- Kétség sem férhet hozzá. – mosolyodom el enyhén elrántva az állélemet, pusztán elismerésem jeléül, de nem is biztos hogy csak az esze miatt teszem, hisz most tudok csak rá odafigyelni teljes egészében és tényleg! Rendkívül mutatós a lány!

- Hát akkor talán eeeegy…- állok neki veszttül forgolódni magam körül, hátha megpillantok egy helyet, de semmi – Egy ital? – találok vissza mégis a szemeibe és még mindig a motor kormányát szorongatva emelem meg kérdőn az egyik szemöldököm.- Feltéve ha tudsz valami jó helyet, mert én ugye… - rántom meg a vállam, persze cseppet sem nemtörődöm módon, mint inkább a tehetetlenség enyhe sugallatával - új vagyok itt. – mosolygok a szemeibe szélesen. Hogy örülnék e neki? Kétség kívül. Mi is lehetne kellemesebb egy végtelenül hosszú út után meginni egy pohárkával egy ilyen kedves társaságban? Vagy legalábbis egyelőre annak tűnik. Nemigen találok jobb eshetőséget.

A szavaira csak gyengén elmosolyodom, viszonzásként az ő mosolyára. Tetszik ahogy mosolyog. Olyan.. magával ragadó, és eszemben sincs elszalasztani vele egy italt, ha már beleegyezett.

- Rendben. - vágom rá győzelemittasan. - Akkooor... megtennéd, hogy vársz rám egyetlen percet? - emelem fel a mutatóujjamat, majd újra két kézzel szorítva rá a kormányra sztenderre állítom és átemelve a lábamat megcélzom a nem is olyan messze, mögöttem álló fekete autó, elülső ablakát. Bekönyökölök. Nem sokat, csak néhány szót váltok Nevillel, átadok neki némi pénzt, néhány instrukciót, hogy foglaljon le egy szobát egy hétre... egyelőre csak egy hétre, meglátjuk mennyire biztonságos itt, és hogy ééén, pedig elmegyek ezzel a lánnyal itt mögöttem... - hajolok félre, hogy mellettem rálásson - csak megköszönni a szívességet. Mindenttudóan vigyorog rám, én meg hogy letöröljem a fejéről azt a utálatos képet, lazán vállon bokszolom.

- Állj már le! - vigyorgom vissza aztán felemelkedek - Akkor majd... jövök. - dobom még oda egy fejbiccentéssel, figyelmen kívül hagyva a további szavait és inkább megcélzom újra a lányt és a motoromat.

- Hát akkor... - dobom át a lábam újra és visszahúzva állóba már fel is brummognak a lóerők. - Hová megyünk? - mosolygok egyenesen a szemeibe, miközben kezemet újra felé nyújtom, hogy megint csak felsegítsem.

- Hát akkor legyen meglepetés. - egyezem bele, bááár.. eszemben sem lenne vele alapból sem ellenkezni, csak finoman rászorítok a kezére, és ahogy visszaül mögém, kellemesen a hátamnak dőlve, megvárom amíg a kezei újra körbefutnak a hasamon.

- Kapaszkodj! - szólok oda neki, még egy kóbor mosollyal az arcomon, de szemem közben már az utca egy szem kijáratát pásztázza végében a zölddel, és egy kicsit kövérebb gáz meghúzásával, tudom, hogy még elérem. Amit viszont nem vettem számításba, hogy a kislány talán kevésbé kapaszkodik erősen, ezért ahogy éreztem csúszni a kezét a hasamon, még fél kézzel kapok érte, még mielőtt leesne és azonnal húzom is a féket a másik oldalon.

- Jajj, ne haragudj... - nevetem el az egészet, hisz nem lett baj, és ez kész szerencse, deee.. - Kapaszkodj erősebben! - támasztom meg a motort két oldalt a lábamon, és ahogy így egyensúlyt veszek, szilárd elhatározással nyúlok a két kezéért hátra a két oldalamon, és teljesen a hátamra húzva a mellkasát, szorítom magamon egymást fedve össze, újra a hasamon.

- Ne félj tőlem... nem harapok. - vigyorodom el megint, azzal ahogy érzem elkényelmesedik újra megmarkolom a lóerőket.

- Biztos, hogy most jól kapaszkodsz? - kérdezem egy negyed fejfordulattal hátra, de ahogy a feje szinte már pihen a vállamon egyből megcsap az illata. Isssteneeeem....

- Rendben. – mosolygok még a bajszom alatt – Ezzel meg én leszek azon. – teszem hozzá csak úgy mellékesen, de a következő gázlökettel igyekszem azért finomabban indulni. Hozzá kell szoknom, hogy ülnek mögöttem, talán… kevésbé tapasztalt emberek, most nem a magam ura vagyok. Hát akkor… hajrá! – indul meg finoman a moci, és rendben megállok a közben pirossá válló lámpa tövében.

- És most már… elárulod merre is menjek? – duruzsolom csak párhuzamban a halk motor szívével, de jól tudom, a vállamon a feje, minden egyes szavamat tisztán veszi. Milyen emékezetes egy helyzet! Alig fél órája hasonló tanácstalansággal álltam ott egy másik kereszteződés kis híján zöldjében, és ugyanígy vártam az engem átkaroló kéz válaszát. Fura egy lány… Csendes. Nem az a fajta, mint akivel eddig bármikor is dolgom volt, akivel beszélgettem, vagy aki csak így lazán felpattanna mögém, megmutatni azt ami kell. Egész.. érdekes egy helyzet. Mi lesz ebből? Egy dolgot viszont biztosan reméltem. A jövőben nem kell majd minden egyes szót harapófogóval húznom ki belőle, mert akkor nem lesz túl változatos az az ital a közelében. Persze.. adjunk a dolognak egy esélyt! Miért is ne!?

- Szóval..? – kérdezek vissza megint, ahogy az ujjaim már viszketnek a gázon, és az az egy szem kocsi is mögöttem megint türelmetlen. Deja vu!

- Ooké, akkor egy balos. - ismerem el hangosan is, és amint a lámpa zöldre vált, már sokkal óvatosabban, - mint ahogy meg is ígértem - húzok rá a gázra a kezemben és veszem be a következő kanyart. A nevetése még eljut a fülembe. Csilingel, és komolyan mondom, tetszetős. Igazán az, kíváncsi leszek milyen lesz közelebb, még ha fizikálisan ennél közelebb már nem is nagyon kerülhetne. Illetve de. Deee....

Nem is tart sokáig az út, míg kis híján a szememet nem veri ki egy hatalmas nagy villogó tábla, hirdetve, hogy itt bizony inni lehet. Hát akkor.. ne fogjuk vissza magunkat!

- Erre gondoltál? - kérdezem csak vissza a hátam mögé, de nem is tudom válaszol e csak a tükörbe nézve lehúzódom az út jobb oldalán és berakom magunkat az útszélre. - Már ha megfelel. - fordulok most ténylegesen hátra, két lábam támasztja a motor súlyát, és a kezem felé nyújtva várom, hogy leszálljon mögülem.

(Folyt. ITT... )

Még mindig azon a kölykön járt a fejem. Nem is tudom mi fogott meg benne, talán csak a "betyárbecsület" ahogy hallottam már mindenfelé, mégis valahogy úgy éreztem, segítenem kell. Úszott a vérben! És talán az volt bennem, hogy ha nekem lesz egyszer szükségem segítségre... Az ellenségem ellensége a barátom, vagy nem!? Mégis.. így visszagondolva nem feltétlenül volt jó ötlet, és ez rohadtul nem tetszett. Nem szoktam véghez vinni a nem.. annyira jó.. ötleteket. Ezért vagyok még életben.

Leparkolva a motel parkolójában még mindig egy szó nélkül dobtam sztenderre a motort. Nem kiabáltam, nem vigyorogtam, mi a fenének örüljek!? Oké, hogy otthagytuk megkötözve a seggfejet, de a revans lehetősége nem biztos hogy hiányzott még a fejünkre.
Csak magam előtt figyelve a járda kövét koptattam a lépteimet, és hogy Nevil itt van e? Fogalmam sincs, de ami biztos, hogy muszáj lesz megfürödjek. Úszok a vérben még ha nem is az én vérem, de nem lenne jó ha feltűnést keltenék. Fű alatt tartottam a motel bejárata felé, enyhén összehúzva a kabátomat, még jó, hogy errefelé nemigen kérdezősködnek és egy percig se figyelve a recepciós pultot csak löktem be az utamat álló üveget, és már fejből ismertem a járást a lépcső felé. Ha odáig rendben eljutok, ha a surmó nem hívja a rendőrséget, már nyert ügyem van. - villant át a fejemen, amikor valami hirtelen megfogott. Nem tudom mi volt a beállt csend, de mintha a légy zümmögése is megállt volna a falon, és én csak ekkor emeltem oda a fejemet.
Furcsa volt. Egy nő a pult mellett, nem is olyan.. rossz nő, ahogy így hátulról végignézem, és az én szemeim résnyire húzódva szorultak össze. Na nézd csak, csak nem szerencsém lesz? - futott át a fejemen, hogy a lány teljesen betakarja a képet előttem, és egy elnyomott sóhajjal indultam tovább a betervezett úton. Lépcső.. szoba.. zuhany... Mihamarabb és mielőbb!

Megint eljártak a gondolataim. Azon a fickón kattogott a fejem.. Anthony Abramova..- ismételtem fel a nevet fejben, ahogy a papírokban olvastam amit az a szőke gyerek elemelt tőle, és azon gondolkoztam talán érdemes lenne utánanéznem. Hol bukkanhat fel.. hol tehet keresztbe.. nem szeretném hogy meglepjenek, és bár piszok nagy ez a város, és ha kell egy pillanat alatt lécelünk le, mégse volt kedvem megint pakolni. Belefáradtam... Rohadtul már ebbe az egészbe és jól tudtam hogy ez az egész nem úgy megy, hogy oké! Végeztem. Szarok bele.. , mégis néha elkapott az az érzés. Egyedül Nevil tartott életben.. A hülye és idióta rohadt feje, de mégiscsak a családom. Az egyetlen akire számíthatok és az egyetlen akivel közös a vérem. Ez volt az egyetlen ami itt tartott még ebben a tetves életben.

Túlontúl elveszhettem a gondolataim között. Túlságosan is, mert nem figyeltem. Éreztem a háttérben a közelséget, mégse vettem a fáradtságot vagy az indíttatást(?) hogy hátra nézzek, elvégre túl bizakodó voltam! Senki nem követett, a motelnek csak egyetlen bejárata van, a tűzlétrák védettek és... HIBA! Kurva nagy hiba és ez csak akkor világosodott meg, amikor a kés suhogását éreztem és azonnal reagálva ugrottam félre amint az belevágódott a lépcsőbe előttem. Pillanatok alatt kellett felmérnem a helyzetet! A rutin azonnal dolgozott, a kezem a markolaton, a fegyver csöve magam elé emelve a hátam a falon, csak a szemeim pásztázták a környezetet és farkasszemet is néztem az előbbi feketével. Egyből villant a fejemben hogy ő állt ott háttal a recepciós pult előtt, és most nekem dobálgatja a késeket. Mégse lőttem! Nem szokásom, hogy valakibe kérdezés nélkül egy egész tárat eresszek, még ha elég meleg is a helyzet de a másik kezem már erősen fogta a másik markolatot az átellenes oldalon és ha újra veszély fenyeget eszemben sincs egy pillanatig sem habozni! De akkor....

Lassan tisztultak ki a fejemben a szavak. Nem is a szavak, inkább az a hang. Emlékeztetett valamire. Valakire... DE AZ NEM LEHET! - válaszolt is azonnal a fejem, amikor összeszedve minden lélekjelenlétemet, már kitisztult aggyal néztem a fekete lány szemeibe. Ledermedtem.. Első körben. Úgy a másodikban még mindig szorítottam a ravaszt a pisztolyon, nem tudtam mire véljem, Toretto embere? Megtaláltak? Vérdíj!? Nevil!!! Figyelmeztetnem kell! Azonnal el kell tűnnie, még ha én bele is döglöm ebbe az egészbe! - cikázott át a fejemen az egész egyszerre, de egy pillanatig sem engedtem a tartásomon.

- Rita... - tört ki csak halkan suttogón az ajkaim között, magába foglalva a hitetlenséget, a meglepettséget, a régen látás örömével vegyes feszélyezettséget, a félelmet, és még valami más, kíváncsi öntudatot is. Egész.. sokrétű volt az összes verzió ami lejátszódott a fejemben. - Te mit keresel itt!!? - emeltem már magasabbra a hangomat inkább már vádaskodva a dolog felett, és ekkor volt először amikor megengedtem a szememnek, hogy fél szemmel még mindig őt figyelve, de felmérjem a környező terepet. Sehol semmi.. sehol senki. Ebben biztos voltam. Teljesen. Szóval csak egyedül jött? Ő akarja elvinni a fejemet? Hát abból nem eszel Galambom!

Összehúztam a szemeimet. Nem mondom, hogy mindent értettem, sőt! Rohadtul nem értettem semmit, de a fegyvert nem voltam hajlandó leengedni. Hogy neurotikus vagyok? Aha, csinálja azt végig valaki amit én az elmúlt nyolc évben és akkor majd meglátjuk ki lesz az aki be van szarva!

- Rita, mit keresel te itt.. - ismételtem meg valamivel már kevésbé támadva, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Most se, de már meg se lepődöm ezen. Semmit se változott a modora az évek alatt, sőt, még mondhatom, hogy rosszabb is lett!
Amikor közelebb lépett mégse hátráltam el vagy estem neki. Csak lejjebb engedtem a fegyverem, és feszülten figyeltem ahogy kirángatja a tört a lépcső oldalából, és ahogy végzett, mégis valami kibukott belőle. Nem az amire kíváncsi voltam, de valahol már fél siker. A szoba. Kérdés miért mutatnám meg neki merre is van a testvérem..(?)

- És mi van ha azt mondom, hogy előbb bizonyítsd, hogy nem Toretto küldött, hogy nem a bőrömre fáj a fogad, hogy besöpörd a vérdíjat, és különben is! Hogy a fenébe találtál meg?? - vett valami hirtelen értetlen magasságot a hangom, ahogy félig a helyére tuszkolva a fegyveremet egy tapodtat se mozdultam vagy követtem. Csak álltam ott.. a hátamat a fal félig bevédve, a derekamnál a vadászkésem, és fél lábbal ez egyik felsőbb lépcsőre lépve figyeltem, hogy visszafordul e. Ha nem.. nem érdekel. Akkor egy pillanat alatt tűnök el innen és akárki is van vele, innen tuti hogy elvezetem jóóó messzire. Csak, hogy ez a hülye (Nevil) biztonságban legyen..

Hisztéria.. Na igen, ez volt az ami először visszaköszönt, ahogy a régi elfeledett emlékek amiket leművelt ha valami nem tetszett neki. Már akkor se fülött ehhez a fogam és most, hogy megint kitörni készül a helyzet most sem volt jobb.
Aztán egy kabát csapódott a mellkasomon, amit én zsigerből kaptam el, de mégis minden egyes percben figyelve, ha esetleg lépni kéne. Nem voltam szívbajos. Ha Ritát kéne ártalmatlanítani? Hogy menne e? Reménykedtem benne, más választásom nem volt, és ha a túlélés a tét...
Aztán a dolog mégis változott. Egy sebhely. Egy igen.. kemény sebhely, volt már gyakorlatom benne, de ez az egész még nem mondott el semmit. Ő viszont megtette helyette. Ha egy szó is igaz belőle egyáltalán..

Először a sebhelyet néztem, és csak azután talált vissza a szemébe a szemem. A kabát kitépve a kezemből, ő meg csak szövegelt tovább, ahogy régen is tette. Egy szót se szóltam, nem éreztem szükségét, és csak akkor szólaltam újra meg amikor úgy tűnt befejezte az egészet.

- Mit műveltél..!? - kérdeztem aztán a szemeimet összehúzva amikor úgy tűnt vége a menetnek. Nem is váratott sokáig a válaszom. A szemeim kitágultak vagy kétszeresére, és eltartott egy ideig amíg újra beszélni kezdtem. - Hogy mit csináltál!?? - vett fojtott idegességet a hangom - Mondd te hülye vagy??? - sikerült az egész agresszívebbre, ahogy lelépve azt a pár lépcsőfokot, szúrós szemekkel odakerültem egyenesen eléje. - Rita, te nem vagy tiszta! Van fogalmad arról hogy ki a fasszal húztál te ujjat!? - engedtem már el magam, pedig ami azt illeti utoljára már elég régen tettem. - Te nem vagy magadnál... - túrtam bele a homlokomnál a hajamba ahogy csak fél fordulatot véve el tőle megint kattogni kezdett a fejem. - A kurva életbe... - nyökögtem már a fogaim között, de már nem is volt hangja se csak valami kétségbeesett sugallat ahogy tudatosult az egész, hogy még egy gonddal több áll előttem. A kurva életbe...

- Nnnneee... cinikuskodj Rita.. - préseltem már a fogaim között, ahogy most is mint régen, ugyanúgy reagált. Mintha megállt volna az idő. Az isten b*ssza meg! - mérgelődtem fejben, valahogy ideges járkálással töltve meg a lépteimet, nem mintha azzal bármin is változtathatnék. Már semmit nem értettem. Egyszerűen megjelenik itt, a semmiből, és közli, hogy kicsinálta Toretto-t, azt a mocskot aki elől már én is vagy 8 éve menekülök. Rohadtul nem volt róla fogalmam, hogy kit féltettem jobban. Őt... vagy saját magamat.

- Ok!? Miféle ok!? - kaptam vissza felé ahogy tovább folytatta, némiképp befejezve az ideges járkálást előtte. Nyugtattam magam! Próbáltam. Nyolc éve.. nyolc tetves éve volt ez, valamikor azután lehetett, hogy leléptem. Hogy miért léptem le? Talán pont azért hogy MEGVÉDJEM! A kurva életbe választanom kellett! Vagy cipelem magammal egy ország-világon át, vagy eltűnök az öcsémmel, és legalább neki lehet normális élete. A kurva életbe! - rúgtam már kis híján bele bármibe.. ami a lábam ügyébe kerül, de még időben lehunytam a szemeimet csak egyetlen rövid pillanatra amíg új erőt veszek, és visszaemelhetem rá őket.

- Kurvára nem kellett volna ezt tenned.. - váltott a hangom ha nem is szelídbe, de beletörődőbe. Nincs mit tenni. Nyolc év telt el, ahogy ő is mondja. És ha még itt van.. életben.. akkor vagy nagyon ügyes, vagy.. vagy valami jó helyre tette be a seggét. Okos lány.. Ezt mindig is szerettem benne.. - mosoyodtam volna el, ha a feszültség nem akarná épp szétcseszni a fejemet, de ekkor kúsztak csak be az utolsó szavai. Egyből ledermedtem.

- Hogy mi?? - vett hirtelen hitetlenséget a hangom - A bátyád... meghalt? - kérdeztem már egész óvatosan, már egy cseppet sem hergelve és éreztem ahogy a hátamon végigfut a a hideg. Emlékeztem még rá.. Minden egyes percre. Hogy mennyire szerette. Szinte már rajongásig odavolt érte, és az utolsó percek.. amikor elindultunk a bankba és ő szinte reszketve ölelte át.. örökre megmaradt a fejemben minden egyes perce. Azt hittem biztonságban hagyom.. Azt hittem biztonságban lesz.. - ráncoltam a szemeimet - És most...(?)

Nem lepett meg azzal amikor hirtelen váltva vetíteni kezdett. De én nem dőltem be neki. Soha nem dőltem be a trükkjeinek, régen se, és most sem tudott átverni.

- Sajnálom Rita... - mondtam ki még ennyit, nem mert szükségét éreztem, hanem mert egyenesen kellett. Ha Nevil kinyiffanna.. bármennyire is agyon tudnám verni néha... nem tudom mihez kezdenék. De talán ennyi kellett hogy a szemeibe nézve lassan és kimérten bólintsak egyet, és minden további szó vagy ellenkezés nélkül ellépkedve előtte megcélozzam az ajtót...

Nem lepett meg amikor nem kaptam válaszokat az okokat illetően, mindig makacs volt, és ahogy elnéztem ez a dolog azóta csak erősödött benne. - fintorodtam el, de csak alig láthatóan, igyekezve nem tenni fel újabb kérdéseket. Ha ő egyszer megmakacsolja magát akkor.. mellette bankot lehet robbantani. - éltem a régi, hülye hasonlattal, ami felidézett bennem néhány nem annyira kívánt emléket. Ezért is hagytam tovább a fenébe az egészet. Még mindig csesztetett, de már nem érdekeltek az indokok. Megtörtént.. megtörtént. Ez van. - mérlegeltem fejben, egy oltári nagy sóhajtást eleresztve, amikor eljutottak a fejemig a következő szavak.
Hogy mi?? A bátyja!?? - dermedtem azonnal le és valahogy már másképp néztem a szemeibe. Ezernyi dolog kevert a fejemben. Nem mondott semmit, ezért az enyém töltötte ki a miért-eket. Miattam? Miattam volt ez az egész? Nevil miatt... Én hülye, mi a faszért gondoltam, hogy azzal, hogy lelépek, minden el lesz intézve!? Hogy őt nem találják majd meg.. hogy nem ártanak neki, hogy kihúzzanak belőle mindent, hogy hol vagyok.. hová tűntem, és Nevil.. A kurva életbe! - sütöttem el megint fejben, de kezdett már rohadtul rendszer lenni belőle, és rohadtul nem oldott meg semmit! Ahogy az se, ha nekiállok itt töketlenkedni a múlton, itt, kinn a folyosótérben, ezért egyetlen biccentéssel jeleztem, hogy oké, húzzunk el a szobáig.

Egy büdös szót se szóltam. Egyrészt rohadtul nem volt kedvem beszélni, másrészt vagy ezernyi kérdésem lett volna. Ez a kis tetves.. incidens felborította bennem az egész életet, a múltat, a hiú ábrándokat amikbe eddig kergettem magam, és most baromira nem tetszett, hogy újra farkasszemet kellett vele nézzek! Nem, nem a felelősség elől futok. Egy percig se menekülnék, ha egyszer én vagyok a vétkes. Ez sokkal inkább.. elkeseredés. Valami olyan féle, ami eddig erőt adott. Hogy legalább otthon minden rendben... Hát kurvára nem úgy alakultak a dolgok!

Még mindig teljes csöndben dugtam a helyére a kulcsot és fordult el a zárban, amire megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Nevil nincs itt.. lelépett. Így sokkal könnyebb volt.. Nélküle. Ha nem tesz fel hülye kérdéseket.
Mégis a szavai voltak amik helyrerántottak.

- Hogy ez!? - emeltem fel a két könyököm a kilincset egy percig sem eresztve, ahogy végignéztem magamon. - Csak egy fejvadász... - tettem hozzá visszaeresztve - De ez nem az én vérem. - löktem be az ajtót egyetlen mozdulattal ahogy az az ócska szar beragadt a keretbe. Nem fejedelmi hely.. de sosem engedhettem meg a fényűzést. Sokkal inkább biztonságos legyen a hely helyette.

- Akkor most beszélj! - fordultam meg beérve a szoba közepére, hogy egyenesen a szemeibe nézzek. - Miről van szó... - húztam össze csak lágy kíváncsisággal a szemeimet, ahogy a kulcs egyetlen hajítással végezte a rozzant ágy közepén.

- Remek... - morogtam csak az orrom alatt - akkor kereshetünk másik szállást is.. - folytattam tovább befelé lépkedve, de csak a szoba közepén - miután hallottam csapódni az ajtót a háta mögött - fordultam újra szembe vele.

Egy büdös szó nélkül hallgattam. Még ha nem is láttam értelmet benne. Miért pont één.. kellenék annak az embernek, és főként mire!? A dolog nem kicsit volt gyanús, talán a képemen is meglátszhatott, ahogy csak résnyire húzott szemekkel méregettem, mégis megvártam míg mindent kiad. Nem szerettem a felesleges kérdéseket.
Aztááán.. amikor végzett, csak egy lassú sóhajt vettem... hangosan felkoppanó bakancsokkal lassan lépkedni kezdtem, és amint elértem az ágyszélet csak lassan csúsztattam le a kabátot a karjaimon és esett le mögém a földre. Csak ekkor fordultam vissza és néztem fel a szemeibe.

- Azt hiszem... nem fog meglepni a dolog, ha azt mondom... - tartotam csak egy lélegzetnyi szünetet - túúúl kockázatos. - ragadtam ott a szemeiben, holott feltűnt hogy ha tehette nem nézett rám. És a múltunk tekintetében.. én nem is hibáztattam érte. - Rita, hisz ismersz... - emeltem fel a két kezem, hogy aztán maguktól essenek vissza. - Egy valaki... valamire felbérelne.. - beszéltem csak egész lassan - fogalmam sincs hogy ki.. fogalmam sincs hogy mire, és elvárja... elvárod.. - helyesbítettem - hogy egy meghatározott időpontban jelenjek meg egy bizonyos helyen. - fejeztem be a mondandómat, de én is ismertem őt! Okos lány. Ha egy kicsit is végiggondolja, tisztában lehet vele, hogy ez az üzlet nem.. az a kecsegtető fajta amire megengedhetném magamnak, hogy igent mondjak. Túúúl... semmitmondó, és túl nagyok a lékek.

- És az egyetlen kapocs te vagy. - állapodtam még végül csak a szemeiben és nem hagytam, hogy másfele nézzen. - Vagyis a kérdés... hogy azok után ami történt.. - kezdtem el újra lépkedni de talán csak valami bevett szokás, vagy csak a feszültségem leplezése volt, de az is lehet, hogy a cipő koppanásai a néma csendben csak megnyugtattak. - bízhatok e benned. - fordultam vissza felé, ahogy megálltak a lábaim és felé fordulva álltam meg vele szemben. Semmivel sem közelebb mint eddig, és semmivel se távolabb. Nem változott semmi. Csak egy kérdés lógott a levegőben.