Teaház

Tárgy: Re: Teaház 28.07.14 5:49

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Teaház 23.04.15 15:20

Dom & Eli

Teljesen biztos, hogy elutazok Indiába. Fél évente megyek, és már nagyon itt az ideje. Nagyon jól fog jönni az a csend, mely ott vár rám. Igen, szerintem megint végigcsinálom a hallgatási fogadalmat, az egy heteset. Az majd kitakarítja elmém minden kis szegletét. Azért is hívtam el találkozi Avát, hogy elmondjam neki, elutazom. Direkt említettem, hogy nagyon fontos lenne, hogy beszélni tudjunk. Azt is szeretném megosztani vele, hogy többet nem hivogatom. Ha úgy dönt, találkozunk, majd ő üzen. Felesleges nekem igyekeznem, így, bármennyire is fáj, de elengedem őt. Ezért se tágítok, pedig már háromnegyed órája ülök ugyanazon a párnán a földön, az alacsony asztal mellett, melyen a gyógyteám van. Lassan kavargatom. Biztos eljön, nem hagyna cserben, mikor olyan szépen kértem őt. Késő van már, kint a sötétség bevonta az utcákat, jótékony felesét hozó álmot eresztett az emberekre. Nekem is aludnom kéne, holnap műtök. Jól van, akkor már csak egy órát várok. Biztos elakadt valahol, de mindjárt betoppan a szokásos Jégkirálynő pompával, mellyel tiszteletet parancsol az egész teázóban. Tudom, hogy így lesz. Minden egyes ajtónyitásra felkapom a fejemet, reménnyel telin pislogva a bejárat felé. De sose ő jön, csak romantikus, kedves párok, kik édesen kapaszkodnak egymásba. Bizarr, lehet, de nekem mindig Angelique, a doktornőm jut eszembe róluk. Lélegzetelállító szépség, komolyan. És nagyon okos. Ez roppant vonzó tualjdonsága. Mondjuk én sajnos félek tőle kicsit. Tudom, hogy személyisége sokkal határozottabb, karakteresebb, mint az enyém. Az ilyen emberek egy legyintéssel söprik arrébb a magamfajtákat. Sose akarok az útjában állni. Olyan, mint Ava. Már sokszor próbáltam elhívni valahova, hogy csináljunk valamit együtt, de sose jutottam tovább annál, hogy kinyitom a számat. Csak ellenérvek jutottak eszembe, mint, hogy vén hülyének fog tartani. Tudom, hogy fiatalabb nálam. Az is ott van, hogy nagy az orrom. Kinevetne. A Szépség és a Szörnyeteg története élőben sose működik. Egyszerűen nincs létjogosultsága.
Megint nyílik az ajtó, és szavak szűrődnek fel az emeletre, hozzám. " Sajnálom, hölgyem, már csak fent van szabad hely ". Körbenézek a kihalt, csendes emeleten. Ó, tényleg. Egyedül vagyok. Teljesen bolondnak fog nézni. Számhoz emelem a kis kerámia csészécskét, és belekortyolok, pont, mikor meglátom a nőt, aki feljön. Hajszál híja, hogy nem az orromon öblítem át a forró folyadékot.
- Jó estét kívánok, Doktornő

Tárgy: Re: Teaház 23.04.15 18:24

Dominique & Angelique

Egyszer, majd évek múltán nekem is szembe kell néznem azzal, hogy bizony én sem vagyok kivétel, felettem is eljár az idő. Talán én is olyan kiégett, megráncosodott, besavanyodott fogok lenni, mint Kristen. Elkeseredésében hozzám fordult, de rajta már nem igazán tudok segíteni. Nincs időgépem, hogy vissza adjam neki a fiatalságát. Az a nő az életét a karrierjének szentelte és egy szép napon arra ébredt, hogy egyedül van. Teljesen egyedül. Nem várja haza senki sem a munkából, de még csak háziállatja sincs. Belőlem nem fog ilyen nő válni, ugye? Persze mindenki azzal hitegeti magát, hogy velem ilyen biztosan nem fog megtörténni... Aztán mégis. Majd én leszek a kivétel. Ugyan már, még csak huszonhét éves vagyok, még nem késtem le semmiről sem. Vannak olyan emberek, akik tanulnak mások hibájából, s olyanok akik csak a sajátjukból, de van, aki soha sem tanul semmiből sem. Különben is túl rövid az élet ahhoz, hogy azon gondolkozzak, hogy számomra mit fog tartogatni a jövő. Nem tudhatom, senki sem tudhatja. Ahogy azt sem, hogy mi lesz egy perc múlva, vagy akár tíz év elteltével, akármikor megtörténhet az a bizonyos sorsfordító pillanat. Ennek ellenére mégis azt hiszem, hogy saját magunk vagyunk a sorsunk kovácsa, realistább hozzáállás, mint abban hinni, hogy a sorsunk előre meg van írva.
Ma szó szerint egymásnak adogatták a pácienseim a kilincset, ezért egész nap a lakásomban voltam kénytelen tartózkodni, de mikor az utolsó páciensem kisétált az ajtón úgy döntöttem, hogy nekem sem ártana némi friss levegő. Ezért sétáltam egy nagyot, de hazafelé tartva mégis úgy döntöttem, hogy korán van még, ezért betértem a teaházba. Be kell vallanom, hogy van egyfajta hangulata a helynek, már voltam itt párszor. Tömve volt a földszint, ezért kecses léptekkel felsétáltam az emeletre.
- Jó estét Dominique! - Milyen kicsi a világ. Klisé, de mégis így van. - Nyugodtan szólíthatnál a keresztnevemen is. - Sőt, már néhányszor azt is felajánlottam neki, hogy tegezzen, de még nem jártam sikerrel.
- Ugye nem zavarna, ha csatlakoznék? Ha már csak ketten vagyunk az emeleten ne ücsörögjünk egyedül. - Meg sem várva a válaszát helyet foglaltam vele szemben a földön heverő párnán. Ekkor szembesültem azzal, hogy a rajtam lévő ruhát nem igazán arra találták ki, hogy a földön ücsörögjek, mégis feltaláltam magam, de az már biztos, hogy nem próbálkozok meg a töröküléssel.
- Ha már itt vagyok gondoltam kipróbálok egy olyan teát, amit eddig még nem. Mi értelme lenne mindig a megszokotthoz ragaszkodni? Különben is, honnan tudhatnám, hogy melyik a kedvencem, ha nem próbáltam végig az összeset? - Vettem fel az asztalról az itallapot, hogy szemezgetni tudjak a választékkal és szemben is találtam magam a bőség zavarával. Igazából jobban szeretem a kávét, de néha kell egy kis változatosságot is bele csempészni a mindennapok monotonitásába.
- Melyik a kedvenced? - Bájosan mosolyogva néztem fel rá az itallapról.

ruha

Tárgy: Re: Teaház 23.04.15 20:13

Dom & Eli

Bevallom, teljesen sokkolt a tény, hogy itt találkozok Angelique-kal. nem azért, mert nem járhatna erre, csak... nem tudom, hogy hogyna kéne reagálnom a fenálló helyzetre. Ha egy sima orvossal találkozunk, az más. De egy lélekbúvár... az teljesen mász tészta. Ő tudja, mi van benned, ismer, kiismer. Nem mellesleg a lelki bajaidat hallgatja órákon át, és te fizetsz neki, hogy elviselje a marhaságaidat. Most meg egy légtérben vagytok, és nem csak te vagy a téma, illetve nem pénzért van itt. Bármikor felállhat, és elmehet. Ez nagyon idegen nekem. Na meg, ahogy mindig, az életem rálapétol még. Az az érzés. A csendes rajongás, bálványozó szeretet, amit érzek a nő irányában újra feldörömböl bennem. Elmémben néhány pillanatra az a kép is feltűnik, ahogy arcunk összesimul és megölelem az illékony szépséget. Szorosan, kitulajdonítva. Soha nem volt az enyém semmi, mely olyan gyönyörűséges lett volna, és drága számomra, mint Angelique. Szerelmem se sok volt, és azok se mostanában. Bólintok egy aprót.
- Rendben, ahogy szeretnéd - Megyek bele könnyen. Késő van, fáradt vagyok és most nem veszi illetlenségnek. Eddig is mondta, tudom, de egyszerűen nem ment olyan könnyen.
- Dehogyis, ülj csak ide, van szabad párna - Húzódok arrébb, hogy több helye legyen a lábainak. Kicsit tanácstalan vagyok, mivel Ava nem tudja, hogy orvoshoz járok. Most kéne bátornak lennem, és megszólalnom végre. Nem nagy dolog, csak kéjem már meg!
- A nővéremet várom. Ő nem tudja, hogy járok hozzád, így kérlek, ha esetleg megjönne, mondjuk azt, hogy barátok vagyunk. Fontos dolgot kell neki mondanom, és ez elterelné a figyelmét - Magyarázom szeliden, és remélem, hogy megérti. Figyelem minden mozdulatát, magamba szívom szépségét és meleg kisugárzását. Nagyon más, mint amit egész nap tapasztalok a kórházban. Ott érthető módon csak szenvedés és fájdalom van. Ilyenkor végre megpihenhetek. Mikor őt látom.
- Hogy érzed magad? - Kérdezem meg, amit egyébként minden találkozásunkkor meg akarok, csak nem merem. Mert mi közöm hozzá. Ugyan ezt a kérdést hetente nagyjából milliószor teszem fel, nála mégis mélyebb, több jelentése van. Kérdésére zavarba jövök. Nem sűrűn kérdezik tőlem, hogy én mit szeretek, szeretnék. Főleg tőle nem várnám, mikor éppen nem a karosszékben ülök vele szemben. Közelebb húzódok és behajolva a füzetke fölé rábökök az egyik gyógyteára, ami egy csomó gyümölcsöt és gyógynövényt tartalmaz.
- Ez ellazít és könnyebben tudok tőle meditálni - Mondom aprócska mosollyal ajkaim szegletében. megrezzenek és az ajtó felé kapom pillantásomat, mikor az megkondul, de megintcsak nem Ava az. A karórámon megnézem az időt. Kicsit bánatosan hajtom le a fejem. Lehet, mégse jön el. Mégis kifújva a levegőt megemelem fejem és kicsit elmosolyodok. Fontos a pozitív gondolkodásmód, ahogy azt Buddha is megmondta. Valószínűleg nagyon fontos dolga akadt.
- Neked melyik a kedvenced eddig? - Érdeklődök, és én is felveszek egy kis füzetet elhúzódva tőle, kimászva a személyes teréből.
- Nem kérsz enni valamit? Én lehet, eszem egy salátát - Jól hangzik a tonhallal együtt, megkívántam.

Tárgy: Re: Teaház 23.04.15 21:35

Dominique & Angelique

Ha őszinte akarnék lenni vele, akkor elmondanám neki, hogy nekem ez most az első, mármint az első ilyen találkozás a páciensemmel, akihez csatlakoztam. Persze elkerülhetetlen, hogy néha összefussak a városban a betegeimmel, de Dom ártalmatlannak tűnik. Szerintem ez a fejlődésére nézve nem árthat, elvégre ez egy teázó, nem pedig egy bár, ahol alkoholt innánk, majd végül részegen az ágyában ébrednék fel másnap reggel anyaszült meztelenül.
- Ha a nővéred megérkezne, akkor hagynálak titeket kettesben beszélgetni, de senkinek sem árulnám el, hogy jársz hozzám. Ez maradjon a mi kis közös titkunk. – Mosolyogtam rá kedvesen. Még ennyi idő után is annyira, de annyira reménykedik abban, hogy az a hálátlan picsa majd veszi a fáradságot és végre képes lesz eljönni a találkozójukra. Dominique hétről hétre elkeseredettnek tűnik csak azért, mert Ava nem képes szánni rá abban az átkozottul fontos idejéből. Bele halna, ha mondjuk fél órát találkozna vele? Elvégre a testvére. Nem ismerem Avát, de azok alapján, amiket tudok róla nem kimondottan kedvelem. Úgy vélem, hogy nem kell attól tartanom, hogy ma megismerném. Mennyi az esélye, hogy ma megjelenik? Egy a millióhoz?
- Mégis milyen fontos dolgot akarnál neki mondani? – Kíváncsian néztem rá, ahogy megkezdtem a faggatását. - Ne haragudj, szakmai ártalom. – Szabadkoztam. Attól, hogy a páciensem még neki is van magánélete és nem kell feltétlenül beszámolnia mindenről.
- Általában én vagyok az, aki ezt kérdezi. – Meglepett. Én vagyok az, aki kérdés, míg a páciensek, akik válaszolnak. Általában az senkit sem szokott érdekelni, hogy én hogy érzem magam.
- Őszintén? Talán feszültnek. Mostanában túl sokat dolgozok, talán inkább tea helyett whiskyt kellene innom, de attól csak holnapra másnapos lennék, amit gondolom, hogy egyik páciensem sem díjazna. – Azért mégis tudom, hogy van egy bizonyos határ, amit jobb, ha nem lépek át. Az még nem árthat, ha megtud rólam néhány dolgot, de ez nem egy kölcsönös adok-kapok dolog.
- Nekem sosem ment a meditálás, valahogy nem vagyok képes egyszerre olyan sokáig egy helyben ülni. – Persze biztosan neki többről szól a meditáció, de én mindig is kissé szkeptikus voltam.
Határozottan zavart, amit művelt, de nem azért, mert képes volt a figyelmét néhány másodpercre elszakítani tőlem, hanem azért, mert jól tudom, hogy éppen mit művel magával. Ava. Akárhányszor nyikorogni fog az ajtó, annyiszor fogok ezt a szomorú ábrázatot látni, mikor Dom rájön, hogy már megint csak nem Ava az, aki belép rajta? Kedvem lett volna rácsapni az asztalra és megmondani neki a véleményemet, de inkább úgy tettem, mintha mit sem láttam volna az egészből. Ma nem. Lesz még rá lehetőségem.
- A menta tea. – Szeretem az ízét, és az illata is olyan friss érzést kelt bennem, de ugye a menta tea az számomra a komfort zóna, amiből ki akartam lépni. Szóval találnom kell az itallapon egy másik teát.
- Ittál már fehér teát? – Ezen akadt meg leginkább a tekintetem, mikor az itallapot böngésztem. - Tényleg fehér, vagy csak a neve? – Teljesen tudatlan vagyok, ha a teáról van szó.
- Nem hinném, hogy ilyenkor ennem kellene. – Fejet csóválva közöltem, de inkább kihagytam a drámai részt. Nő vagyok és rettentően hiú. Szeretnék vigyázni az alakomra. A teában egyáltalán van kalória? - Viszont te egyél nyugodtan. – Tettem hozzá még gyorsan. Ha éhes nem akarom, hogy miattam vonja meg magától a táplálékot, egyébként is ráférne. Sőt, szerintem az sem ártana, ha felszedne néhány plusz kilót is.

Tárgy: Re: Teaház 23.04.15 22:46

Dom & Eli

- Köszönöm szépen, hogy ennyire figyelmes vagy - Komolyan hálás vagyok neki, amiért ennyire tapintatos. Nem szeretném, ha Ava ilyesmivel felszaklatná magát, vagy aggódna. Mert igazán minden rendben van velem, csak kicsit bizonytalan vagyok az életemmel kapcsolatosan, és ebben segít nekem Eli. De nem akarok öngyilkos lenni, és nem is a pácienseimen akarom kiélni magam. Csak szeretnék kicsit határozottabb lenni. Megdöbbenek, mikor kérdez, nem szoktak érdeklődni, illetve tőle nem vártam volna a rendelő falain kívül. Néhány pillanatra elgondolkodok, majd mély lélegzetet veszek.
- Erősen vallásos vagyok, buddhista, és fél évenként, mikor már soknak érzem a város terhét, akkor elutazok két hétre Indiába egy ashramba. Ahol a szerzetesek közt lakhatok. Mindig nagyon kitisztítja a fejemet és megnyugtat. - Büszke vagyok a vallásomra, mert tényleg békét hoz az életembe. Megnyugtat és kitisztít, egy pillanatra se szégyenlem, vagy titkolom.
- Itt egy hétig némasági fogadalmat teszünk, ennek keretében nyilván vele se tudnék beszélni. Szerettem volna elmondani neki, hogy jövő héten elutazom. - Avatom be a fejleményekbe, és körülnézek.
- Mondtam neki, hogy nagyon fontos, ezért biztos, hogy eljön. - Ki kell mondanom hangosan, hogy én is elhiggyem végre, Ava csak késik. Felnevetek visszafogodtan és fejet ingatok.
- Ezt a kérdést én is felteszem minden nap többször a betegeimnek a kórházban. De nálad igazán érdekel a válasz - Azért egy válaszban reménykedek részéről, ha nem is gyakori ez a kérdés, én most feltettem. Hála az égnek válaszol is rá néhány pillanatnyi várakozás után. Majdnem megmondom neki, hogy a részegeskedés bűn, és én is csak egyszer estem ebbe a csapdába, de végül lenyelem a dolgot.
- Talán kivehetnél egy nap szünetet, mikor csak magaddal törődsz. Megeröltető lehet egész álló nap mások életét élned, a sajátodra is szánhatnál időt. Szerintem - teszem hozzá hamar, mivel nem vagyok lélekbúvár. Tényleg, ők vajon egymáshoz járnak? Vállat vonok. Nem vagyok térítő, hogy én most nekiálljak magyarázni neki, miért jó a meditáció, miért álljon rá, és ilyesmi.
- Mindenkinek megvan a maga útja, módszere a béke elérésére - Csak egy pillanat a remény, és már tova is száll a semmibe. Annyira szeretem őt... Úgy, mint Elit, csak hát máshogy, más fajta szeretettel természetesen.
- Az valóban finom, kidugítja az orrot is - Hagyom rá egy apró bólintással, majd kérdésén elgondolkodok. Én igen, már ittam olyat, nem is egyszer.
- Igen, olyan világos, fehéres színe van - Bólintok megerősítésképpen. Nem kér, és valahogy olyan megróvó az egész helyzet. Elbátortalanodok... dehát éhes vagyok. Megnyomom a hívó gombot, és kérek egy másikfajta gyógyteát, meg a salátát. Ha Eli választott, az ő rendelését is fogadja, és csak ez után távozik.
- Hogy-hogy egyedül jöttél? Nem kísért el... a testvéred, vagy a párod? - Kérdezem felvont szemöldökkel és hátam a sötétbordó falnak döntöm, így már kényelmesen csodálhatom a szépségét.

Tárgy: Re: Teaház 24.04.15 11:15

Dominique & Angelique

Eddig még a beszélgetéseink során erre nem igazán tért ki. Mindketten jól tudjuk, hogy milyen az a téma, amit újból és újból előveszünk.
- Ashram? – Első neki futásra sikerült kimondanom, de ha többször kellene és gyorsan, akkor biztosan bele is törne a nyelvem. - Ez úgy hangzik, mintha valamiféle kolostor lenne. – Sosem mélyültem el egyetlen egy vallásban sem, ezért a buddhizmus is olyan idegen számomra, mint például a katolikus vallás. Valahogy szeptikus vagyok, legyen szó Buddháról vagy Jézusról. Nem azért, de ki hisz már abban, hogy Jézus három nap után feltámadt a halálból? Mert ha ez tényleg így volt, akkor Jézus lehetett volna az első Walking Dead zombi szereplő.
- Egy hétig? – Hitetlenkedve nézek rá. - Az már biztos, hogy én nem bírnám ki, hogy egy hétig meg se szólaljak. – Nem akarok ítélkezni, mert szerintem mindenkinek jogában áll azt tenni, amit csak szeretne, de egyszerűen nem értem, hogy ez neki miért jó. Akármennyire is szeretném megérteni a miérteket, mégsem tudok belé látni, hogy tudjam mi zajlik benne. Ennek ellenére mégis igyekszem.
- Akkor biztosan el fog jönni. – Erőltettem mosolyt ajkaimra. Sosem fogja feladni a reménykedést? Ha most elmondanám neki, hogy felesleges időpocsékolás az egész, akkor olyan lennék, mint a Grincs, aki tönkre akarja tenni a karácsonyt, hogy senki sem legyen boldog.
Mikor csak magammal törődök? Oh, ha jobban ismerne, akkor tudná, hogy én mindig csak magammal törődök. Persze végig hallgatom a pácienseimet is, mert nekem ezt kell tennem, attól még nem biztos, hogy velük is törődnék, legalábbis nem annyira, mint magammal szoktam. Ez egy kegyetlen világ. Előbb vagy utóbb el kell döntenie mindenkinek, hogy mi lesz, préda vagy ragadozó? Én inkább az utóbbi kategóriát erősíteném.
- Egész nap ücsörögni és cseverészni? Nem, ez nem megerőltető. – Alsó ajkamba kellett harapnom, hogy visszatartsam a belőlem kikívánkozó nevetést. Egy hajszál híján majdnem megosztottam vele, hogy szerintem mi az, ami igazán megerőltető tud lenni, de nem akartam zavarba hozni. Elvégre Dominique néhány pillanattal ezelőtt még a meditációról beszélt, éles váltás lenne, ha előhozakodnék a káma szútrával.
- De nem mindenki akarja megtalálni a békét. – Szeretem a bennem tomboló káoszt, de természetesen mindenki azt hiszi rólam, hogy mennyire kiegyensúlyozott és összeszedett vagyok. Egy újabb klisével élve: A látszat csal.
- Érdekesnek hangzik. – Mosolyogtam ismét rá. - Szerintem akkor ma ez lesz a befutó. - Miért is ne? Ha nem tetszene az íze, akkor nem iszom meg, vagy visszatérek a komfort zónámba és rendelek inkább helyette egy menta teát.
- Egyik sincs. – Miért érdekli ennyire a magánéletem? Egyrészről megértem, mert kettőnk közül én vagyok az, aki fel szokta tenni a kérdéseket, Dominique pedig az, aki válaszokat add, most pedig neki is van néhány kérdése hozzám. Úgy vélem ezt még tudhatja rólam, elvégre nem valami megszállott, őrült zaklatóm, mert ha az lenne, nem tenne fel ilyen kérdéseket, hiszen tudná rájuk a választ.
- Olyan különös az, hogy egyedül vagyok? – Szeretek egyedül ide-oda elmenni. Ha lenne valaki az életemben akkor nem lenne ekkora mozgásterem és nekem egy kapcsolaton belül is szükségem van némi szabadságra.

Tárgy: Re: Teaház 24.04.15 21:01

Dom & Eli

- Valami olyasmi. Egy spirituális menedékhely, ahova az emberek visszavonulhatnak. Jó távol mindentől. Ahova én szoktam járni, az az erdő közepén van - Vázolom a helyzetet mély lélegzetet véve. Annyira vágom vissza, hogy az már szinte fáj, komolyan. Nem tudom, hogy hogyan magyarázhatnám el neki úgy, hogy megértse.
- Tudom, eónehéz elképzelni, de a csend segít kiüríteni a fejet és lecsendesít. Minden olyan, ami miatt pánikolsz, sokkal kisebb problémának tűnik és meg tudsz nyugodni. Néha a csend a legjobb gyógyír -De ez persze nem mindenki közös álláspontja. Szerintem ez sok emberen segíthet, de ez csak az én személyes véleményem. A mosolya kicsit megnyugtat és bátorít, mosollyal válaszolok, bólintok mellé.
- Muszáj lesz, különben nem fogja megtudni, és azt hiszi, valami nagy bajom van. Már ha keresne... és érdekelné... megeshet. - Köhécselek mentve a menthetőt magamban Avával kapcsolatban.
Szótlanul figyelek rá, arra gondolok, milyen lenne az aranyló tincsekbe túrni és megkóstolni vöröslő ajkait. Egyrészről ez egy pokolian szexi és szép elképzelés, másrészről meg lehet, nem illik hozzám. Erről viszont eszembe jut egy régebbi orvosom mondása. Minden illik mindenhez, csak az a kérdés, tetszik-e nekem. Eli és én tetszenénk nekem, ez teljesen biztos.
- Igen. Mivel a hozzád hasonló nők úgy vonzzák a férfiakat, mint a virág a méheket - Magyarázom míg arra gondolok, hogy én nem vonzok senkit. Na jó, kivéve az ápoló lányt az első emeleten, de szerintem ő csak azt hiszi, hogy sok pénzem van. Ami nem igaz.
- Tudom, mit gondolsz. Hogy szánalmas, hogy itt várom Avát. De az ikrem. Neki talán még számítok. Vele beszélhetek. Meg veled.. de az más, biztos érted. - Mikor kihozzák a rendelést magam elé húzom a salátát, mely tele van paprikával és paradicsommal, meg tonhallal. Szeretem az ilyesmit. Nekiülök nyigodtabban.
- Holnapután akartam szólni, de akkor most, a következő két hetet lemondom. Az utazás miatt - Nyilván nem tudok eljönni Indiából a kezelésekre. Kérdeznék még tőle pár dolgot, de ahogy láttam, zavarja, nem akar túl közel kerülni így, kezelésen kívül. Megértem, ha ezt szeretné, akkor tartom a távolságot.

Tárgy: Re: Teaház 26.04.15 14:15

Dominique & Angelique

Az erdő közepén? Félelmetesen hangzik. Gondolom, ha már egy hétig némasági fogadalmat tesznek, akkor arra az időre a modern technológiáról is lemondanak. Telefon, és internet nélkül élni, még ha csak egy hétről is van szó, nem hinném, hogy kibírnám, hacsak rá nem kényszerítenének.
- Már csak abból is látszik, hogy ez a kis utazás mekkora hatással van rád, hogy beszélsz róla. – Rita mikor ennyire lelkesen beszélne bármiről is. Túlzások nélkül mondhatom, hogy még a szeme is felcsillant, ahogy az erdő közepén lévő ashramról beszélt.
- Biztos érdekli, de Ava nagyon elfoglalt, ezt te magad mondtad. – Kegyes hazugság, vagy őszinte féligazság? Részletkérdés. Dominique hétről hétre reménykedve várakozik órák hosszáig és mindig ugyan az a vége, Ava nem jelenik meg. Kedvem lenne elbeszélgetni a másik féllel is, hogy megtudjam, pontosan miért is van ez. Tényleg van, aki annyira elfoglalt, hogy le legyen ideje találkozni a saját testvérével, méghozzá az ikertestvérével? Úgy tudtam, hogy az ikreket különleges, erősebb kötelék köt össze, de Ava kezd erre rácáfolni, vagy csak én látom rosszul, mint kívülálló.
- Hozzám hasonló nők? – Kérdeztem vissza, némi értetlenkedést színlelve, mintha tényleg nem értem, hogy Dom mire szeretett volna célozni.
- Valójában igaz is, meg nem is, amit mondtál. – Elgondolkozva kezdtem játszani egyik szőke tincsemmel. - A férfiak csak nézni szoktak, vagy néhányszor a kelleténél is jobban megbámulnak. – Rosszallóan megcsóváltam fejemet, mintha nem az én hibám lenne, hogy szeretek kihívóan öltözködni, amivel magamra irányítom a tekinteteket. - De ritkán szólít le bárki is, mintha valamiért félnének tőlem. Tényleg olyan félelmetes lennék? – Persze tisztában vagyok azzal, hogy van egyfajta kisugárzásom és szinte már látható a magabiztosságom is, de ez már elegendő ahhoz, hogy a gyávább férfiak meg se merjenek szólítani?
- Nem tudhatod, hogy mit gondolok. – Kacér mosolyra görbültek ajkaim. - Nem nevezném ezt szánalmasnak, inkább elképesztően türelmesnek és kitartónak gondollak, nekem nem lenne soha senkire sem ennyi türelmem várni. Sőt, ha a helyedben lennék már régen rá rontottam volna Avára, hogy számon kérjem. – Más vérmérsékleten vagyunk ez már ebből is látszik. Mint az orvosa kötelességem lenne biztatni, de most nem a rendelőmben ülünk.
- Rendben, de aztán várom az élménybeszámolót. – Villantottam rá egy bájos mosolyt, majd a teámat kezdtem el gyanús szemekkel nézegetni. Még gőzöl, de még így is olyan bizarr, hogy tényleg fehér színe van, remélem azért az ízes sokkal jobb fog lenni, mint ahogyan kinéz.

Tárgy: Re: Teaház 26.04.15 18:38

Dom & Eli

A szokásos, szomorkás mosoly költözik ajkaimra.
- Heti öt napon és egy éjszakán át az emberek kézről kézre adnak. Míg szükségük van rám, maguk mellett tartanak, és követelnek, de olyan hévvel, hogy sokszor meg is ijedek. Aztán, ahogy jobban lesznek, eldobnak. Mint egy üres csokipapírt. Ezt te biztos ismered- Nézek rá szemem sarkából, majd mosolyogva fejet ingatok. Kínomban már nevetek, komolyan.
- El kell viselni az összes hisztérikus embert. Egy idő után úgy érzem, kiürítenek, és érzéketlenné válok. Minél feljebb emelik a hangjukat, annál kevésbé hallom őket. - Kicsit elrévedek, hallom a betegeket, ahogy ordibálnak " Dehát miért?! Milyen alapon dönt maga? Ne merjen hátat fordítani!! " Vállat vonok.
- Ezeken a helyeken magunk lehetünk. Magunkkal törődünk, és senki nem ordibál senkivel. Olyan mint egy gigantikus lélegzetvétel, mielőtt visszatérnél a kis kabinba, ahol elkezd emelkedni a vízszint - Ajkamba harapok erősen, majd bólogatok szavaira. Hát persze, hogy elfoglalt, tudom, csak néha elgyengülök.
- Teljesen igazad van. Nem lehetek önző vele - Helyeselek a poharamba kortyolva. Majdnem félrenyelek, mikor megkérdezi, hogy értettem, hogy hozzá hasonló hölgyek.
- Akik gyönyörűek, okosak és határozottak is egyben. Ritka az olyan nő, aki mindhárom tulajdonságot birtokolja. - Gondolkodóba esek azon, amit mond. Érdekes felvetés, meg kell, mondjam.
- Illetlen dolog megbámulni egy hölgyet. Mostanában azt nevelik a... az emberekbe, hogy a nők, már elnézést a kifejezésért, de kurvák. Akik arra vannak, hogy kielégítsék a férfiakat kérdés nélkül. Ebből adódóan úgy méricskélik őket, mint lehetséges élvezetközpont. De a te kisugárzásod ezt a képet összeroppantja, és akkor már képtelenek mit kezdeni, így inkább meg se szólalnak - Ez megint csak egy szemszög, az enyém, dehát ő kérdezte.
- Viszont nem én vagyok a lelkek régésze, így azt hiszem, a kérdést te tudnád igazán megmagyarázni. - Mosolygok, de belül nagyon el vagyok merülve gondolataim áradatában. Valóban ez a helyzet. Annyira határozott, és álomszép nő, hogy a férfiak kicsit megrettennek. Kevés hímnemű hajlandó belátni, ha egy nő egy szinten van vele. Márpedig Eli ezen a szinten pihen akkor is, mikor éppen csak sziesztázik. Mikor formában van, bele se merek gondolni, milyen erős lehet az aurája.
Halkan felnevetelk és megingatom a fejemet.
- Úgy félek, elijeszteném mégjobban. Nem olyan, aki beismeri, ha hibázott. Akkor inkább úgy tesz, mintha nem ő lenne a hibás, hanem a másik baja az egész.- Igen, határozottan ilyennek ismerem a nővéremet, semmi kedvem nyakig besározódni, hogy aztán teljesen ki legyek zárva az életéből.
- Természetesen, majd az egyik csütörtökön elmesélem - Mosolygok vissza. Csütörtökönként szoktam járni hozzá.
- Te hova szoktál menni, mikor szeretnél megszabadulni mindenkitől? Olyan messze futsz, mint én, vagy valami elérhetőbb közelségbe? - Kérdezem a salátámat piszkálva, miközben a teáját nézem, és halkan felnevetek.
- Szerintem nem mérgező, és ha már ennyien szeretik, olyan rossz sem lehet.

Tárgy: Re: Teaház 26.04.15 20:50

Dominique & Angelique

Feltehetőleg az én személyem az embereket a legrosszabb időszakukra emlékezteti, mert hozzám nem azért jár bárki is, mert móka és kacagás lenne az élete. Ha tudok segítek, de nem mindenkin lehet, de nem is mindenki kér a segítségemből.
- Hogyne tudnám? – Homlok ráncolva kérdeztem vissza. Hiába tudom, hogy ettől csak ráncos leszek, de ez nálam egy olyan beidegződött szokás, amiről eddig még nem sikerült lemondanom.
- Valószínűleg mi is addig találkozunk, míg úgy érzed, hogy szükséged van rám, aztán pedig a létezésemről is megfeledkezel. – Ez az élet rendje. Én csak örülni tudok annak, ha az egyik páciensem úgy dönt, hogy már nincs rám szüksége, hiszen ez azt jelenti, hogy sikerült összeszednie magát és rendet lenni az életében. Legalábbis az esetek többségében ez a kiváltó ok.
- Ez is ismerős. Azt hiszem, hogy én is az érzéketlenné válás útjára léptem. – De valójában lehet, hogy sosem voltam annyira empatikus, mint a többség. Még szerencse, hogy nem kell magamat diagnosztizálnom, mert végül sok mindenről leránthatnám a leplet, s az a bizonyos csontváz is kikerülne a szekrényből. Van, amire jobb, ha sosem derül fény.
- Ahogy ilyen beleéléssel mesélsz, egyre inkább kezd csábító lenne annak a gondolata, hogy kibírjam egy hétig egy elhagyatott helyen. – Ragadós a lelkesedése, de biztos vagyok benne, hogy már a második napon halálra unnám magam, mert ott nem hinném, hogy bármit is művelnének a meditáción kívül… Persze egészen más lenne, ha lenne valaki velem, akivel élvezetesebbé tehetném az ott tartózkodásom idejét.
- Az nem önzőség, ha hiányzik neked és ezért látni akarod. – Tagadhatatlanul kettőjük közül nem Dominique az önző fél. Ilyen esetekben nagyon is tudok örülni annak, hogy egyke vagyok.
- Köszönöm, ez kedves tőled. – Ez nagyon is egy bók volt, amit, mint az orvosa nem helyeselnék, de mint nőnek nagyon is jól esett.
- Minden annyira el lett rontva. – Rosszallóan csóváltam meg fejemet. - Szerintem rossz évszázadba születtem. – Egy pillanatra elhallgattam, ahogy lopva pillantottam rá, miközben alsó ajkamba haraptam. - Ezt még soha senkinek sem mondtam el, de mondjuk az ezerötszázas évek jobban tetszettek volna… Már csak azért is, mert csodálatosan gyönyörű ruhákat viseltek, imádtam volna, ahogy a fűző sanyargassa a testemet. Mármint nem csak az akkori divat végett sóvárgok, hanem akkoriban még nem volt áram, ezért még semmi sem volt felfedezve, modern technológia híján pedig az embereknek szemtől szembe kellett találkozniuk egymással, vagy levelet írni. Mostanában ki szokott levelet írni? Mindenki e-mailt használ. Akkoriban még volt tisztelet. Sajnálom, elragadtattam magam, nem akarlak untatni ezzel. – Annyira bele merültem, hogy szinte alig vettem levegőt miközben megosztottam vele a mostani világról való véleményemet, vagyis inkább azt, hogy mennyire szerettem volna, mondjuk úgy ötszáz évvel előbb születni.
- Hogy lehet az, hogy ikrek vagytok, de mégis személyiségileg egymás ellentétei? – Amiket tudok Aváról és róla, abból ezt a következtetést szűrtem le, persze előbb ismernem kellene az ikertestvérét ahhoz, hogy biztosra tudjam, hogy a mostani véleményem helytálló-e.
- Gondolom egy hét után jó lesz végre valakivel beszélgetni. – Még mindig hihetetlen, hogy képes bárki is egy hétig csendben maradni. Talán nekem is menne, ha lenne tétje.
- Én megelégszek azzal is, ha van annyi időm mindenkit kizárni, hogy elmerülök a kád kellemesen langyos habos vízében. Lágy zene, kellemes illatú gyertyák és csak ennyi kell ahhoz, hogy ott ülve meztelenül a vízben már semmi sem számít. – Ez az én módszerem, pontosabban az egyik módszerem és annak is csak egy részlete, nem kell, hogy minden titkomat tudja.
- Most még csak a színével próbálok megbarátkozni. – Mutató ujjammal köröztem a csésze peremén. - Amúgy is még túl meleg, nem szeretem forrón a teát. – Sejtelmesen elmosolyogtam magam, már csak azért is, mert hirtelen olyan dolgok jutottak eszembe, amiket jobb, ha most nem osztok meg vele. Azt hiszem, hogy azzal jócskán átlépném az orvos-páciens határt.

Tárgy: Re: Teaház 26.04.15 21:55

Dom & Eli

- Ki tudja, nem tudod megmondani, pontosan mit hoz a jövő - Mutatok rá felé fordulva valamennyire. Nem is tudom, de úgy érzem, nem lenne könnyű elengednem őt. Ha pénzért is, de velem volt, mikor a leginkább szükségem volt rá. Én nagyon érzékeny vagyok az illetlenségre, arra, ha valaki belegyalogol az intim témákba. De Eli valahogy mindig tudta, hogy hol az a határ, melyet nem léphet át, mert akkor megtörne a híd, mely összeköt minket. Mely után már nem bíznék benne, nem tudnék megnyílni előtte, és akkor értelmetlenné válna minden kezelés.
- Én szeretném megakadályozni ezt. A teljes semlegessé válást. Azt akarom, hogy érezzem, mikor gond van. És ne csak az eszemmel. Nem lehetek halott belül. - Jelentem ki makacs elhatározással. Egyszerűen nem és nem. Az már nem én lennék, és számomra fontos, hogy úgy haljak meg, hogy nem változtatott meg az élet. Önmagam akarok lenni.
- Ez olyan dolog, amit nem tudnak elvenni tőlem - Eszek egy kis salátát, majd kuncogok egy kicsit.
- Bárkit szívesen fogadnak, és nem kötelező heteket maradni, ha nem az ízlésednek megfelelő, természetesen elmehetsz. De egy fél órányi biciklizásre kis falvak vannak, ahol elefántok sétálgatnak szabadon, rájuk is lehet ülni. Nem kötelező végig az ashramban lenni. Bejárhatod a környező helyeket. És csendben lenni se muszáj, vagy meditálni sem. - Nem rabszolgatábor, azt csinál, amit csak szeretne, csendben lenni sem kötelező. Szeretném, ha megértené, hogy nem veszti el a szabadságát ott.
Mikor megköszöni szerény véleményemet csak bólintok egyet válaszul. Képtelen vagyok felfogni, amit mond. Úristen, lehet, ugyanarra vágyunk. Tudom, miről beszél, teljesen megértem őt, száz százalékosan. Kikerekednek a szemeim.
- Dehogy untatsz. Ilyenre ne is gondolj. Teljesen megértem, amit mondasz, én is így érzek. Főleg, mert kérdésedre a válasz; én írok levelet. Minimálisan használok internetet, a telefonom egy őskövület, még csak nem is fog internetet. Levelezek. Illetve, ha gyorsan kell válasz, felhívom az illetőt, de az smst kerülöm. szeretem hallani amásik hangját ilyenkor. Természetesen mindenki ősembernek néz. Pedig csak nem szeretnék robot lenni. A világunk így is rohan, szélsebes. Egy levelet megírni türelemjáték. Míg megírod, míg válasz érkezik. Valami lelassít a rohanásban. És ez csodás. - Bólintok mosolyogva, mely azonnal le is hervad arcomról következő kérdésénél. Erről még a kezeléseken se beszéltünk soha.
- Az apánk miatt. Mindig is szigorú és keménykezű volt velünk. A nővérem erre páncéllal reagált, és azzal, hogy fölé emelkedett, amennyire csak lehetséges volt. Én iszonyodtam a vitáktól, nem viseltem, kerültem, amennyire csak lehetett. Megszelidített. Orvos lettem, aki hazajár az apjához, aki egy iszonyú öregek otthonában fekszik, és a saját nővére hangját utánozva nyugtatja meg az apját, hogy nem haragszik rá, csak nyugodjon meg. - Az emlékre kiráz a hideg és elfordítom a fejem kicsit, inkább a szőnyeget figyelgetve.
- Igazából két hét, csak egyet kell csendben lenni - Mosolyodok el, megnyugodva, hogy témát váltottunk. Igaza van, ez is nagyon jól hangzik, nyugtatóan, pihentetően.
- Kétségtelenül ez is benne van a top három nyugtató megoldásban - Helyeselek, és a kecses ujjakat figyelem, ahogy a poháron táncolnak. Megeszem a salátám maradékát. Nincsen semmi félreérthető abban, amit mond. De ahogy elmosolyodik... az teljesen más értelmet ad az egész mondatnak. Zavarba jőve vörösödök el. Akaratlanul villam az agyamba a kép, ahogy a nő a fürdőkád felé menve lecsúsztatja vállairől az anyagot, ezzel felfedve gerince vonalát.
Köhögve hajolok előre. A beálló csendet a nokiám pittyegése zavarja meg. Előhúzom a telefont. ' Ma nem. A '
- Ma nem. - Ismétlem el hangosan, keserű mosollyal.
- smsben - Tudja, hogy mennyire utálom az smst, mennyire személytelen és testetlen. Hátrébb húzódok kicsit beljebb zárkózva. A hiányos öltözetű Eli úgy suhan ki a fejemből, ahogy jött.

Tárgy: Re: Teaház 27.04.15 23:05

Dominique & Angelique

Nem szokásom tartani a kapcsolatot a volt pácienseimmel, ahogy átlépik a küszöböt, úgy lépnek ki az életemből is. Noha futólag az utcán néha összejön néhány váratlan találkozás, de ritkán.
- Igazad van, se én, sem pedig más nem tudja, hogy mit hoz a jövő. - Nem is tudom… Ez egészen olyan volt, mint egy burkolt célzás arra, hogy szeretné velem kapcsolatban maradni, még akkor is, mikor már nem lesz a páciensem. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire lenne etikus, de ugye laza erkölcsökkel rendelkezek, sőt már arra is volt példa, hogy az egyik páciensemmel a kelleténél jobban is összegabalyodtam. Hiba volt, de már a történteken nem tudok változtatni, elvégre nincs egy időgépem, amivel minden múltbéli hibámat vissza tudnám csinálni.
- Minden csak elhatározás kérdése. – Ha valamit nagyon akarunk, akkor sikerülhet. Ha Dominique elhatározása erős, akkor biztosan nem fog halott lenni belülről. Mégis van, ami meghal, de nem marad örökké halott.
- Ültél már elefánton? – Meglepődve kérdeztem vissza. Eddig valamiféle olyan elképzelésem volt arról a helyről, ahová járni szokott, hogy teljesen elhagyatott és már szinte zavaró, hogy mennyire csendes ott minden, elvégre mindenki csendben van. Mégis ha utazgatásra gondolok nem India az első állomás, ami az eszembe jut. Én inkább az a tengerparton tudnám elképzelni magam. Tengerpart és homok, cuki napernyős koktélokat szürcsölgetve.
- El tudod hinni, hogy még soha senkitől sem kaptam levelet? Persze a számlákat és a hivatalos leveleket leszámítva, de még egy képeslapot sem… - Mindössze régi filmekben láttam, hogy a képeslapokat, amiket kaptak mondjuk karácsonykor kitették a kandalló tetejére. Az egy kézzel fogható emlék.
- Bele gondoltál már abba, hogy milyen lennél, ha az apád nem lett volna ekkora hatással rád? – Ismét elő tört belőlem a kíváncsi orvos énem. Ez egészen olyan kérdés volt, mint amit a kezelések alkalmával szoktam feltenni. Mindig is Ava a központi téma, ezért direkt próbáltam mellőzni. Vajon kibírja, hogy ne említse meg a nevét néhány percig? Persze elhiszem, hogy törődik vele és szereti, mivel a testvére, de Ava nem érdemelne ilyen testvért maga mellé.
- Nekem még azaz egy hét is soknak tűnik. Főleg, hogy nekem a szakmámból kifolyólag is koptatnom kell a számat. – Az már biztos, hogy én nem az a fajta vagyok, aki meditálna, hogy megtalálja a lelki békéjét. Sőt, talán sosem vetemednék arra, hogy keresgéljem magamban azt a bizonyos lelki békét és megnyugvást.
- Vagy, ha már nagyon feszültnek érzem magam, akkor tartok egy wellness hétvégét. A masszáz után, mintha teljesen új ember lennék. - Devon a masszőröm nagyon is profi, annyira tudja, hogy mit szeretek és, hogy mennyire erősen kell hozzám érnie. Persze az egy olyan masszáz, ahol teljesen meztelenre kell vetkőzni, hogy minden egyes porcikámhoz hozzá tudjon férni.
- Hé! Ettől még nem áll meg a világ. – Mosolyogtam rá halványan. Nem akartam, hogy rosszkedvű legyen az üzenet tartalmától. Azt hiszem, hogy jobb, ha nem közlöm vele, hogy én már az elejétől kezdve tudtam, hogy ez lesz a vége. Elvégre Aváról van szó, mindig ezt műveli, ezen már nem tudok meglepődni. Remélem álmatlanul fog forgolódni az ágyban, miután lemondta a mai találkát is.

Tárgy: Re: Teaház 02.05.15 0:27

Dom & Eli

Mosolyogva nézek a csodálatos nőre, akitől még a lélegzetem is eláll, minden egyes alkalommal, mikor felé révedek. Lehet, butaság, hogy ennyire szeretem, de ez van. Én nem az a fajta férfi vagyok, aki éjjelenként a pornó oldalakon szörföl, valami szaftosra és izgalmasra keresve, mellyel könnyíthet magán. Az a férfi leírása sem ilik rám, aki lassan hajt az út mentén, hogy találjon egy hölgyet, aki kielégíti a vágyait némi pénzért cserébe, esetleg a bárból valaki, aki ugyanúgy megkapja a pénzemet, csak folyékony, ital állapotban. Inkább azt a fajt erősítem, aki kiválaszt valakit, aki mellett kitart, még akkor is, ha az illető nem is tudja, mit is érez a másik. Elhivatott bolond vagyok. Pont, mint a munkámmal szemben is. Ő még az elefántról beszél, míg nekem már fogalmam sincs, milyen elefánt, hol. Aztán leesik. Zavarba jövök egy pillanatra a saját ostobaságomtól.
- Valóban, ültem már elefánton, igen - Bólintok szórakozott mosollyal. Kicsit sem érthető módon a Pritty Woman jut eszembe az egész helyzetről. Ami azért is komikus, mert Eli közelről sem prostituált, én meg nem vagyok milliomos. De talán abban hasonlítunk, hogy én is szép fokozatosan bolondultam bele a nőbe, mint az a férfi is, és egyikünknek sem lett volna szabad.
- Akkor azt hiszem, legközelebb levélben mondom le a találkozónkat - Mosolygok rá, hogy értse, csak viccelek. Minden esetre, lehet, írok neki képeslapot Indiából, igen. Akkor már nem mondhatná ki ezt a rémes szót. "Soha".
- Nem, nem gondoltam. De valószínűleg, akkor az elsőm után nem azt hallottam volna másnap a szünetben, hogy " ez a srác még az ágyban is fura". Ami persze, jól esett a barátnőmtől, akivel hat hónapja voltunk együtt. És a végzős bálon sem Ava lett volna az egyetlen lány, akivel sikerül táncolnom. - Vetem fel az ötletet egy halk sóhajjal, mellé vállat vonva. Bánkódhatnék, de ahogy mondják, " ez a vonat már elment". Minek is futni utána? Az már más lapra tartozik, hogy szerintem az Eli féle vonat 200 km / órával süvített el mellettem abban a pillanatban, ahogy meglátott.
Nevetek szavain, mert vicces, hogy ő tényleg abból él meg, hogy beszél. Szeretnék irigyen felmordulni és panaszos fájdalommal nyögni, hogy mázlisat, de... én nem tudnám utána csinálni. Átvenni mindenki fájdalmát, értelmes tanácsot adni nekik, vagy akár csak hasznosat. Teljesen lehetetlen alak vagyok ilyen téren is. A nyelvem hegyén van, hogy azt mondjam, én ingyen megmasszíroználak. De szerencsére időben visszanyelem. Ez így bölcs, nem akarom elveszíteni a doktornőt.
- Tényleg jó lehet, el tudom képzelni, mennyire lazító - Helyeselek bőszen. Ritkán van ilyen jó kedvem és persze, most se marad így semeddig, ugyanis Ava ír. A fájdalom olyan, mint a méreg, eltömíti ereimet, csak Eli hangja szűrődik át hozzám.
- Hát persze, csak reménykedtem. Mondjuk mindig az fáj a legjobban, de ilyen vagyok.- Ezt biztos tudja. Kicsit visszább mozdulok, de nem tudok mit mondani, kicsit elcsendesedett minden bennem a csalódottságtól.

Tárgy: Re: Teaház 02.05.15 1:46

Dominique & Angelique

Még soha életemben nem fordult meg a fejemben, hogy akár megtehetném, hogy felüljek egy elefántra. Mások számára biztosan nagy élményt jelenthet, de ha bármin is lovagolni támadna kedvem, az inkább egy hímnemű egyed lenne. Ez a fajta testmozgás számomra sokkal élvezetesebb, de inkább ezt a kis információt megtartom magamnak.
- Máris azt fontolgatod, hogy ismét lemondod a következő találkozónkat? Ha úgy érzed már nincs rám szükséged, akkor csak add a tudtomra, nem fogok megharagudni. – Tudtában vagyok azzal, hogy nem ezt akarta velem közölni, de kíváncsi vagyok a reakciójára. Mégis egyszer eljön annak is az ideje, hogy útjaink külön váljanak egymástól, elvégre nem akarhat az élete végéig a páciensem maradni, nemde?
- Dominique, ez már csak a múlt, tudnod kell elengedni és nem azon rágódni, hogy mennyi minden másként lehetett volna, hogy ha a körülmények mások lettek volna. – Egy újabb bölcsesség csúszott ki a számon, amit általában mindegyik páciensemmel meg szoktam osztani. Túl sokan ragadnak benne a múltban, s közben elfelejtenek élni. Miért akarna bárki is a múltban élni? Inkább a jelenre, s a jövőjükre kellene koncentrálniuk. Ami megtörtént azon már úgysem tudunk változtatni, legalábbis én ezt az elvet vallom.
- Szerintem egyszer neked is ki kell próbálnod, ha szégyenlős vagy, akkor nem kell mindent levetned magadról. – Magamat sosem nevezném magamutogatónak, de az is tény, hogy cseppet sem vagyok szégyenlős. Sőt, ha arról lenne szó, hogy most azonnal le kellene vetkőznöm előtt az sem jelentene számomra problémát, de ugye, mint az orvosa nem fogok előtte meztelenkedni.
- Nincs abban semmi rossz, ha reménykedsz. – Mosolyogtam rá kedvesem, majd az asztallapon felé csúsztattam kezemet, amit a kézfejére tettem. Nem akarom kihasználni az egyik gyenge pillanatában, ahogy azt se szeretném, hogy félreértse az érintésemet, mindössze csak biztatni szerettem volna. Egyszerűen nem akartam rosszkedvűnek látni és igyekeztem felvidítani.
- Most inkább arra kellene koncentrálnod, hogy nem sokára elutazol, távol leszel innen, az összes gondodat a hátad mögött tudod hagyni. – Még mindig mosolyogva beszéltem hozzá, de idő közben elhúztam kézfejéről a kezemet, tényleg nem akartam, hogy bármit is a gesztusom mögé képzeljen. Már most nyilvánvaló, hogy nem vagyok közömbös számára, de nem szándékoztam biztatni. Elvileg már azzal is átléptem egy képzeletbeli határt, hogy az irodámon kívül találkoztam vele, még ha a véletlen műve is volt az, hogy itt összefutottunk. Mégis Dom a jól felépített álcámat kedveli, vajon akkor is szimpatikusnak találna, ha tudná milyen vagyok valójában? Az már biztos, hogy egymás ellentétei vagyunk. Hiszünk a közhelyeknek? Mert akkor el kellene fogadnunk, hogy bizony az ellentétek vonzzák egymást, de a mi esetünkben is erről lenne szó?

Tárgy: Re: Teaház 02.05.15 23:16

Dom & Eli

Egyetlen hang nélkül dőlök hátra, karba fonom a kezeimet.
- Jól van, nincs már szükségem a segítségedre - Vonok vállat. Mi lehet a legrosszabb, ami történik? Talán az, hogy nem leszek sokáig részese a földi életnek. Nem arról van szó, hogy ennyire kikészítenek a betegeim. Inkább arról lenne szó, hogy nem egyszer vertek már meg a hitem miatt, vagy olyanok, akiknek igazából Avával van konfliktusok, és azt hiszik, rajtam keresztül nyomást tudnak gyakorolni rá, ha már az ikrem. Mondanom sem kell, semmi eredménye se lesz, mert nem adom át Avának. Nem vagyok túl nagy kiskedvenc, az a helyzet. A legszebb az egészben, hogy a hitem békét hirdet, melybe nem fér bele, hogy visszaadjam, vagy erőszakkal védekezhessek. Általában laposra vernek. Nyugodtan mondhatom, számomra nincs új a nap alatt.
- Nem magamtól tértem vissza erre a témára. Te kérdeztél, én csak válaszoltam. Nem rágódok ilyesmin. Ilyen lettem, ezzel kell megbékélnem. - nem bolygatom magamtól a múltat. Nem érdekel, ami ott történt. Egy kicsit elrévedek, mivel igazán jó kérdést tett fel, melyre nem igazán tudom a választ.
- Fogalmam sincs, mennyire vagyok szégyenlős - Vallom be. Nem gyakran vetkőzök neki, ezért nem is tudom megmondani. Utoljára nővel évekkel ezelőtt voltam. Nekem ehhez érzések kellenek. Csoda, hogy még létezik ilyen ember ebben a világban, de én vagyok az élő példa. Viszont nagyon meglep, hogy megfogja a kezemet, még akkor is, ha csak óvatosan, hogy ne is tudjam vérteérteni. Forró, selymesen puha érintés, kezem meg se moccan alatta, nehogy azt higgye, túl készülök lépni valami határt.
- Igazad van, az utazás a legfontosabb - Sóhajtok fel és az ajtóra függesztem pillantásomat. Furcsán groteszk gondolat lopódzik agyamba. Groteszk és végletekig gyerekes.
- Vajon a temetésemet is ilyen könnyedséggel fogja kihagyni? - Kérdezem apró mosollyal Elitől.
- Azzal tenne szívességet, ha el se jönne. Hasznosabb akkor se leszek. Semmit se tudok adni neki, azért nem jön el. Semmit, amit felhazsnálhatna a saját kis színpadán. De kit vernek meg, hogy hatást gyakoroljanak rá? Hát engem! És mi a hála?! Ez! A semmi! - Csattanok fel és a kis asztalkára csapok, mire minden megzörren. Nagyon nehezen lehet kihozni engem a sodromból, te jó ég. Erre sikerült.
- Forduljon fel.

Tárgy: Re: Teaház 04.05.15 12:08

Dominique & Angelique

Azt kell mondanom, hogy Dominique most meglepett. Általában ki tudom találni mások következő lépését, de erre nem számítottam. Tényleg úgy hiszi, hogy nincs rám szüksége, vagy már régebb óta foglalkoztassa ez, csak eddig nem merte megmondani? Elvégre most közöltem vele, hogy nem haragudnék rá, ha úgy döntene, hogy már nem járna hozzám. Saját maga határozott úgy, hogy a páciensem lesz, ezért jogában áll azt is magától eldönteni, hogy mikor akarja abbahagyni a kezelést.
- Biztos vagy benne? – Igyekeztem leplezni meglepettségemet. Nem célom rávenni arra, hogy maradjon tovább a páciensem, csupán meglepő, hogy előzmények nélkül közli velem. Ez nem a pénzről szól, vagy arról, hogy ha egy pácienssel kevesebb lesz. Sosem érdekelt igazán a pénz, de mégis szeretek önálló lenni, saját keresetemből azt venni magamnak, amit csak akarok. Pedig gond nélkül hozzá tudnék menni egy pénzes pasashoz, de nem lennék eltartott, háziasszony.
- Úgy tűnik egészen jól megbékéltél magaddal. – Mert ha azt nézem, hogy a kezelések alkalmával nem magáról beszélt, hanem a testvérével való kapcsolatáról, akkor ebből kiindulva már csak ez a véleményem, főleg úgy, hogy Dom tudja, hogy hogyan találja meg magában a békét.
Sokáig szemezgettem a teával, mire hajlandó voltam felvenni az asztalról a csészét, majd ajkaimhoz érinteni inni a fehér színű teából. Meglepően ihatónak találtam, kissé szokatlan ízű volt, de nem volt olyan rossz, mint amire számítottam.
- Tényleg? – Meglepetten néztem rá. Nem tudja magáról, hogy mennyire szégyenlős. Ez érdekes. - Pusztán kíváncsiságból… Ha azt mondanám, hogy vetkőzz le előttem, akkor szégyenlős lennél és nem tennéd meg, vagy? – Konkrétan nem akarom arra rávenni, hogy most azonnal vetkőzzön le előttem anyaszült meztelenre, úgysem tenné meg, ugye? Még, ha meg is tenné, akkor sem lennék zavartban a meztelen teste látványától.
- Miért gondolsz a halálodra? – Sőt, miért beszél a haláláról? Nem tűnik öngyilkos hajlamúnak, vagyis az eddigi beszélgetéseink során sosem hangoztatott semmi ilyesmit. Azért mégis bosszant még a gondolat is, hogy Ava miatt annyira kétségbe esne, hogy még az életét is eldobná magától, csak azért, mert a testvére nem szán időt arra, hogy találkozzanak.
Szerencse, hogy még mindig csak ketten tartózkodunk az emeleten, máskülönben biztosan mindenki minket figyelne. Sosem hittem volna, hogy az a nyugodt férfi, akit megismertem, hogy bármikor is képes lenne arra, hogy az asztalra csapjon. Meglepett. Ma már nem először. Hangosan sóhajtottam, mielőtt felkeltem volna a helyemről.
- Dominique, mi lenne, ha megpróbálnál egy kis időre nem Avára gondolni? – Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet, de leültem mellé, ezzel szerintem még nem léptem át semmilyen határt sem. Mégis azt hiszem, hogy még soha sem voltunk ennyire közel egymáshoz.

Tárgy: Re: Teaház 06.05.15 23:31

Dom & Eli

Hoszsú pillanatokig hallgatok, csak ropogtatom a mogyorót, amit kis tálba elém raktak.
- Nem tudom. Nem vagyok öngyilkos típus, nem félek attól, hogy egy szép nap fellógatom magam a csillár mellé dísznek. Hetente látok embereket meghalni, nem visel meg túlságosan. Ez természetes, ahogy a születés is. Ezért nem kell hozzád járnom - Vonok vállat, de nem fordulok el, állom a pillantását, kíváncsian, elgondolkozón.
- Az emberek véleménye sem hat rám. A ruhák, alatt, bármilyen drágák és elegánsak is, ugyanolyan meztelenek vagyunk. És különbözőek. Nem érdekel a véleményük. - Gondolkodok, miért mehetnék még hozzá, aztán elmosolyodok.
- A testvérem az a fertőző, égető, maró dolog, amit mégis betegesen közel szorítok magamhoz. - Nem akarom, hogy válaszoljon erre, én csak beszélgetek, jelenleg saját magammal, hangosan gondolkodok.
- Járni fogok hozzád, mert jó úgy beszélgetni valakivel, hogy nem használja ki, hogy orvos vagyok. Jó érzés, úgyhogy megyek majd. - Kérdés eldöntve, számomra nem téma a továbbiakban. Felnevetek a levont következtetésre, de bólintok mellé. Valóban igazán nagy egyetértésben vagyok magammal, de ez nem lenne lehetséges a hitem nélkül, mely megköveteli a reggeli és az esti meditálást is. Olyan, mintha a mentális wc csészémen lehúznám az aznapi fáradalmakat.
- A hit nagyon sokat segít - Vallom be halkan, tudom, megint itt tartunk, de ez az igazság, így nem mondhatok mást.
Döbbent arcot vág, és ugyenezt a kifejezést olvashatja le az én vonásaimról is, ez teljesen biztos. Fél percbe telik válaszolni.
- Megtenném - Válaszolom picit a gondolataimba merülve. Mosolyogva rántok vállat.
- Lássuk be, össz-vissz maximum fél centinyi ruha választ el minket most is attól, hogy meztelennek mondjuk magunkat. Így születtünk. Ez csupán a társadalom által kimért csomagolás. - Nevetek halkan és beleiszok a teámba, míg azon gondolkodok, vajon ő is megtenné-e ezt, ha most visszakérdeznék. De ettől eltekintek valamiért, talán, mert nő, és az orvosom, tekintve, hogy nem mondtam fel neki. Pillantásom rávillan és rájövök, hogy félreértett.
- Mert szerintem csak arra lenne hajlandó pontosan odaérni. De ne érts félre. Nem akarok meghalni. De ez az én szememben nem is tragédia. Csak egy ciklus vége - Valóban nincsen semmi komoly érzelem a hangomban, és nem is érzek rossz kavalkádot a gyomromban. Ez talán az orvos lét velejárója. Fene se tudja.
Rajtam van a döbbenet sora, mikor leereszkedik mellé, nem sokkal tőlem. Pillantásom ráemelem lassacskán, nyugodtan. Amilyen hamar kaptam fel a vizet, olyan gyorsan nyugodtam meg.
- Akkor mire gondoljak? - Érdeklődök kíváncsian.

Tárgy: Re: Teaház 10.05.15 21:34

Dominique & Angelique

Kék szempáromat Dom zöldjébe mélyesztettem, szinte nem is pislogtam, miközben tartottam a szemkontaktust vele.
- Szóval senki véleménye nem érdekel? – Akkor mégis miért járt hozzám ennyi ideig? Vagy talán én voltam a kivétel, aki erősíti a szabályt. Mert én pusztán a véleményemet mondom meg neki, s néha igyekszem ellátni néhány jó tanáccsal.
Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne róla, hogy mazochista hajlamai is vannak. Szerintem túlságosan is hagyja, hogy mások elnyomják, néha nem ártana, ha a saját akaratát is érvényesítené. Vagy Dominique is az a bárány bőrbe bújt farkas lenne? Valahogy belőle nem nézném ki, hogy hagyja magát elnyomni, aztán pedig az ágyban másokat nyomna el. Habár a szexuális életére sosem tértünk ki igazán. Kár, pedig biztos, hogy izgalmas téma lenne.
- Ezt örömmel hallom. Hiányoznál, ha már nem jönnél. – Most nem csalit dobtam a mélyvízibe arra várva, hogy Dom ráharapjon, hiszen már régen kifogtam magamnak, ha lehet ezt így mondani. Tényleg hiányozna, elvégre mindig kedves volt hozzám, érdeklődő volt és nem csak magával törődött, de igyekezett rám is figyelni.
- Eddig azt hittem, hogy túl szégyenlős lennél a vetkőzéshez. Ezzel most megleptél. – Mondtam néhány pillanat gondolkozás után. Könnyedén elképzeltem, hogy talán tényleg le is vetkőzne, ha arra kérném. Mégis most egy egészen kicsit feszegessük az orvos-beteg kapcsolatunkat ezzel a témával, habár most nem a betegemként gondolok rá, elvégre nem is az irodámban vagyunk.
- Pedig már azt hittem, hogy kezdesz annyira kétségbeesni, hogy már azon tűnődsz, hogy jobb lenne, ha már nem is lennél. – Úgy tűnik tényleg félreértettem. - Ha pedig tényleg eltűnődnél ezen valamikor, akkor az csak azt jelenti, hogy rosszul végzem a munkámat. – Mégsem okolhatom az miatt magamat, ha netán az egyik páciensem véget vetne az életének. Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy meddig szeretne élni.
- Bármire. – Mosolyogtam rá sejtelmesen. - Aván és a meditáción kívül mire szoktál gondolni? – Óvatosan vállára tettem kezemet, ezzel is jelezve neki, hogy akármit elmondhat nekem, hiszen megőrzöm a titkait.

Tárgy: Re: Teaház 18.05.15 17:46

Dom & Eli

- Senkié, akit nem én kérdezek meg személyesen. - Magyarázom meg, mert ha tényleg mindenkiére tennék magasról, akkor neki csak azért fizetnék, hogy nézni tudjam, ami meg nem igaz. Csendesen nevetek fel. Hát persze, hiányoznék, el tudom képzelni. Nem arról van szó, hogy szerintem a pénzem kell neki. Ezt egy pillanatig sem gondolnám, csupán véleményem szerint boldog lenne, hogy megszabadulhat végre egy problémázó embertől.
- Nyugodtan bevallhatod, hogy örülnél, ha nem kéne hetente engem hallgatnod - Ez lenne a logikus, bevallom, leginkább ezt feltételezném, de nem csak tőle, mindenkitől. Csak tapasztalat a kórházból. Neki biztos más fajta tapasztalatai vannak abból a kis szobából, ahol biztosan szintés sok tragikus dolog történik, illetve hangzik el. Nem lennék a helyében, nem bírom az ilyen történeteket. A halálban az a jó, hogy elvágja a problémákat. Nem lesz utána semmi, ha elütöttél valakit, és meghalsz, akkor senki sem fog ott állni feletted és kiabálni veled. Bár a halál sehogyse jó.
- Rengeteg embert láttam már meztelenül. Megtanultam, hogy ez nem jelent semmit. A fagylalt sem szégyenli el magát, ha lehúzod róla a csomagolást, mivel nem maga miatt olyan. - Szakmából adódóan nem jövök zavarba a meztelen test látványától, és az enyé sem irritál.
- Milyen orvos lennék, ha csak ruhán keresztül vizsgálnék beteget? - Mosolyodok el röpkén. Érdekes feltételezés, hogy véget vetnék az életemnek elekeseredésemben. Nem hinném, hogy ez megtörténhetne. Talán kkor, ha mondjuk lenne egy családom, mely meghal, és én lennék az utolsó túlélő, akkor. De nem, csak így, ilyen kis semmiért, nem.
- Te nagyon jó orvos vagy, Angelique. Ha most az orrod előtt vágnám fel magamat csuklótól a könyökhajlatomig, az sem a te hibád lenne. De ilyet nem tervezek, ne aggódj. - Váratlanul ér, hogy ilyen közel került hozzám, az pedig méginkább, hogy képes megfogni a vállamat. Lehajtott fejjel fordulok felé, így az első, amit meglátok, az... nos, a dekoltázsa. Csak néhány pillanat múlva emelem feljebb a fejem, mely lehet illetlenség, de eredetileg nem azt készültemm bámulni. Kérdésére szinte reflexszerűen válaszolok.
- Rád - Túl gyorsan jön ki az igazság, de nem szégyenlem el magam, és zavarba se jövök igazán. Feljebb nézek. Pillantásom nyaka vonalán kúszik fölfele, majd ajkain állapodik meg. Ava kiürül a fejemből, csak Eli létezik. Közelebb hajolok, ajkaim csak néhány centire vannak a nyakától, majd álla vonalától. Lélegzetem visszaverődik róla. Eljött az a pillanat, mikor el kell döntenem, merre megyek. Jobbra, vagy balra. A bal a semmibe vezet. Elhajolhatok, de el fog menni, mert egyértelmű, hogy majdnem megtörtént a dolog, valószínűleg nem is hajlandó tovább fogadni. A jobb pedig, hogy most megcsókolom. Lehet, pofon vág, és szintén elzavar, és itt hagy, de szereztem egy csókot, amivel leélhetem talán életem fennmaradó harminc évét. Hirtelen csókolom meg. Először csak puhán, óvatosan, de aztán kicsit erőszakosabban.

Tárgy: Re: Teaház 20.05.15 23:51

Dominique & Angelique

Halványan rámosolyogtam.
- Ezek szerint az én véleményem mégis csak számít. – Szóval nem feleslegesen koptatom a számat, amikor a véleményemet közlöm vele. Jó tudni, hogy érdekli. Persze én azért vagyok, hogy tudtára hozzam a saját nézőpontomat, aztán Dom majd eldönti a többit, mint például azt, hogy megfogadja-e a tanácsaimat, vagy boldogul nélkülük is.
- Nos, ha így lenne, akkor bevallanám, de nincs így. – Számtalan problémás páciensem van, de Dominique amolyan felüdülés számomra. Általában azokat, akiket kezelek csak a saját problémáik érdekli, de Dom más, őt én is érdeklek. Bevallom, hogy néha felmerül bennem, hogy ez az érdeklődése irántam egészen máshonnét fakad, de sosem lehet tudni, nem igaz? Nem szeretek elhamarkodott következtetéseket levonni, elvégre még nem adta egyértelműen a tudtomra, hogy nem csak úgy tekint rám, mint az orvosára.
- Szóval ez azt jelenti, hogy akkor sem jönnél zavarba, ha mondjuk engem látnál meztelenül? – Nevezzük ezt egészséges kíváncsiságról a részemről, mindössze szeretném feszegetni a határaimat. Habár lehet, hogy ez a társalgás kissé illetlen, tekintve a kettőnk viszonyát.
- Jogos. Hasonló a szakmánk, de mégis nálam mindenki ruhában szokott megjelenni. – Míg Dom a testet, addig én a lelket gyógyítom. Ennek ellenére nincs problémám a meztelenkedéssel, miért is lenne? Nem jövők zavarba egy meztelen test látványától, sőt attól sem, ha más látna meztelenül, úgy hiszem, hogy nincs mit szégyellenem magamon.
- Kedves tőled, hogy így gondolod, és tényleg megnyugtat a tény, hogy nem tervezel semmi ilyesmit. – Kudarcként is könyvelném el magamban, ha véget akarna vetni az életének, főleg ha öngyilkossághoz folyamodna. Nem azért, mert sajnálnám azt az összeget, amitől elesnék, ha már nem járna hozzám, elvégre mindig van újabb páciensem, egyszerűen csak szerettem vele beszélgetni.
Meglepett. Egyáltalában nem számítottam arra, hogy ezt fogja mondani. Hosszú órákban tűnt az idő vallomása után, pedig csak néhány szívdobbanásnyi ideje tudom csak, hogy mikor félre teszi a problémáit csak én járok a fejében. Ezek szerint sejtéseim beigazolódtak. Talán ezt nevezik női megérzésnek, vagy az is lehet, hogy már abból tudtam, ahogyan álmodozva néha rám meredt.
Megcsókolt. Ekkor ért a teljes sokkhatás. Nem is hittem volna, hogy ilyen bátor is tud lenni. Visszacsókoltam, de mire észbe kaptam már az ölébe ültem. Mohón, követelőzve csókoltam vissza, nem törődve azzal, hogy ruhám teljesen felcsusszant combjaimon. Néhány másodperc múlva kaptam csak észbe, ekkor elhúzódtam tőle, de még mindig ott maradtam az ölében hozzá simulva. Mutató ujjamat ajkaira tettem, hogy előbb engem engedjen szóhoz jutni.
- Ezt nem tehetjük. – Felsóhajtottam. - Gondolj csak bele. Nem csak azért, mert az orvosod vagyok, hanem azért is, mert a csók után a szex következne és számomra a szex az csak szex, semmi több. Veled ellentétben nem vagyok olyan fajta, aki kötődne másokhoz. – Azt hiszem mindent letisztáztam vele, ezért ujjamat levettem ajkairól, hogy végre Dominique is szóhoz tudjon jutni.

Tárgy: Re: Teaház 27.05.15 18:40

Dom & Eli

- Nem, akkor sem jönnék zavarba. - Erősítem meg állítását, és apró mosollyal fürkészem szépséges vonásait. Próbálok kiolvasni belőle valamit. Akármit. Akár azt, hogy le készül dobni magáról ezt a kis ruhadarabot, akár mást.
- El se tudod képzelni, mekkora mázlista vagy. A napom végére szinte undorodom már a fedetlen test látványától. A fiatal orvosok mindig tele vannak izgalommal és türelmetlen várakozással, hogy mikor jön el a pillant, mikor végre fodoshatnak csinos hölgyeket. De ha egész nap ezt csinálod, elmúlik belőle a plána, hidd el. - Kúszik ajkamra a fanyar mosoly. Ami ez után jön valószínűleg engem pont úgy meglep, mint őt, hiszen nem állíthatnám, hogy gyakran csinálok ilyesmit. Azért igyekszem úgy tenni, mintha végtelenül bölcs és határozott lennék, noha belül felteszem a kérdést: mi a poklot csinálok én jelenleg a pszichiáteremmel. Ez a nő ért ahhoz, hogyan hozza a sokkot az emberekre. Mindenre fel voltam készülve, a pofontól kezdve a sikításig, de arra, amit valójában tett... Semmiképp. Az ölemben ült, mozdult, a ruhája felszaladt, kezem a forró combokat értintette. Pontosan olyan gyorsan szakadt vége, ahogy jött. Ujja ajkamra szorult, ezzel bennem rekesztve a szavakat. Ennek is hála csak szuszogok, úgy hallgatom a mondanivalóját. Ahogy végez az ujja távozik.
- Én semmiképp sem feküdtem volna le veled. De... érdekes, hogy te azonnal erre fókuszáltál, és még benne is lennél. - Bárcsak nem emberből lennék. Bármi másból teremtettek volna, az nem érezne úgy, mint én most. Minden olyan hiábavaló. Annyit álmodtam valakiről, aki képes úgy rám nézni, hogy nem az orvost látja bennem, vagy nem a nagy orromat. Azt hittem, ha adok nekik, akkor majd máshogy néznek rám. Akkor nem csak mindenkinek az ismerőse, barátja leszek.
- Milyen kegyetlen... aki teremtett minket. - Megfogom a kezét, ujjaim tenyerén csúsznak végig.
- Miért nem lehetünk mind fából és üvegből hogy ne kelljen mindezt éreznünk? Ha választhatnánk... lennék csak test, lélek nélkül, mint hogy álljam mindazt, ami volt, és vár rám. - Mosolyodok el, ujjaim végigrohannak az arany tincseken, majd az oldalán, és csípőjénél megfogva kipakolom az ölemből.
- Azt hiszem, inkább tényleg nem járok többet hozzád a jövőben. De köszönöm, amit eddig kaptam tőled. - Állok fel kicsit megbillentve fejemet felé. A lépcső tetején még visszafordulok.
- Doktornő, további szép estét kívánok! - Köszönök el. Lent kifizetem mind a kettőnk fogyasztását és távozok.

Tárgy: Re: Teaház 31.05.15 11:20

Dominique & Angelique

A kezelések alkalmával sem volt még lehetőségem arra, hogy teljesen kiismerjem, talán csak erősebben kellene próbálkoznom, vagy inkább beletörődni abba, hogy Dominique nem teljesen azaz ember, akinek képzeltem. Bizony még én sem mindenkiben úgy olvasok, mintha nyitott könyv lenne. Ő egyszerűen tele van meglepetésekkel, s egyre több olyan dolog derül ki róla, amit sosem feltételeztem volna. Mégis hiszek neki, hiszen mi oka lenne hazudni? Ha azt mondja, hogy nem jönne zavarba, akkor biztosan úgy is van, pedig pontosan az ellenkezőjét feltételeztem volna.
- Elhiszem. – Halványan rámosolyogtam. - Főleg úgy, hogy nem csak csinos hölgyekkel van dolgod. – Nevezzük ezt szakmai ártalomnak. Persze, gondolom egy ideig még érdekes volt a pucérság, de egy idő után már eltűnik a lelkesedés a meztelen test látványa iránt.
Értetlenkedve néztem rá. Szavai sokkal jobban megleptek, mint az iménti kezdeményezése. Semmiképp sem akart volna velem lefeküdni? Akkor mégis miért csókolt meg? Teljesen összezavar. Visszautasításra számított, s mikor az ellenkezőjével szembesült megriadt a következményektől? Vagy inkább attól, hogy mi lenne, ha átlépjük ezt a bizonyos határt? Akármi, bármi indok, kifogás elfogadható lenne ebben az esetben, hiszen engem senki sem szokott visszautasítani. Dominique most mégis megtette. Sőt, még az öléből is kitessékelt csak úgy. Szóhoz sem tudtam jutni, mindössze csak hallgattam mindazt, amit mondott, de gondolataim egészen máshol jártak. Minden epekedő pillantása ehhez a pillanathoz vezetett. Vajon mióta tervezhette azt, hogy megcsókol? Előre eltervezett lehetett volna, vagy talán csak spontán ötlet volt? Számtalan kérdésem lenne hozzá, de esélyt sem adott nekem, hogy feltegyem őket, hiszen Dominique gyorsan távozott. Faképnél hagyott.

Tárgy: Re: Teaház 31.05.15 11:23

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Teaház