Nos az egész alvilági baromságom, pitiáner lopásokból kezdődött. A gyerekkorom nem számít, Izraelben születtem, de a szüleim hamar elköltöztek. Alapban Salah Marmid néven születtem, de Amerikába költözve hamar Leonard Murdocká kereszteltek.Sok helyen laktunk, nyolc évig Detroitban, ez volt a legtöbb idő. Itt piti kis tolvaj lett belőlem, ami annyit jelentett, hogy néha elmentem kisebb házakba lopni majd azt egy-egy ismerősömnek poton pénzért eladtam. Egy fő szabályom volt, hogy ismeretlennek soha nem ajánlok semmit a portékámból. Persze ez később megváltozott, mikor már az ismerőseim nem vettek különösebben tőlem semmit, ezért néhány barátommal elkezdtük magunkat hirdetni. Mivel ekkoriban végeztem el egy kereskedelmi szakközépiskolát, egész jó kis eszem volt ahhoz, hogy eltudjak adni dolgokat. Végül úgy döntöttem, hogy nyitok egy régiség boltot. Az üzlet egész jól ment, bár kezdetben amikor behozták az emberek a tárgyaikat, olyankor igencsak húztam a szám. Miért is? Először is, ha valamit beadnak, akkor általában pénzt is kérnek érte. Átvenni ugyan át tudtam, ám pénzt már kevésbé nyújtottam a kezükbe. Ezért sokszor, valahogy így nézett ki az áruátvételi rész:
- Jó napot, miben segíthetek?
- Üdvözlöm, szeretném beadni ezt-és-ezt. Esetleg mennyiért tudnám eladni?
- Nézze, ugyan nem vagyok profi, ám elsőre talán háromszázötven dollálra tudnám becsülni az árát. Ehhez azonban jobban meg kell vizsgálnom, hátha nem hamisítvány. Ha esetleg nem az, akkor kifizetem, csak tudja most egyenlőre üzletünk pénzhiányban van, ezért a legkönnyebb az lenne, ha én egy aukción eladnám és az ott kapott ár felét odaadnám Önnek.
- És ha többet ér, mint mondjuk háromszázötven dollár?
- Ha esetleg ezer dolláron felül lesz az ár negyedét elkérem, tudja ez amolyan fáradozási díj, a többi pedig a magáé.
Nos nem mondanám, hogy mindig jó ötlet volt ez a fellépés, ám megesett, hogy benne voltak. Ilyenkor egész szép kis summát hoztam össze belőle, így ők is jól jártak és nekem se volt különösebb panaszkodni valóm. Később aztán az üzlet befuccsolt, mikor valami idióta felgyújtotta. Nem tudom ki volt, csak arra emlékszem, hogy este a környéken voltam és észrevettem a lángoló boltot, előtte pedig egy srácot. Bár nem mondanám, olyan "hű de izomköteg" srácnak, de verekedni egész jól tudok. Talán a meglepetés miatt, nem tudom, de mindenesetre a srácot igen csúnyán eltángáltam. Mint később egy ágról szakadt senki volt, akit felbéreltek, hogy bassza tönkre az üzletem. Poton pénzért megcsinálta. Pár hét múlva behívtak a bíróságra és elítéltek súlyos testisértésért, ami miatt fél évig bekaszniztak. Nem mondanám, hogy életem legjobb fél éve volt. Los Angelesbe küldtek börtönbe, őszintén szólva nem tudom miért is. Lényeg, hogy bent rájöttem: az amit én tettem, szinte nulla volt. A cellatársam egy alacsony, japán srác volt aki mint kiderült a barátnőjét kapta rajta valami fiúval. A csávót faltörökosként használva repítette át az ajtón, a csajnak a képére meg egy szép vigyort szántott néhány üvegszilánkkal. Tizenkét évet kapott. Bármennyire is szar volt bent, azért mindennek meg van a maga jó oldala. Bent megismerkedtem egy Robbie Anderson nevű sráccal. A csávó egy ékszerüzletet rámolt ki és ezért kapott hat évet. Hamar összehaverkodtam vele (máig a legjobb barátom) és megtanított néhány dologra. Az elején még csak a börtön életről, aztán később a gyémántokról és a drágakövekről beszélt. Mint kiderült nagyon pengén értett hozzá és marha jól eltudott mindent magyarázni. Nem kellett sok, hogy én is értsem a dolgokat. Hamarosan jó magaviselet miatt kiengedtek, csupán négy hónapot kellett ülnöm. Nemsokkal később Robbie is szabadult és elkezdtük a gyémánt bizniszt. Ekkor már barátom nem lopott, helyette elvitt néhány alvilági alakhoz, akik értéktárgyakat gyűjöttek be. Hogy Robbienak ne kelljen annyit dolgoznia, én voltam aki átvette tőlük a szajrét majd elvittem a társamhoz, aki az értékét megbecsülve készpénzben kifizette az érte járó jutalmat. Az üzlet sikeres volt. Később azonban a rendőrök elkezdtek szaglászni, ezért egyik nap Robbie lelépett és a bandák is nyomtalanul eltűntek. Ezután kezdtem önálló munkába. Felfogadtam magam mellé két társat, akik beszerválták a cuccokat bár hamarosan mindketten repültek. Az egyikük azért mert ócska és lopott fukszokat hozott be. Épp időbe dobtam ki, mert rá három napra ki is nyiffant mikor megpróbált egy utolsó nagy lopást csinálni. A másik társam pedig semmit nem értett a gyémántokhoz, se a drágakövekhez. Utolsó nap beállított és nagy vigyorral a képén levágott elém egy gyémántot.
- Hé, főnök nézd mit szerváltam!
A követ közel emeltem magamhoz majd megcsóváltam a fejem.
- Terry, inkább maradj a gengszter munkában!
- Ugyan miért?- nézett rám értelmetlenül a srác.
Sóhajtottam egyet majd a kezébe nyomtam az apró követ.
- Ez itt moisani.
- Moisani?
Bólintottam. A srác értetlenül bámult rám.
- Az mi?
Itt jutottam arra a következtetésre, hogy a srácot kirúgom. Jobb nekem egyedül. Azért utoljára felvilágosítottam.
- Figyelj a moisani hamis gyémánt. Majdnem megegyezik persze vele, ám van rajta egy kis bibi, ami miatt nem igazán értékes. Az pedig a kettős törés. Ilyet nem találsz egy sima gyémánton.
Ezután végül nem kellett kirúgnom, ő maga mondott fel. Terenccel amúgy még szoktam találkozni és dumálni is, ám munkatársként nem fogadnám el újra. Négy évig dolgoztam itt, ám már körülöttem is kezdett valamit észrevenni a rendőrség, úgyhogy hamar felkaptam a nyúlcipőt és eljöttem ide: Las Vegasba. Hogy mi a szándékom? Hogy jól járjak és mások is velem.