Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Akkor is buta ötlet kint lennie, de majd maximum ápolom, ha ágynak esik, bár ahogy ismerem azt megint csak nem viselné valami jól, pedig nem fogom ám hagyni, hogy egyedül szenvedjen, de majd kiderül, mit hoz a sors. Most viszont felpakol az erkély szélére és még egy csók is elcsattan, ami bár meglep, mármint az első mozdulat, nem maga a csók, az határozottan jól esik. Nem javítom ki, mert szerintem akkor is vigyázott rám, az hogy felügyelt olyan lenne, mintha én lennék a kisgyerek, akire neki kellett vigyázni és ez határozottan rosszul hangzik így. Igenis szeretném, ha ezt nem így kéne értelmeznem, főleg az után a talán után. - Persze... egy hét nem alvás meg se kottyan. - rázom meg picit a fejem, egyszerűen nem tudok neki igazat adni, ha beledöglök se megy. Igenis aludnia kellene, mégha nem is hajlandó ezt elfogadni és megérteni, de a szervezete be fogja mondani egy idő után az unalmas és akkor is aludni fog, ha nem akar. Én ebben teljesen biztos vagyok. Az viszont tényleg nem esik jól, hogy be akar küldeni, igenis azt szeretném, hogy minimum velem jöjjön, és vége úgy fest, hogy hajlandó elfogadni ezt a tényt, mert nekem ő igenis fontos, mégha ez nem is tetszik neki, vagy nem tudja igazán kezelni az egész helyzetet. Azért annak örülök, hogy végülis az ujjai az enyémek köré fonódnak, hiszen előtte még elvette az arcáról a kezemet, pedig olyan kis meghitt pillanat volt. - Rajtam több a ruha, mint rajtad! - mondhatnám, hogy kötöm az ebet a karóhoz, de igazából egyszerűen ez csak tény, mert tényleg így van, tényleg rajtam több a ruha, rajta csak egy boxer van és én az utóbbi egy hétben kaptam egy csomó gyógyszert, meg infúziót, meg minden francot, amitől jobban lettem, szóval teljesen fel van turbózva a szervezetem, neki viszont egyáltalán nincs. De végül csak bemegyünk és igyekszem nem erőltetni semmit, felajánlani, hogy nézzünk tv-t, vagy valami, és már igazából bólintanék is rá, hogy legyen így, akkor tv-zzünk a nappaliban, amikor befejezi az utolsó mondatot is. Erre már határozottan felszökik a szemöldököm. Nem értem miért gondolja, hogy nekem több szükségem van a pihenésre, mint neki, hogy neki elég ha ül a tv előtt és nem alszik, no meg egy újabb sört önt le a torkán. Végül csak összeszorítom a számat, és végül megrázom a fejem. - Jó, de akkor a saját szobámban alszom Trixivel. - bólintok rá végül. Ha annyira akarja, akkor legyen így, nem fogom most az egyszer kötni az ebet a karóhoz, eleget tettem már igaz? De nem fogok az ágyában aludni tök egyedül, ebben is biztos vagyok, amíg ő meg tv-t néz a nappaliban. Akkor teheti azt a saját ágyában is, hátha úgy van rá kis esély, hogy elalszik a tv előtt. Ha nélkül megy neki ez jobban, akkor legyen így. A kezemet szépen kis is húzom az övéből, és még egy gyors puszit nyomok az ajkaira, aztán a szobám felé indulok. Nem repesek a boldogságtól e miatt ez egyszerűen tény, nem tudnám letagadni, de akkor legyen így, ha így akarja.
Elég nehéz úgy néznem rá, mint szeretőre vagy barátnőre. Tényleg olyan, mintha egy határon lennénk és egyszer egyik oldalra lépek, ahol ő a fogadott húgom, aztán a másik oldal, ahol felidézem, hogy miket is tud és hogy csókol. Elég különös helyzet, mégis... idővel azt hiszem, bármelyikkel meg tudnék barátkozni. Hogy neki melyik lenne jobb? Inkább nem gondolnék most bele. Főleg, hogy az édes ajkait csókoltam egy perccel ezelőtt, ami segített még jobban kitisztítani a fejem és elűzni az álom visszhangját. Talán ehhez van köze annak, hogy a szavaira már nem tudok mit felelni. Inkább csak nézek rá. Jobb a hallgatás. Nem akarok veszekedni és felesleges lenne tovább ragaszkodnom ahhoz, hogy mennyire jól vagyok. Úgysem hiszi el - bármilyen meggyőzően is hazudok -, akkor meg minek erőltessem magam? Azt sem tudom, hogy a továbbiakban minek beszélek. Láthatóan nem győzhetek vita nélkül és... most ezt képes vagyok elfogadni. Pár szótól eltekintve inkább csendben maradok és a kézen fogva vezetem vissza a lakásba. Érezhetően sokkal melegebb van bent, mint kint az erkélyen. Csak ekkor érzem igazán a különbséget és azt, hogy perceken belül remegtem volna a hidegben, ha ő nem jelenik meg és tovább maradok. Az viszont, hogy bejöttem vele, nem jelenti azt, hogy vissza is megyek az ágyba és bepótolom a kimaradt alvást. Nem. Inkább egy sör társaságában, a tv előtt a kanapén töltöm majd az este további részét. Ő pedig alszik. Magam sem tudom, miért ragaszkodok ehhez ennyire. Vagy mégis? Nem, inkább nem gondolkozok ezen. Szeretném ha aludna és kész. Ebben nincs semmi különös. - Legyen. Úgyis biztos hiányolja a társaságod - beszélek, de át sem gondolom, amit mondok. Az viszont már teljesen tudatos, amikor az apró puszi és pár lépés után megindulok utána. Megragadom a karját. Ennyivel nem fogom beérni. Egy óvatos simítás az arcán, egy forró csók, majd pár elsuttogott szó. - Rendben leszek. Hidd el. Csak egy kis idő kell - mosolyodok el fáradtan és most meg sem kell erőltetnem magam ahhoz, hogy hihető legyen, amit mondok. Igazat beszélek. Így lesz. Csak idő és túl leszek rajta. Ahogy gyerekként is túléltem az álmokat, most is menni fog. Mivel gyakorlatom is van benne, könnyebben is, mint akkor. De ma este... ma este még ébren kell maradnom a tv és sör mellett.
Én soha sem kezeltem úgy, mint egy bátyust, akkor sem, ha idősebb nálam pár évvel. Akármilyen is, akkor is kedveltem már eléggé az elejétől kezdve, nem véletlenül voltam képtelen ellenállni neki, amikor részegen nem hagyott végül békén. Pedig én igyekeztem, hiszen akkor még ott volt Gary, de akkor se ment. És most se menne, nem tudnék csak úgy a húga lenni, főleg a néhány csókváltás után, no meg, hogy tudom, néha igenis nagyon kedves és gyengéd tud lenni, csak kár hogy ez ritka és folyton rettegni kell tőle, hogy vajon mikor kerül elő az igazi énje. Vagy ez az igazi, és a másik az álca, amit újra és újra felhúz? Nem hiszem, hogy ezen most kellene agyalnom, mint ahogy azon sem fogok, hogy pontosan jelenleg mit is szeretnék. Nem lenne jó mindenféle buta vágyakba ringatni magam, még akkor sem, ha időnként egy-egy pillanatot nagyon sikerült most elkapni, mint a csók az erkélyen, még ha tényleg hideg is van odakint. Azért jobb, hogy végül eljutunk, addig hogy bemenjünk, mert nekem azért már ennyitől is lefagyott a karom, meg a lábam, ami azért rendesen szabadon van most. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem fogja bírni alvás nélkül, és hogy kellene pihennie, de ha egyszer nem tudom rábeszélni, akkor nem küzdök tovább. Jobb lenne, ha nem mondaná, hogy inkább nézi egyedül a tv-t, de akkor legyen így, akkor hagyom, és alszom egyedül, azaz Trixivel, ő pedig persze egy pillanatig sem erőszakoskodik, hogy mégsem, pedig nekem akár az is jó lenne, hogy amíg ő tv-t néz, én alszom mellette. - Igen, ő legalább hiányol. - mondom még, de ezt már alig hallhatóan, akkor miután adtam neki egy gyors puszit és elindultam a saját szobám felé. Olyan nagyon nehéz kiigazodni rajta, és nekem fogalmam sincs, hogy mit kezdjek pontosan ezzel a mostani helyzettel. A talán az... az nem tudom, hogy mit jelent, nem tudom, hogyan viszonyuljak pontosan hozzá, hiszen ugyanúgy vagyunk, mint eddig, csak időnként elcsattan egy csók, vagy egy lágy érintés, néha viszont... vááá, komolyan felrobbanna csak a fejem, ha tovább gondolkodnék ezen. Azon viszont meglepődöm, amikor hirtelen megállít, megragadja a karom és egy újabb csókot kapok. - Jól van, elhiszem, rendben leszel. - bólintok egy aprót, bár nem tudom ezt komolyan gondolni. Lehet, hogy rendben lesz, de én akkor is jobban érezném magam, ha segíthetnék benne. Vagy butaság azt gondolni, hogy amiért én nem tudom egyedül megoldani az életemet, és egyedül szembeszállni a veszélyekkel, másnak se mehet? Aztán csak picit megrázom a fejem, és már szinte alig hallhatóan pár lépés távolságban motyogom csak inkább magamnak. - A fene se tud kiigazodni rajtad. - aztán egy jobbraáttal beveszem magamat a szobámba. Trixi persze örül, naná, hogy örül, hiszen egy héti nem látott, és neki legalább tényleg igazi örömmámor, hogy ha vele alszom.
Kezdőlap 
Tárgy: Re: Josie ♣ Danny - Home, sweet home...? 
23.12.13 19:11