Az egyetem után haza mentem, hogy készülődjek. Természetesen anyuéknak feltűnt, és ki is faggattak. Muszáj volt elmondanom, hogy hova megyek, nagyon nem örültek és még vitatkoztam is velük egy sort. Tudom, hogy igazuk van, de elvégre nagyon is jók a jegyeim és mindent megtanultam már, ami kellhet egy dolgozathoz. Nagy nehezen de csak beletörődtek abba, hogy már pedig én elmegyek itthonról.
Nagy mosollyal az arcomon megyek ki az ajtón és indulok el a karaoké bárba. Azért azt remélem, hogy nem várja el tőlem azt, hogy énekeljek. Akkor lehet, hogy bezár a hely a mai estére. A szívem a torkomban dobog, mert azt nem akarom, hogy pofára ejtsen és mégse jöjjön el.
Az utcán csak sikerült magamat meggyőznöm, hogy ugyan miért akarna velem lenni egész este, hogy a végén még azon is gondolkoztam, hogy haza megyek és otthon maradok. De már csak azért sem adom meg neki ezt az örömöt, mert ha mégsem lenne ott, akkor az orra alá tudom dörgölni, hogy már pedig én buliztam az éjjel. Még mindig rossz érzésem van azzal kapcsolatban, hogy el fog-e jönni, de megpróbálok valahogy ezen felül kerekedni.
A bárhoz érve nagy levegőt veszek, majd belépek. Először körbe tekintek, de még nem látok senkit. Mármint egy pár embert felismerek, akiket láttam az egyetemen, de őt még nem látom. Valószínűleg csak felültetett, de bízok abban, hogy csak késik. A pulthoz sétálok és kérek magamnak egy korsó sört, és ott ragadva a pultnál az ajtó felé fordulok. Mindenegyes nyitásra felkapom a fejem, de csalódnom kell, hogy nem ő lép be.

Igazából, amióta itt ülök csak egyre idegesebb leszek. Biztos vagyok benne, hogy felültetett és nem fog eljönni, én meg egyre kellemetlenebbül érzem magam, hogy szinte mindenkit csak látásból ismerek.
Már épp azon lennék, hogy felálljak és haza menjek, amikor odaül mellé valaki. Először alig akartam felismerni, de aztán sikerült. Vele is egy órát látogatok, így csak rámosolygok és elkezdek vele beszélgetni. Annyira belemerülök, hogy elfogy a söröm.
Épp felajánlanám, hogy meghívom valamire, csak maradjon már itt, amikor egy kifogással tovább áll. Elhúzott szájjal nézek utána, én viszont a világ legnagyobb lúzerének érzem magam. Viszont ha már itt vagyok még egy italt megiszok és biztos, hogy lelépek. Az tuti, hogy Chelsea holnap röhögni fog rajtam, hogy mennyire hülye vagyok, hogy bedőltem neki. A pultoshoz fordulva tolom vissza az üres korsómat és egyidejűleg kérek is egy következő kört. Pont ez miatt nem figyelem az ajtót, de őszintén szólva már le is mondtam arról, hogy vele fogok bulizni.
Ugyan már Alex, de sem gondolhattad komolyan, hogy az egyetem legjobb csaja majd veled fog leállni. Őszintén szólva, ahogy magamat ostorozom ezzel, hogyan lehettem ennyire hülye, már meg is kapom a söröm. Egyet kortyolok bele, de már nem esik jól. Amikor felállnék érzem, hogy valaki a vállamat simítja és a fülembe suttog. Tiszta libabőrös lettem, ezt el tudnám viselni mindennap, ahogy az ágyban feküdve jó reggeltet kívánunk egymásnak.
Egyből hatalmas mosoly szalad fel az arcomra, ahogy felismerem kinek a hangját hallom.
- Már nem! - Fordulok felé, bár tudom, hogy akkor a kezeit elveszi rólam, ami annyira jól esett, hogy így közeledett felém.
- Mit iszol? - Teszem fel a kérdésem, bár azt nem tudom, hogy ez megengedett, vagy még mindig tart ez a ne tegyél fel nekem kérdéseket dolog. Igazából most egyáltalán nem érdekel, ha végre választott, akkor leadom a rendelését. Csak ezután van időm alaposan megnézni.
- Huhh... Dögös vagy. - Suttogva, szinte tátva marad a szám, ahogy végig nézek rajta. Igazából a mellein akadtak meg a szemeim, eléggé kitette őket. Kedvem lenne velük játszani. Kicsit megrázom a fejemet, hogy miket gondolok, majd inkább elszakítva a tekintetem tőle, a pult felé fordulok, hogy a sörömből igyak egy kortyot.

Nagyon hihetetlen a számomra, hogy valóban eljött, mert eddig nem gondoltam volna, hogy itt lesz. Örülök neki és amint el is mondja, hogy mit kér, ki is kérem neki, de csak ezután nézek végig rajta. Eszméletlen jól néz ki és amije van azt ki is rakja rendesen. Észre se veszem, hogy leragadtam a melleinél. Úgy akarok már látni élőben is és fogni... Mindebből a fantáziából kirángat az, hogy az államhoz ér és csattannak a fogaim.
- Bocsi. - Rántom el a tekintetemet vöröslő arccal. Eddig ez nem fordult elő. Azt hiszem tényleg nagyon kezd látszódni rajtam, hogy még egyáltalán nem voltam nővel.
Azért az meglep, hogy megdicsér engem is, igazából nem csináltam nagy ügyet az öltözködésből, mert úgy voltam vele, hogy el se jön, csak szórakozik velem. Halvány mosollyal nyugtázom az egészet, és hagyom, hogy megigazítja a gallérom. Nem csodálkozok azon, hogy csálén áll, amilyen szerencsétlen vagyok.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy intett valakinek, így abba az irányba fordulok. Az a srác nagyon lenéz engem, fogalmam sincs, hogy miért. Oh, te jó ég... Hát persze. Mi van ha van barátja és ő az? Tuti kinyír, mert szóba álltam vele.
- A pasid? - Fordulok felé, azért jobb ezt tisztázni, mielőtt bármi többet éreznék, ami kitellik tőlem, mert túlságosan is hamar tudok szerelembe esni. Utána meg természetesen pofára.
A sörömet a kezembe fogom és iszok belőle, mert kell ahhoz, amíg várom a válaszát.
- Csak a második. - Rántom meg a vállaimat, nem nagy ügy, tényleg ez a második korsó sör és milyen jól tettem, hogy kikértem. Lehet, hogy elkerültük volna egymást, ha az első után lelépek.

Szívem dobog rendesen, hogy tudjam a választ a következő kérdésemre. Annyira nem akarok megint pofára esni, bár még mindig a nullánál is kevesebb esélyem van, hogy valaha mi összejövünk.
- És te nem akarod? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, ahogy puhatolózok nála. Ha nem akar a csaja lenni, akkor ez azt jelenti, hogy nincs senkije és szabad a pálya. Igaz, kár, hogy nincs nála esélyem, de ki tudja. Egész végig a srácot nézem, egy kész hegyomlás, minden nő ilyet képzelhet el magának. Csak pillanatra veszem el a tekintetem, ahogy Chelseare nézek.
- Nyugodt vagyok. - Még egyszer azért rápillantok a srácra. Hát azt hiszem neki elég rám néznie és már is ketté török. Nem mutatom ki Chelsea előtt, hogy mennyire reménykedek abban, hogy nem jön ide hozzánk. Annyira tudtam, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy idejön. Nem szólok semmit, bár kicsit idegesít, hogy beállt elém és kizárt engem ebből. Az, hogy felém fordul már meg sem lepődök. Láttam már pár filmet, ami így szokott folytatódni. Nem mutatom ki, de eléggé érzékenyen érint a beszólása, már pedig azért, mert részben igaza van.
- Úgy látszik mégsem tudod, hogy ő mit szeretne. Ez aztán a férfi. - Forgatom meg a szemeimet, és most komolyan nem tudom mi bajuk van az embereknek, és miért hozzák fel, hogy tanulnom kéne inkább csajozás helyett. Nem vagyok stréber, csak jók a jegyeim, ennyi az egész. És lehet, hogy nem szoktam késni, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy stréber lennék. Inkább nem is szólok többet, remélem, hogy vette a lapot és lelép, mert ahogy látom Chelsea inkább a röhögéstől fullad meg, mint a káprázattól, ahogy ez a srác próbálja "védeni a területét". Mondjuk abban igaza van, hogy egy ilyen csaj sosem lehet az enyém, de ezt nem mutatom ki neki.

Nem kerülte el a figyelmemet a kuncogása, épp ezért csak a szemem sarkából látom, hogy a srác épp ütni készül. A reakció időm alapból lassú lett volna, de Chelsea még idejében közbe lépett. Még csak az kellett volna, hogy monoklival menjek haza. Azt a szüleim biztos, hogy értékelték volna, bár azt sem értem, hogy miért akart volna egyáltalán megütni, hiszen nem csináltam semmit.
Csendben ülök, de azért azt sejtem, hogy ennek még nem lesz vége. Mindenesetre megnyugodtam, ahogy elhúzott innen a srác. Azt meg kell hagyni, hogy eléggé ideges volt, de gondolom inkább beletörődött, hogy Chelsea most vele beszélget és nem vele foglalkozik.
- Miért gondolja, hogy ti együtt vagytok? Amúgy is minek féltékeny rám, mi csak beszélgetünk. - Rántom meg a vállaimat, számomra ez túl hihetetlen, hogy ennyire nekem akart támadni, pedig tényleg nincs köztünk semmi és nem is hiszem, hogy lesz.
Felveszem a sörömet és koccintok vele egy mosoly kíséretében. Bár azt nem értem, hogy most mire, ünnepeljük, hogy nem vertek agyon a semmiért? Na mindegy, elvégre bulizni vagyunk itt, remélhetőleg Owen sem lesz a közelben.
Gyorsan én is lehúzom a maradékot, majd kérek magamnak egy tequila sunriset. Imádom és most kedvem is van ezt inni.
- Azt látom, hogy ez a srác nem igazán tud nélküled meglenni. - Bökök a fejemmel Owen felé, aki eléggé forr a dühben és szerintem ha mesében lennénk, akkor láthatnánk a gőzt, ami kijön a füleiből.

Kíváncsian hallgatom, amit mond és le kell vonnom némi következtetést. Ez nekem csak jó, akkor ezek szerint nekem több esélyem van nála.
- Akkor ezek szerint ezek a műmájerek nem jönnek be. - Jegyzem meg, és valahogy megnyugtat. Nem vagyok olyan, mint Owen, az igaz arra még nem kaptam választ, hogy mi a helyzet azokkal, akik tanulnak óráról órára. Nem, nem vagyok stréber, de egyszerűbb keveset tanulni, mint sokat egyszerre.
- Le se veszi rólad a szemét. Vagy rólam. Most igazából nem tudom, hogy engem akar megölni a szemeivel vagy téged vetkőztet. - Rántom meg a vállaimat, de ahogy kéri nem nézek rá, csak a poharam felé fordulok. Iszok is belőle és igazából fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, mert letiltott arról, hogy bármit is kérdezzek. Viszont ahogy megszólal, összeráncolom a homlokomat. Mire meg tudnék szólalni, már meg is magyarázza, hogy neki mi is a rossz a kérdezgetésben, így veszem a lapot.
- Hát téged. De a családod az életed része. De oké, akkor nem kérdezek róluk. - Ígérem meg neki, hogy nem fogok több kérdést feltenni. Bár eddig sem igazán róluk tettem fel kérdést, sokkal inkább róla, de ezt nem teszem szóvá.
- Mintha azt említetted volna, hogy mennyire partyarc vagy, ennek ellenére itt ülsz. Szóval mikor fogsz nekem táncolni? - Nézek rá és kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol erre. Azt akarom látni, hogy hogyan táncol és ha még nekem is táncolna... Huhh, na akkor kéne a poroltó, hogy eloltson.
Iszok még, és kérem is ki mindkettőnknek a következő kört. Igaz lehet, hogy nem kéne egyszerre ennyit innom, mert a fejembe száll.

Mosolygok az orangutános hasonlatára, elég vicces, de akkor ezek szerint még lehet némi esélyem nála, mert én úriembernek tartom magam. Legalábbis ilyen jelenetet nem rendeztem volna le, mint az a tahó.
- Nem vagyok féltékeny! - Vágom rá és el is fordulok. Igazából nem féltékeny vagyok, hanem irigy, hogy más a magáénak tudhat egy ilyen csajt, én pedig csak az álmaimban. Annyira biztos vagyok benne, hogy sosem jönne össze velem, minthogy most itt ülök.
- Világos. - Jegyzem meg, ha nem akar a szüleiről beszélni, akkor nem kell. Én nagyon is megértő vagyok ilyen szempontból. De talán most nem is a beszélgetésnek van ideje, hanem a táncnak, jobban mondva ő táncolhatna, ha már annyira nagy bulizós. Arra nem számítok, hogy rám vár.
- Hát ööö... - Kerekednek ki a szemeim, arra nem gondoltam, hogy nekem is kell táncolnom. Tudok én, nem arról van szó, de itt nagyon sokan vannak és megszoktam már, hogy baráti körben hülyéskedünk, nem ennyi ember előtt. Azt hiszem, hogy még nem ittam eleget, hogy csak úgy neki álljak táncolni. Igazából annyira aranyosan könyörög, nem tudok neki ellen állni, így leszállok a bárszékről, bár azt nem kalkulálom bele, hogy túl gyorsra sikerült ez a mozdulatom. Nem telik bele pár másodpercbe és egészen az egyik tartóoszlophoz sikerül préselnem. Nagyon közel vagyok hozzá, le is fagyok, ahogy a szemeibe nézek.
- Bocsi. - Nézek le az ajkaira, annyira megízlelném, de amint felpillantok a szemeibe, pár pillanattal később már nem is vagyok közel hozzá, olyan gyors iramban távolodtam tőle, hogy fogalmam sem volt, hogy mi történik. Hallottam, ahogy az ingem egy aprót sikít, ahogy az anyagban a cérnák nem bírták tovább, ezt az erő kifejtést. Mire odafordulhatnék, hogy mi történik, már kaptam is egy jobb egyenest, egyenesen a szemem alá, minek következtében és a gravitációnak köszönhetően elég gyorsan a földre kerültem. Ott is csak a folyamat ütés sorozat, amit próbáltam már kivédeni, ahogy a karjaimmal védem a fejem. Azért egy-kettő erősebb ütés betalált és nem tudom, hogy most az alkoholtól szédülök ennyire vagy az ütéstől, de azt hiszem mindjárt szétesik a fejem. Melegséget is érzek az orromból, és ahogy nyeltem fémes ízt éreztem, ebből viszont csak arra tudok következtetni, hogy vérzik az orrom.
Alig tudok magamhoz térni, egy pillanat alatt történt az egész, még azt hallottam, ahogy Owennel kiabálnak és elcsíptem a szemem sarkából, ahogy rángatják ki. Gondolom az itt dolgozók szedték le rólam. Igazán nem tehetek semmit, nem csináltam direkt.
- Jól vagy Öcsi? - Ülök fel lassan, és kezemmel a vérző orromat próbálom fogni. Szerencsére kaptam is egy zsepit, így most már azt tartom oda.
- Persze, azt hiszem. - Válaszolok, bár annyira nem vagyok meggyőzödve róla, hogy jól vagyok. Mindenesetre nem tudom, hogy mi volt a srácon, gyűrű vagy csak szimplán jól tud ütni, de érzem, ahogy sajog a szemem alatt és kicsit hidegebb is, mintha a plazúr lejött volna róla. Ketten segítenek felállni, majd egy széket is kapok, hogy most üljek ott egy pár percig. Egy pohár vizet is nyomnak a kezembe, amit elveszek, bár nem iszok belőle.
- Azt hiszem, határozottan nem tetszett neki, hogy velem beszélgetsz. - Pillantok fel Chelsea-re és azt hiszem ez szépen be fog lilulni. Nem erre számítottam, mikor eljöttem ide bulizni.
Chelsea azt láthatja, hogy a szemem alatt feljött egy kicsit a plazúr és elkezdett zöldülni az ütés helye. Eléggé szétzilált vagyok, mint aki másnaposan kel fel egy padról a parkban.