ha bele nézek a tükörbe semmi mást sem látok magamon, csak azokat a testrészeimet amivel nem vagyok megelégedve a rajta lévő súlyfelesleg végett.
- Soan ne, csak ezt ne csináld! Neked is meg volt rá a lehetőséged, csak nem kellettem annyira, hogy képes legyél arra, hogy elkötelezd magad. - Nehezemre esett kimondani, de még is ez a színtiszta valóság. Kezemet ismét felé nyújtottam, hogy végre vissza kapjam az eljegyzési gyűrűmet.

to: Soan

Soan már csak a múltam része, Alex pedig a jövőmé. Én akartam így, én mondtam végül igent Alexnak mikor megkérte, hogy menjek hozzá, de akkor mégis miért vagyok még mindig ennyire bizonytalan? Jobban érezném magam, ha tudnám, hogy minden menyasszony az esküvő előtt azon tépelődik, hogy jól döntést hozott-e. Viszont kevés menyasszonynak lehetett a mostoha bátyjával viszonya ezért is tér el az én esetem a többitől. Nem állítom, hogy nem szeretem már Soant, de Alex iránt is érzek valamit, ez egyre bonyolultabb lesz, ahogy az érzelmi szálaim összekuszálódnak.
- Igen Soan? Hallgatlak. - Látom rajta, hogy valamit nagyon is el szeretne nekem mondani, már csak arra várok, hogy kinyissa a száját és végre beszélni kezdjen. Remélem nem olyan dolgokkal fog már megint előhozakodni amiről nem is lenne szabad beszélnünk. Nem tudom, hogy Ő mit érez akkor, mikor újból és újból szóba kerül közöttünk ami volt, de nekem még fájdalmas arról beszélni. Mert felidéződnek bennem a régi szép emlékek, mikor elbújtunk a világ elől és csak mi ketten voltunk. Annyira szerettem keze lágy simogatását érezni, olyankor mindig az Ő kiscicája voltam.
- Meglehet, hogy úgy értettem, de meggondolatlan voltam. Sajnálom, nem akartalak megbántani sem pedig megsérteni. - Éppen eleget bántottam már akaratlanul is, ezért próbálok oda figyelni, hogy több kellemetlenséget ne okozzak neki. Nagyon is számít még nekem Soan, ezért is figyelek annyira oda az érzéseire. Habár tudom nem sokra megyek egy "sajnálom" szócskával, de legalább megpróbáltam. Én tényleg mindent annyira, de annyira sajnálok, egyáltalán nem akartam, hogy így legyen, sőt sosem szerettem volna fájdalmat okozni neki, távol is áll tőlem az ilyesmi, de neki mégis csak sikerült. Először megijedtem mikor kezem után kapott, nem is értettem miért teszi velem ezt, de mikor a tükör elé állított minden világos lett.
- Aranyos tőled, hogy vigasztalni próbálsz, de erős túlzás rám azt mondani, hogy gyönyörű. - Mindvégig a tükörbe néztem, de nem magamat, hanem őt figyeltem. Megmoccanni sem mertem, csak hagytam hogy végig simítson derekamon, keserédes érzés volt. Régen annyira szerettem ezt, viszont most nem lenne szabad ezt tennie velem.
- Kérlek ezt most hagyjuk abba. - Nem tudom mire készül, de Alex akármelyik pillanatban megérkezhet és nem szeretném ha olyan dolgot látna amit nem kellene neki.

to: Soan  

Ha lehetséges lenne, hogy bele lássak a fejébe megelégednék egyetlen pillanattal is, csak tudni szeretném, hogy mit gondol, érez. Mert hiába is várnám, tudom sosem fogja már velem megosztani ezeket a dolgokat, de azért mégis talán jobb lenne a lelkemnek ha tudnék azokra a bizonyos ki nem mondott szavakról. Szerelmi életem egyenlő a katasztrófával. Nem is tudom, hogy ezen nevetnem vagy sírnom kellene, de már mindkettő megtörtént. Azt pedig biztosra veszem, hogy az életemből egy remek szerelmes filmet tudnának forgatni, ami inkább dráma, mint vígjáték lenne. Szép lassan hozzászoktam már, hogy minden tettemnek következménye van és nem létezik olyan, hogy senkit se bántsak meg a döntéseimmel. Mintha törvénybe lenne írva, hogy valakinek szenvednie kell miattam, pedig sosem szerettem volna azt, hogy Soannak rossz legyen.
- Könnyen kapható nőkkel és méregdrága italokkal? - Nem bírtam magam türtőztetni csak úgy kibukott belőlem, habár már semmi közöm, hogy mit művel az életével és miféle nőcskék mellett ébred fel reggelente. Magamnak is hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel mit csinál és nem vagyok féltékeny, ha arra gondolok más valaki fog engem helyettesíteni az életében, de mégis el kell, hogy engedjem.
- Régen szerettem mikor bókoltál nekem, de most inkább csak zavarban érzem magam tőle. - Őszintén szólok hozzá, mert számomra jelenleg nagyon is zavarba ejtő ha azt állítsa rólam, hogy gyönyörű vagyok. Ha már Soan ezt mondja el is kellene neki hinnem, de valamiért mégsem azt a nőt látom a tükörben aki az voltam mikor még mi egy párt alkottunk. Minden megváltozott azóta, túl sok minden.
Soan karjai hirtelen derekam köré fonódtak, újra felelevenedett bennem az a régi ismerősös érzés mennyire boldogok voltunk együtt, ahogy az is hogy mindig derekamnál fogva kapott el, hogy az ágyba vigyen. Csak egy röpke pillanatra hunytam le szempáromat, túl nagy hiba volt. Megremegtem mikor puha ajkai nyakamat érintette. Testem már régen megadta volna magát, de az eszem azt ordította, hogy nem helyes amit most teszünk. Kinyitottam szememet, kezeimet pedig karjára tettem, próbáltam kiszabadulni öleléséből.
- Igen Soan, eltaláltad félek! Tudod miért? Mert neked volt számtalan esélyed, de mégsem voltam annyira fontos neked, hogy éljél is a lehetőségekkel. Nem akarok egy játékszer lenni az életedben akit kedved szerint használhatsz. Eddig nem kellettem eléggé, még arra sem voltál képes, hogy harcolj értem. Azt hittem fontosabb vagyok ennél, de tévednem kellett. Most pedig menyasszony vagyok, de neked még ez sem jelent semmit. Mégis mit szeretnél tőlem, egy utolsó alkalmat mielőtt Alex felesége lennék? - Túl messzire ment, amin sikerült felhúznom magam, nem kellett volna ilyen szavakat hozzá vágnom, de már kibuktak belőlem. Kiszabadulva karjai közül már szemben állok vele, de érzem teljes testemmel remegek.

to: Soan  

Hirtelen nem is tudom milyen érzelmek kavarognak bennem, még sosem voltam ennyire összezavarodva. Azt hittem, hogy menni fog nélküle, hogy majd Alex lesz az, aki segít kiábrándulnom Soanból. Persze jelenlegi vőlegényem ebből az egészből semmit sem sejt, csak mert nem akarom hogy bárkinek is a tudomására jusson, hogy egykor mi volt közöttünk. Őszintén még magamban is tisztáznom kell, hogy mi is volt ez az egész. Néha még azt sem hiszem el, hogy tényleg megtörtént, de aztán abból ahogyan rám néz egyértelművé teszi, hogy mégsem egy álom volt. Olyan rég volt már, hogy hozzám ért, vagy akár megcsókolt, de távol kell tartanom magam tőle, ha túl szeretnék jutni a történteken. Egyáltalán lehetséges ez? Mi van akkor ha az idő még sem tudja begyógyítani a sebeinket?
- Tudom, hogy nem kellene érted aggódnom, de még sem vagyok arra képes, hogy ne tegyem meg. Mert a történtek ellenére is fontos vagy nekem és nem érek meg annyit, hogy... - Elakadtam. Azt szerettem volna mondani, hogy miattam hajkurássza a nőket és igyon annyit amennyitől biztosan el tud felejteni. De ha jobban belegondolok mielőtt még becsöppentem volna az életébe akkor is ehhez fogható volt az élete. Nem változna sok minden a bevett szokásaihoz képest, csak annyi hogy most nem kedvtelésből hanem felejtésből folyamodna ilyesmire.
- Na és mi van akkor ha nem szeret? Egyébként sem hinném, hogy engem bárki is tudna szeretni, mert egyetlen egy férfit sem én érdeklem, hanem hogy trófeaként dicsekedjenek velem. Most pedig azt akarod mondani, hogy te végig szerettél? Mert ebben az esetben elég érdekesem mutattad ki. - Ha emlékeim nem csalnak pontosan azért vetettem véget a kapcsolatunknak mert nem éreztem azt, hogy valójában szeret engem, mert sosem mutatta úgy ki ahogy elvártam volna tőle. Sosem akartam sokat, csak érezni hogy szeret.
- Csodálkozol rajta? - Halkan ejtettem ki szavaimat, felesleges is lett volna ennél hangosabban, mert annyira közel van hozzám, hogy ezt is jól érhetően hallhatta. Miért kell kínoznia? Ezzel is csak feltépi bennem a régi fájó sebeket.
- Pedig legalább a hazugságokhoz jól értünk, mert a mi kapcsolatunk sem volt több ennél. - Hazugságok tömkelegére épült, titkolva a külvilág elől. Ha Soan elenged akkor két lépést hátra lépek tőle, viszont ha nem akkor csak úgy ott állok előtte a kínzó közelségben kivárva, hogy ezek után mit tudna hozzám vágni, amitől még ennél is rosszabbul tudnám magam érezni.

to: Soan  

Ezért féltem vele ennyire kettesben maradni, mert sejtettem, hogy akkor újra elő mer hozakodni a régmúlt eseményeivel. Én megpróbálom elfelejteni ami történt, csak úgy nagyon nehezen megy, ha Soan megragad minden adandó lehetőséget arra, hogy emlékeztessen rá, hogy egykor mi volt kettőnk között. Mintha nem emlékeznék minden egyes pillanatra, érintésre kristálytisztán. Pedig nagyon is, sőt szerintem még a kelleténél jobban, ezért is olyan nehéz mindent elfelejtenem ami egykoron hozzá fűzött.
- Nem vittem át a mostani kapcsolatomban a régi szokásaimat. - Most mondjam neki, hogy sosem kértem ezt Alextől, mert csak akkor szerettem ha cirógatnak, simogatnak mikor aludni készülök mikor Ő csinálta? Van amit nem lehet pótolni, én pedig nem szeretném ha valaki silányan lemásolná ezt, mert mint tudjuk úgy már nem is az igazi. Ezek az így együtt átélt pillanatok csak is a miénk voltak, senki másé.
- Soan, értékelném ha megtartanád magadnak a véleményedet, mert igazán nem kértem, hogy bele avatkozz. Én sem mondom meg neked mit tegyél, ezért ezt visszafelé is elvárnám. - Nem akartam bántó lenni, próbáltam valamiféle hivatalos hangnemet megütni vele szemben. Mert túl sok mindenen keresztül mentünk már együtt és külön-külön szenvedve már ahhoz, hogy még szándékosan bántani akarjam szavaimmal.
- Emlékeztetni szeretnélek, hogy már valaki más menyasszonya vagyok. - Amolyan mentőövként dobta be, mert mindjárt rám tőr a fuldoklás. Túl közel van hozzám és nem hinném, hogy érdekli ami most mondtam neki. Válaszolni sem bírtam kérdésére olyan hirtelen csókolt meg. Nem lenne szabad, de mégis annyira jól esik, hosszú hónapok óta sóvárgok már édes ajkai után, ez olyan volt nekem mint szomjazónak egy korty víz.
- De több volt annál. - Aztán mégis csak megadóan beismertem, hiszen ezzel mindketten tisztában voltunk, csak szerettem volna letagadni a valóságot, mert a valóság fájdalmas tud lenni. Fogalmam sincs mi ütött belém, de vissza csókoltam. Kezeimet nyaka körül össze kulcsoltam, úgy simultam hozzá közel, hogy viszonozni tudjam édes csókját. Aztán hirtelen észbe kapok, abban a szent pillanatban elengedem, majd megszakítom a csókot is.
- Ennek nem kellett volna megtörténnie, sajnálom. - Annyira zavarban vagyok, hogy én kérek tőle bocsánatot, mikor Soan volt az aki kezdeményezte, habár pár röpke pillanatra nekem is sikerült elcsábulnom. Miért kell kínoznia? Ezek után sokkal rosszabb fog lenni nekem legalábbis a nélküle töltött idő.

to: Soan  

Miért van az, hogy minél jobban próbálom eltaszítani magamtól annál jobban érzem közelebb is egyben? Lassan úgy érzem, hogy hiábavaló minden próbálkozásom, hiszen úgyis átlát rajtam. Tudja! Pedig annyira igyekeztem eltitkolni az iránta érzett érzéseimet. Tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy képes legyek egy nap úgy ébredni, hogy ne Soan legyen az első gondolatom, nos még mindig erősen próbálkozok, de még nem jártam sikerrel. Hiába fekszik Alex mellettem mikor csak arra tudok gondolni, hogy mi lehet vele. Sokáig azt hittem, hogy csak nekem fáj és csak én küszködök, de rá kellett jönnöm, hogy ezzel a fájdalommal nem vagyok egyedül, mert ez nem csak nekem fáj, hanem mindkettőnknek. Megkockáztatom, hogy jobban képes lennék elviselni még a fizikai fájdalmat is, mint ezt a szívemben mardosó iszonyú érzést.
- Soan! Kérlek ezt fejezzük be! - Nem válaszoltam kérdéseire, hogy miért? Csak azért mert még ezekre én is keresem a válaszokat. Az is egy hatalmas kérdőjel, hogy még mindig hogyan vagyok képes tükörbe nézni. Tényleg nem szeretem, még nem de nagyon reménykedek abban, hogy talán idővel, az együtt töltött házas évek alatt sikerül annyira megszeretnem amennyire egy feleségnek szeretnie kell a férjét. Már csak ebben reménykedhetek mert a kislányos naiv kis álmom, hogy majd ahhoz megyek hozzá egy szép napon akit tényleg szeretek már rég szertefoszlott. Most pedig egyre visszataszítóbbnak érzem magam. Nem sokára feleség leszek és mégis vissza csókoltam. Nem kellett volna engednem vágyaimnak, túl nagy hibát követtem el.
- Tudod mit? Tényleg nincsen jogod tőlem ilyet kérni. - Ahogy vissza kaptam a gyűrűmet úgy húztam is fel az ujjamra.
- Soan, te csak játszol velem. Mindig is csak egy játékszer voltam számodra és most is csak azért mondod ezeket mert féltékeny lettél arra, hogy valaki elhappolja előled a kedvenc játékszeredet. - Vajon tényleg szeret, vagy csak kétségbeesett próbálkozás lenne a részéről ez, mert ráeszmélt arra, hogy már többé nem birtokolhat?
- Kérlek csak próbáljunk meg mindent elfelejteni. Tegyünk úgy, mintha soha semmi sem történt volna közöttünk, ezt a mai csókot is beleszámítva. - Hazudok neki, ahogy magamnak is, nem akarom elfelejteni, sőt sehogy sem lennék rá képes, mert szeretem.

to: Soan  

Kedvem lenne kétségbeesésemben elsírni magamat, mert tényleg nem tudom mit is kellene tennem. Csak leroskadni a padlóra és zokogni, kicsi választ el attól, hogy tényleg megtegyem csak nem akarom, hogy sírni lásson.  Pár könnycsepp nem igen oldaná meg a problémáinkat, pedig néha olyan jó kisírni magam, de attól még mindig ugyan ebben a rémálomban ragadtam. Mert ez nem több, mint egy rémálom, én csak annyit tehetek hogy türelmesen várok, hátha reggel felkelek és vége szakad ennek. De a dolgok nem ilyen egyszerűek, sőt sokkalta bonyolultabbak, de ezt csak mi tudjuk, mi látunk csak igazán a dolgok mögé.
- Már nem tudom mit akarok. - Viszonylag az eddigiektől halkabban jegyeztem meg, mert nem akarom, hogy lássa rajtam mennyire bizonytalan vagyok. Mert tényleg nem tudom, hogy mit is kellene tennem, hozzá menni egy olyan emberhez akit nem szeretek és csak reménykedni abban, hogy idővel sikerülni fog, vagy felbontani az eljegyzést és vissza vetnem magam Soan karjai közé. Na és akkor mi lesz? Képes lenne felvállalni, vagy továbbra is azt szeretné, hogy az Ő kis titka maradjak? Mert én ezt már nem akarom. Egyszerűen nem akarok titkok és hazugságok között élni.
- Talán csak még egyszer utoljára érezni akartam milyen mikor megcsókolsz. - Nem hinném, hogy képes lennék abban a tudatban élni, hogy már többet nem érezhetem ölelő karjai nyújtotta biztonságérzetet és azt milyen szenvedéllyel falja ajkaimat. Ilyen hevességet még sosem éreztem, de talán már soha életemben nem fogok, mert Alex tényleg próbálkozik, de mégsem azt kapom tőle amire vágyok. Azt csak egy ember tudja, pontosan mire is van szükségem.
- Sajnálom. - Suttogtam. Legszívesebben utána mentem volna, de nem áll jogomban hamis reményeket ébreszteni benne. Csak végig néztem ahogy kisétál a szobából, vajon ilyen könnyedén képes lenne nekem hátat fordítani és az életemből is kisétálni?

//köszi ♥//