Valószínűleg minden nőnek akkor tűnik fel, hogy valójában mennyi holmija, ruhája, cipője, kiegészítője van mikor költözésre kerül a sor. Nem kis meló volt mindent becsomagolni, arról pedig nem is beszélve, hogy mennyi időt fog igénybe venni, mire mindent kipakolok a dobozokból. Sőt, még Aaronnak is rengeteg doboza van és ugye a férfiak és a berendezkedés… Szerintem ezt nem is kell tovább ragoznom.
Most minden olyan szép és jó Mr. Kocka hassal, szinte már olyan, mintha most élveznénk a mézes heteinket, pedig még nem is vett el feleségül, pusztán csak most költöztünk össze. Persze nem nagyon kellett rábeszélnem erre a lakásra, itt nagyobb a gardrób is, s mikor megláttam, amikor az ingatlan ügynök körbe vezetett minket már akkor tudtam, hogy ez az a lakás, amiben tovább akarom vele tervezgetni a közös jövőnket. Azt, hogy mi újra egy párt alkotunk…. Nos, körülbelül annyi esély volt rá, mint hogy megnyerd a hetest a lottón. Mégis azt hiszem, mi jelentsük egymás számára a főnyereményt.  
- Aaron mégis mit művelsz? – Nevettem el magam mikor a karjaiba vett úgy, hogy már a lábam sem érte a földet. Aljasság volt részéről hátulról támadni, így még védekezni sem tudtam ellene, na nem mintha annyira akartam volna, de éppen nagyon is bele voltam merülve abba, hogy egy újabb doboz tartalmát pakoljam ki.
- Így sosem fogok végezni a berendezkedéssel. – Arról nem is beszélve, hogy milyen élvezettel figyeltem dagadó izmait a karján, ahogy a dobozokat pakolászta… Ó, az a test… Nagy csábítás, szinte lehetetlenség neki ellenállni. Kit akarok becsapni? Nem is akarok neki ellenállni.

ruha

Abban igaza van, hogy van még időnk, de én mégis sokkal jobban örülnék, ha már minden a helyén lenne, és akkor kezdenénk bele abba a kis projektünkbe – na, jó nem is olyan kis projektbe – hogy felavassuk a lakás összes létező pontját. Most nem a lakás avató bulira gondolok, hanem arra, amit majd mi ketten fogunk művelni a beköltözésünk örömére, s gondolom a szomszédok is nagyon örülni fognak nekünk, ha a kelleténél is hangosabbak fogunk majd lenni.
- Egyáltalán nem vagy fair játékos… - Hangosan felsóhajtottam miután Aaron ajkai rátaláltak nyakamra. Aaron kimondatlan ajánlata még így is sokkal inkább volt vonzó, mint újabb és újabb dobozok tartalmának megtalálni a megfelelő helyet. Az legalább egy napos munkám fog lenni, mire csak az én cuccaimat elrendezem a gardróbba, nem beszélve a többi dologról… Kimerítő napok elé nézünk mindketten.
- Tudod, hogy mit gondolok? Az irtó szexi, ahogy dagadnak az izmaid, ahogy a dobozokat pakolgatod, szóval még egy darabig igazán képes lennék elnézni. – Szép is lenne, ha a kanapén ücsörögve koktélt iszogathatnék, miközben azt figyelném, hogy mennyire kidolgozott teste van a barátomnak.
- Ó, ilyen közelségből még jobban tetszik a látvány. – Immár karjai között találtam magam, de jobb kezemmel végig simítottam izmos bicepszén. Mikor legelőször voltunk egy pár, akkor sem volt okom panaszra, de azóta még jobban kigyúrta magát… Még szép, hogy tetszik. Valójában nem is tudom mi tetszik jobban a látvány, vagy a tudat, hogy Aaron ismét az enyém lehet. Inkább az utóbbira tippelnék.

Izomláza fog lenni miattam és persze a nehéz dobozok miatt is, de most nem akarok bele kezdeni abba a tipikus barátnős szövegbe, hogy: kicsim ugye nem vagyok túl nehéz? Mert biztosan néhány kilóval több lehetek annál, amennyi akkor voltam mikor először együtt voltunk.
- Így jobban bele gondolva kész csoda, hogy eddig kibírtad, hogy csak a dobozokkal foglalkozz. – Aaron úgy pakolgat, mintha pihe könnyű lennék. Erősebb, mint hittem. Szófogadóan dereka köré fontam lábaimat, miközben mindkét kezemet felvezettem vállaira. Fejemet oldalra döntve figyeltem, ahogy ujjaimmal simogattam izmos bicepszeit.
- Mi lesz, ha nem adok engedélyt? – Egyik kezem megindult felfelé, hogy rövidre vágott szőke hajába túrjak. - Engedély nélkül is ki fogsz sajátítani, ugye? – Válla fölött néztem körbe a lakásom. Még nagyon sok mindent a helyére kellene tennünk, konkrétan még a hálószobában az ágy csak egy csupasz matrac, még lepedőt sem volt időm rátenni.  
- Szerintem meg a szomszédok nagyon utálni fognak minket. – Olyan közel hajoltam hozzá, hogy szinte már mellkasához préseltem melleimet, ahogy még jobban hozzá simultam. - Valamit ki kell találnunk arra, hogy hogyan ne legyünk túl hangosak. – Nem akarok hangos lenni, de ez Aaron hibája… Nem tudok halk lenni miközben olyan élvezetekben van vele részem, hogy akaratlanul is hangos nyögéseket, sikolyokat vált ki belőlem. Rengeteg számtalan éjszakát fogunk okozni a szomszédaink számára.

Utálom, hogy ennyivel tisztában van a gyenge pontjaimmal, de ezzel jár, ha valakit már nagyon régóta ismersz. Nekünk már sikerült kiismernünk egymást, tisztában vagyunk a jó és a rossz tulajdonságainkkal, szokásainkkal és mégis ennek ellenére már megint együtt vagyunk. Remélem nem követünk el hibát ezzel, de most boldog vagyok vele és nekem most csak ez számít. Már, hogy ne lennék boldog, mikor éppen a közös lakásunkban vagyunk? Rengeteg munka fog lenni, hogy berendezkedjünk, de Aaron figyelmét sikerült akaratlanul is sikeresen elterelnem.
- Sosem fogunk végezni a dobozok kipakolásával. – Mondtam sóhajtva, szinte már bele törődve. - Nem szeretném, hogy izomlázad legyen, de aki ilyen izmos, annak biztosan meg sem kottyan néhány nehéz doboz, vagy bútor. – Szemtelenül mosolyogtam rá, miközben újból és újból kitapogattam kemény bicepszeit.
- Már nem kell jófiúként viselkedned, egyébként is jobban szeretem mikor rossz fiú vagy. – Sokat sejtetően mosolyogtam rá.
- Teljesen a tiéd vagyok. – Ismertem be a nyilvánvalót. Vele vagyok, össze is költöztünk, kell ennél több?
- Hé! – Játékosan öklömmel vállába ütöttem. - Egyedül csak te tehetsz arról, hogy nem tudok csendben maradni. – Ha valakit hibáztatni akarna ezért, akkor nyugodt szívvel mutogasson csak magára.
- Befognád a szám? – Szúrós tekintettel néztem rá, de aztán gyorsan megenyhültek vonásaim. - Mondjuk így? – Esélyt sem adtam neki, hogy válaszolni tudjon. Ajkaimmal ajkaira tapadtam, hosszan, szenvedélyesen kiélvezve a csókot.

Rosszallóan csóváltam meg fejemet, mégis nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
- Édesem ilyen erővel akár nyugodtan bevallhatnád, hogy hiányzott ez a látvány. – Mégis mit gondolt, hogy majd én pakolászok, amíg élvezettel stíröli a hátsó felemet? Oh, szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy Aaron efféle terveket forralt ki magának.
- Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez megvalósuljon. Különben is úgy látszik, hogy most sem sikerült annyira lefárasztani téged… - Elvégre, ha Aaron annyira fáradt lenne, akkor inkább azon járna az esze, hogy minél hamarabb lepihenjen, de neki egészen másfajta gondolatai vannak, leginkább arról, hogy a ház felavatását melyik szobába kezdjük meg.
- Miért nem tudok neked egyszerűen nemet mondani? – Egyrészt azért mert ilyen szemekkel néz rám, másrészt mert túlságosan szeretem ahhoz, hogy tovább akarjam, hogy robotoljon, elvégre egy kis szünet tényleg ránk férne.
- Legyen, túl makacs vagy és tudom, hogy sok mindent megtennél azért, hogy úgy legyen, ahogy te akarod. – Ha Aaron szünetet akar, akkor nincs más választásom, mint elfogadni az akaratát, persze nem mindenre fogok ilyen könnyen rábólintani a kapcsolatunk folyamán. Nem akarom bevonzani a rosszat, de tartok attól, hogy még számtalan vita áll előttünk a makacsságunk végett, de kénytelenek leszünk egymással kompromisszumot kötni, ha azt akarjuk, hogy működőképes legyen a kapcsolatunk.
- Biztos vagy abban, hogy azt akarod, hogy ez legyen az első állomásunk a házavatónkkal? – Két csók között kérdeztem rá, miközben lábaimat dereka köré fontam és nagyon is éreztem, hogy Aaron már készen állna bárhol magáévá tenni.

- Sokkal jobb. – Mosolyogtam rá sejtelmesen miután bevallotta az édes pasim nekem, hogy hiányzott neki a látványom. Nekem is hiányzott sok minden, főleg az, hogy este Aaron legyen az utolsó dolog, amit láthatok, s az első, akit megpillantok rögtön felkelés után. Nem beszélve arról, hogy az már csak plusz élvezet, ha félmeztelenül alszik mellettem, s a reggeli nap sugarai megvilágítják azokat a kívánatos kockákat.
- Szóval most az a legfőbb vágyad, hogy alaposan lefárasszalak? – Alsó ajkamba haraptam, hiszen felötlött bennem az, hogy mennyi módszerem lenne arra, hogy lefárasszam, de most nem a dobozok pakolgatására gondolok, hanem egy sokkal élvezetesebb dologra, amit biztosan mindketten jobban élveznénk, mint a költözéssel járó pakolászást. - Túlságosan jól ismersz már, ezek után nem csoda, hogy egyből eltaláltad. – Nevettem fel hangosan. Az egyik gyengém a gyönyörű kék szempárja, míg a másik a kidolgozott teste, hm azokat a kockák… Már most szívesen felfedezném azokat a kockákat a számmal.
- Oh, drágám nekem mindegy, hogy az előszobában vagy a hálószobában, vagy akár a tus alatt, nekem csak az számít, hogy veled lehetek. – Csókoltam mohón ajkaira. Majd fejemet hátra vetettem, hogy jobban hozzá férjen édes ajkaival a nyakamhoz. Hangosan sóhajtottam minden egyes apró csókja után.
- Miért van még mindig rajtunk ennyi ruha? – Zihálva szólaltam meg, kezdett zavarni az, hogy még egyikünk sem kezdett el vetkőzni, pedig szeretném magamhoz olyan közel érezni, amilyen közel csak lehet.

Újra együtt. Meglepő ugye? Bárki, aki egy kicsit is ismer minket, az most biztosan megdöbben a hír hallatán. Sok mindent éltünk át együtt, de talán még több mindent külön, egymás nélkül, de úgy tűnik, hogy a mi utunk keresztezi a másikét. Mintha előre meg lett volna írva, hogy bármi is történjék közöttünk, nekünk együtt kell lennünk. Hiszek-e ebben? A sors kezében és a többi elcsépelt klisében? Azt hiszem, most nem ezzel kellene foglalkoznom, hogy miben hiszek, vagy miben nem. Egyszerűen csak élveznem kell, hogy mindazok után, amin keresztül mentünk Aaron küzdött azért, hogy vissza hódítson. Hiányzott, de sokáig igyekeztem magam távol tartani tőle, mert valami megmagyarázhatatlan módon függőséget okoz nekem. Mert azok az "elvonási tünetek" amikkel küszködtem iszonyatosak voltak, csaknem bele is pusztultam.
- Túlságosan türelmetlen vagy. - Miután közöltem vele véleményemet akaratlanul is, de felnevettem, hiszen most egyáltalán nem tudom bánni, hogy ilyen türelmetlen. Viszont elmondhatatlanul rettegek attól, hogy elkapkodtuk azt, hogy megpróbáljuk ismét együtt, mármint lehet, hogy gyors tempót diktálunk, hiszen az össze cuccolás, hatalmas dolog.
- Oh, már ott tartunk, hogy jutalmat követelsz tőlem? - Az igaz, hogy fárasztó napunk volt, és egy ilyen nap után semmi másra sem vágynék, mint egy forró zuhanyra és kipihentető alvásra, de nyilvánvalóan neki más tervei vannak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, sőt biztosan csalódott is lennék, ha az első éjszakánkat a közös laskásunkban csak kizárólag alvással töltenénk.
- Egy kicsit már szenvedtettél. - Szólaltam meg egészen elhaló hangon. - Vigyázz, nehogy a végén te legyél az, aki valójában szenvedni fog. - Eddig hagytam, hogy kedve szerint játszadozzon velem. Bevallom élvezem is, amit velem művel, de túl türelmetlen vagyok ahhoz, hogy ki tudjam várni a végét, főleg, hogy ilyen lassan akarja kiélvezni a közelségemet. Ahogy bele markolt a hátsómba akaratlanul is megemeltem csípőmet, így testünk egymásénak feszült, s érezhettem mennyire kíván.

Kétségtelenül mindketten őrültek vagyunk. Annyi minden történt már a múltban, de most mégis újra egymás karjaiban találtuk magunkat. Mások ezt biztosan nem értenék meg, de mások még sosem tapasztalták azt, hogy milyen annyira szerelmesnek lenni, hogy bármit képesek vagyunk megtenni a másikért, vagy éppenséggel bármit megbocsájtani a másiknak.
- Azt kell, hogy mondjam, hogy nem. - Suttogtam ajkaira, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Ez tényleg nem bűn, hogy engem akar. Viszont ezzel így együtt fogunk bűnbe jutni, elvégre a házasságon kívüli szex sokak számára bűnnek számít. Az egy dolog, hogy most meghoztuk azt az elvetemült döntést, hogy összeköltözünk, de innen hogyan tovább? Gyűrű, házasság, gyerekek? Ez még a jövő zenéje, most azon kellene lennünk, hogy képesek legyünk megbocsájtani egymásnak a múltban elkövetett hibákat.
- Aaron... - Elhaló hangos nyögtem fel, miután a nyakamba harapott. Egyáltalán nem fájt, abban a pillanatban nem is fájdalmat éreztem, sokkal inkább valamiféle sóvárgást. Mintha valamiféle elvonási tünetem lenne és minden porcikám azért kiabál, hogy tegyen végre a magáévá.
- Igen, azt szeretném. - Megőrjít a várakozás és valószínűleg Aaron is tudja, hogy miféle mocskos játékot űz velem. Remélem azért azzal is tisztában van, hogy a mi kapcsolatunk eddig is amolyan adok-kapok alapokon zajlott és ezek után biztosan számíthat arra is, hogy egy váratlan pillanatban bizony nagyon tesztelni fogom a türelmét. Szenvedni fog, sokkal jobban, mint ahogyan most engem szenvedtet.  

Minden olyan szépen és jól indult... Aztán bumm! Hívni kellene a katasztrófa elhárítókat, mert bizony félek attól, hogy ez az egész beszélgetésünk egy hatalmas katasztrófába fog fulladni. Annyira, de annyira szerettem volna, hogy ha nem a beszélgetésre koncentrálunk, de úgy tűnik, hogy most szex helyett vár ránk egy nagyon kimerítő tárgyalás.
Nem akarja. Hát persze, hogy nem! Én sem akartam sok mindent, pláne nem azt, hogy megcsaljon valami könnyű vérű cafkával. Még mindig nem tudtam magam teljesen túltenni magam rajta, de nem akarom minden egyes vitánknál ezzel előhozakodni, pedig ez hatalmas ütőkártya a kezemben. Mert megcsalt. Szakítottunk. Most pedig újra kezdtük, össze is költöztünk. Teljesen meg vagyok bolondulva? Most pedig várhatom, hogy az én szőke hercegem mikor fog ismét félre lépni? Vagy csak simán én is megteszem, hogy egálban legyünk? Hogy érezze azt a fájdalmat, amit nekem okozott? Ha megtenném, akkor ennek a kapcsolatnak már rég nem lenne semmi értelme.
- Akkor mit akarsz? - Elhúzódtam tőle. Török ülésbe helyeztem magam.
- Már megint ott tartunk, hogy te mit akarsz... - Engem miért nem tud megkérdezni, hogy én mit szeretnék? Én sem akarom ezt életem végéig csinálni. Egyszerűen csak bele csöppentem ebbe a világba, aztán bele is ragadtam. Nincs túl sok választásom, vagy lehetőségem. Ez legalább jól fizet.
- Csináljuk a hagyományos módon? Szüljek neked gyereket és maradjak itthon vele, míg te keményen dolgozol ránk? - Most ezt elképzelni sem tudom, valahogy... Én gondolom, hogy jó anya lennék. Inkább a rettegés fog el, mikor erre gondolok.  

Nem feltett szándékom vele veszekedni, ezért elfogadtam a felém nyújtott kezét. Az ölében ülve néztem rá várakozóan. Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell.
- Aaron, szerintem ismersz már annyira, hogy erre tudd a választ. - Sosem szerettem azt, ha valaki meg akarja mondani nekem, hogy mit csináljak. Nekem aztán ne parancsolgasson senki, nem is tudnám elviselni. Rengetek kompromisszumot kell kötnünk.
- Mi van? - Hatalmas szemekkel néztem rá.
- Miféle megereszkedésről beszélsz? Most ezzel arra akarsz célozni, hogy régebben sokkal jobb nő voltam, mint most? - Elég sok időt töltöttünk külön egymástól, de ha most bólogatni kezd, na hát akkor még ennél több időt is külön fogunk tölteni. Tisztában vagyok vele, hogy ebből a szakmából egyszer ki fogok öregedni. Sőt, talán hamarabb, mint hinném. Nem is volt szándékom onnan menni nyugdíjba.
- Nem akarok veszekedni... - Sóhajtottam fel hangosan, miután idegesen tűrtem egy tincset a fülem mögé. Szerintem a dolgok nem is bonyolultak ennyire, csak mi tesszük azzá.
- Min kellene változtatnunk? - Gondolom az első lépés az lenne, hogy hagyjak fel a munkámmal, de mi lenne a második?
- Felmondok és mi lesz? - Gondolom találni fogok valami másik melót, de az sem mindegy, hogy mennyit keresek vele. Mi nem vagyunk gazdagok, nem vet fel minket a pénz.

Velem akar lenni hosszú éveken, évtizedeken keresztül. Erre mikor jött rá? Akkor, mikor olyan sok időt külön töltöttünk egymástól? Annyira hiányoztam neki, ahogyan Aaron is nekem? Ha már csak fele annyira, akkor az is valami. Tud nélkülem élni, de nem akar? Mert én így vagyok ezzel. Hiányzott az életemből.
- Persze, hogy gondoltam erre. - Rossz napjaimon mielőtt ki kell mennem a színpadra másra sem tudok gondolni. Nem szeretem azt, amit csinálok, pláne azt nem szeretem mikor az ittas férfiak hozzám akarnak nyúlni. Attól egészen felfordul a gyomrom, de ott a másik véglet. Jó pénz. Ilyen múlttal, mint nekem van nem jutok túl messzire.
- Most meg mi olyan vicces? - Valahogy csak kibírtam, hogy ne nevessek vele, de azt hiszem, hogy nagyon is tudom mi váltotta ki belőle a nevetést, csak Aaron szájából is hallani akarom. Igaza van, nagyon is. Nem is tudnám magam elképzelni. Őszintén nagyon sok lehetőségem nincsen, de ahhoz képest viszont nagyon válogatós vagyok. Fizessen jól, de ne kelljen hozzá megválnom a ruháimtól.
- Volt egy pasi... - Nagy nehezen bele kezdtem, habár azt egyáltalán nem tudom, hogy mennyire fog neki tetszeni azt, amit most hallani fog.
- Meló közben találkoztam vele és munkát kínált. - Hát azt már nem tudom, hogy akarta-e ezt a részletet hallani, de ha már elkezdtem a kis mondandómat, akkor csak is őszinte szerettem volna vele lenni. Most kezdtünk mindent újra, ha nem tudnánk egymással őszinték lenni, akkor nem is lenne semmi értelme ennek az egésznek, nekünk, az újra kezdésnek.

Először nem voltam abban biztos, hogy szeretném felhozni ezt a témát, de aztán... Aaron nagyon is a tudtomra adta, hogy szeretné, hogy rendes munkám legyen végre. Én pedig úgy érzem, hogy ha nem teszek eleget ennek a kérésének, akkor arra a kapcsolatunk fog rámenni. Mármint nem azért teszem, amit teszek, mert ezt akarja, ebbe nekem is van bele szólásom. Ezt én is akarom. Már egy ideje szeretnék viszonylag normális életet élni, egy unalmas, hétköznapi munkával.
- Tudom, hogy ez egy kicsikét morbid, de a munkahelyemen találkoztunk. - Nem akarok szépíteni a történteken. Őszintén el fogok neki mindent mondani, nem akarok sem félre beszélni, sem pedig hazudni neki. Minek is tenném? Most kezdtük új lappal, szeretném, ha az őszinteség dominálna a kapcsoltunkban.
- Nincsenek részletek, különös, de csak beszélgettünk. - Akkor este azért megittam néhány pohárkával, de más nem rémlik, biztosan azért, mert nem is volt ennél több. Gyakran a műszakjaimat egy kis piálással kezdtem, de ha tovább maradnék ebben a bizniszben, akkor biztosan rá is kapnék a piálásra.
- Őszintén alig ismerem, de megbízhatónak tűnik. Váltottam már vele néhány szót és azt kell, hogy mondjam szerintem nincsenek hátsó szándékai. - Valóban erről lenne szó, vagy mindössze én akarom ezt hinni róla? Valahogy azt súgja a hatodik érzékem, hogy bízhatok benne.
- Ügyvéd és a titkárnője lennék. Mit szólsz hozzá? - Kikértem a véleményét, de ennek ellenére, akkor is az én döntésemen fog múlni, hogy elvállalom-e a munkát, vagy sem. Szeretem és nem akarom nélküle elképzelni az életemet, de vannak olyan dolgok az életemben, amiben csak véleménye lehet, de bele szólása az már nem.