A jó ég sem tudja, miért indultam már megint magam el az éjszakába. Ja, de, mert csak egy koktélra ugrottam be- amiből azóta már kb 3 lett, én meg csak ülök itt, bámulok ki a fejemből, nézem az ittas embereket, kortyolok az italomból meg beszélgetek a pultossal, akinek nincs túl sok munkája perpill, szóval ráér velem társalogni, azonban békés állapotomat hirtelen megzavarják a betóduló férfiak, azonban csak egy pillantást vetek arra, majd már vissza is térek a beszélgetőpartneremhez. Közben rendelek még egy koktélt és épp ahogy elém teszik, már meg is jelenik mellettem a már említett társaság egyik tagja és engem szólít le. Persze, egyedül ücsörgök itt, mégis mi a jó fenére számítottam, de tényleg?
-Hello. Öööö, azt hiszem, nem.
Persze kedvesen rámosolygok, és mikor kérdés nélkül ledobja mellém magát, nem is szólok inkább semmit.  Mikor azonban közli velem, hogy a kollégái minket bámulnak, elnevetem magam. Azt hiszem, sejtem, mi folyik itt, bár ne legyen igazam.
Viszont a „tréfa” szó említésére felcsillan a szemem. Igen, mindig benne vagyok az efféle dolgokban.
-Miről is lenne szó pontosan?
Majd észbe kapok, hogy még csak a nevét sem tudom az illetőnek és máris belefolyok efféle dolgokba.
-Egyébként Meira vagyok. Esetleg a becses nevedet megtudhatnám?
Jó, ez talán kegyetlenül meg szemtelenül hangzik, de na… Nálam az az alap, hogy ha odamegyek valakihez, bemutatkozom.

Miközben az épp az imént megismert férfi mesél nekem, hogy most mibe is csöppentem és mi a fene is történik tulajdonképpen körülöttem, hátradobom a hajam, belekortyolok az italba és bólintok egyet. Nem tudom, valamiért nem tűnik nagy ügynek a dolog. Fogadás, na és...? Ettől még nem lesz semmi bajom, úgyhogy nem is szólal meg az a bizonyos vészcsengő a fejemben- na valljuk be, az elég ritkán szokott megszólalni... Mikor az italt emliti, a poharam felé bökök.
-Köszönöm, de most éppen van italom. De ha esetleg ez után is szomjas lennék, megengedem, hogy meghivj egy körre.
Ó, mily kegyes vagyok, ez már valami csoda. Mikor azonban bemutatkozik, biccentek. Oké, nem a szokásos kézrázós sz.rságot vártam el tőle, de én azért szeretem tudni annak a nevét, akivel éppen társalgok, de ez lehet, hogy csak az én dilim...
Mikor azonban előadja a kis taktikáját, felnevetek félhangosan. Valami nagy tét lehet azon a fogadáson, ha ennyire taktikázik és ennyire meg akarja nyerni...
-Rendben, mindent a siker érdekében, nem igaz?
Nyomatékként még rá is kacsintok, majd végre én is felteszek egy kérdést, ne csak ő kérdezősködjön már.
-És hogyhogy te vagy az áldozat? Mármint... hogyhogy te jöttél ide és hogyhogy pont engem szúrtál ki?
Előbbi kérdésre annyira nem érdekel a válasz, utóbbira annál inkább... Jó, mondjuk lehet, hogy benne van az is, hogy ninsc túl sok ember bent, sőt kifejezetten kevés, de akkor is érdekel az ő válasza.

Mondjuk még nem tudom, hogy egyáltalán akarok-e következő italt, vagy egyáltalán nem lenne rá szükség, de mivel annyira szeretne nekem fizetni, ezért csak nem illik elutasitani, úgyhogy kedvesen rámosolygok és biccentek neki egyet.
-Rendben, mindenképp jelezni fogom.
Erősitem meg, majd mikor a következő mondatot elmondja nekem, akkor kissé csodálkozva felhúzom a szemöldökömet. Várjunk csak… Mi is történik most itt?
Viszont azt azért meg kell hagyni, hogy nagyon is tetszik a magabiztos hozzáállása. Viszont mikor közli velem, hogy az ünnepelt választott ki engem, felnevetek. Mondjuk azért azt meg kell hagyni, hogy nincs túl sok nő itt bent, szóval valószinűleg ez ilyen kizárásos alap-dolog.
Mondjuk ez a „felszedni” szó és bármilyen ragozott vagy toldalékos formája iszonyatosan bántja a fülemet, ezért mikor kimondja, kicsit felszalad a szemöldököm, de pár pillanat múlva már át is siklok a problémán, szóval inkább nem is foglalkozok vele.
-Hoppá, akkor én vagyok a kiválasztott? Mily megtisztelő!
Nevetek fel, majd újabbat kortyolok az italomba és… csend. A fene egye meg azt az átkozott csendet, meg azt is, hogy ilyenkor nem tudok mit mondani. Mondjuk bizok abban, hogy majd ő kivágja az egész helyzetet vagy nem is tudom. Mindenesetre azért reménykedem, hogy nem fog az egész beszélgetésünk befulladni.

Miközben magyaráz, érdeklődve figyelem, majd az „áldozat” szónál felnevetek, mert beugrik egy ilyen feláldozós-rituálés filmes jelenet képe. Ja, vizualizálni szoktam a dolgokat és ilyenkor nagyon jól elszórakozok magamban- még ha emiatt teljesen idiótának is néznek.
-Na jó, az áldozat az nem hangzik annyira jól, azt már be kell vallanom.
Persze szó sincs arról, hogy megijedtem volna, vagy hogy emiatt most elmenekülnék, szóval ennyivel tuti nem ússza meg. Bár nem hiszem, hogy annyira meg szeretné úszni…  Mikor azonban felhivja a figyelmem, hogy valamire bizony nem valaszoltam, elnevetem magam.
-Ne haragudj, szokásom átsiklani a dolgok felett, kicsit szenilis vagyok meg szórakozott, de csak néha, nem súlyos.
Magyarázom neki hatalmas vehemenciával, majd beugrik, hogy kérdezett valamit, amire illene választ adnom. Rosszallóan megrázom a fejem, mosolygok magamon, majd végre választ is adok a kérdésre.
-Ja, egyébként van néha olyan, hogy csak úgy van kedvem leugrani valahová,meginni valamit, aztán már menni is tovább. Kb hetente egyszer megcsinálom ezt, néha kifejezetten jól esik.
Ilyenkor mondjuk valószinűleg egy megkeseredett szingli képét mutathatom, vagy valami hasonló dolog, de nem igazán tud érdekelni, én ilyenkor jól érzem magam, elcseverészek a csapossal, meg… meg hát azokkal, akik csak úgy idejönnek hozzám. Nem olyan rossz ez, tessék elhinni nekem!

Még mindig csak vigyorgok, szinte letörölhetetlen a vigyor a képemről, majd észreveszem, hogy néha odapillant a haverjai felé, azonban én nem merek hátrapillantani, nehogy lebuktassam. Pedig szívesen megnézném az arcukat, igazán kiváncsi vagyok a reakcióikra. Biztosan le vannak döbbenve vagy ilyesmi. Mikor még egyszer kihangsúlyozza, hogy márpedig én vagyok az áldozat, elmosolyodok.
-Ám legyen, egye fene.
Te jó Isten, Meira, mégis mit beszélsz? Mindegy is, inkább lehúzom az utolsó kortyot a koktélomból, messzebb tolom magamtól a poharat és biccentek a csapos srácnak, hogy hozzon még egy ugyanilyet.
-Ja, mondjuk ilyen még nem fordult elő velem, bár bevallom, vicces szitu.
Viszont azt értékelem, hogy őszintén megmondta, hjogy mi is a helyzet, megf miért jött ide hozzám, és nem játssza az eszét nekem. Szeretem az őszinteséget. Nagyon is.  Úgyhogy Dexter ezen a téren jól teljesített, már csak ezért is szívesen "segítek" neki, meg legalább nem csak a csapossal beszélgetek. Mert hát akármennyire magányosan iszogatós program ez, azért a csapossal kezdünk kifogyni a témából...
-Jaj, dehogy zavartál meg, sőt jól jött a társaságod, már kezdtem itt furcsán érezni magam egyedül.
Jó, ez most egy magányos szingli képet fest rólam, megint.... Brávó, Meira, te aztán tudod, hogy mit is kell mondani, tényleg!

Azért megfordul a fejemben, hogy egyáltalán miért is megyek bele ebbe az őrült fogadásba, amihez egyébként nem lenne semmi közöm sem, hiszen szerintem meg sem fordulna a fejemben ilyesmi, de most mégis nyakig ülök benne, sőt én vagyok a fő alanya, akaratomon kívül. Mindig belekeveredek ilyesmibe, de komolyan.
-Van más választásom ezen kívül? Szerintem nem, úgyhogy kénytelen vagyok beletörődni.
Felnevetek, majd elgondolkodok. Végül is… vagy megszoksz vagy megszöksz. Igazából meg is szökhettem volna, de valamiért nem tettem. Hogy miért nem? Nos, erre nagyon egyszerű a válasz: izgalmas a helyzet. Akármilyen hülyén is hangzik a dolog, izgalmas és kész.
-Hát, azért nem mindent.
Ja, például nem szívesen futnék be egy halom kiéhezett tigris közé, meg ilyesmik. Úgyhogy ez az állítás helytelen, de azért elég sok dolgot érdemes kipróbálni.  Már csak azért is, mert kell a változás az ember életébe, hogy ne punnyadjon be és ne egy unalmas, szürke zombiként élje le az életét. Nem akarok egy újabb belvárosi zombi lenni, és ez ellen azért elég aktívan teszek is.
-Jó, az egy dolog, hogy ez egy furcsa csavar volt, de még mindig jobb, mint egyedül üldögélni itt, mint egy kivénhedt alkoholista, nem?
Úristen, micsoda hasonlataim vannak, elképesztő… Szerintem most teljesen hülyének néz, és azon  gondolkodik, hogy hogy is menekülhetne el minél feltűnésmentesebben . Mondjuk ha így  döntene, azon sem csodálkoznék, ismerve magamat.

Még mindig kicsit vicces számomra ez az erőfitogtatás, ami általában jelen szokott lenni egy férfiakból álló társaságban és igen, ilyenkor  általában van egy ilyen fogadás  is. Nem, nem voltam még áldozat ilyen fogadásban, de van pont elég férfi barátom ahhoz, hogy ezt tudjam.  Vicces  „szokás”, de tényleg.
-Persze, mert nem érzem veszélyben magam. Ha para lenne a szitu, hidd el, hanyatt-homlok menekültem volna még a kocsma környékéről is.
Rákacsintok, majd kortyolok az italomba.
-Persze, nyilván mindenkinek van ilyen, de vannak azok a tipikus szürke zombik, ott bent a belvárosban, akik csak gépiesen rohannak, és mindent élből elutasítanak, ami új és kicsit veszélyesebb a megszokottnál.
Igen, például egy új hely, vagy ilyesmik. Az egész családom ilyen, talán ezért is keresem ennyire az új szituációkat, legyen az akár veszélyes is. Vonz minden, ami új. Mikor reagál  a mondatomra, felnevetek.
-Na, ez megnyugtat, hogy nem néztem ki úgy, mint egy megkeseredett alkesz, pedig kezdett egy olyan érzésem lenni, hogy úgy festhetek.
És frusztrált is rendesen ez az érzés, de most megnyugodtam. Attól meg főleg, hogy nem  tűnök kivénhedtnek, bár ettől soha nem féltem és nem is zavartak efféle gondolatok.
Viszont arra, hogy felhozza, hogy „mutathatnánk valamit”, kis mosoly ül ki a szám sarkába. Bármi fog itt ma este alakulni, érdekes lesz. Közelebb hajolok hozzá, egész annyira, hogy az ajkaink majdnem összeérjenek, majd felteszek egy kérdést.
-Mégis mit szeretnél mutatni nekik?
Szám sarkában pajkos vigyor bujkál eközben, pontosan tudom, mire gondol, ó igen, nagyon jól tudom…

Nem tudom, miért kérdezett vissza, hogy tényleg nem érzem magam veszélyben a közelében, de már kezd gyanús és ijesztő lenni a szitu. Na jó, ez azért túlzás, de furcsának mindenesetre elég furcsa a dolog.  Természetesen azért könnyedséggel kezelem a helyzetet, hiszen valószínűleg viccel, aztán meg nehogy már egy paranoiás libának higgyen.
-Miért, veszélyben kéne éreznem magam? Nem gondolom úgy.
És tényleg nem gondolom úgy, majd mikor egyértelműen látom, hogy viccel, én is elnevetem magam. Azért valljuk be, nem tűnik egy túl veszélyes alaknak…
-Igen, ahogy mondod, hatalmas szerencse.
Még a gondolattól is rosszul leszek, megrázom a fejem, majd kortyolok egy újabbat, ám ezúttal ez egy nagy korty, annyira, hogy majdnem az egészet lehúzom. Mindössze pár korty marad a poharam alján, amire rápillantok és elmosolyodok.
-És milyen kedves vagy, nem is hagyod, hogy egyedül iszogassak.
Mindezt kicsit ironikusan jegyzem meg, persze viccelek, viszont elgondolkodom, hogy ha nincs az a fogadás, vajon most itt ülne mellettem? Mondjuk ez teljesen lényegtelen is, ha belegondolok.
Mikor kimondja a következő mondatát már reagálni sincs időm, azon kapom magam hogy már a tarkómhoz ér és megcsókol. Enyhe borzongás fut végig rajtam, és óvatosan viszonzom a csókot, nem akarok „mohó” lenni, az furcsán venné ki magát. Mikor eltávolodik, halványan elmosolyodok a megjegyzésén.
-Igen, szerintem is.
Szemem sarkából a többiekre pillantok, akik már-már szájtátva figyelik az eseményeket és majdnem elnevetem magam, aztán eszembe jut, hogy ez lebuktathat minket és rájöhet a társaság, hogy „összedolgoztunk” Dexterrel, úgyhogy inkább visszafogom magam. Ó, az az édes tudatlanság…

Mikor azt említi, hogy mutat pár börtöntetoválást, elmosolyodok, közben már elkezd kattogni az agyam. Na neeeeee, Meira, megint egy rosszfiú? Csak te vonzod őket ennyire, hát ez már-már természetfeletti. Mikor azonban megnyugtat, hogy a tetoválásait nem a rácsok mögött szerezte, érzek azért egy minimális megnyugvást. Nem tudom miért, de ez van…
-A tetoválás szexi.
Emellé a tőmondat mellé még egy kacsintást küldök. Kacér lennék? Talán. Sőt, egyértelműen, de hát csessze meg mindenki, nekem ez így jó!
És hoppá, megérkezett az első rám vonatkozó kérdés. Bár…. ha jobban belegondolok, még én sem érdeklődtem túlzottan iránta.
-Fotós vagyok, én jobban szeretem a szociofotókat és a művészibb koncepciójú képeket,  de hát sajnos az élet úgy hozta, hogy a reklámfotókkal keresem meg a kenyeremet. Nem a szívem csücske, de hát ez van, egyelőre megleszi, amíg nem tudok váltani. És te mivel foglalkozol?
Nem szeretnék az a tipikus nő lenni, aki csak magáról fecseg, meg amúgy is, ha már „összedolgozunk”, legalább jó lenne a nevén kívül tudni valamit róla. Nem az egész élettörténetét, csak a legalapvetőbb infókat.
Mikor rendel nekem egy újabb kör italt, már megfordul a fejemben, hogy jó lenne, ha mára ez lenne az utolsó alkoholos italom, máskülönben csúnya vége lesz az estének, azt meg ugyebár nagyon nem szeretném…
-Nagyon kedves vagy, hogy figyelsz arra is, hogy megfelelően hidratált legyek belülről.
Felnevetek, majd lehúzom a maradék italomat még az előzőből és eltolom magamtól a poharat. Te jó ég, miért iszok én ennyit?
-Az okos és előrelátó emberek mindig biztosra mennek.
Alig van időm ezt kimondanom és máris azon kapom magam, hogy újra megcsókolt, ám ez már nem olyan kis ízelítőféleség mint az előző és már én sem óvatoskodok annyira, mint az előzőnél, kicsit mohóbban kapok utána és kicsit belefeledkezek a csókba, majd mikor  eltávolodunk egymástól, elmosolyodok a megjegyzésén.
-Hát, aki azt állítja, hogy nem teljesítetted a feladatodat az vagy vak vagy csak egyszerűen nem hajlandó beismerni, hogy nyertél.
Még mindig mosolygok a többieken, de nem merek feltűnően arra nézni, úgyhogy még mindig a szemem sarkából figyelem a társaságát és magamban vidulok rajtuk, majd magamhoz húzom a következő italomat és belekortyolok.

Azért elég érdekesen alakul az estém. Ahelyett, hogy itt ücsörögnék egyedül és a pultos sráccal beszélgetnék, adódott társaságom. Nem is akármilyen társaság: jóképű és felettébb szórakoztató. Tökéletes. Még magamat is meglepem avval, hogy milyen jól is szórakozok a társaságában. De hát ugyan,  miért is ne szórakozhatnék jól? Kérdésére kajánul elvigyorodok.
-Az titok.
Egyébként tényleg van, de már csak azért is megérte ezt elsütni, hogy kicsit felkeltsem a kiváncsiságát, hiszen végül is nem tálalhatok ki mindent, akkor ugyan hol maradna az izgalom? Ne lőjünk már le mindent rögtön a legelején, van amit nem árt későbbre tartogatni. Mikor elmeséli, hogy mivel is foglalkozik, felvonom a szemöldököm és elmosolyodok. Micsoda ironikus helyzet….
-Nem érzed kicsit furcsának, hogy börtönőr vagy, közben illegális dolgokkal foglalkozol? Ne érts félre, nem szemrehányás, számonkérés vagy valami, csak nekem ez egy kicsit furcsa szitu.
Közben odanézek a pultra, ahol mintha osztódna az alkohol: iszok de mégsem fogy. Nem tudom, mi lesz ennek a vége, de már kezdem érezni, hogy ma már nem kellene többet innom. Mikor felteszi a kérdését, felnevetek.
-Nem, eddig nem is feltételeztem ilyesmit, de most ahogy mondod…
De tényleg, nem gondolnám, hogy ennyire pitiáner módszerekre lenne szüksége egy nő megszerzéséhez.  Legalábbis én eddig nem így tapasztaltam eddig. A következő kijelentésére megint csak fel kell, hogy vonjam a szemöldököm, de veszem a lapot.
-Gondolni bármire lehet.
Ugyan hogy bizonyítaná be, ha mégis több történne ennél a két csóknál? Elviszi esetleg a bugyimat vagy mi? Nonszensz.

-Viszont én szeretem a titkokat, úgyhogy sajnálom, ebben a dologban nem egyezik a véleményünk.
Pont az volt a reakció, amire számítottam. Tökéletes, elképesztő, fantasztikus. Néha azért még magamon is elcsodálkozok, hogy mennyire jól fel tudom mérni már előre a reakciókat. Vagy éppen én tudom így alakítani a helyzetet? Mondjuk ez is esélyes....
-Amúgy is, nem fecsegem el a titkaimat idegeneknek, sajnálom.
Óóóó, dehogynem fecsegem el, csak ezt neki nem kell tudnia... Belekortyolok az italomba, amiből még mindig van. Valahogy már nem csúszik olyan gyorsan az a pia, mint eddig... Mikor az ellentmondást említi, megrázom a fejem.
-Jaj, ne érts félre, nincs nekem semmi gondom az ellentmondásokkal és nem is azért mondtam, amit mondtam, csupán kicsit fura számomra a dolog, ennyi.
Nem is igazán akarok most belebonyolódni semmiféle fejtegetésbe vagy nem akarok magyarázkodni, bármennyire is magyarázkodásnak tűnhet ez. Márpedig annak tűnhet, pedig nem ez volt ám a célom...
-Reméltem is.
Nem tudom, mik a szokásai és mik nem, igazából kb bármit mondhat nekem, úgysem tudnám, hogy igaz-e, szóval... ennyivel előnyben van velem szemben. Viszont nekem is van ennyi előnyöm-azaz trükközhetek bármennyit.
Viszont következő válaszánál nagyon reménykedem, hogy viccelt, úgyhogy elmosolyodok és belekortyolok az italomba. Ha komolyan gondolja a dolgot, mármint amit az előbb mondott, az úgyis  ki fog derülni. Bizony.