Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Mit mondhatnék... Nem vagyok egy könnyen kiborítható, eléggé magas tűréshatárral rendelkezik, a végletekig képes vagyok megértő lenni, ha valaki van olyan fontos a számomra, akkor kérnie sem kell ezt, mert nálam alaptermészetemből fogva adódik, viszont, ha sikerül kijátszani a béketűrésből, akkor jobban teszed, ha nem rontasz tovább a helyzeten. Férfiból vagyok, így számmora általában egy igazság van, az pedig az én szavam, így nagyrészt csak később látom be, hogy mégis csak másképp kellett volna cselekednem, viszont, ha a szeretteimről van bármeddig elmegyek, határok nélkül, akár helyesnek ítélem meg, akár nem, vannak azok a helyzetek, amikor képes vagyok félretenni a saját ítélőképességemet és csak tenni, amit akkor épp jónak látok. Nem szeretek vitatkozni, így ha lehet kerülöm a konfliktusokat, többek között, mert elég nehéz velem kivergődni egy-egy gödörből. Nem jellemző rám, hogy szokásom lenne felemelni a hangom, inkább csendben és higgadtan közlöm az álláspontom, aztán mindenki eldöntheti, hogy tetszik vagy sem, számomra magától értetődő, hogy egyedül hozzak meg bizonyos döntéseket, ha viszont valamiben mégis kikérem a véleményed, akkor az azt jelenti, még ha nem is mondom ki hangosan, de nagyon is sokra becsüllek, mert beavatlak a dolgaimba, ami szintén nem jellemez. Nem is igazán azért, mert magamnak való volnék vagy önző, inkább csak így próbálom megvédeni azt, ami az enyém.
Életem, létem, világom
Az élet nem piskóta. Nos, a miénk az volt. Őrült, vak szerelem, házasság, családalapítás. Minden klappolt. Mondhatni pofátlanul szerencsésnek éreztem magam, voltaképp mocskosul az is voltam. Fogalmam sincs hol rontottam vagy egyáltalán hibáztatható-e ezért bárki is. Látható előre mikor siklanak ki a dolgok végérvényesen az irányításunk alól, hol vagy épp miért? Tök mindegy. Miért? Mert amíg Te menthetetlenül megvagy győződve arról, hogy minden faszán megy, időközben rádöbbensz, hogy francokat, minden elcsesződött, miközben Te végig ott voltál, mégsem csináltál semmit ellene. Volt egy alapunk, mindenünk megvolt egy boldog családhoz. Dolgoztam, jól fizettek, szép lassan építettünk fel mindent magunk köré, de azzal senki sem számolt, hogy végül egyikünk elméje fog ellenünk fordulni. Jól megvoltunk Lydia-val, gyereket akartunk, ami össze is jött, mások ugye ilyenkor magukhoz sem térnek a boldogságtól, nos ez nálunk is így ment... Azt hiszem három napig voltam matt részeg plusz még kettő, amíg ismét életképes állapotba kerültem. Eleinte semmi jele sem mutatkozott annak, hogy Lydia-nál esetleg komolyabb utóhatásai lehetnek majd a terhességnek, nem is volt, mindaddig amíg meg nem született Missy. Felfigyeltünk rá, de hát egy gyerek születése mégis csak változásokkal jár az ember életében, egy anyának pedig a szervezetében is. Lydia egyre kevésbé volt önmaga, egyre nehezebben volt képes kontrollálni az érzelmi hullámait, egyszerűen napról-napra egyre kevésbé volt világos a számmora mégis mi a fene van. Fel, fellángoltak benne az anyai ösztönök, később pedig, mintha egy idegen gyereket tartana a kezében, akit képtelen megnyugtatni, ez ment folyamatosan, mindketten egyre nehezebben kezeltük a helyzetet. Végül már etetni sem volt hajlandó, végül már felvenni sem, sőt ha odatettem közénk csak nézte a kis arcát egy ideig, majd kiborulva zokogni kezdett, hogy vigyem előle. Így nem volt más választásunk, mint a pszichiátria, ahová persze nem önmagától vonult be. Szörnyű embernek, férjnek éreztem magam, és persze hibásnak, úgy éreztem, hogy tehettem volna, tennem kellett volna valamit, hogy ez ne történhessen meg, valahogyan előrelátni, hogy ez fog lenni, mégsem sikerült. Több, mint két éve egyedül nevelem Missy-t, az első évben még próbálkoztunk különféle programokkal, de már egy ideje nem viszem magammal, azt hiszem így lesz neki a legjobb. Talán nekem is az lenne a legjobb, ha feladnám. Talán már meg sem ismerné Melissá-t, ha nem az én karomban lenne. Őszintén már mi magunk sem ismerünk egymásra, mintha szellemek lennénk, de legalábbis idegenek.
do you know who i am?
Lyna Hill
Tárgy: Re: Holden Samuels 29.10.16 20:42
Kedves Holden!
Az élet valóban nem piskóta, a legtöbbször csak annak látszik, de hidd el, nincs így. Viszont bárhogyan is van, azt hiszem, hogy egészen jól csinálod, és figyeld meg, napról napra jobb leszel majd benne, csak nem szabad megrekedni egy ponton sem és feladni, így mindig egy kicsivel könnyebb lesz. Addig is kitartás, nem csak rossz dolgokat tartogat az élet! Jó szórakozást kívánok!