welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (784)
 
Desmond Drescher (650)
 
Cassandra Drescher (600)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (452)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Eric Crawford
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Simon Whitlock

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
173
Join date :
2015. Dec. 20.
Age :
24
Tartózkodási hely :
Vegas



TémanyitásTárgy: Simon Whitlock 20.12.15 22:36

Simon Whitlock


Név: Simon Whitlock
Becenév: Simon, "Simon a szívtelen", "I. Simon a Görény"
Születése hely, idő: 1994-11-13/ USA - Salt Lake City
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Városlakó
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Biszexuális
Avatar alany: Jake Bass

Ki vagyok én...?!

A 175 centimmel nem mondanám magamat valami hű de magasnak, inkább a törpeség felé hajlok már. Fehér bőr, sötétbarna haj, kék szemek, nem nagyon vannak néger rokonaim. A testalkatom átlagos, van rajtam izom, de nem foglalkozom különösebben ennek a karbantartásával.Tele vagyok tetoválásokkal, de asszem többet már nem fogok magamra varratni. Ezt mondtam az első után is, a második után is, az ötödik után is. Reménytelen eset vagyok, tudom. Mindkét fülemben fültágító van, általában feketét hordok, de van szürke, fehér és kék is. A kéket csak akkor teszem be, ha anyámékkal találkozom, mert szeretem őket idegesíteni.
Az öltönyök, ingek, zakók és más elegáns cuccok a halálom, kerülöm őket amennyire csak lehet. Nyakkendőt nem tudok még most sem kötni, és az egyetlen segítségem lelépett American Sniper-t játszani. Az elegáns szarok kilőve, így ha épp van rajtam ruha, akkor csak a szokásos farmer, póló, edzőcipő kombó.
Ha azt mondom, hogy bonyolult eset vagyok, akkor egoistának tűnök, aki azt hiszi, hogy csak ő ilyen fura. Ha meg azzal jövök, hogy normális, átlagos, egyszerű vagyok, akkor meg nincs önbizalmam. Az igaz, hogy előszeretettel szoktam nem kimutatni az érzelmeimet, és ha bírok is valakit, ennek az ellenkezőjét mutatom. Tudom, érdekes egy logika. Nem tudok semmi traumát, vagy nyomós indokot felmutatni arra, hogy miért nem szeretem közel engedni magamhoz az embereket. Egyszerűen csak ilyen vagyok. Senki se bántott meg annyira, hogy azt mondjam jaj mostantól nem tudok bízni az emberekben, engem senki se ért meg stb stb. Nem hagytak el örökre...vagyis dehogynem! A mocskos állat. Ha még nem halt meg, én fogom kinyírni.
Imádom az állatokat. A szüleimet már kevésbé. Már nem vagyok az verekedős, balhézós fajta, de ha valakinek kedve támad baszogatni, akkor természetesen nem hagyom magam. Utálom a romantikát, vagyis...ezt akarom elhitetni magammal és másokkal is. Fúj fúj. Iker-és hadsereg fóbiám van, a mai napig vannak olyan rémálmaim, amiben zaklat egy ágyamban lévő pók. Ja igen, imádok aludni, és mióta egyedül élek a trehányságom a fénykorát éli. Visszatérve az emberekre...szeretek újakat megismerni, mert ugye egyesek egyedül hagytak ebben a veszélyes városban, és ha nem akarok megbolondulni kellenek az új ismeretségek. A régi haverjaimat szerintem már végleg az idegosztályra űztem. Ők tudják, hogy biszexuális vagyok, és ha átjönnek csak arról beszélek, hogy Ben milyen rossz, mennyire utálom, miért nem hal meg, annyira szeretem, nehogy meghaljon, miért csinálja ezt.
Nem szeretem ha valaki sértődős, de én az vagyok, nagyon is. Nem mindig, de van olyan, hogy a legkisebb dologért is képes vagyok sokáig duzzogni. Például azért, ha valaki lecserél pár lövészárokra.  
Életem, létem, világom

Nah, még mielőtt bármibe is belekezdenék, tisztázni akarom, hogy semmi sem az én hibám, oké? Oké.
Salt Lake Cityben születtem, ami Utah államban található. Mondanám, hogy egy teljesen átlagos családba születtem, átlagos szüleim vannak, átlagos testvéreim, átlagos állataim...de nem. Apám egy energetikai vállalat tulajdonosa, ugyanez van anyámmal a pozíciót tekintve, csak ő egy könyvkiadó fejese. Innentől már nem nehéz kitalálni, hogy sose voltunk szegények. Persze ilyenkor jönnek az előítéletek is, hogy biztosan nagyképű vagyok, egy elkényesztetett kölyök, akinek minden a segge alá van tolva. Az utolsó rész az mondjuk igaz. Nagyjából.
Még itt vannak a tesóim, Faith és Grace, akik öt évvel idősebbek nálam, és ikrek. Tipikus idősebb nővér egyedek. Jó tanulók, példaképek, beképzeltek és mindig piszkálják a kisebbet. Szerintem pszichopaták is, erre utal, hogy annó mikor általánosban bántottak az osztálytársaim, képesek voltak bejönni a suliba baseball ütőkkel. Talán annyira nem is utáltak sosem, mint ahogyan azt én gondolom. Látszik, hogy rokonok vagyunk, hogyha az érzelmeink kimutatásának krónikus elkorcsulását nézzük. Ja igen, az általános. Annak ellenére, hogy jó párszor voltam az ügyeletes bokszzsák, sokszor kezdtem én a balhékat és verekedéseket, amikhez az társult, hogy nem voltam valami jó tanuló. Szóval igen, bántottak, én is bántottam másokat, voltam ilyen is, és olyan is.
Ekkortájt költöztünk el Salt Lake Cityből Las Vegasba, aminek az igazi okát a mai napig nem vágom igazán. Valami munkaügyi dolog miatt jöttünk el, de azt nem értem, hogy miért kellett itt maradnunk. Nem értek az ilyesmihez. Azt hittem, hogy aki a főnök, az mondja meg, hogy ki mikor merre menjen és mit csináljon.
Gyorsan tudok barátkozni, ezért az új városban nem voltak problémáim a beilleszkedéssel. A gimiben végre már nyugodtabb volt az élet, pedig azt hittem, hogy itt még gonoszabbak az emberek. Az egyetlen fenyegetést csak Bob, Grace madárpókja jelentette rám, aki valahogy meg tudott szökni a helyéről, és néha bemászott az ágyamba.
A szerelmi életemre eddig nem nagyon tértem ki, aminek igazán egyszerű oka van...nem volt még szerelmi életem. Jó, hát attól függ, hogy mit nevezünk szerelmi életnek. Voltam lányokkal...párszor...de kapcsolatom nem volt. Minek az? Veszekedések, tányérdobálózások, mi legyen a neve a kutyának...kinek kell ez.
Ahogyan az lenni szokott, amikor a leginkább ellene voltam ennek az egész szerelem és rózsaszín ködös szarságnak, akkor futottam bele abba az emberbe, aki megváltoztatta a véleményemet. Ez egy elég enyhe kifejezés volt.
Érettségi előtt járhattam úgy egy hónappal, és szokás szerint tanulás helyett bulizni mentem. Itt találkoztam először Benjaminnal, aki igen, faszi, mert tudtommal ez a név még nem anyakönyveztethető a nőknél. Összejöttünk, kész vége ennyi.
Nagy vonalakban tényleg ennyi, de hagyom magamat tovább nosztalgiázni. Az összejövés nem volt egy könnyű, vagy gyors folyamat, mert a vele töltött idő nagy részében úgy viselkedhettem, mint eg y sánta, fogyatékos pingvin. Először nem tudtam, hogy hogy viselkedjek vele, mit csináljak, mit mondjak, mert ezen a téren egyáltalán nem volt semmi tapasztalatom. Úgy csináltam, mintha a férfiak valami külön faj lennének, holott én is az vagyok elvileg. Szegény Ben. A főiskola mellett még engem is el kellett viselnie. Pff. Remélem, hogy nem voltam teher neki, bár nem nagyon érdekel a véleménye. Sanszos, hogy nem szálltam volna le róla akkor sem, ha lekoptat.
Anyámék, és a nővéreim úgy tudták, hogy barátnőm van, akit Brigitte-nek hívnak. Ez a B betűs név jutott először eszembe. A lényeg, hogy miután leérettségiztem, B-vel összeköltöztünk, jó messze a szüleimtől. Eh, a város másik felébe mentünk. A szüleim segítettek...ők fizették ki a lakást, és a fősulit is. Nem arról van szó, hogy nem akarnék dolgozni, de bunkóság lenne visszautasítanom a kedvességüket. Bent meg egyszer mutattam be nekik, vagyis B-t. Megkértem egy lány ismerősömet, hogy játssza el a nőmet, mert nincs az az isten, hogy én elmondjak nekik mindent. Kétlem, hogy homofóbok lennének, de biztos ami biztos. Csak nehogy a nővéreim beleszbikusodjanak, mert az nagy szívás lenne.
Egy évig ment minden „tökéletesen” Big Bennel, én jártam a filmművészetire, ő meg akkor már végzett az egyetemmel. Vettük egy tengerimalacot, akit elneveztünk Melvinnek, azért ha ő mászna be az ágyamba már kevésbé ijednék meg, mint a madárpóktól régen.
Egy év. Nem túl sok. Azt mondják, hogy az első kapcsolat nem tart sokáig, nem lesz belőle semmi, biztos hogy nem az abból való emberrel maradunk együtt örökké. Én mégis ezt reméltem, amit persze nem mondtam Bennek, mert nem akartam nyálasnak tűnni az ő szemében, és féltem, hogy kiröhögne. Nos, a kiröhögés helyett katona lett, ami ellen ellenkezni akartam. Legszívesebben bezártam volna a lakásba, hogy ne menjen el, és a lábán csüngtem volna egész nap, hogy ne tudjon megszökni. De nem, én idióta elintéztem egy vállrándítással a dolgot, próbáltam úgy csinálni, mintha nem igazán érdekelne. Az ő élete, ő döntése. Azt csinál amit akar. Nincs semmi jogom megakadályozni abban, amit szeretne. Bár nem értem, hogy mi a jó a katonásdiban.
Miután elment, és sajnos nem abban az értelemben, amit szerettem volna, igyekeztem összeszedni magam. Nem örökre ment el. Nem fog meghalni. Nem tolószékben fog hazajönni. Hogy lehet valaki ekkora szívtelen fasz?! Én is mondhattam volna neki, hogy csá Ben, bocsi most elmegyek megöletni magam, szia majd jövök. Eh.
Csak ritkán tudtunk beszélni, és egyfolytában az járt a fejemben, hogy most hallom utoljára a hangját, és minden létező verzióját elképzeltem annak, hogy hogyan fogják majd kinyírni. Ennél még a szakítás is jobb. Akkor legalább tudnám, hogy nincs életveszélyben, csak..nincs itt.
A tengerimalacot pár hét után már Bennek szólítottam, és neki meséltem el, hogy mi történt velem aznap. Az igazi Bennek csak a jó dolgokat mondtam el.
Teltek a hetek, a hónapok..az évek. Amit az elején abszurdnak és hülyeségnek tartottam, hogy szóljak neki ha találok valaki mást, lassan egyre többet foglalkoztatott. Igen, abszurdnak tartottam, hogy én majd valaki mással, de akkor még nem sejtettem, hogy ilyen sokáig lesz távol. Én meg fiatal vagyok, fiú, aki csak egy fiúval volt. Nem szóltam neki akkor, amikor jóban lettem másokkal, amikor felhívtam őket magamhoz, és amikor elküldtem őket még azelőtt, hogy bármit csináltam volna velük. Jól döntöttem, de....
...már nem várok többet rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Simon Whitlock 21.12.15 4:00




Kedves Simon!
Az már biztos, hogy nem irigyellek, nehéz lehet várni valakire, aki ennyire közel áll a szívünkhöz, de néha megéri várni. Mindent rendben találtam történetedben, ezért elfogadom! Üdvözöllek az oldalon Simon! Irány a játéktér, jó szórakozást! Wink
   

Admin


₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.serbianforum.info

Simon Whitlock

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Karakterlapok :: Városlakók-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához