welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Dylan & Minea
Minea Jade Weiss
30.07.23 19:29
Two against the world - Chase & Josie
Chase Hammond
07.04.23 12:31
Ben & Minea - Comatose
Ben Sullivan
25.03.23 22:48
Silly Cat - Alex & Vaughn
Alex Moore
25.03.23 10:59
Night Club
Sonia Lipinska
15.03.23 21:28
Hello Stranger - Minea & Ben
Ben Sullivan
14.03.23 22:01
Chippendale Club
Minea Jade Weiss
08.02.23 10:49
When It's All Over - Chase & Josie
Josie Harmon
28.01.23 12:52
Monsters - Ben & Minea
Ben Sullivan
21.01.23 0:28
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2202)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Lyna Hill (914)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Desmond Drescher (694)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Cassandra Drescher (640)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Charlotte Collins (501)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Jennifer Ariadne Lively (480)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Veronica Chloe Foster (455)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Aurora Rossum (430)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Minea Jade Weiss (349)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Dylan Hanning (330)
Danny & Josie - My life is depressing Vote_lcapDanny & Josie - My life is depressing Voting_barDanny & Josie - My life is depressing Vote_rcap 
Top posting users this month
No user

Megosztás

Danny & Josie - My life is depressing

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 18:22

Amikor azt hinnéd, hogy talán van esély rá, hogy az életed normális útra terelődik, akkor megint minden zavarossá válik. Ennek egy része az én hibám, hiszen már egy ideje gyötör az a bizonyos bűntudat, de képtelen voltam kinyitni a számat és elmondani Gary-nek. Egyelőre még nem megy, félek, hogy ezzel azt az egyetlen pozitívumot is elrontanám az életemben, ami van és ez most nem menne. Túlságosan hosszú ideig volt minden rémes, kell, hogy úgy érezzem, hogy egy kicsit felfelé ível a világ. Akkor is, ha tudom, hogy ez nem fog sokáig tartani, és ha attól még ugyanúgy vannak bajok és nehézségek. Annyira jó lenne, ha egyszer az életben elérném azt, hogy nem lenne több baj, nem lenne több fájdalom... csak úgy minden rendeződne és kész. Van vajon erre bármi esély, akár csak egy időre is? Mindig van valami rossz a háttérben, vagy olyan, ami aztán megváltoztatja a világot, és végleg mindent megint megsemmisít. Olyan, mintha lenne valaki, aki figyeli minden lépésemet, ahogy próbálok lavírozni a szakadék szélén, és amikor már túl messze kerülök a peremtől és kezdem biztonságban érezni magam, akkor egy aprót pöccint rajtam, hogy újra jöjjön a bizonytalanság, vagy végleg lezuhanjak a mélybe.
Lehet, hogy egyszerűen csak nincs értelme ennek az egésznek, hogy kár kínlódni, és talán... talán tényleg jobb lett volna az, ha akkor Danny elég erős és megteszi azt, amire kérem. Nem kavartam volna meg ennyire az életét, nem okoznék fájdalmat egy kedves srácnak és nem lenne megint minden olyan fájdalmas. De, ami ma történt... amikor már próbáltam elfelejteni őt, kiverni a fejemből azt az embert, aki tökéletesen tönkretette az életem...
Szó szerint rohanok végig a folyosón. Már jól ismerem az utat, a lift gombjának megnyomása is csak egy automatikus mozdulat volt, de az ajtó kinyitása már sokkal nehezebb. Annyira remeg a kezem, hogy egyszerűen képtelen vagyok beletalálni a zárba. Nem megy, akármennyire is próbálok küzdeni, hogy végre bent legyek. De talán már itt is jó... mindegy, amúgy se leszek képes kinyitni az ajtót. A kulcs végül már másodszor esik a földre, én pedig feladom. Engedek remegő térdeimnek és egyszerűen leülök a földre az ajtó előtt. Az arcom maszatos, részben a könnytől, részben vértől, mint ahogy a ruhám is. Nem, nem az enyém, bár ezt elsőre senki se tudná megállapítani. A testem minden ízében remeg, ráz a sírás és egyben valami egészen más is, félelem, rettegés, kétségbeesés kellemetlen elegye. Képtelen vagyok mit tenni ellene, már abban sem vagyok biztos, hogy fel tudnék állni, az is nagy kérdés, hogy egyáltalán hogyan jutottam el idáig. Fogalmam sincs, hogy a lábam hogyan bírta eddig, csak az a biztos, hogy már nem bírja tovább, de amúgy is mindegy, így is úgyis képtelen vagyok kinyitni az ajtót. Milyen jó is lenne valami kártyás megoldás, mint ami a hotelekben van, de ez nem olyan, úgyhogy nem marad más, mint várni... vagyis igazából teljesen mindegy. Most úgy kb. nullán van az agyi kapacitásom, azt hiszem ezt nevezik sokkos állapotnak.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 18:46

Kezdem megszokni az új rendet. Nem mintha túl sokat változott volna az életem, de azért van, amiben eltér. Például egészen sok időt töltök itthon. Ha azt nézzük, hogy a baleset előtt akár minden éber percemet  arra szántam, hogy bent legyek az irodában, most inkább meccset nézek. Igen, a megszokás. Egész átlagos embert faragott belőle ez a kis kényszerpihenő. Aztán ott van Winter. Nem mondom, hogy állandóan egymás nyakán lógunk, de azért pár estét nálam tölt, vagy én nála. Aztán Josie. Mondjuk úgy, hogy részéről ha jól vettem észre, mosolyszünet van a kis szórakozásunk óta, de ez engem még mindig nem zavar annyira, mint szokás. Bármi történt, bármi változott, egy állandó. Sokat lógok a telefonon és akkor nézek be a kaszinóba, amikor csak kedvem tartja. Mint például most.
Persze mielőtt elindulnék, még bosszankodok egy sort azon, hogy az új kedvenc csapatom veszített, de hamar lehiggadok. Fogadni szerencsére nem fogadtam rájuk. Nem vagyok olyan hülye, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Ettől függetlenül még bosszant a dolog, hogy veszítettek. De ez legalább egy jó ok arra, hogy kivételesen ne törődjek azzal, hogy mit kapok magamra. Míg régen akár perceket voltam képes a szekrényem előtt állni és válogatni a krémszínű és tört fehér ing között, most csak felkapom, ami a kezembe akad.
- Na jó, ezt azért nem - nézek végig magamon az előttem álló tükörben.
Azért a fehér póló és zakó nem éppen az én stílusom. Bár tény, hogy nem is áll olyan rosszul, de... nem. Cserélem is a pólót egy ingre és öt perc múlva már a nyakkendőt kötöm, majd ellenőrzöm, hogy minden ott lapul-e a nadrágom zsebében, amire szükségem lehet. Tárca, telefon, és igen, egy bontatlan doboz cigi. Még egy mosolyt villantok a saját tükörképemnek, fogom a kulcsaimat és indulok is a bejárati ajtó felé. Gondolkodás nélkül nyomom le a kilincset és azon kapom magam, hogy fütyörészek. Annyira elmerülök a saját fejemben, hogy majdnem átesek az ajtó előtt gubbasztó alakot. Nem sokon múlik, hogy gondolkodás nélkül kiabálok rá, miszerint húzzon a fenébe és máshol kolduljon, de aztán leesik, hogy nem éppen egy belógott csavargó van előttem. Amint ez tudatosul benne, már nem fütyörészek és nem is olyan fontos, hogy beérjek a munkába. Bármi miatt is indultam, valahogy most nem jut eszembe.
- Mi az isten történt veled? - csúszik ki először is a számon, de ekkor még nem mozdulok.
Kell egy perc, amíg összekapom magam és végigpörgetem az agyamban a lehetőségeket. Amolyan "Mit is csinál egy átlagos ember ilyenkor?" Pánikol? Gondolom. Vagy hívja a mentőket? Talán. Én viszont csak leguggolok hozzá, majd óvatosan nyúlok az arca alá, hogy felemeljem a fejét. Oké, azt hiszem azért részben kezdek aggódni érte. Nem tudom, miért teszem. Elég egyértelmű, hogy ő "nem az én gondom", mégis megszoktam, hogy a közelemben mászkál.
- Mi a fenét csináltál? - kérdezem, de nem vádló a hangom, egyszerűen csak úgy csúsznak ki a szavak a számból, ahogy.
Nem vagyok én abban olyan biztos, hogy az ő hiába, hogy csupa vér. De mielőtt választ kapnék tőle, felemelem és kockáztatva a ruhám tisztaságát, beviszem a folyosóról. Gondolom most kellene megvizsgálnom, hogy milyen sérülést sikerült összeszednie.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 19:18

Nem tudom eldönteni, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy leültem az ajtó elé. Valahogy most minden összefolyik, a hangok, a lift időnkénti kattanása, ahogy az alsóbb emeleteken halad, a fejemben a vér dobolása, és a csend... még a csend is zavar jelenleg, talán azért, mert így túlságosan saját magamra tudok koncentrálni. De mégsem tudok felállni és mondjuk bemenni, amúgy se tudnám a kulcsot a zárba passzírozni, ahhoz kevésbé remegő kéz kéne. Fogalmam sincs tehát, hogy mikor nyílik végre az ajtó. Valahogy sikerült besüppednem a saját kis világomba most és még csak meg se hallom a zár kattanását. Egyszerűen csak azt érzékelem tompám, hogy Danny majdnem átesik rajtam. Végül nem és nem is rúg fel igazán, így hát fel se nagyon nézek, hogy mi történik. Maradok a földön, egyszerűen csak bámulom a szőnyeget, mintha a mintázata bármi érdekeset kiadna. Pedig láttam már elégszer és ezek a kis virágszerű formák nem változtak semmit, amióta itt lakom. Először nem is nagyon jut el hozzám a hang, és nem is nézek fel. Nem mondok végülis semmit sem, tényleg nem megy az, hogy bármit kinyögjek. Amikor felemeli a fejem, egyszerűen csak láthatóan ködös tekintettel nézek rá, mintha nem is lennék itt teljes mértékben. Őszintén szólva nem is emlékszem rá pontosan, hogy hogyan jöttem haza, valahogy az elmúlt jó fél óra egyszerűen kiesett.
- Danny? - csúszik ki aztán végül a számon a neve, de úgy nagyjából itt el is akadok, az már nem megy egyelőre, hogy a kérdésre is válaszoljak, az meg főleg, hogy valami normálisat. De már talán az is nagy dolog, hogy felismertem, talán ez azt jelenti, hogy kicsit megpróbálok visszatérni a valóságba. Hagyom magam végül felvakarni a földről. Nem nagyon bírja a lábam, de megpróbálok tényleg lábra állni, és egyszerűen csak a vállára támaszkodva bemenni... bebotorkálni, hogy jobban fogalmazzak.
- Én... én semmit. Csak jöttem az úton... és a csak megálltam a zebránál és... és az a lövés... - újra elcsuklik a hangom, és nagyjából eddig bírom ki, hogy a sírással szünetet tartsak. Újra rázni kezd a zokogás, bár még amúgy is mindig remegtem egész testemben. Képtelen vagyok emlékezni, de közben meg az sem megy, hogy ne folyamatosan ez a jelenet lebegjen a szemem előtt. - Az a férfi... miattam halt meg... miattam. - ez már csak rekedt suttogás, semmi több. Egyébként nincs rajtam semmiféle sérülés, bár ez nem látszik, mert elég sok vér van a ruhámon és az arcomra is száradt egy adag. Szörnyű érzés, az egész, ami történt, de az, hogy miattam van még rosszabb. Miattam vetettek véget egy ismeretlen életének... ugyanígy megtehetik bárkivel, aki fontos nekem... bármikor.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 19:37

Nem bántam volna, ha nem jön közbe semmi és egy kellemes délután töltök el az irodámban ülve, vagy a nagy üvegfal előtt állva. Elég jó szórakozás tud lenni, hogyha onnan figyelem az embereket. De ezt a tervemet szépen szabotálja az ajtóm előtt kuporgó alak. Első percben nem ismerem fel, hogy ki is az. Szimplán csak ideges vagyok. Részben a biztonságiakra lent, amiért beengedtek egy csavargót vagy tudom is én, részben pedig maga a tény bosszant, hogy meg kell állnom és másodperceket veszítek. Na nem mintha nem érnék rá. Időm van bőven. Még ha most átlépném az illetőt, akkor sem késnék el sehonnan.
De persze, hogy megtorpanok és minden dühöm elszáll, amikor felismerem, hogy ki is van itt. Koszosan, véresen. Fogalmam sincs, mi ilyenkor a normális, átlagember reakció, de azt hiszem én valamennyire másképp cselekszek. Az első, ami kicsúszik a számon, hogy mi a fenét csinált, pedig közel sem vagyok benne biztos, hogy a saját hibájából történt, ami. Meg sem lepődök, amikor nem kapok választ. Úgyhogy zseniális ötletek híján leguggolok elé és felemelem a fejét, hogy legalább a szemeit láthassam. Nem éppen úgy néz ki, mint aki magánál van. Egy pillanatra összeráncolom a homlokom. Ha nem lenne a vér, biztos, hogy az lenne a következő kérdésem, hogy mit szedett be. Pont olyan a tekintete, mint amikor a fellegemben járt valami szer miatt. De valami mégis más.
- Ki más lenne? - kérdezek vissza a szokásos módon, de most nem csücsül ott az arcomon a mosoly.
Továbbra is azon jár az eszem, hogy mi történt vele. De inkább nem állok le kitalálni, hogy pontosan mi. Inkább nem törődve a ruhámmal, ölbe veszem - tekintve, hogy nem úgy tűnik, mint aki meg tud állni a lábán - és bemegyek vele a lakásba. Nem ártana megtudni, hogy mitől van rajta ennyi vér. Ha az övé... nem, az elég valószínűtlen. Akkor már nem jutott volna el idáig, ha mind tőle származna. Ettől függetlenül nem árt az óvatosság.
- Hogy milyen lövés? - kérdezem, de csak fél füllel figyelem a sztoriját. - Meglőttek?
Nem mondom, hogy az nem fontos, amit mond, de ráérünk később is tisztázni. Egyelőre leteszem a kanapéra, és nagyjából végigtapogatom, ahol véresebb a ruhája. Kis híja, hogy nem veszem le róla. Pedig úgy lenne a biztos. De ő újra beszélni kezd és ezzel egy pillanatra elvonja a figyelmem
- Férfi? Szóval ez nem a te véred? - próbálok a szemeibe nézni és kiolvasni belőlük a választ.
Viszont úgy néz ki, hogy nem tudok belőlük semmit leszűrni. Kénytelen vagyok a kósza szavakra és félmondatokra hagyatkozni, ha tetszik, ha nem. Nem igazán érdekel, hogy ki halt meg, hogyha rajta nincs sérülés és nem az ő vére borítja a ruháját.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 20:03

Tényleg nem szedtem be semmit, nem azért ködös a tekintetem. Sokkal inkább a sokk miatt, ami ért, azért nem tudok magamhoz térni, vagy legalábbis nem teljesen. Elég lassan jutok el odáig is, hogy egyáltalán felfogjam, hogy valaki átesett majdnem rajtam, vagy hogy hozzám szól. Nem is tudok válaszolni, főleg nem értelmesen, és rá is csak akkor nézek, amikor felemeli a fejem, hogy ezt elősegítse. Más most nem megy, még értelmesen beszélni sem. Hülye kérdés tudom, hogy ő e az, hiszen az ő ajtaja előtt ültem le a földre igaz? Akkor meg ki más lenne? A logikus gondolkodás viszont most tényleg nem nagyon megy, akármennyire is próbálom erőltetni a dolgot. A fejem kába, és folyton csak olyasmi zakatol benne, amit szeretnék inkább kizárni, de nem nagyon megy. Azok a hangok, a szavak, a sok vér. Jó lenne megszabadulni az egésztől. Vajon valaha vége lesz ennek? Hagyom, hogy felvegyen, egyedül most ez tényleg nehezen menne, és közben is próbálok legalább valamennyit kinyögni. Nem sok minden megy és az is elég zavaros, nem csodálom, hogy nem nagyon érti, amit mondom. Én sem érteném a helyébe. De ennél összefüggőbben egyelőre nem megy a dolog.
- Nem... nem engem. - rázom meg a kérdésére, hogy meglőttek-e. Nem én voltam a célpont ez egyértelmű. Az egész nem volt más, csak egy figyelmeztetés, hogy hátha majd ebből tanulok, hátha felfogom végre, hogy ez sokkal komolyabb annál, mint amit hiszek, hogy nem lehet csak úgy elbújni előle, hogy ha nem teszem, amit kell, akkor nagyobb baj is lehet, mint hogy egy vadidegennek lesz annyi. De ez is kiborít, hiszen nem ismerem azt a férfit... talán volt családja, talán jó élete volt és most halott. Csak úgy, senki sem fogja érteni, hogy miért ölték meg. Lehet, hogy most a családja siratja, mert rosszkor volt épp rossz helyen. Nem nagyon fogom fel, ami történik, csak könnyes szemmel nézek rá és próbálom sírás közben valahogy kipréselni magamból a szavakat. Végül úgy fest, hogy legalább valamennyit sikerül eljuttatnom hozzá az infókból, már ez is valami.
- Nem az enyém... nem tudom kié. Ő csak pont ott állt mellettem. Piros volt a lámpa... vártam, aztán a lövés. Mindenki megijedt és sikítoztak. - én nem, engem annyira sokkolt az egész már ott, hogy képtelen voltam megmoccanni. Csak álltam, néztem ahogy az a férfi egyszerűen összeesik és azt se fogtam fel teljesen, hogy a véréből nem kevés került pont rám. Na persze nem véletlenül.
- Aztán a suttogás a hátam mögött. Egy ideig meg se tudtam moccanni... nekem szólt... figyelmeztetés volt... - nem engem akartak eltalálni, dehogy. De az, amit az a férfi mondott mögöttem. Nem láttam, nem mertem megfordulni, de az egész együtt sok volt. Mindent tudott, tényleg mindent, és nem tudom, hogy tehetnék ellene bármit is. Miért kellett meghalnia egy ártatlan embernek, akinek semmi köze nem volt az egészhez? - Mikor lesz már vége? Nem bírom, én ezt nem... - az utolsó szavakat is már nehezen nyögöm ki, aztán a maradékot már a zokogás folytja belém. Egyszerűen sok ez nekem. Mit tehetnék? Valaki mindenképpen sérül, talán az lenne a legjobb, ha az a valaki én lennék és nem valaki olyan, aki fontos nekem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 20:39

Eleinte vagyok ideges és bosszús. Utána aggódok. Persze saját magamhoz mérten, de így is elég különös ennyi érzéketlenség után. Tényleg megszoktam, hogy itt van velem és valamilyen szinten ragaszkodok hozzá. Még akkor is, ha ezt soha, de soha nem vallanám be. A lényeg, hogy úgy hurcolom be a karomban tartva, mintha tényleg csak beszedett volna valamit és nem tudna talpra állni. De a vérből és a ködös, mégis különös tekintetből elég egyértelmű, hogy most másról van szó. Nem az ő hibája. Legalább biztosan nem úgy, ahogy elsőre gondolnám.
De ahhoz, hogy bármi biztos legyen, muszáj kiszednem belőle pár értelmes szót. Először csak félig figyelem, hogy mit beszél. Jobban leköt az, hogy megnézzem, van-e rajta bármi sérülés. Horzsolások meg ilyesmik nem érdekelnek. Valami komolyabban keresek és akkor vetem bele magam igazán, amikor egy lövést említ. Ha őt találták volna el komolyan, nem lenne már itt, de jobb biztosra menni.
- Szerencsére - motyogom az orrom alatt, amikor biztosít róla, hogy nem őt lőtték meg és én sem találom rajta a golyó helyét.
Jobban megvizsgálva, már látom, hogy kezd rászáradni a ruhájára a vér. Tényleg nem az övé lehet. Innentől fogva van az, hogy már sokkal nyugodtabb vagyok. Ha nem aggasztana egy kicsit a kába tekintete, talán még széket is húznék a kanapé mellé, amire fektettem, hogy kényelmesen ülve várjam ki, amíg képes elmondani, mi történt. De így állva maradok mellette, miközben további részleteket tudok meg. Még mindig nem tiszta a kép, de már ez is valami.
- Szóval valakit lelőttek. Tudod, ez Vegas is megtörténik, hogy... - kezdek bele egy magyarázatba egész nyugodt hangon, de ő közbevág és folytatja a történetet.
Oké, így már kezd azért világos lenni, hogy nem véletlen az egész. Nem sűrűn fordul elő, de hirtelen azt sem tudom, mit mondjak neki. Mindig tudom, hogy mi az, aminek el kell hangoznia, de most nem. Úgyhogy inkább nem válaszolok a kérdésére. Nem tudnék értelmes választ mondani, szóval felesleges megszólalnom. Az viszont elég fontos lenne, hogy lemossuk róla a vért. A baj, hogy valószínűleg a ruhája alá is került. De még ez talán megoldható lenne, de nincs kedvem egy vödör vizet hozni a nappalimba és végigcsepegtetni mindenhol, miközben mint az öregekről, úgy törölgetem róla a koszt.
- Mit szólnál egy zuhanyhoz? Lemossuk ezt a sor... koszt és utána máris jobban fogod magad érezni - beszélek úgy, mintha valami kisgyereket akarnék rávenni arra, hogy csak kockáztasson meg egy fürdést a sokadik meleg nap után.
Nem mintha számítana, hogy mit válaszolok. Mindenképp le kell mosni róla a vért és őszintén megvallva, úgysem láthatok semmi újat, miközben segítek neki.
- Na gyere, Szépségem - húzom mosolyra a szám, de nem azért, mert annyira élvezném a helyzetet.
Egyszerűen csak akkor sem állnánk jobban, hogyha dühös, vagy együtt érző arcot vágnék. Úgyhogy apró mosollyal az arcomon újra az ölembe kapom és remélhetőleg nem lesz ellenére, hogy a fürdőszoba felé vegyem vele az irányt. Csak az első pár lépés után kezdek azon gondolkozni, hogy hogyan is fog ez enni a zuhanykabinban. Most először hiszem azt, hogy talán jó lenne egy kád... talán... vagy mégsem.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 21:10

Hát épp ez az, hogy soha nem vallaná be, hogy ragaszkodik hozzám, és így én nem is nagyon tudom elhinni, hogy esetleg így lehet. Ezért nem tudom a mai napig sem azt mondani, hogy haza jövök, mert ő lakik itt, nem én. Csak megtűr valamilyen szinten, én legalábbis így érzem ezt. Pocsék érzés, ha nem tartozol sehová, nincs sehol helyed, nem kellesz igazán nagyon sehova. Nem kellett a nővéremnek, Danny-nek is mindegy, hiszen nekem ezt mondta. Gary-nek kellett, de talán már ez sem tart sokáig, mert ki tudja, hogy ha elmondom neki ezt az egészet, nem mondja-e majd azt, hogy látni se akar soha többé. Ezt nem kéne Danny felfogni, hogy ha az az egy ember is elküldd, akinek most még fontos vagyok... én tényleg nem tudom, hogy azt hogy élem túl. Így is túl sok nekem már ez az egész, akármennyire is próbáltam kizárni a fejemből az egész Tim ügyet, nem tehetem meg, mert folyton emlékeztet rá, hogy mit vár el tőlem.
Egyszerűen csak átkarolom a nyakát, amikor bevisz, és hozzá is bújok kicsit, hátha legalább valamennyire sikerül megnyugodni. Legalább annyira, hogy beszélni tudjak egy kicsit... mert most még nem nagyon megy. Csak pár szó, akadozva, nem tudom, hogy mennyit rak össze belőle. Az is elég, hogy kb. megérti, hogy nem engem lőttek meg, hanem valaki egészen mást. Ha magamnál lennék legalább egy kicsit jobban, akkor most biztos visszakérdeznék arra az egyetlen alig elmotyogott szóra, hogy szerencsére. Talán aggódik értem? De mondjuk, hogy elég nagy a mázlija, ezért hát nem kérdezek semmit. Az is valami most, hogy részben sikerül kinyögnöm valamennyi infot arról, ami történt. A lövésről, a fickóról, aki meghalt. A szavaira viszont egészen hevesen kezdem el rázni a fejem.
- Nem... ez nem olyan volt. Nem csak úgy véletlenül voltam pont ott. - vagyis én nem. Az a fickó, ő véletlenül volt pont ott. Neki nem kellett volna meghalnia, vagyis valaki tuti meg hal, de akár más is lehetett volna. Még csak a nevét sem tudom, bár lehet hogy úgy sokkal rosszabb lenne. Nem tudom, hogy mi lesz, hogy valaha rendbe jön-e bármi, vagy most már mindig rettegnem kell? Most már ez vár rám? A félelem, a folyamatos fenyegetettség, vagy pedig... az, hogy egyszer csak vége lesz, és akkor már semmi sem fog bántani, mert nem érzek majd semmit?
Nem is tudom, talán még jó is, hogy most nem mondd mást, nem akar többet tudni, hanem egészen másra tereli lényegében a szót a zuhannyal. Lassan sikerül abbahagynom a sírást, vagy legalábbis valamelyest csökkentenem az erősségét, és marad a gyenge szipogás. Felpillantok rá, aztán a fürdőszoba felé, majd végül nagy nehezen bólintok, de az, hogy megmoccanjak még nem megy.
- Jó... ez zuhany jó lenne. - lehet, hogy akkor egy kicsit csökken ez az egész, ha nem látom folyamatosan magamon annak a férfinek a vérét, akkor hátha nem fog újra és újra felrémleni a szemem előtt az egész jelenet. Mint valami rémes filmben, amit nem akarsz többé látni, de valami szemét újra és újra visszapörgeti ugyanazt a jelenetet. Megint megkapaszkodom a nyakában és végre a remegés is csökkenni kezd, amikor érzem a közelséget. Őszintén nem volt jó egyedül a kanapén, miközben ő csak állt felettem, így sokkal elviselhetőbb. Még a szememet is lecsukom pár pillanatra, amíg elérjük a célt.
- Nem akarom, hogy bántson téged... vagy Gary-t, vagy... bárki mást. - még azt sem akarom, hogy a recepciósnak ártson, pedig vele alig beszéltem pár szónál többet. De az, hogy olyan valakit is megölhet, aki fontos nekem... az egyszerűen elviselhetetlen. Mégis csak egészen halkan motyogom a szavakat, mintha szinte álmomban beszélnék. Csak akkor pillantok fel megint, amikor elérjük a célt. Nem hiszem, hogy így menni fog a zuhanyzás, hogy a karjaiban vagyok.
- Megtudok állni a lábamon, azt hiszem... megpróbálom. - abban nem vagyok biztos, hogy menne a zuhany egyedül, de talán a lábam megtart annyira, hogy ne essek össze, ha letesz. Kád nincs, tehát ezt így kell megoldani. Egy biztos, a tükörbe eszem ágában sincs belenézni, az biztos, hogy ha most meglátnám magam, minimum elájulnék, vagy rosszul is lennék.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime25.11.13 21:54

Gondolkodás nélkül csúszik ki a számon, hogy szerencsére, amikor kinyögi, hogy nem őt lőtték meg. Így most már nem kutatom a testét, csak állok felette. A következő szavaim viszont jól átgondoltak. Nem olyan ritka, hogy valakit lelőnek csak úgy az utcán. Nem tudom, ez neki miért olyan nagy dolog. Jó, értem én, hogy nincs hozzászokva, de azért itt van már egy ideje. Persze most eszemben sincs még nekem is rátenni egy lapáttal az egészre, így nem közlöm vele, hogy ezért igazán felesleges így kiakadni. Akkor tudom csak, hogy jól tettem, hogy hallgattam, amikor a következő szavaiból kiderül, hogy nem olyan véletlen az egész lövöldözés. Erre viszont már nem igazán tudok neki mit mondani, a kérdésére pedig pláne nem. Inkább témát váltok. Ezt ráérünk később megbeszélni - egyáltalán meg kellene? -, de előtte irány a fürdőszoba. Az biztos nem fog megártani, hogyha beáll a víz alá és lemossa magáról a vért. Vagyis beállok vele a zuhany alá és lemosom róla a vért. A lényeg egy. Irány a fürdőszoba. Persze előtte felvetem neki az ötletet, de mindenképp ölbe venném és vinném magammal, attól függetlenül, hogy mi a véleménye.
- Mi lenne, ha nem aggódnál miattam? - kérdezem, bár választ nem várok, inkább csak megszokásból mondom ezt. - Tudok magamra vigyázni - biztosítom, de nem hiszem, hogy igazán felfogja, amit mondok.
Inkább csak azért beszélek, hogy elvonjam a figyelmét a történtekről. Már ha képes egyáltalán felfogni, hogy mit mondok. Szerencsére pár lépés és elérjük a fürdőszobát. Ott már lefoglal minket, hogy hogyan is kellene ezt az egészet megoldani gyakorlatban.
- Azt hiszed...? - nézek rá egész komolyan, de azért óvatosan leteszem. Fél kézzel tartom csak, biztos, ami biztos alapon, miközben megnyitom a vizet a zuhanyfülkében.
- Na gyere csak - húzom magamhoz közelebb és a vállamra teszem a kezeit.
Vagy legalábbis ez a terv, de aztán inkább a derekam lesz belőle, mert valószínűleg a vállamat nem érné fel kényelmesen. Amint úgy látom és érzem, hogy kapaszkodok, biztos lábakon áll, elkezdem megszabadítani a ruháitól. Lehet, hogy beállhatnék így vele a víz alá, de felesleges. Tényleg nem láthatok már újat és a ruhák úgyis a kukában végzik. Majd veszek neki másikat. Veszek? Hm, azt hiszem, igen.
- Kapaszkodj - kérem és már guggolok le elé, hogy végre megszabadítsam az aló ruháitól is.
Persze mindezt egyáltalán nem úgy teszem, mint azzal a két alkalommal tettem. Most tényleg csak az a cél, hogy lekerüljön róla és beállíthassam a víz alá. Remélhetőleg, ott azért egy percre meg tud állni a csempénél támaszkodva, amíg én is ledobom a - szintén kicsit véres -, ruháimat.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 8:50

Az az igazság, hogy ha véletlen lövöldözés lett volna, akkor is kissé kiakadok, bár minden bizonnyal azért nem ennyire. Így viszont egészen más a helyzet, hogy tudom, hogy miattam történt, hogy az én lelkemen szárad annak a férfinek a halála. Ez az, meg úgy az egész egyben, ami enyhén szólva is sokkolt, főleg, hogy ezek után még abba is bele kellett gondolnom, hogy bárkivel megtehetik ezt, akit szeretek, sőt pont arra világítottak rá, hogy ez bekövetkezik, ha nem vagyok hajlandó azt tenni, amit kell. Olyan ez az egész, mintha csak Tim élvezné, hogy kínoz, mint ahogy élvezte akkor este is. Pedig igazán megtehetné, hogy ő maga keríti elő a nővéremet, van rá egy csomó embere, mégsem teszi, hanem tőlem várja el. Nem tette még eléggé tönkre az életem? Na persze, érdekel is ez egy ilyen embert. Jobb is azt hiszem, hogy felmerül ez a zuhany kérdés, bár nem tudok teljesen elvonatkoztatni a fejemben kavargó zavaros gondolatoktól. A külvilág most valahogy olyan homályos, valahogy mintha odabent ragadtam volna kicsit és nem tudnék kiszabadulni. Azért jön az aggodalmas motyogás, amikor felvesz, én pedig hozzá bújok.
- Tudsz vigyázni... mint legutóbb? - csúszik ki a számon a kérdés, de fel sem nézek és a hangom most sem az igazi. Nekem kicsit olyan, mintha valahonnan messziről szólna és az övé is, olyan lassan jut el hozzám. De azért szó se róla, az a pasas elég durván ellátta a baját, és akkor mit tehetne vele Tim egyik embere? Akármennyire is bárki tud vigyázni magára, akármikor eltehetik láb alól. - Mindenki csak veszélybe kerül, akinek köze van hozzám. - ez már inkább csak csendes suttogás, és már-már csak magamnak mondom. Tényleg szörnyű arra gondolni, hogy aki kapcsolatba kerül velem, annak baja esik, talán jobb lenne, ha nem lenne senki, akinek miattam árthatnak. Ha egyszerűen csak egyedül lennék és kész.
Lassan elérjük a célt, és tényleg megpróbálok lábra állni. Nagyjából megy is. Nem hátrány, hogy azért még megtart, de végülis nem csuklom össze azonnal, amikor a lábam eléri a padlót, ez azért haladás. Egyszerűen csak követem az utasításokat, emelem a kezem, amikor kell, és hagyom, hogy szépen levegyen rólam mindent. Azt hiszem nem is fogom fel most teljesen a helyzetet, mert egyébként tuti, hogy ellenkeznék, akármennyire is nem láthat már újat. Főleg a legutóbbi kis eset után, biztos, hogy nem engedném ezt, de most nem vagyok itt igazán, ezért nyugodtan pakolászhat oda, ahova akar.
A zuhany alatt a hátamat a csempének támasztom, így kapaszkodni sem kell nagyon és egyszerűen csak megemelem a fejem, hogy a vízcseppek az arcomon szánthassanak végig. Tényleg egészen olyan ez az állapot, mintha beszedtem volna valamit, még ha ilyesmiről szó sincs. Valahogy a külvilág megszűnt létezni, és kaptam egy újabb rémálmot, pedig még az eddigi sem tűnt el a fejemből. Ahogy lecsukom a szemem a csobogó víz alatt azonnal jönnek a képek és a suttogó hang is a hátam mögül. Automatikusan rezzenek össze, ahogy eldördül a pisztoly, és ijedten nézek hátra, de ott már csak a csempe van.
- Soha nem fog békén hagyni... akkor se, ha megteszem, amit akar... akkor se. - nagyjából eddig bírja a lábam, ha Danny már pont beért, akkor el tud kapni, ha nem, akkor biztos, hogy lecsúszok a csempe mentén.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 13:53

Ha nem azon járna az agyam, hogy pontosan hogyan is fogom megvalósítani ezt a zuhanyozást, akkor biztos több figyelmet szentelnék annak, hogy mennyire hozzám bújik. Így viszont csak érzem, de nem igazán törődök az apró mozdulattal. Neki megnyugtató, nekem pedig nem számít különösképpen.
- Még most is képes vagy ezt eszembe juttatni? - rázom a fejem egy mosollyal, de közel sem örülök neki, hogy megemlítette.
Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, már az említésre is fájni kezdett az oldalam. De mivel ez baromság, csak vágok egy grimaszt és kész. Már bent is vagyunk a fürdőszobába. Talán ha jobban odafigyeltem volna rá, még mindig kint állnék vele a karjaimban és bármennyire is lehetetlen lenne, hogy megértse, az eszébe vésetném, hogy hagyjon fel az ilyen beszéddel és gondolkodásmóddal. De mivel nem figyeltem eléggé a legnagyobb bajom, hogy még mindig nem látok csak egyetlen elfogadható módot arra, hogy lemossam róla a vért. Úgyhogy jobb híján mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb lekerüljön róla a ruha. Nem rossz kezdet, hogy meg tud állni a lábán, még ha nem is igazán biztosan. De legalább megérti a szavaimat és belém kapaszkodik. Utána viszont kénytelen vagyok egyedül hagyni egy kicsit. Beállítom a víz alá, de mielőtt belépnék mellé, én is vetkőzni kezdek. Akaratlanul is el-el húzom a szám, amikor meglátok pár apró vércseppet a ruhámon, de most ez a legkevesebb. Szép sorban veszek le mindent és próbálom nem felhúzni magam azokon a szavakon, amiket megértek a víz csobogása mellett.
Már csak a zoknit kellene leügyeskedni, amikor is hátrapillantok rá és látom, hogy már nem áll a lábán. Nem tudom, hogy szándékosan csinálta vagy feladták a lábai, de nem is kérdezem. Csak lerángatom a zoknim és már lépek is be.
- Állj csak fel szépen - kérem, pedig tényleg nem szokásom és már emelem is.
Ha nem segít, akkor is talpra állítom és a szemeit keresem. Nem mintha túl sok változás látnék bennük, de majd idővel. Egyelőre azzal is beérem, ha újra rá tudom venni arra, hogy belém kapaszkodjon.
- Mi lenne ha most az egyszer megmutatnád, mennyire utálsz és úgy szorítanál, hogy megérezzem? - kérdezem és várom, hogy érezzem a kezeit, ahogy biztosan kapaszkodnak belém.
Addig nem csinálok semmit, amíg ez meg nem történik. Utána pedig szappan, szivacs, sampon... minden kéznél. Fogalmam sincs, hol tartja a saját női cuccait, úgyhogy most az enyémet használjuk. Ez a legkevesebb.
- Tudod, hogy a kutyád órákon át vonyít, amikor nem vagy itt? Sőt, akkor kezd csak igazán ugatásba, ha megközelítem a szobád. Az a dög sarokba szorít a saját lakásomban! - kezdek egészen hosszas beszédbe.
Minden szó igaz, de csak azért beszélek, hogy elvonjam a figyelmét és megtudjam, mennyire is fogja fel, amit mondok. Nem vagyok benne biztos, hogy van értelme egyáltalán járatni a számat. Lehet, hogy semmit nem ért. Az egész közben persze a kezem a szivaccsal együtt újra és újra bejárja a testét. Mindent igyekszek róla lemosni, de azért vigyázok, hogy óvatos legyek. Fogalmam sincs, mennyire érzékeny a bőre a hegeknél.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 17:15

Hát persze, hogy eszébe juttatom, akkor is, ha valahol mélyen tudom, hogy nem fogja ezt most értékelni, bár igazán nem gondolok rá. De igenis ez arra mutat rá, hogy nem tud annyira vigyázni magára, főleg ha a másik felé elég durva ahhoz, hogy ezt ne lehessen csak úgy egyszerűen megtenni. És a másik fél most nagyon is durva, ez a maiból is tisztán látszott. De mégsem válaszolok, nem is hiszem, hogy értelme lenne, csak motoszkál a fejemben ez a kellemetlen gondolat, hogy az egész miattam van és hogy mindenkinek csak baja lesz, ha velem találkozik. Egyszerűen veszélyes a közelemben lenni, ez már lassan tény. Motyogok még kicsit, amire azt hiszem jobb is, hogy nem kapok választ, aztán már irány a fürdőszoba. Tényleg jót fog tenni talán az a fürdés, lehet, hogy igaza lesz. De annyi tuti, hogy már a vértől megszabadulni se hátrány. Azt hinném, hogy jót fog tenni ez az egész, a víz, egy kicsit kimossa fejemből a rossz gondolatokat, de az hogy elengedem magam inkább csak pont hogy előhozza azokat újra. Az emlékeket és amik nem rég történtek, amiket a legjobb lenne valahogy elfelejteni, de most sem megy az olyan könnyen. Csak egy újabb rémálmot kaptam, ez már nem kérdés. Egyszerűen csak lecsúszok a csempe mentén, amikor nem bírja a lábam, mert mintha megint ott lennék. Felpillantok rá, amikor meghallom a hangját, valahogy el sem jut most hozzám az az apró tény, hogy nincs rajta semmi. Megpróbálok teljes mértékben a szemére fókuszálni és felállni, amikor felhúz. A vállába kapaszkodom, és igyekszem minél inkább rá koncentrálni, a szavaira még egy leheletnyi mosoly is megjelenik talán az arcomon.
- Nem tudlak utálni... csak néha nagyon szeretném, ha sikerülne. - bököm ki, és tényleg megpróbálom megállni a lábamon, kapaszkodva a vállába. Tényleg így van, néha annyira szeretném utálni, legutóbb is akartam, amiért nem engedett, amiért részegen rám mászott, én pedig voltam olyan hülye, hogy hagytam. De mégse sikerült, képtelen voltam rá, és nem is tudom, hogy menne-e. A legrosszabb, hogy még a nővéremet sem tudom utálni, pedig mondtam már neki, hogy gyűlölöm, hogy miatta halt meg mindenki. De mégis... nem így van, nem egy igazán.
- Trixi... most is bent van. - most esik csak le, hogy őt totál elfelejtettem. Talán a sok vér miatt nem is érezte meg a szagom rendesen, vagy ilyesmi és azért nem kezdett el ugatni, amikor megjöttem. Fogalmam sincs, de tény, hogy ragaszkodik hozzám. Bár őszintén szólva ezzel csak egy pillanatra deríthet Danny jó kedvre.
- És, ha ő is bántja? - akárhogy is, de mindig ide lyukadok ki, hogy Tim kit tud eltenni láb alól, hogy nekem ártson. Azokat, akik fontosak nekem és ebbe a kutyám is beletartozik. Csak csendben hagyom, hogy szépen lemossa rólam az utolsó csepp vért is. Nem akarok folyton negatív dolgoknál kilyukadni, de most nem nagy megy más, főleg mert akárhogy is, de nem ad nekem semmiféle választ, bár igazából ezekre nem is lehet mit mondani. Nem ígérheti meg, hogy nem lesz baj, az hazugság lenne. Azt hiszem tőle már az is nagy teljesítmény, amit most csinál, nem akadt ki a véres ruhája miatt, és azért sem, mert feltartóztattam, mikor épp el akart menni valahova.
- Megköszöntem már, hogy befogadtál valamikor is? Én... én tényleg hálás vagyok. - bököm ki aztán, mert tényleg nem emlékszem, hogy erre sor került volna már akár egyszer is úgy igazán. Úgyis tudom, hogy azt fogja mondani, hogy nem kell, vagy hát a fene tudja, de az biztos, hogy rémes lenne ebben az állapotban egyedül lenni abban a koszos motelszobában.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 19:25

Amíg be nem mentem vele a fürdőszobába, nem tudtam, hogy fog ez működni. Pedig elég egyértelmű volt, hogy én segítségemre lesz szüksége. Nem mintha ez olyan nagy baj lenne. Azon kívül, hogy azért valahol bosszant, hogy még mindig itthon dekkolok, amikor percekkel ezelőtt indulni akartam... de akkor sem idegesít annyira a dolog, mint kellene. Egész gyengéd vagyok vele és még csak nem is parancsolgatok neki, csak kérem. Arra kérem, hogy kapaszkodjon, amíg leveszem róla a ruhákat, majd próbáljon talpon maradni, miután őt benyomtam a zuhany alá és én is lehámozom magamról a rétegeket. Valahogy meg sem lepődök, hogy amikor újra felé fordulok már ül. Oké, sebaj. Belépek mellé és nem húzva az időt beszélni kezdek, majd állítom is talpra és próbálom kevésbé komolyra venni a figurát.
- Akkor próbáld tovább. Egy idő után biztos menni fog - mosolygok és végre nem csak a körítés van meg.
Érzem, hogy elég erősen kapaszkodik ahhoz, hogy ha elengedem, ne kössön ki megint a földön. Ekkor nyúlok csak oldalra szappanért meg szivacsért. A sampon majd később jön. De addig is, amíg a víz alatt állunk - ugye milyen jó, hogy én ma már túlestem ezen?! -, próbálok viccelni vagy legalább elvonni a figyelmét a történtekről.
- Bent van, mert bezártam. Idegesítő egy dög - beszélek, miközben végignézek rajta, hogy tényleg mindent foltot lemostam-e.
Persze az egész csak vicc. Nem zártam be a dögöt, pedig megérdemelte volna. Tényleg a falra mászok tőle és van egy olyan érzésem, hogy ha próbálkoznék, akkor sem tudnám megkedvelni. Akkor meg minek erőltessem meg magam? Elég, ha a gazdájához ragaszkodok valamilyen szinten. Végül is, jól főz, ez nekem is elég ahhoz, hogy megtűrjem itt.
- Na idefigyelj, nem szeretem, amikor így beszélsz, úgyhogy most hagyd abba! - emelem meg újra fél kézzel a fejét, hogy rám nézzen és lássa, komolyan beszélek.
Nem kiabálok én, nem vagyok ideges, de akkor sem szeretem, amikor ilyesmin rágódik. Amúgy sem lehetne a kérdésére rendesen reagálni, csak valami ilyesmivel. Mit mást is mondhatnék? Ha kicsinálja azt a dögöt, akkor ez van. Ezért azért mégsem mondhatom már neki.
- Persze, hogy megköszönted. A házi koszttal, amit készítettél - felelek azonnal és most őszinte a mosolyom.
Főleg azért, mert nem ragadt le az előzőeknél, hanem témát váltott valami olyanra, amiről még érdemes is beszélni. Vagy valami olyasmi. Nem mintha túl sok mindent lehetne erről. Ő hálás, nekem pedig nem nagy dolog és nem érzem úgy, hogy bármi különössel tartozna. Az az átszórakozott este nem is olyan rég és pár apróság, mint a vacsorák, nekem elegendő fizetség.
- És akkor most csukd be a szemed - kérem, ahogy egy adag sampont teszek a tenyerembe és ha megteszi, a hajmosáson is túlesünk.
Elég furcsa ezt csinálni bárkivel is. Még soha nem próbálkoztam ilyesmivel ezért nem csodálkoznék, ha még így is sikerülne valamennyire belefolynia a szemébe a samponnak. Szerencsére a víz hamar lemossa és mikor kinyitja a szemét, úgy mosolygok rá, mintha újjászületett volna. Persze nem mindenhol értem én hozzá, de a lényeg az volt, hogy a vér és a kosz lejöjjön és az megtörtént.
- Meg is vagy, Szépségem - mosolygok tovább és végigsimítok az arcán.
Innentől viszont most már felesleges az időhúzás. Ki a zuhany alól - remélhetőleg anélkül, hogy bármelyikünk is elcsúsznak a kövön -, majd rá kell ébrednem, hogy semmi váltóruha nincs itt. Úgyhogy mint valami jó szerető, törölközőbe csavarom, majd magamnak is kerítek egyet. Elég furcsa, hogy a levegőben és valószínűleg rajta is az én férfi szappanom és samponom illata érződik, de ez a legkevesebb.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 20:18

Én őszintén szólva nem gondolta bele, hogy hogyan fog ez működni. Igazából most nagyjából semmibe sem gondolok bele, azt hiszem ez totál érthető is, egy dolgon jár csak az agyam, ami nem rég történt és ami finoman szólva is kiakasztott. Az egész helyzetet nem nagyon fogom fel és az is kész csoda, hogy időnként egy-egy értelmes választ sikerül kinyögni. Néha így is elkalandozom és totál eltérek a tárgytól. Szóval nem csoda, ha gond nélkül hagyok neki mindent, hogy pakolásszon, hogy beállítson a zuhany alá. Persze sikerül hamar összecsuklani, de aztán összekaparom magam. Menni fog ez... idővel, talán.
- Nem hiszem... de majd próbálkozom. - eresztek meg egy hevenyészett mosolyt. Nem tudom utálni, pedig tényleg próbáltam már. Minden ajtócsapkodáskor, minden alkalommal, amikor megbántott, mégse ment. Az, hogy segített, és az, hogy időnként kedves velem felülírja ezt. Olyan vagyok, mint valami kis béna házi kedvenc, akibe lehet hogy időnként belerúg a gazdája, de aztán, amikor megint dob neki egy csontot, akkor már lelkesen csóválja a farkát, mintha előtte mi se történt volna. Felületes lennék? Vagy egyszerűen csak annyira éhezem a szeretetre, hogy e miatt mindent elviselek? Fene tudja, talán a második az esélyesebb. Most viszont teszem, amit mondd, kapaszkodom a vállába, hogy lemoshassa rólam a vért. Trixi az, aki újra kimozdít a mélázásból és már egészen normálisan válaszolok.
- Nem is idegesítő. - oké, ez most nem annyira határozott, mint szokott. Normál esetben már tuti, hogy visszavágtam volna neki erőteljesebben, de most nem megy ennél jobban, főleg amikor arra gondolok, hogy a kutyusnak is baja lehet miattam. Oké, persze sokkal durvábban érintene, ha Danny-nek, Gary-nek, vagy akár a nővéremnek esne baja, de Trixi halála is eléggé kiborítana.
- Jó... sajnálom. Próbálom. - azonnal legörbül a szám széle, amikor komolyabban kezd el beszélni. Mázli, hogy a zubogó víz miatt nem nagyon látszana még az se, ha újra előkerülne pár könnycsepp. Már így is rendesen vörösre sírtam a szemeimet, nem kell ezt még jobban tetézni igaz? Sőt igazából tényleg próbáltam elfelejteni a bajokat, annyira akartam, megpróbáltam normális életet kezdeni, még tanulni is, de amikor túl magasra jutsz a gödörből, akkor jön valami és szépen megint visszalök.
- Akkor majd még... még főzök neked sokszor, mindenféle finomat. - újabb gyengécske mosoly, de most tényleg nem is menne ennél több. Azt hiszem már ez is bőven elég nagy teljesítmény. Amikor szól azonnal be is csukom a szememet, pedig már nem egyszer mondtam neki ellent, néha csak azért is, de most ez fel sem merül. Engedelmes vagyok, és teszem, amit kell, hagyom hogy szépen megmossa a hajamat. Amikor végigsimít az arcomon, szinte belesimulok az érintésbe. Iszonyatosan kell most ez, nem véletlenül bújtam annyira hozzá odakint is, amikor felvett.
- Ugye aludhatok veled ma? Vagy... el akartál menni valahova, én meg feltartalak. - esik le közben, hogy épp indult, amikor majdnem átesett rajtam, mert én ott ültem az ajtó előtt a földön. Ködös kicsit minden most is, de azért nagyjából derengenek a dolgok. Nem akarom feltartani, lehet hogy valami fontos dolga lett volna.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 21:06

Egész jó érzés, amikor néha mosoly tudok csalni az arcára a történtek ellenére. Nem tudom, most hirtelen miért lett ilyen fontos ez nekem, de az és kész. Még arra is megkérem, hogy próbáljon utálni, ami megint mosolyt vált ki belőle. Haladás. Apró léptek, de határozott haladás. Ahhoz képest, hogy amikor megláttam az ajtó előtt, még abban sem volt biztos, hogy én vagyok az. Ráadásul ugye ott volt az a ködös, üres tekintet, ami nekem nagyon nem tetszett. Ahhoz képest most tényleg jobb a helyzet. De ettől függetlenül tovább próbálkozok, miközben szabadítom meg a kosztól és vértől.
- Nem idegesítő? - kérdezek vissza hitetlenkedve, majd szinte azonnal folytatom is. - Nem idegesítő, amikor ott áll a szobám előtt és mérgesen bámul rám? Nem idegesítő, amikor ott kuncsorog kaja után az ember lábánál? Nem idegesítő, amikor megállás nélkül vonyít? - sorolom a kérdésemet továbbra is hitetlenkedve, de csak félig figyelek a szavaimra.
Inkább azt nézem, hogy mindenhol megszabadítottam-e a történtek nyomától. Csak akkor szentelem minden figyelmem neki, amikor meghallom a következő szavait. Komolyan? Megint itt tart? Nem tehetek róla, de most nem bírom visszafogni magam és másképp szólok hozzá, mint eddig. Nem kiabálok, de attól még határozott a hangom.
- Sajnálod... - ismétlem és megrázom a fejem.
Igazán tudhatná már, hogy ez olyan, mintha bocsánatot kérne tőlem, amire semmi szükség. Nem azért mondtam azt, amit, mert engem bántott vele vagy ilyesmi. Sokkal inkább azért, mert ezzel magának tesz rosszat. Ha ezen jár az esze, abból semmi jó nem sülhet ki.
- Az jó lesz. Hiányzik a rántottád - tér vissza az előbbi mosolyom, mintha nem lett volna az a kis közjáték.
Ha már itt tartunk, igazán vehetnék neki valami szakácskönyvet, vagy tudom is én. Ő kísérletezhetne, én pedig jól járnék, mert minden nap fogadna valami finom. Nem hiszem, hogy külön kérnem kellene, hogy főzzön nekem. Ez viszont ráér. Ma úgysem terveztem itthon ülni. Bár nagyon úgy látszik, hogy kénytelen vagyok változtatni. Amúgy sem tűnik már olyan fontosnak, hogy bemenjek az irodába. Bármi is volt sürgős, már nem az. Mégis elgondolkozok egy kicsit a kérésén. Nem azért, mert magára akarom hagyni, sokkal inkább azért, mert ez amolyan visszaesés lenne. Értem én, hogy sok volt neki, ami ma történt, de már elértük, hogy ne mellettem aludjon minden este vagy jöjjön át hozzám az éjszaka közepén.
- Tényleg menni akartam, de nem fontos - beszélek egész lassan, miközben már a törölközőt csavarom körbe a testén, majd egy sóhaj kíséretében jön a folytatás.
- Állapodjunk meg abban, hogy megpróbálsz egyedül aludni és ha nem megy, átjössz hozzám. Rendben? - próbálok valamiféle középutat megtalálni.
Tényleg nem szeretném, hogyha újra rászokna, hogy mellettem alszik. Lehet, hogy a mostani egyszeri alkalom lenne, de ha mégis átvészeli egyedül - vagyis azzal a döggel - az estét, akkor igazán büszke lehet majd magára.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime26.11.13 21:44

Igen, egyértelműen haladunk, bár nem túl gyorsan, de most nem is várható el tőlem sokkal több. A víz is sokat segít, meg hogy ha ezek után tükörbe nézek, akkor legalább nem azonnal az jut majd eszembe, ami történt. Bár nem hiszem, hogy egy hamar ki tudom verni teljesen a fejemből a rémes képeket és persze azt a suttogó hangot a hátam mögül. Annyira szörnyű az egész, és nem tehetek semmit, hogy jobb legyen. Talán... talán tényleg el kéne menni a zsarukhoz? De nem lehet, akkor csak még nagyobb lenne a baj, ha megtudja... ha rájön, akkor vége, biztos, hogy bosszút áll rajtam.
- Ha kedves lennél vele, akkor nem bámulna mérgesen és nem vonyítana. Akkor annyi szeretetet tud adni, hogy ihaj. - eresztek meg egy a mostani helyzethez képes egészen használható mosolyt. Persze azért még nem az igazi, de több, mint a semmi. Trixi pedig tényleg csodás, ha az ember is rendes vele. Én legalábbis imádom és egy pillanatra sem bántam meg, hogy elhoztam a menhelyről, vagy hogy le kell vinni sétálni. Annyira édes, és ha rossz napom van, szinte érzi. Bújik és nyalogat és eszméletlenül édes tud lenni. Ő mindig segít, ha baj van. Ezért is lenne olyan szörnyű elveszíteni, és nagyon nem akarnám, hogy ilyesmi megtörténjen. Persze amikor ennek hangot adok, akkor Danny elég komolyra vált. Azonnal lebiggyed a szám széle és az eddigi egy-egy mosoly tovaszáll. Csak gyenge mozdulatokkal bólogatok, amikor elismétli a szavaimat. Tényleg sajnálom, nem akarom, hogy haragudjon rám, most nem. Csak hát mégse tudom irányítani a gondolataimat, és kicsúszik a számon egy-egy nem oda illő mondat.
- Csinálok neked, bár nem ma... majd mondjuk reggel. - addigra talán jobb lesz. Kialszom ezt, vagy ha legalább alszom és lenyugszom annyira, hogy ne remegjen a kezemben mondjuk a serpenyő. Félek, hogy most még ilyesmi történne. Főzök én neki bármit... na jó bármit nem, mert annyira még nem vagyok profi, de sok mindent ki lehet próbálni és ha az ember az egyszerűbbel kezdi, akkor idővel belejön és már a bonyolultabb is menni fog. Egyébként pedig még élvezem is ezt a főzés dolgot. Lefoglal és tudok mit kezdeni magammal, na meg kinek ne lenne az jó érzés, ha olyasmit csinál, amivel más valakinek örömet okoz? Az viszont lassan eszembe jut, hogy eredetileg ő valahova ment, csak én tartottam fel, amikor megtalált az ajtóban. Tényleg nem akarom feltartani, bár igazán nem szeretnék most egyedül lenni. Annyira várom azt a választ, hogy igen, hogy aludhatok vele, de végül mégsem ez történik. Összehúzom magamon a törölközőt, azt hiszem egyszerűen csak abba kapaszkodok.
- Jó... jól van, megpróbálom egyedül. - meg fogom próbálni, sőt esélyes, hogy ezek után inkább nézem a plafont és szorongatom majd Trixit, de nem fogok átmenni hozzá. Akkor sem, ha sikítva ébredek fel és az éjszaka nagy részét alvás nélkül fogom tölteni. Értem én, hogy mit akar ezzel, hogy nekem akar talán jót, hogy legyek elég erős ahhoz, hogy át tudjam vészelni ezt, de... most sokkal könnyebb lenne, ha nem kellene, ha nem kéne szenvednem. Elég volt azután az este után egyedül lenni napokon keresztül és rászokni a gyógyszerekre, hogy aludni tudjak. Eddig is meg volt a rémálmom, azzal is sokáig tartott megbirkózni és már nem sikítva ébredni, csak szimplán felriadni, de most... szinte előröl kellene kezdenem mindent.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 15:05

Nem tudnám megmondani, hogy miért nem jövök én ki azzal a döggel. Az tény, hogy nem bírom az állatokat, de igazából ők sem bírnak engem. Nem én leszek az, aki lehajol hozzájuk, megvakarja a fülük tövét és gagyog nekik, mint egy gyereknek. De végül is, ha mondjuk egy kutyának ez kell ahhoz, hogy ne vicsorogjon rám, akkor hiába minden. Biztos, hogy nem fogok másképp hozzáállni.
- Kedves vagyok vele. Még egyszer sem rugdostam el a küszöbömről és bele sem rúgtam, ha jól emlékszem - beszélek nagy büszkén, de azt hiszem, akaratlanul is rájátszok a dologra.
Az nem újdonság, hogy képes lennék arrébb rugdosni a dögöt, ha útban lenne, de tényleg nem tettem még meg egyszer sem eddig. Úgy látszik, mégis csak jó nevelést kapott a gazdájától.
- Így legalább több szeretet jut neked. Nekem nem kell - mondom híven saját magamhoz.
Ez már inkább részben betanult és sokszor elismételt szöveg, csak most a körítés más. A lényeg, hogy minden gond nélkül jönnek a szavak a számra, de ezután már elhallgatok. Inkább figyelek arra, hogy minden vérfolt és kosz lejöjjön róla, majd a hajmosáson is túlessen.
- Holnap tökéletes lesz - mosolyodok el, miközben az utolsó hab is eltűnik a testéről.
Kilépve a zuhany alól hamar rájövök, hogy semmi váltóruha nincs bent, de nem olyan nagy baj. A teste köré tekerek egy törölközőt, majd magamnak is kerítek egyet. A kérésén viszont komolyan elgondolkozok. Könnyű lenne rábólintani, de nem hiszem, hogy az lenne most neki a legjobb. Persze látom rajta, hogy annyira nem tetszik neki, amit mondok, de meg vagyok róla győződve, hogy jó lesz ez így.
- Menni fog, hidd el. Ha mégsem, akkor majd átjössz hozzám - mosolyodok el és észre sem veszem, hogy újra végigsimítok az arcán, majd kézen fogom és ha képes rá, lassú léptekkel vezetem végig a házon, mintha most járna itt először.
Persze, hogy kapásból morogni kezd az a dög, amikor elérünk az ő szobájához, de Josiera már ugrik is. Egészen addig el van vele, amíg én meg nem próbálok belépni a szobába.
- Komolyan nem akar beengedni? - meresztek nagy szemeket az ugrándozó és morgó vakarcsra.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 15:27

Pedig tény és való, hogy elég nehéz kijönni az állatokkal, ha érzik, hogy a másik nem igazán bírja őket, vagy lehetőleg elkerüli nagy ívben. Ez lehet itt is a gond, ezért inkább csak hellyel-közzel megvannak egymás mellett. És persze az is talán benne van, hogy Trixi azt szereti, ha vele vagyok, viszont ha Danny is ott van, netán be is megyek hozzá a szobájába, akkor ő nem jöhet, és hát persze, hogy az ilyesmit eléggé zokon veszi.
- Hát egészen máshogy vélekedünk a kedvességről. - rázom meg a fejem, de egy apró mosoly mégis csak ott bujkál a szám szegletében. Főként azért, mert tudom, hogy részéről már az is nagy teljesítmény, ami most van, hogy nem rúgja fel, hogy egyáltalán elviseli, hogy itt van, hogy hagyta, hogy legyen kutyám. Igazából egy szavam sem lehet, ha jobban belegondolok és nem is várom el tőle, hogy elkezdnek nagy kutyabarát lenni. A második mondatára már csak egy újabb fejrázás marad, nem is ő lenne, ha nem ilyesmit mondana. Persze tudom, neki jó ami van, nem kell, hogy ragaszkodjon hozzá valaki, vagy fordítva, úgy könnyebb élnie az életét. Viszont most legalább a szavaival elvonja a figyelmemet, és nem esek össze többször a fürdés alatt. Már ez is valami azt hiszem.
- Jól van, holnap kapsz rántottát. - bár nem vagyok biztos abban, hogy akkor is megígérném-e neki, ha pár perc múlva vetődne a fel a téma, miután nem engedi, hogy vele aludjak. Egy kissé szíven üt, mert most iszonyú nagy szükségem lenne rá. Ha csak egy éjszaka... akkor is kibírom, nekem ez elég lenne, nem esnék vissza is kellene majd holnap is. Végül csak kipréselek magamból egy választ, de ennyi, több most nem megy. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem fogok átmenni hozzá. Ezek után már csak azért sem, akkor inkább nézem a plafont, vagy nekiállok hajnalban a konyhában motoszkálni, hogy elfoglaljam magam. Teljesen mindegy, de akkor sem fogok kuncsorogni, ha először nem érti, hogy fontos lenne.
- Nem megyek. - vágom rá azonnal bár egészen halkan. De csak hogy tudja, nem fogok átmenni hozzá, eszem ágában sincs, majd valahogy megoldom, maximum nem alszom és kész. Elég fiatal vagyok még ahhoz, hogy kibírjam az éjszakázást. Trixi tuti örülne egy éjszakai sétának, bár nem biztos, hogy a mai után az lenne a legjobb, ha éjjel mennék le sétálni vele, de... kit érdekel? Mégis jól esik, amikor végigsimít az arcomon, bár most ez mégsem az igazi, hogy ez csak azt mutatja meg, hogy mi az, ami nélkül lennem kell éjszaka és ami nélkül egyedül kell megküzdenem a démonaimmal. A szobámhoz érve viszont automatikusan elmosolyodom, amikor meglátom Trixit. Kap egy gyors fülvakarást persze, bár kissé megingok a lábamon, amikor lehajolok, de azért sikerül megtartani magam.
- Te se engeded be a szobádba, miért lepődsz meg ezen? - azzal szépen ki is húzom a kezemet az övéből. Az ágyig már el fogok jutni egyedül és az átöltözés is menni fog, ha nagyrészt ülve maradok. Trixi persze azonnal befészkeli magát mellém, amikor leülök az ágy szélére. Mondanom kéne még valamit? Végülis az előbb már megköszöntem igaz?
- Jó éjt! - bököm ki végül, bár nem túl határozottan és egy cseppnyi mosoly sincs most az arcomon. Azt mondta menni fog... hát akkor igazán nincs miért aggódnia, vagy itt maradnia igaz?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 19:15

Tényleg úgy gondolom, hogy magamhoz képest egész kedved vagyok azzal a döggel. Egyszer sem rúgtam bele, ami azért nagy teljesítmény, tekintve, hogy néha az idegeimre megy és legszívesebben akkorát rúgnék bele, hogy kirepülne az ablakon.
- Eléggé, de ehhez már hozzászoktál - villantok egy apró mosolyt, de ezután már egyre kevesebb a mosolyok száma.
Teljesen véletlen sikerül vagy nekem úgy fogalmaznom, vagy neki olyat felhoznia, ami túl komoly ahhoz, hogy mosolyogni lehessen rajta. Még akkor is, ha én veszettül jól színészkedek és csak akarat kérdése a begyakorolt mosoly. A holnapi reggeli viszont egész jól hangzik. Nem tudom, hogy tényleg megkapom-e, de nagyon remélem. Tudnám értékelni. De bármilyen fontosnak is tűnik először a rántotta gondolata, az még mindig lényegesebb, hogy szinte állandóan szóval tartsam és még véletlen se gondoljon hülyeségekre, mint például az előbbi, "mi van ha..." Soha nem szerettem, amikor így beszélt és tényleg mindent megteszek, hogy ne ezen járjon az agya.
Ha jobban belegondolok, nem sokat segítek neki azzal, hogy végül nem bólintok rá arra, hogy velem aludhasson. De akkor is ezt látom jó megoldásnak. Ha végképp nem bírja, átjön hozzám, nem fogom kizárni. Csak azt akarom, hogy egyáltalán megpróbálja! A válaszára csak megrázom a fejem. Meg sem lepődök, hogy megmakacsolta magát. Végül is, úgyis lehet, hogy én leszek az, aki bekopogtat hozzá, ha sikítozni fog. Ha más nem, majd rángatom magammal, vagy alszok azon a keskeny ágyon mellette. Ha nem gondolok bele, hogy ez mennyire nem én lennék, akkor nincs a gondolattal semmi baj. Az viszont tényleg nem tetszik, hogy az a vakarcs nem enged be Josie szobájába.
- Mert ez attól még az én lakásom? - beszélek, de mintha a kutyának magyaráznék, pedig valljuk be, semmi esély rá, hogy észhez térjen.
Az ilyen bolhazsákok semmire nem jó. Fogalmam sincs, ő, hogy éri el, hogy hallgasson rá.
- Azt - mondok végül ennyit, de nem mozdulok.
Magam sem tudom, miért. Ott állok továbbra is, majd végül egy fejrázás kíséretében vonulok el a konyha felé. Kell egy sör, meg egy jó meccs, hogy ne azon járjon az eszem, vajon tényleg átvészeli-e az estét egyedül, vagy inkább szenved, ahelyett, hogy átjöjjön hozzám. Lehet, hogy tényleg nekem kell lejjebb adnom és majd mellette lennem. Fene se tudja, hogy meg tudnám-e tenni. Annyi biztos, hogy mielőtt visszamegyek a szobámba a sörrel a kezemben, megállok az ajtaja előtt, hogy figyeljem, hallok-e valamit.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 20:51

Ez mondjuk tény, hogy eléggé máshogy vélekedünk a kedvességről és hogy ehhez már igazán hozzászokhattam volna. De azért nem megy ám ez ilyen könnyen csak úgy. Igenis nehéz elfogadni, hogy máshogy gondolkodik, mint én, hogy ami nekem fontos, az neki annyira nem, vagy inkább egyáltalán. Ezért nem tudok néha mit kezdeni vele, mert most is segít igen, de mégsem ölel meg magától, ami normális lenne, mégsem képes úgy megérteni a dolgokat, ahogy kéne. És ennek ellenére is akármit is teszek, de fontos lett nekem és most ugyanúgy motoszkál bennem az is, hogy neki is baja lehet miattam, mint ahogy bárki másnak, aki kicsit is közel áll hozzám és ezt baromi nehéz elviselni. Őszintén szólva nem bírnám ki, ha még valakit el kéne veszítenem, talán az lenne a jobb, ha senki se kerülne bajba miattam, ha... ha nem lenne közük hozzám... ha nem is lennék. Persze nem tudhatja, hogy mi jár a fejemben és most az egyszer nem is fogom hangosan kimondani, főleg mert már valamilyen szinten céloztam rá, de akkor is inkább elengedte a füle mellett. Nem baj, nem is kell ezzel foglalkoznia, talán nem is venné annyira rossz néven, ha eltűnnék az életéből. Arra viszont ezek után tényleg megmakacsolom magam hogy átmenjek hozzá. Nem fogok, mostmár csak azért sem. Ha szerinte ezt így jobb kezelni, akkor én nem fogok könyörögni, hogy ne legyek egyedül, amúgy is itt van nekem Trixi és kész.
- Tudom, a te lakásod, és minket csak megtűrsz itt. - bököm ki végül, aztán szépen le is huppanok az ágyra, az ágyamra... az ágyára. A franc se tudja már, hogy hogyan kéne fogalmaznom. Még azt is nehéz kimondani, hogy otthon.... pocsék dolog, hogy olyanom nincs, és nem tudom, hogy valamikor lesz-e egyáltalán, bármi ami az enyém, vagy amit állandónak mondhatok az életemben, mert most nincs ilyesmi. Egyszerűen csak jó éjt kívánok neki és kész. Hülye egy helyzet, mert időnként annyira rendes tud lenni, máskor pedig őszintén fel sem tudom fogni, hogy eshet át ennyire a ló túloldalára. Nehéz ezt az egészet nekem is kezelni és sokszor nem is nagyon megy.
Csak nézek rá még pár pillanatig, amíg áll az ajtóban, mert valami miatt nem moccan, csak akkor kelek fel és csukom be az ajtót, amikor végül a konyha felé megy. Akkor veszem rá magam, hogy legalább felvegyek valami pizsi szerűséget, és szépen bebújjak az ágyba. Nem hiszem, hogy egy hamar eljutok oda, hogy aludjak, vagy legalábbis értelmes állapotba kerüljek. Nem nagyon megy az sem, hogy lecsukjam a szememet első körben. Persze sokat segít, hogy Trixi hozzám bújik, ez azért nagyon nem árt most, de kétlem, hogy Danny túl sok mindent hall, ha megáll az ajtó előtt. Annyira gyorsan nem alszom el és nem is veszem rá magam, hogy lecsukjam a szemem.
Egy ideig egyszerűen csak nézem a plafont, simogatom Trixi fejét és néha rá pillantok. A nagy szeretetteljes szemek megnyugtatnak és a sokk, no meg a fáradtság lassan elnyom. Persze nem tart sokáig az alvás, simán van rá csensz, hogy odaát még javában meg a meccs. Úgy indul, mint mindig, a szokásos képekkel, amit már egészen jól megszoktam, és általában csak csendben riadok fel belőle és vissza tudok aludni, de most a vége más, sokkal több a vér, és beszökik a képbe a mai eset, meg a suttogó hang, és végül sikítva ülök fel az ágyban. Mindent szó szerint lerugdosok magamról, takarót, még a kutyámat is, amikor még félálomban vagyok. Szegény csak nyüszögve húzza meg magát a földön, miután sikerült lesöpörnöm a takaróval együtt. Néha nagyon nehéz tényleg felébredni, tényleg kiszakadni egy rémálomból, van olyan, hogy szinte nem akar elengedni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 21:14

Most tényleg nem azért emlékeztetem arra, hogy az én lakásom, mert ezt akarom kiváltani belőle. Lehet, hogy a dögöt csak megtűröm, de ő már valami más kategóriába került egy ideje. Nem tudom, pontosan mikor vagy miért, de így van. Persze nem most fogok ezen rágódni. Nem olyan lényeges. Csak hallgatok, nézek rá még pár pillanatig, majd miután kezd kínossá válni, hogy szótlanul állok a küszöbön, inkább elindulok a konyha felé. Egy sör jól fog jönni a meccs mellett. Mert, hogy azt fogok nézni, amint ledobom magam az ágyra, az biztos. Ha jól emlékszem, egy nagy döntő lesz ma...
Teljesen lefoglal a meccs és az egyre fogyó sör. Valamikor félidő környékén cigi után kutatok az éjjeliszekrényen, de a tekintetem le nem venném a képernyőről - na nem azért, mert annyira lekötnek a történések. Ahhoz képest, hogy milyen fontos rész ez, nagyon nem ott jár az eszem. Az egész unalmasnak és vontatottnak tűnik. Mint valami rosszul megszervezett vígjáték. Kis híja, hogy nem kezdek veszekedni a készülékkel.
Végül inkább még a cigit is hagyom a fenébe, miután az ujjaim csak az üres felületet tapintották. A sör elfogy és a meccs továbbra is unalmas. Talán párszor le is csukódik a szemem közben, de nem meglepő módon semmi fontosról nem maradok le. Az viszont már felébreszt, amikor a tv hangján át hallom a sikolyt. Máskor hagynám a fenébe. Talán csak feljebb venném a hangerőt. Az lenne a normális viselkedés. Most viszont? Egyértelműen nem úgy cselekszek, ahogy szoktam.
A sör landol az éjjeliszekrény tetején, a kapcsoló az ágy másik végében én pedig pillanatok alatt rángatok magamra egy bokszer alsót. Pár nagyobb lépés és már ott is állok újra az ajtó előtt. Az, hogy mikor egy órával ezelőtt itt álltam, és nem hallottam semmit, úgy tűnik, nem azt jelentette, hogy minden rendben. Gondolkodás és kopogás nélkül nyitok be. Nincs még egy fáradt sóhaj vagy morgolódás sem. Csak lenyomom a kilincset, ami szerencsére enged. Most még az ugatás is elmarad, ahogy átlépem a küszöböt. Első pillanatban akaratlanul is a gubancos, mozgó takaróra téved a tekintetem. Megértem, hogy ezért nem hallok én morgást, csak valami elnyomott nyüszítést. Nem mintha hiányolnám.
- Menj arrébb - mondom nem éppen kedvesen és ha megteszi, ha nem, fekszek is mellé és kérés nélkül húzom magamhoz.
Talán akaratlanul is kicsit erősebben tartom először, de aztán lazítok. Nem tudom, miért ráz ki a hideg már a gondolattól is, hogy csak úgy, minden cél nélkül ölelgetek valakit, de ez az igazság. Persze az első furcsa percek után ezt is levetkőzöm majd. Addig viszont tartom magamhoz húzva, ha nem szedte még össze magát annyira, hogy kibújjon a karjaim közül. Nekem pedig az egyetlen dolog, ami a gondolatimba férkőzik; milyen rohadt kényelmetlen ez az ágy.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime27.11.13 21:40

Én viszont nem tudom ezt máshogy értelmezni, hiszen azon az egy alkalmon kívül, amikor azt mondta, hogy nem ad át Gary-nek, mert majd én fogok főzni neki... sosem ecsetelte, hogy egy kicsit is hiányolna, ha nem lennék itt. És hát akkor is a főzés miatt mondta ugye? Akkor meg miért érezném én úgy, hogy ez nem valamiféle kis burkolt célzás volt. Ezért is vagyok úgy vele, hogy talán nem is akadna ki nagyon, ha nem lennék. Az a baj, hogy csak elmenni nem elég. Ha csak elköltözöm az még semmin se változtat, attól még ugyanúgy megmaradnak azok, akik fontosak nekem és ugyanúgy árthatnak nekik csak azért, hogy nekem ártsanak. Az pedig egyszerűen elviselhetetlen lenne. Vajon mennyi kínt bír ki az ember lelke? A testem már sokat elviselt, azt amit művelt velem az a szörnyeteg, azt kibírtam, csak lelkileg roppantam össze tőle. És mire megint megpróbálom magam összerakni, addigra újra lecsap. Van akkor értelme egyáltalán annak, hogy próbálkozom? Valahogy nem érzem... nagyon nem. Ha megint összeszedem magam, akkor újra ugyanez lesz. Nem akarok teljesen megzakkanni, beleőrülni abba, ami körülöttem zajlik és végképp nem akarom, hogy másoknak legyen baja miattam.
Most viszont csak megvárom, amíg elmegy és próbálok elaludni. Sokat segít, hogy Trixi velem van, de ő se tud megvédeni mindentől, az álmoktól, amik végül most is elérnek. Egy részét már megszoktam, de most jön a többi, jön a neheze, jön a mai adag is mellé, amivel együtt már sok. Kíváncsi vagyok, hogy az emlékek helyét mikor veszik majd át másféle rémképek? Mikor kerülnek mondjuk a szüleim és a húgom arca helyére máséi, mondjuk azoké, akik most fontosak nekem, mert valahogy kézenfekvő, hogy idővel majd ez következik. Pedig arról volt szó, hogy a rémálmok el fognak múlni, helyette viszont inkább csak fokozódnak ennek az új helyzetnek hála. Jön hát a sikoly, én pedig veszettül rúgok le magamról mindent, ami csak hozzám ér, mintha próbálnám a vért lesöpörni, ami álmomban fröccsent rám, ami nem akar eltűnni, amíg még nem ébredtem fel teljesen. Fel sem fogom először, hogy nyílik az ajtó, aztán csak könnyes szemekkel nézek rá, amikor felfogom, hogy már nem vagyok egyedül és lassan azt is, hogy már ébren vagyok. Automatikusan húzódom arrébb és egyáltalán nem ellenkezem, hogy magához húz, sőt kifejezetten oda fészkelem magam és bújok hozzá, a mellkasára hajtva a fejem, egészen belefúrva. Remélhetőleg a sok haj nem csikizi nagyon, mert hát abból van elég, rajta viszont nincs túl sok ruha, ami megvédené.
- Átjöttél. - szipogom, bár ez értelmetlen egy kijelentés, hiszen egyszerű tényről van szó. A testem remegése is lassan alábbhagy. Nem tehetek róla, nálam ez segít a legjobban, a közelség, akkor is, ha nem tudja megérteni. Az viszont tényleg meglep kicsit, hogy itt van, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, mikor arról volt szó, hogy próbáljam meg egyedül. Arról nem is beszélve, hogy nem valami nagy itt a hely, az ő ágya ehhez képest óriási.
- Nem muszáj itt maradnod... - oké a hangom nagyjából teljesen remeg még mindig és ezt nem is gondolom komolyan, csak talán még az esti dac, ami ezt mondatja velem. Igazából persze nem akarom, hogy elmenjen, maximum velem együtt.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime28.11.13 12:01

Megmakacsolta magát, nekem pedig eszemben sincs meggondolni magam és győzködni, hogyha ennyire akar, akkor aludjon velem. Az nem az én stílusom. Meg továbbra is úgy gondolom, hogy jót fog neki tenni, hogyha egyedül birkózik meg a ma estével. Persze felajánlottam neki, hogy ha nagyon nem bírja, jöjjön át, de ennyi. Ha ezzel már ő nem akar élni, nem az én bajom. Mégis vagy egy percet állok az ajtaja előtt. Várok. Hogy mire, azt magam sem tudom. Aztán persze tovább állok. Konyha, sör. Szoba, meccs. Annak ellenére, hogy teljesen máshol jár az eszem és csak bámulom a képernyőt, de nem igazán látom, van pár élvezetes rész a mérkőzésben. Ettől a körülbelül tíz perctől eltekintve viszont unalom a négyzeten. Talán ezért is van az, hogy az első sikolyra szállok ki az ágyból. Ha jobban belegondolnék, biztos, hogy visszafeküdnék inkább. Ez nem én vagyok. Nem szoktam aggódni senkiért. De most nem gondolkozok, csak cselekszek. Amint felkapok egy alsót, már ott is vagyok a szobája előtt és kopogást mellőzve nyomom le a kilincset.
Látszólag minden kedvességet elhagyok és a hangnem sem éppen kérlelő, amikor odafekszek mellé. Ennek ellenére magamhoz húzom és ölelem. Kissé talán meglep, hogy nem ellenkezik, de valljuk be, sokkal könnyebb így. Ha eltolt volna vagy bármi, lehet, hogy azonnal beindul az agyam és inkább magára hagyom. De így, maradok.
- Förtelmes volt a meccs - mondom most már valamivel halkabban, miközben egy alig látható, halvány mosoly is megjelenik az arcomon.
Végül is, nem hazudok neki. Az már más kérdés, hogy nem ez az igazi okom, amiért átjöttem inkább hozzá, ahelyett, hogy mondjuk egyszerűen csatornát váltottam volna. Pedig az sokkal könnyebb lett volna és még nem is hazudtolnám meg önmagam.
- Nem muszáj? Szeretnél átjönni velem inkább? - kérdezem, de azt hiszem, ha nemet mondana, inkább kuporognánk tovább ezen a semmilyen ágyon.
Talán el kellene gondolkoznom azon, hogy ide is veszek egy normális ágyat. Szinte semmibe nem kerülne és... szóval miért is ne.
- Juttasd eszembe, hogy holnap szerezzek neked egy rendes ágyat, mert ez... borzasztó. Miért nem szóltál eddig? - beszélek, de ha úgy döntött, akkor már kelek is fel és kézen fogva vezetem az én szobámba.
Végül is, addig "meneküljek", amíg az a dög ki nem szabadul a takarók kupaca alól. Ha kimászik és megharap, biztos, hogy repül. Ha már nem pár métert.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime28.11.13 13:01

Ez nem is lep meg, nem gondoltam, hogy aztán majd ő fog erősködni, hogy meggyőzzön, hogy ugyan mégis menjek át hozzá, mert nem lesz jó nekem egyedül. Már az is csoda, hogy ezt az egészet ilyen jól viselte, én legalábbis mindenképpen így gondolom. Az pedig hogy áll az ajtó előtt és nem megy el... túl kába vagyok ahhoz, hogy olyasmi felmerüljön bennem, hogy talán... aggódik. Ezt annyira nehéz elképzelni és annyira nem akarok ilyesmiben hinni. Próbáltam én már persze, és akármennyire is olyan ő amilyen mégis csak kedvelem, de akárhányszor valahogy jobb lett a helyzet, a végén úgyis mindig valamin jól összebalhézunk, mint most is. Hiszen segít, és törődik velem, de végül mégis csak marad a dacosságom és az, hogy igenis ellenkezem vele csak azért is, amikor hozza a tőle jól megszokott stílust. Nagyon nehéz rajta kiigazodni és akkor azt hiszem még finoman fogalmaztam, talán az helyén valóbb, hogy egyáltalán nem lehet.
Nem marad más, mint hogy tényleg megpróbálok aludni, amikor végül elmegy. Nem egyszerű, nem veszem rá magam egy könnyen arra sem, hogy lehunyjam a szemem, az álom pedig még annyira se jön gyorsan, mint máskor. Trixi ütemes szuszogása az, ami végül segít, hogy jöjjön az alvás, de persze sokáig nem tart. A rémálmok nem tűntek el még most sem, ezzel pedig csak még jobban erősödött az egész. Nem tudom, hogy meddig lehet ezt bírni, de őszintén szólva egyre jobban utálom az éjszakákat, főleg amikor egyedül kell őket eltöltenem. Könnyebb volt Danny-vel még az elején és persze az az egy-egy este, amit Gary-nél töltöttem. Trixi nélkül tuti, hogy nem bírnám ki, ő az, aki erőt ad nekem, amikor nincs senki más. Az ajtó nyílását meg se hallom, és az is csak halványan jut el hozzám, amikor végül Danny bemászik mellém. Nem ellenkezem, most nem, annyira talán már felébredtem, miután sikerült még a kutyámat is lerúgni az ágyról, hogy felfogjam olyan valaki van itt, aki nem fog ártani nekem, vagy legalábbis most tuti nem.
- A meccsek mindig förtelmesek. - este van és olyan nagy a csend, hogy az én hangom is csak gyenge suttogást enged meg magának. Nem szeretem a focit, de arra kiváló, hogy az ember elaludjon rajta, amikor halkan megy a háttérben. Sosem értettem miért jó végignézni azt a sok időt azért, hogy aztán legyen 1-1 akció, amikor érdemes izgulni. Nem hiszem, hogy a meccs miatt jött át, hallotta, hogy sikítok, de nem fogom ezt így kimondani, csak örülök, hogy itt van, és a mellkasába fúrhatom a fejem, hogy végül elűzze a remegést. Végül még azt is kimondom, hogy nem kell itt maradnia, pedig azt sem akarom, hogy elmenjen, csak a fránya dacosság.
- Mehetek? - pillantok fel rá, és igen, szeretnék inkább átmenni hozzá, és ott a nagy kényelmes ágyon aludni. Az enyém tényleg nem arról híres, hogy olyan húde tökéletes, de nekem pont elég igazából. Annál sokkal jobb, mint ami a motelben volt, szóval ez szavam sem lehet igaz? Az ágyas kommentjére viszont már elmosolyodom, bár még nagyon halványan, és kicsit fel is tornászom magam ülő helyzetbe. Végülis megyünk, akkor el kell eresztenem, hogy feltudjunk kelni szépen.
- Egyáltalán nem olyan borzasztó. - majdnem hozzáteszem, hogy minek venne nekem új ágyat, ha egyszer amúgy se maradok itt sokáig... sőt ahogy most állnak a fejemben a dolgok már nagyon nem akarom, hogy ez sokkal tovább folytatódjon, de nem teszem szóvá. Nem akarom most kiakasztani, inkább csak kiélvezem a meglévő helyzetet és kész.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime28.11.13 13:48

Egy pillanatig sem hezitálok, amikor azt mondom, hogy förtelmes a meccs. Ez egész jó indok arra, hogy miért kötöttem itt ki mellette. Na nem mintha, nem lenne teljesen átlátszó indoklás, de most akkor is megfelel. Mindketten tudjuk, hogy miért vagyok itt, de tudni és hangosan kimondani, teljesen más.
- Akkor nem láttál még jó meccset - vágom rá azonnal és hallani a hangomból a "fenyegetést", hogy majd fog.
Jó, tényleg én sem voltam idáig nagyon oda a meccsekért, de mivel jobb híján nem tudtam mással elfoglalni magam, amíg a lábam gipszben volt. Soha nem gondoltam volna, hogy észrevétlenül okoz amolyan függőséget ez az egész. Mostanság tényleg sok időt töltök a tv előtt, valamilyen meccset bámulva. Ha jót fogok ki, akkor remek szórakozás.
- Jöhetsz - bólintok aprót, ami így fekvő helyzetben elég különösen hat.
De a lényeg, hogy felkelünk. Minden jobb ennél az ágynál. Lehet, hogy tényleg csak én vagyok hozzászokva a minőséghez, de... nem ez az ágy akkor is kényelmetlen.
- De. Az. Úgyhogy szólj rám holnap - beszélek és tényleg cserélni fogom.
Választok egy újat, vagy majd adok neki pénzt és vegyen magának egyet. Az úgy egyszerűbb megoldás. Aztán majd a cég kiszállítja. De addig is a mai estét még biztos, hogy nálam töltjük. A kezem nyújtom felé, amint felkelek az ágyból. A dög persze már ott morog a lábamnál, de amíg nem harap, addig most nem törődök vele. Annyira sem, hogy ránézzek és mondjuk szemmel próbáljam elüldözni. Sokkal inkább Josie-é a figyelmem és ha megfogja a kezem, ha nem, indulok a szobám felé. Azonnal le is dobom magam az ágyra és a mozdulattal együtt sikerül lelökni a kapcsolót is. Nem számít. Egy elégedett sóhaj hagyja el a szám a kényelem miatt, majd fordulok felé és emelem a kezem, hogy be tudja fészkelni magát.
- De most már alvás. Nem lesz semmi baj. Csak álom, tudod. Holnap pedig minden jó lesz és csinálsz nekem rántottát - beszélek mosolyogva, miközben ha lefeküdt, fél kézzel átkarolom, majd egy puszit is kap a feje tetejére.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime28.11.13 14:39

Persze, hogy teljesen más, nekem pont az lenne jó, akár csak egyszer is, ha képes lenne rá, hogy kimondja, hogy mit gondol, vagy érez, még akkor is, ha ő sincs teljesen tisztában vele és úgy nem lenne olyan jó hallani. Egyszerűen csak néha rendkívül jól esne, bár a mostani után lehet, hogy így könnyebb lesz eldöntenem, hogy mit akarok, hogy mi lesz jobb mindenkinek... rajtam kívül persze, vagy talán nekem is. Inkább a szavaira figyelek most és érzem ám azt a burkolt "fenyegetést".
- Meg akarsz nézetni velem egyet? Hát... ha jó pasik lesznek benne, akkor lehet róla szó, csak néha mutathatnák őket közelről is. - egy kicsit talán szélesebb mosolyt sikerül az arcomra varázsolni, bár nem hiszem, hogy az lesz a legszebb napom, amikor majd megnézhetek vele egy állítólag olyan állati jó meccset, de talán engedni fogom, hogy legalább megpróbálja bebizonyítani, hogy nem mind olyan unalmas. Arra viszont mégis visszakérdezek, hogy átmehetek-e hozzá, pedig elég jól a tudtomra adta, hogy így van, mégsem vagyok most annyira biztos benne. Mindenesetre feltápászkodom szépen, és akkor hát megyek vele. A kezét is elfogadom, most nagyon is jól fog jönni.
- Jól van, ha ennyire akarod, akkor szólok. Majd akkor ez lesz a karácsonyi ajándékod nekem. - bólintok végül egy halvány mosollyal. Legyen így, végülis nem ellenkezem egy új ágy ellen annyira, bár nem tudom, hogy mennyire fog kiakadni, ha a karácsonyhoz kötöm. Az eddigiek alapján nem úgy ismertem meg őt, amint aki nagyon odalenne bármilyen ünnepért is, bár most nekem sem fog ez annyira feküdni... talán már nem is kell vele foglalkoznom.
Trixi! - pirítok rá kicsit, amikor megint morog. Most nem kell, most Danny rendes, ilyenkor jól kell viselkedni vele. Végül persze azonnal lehajolok és megsimogatom a fejét, nem akartam én rászólni, főleg hogy előzőleg le is rúgtam az ágyról, nem lenne fair. De most irány a másik szoba Dannyivel, szépen bebújok mellé az ágyba. Már egészen automatikus a mozdulat, ahogy emeli a kezét, hogy elhelyezkedhessek a mellkasán.
- Jól van, alszom. - azt nem tudom, hogy tényleg nem lesz-e semmi baj, de talán itt már jobban fogom bírni és tényleg aludhatok egyszerűen csak nyugodtan.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Danny & Josie - My life is depressing Danny & Josie - My life is depressing I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down

Danny & Josie - My life is depressing

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Danny és Josie - This is the end...
» Danny & Josie - Help me... please!
» Danny & Josie - Leave me alone
» Danny & Josie - A little happiness
» Josie ▲Danny - Once you care you're fucked!

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Danny luxus lakása-