welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (784)
 
Desmond Drescher (650)
 
Cassandra Drescher (600)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (452)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Eric Crawford
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Élodie M. Garvey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
6
Join date :
2014. Sep. 09.
Age :
29
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Élodie M. Garvey 09.09.14 14:04

Élodie Garvey


Név: Élodie Margaret Garvey
Becenév: -
Születése hely, idő: 1989.május 30. / USA - Fresno  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: városlakó
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Avatar alany: Emily Browning

Ki vagyok én...?!

Külső:
157 centiméteres magasságom nem emel ki a tömegből. Alacsony termetemhez karcsú alkat párosul(még), ami inkább feszesen fiatalos, semmint nőiesen gömbölyded, ezt ellensúlyozzák finom arcvonásaim. Világos bőrömet apámtól örököltem, orcám még a tél közepén is egészséges rózsaszín árnyalatban pompázik. Kifejező szempár ül finoman ívelt sötétszőke szemöldököm alatt. Arccsontom határozott vonalait sötétszőke tincsek keretezik, melyek egészen hátam közepéig érnek, de csak ritkán engedem őket szabadjára.

Belső:
Már egészen kiskoromtól kezdve élénk figyelemmel követtem az engem körbe vevő világot. A szüleimre csupán elrettentő példaként tekintettem, annak ellenére, hogy mindkettejüket szerettem, még úgy is, hogy anyám gyengesége volt okolható azért a sok szörnyűségért, amin keresztül kellett mennem gyerekkoromban. Nem, soha nem emeltek rám kezet, de az ütések, melyeket anyámra mértek, éppen annyira fájtak, mintha én kaptam volna őket. Soha nem kapom már vissza azokat az órákat, amiket a szekrényben bujdosva töltöttem, se az álmokat, amiket nem álmodhattam meg, mert egész éjszaka álmatlanul hánykolódtam ágyamban. Haragszom anyára a mai napig, hogy nem volt képes még értem, és a húgomért se azt mondani, hogy elég. Őt okolom azért, hogy olyan kevés bizalmam van a férfiakban, hogy nehezen nyílok meg másoknak, és, hogy mégis olyan veszettül éhezem mások szeretetére. Mindennek ellenére sikerült megállnom a lábamon, de mind azt, amit elértem magamnak köszönhetek. Szeretem a munkámat, büszke vagyok arra, amit elértem. Bátran állíthatom, hogy jó a humorom, könnyen csalok mosolyt az emberek arcára, s ebben én is örömömet lelem, szeretek boldoggá tenni másokat, csak nehezemre esik hagyni, hogy ők is ezt tehessék velem.
Életem, létem, világom

Körbe járattam tekintetem a hálóban, igyekeztem megnyugtatni magam. Végig néztem az ágyon, a komód faragott mintáin, míg rabul nem ejtették figyelmemet a tükör csillogó felületén imbolygó fények. Közelebb léptem, hogy még egyszer utoljára végig nézzek magamon. Vékony ujjaimat belefutattam sötétszőke tincseimbe, a lemenő nap fénye beszökött az ablakon és vörösre festette hullámos fürjeimet, melyek bársonyosan omlottak le vállamra egészen hátam közepéig. Telt ajkaimmal tükörképemre mosolyogtam, vidám zöld szemeim izgatottságtól fénylettek, mintha pisze orrom körül ülő aranyszeplők is vidám táncot jártak volna. Annyira boldog voltam. Lesöpörtem egy nem létező szöszt új nap sárga ruhámról, melyet a különleges alkalomra való tekintettel öltöttem magamra, akárcsak azt a csábító csipke alsóneműt, melyet alatta viseltem. Hamarosan hazaér. Kopogtattak az ajtón. Rohantam, hogy beengedjem, s csak félúton jutott eszembe, belebújni elegáns cipellőmbe, ha már lúd, hát legyen kövér. Újabb türelmetlen koppantások hallatszanak az ajtó felől, de én már ott is vagyok, hogy feltépjem azt arcomon széles mosollyal, s csak ekkor világlik fel elmémben a gyanú. Manech ugyan miért kopogna? Önfeledt boldogságomat hirtelen szorítja ki helyéről a félelem, mikor meglátom az egyenruhás alakot. Nem szokásom, most mégis a legrosszabbra gondolok.
- Biztos úr, miben segíthetek?- kérdem, miközben hűvös ujjaival belsőmet marcangolja az aggodalom.
- Mr. Malakianról lenne szó.- kezd bele, miután bemutatkozott, s nekem meg kell kapaszkodnom az ajtófélfában, hogy ki ne szédüljek a kertbe.
- Mi történt, jól van?- szegezem rá féltébolyult tekintetem.
- Tudomásom szerint igen, csak néhány kérdést szeretnék feltenni róla.- feleli, s engem elönt a megkönnyebbülés, fogalmam sincs mit akarhat, de a félszhez képest, ami bennem munkálkodott biztosan eltörpül.- Fáradjon beljebb.- intek neki, s rövidesen egy szürreális beszélgetés veszi kezdetét, ami alapjaiban rengeti meg világomat.

- Ez biztosan csak valami félreértés. – hagyták el számat ezen szavak, de legbelül éreztem, hogy igaza van. Újabb képet tolt az orrom elé, de én alig láttam belőle valamit könnyeim fátylán keresztül.
- A bizonyítékok magukért beszélnek.- mondta lágyan, próbálva olyan kíméletesen tálalni ezt az egészet, amennyire csak lehet, de én makacsul, csak a fejemet ráztam.
- Kell, hogy legyen rá valami ésszerű magyarázat.- szorítottam remegő kezemet a hasamra görcsösen kapaszkodva abba a cseppnyi kis boldogságba, ami megmaradt nekem. A rendőrtiszt csalódottnak tűnt, elhitte, hogy nem tudok semmit a férfi viselt dolgairól, akibe menthetetlenül beleszerettem. Biztosított róla, hogy még keresni fog, óvatosságra intett, majd távozáskor még az elérhetőségeit is megadta, arra az esetre, ha szükségem lenne rá. Becsuktam utána az ajtót, és összeomlottam ott a küszöb mellett, átkaroltam felhúzott térdeimet és telesírtam sárga ruhámat. Nem tudtam mitévő legyek, csak azt akartam, hogy itt legyen, magam mellett akartam tudni, hogy csillapítsa félelmemet, ahogy korábban már annyiszor, de most úgy tűnt, ő a sötétségben megbúvó szörnyeteg. Nonszensz! Soha nem ártana nekem. A szemeire gondoltam, markáns vonású arcára, az érintésére a nyakamon, a testemen és a csöpp kis életre, ami bennem növekedett. Mindig is büszke voltam józan észjárásomra, most mégis kibúvókat kerestem neki, mentegettem annak ellenére, hogy szinte biztos voltam bűnösségében. Úgy döntöttem megérdemel egy esélyt arra, hogy mindezt megmagyarázza és én is megérdemlem, hogy halljam azokat a válaszokat. A konyhaasztalnál vártam őt, a vacsoránk kihűlt romjaival magam előtt. A könnyeim lassan elapadtak, üres tekintettel bámultam magam elé, miközben lassan felemésztett belülről a csalódottság, és bizonytalanság. Motoszkálást hallottam a verandán, képtelen voltam megvárni míg besétál, így elé siettem, de mint korábban most sem abba a látványba volt részem, mint amire számítottam. Idegen férfi állt az ajtónál, lövés dörrent, s mintha engem talált volna szíven, mikor megláttam Manechet kezében a pisztollyal.

Az őrsön órákon keresztül gyötörtek.
- Látta, hogy ki lőtte le a fickót?- kérdezte a tiszt, aki korábban a házunknál járt.
Ujjaim a papír pohár szélén doboltak.
- Nem.
- Manech Malakian lőtte le?- ujjaim eltévesztik az ütemet.
- Nem. – felelem, s amint egy röpke pillanatra lehunyom a szemem, magam előtt látom őt, kezében a pisztollyal, s az arcát, mikor tekintetünk találkozott.
- Tudja, hol bujkál most? – a férfi egyre türelmetlenebb, már nem próbál megkímélni, tudja, hogy hazudok, csak azt nem, hogy pontosan miben.
- Nem.- roppan meg a pohár ujjaim közt. – Soha többé nem akarom látni. – ha nem lenne a pici talán ez is hazugság volna, de itt van, bennem, és én nem fogom kitenni annak, aminek engem egykor az anyám. Azt akarom, hogy biztonságos, szerető közegben nőjön fel, nem pedig egy bűnöző fattyaként, aki elhagyott minket még mielőtt tudomást szerzett volna létezéséről.

Másfél nappal később elhagyom a várost, hogy ideiglenesen vegasi nagybátyámhoz költözzek, csak míg összeszedem magam, és elkezdem kiépíteni új életem, azt amiben Manech számára nincs hely.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Élodie M. Garvey 10.09.14 14:56




Élodie Garvey!
Történeted elnyerte tetszésemet. Nem mondhatnám azt, hogy szokványos volt, de éppen ez miatt tetszett annyira. Mivel rendben találtam történetedben mindent, ezért elfogadom! Üdvözöllek az oldalon Élodie! Már csak annyi van hátra számodra, hogy avit foglalj, majd felavasd a játékteret! Wink
   

Admin


₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.serbianforum.info

Élodie M. Garvey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Karakterlapok :: Városlakók-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához