welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
Dylan & Minea
Minea Jade Weiss
30.07.23 19:29
Two against the world - Chase & Josie
Chase Hammond
07.04.23 12:31
Ben & Minea - Comatose
Ben Sullivan
25.03.23 22:48
Silly Cat - Alex & Vaughn
Alex Moore
25.03.23 10:59
Night Club
Sonia Lipinska
15.03.23 21:28
Hello Stranger - Minea & Ben
Ben Sullivan
14.03.23 22:01
Chippendale Club
Minea Jade Weiss
08.02.23 10:49
When It's All Over - Chase & Josie
Josie Harmon
28.01.23 12:52
Monsters - Ben & Minea
Ben Sullivan
21.01.23 0:28
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2202)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Lyna Hill (914)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Desmond Drescher (694)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Cassandra Drescher (640)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Charlotte Collins (501)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Jennifer Ariadne Lively (480)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Veronica Chloe Foster (455)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Aurora Rossum (430)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Minea Jade Weiss (349)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Dylan Hanning (330)
Ryan&Mona Vote_lcapRyan&Mona Voting_barRyan&Mona Vote_rcap 
Top posting users this month
No user

Megosztás

Ryan&Mona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime10.01.13 18:36

Ryan&Mona A1_2013_1_10_olhbvlzvs3

Soha nem voltam valami gyerekközpontú. Valahogy soha nem jutott időm a gyerekekre, és nem is kötötték le annyira a figyelmemet, mint a legtöbb nőnek. Régen volt,hogy azt is megkérdőjeleztem magamban, hogy egyáltalán akarok-e majd a későbbiekben bármikor is egy saját kis porontyot. Mindig azt hittem, hogy amikor Isten megteremtett, kifelejtett a sorból, amikor az "anyai ösztönök" osztogatására került a sor. A kocka azonban azt hiszem, hogy lassan, de átgördült a másik oldalára, most hogy már fél éve újra Ryannel élek, és néha nekünk kell anyásodni és apáskodni a keresztfia fölött, aki nem is annyira elviselhetetlen, mint ahogy eleinte is gondoltam. Valahogy mindig szorongva éreztem magam -azon törve az agyam, hogy vajon mit fogok elrontani-, amikor akárcsak pár percre is egyedül lettem hagyva a kis kópéval. El se hiszem, hogy ekkorát fejlődtem, és hogy azóta már minden, a gyerekneveléssel, és felvigyázással kapcsolatos félelmem eltűnt, és hogy egész napokat töltök Erickel, amikor éppen nincs bent munka, ő pedig betegség, vagy egyéb dolgok miatt nem tud bölcsődébe menni.
-De nadon biszkeeeed...
-Tudom Törpi, de ne vakard, mert örökre ott fog maradni a csúúúnya nyoma, és a lányoknak nem fogsz így tetszeni, ha nagy leszel. - A bárányhimlő nem egy jó móka. Bennem is csak csupa rossz emléket hagyott kiskoromról, amikor nekem is át kellett küzdenem rajta magam.
-Itt isz van méééég! - Hallom meg újra nyöszörgő, nyűglődő hangját, miközben előtte térdelve a földön, félre húzott szájjal kezdem el fürkészni azt a kis pöttyöt az orra hegyén, ahova aprócska ujjával is mutat éppen, és amit már-már újra elkezdene vakarni, ha nem fejteném le arcáról a kezét.
-Akkor ide is teszünk még egy kicsit ebből a csodakrémből. Szeretnéd te csinálni? - Emelem rá érdeklődően a tekintetem egy bátorít, türelmes és egyben kedveskedő mosollyal.
-Igeeen! - Csendül fel a már egy hete nem hallott lelkes, szívből jövő csatakiáltása, és ekkor már dugja is az orrom alá rövid, husis, gyömöszölni való kis mutatóujját, hogy ő hajthassa végre eme hőstettet. Éppen csakhogy egy pici az, amit nyomok ujj hegyére.
-De ugye nem fog bántani, ha hozzáérek?
-Nem, mert a csodakrém megvéd tőle... - Kacsintok rá játékosan, és mikor látom, hogy továbbra is tartózkodó a dologgal szemben, egyszerűen csak finoman megfogom az ujját, és az orrához nyomom, hogy a krém átkerülhessen rá. Válaszul először egy kétségbeesett tekintetet, és elakadt lélegzetet kapok -ami egy pillanatra megijeszt, mivel eddigi tapasztalataim szerint az ilyen arckifejezés szokott lenni a sírás előjele-, amit egy hangos, jó kedélyű kacaj vált fel, amitől rögtön felszakad tüdőmből az eddig visszatartott levegő, és én is vele együtt kezdek el nevetni, alaposan elkenve közben pisze kis nóziján a krémet, majd felállok, felkapom a kis sózsákot, és befektetem abba az ágyba, ami Ryan és az én felségterületemnek számít. Nyakig betakargatom, alaposan elsimítva rajta a paplant, hogy még csak a kis kék pamut pizsamája se kandikálhasson ki a takaró alól.
-Mikor jön Ryan? - A kérdésre leülök mellé az ágy szélére, és kisimítom tejföl szőke tincseit, így nézve bele azokba a kíváncsiskodó, hatalmasra nyílt kék szemekbe.
-Nem sokára. - Mosolygok rá.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime10.01.13 19:37



To Mona






Ha azt mondom, hogy az elmúlt napjaim békésen és nyugodtan teltek, akkor akkorát hazudok, hogy félő, még a csillagok is a nyakamba zuhannak. Számtalan gond ütötte fel a fejét nem csak a melóhelyen, de az életben is, amivel szembe kell szállnom. Nem elég, hogy előléptettek főosztályvezetőnek a cégen belül, de még ki is kellett rúgnom pár embert, méghozzá olyanokat, akik az elmúlt évek alatt igen csak közel kerültek hozzám, munkatársi viszonyban. Emellett ott van még az új ügyfelem is, aki valójában az ikertestvérem... az eltitkolt ikertestvérem, kiről huszonhat éven keresztül egy szót se hallottam. De még csak egy említést se. Nem értem, hogy a szüleim annak idején, hogy tudták eltitkolni, vagy úgy élni, hogy még csak utalást se tettek rá. És ha már szülők... a kedves fateromat megtalálták, és visszadugták az elmegyógyba, hol erős gyógyszerek és terápiák alatt áll. Elvileg nem csinált semmit, ami másban kárt tett volna.
Mély sóhaj szakad fel belőlem, ahogy felállva a méretes, viszont annál kényelmesebbnek tűnő kényelmetlen forgószékből, nyújtózkodva próbálom emberi kinézetűre varázsolni magam. Kiropogtatom a csontjaimat, megigazgatom a zakómat, ingemet és még sorolhatnám, majd felkapva a létező összes iratot, a hónom alá dugva lépek ki az irodából és zárom be magam mögött az ajtót kulcsra, mit zsebre vágva tüntetek el a kíváncsi szemek elől.
Elköszönve minden munkatársamtól vágódok be öt perc múlva a Lexus volánjához, és figyelve arra, még csak véletlenül se essék bántódása, lassan de biztosan elindulok hazafelé. Menet közben persze gondolva az otthon raboskodó Monára és Ericre, megállva egy áruháznál veszem meg mindkettejük kedvenc édességét. Nem szoktam ám ellátni őket ennyi finomsággal, a végén megkapnám Monától, hogy fel akarom hizlalni.
Végső döntésem szerint, se holnap, se holnapután nem óhajtok bemenni dolgozni két olyan hónap után, amit gyakorlatilag végig güriztem. Alig tudtunk Monával egy rendes karácsonyt összehozni az ügyfelek és a kötelességek miatt. Most már kijár nekünk a pihenés.
Ezzel a gondolattal dugom bele a kulcsot az ajtó zárjába, majd kitárva azt lépek be a kellemesen meleg, de nem túl forró házba. Most, hogy szegény kiskölyök bárányhimlős, nem jó neki a túlzott meleg. Próbálok minél halkabban mocorogni, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést a jelenlétemmel, majd a hangok irányába kezdek el immáron zokniba lépkedni. Zakómat félúton ledobva magamról közelítem meg a zajok forrását, többek között a hálószobát, minek résnyire nyitott ajtaján lesve be, húzódik széles mosoly az arcomra.
- Na hogy van a pöttyös kiskölykünk? - érdeklődök leülve Mona mögé, ezzel egy puszit nyomva a nyakára, majd megtámaszkodva állammal a vállán, pillantok a szőke kisfiú pöttyös arcára, mi még a színelváltozás és a hólyagok ellenére is tündéri.
- Ryan! - ezzel telesen megfeledkezve arról, hogy mennyi viszkető pötty tarkítja a testét, már ugrik is fel, meg se állva addig, míg a nyakamban nem csüng.
- Jézusom, azért a levegőt ne szorítsd ki belőlem pajti - simítok végig óvatosan a hátán, figyelve arra, ne okozzak neki fájdalmat. Tisztában vagyok vele, hogy bár viszketnek a hólyagok, ugyan úgy fájnak is.
- Szépen lekezelted a pöttyeidet? - érdeklődve teszem fel a kérdést, mire ő elhúzódva, gyermekeket meghazudtoló őszinteséggel és komolysággal bólint.
- Le én! - vágja rá, én pedig előhúzva hátam mögül a kedvenc csokiját, mutatom meg azt neki.
- Akkor egy kis orvosság a betegnek - szinte remegve, széles vigyorral az arcán, álmélkodva emeli a szája elé a kezét, majd csücsörítve nyúl érte. Végül aztán a levegőben megáll a keze.
- Szabad?... - néha még én magam is meglepődök, hogy a két éves feje milyen udvarias és komoly tud lenni.
- Persze, hogy szabad. Ha nem szabadna vettem volna szerinted? - kérdésemre megrázza a fejét, majd kivéve a kezemből húzódik el tőlünk az ágy legtávolabbi pontjába, hol törökülésbe vágva magát fordít nekünk hátat.
- És egy a csinos nővérkének is - húzom közelebb magamhoz egy csókot nyomva az ajkaira, majd odaadom neki a kívánt édességet.



Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime10.01.13 21:09

Ryan&Mona A1_2013_1_10_olhbvlzvs3

Szinte hihetetlen, hogy milyen könnyen el lehet a gyerekek figyelmét terelni a betegségről, és az adott gondjukról egy kis játékossággal! Amint látom, ez a "csodakrém" megnevezés Ericnél is nagy sikert aratott. Már egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mennyire kibírhatatlanul viszket, ég és lüktet az a rengeteg fránya pötty rajta, amik ellepték a testét. Tökös kiskölyök, az már egyszer biztos! Nem is értem, hogy korábban, hogy juthatott akárcsak egy pillanatra is olyan lehetetlenség az eszembe, hogy nem akarok soha gyereket a jövőben! Azt hiszem, hogy mostanra már tényleg nagyot változtak a nézetem, és mondhatni szinte megfordult körülöttem a világ. Végre ismét, annyi év után úgy érzem, hogy jó irányba tartok, és hogy megtaláltam a helyes utat, a nekem kikövezettet.
Úgy, hogy Eric is hajlandó együttműködni, és egy kicsit kitartóbban viselkedni, és nem rögtön elhagyni magát, sokkal könnyebb kezelni ezt az egész bárányhimlő dolgot. Tudja, hogy ezzel csak jót akarok neki, és már egyáltalán nem vonakodik a dologtól, mint ahogy azt az elején is tette. Már tényleg nem egy büdös kenceként viszonyul a pöttyeire adott krémhez, ez pedig szerintem elég szép és nagy haladásnak tekinthető. Most, hogy végre a mai napon már az utolsó "kezelésen" is túl vagyunk, nincs más hátra, minthogy végre kialudja magát. Sokkal jobb reggelente széles vigyorral az arcán látni őt, mint nyűglődve és gyűrötten. Alaposan betakarom -tényleg kezdek egyre jobban belerázódni az anyaszerepbe-, és miután sikerül egy-két szót váltanunk Ryanről, addig már nyílik is a bejárati ajtó, és hamarosan megjelenik a szobában a szexi emlegetett szamarunk, mire oda fordítom felé a fejem. Szemeim felcsillannak, és odabent kellemes melegség lesz úrrá újra a testemen egy kis bizsergéssel együtt. Azt hiszem ezt nevezik szerelemnek. A nyakamra kapott puszira szolid mosollyal behunyom a szemeimet, és kezeimmel hátra nyúlok, hogy először végig simíthassak combjain, majd meg is támaszthassam magam rajtuk, egészen annak a bizonyos édességnek az említéséig, aminek neve hallatán Eric szinte ágyúgolyóként kezd el Ryan felé száguldani, nekem pedig alig van időm arra, hogy "elvetődjek" az útjából.
-Óóóó nézzenek oda, csak nem jobban van a kis betegünk? - Kezdek harsány nevetésbe, és kivirult arccal figyelem, ahogy udvariasan engedélyt kér a csoki elfogyasztására, majd félre vonul vele az ágy legtávolabbik sarkába. Ezután merészkedem újra közelebb Ryanhez, viszonozva a csókját, behelyezkedve a lábai közé, hátamat sóhajtva a mellkasának döntve.
-Belga csoki. A kedvencem! - Döntöm hátra a fejem, egyik kezemmel felnyúlva az állához, hogy így húzhassam le még egy gyors szájra puszira, ami után már kezdem is bontogatni.
-Milyen napod volt? Elég nyúzottnak tűnsz... - Kérdezem, miközben kiszedek egy darabog, amit felnyújtok neki a szájához.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime10.01.13 21:32



To Mona






Széles mosollyal nyugtázom, hogy az édesség ismét sikert aratott. Se én, se Carlene nem engedjük a kicsinek, hogy elkanászodjon, túl sok édességet egyen, még a foga és a gyomra kárára menne. Ennek ellenére heti egy alkalommal ehet csokit, vagy más finomságot, a cukorka kivételével. Talán épp ez az oka annak, hogy annyira szereti a csokit úgy, hogy tud mértéket tartani. Vagy szimplán arról van szó, hogy túl szófogadó? Minden esetre aranyat ér a gyerek, ezt már most látom és tudom.
Hirtelen szeretetkirohanását egy udvarias kérdés követi, mire meg is kapja az édességet. Na persze nem arról van szó, hogy kutyát nevelek a keresztfiamból, szimplán jobb szeretem figyelmességre, udvariasságra tanítani. Soha nem árt az, ha nevelve van az ember gyermeke nem?
Belegondolva abba, hogy milyen ködös és szürke a napom akkor, mikor ez a két égi tünemény nincs a közvetlen környezetembe, legszívesebben felmondanék a melóhelyemen és minden lehetséges szabad percemet velük tölteném csak, hogy érjen utol a melankólia. De talán épp így jó, ugyanis ha egy bizonyos ideig nem vagyok mellettük, sokkal erőteljesebb lesz az a kötődés, amit kialakíthatok, ha egy hosszú, fárasztó nap után megjelennek a szobámban. Persze sokkal jobban értékelném, ha ne kellene egy nap tizenkét órát robotolnom... na mindegy, én választottam, én döntésem, derék férfiember módjára kell viselnem és csinálnom.
Mona szavai hallatán Eric felé fordul, majd enyhén leguggolva, széles vigyorral mutatja meg apró gyöngyfogait, majd enyhén jobbra biccentett fejjel, szerény mosollyá formálja azt.
- Te is kérsz? - kezdi el kínálgatni a páromat a még ki sem bontott csokoládéval, ám mint aki megfeledkezett volna róla, már tovább is áll, hogy maga termelje be az egészet.
Míg Mona viszonozza a csókot, behunyom a szemem, és hagyom, hogy az ölembe fészkelje magát, hogy átadhassam neki az édességet.
- Mertem volna mást venni igaz? - vigyorodok el koslatva csinos arcát, de fél szemmel Ericet bámulom, hogy mit is kezd a nehezen bontható csokival. A gyors puszit Eric vékonyka hangja töri meg.
Apróra kuporodva guggol mellettünk, piciny ujjaival a csoki csomagolásának szélét birizgálva.
- Nem tudom kibontani... - nyöszörög, bár inkább vélek értetlenséget felfedezni a hangjában, mint valódi kétségbeesést, hisztit, ami viszont értékelendő. Nem minden kisgyerek képes arra, hogy olyan dolgot ami hosszú ideig nem sikerül neki, hiszi nélkül oldjon meg.
- Add csak ide - nyújtom ki a kezem, ő pedig olyan gyöngéden és óvatosan helyezi bele a tenyerembe a csokit, mintha vagy a csoki vagy én válnék kámforrá. Megbontva a csomagolás szélét, adom vissza neki.
- Innen már menni fog - és ki se kell mondanom, az előbbi óvatosság semmivé lesz, és úgy suhan el, mintha itt se lett volna.
- Hosszú - morgom az orrom alatt, majd bekapva a felém nyújtott csokit, folytatom.
- Nem akarlak ezzel fárasztani, de megtudnánk beszélni egy ügyemet? Elég furcsa helyzet alakult ki, és bár jó nyomon járok, mégis jó lenne, ha valaki eltudna látni egy-két szóval, ami segítségemre lenne - érzem ahogy elkeseredett fintorba torzul az arcom, kék szemembe valódi aggodalom költözik. Tény, hogy mindig is volt egy testvérem... Carlene. A húgom, kit mindennél jobban imádtam. És a gondolat, hogy mind idáig titokban tartották előlem az ikertestvéremet, az... az jócskán rányomja a bélyegét a hangulatomra. Most már tudom, miért éreztem egész életem alatt azt, hogy valami hiányzik.... vagy valaki.



Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime11.01.13 16:02

Ryan&Mona A1_2013_1_10_olhbvlzvs3

Nem gondoltam volna, hogy még csokit is fogunk kapni, ha hazaért, de ha már olyan nagylelkű volt, hogy hazafele jövet -amikor már egyébként is hulla fáradt szokott lenni-, gondolt ránk, és arra is képes volt, hogy bemenjen az egyik útba eső boltba egy-egy csokiért, akkor mégis miért ne fogadhatnánk el? Ezért cserébe, jutalomból nem fogok incselkedni az orra előtt a csokival, hanem vele együtt fogom elfogyasztani, akár akarja, akár nem. Tudom, hogy milyen rendíthetetlen és vonakodó tud lenni, ha arról van szó, hogy valamit, amit én kaptam, meg akarok osztani vele, de végül mindig én győzök. Törődjön csak bele a sorsába!
Örülök, hogy ezzel a kis csoki akcióval egy időre Eric figyelmét is sikerült elterelnie. Így ő sem fog mindig a viszketés és kiütések miatt nyűglődni, és le lesz foglalva, aminek köszönhetően mi is tudunk majd úgy váltani pár szót, hogy közben ne kelljen Ericket is lefoglalnunk. Imádom a kis kópét, de tényleg, csak néha egy ici-picit sok tud lenni, amikor már bő egy hete nincs rendes magánéletünk, mert Carlene a munkája miatt éppen külföldön tartózkodik, ahova ugyebár nem vihette magával a kis lurkót. Érthető, hogy ilyenkor hozzánk fordul segítségért, ami nem is olyan nagy baj! Így legalább egy kicsit mi is belerázódhatunk a szülő szerepbe...
-Nem kérek baby, köszönöm, nekem is van, edd csak meg! Ettől leszel olyan nagy és erős és jóképű, mint amilyen Ryan is... - Ekkor már kiszélesedett mosollyal pillogok fel a fölém tornyosuló Ryanra, kezemmel fel is nyúlva az arcához, hogy megsimogathassam az ezennel borosta mentes, sima arcát.
Csak akkor jutalmazom meg egy gyors, és igazán diszkrét csókkal, amikor Eric már háttal ülve nekünk ténykedik a csokival.
-Pontosan! Azt hiszem, hogy megdolgoztattalak volna érte, ha valami olyat hozol, amit nem szeretek... - Jegyzem meg, egészen felnyújtózkodva a füléhez, így kuncogva bele a suttogásomat a fülébe. Nem akarom, hogy Eric ilyen piszkos megjegyzéseket hallgasson és tanuljon el. Múltkor már így is sikerült véletlenségből kimondanom a jelenlétében egy igazán pajzán jelentésű szót, amit sajnos azóta sem felejtett még el, és már nem is fog. A gyerekek túl fogékonyak... Mikor a kis pöttöm újra visszatér, én csak visszahelyezkedem Ryan ölébe, mintha semmi sem történt volna, közben pedig némán, mosolyogva nézem végig azt az egész roppantul édes jelenetet, amint megkéri Ryant, hogy bontsa ki neki a csokit, aki persze most is, mint mindig, nagyon szívesen, apáskodóan a segítségére van... hmm...
-Tudod, hogy soha nem fárasztasz. Azért vagyok, hogy segítselek, szóval, ki vele! - Fordulok egy pillanat alatt szembe vele, kissé aggodalmas arcot vágva, törökülésben ülve le elé, és megfogva mind a két kezét.
-Mondd, mi a baj. Elveszítettél egy pert, vagy... vagy mi? - Kezdem el faggatni egy kissé idegesebben a kelleténél, így kezdve el fürkészni az arcát, és a szemeit is, mintha abban bíznék, hogy majd vonásaiból bármit is ki fogok tudni olvasni.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime11.01.13 17:48



To Mona






Széles vigyorom lágy mosollyá változik, szemem csodálattal teli csillogásba burkolózik, ahogy végignézek az előttem álldogáló apró Ericen, miként kínálja meg Monát, ki végül finoman, de udvariasan visszautasítja. Az már el se jut a tudatomig, hogy menet közben engem is bizonyos jelzőkkel illet. Bár feltűnik, viszont nem jut ez az agyamhoz azon a szinten, hogy fel is tudjam fogni. Helyette még mindig ott ül a csodálat az arcomon, hogy az amúgy két igen idegenkedő személy, képes szót érteni. Emlékszek, Eric egyáltalán nem az a gyerek, aki bárkivel szót tud érteni, aki csak szóba áll vele, próbál kapcsolatot létesíteni, ennek ellenére Monát már az első napon megkedvelte. Ami pedig a páromat illeti, köztudott róla, hogy soha nem rajongott a gyerekekért, mintha fejébe vette volna még tinédzser korában, hogy neki soha nem kell gyerek, ő tökéletesen boldog így. Ezzel szemben, úgy viselkedik néha Ericcel, mintha csak a sajátja lenne. Jó, meglehet, néha kivan tőle, ha hosszabb ideig nálunk van, de ez érthető, elvégre nem az övé, valamint az első gyerek akit el tud fogadni. Remélem nem lesz gondja azzal a gondolattal, hogy én a közeljövőben nem egy, hanem kapásból két gyerkőcöt is szeretnék. Legközelebb csak kihívó, igen merész kijelentésére kapom fel a fejem, így kerül vissza a széles vigyor a képemre.
- Hmm... talán mégis csak valami gagyi bevonómasszát kellett volna hoznom? - gondolkodok el egy pillanatra, majd egy puszit nyomva az orra hegyére érintem hozzá homlokomat az övéhez.
Törökülésbe telepszik velem szemben, belekapaszkodva a kezeimbe, én pedig szinte automatikusan kezdem el cirógatni a kézfejét hüvelykujjammal.
- Nem, erről szó sincs. Inkább azt mondom, hogy nyakig benne vagyok egy perben, amit most nem részleteznék, mivel nem ez a lényeg... sokkal inkább az, hogy... - nyelek egy nagyot, majd beharapva alsó ajkam szélét keresem meg kíváncsi, aggodalmas tekintetét.
- Emily - nevezem meg, s tudhatja, nagyon komoly a dolog, mivel nem sűrűn hívom így - attól tartok megtaláltam a soha nem látott, nem is remélt, nem is ismert ikertestvéremet.
Térek rá a lényegre. Először nehezemre esik folytatni tekintettel arra, hogy Eric elkezd fészkelődni, mintha legalábbis hozzánk tartana.
- Elvállalt egy rendőr ügyét, a semmiért tették hidegre, és a sors volt olyan "kegyes", hogy összehozza a soha nem látott testvéreket. Szerinted ennek mennyi esélye van az életben? - hitetlenkedek, szinte érzem, hogy egy oktávval feljebb csúszik a hangom - mindig is éreztem, hogy valami hiányzik, és már eltudom képzelni, milyen lehet az ikertestvérek kapcsolata, ami az anyaméhben kialakul. Lehet, hogy nem ismerik egymást az életben, de tudják, hogy valami hiányzik... vagy valaki, és vagy fiatalon, vagy idősen, de akkor is egymásra találnak. Mona, magammal szemben álltam - teszem hozzá immáron vigyorogva. Szinte jó érzés kijelenteni ezt így.



Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime11.01.13 20:59

Elmerengve figyelem Eric távolodó, pöttöm kis alakját, amint leül az ágy szélére, ölébe kapva azt a tömérdek csokit, amit Ryan hozott ma neki, és amiből engem sem hagyott ki. Én mondom, ennél a kis kópénál udvariasabb és rakoncátlanabb kisgyerekkel még soha nem találkoztam! Na, nem mintha ezelőtt bármikor is több napokat, heteket töltöttem volna az ő korosztályába tartozó kis srácokkal. Mindegy, ettől függetlenül megmerem kockáztatni, hogy ő a leg jólneveltebb a bölcsődés korú gyerekek körében, és kész! Mosolyom csak akkor vált át egy sejtelmes, sok mindent tartalmaz, mégis kifürkészhetetlen kifejezésbe, amikor Eric már tovább állt, és Ryannel elkanyarodtunk egy olyan témához, amit ezer szerencse, hogy nem akkor hoztunk szóba, amikor a kis pöttöm is kitt ugrált körülöttünk. Én mondom, csoda, hogy mire képes ez a csoki, de komolyan!
-Ugye tudod, hogy akkor csúnyán megfizettél volna érte? Nem feltétlenül élveznéd a büntetésed... - Nyúlok fel ismételten az arcához, hogy ezennel csak annyira érinthessem meg, hogy mutatóujjam körmének a hegyét végig húzhassam férfias vonuló arcélén, állán, és végül száján is, ahonnan furcsamód nem mozdul tovább az ujjam, csak rátapad a szájára, ezzel is lepecsételve, mintha csak jelezni próbálnám ezzel azt, hogy elég a fölösleges dumából, nem kell kimagyaráznia magát, ez nem egy per, amit éppen meg kell nyernie, hanem egy családi(?) este a kedvenc unokaöccsével, és a remélhetőleg egyetlen élettársával. Az ilyen estéken pedig egyikünk részéről sincs helye munkának!
-Hát akkor meg mi? - Merülök el az eddigieknél is alaposabban a tekintetében, kétségbeesetten próbálva kiolvasni belőle valamit. Bármit...
-Emily? Mi? Ja, igen, mondjad... - Rázom meg picit a fejem, hogy egy kicsit visszazökkenjek a bonyolult, össze-vissza cikázó gondolataim közül ide a valóságba. Arcomról minden leolvasható jelen pillanatban, leginkább a pánik, és az aggodalom. Nem szeretem, ha így kezd bele valamibe! Az mindig negatívat jelent nála, már sikerült kiismernem. Ugye nem most készül elmondani azt, hogy rám unt, és hogy fejezzük be, vagy hogy talált valakinek mást, akivel sokkal jobban összepasszol? Csak is ujjának finom cirógatása az, aminek sikerül egy kis nyugalmat rám erőltetnie, egészen addig, ameddig meg nem hallom a továbbiakat. Hirtelen, akaratomon kívül erősebben kezdem el szorítani a kezeit, kocsányon lógó szemekkel az újabb, eddig eltitkolt információk hallatán. Újra meg kell ráznom a fejem, és nyelnem egyet mielőtt reagálhatnék. Látván azonban az arcán szétterülő mosolyt, én is próbálok valami hasonlót magamra erőltetni, de sajnos csak valami fintor sikerül helyette. Fogalmam sincs, hogy hogy kezelhetném a helyzetet. Ikertestvér.
-De ez... istenem, ez annyira hihetetlen és sorsszerű! - Nyögöm ki végül elvékonyodott hangon.
-Baby, nem akarlak megkérdőjelezni, és... de... biztos vagy benne? Nem akartok elvégeztetni a biztonság kedvéért egy... tesztet? - Pillantok bele a szemeibe, óvatosan téve fel kérdésemet. Nem akarom letörni a kedvét.
-Nem lehet, hogy csak valami... vicc, átverés az egész? - Dadogom bizonytalanul.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime11.01.13 21:34



To Mona






- Ebben nem is... - ám nem tudom befejezni, mivel ujja először az arcomra, majd a számra vándorol, mire rá is nyom egy kicsit jelezve, hogy nem kell a felesleges beszéd. Halvány mosolyt villantok, majd egy puszit nyomva az ujjbegyére húzódok el tőle, hogy belekezdhessek a mondandómba, ami egy darabig még nem kezdődik el. Kénytelen vagyok megemészteni, megfogalmazni azt, amit mondani akarok, mielőtt szívroham vinne el.
Látszólag meglepi az Emily megszólítás, én pedig már belekezdenék abba, hogy kijavítsam Monára, de aztán nem teszem meg. Túl komoly ez a téma ahhoz, hogy édesgetve beszéljek róla.
Szinte látom az arcán, ahogy egy-két gondolat átsuhan rajta. Valami, ami talán valami rossz előérzet lehet, de ezúton csalnak a női megérzései, és belekezdve a hét történésébe, már darálom is azt, ami még mindig hihetetlen a számomra.
Meglepettsége láttán ismét elvigyorodok.
- Cica... - nyúlok az éjjeliszekrényemhez, miből előkapom Colin aktáját, amit éjjel nappal tanulmányozok.
- Figyelj! Születési dátumot nézd... ez egy. Nyolcvanhat, január huszonkettő. Örökbe fogadták, mivel az eredeti szülei lemondtak róla. Megnéztem egy naplóbejegyzést, amit az anyám vezetett - ezzel az akta végéből előkapok egy papírt.
- Ebben megemlíti Colint. Tessék! " '86 Január harminc.
Ikreink egyikét árvaházba tettük. Sajnos nem tudtunk volna két gyermeket felnevelni. Remélem jó élete lesz."
- olvasom fel neki a rövid kis írást.
- És nézd - ezzel az orra alá dugva egy fényképet Colinról, kíváncsi tekintettel veszem szemügyre az arcát, hogy mi is lesz a véleménye. Tudom, hogy nehéz elhinnie, eleinte nekem is nehezen ment. De ennyi hasonlóság nem lehet úgy, hogy nincs közünk egymáshoz. De persze ha kijut onnan, akkor mindenképpen megejtünk egy vizsgálatot, hogy miről is van szó.
- Nem lehet vicc... ha megrángatnám az arcát se esne le róla a maszk, elhiszed nekem?... - nem tudom folytatni, hisz Eric ismét megjelenik mellettünk, megállás nélkül dörgölve a szemét.
- Mi a baj Törpe? - nyúlok a kezéért, mivel menet közben az enyémet várja.
- Eric álmosz - motyog, én pedig mosolyogva simogatom meg az arcát.
- Akkor menjünk át a szobádba jó? - az egyik vendégszobát neki alakítottam át még karácsony előtt, mivel a kisgyerek elég sokat tartózkodik nálunk, és jobb neki is, ha gyerek centrikus szobában alhat, tele játékkal.
- Gyere majd kint folytatjuk - biccentek a nappali felé jelezve Monának, hogy majd ott folytathatjuk. Eric nyújtózkodva jelzi, hogy szeretné ha felvenném, én pedig eleget téve kérdésének kapom ölbe figyelve a pöttyeire.
- Te isz - pillant vállam felett Monára jelezve neki, hogy szeretné, ha ő is jönne velünk.
Átbaktatva a szomszédos szobába nyitom ki az ajtót, s megcélozva a méretes ágyat, fektetem le a közepére Ericet, ki vidám mosollyal kezd el rendezkedni plüssállatai között, mert ugye nem mindegy melyik maci hol foglal helyet.
- Na? Megvagy? - érdeklődök, ő pedig magához szorítva egy medvét fekszik le jelezve, hogy betakarhatom.




Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime22.01.13 20:19

Egy visszafogott mosollyal nyugtázom, mikor sikerül győzedelmeskednem felette, ezzel tulajdonképpen megállítva őt abban, hogy tovább koptassa fölöslegesen a száját, mint ami tényleg szükséges. Tudom, hogy egész nap mást sem csinál, csak érvel, beszél, beszél és beszél, és azt is tudom, hogy milyen fáradt tud lenni a nap végére már csak ennyitől is, én pedig inkább nem kockáztatnék. Nem akarom, hogy megint olyan esténk legyen, amikor a kimerültségtől már arra sincs ereje, hogy annyit mondjon, hogy "Jó éjt". Lehet, hogy el kéne halasztanom a nagy bejelentésemet, amit nem mellesleg már alig bírok magamban tartani, és amit alig várom, hogy megoszthassak vele is, hogy együtt osztozkodhassunk a közös örömünkben? Illetve, remélem, hogy ő sem fog másképp reagálni, mint ahogy azt én is megtettem az első gyanús jel érzékelése után Persze, még abszolút nem száz százalékig biztos a dolog, de valamiért jó eljátszadozni a gondolattal, hogy mi van, ha mégis? Na, de mivel még nem érkezett el az estének az a bizonyos része, hogy elmondjam neki -amit mindenképpen kettesben akarok megtenni majd-, egyenlőre nem gondolok rá, inkább minden idegszálammal rá összpontosítok. Ez az összpontosítás azonban olyan jól sikerül, hogy pár perc múlva kis híján lefordulok az ágyról a hír hallatán, amit közölt velem. Egészen addig csak hebegek-habogok és nagyokat pislogok magam elé hevesen verdeső szívvel, ameddig elém nem rakja a kézzel fogható bizonyítékot, ami biztos, hogy nem csak holmi ócska hamisítvány! Az elmúlt fél évben elég sokat dolgoztam papírok, akták közt ahhoz, hogy megtudjak különböztetni egymástól egy hamis és eredeti példányt. Izzadó, mégis jégideg kézzel veszem át az aktát, és olvasom el benne én is azt, amit az előbb Ryan is felolvasott belőle. A napló bejegyzés pedig már csak hab a tortán. Látszik rajta, hogy eredeti, kézzel írott példány, amit már megviselt az idő vasfoga.
-Jézusom! Kiköpött te! - Ejtem ki egy kicsit a kelleténél hangosabban is megállapításomat, meglepettségemben rögtön szám elé kapva mind a két kezemet, mintha csak vissza akarnám tartani a sikításomat.
-Ez hihetetlen! - Nyújtom ki végül egyik kezem a kép után, hogy a kezembe véve, azt is megtudjam vizsgálni egy kicsit közelebbről is. Szemeim persze közben végig Ryan és a képen szereplő ikertestvére profilja között ugrálnak. És tényleg! Egy különbséget nem tudnék mondani!
-De hogy került be? Gondolom ő... ő mégsem olyan törvénytisztelő állampolgár ezek szerint, mint amilyen te is vagy... - Viszem lejjebb ismét a hangsúlyt és a hangerőt is, mintha csak attól félnék, hogy Eric megértheti, amit beszélünk. A témát végezetül akkor zárom rövidre, mikor Eric álomittasan ide mászik hozzánk, és lefekvésért kezd el "könyörögni". Mikor Ryan könnyedén felkapja, és pöttöm kis kezeivel Ryan válla felett hátra nyújtózkodik felém, már tudom, hogy azt akarja, hogy velük menjek, így leszállva a méretes ágyról, már indulok is útközben megsimogatva finoman pöttyös kis arcocskáját.
-Na, most már akkor tessék aludni egy nagyot! - Mondom Ericnek, mikor már a gyerekszobában vagyunk, és figyelem, ahogy Ryan nagy odafigyeléssel, gondoskodóan betakargatja. Minden férfi példát vehetne róla, és azt hiszem, hogy minden nő olyan férfiról álmodozik, mint amilyen Ő is!
-Nos, mehetünk? Azt hiszem, hogy rengeteg megbeszélni valónk akad még... Be se fejezted még ezt az ikertesós sztorit... -Simítom meg a karját, bele is karolva mindkét kezemmel, várva, hogy elindulhassunk.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime23.01.13 20:46



To Mona






Ha őszinte akarok lenni, akkor nem fizikailag vagyok gyakorlatilag nulla a nap végére, sokkal inkább mentálisan és van, hogy ez sokkal rosszabb, mintha lefutná egy ember a maratont, és kimerültségében összerogyna. A mentális hullaság, az olyan, mintha ép elméjű emberen teljes agyleszívást hajtottak volna végre, és csak üveges tekintettel ücsörög a fotelban és mered maga elé. Nem tud semmit megfogalmazni, nem tudja felfogni azt, ami körülötte zajlik, olyan lassú - ha egyáltalán mozdulni tud - hogy a tej is megalszik a szájában. Néha én magam is ilyen vagyok. Hazajövök, bezabálok egy nagy adag kaját, bár van amikor ez is elmarad, lefekszek és anélkül alszok el, hogy azt mondanám, bú!
Szeretném, ha a mai nap nem így zajlana, mivel több bejelenteni valóm is van Mona számára. Lehet, hogy már most olyan vagyok, mint akit kimostak, majd jól kicentriztek, ennek ellenére meg szeretném tenni végre. Már közel fél éve, hogy összebútoroztunk, és még annál is több, mióta együtt vagyunk, és bár nem sok, én mégis érzem, képes vagyok elkötelezni magam, ő az a nő, akire nekem szükségem van. Akarom!
Ennek ellenére mégis inkább a saját problémáimmal kezdem el terhelni. Sokkal inkább azért, mert Eric még mindig itt van, lelőni nem lőhetem le. Addig viszont olyanról kell beszélnem, ami fontos, és nem érti meg, így nem is fog beleszólni a kettőnk beszélgetésébe.
- És akkor nagyon finoman fogalmaztál - válaszolok elhúzott szájjal, heves bólogatások közepette.
Kérdésére megrázva a fejem helyezem magam olyan ülő pozícióba, hogy az kényelmes legyen, ne csavarodjak ki teljesen, mégis rálátásom legyen nem csak Monára, de Ericre is.
- Most kapaszkodj meg cica! Rendőr! Rendőr, akinek keresztbe akart tenni a munkatársa, mivel ő akarta megszerezni azt a pozíciót, amit Colin betölt. Szóval kérdésedre a válasz, hogy de! Nagyon is törvény tisztelő polgár, talán még nálam is jobban.
A beszélgetést viszont nem tudjuk folytatni, mivel Eric nagy lelkesedéssel bejelenti, hogy álmos, és aludni szeretne. Én pedig eleget téve kérésének ragadom meg a kis krapekot, olyan óvatosan, ahogy csak tudom, figyelve a bárányhimlőre, majd átgaloppozva vele, Mona társaságában a másik szobába fektetem le, és takarom be.
- Tessék aludni, kis fickó! - pöckölöm meg az orrát, mire elvigyorodik, majd felállva az ágyról oltom le a kis villanyt, hogy a szoba teljes sötétségbe boruljon.
Kint a szoba előtt magamhoz húzva Monát, nyomok egy puszit a homlokára.
- Megtaláltam az ikremet, ez nagy szó. Egy eltitkolt testvér... az ügye alakulóban van, pert indítottam az őt bemártó férfi és a bíró ellen is, aki nyilván le lett fizetve, hogy tényleg bebörtönözze. Szóval erről most ennyit. Viszont... szeretnék valami mást is megbeszélni veled... Illetve nem megbeszélni. Sokkal inkább - fogom meg a kezét, ezzel helyet foglalva a kanapén, húzom le magam mellé. Ujjammal a tenyerén kezdek el körkörös formákat rajzolni.
- Tudom annak idején nagyon hülye voltam, és elrontottam mindent. De remélem már te is látod rajtam, hogy felnőttem, már nem vagyok az az ügyefogyott 21-22 éves srác, aki akkor voltam. Tudom még nem sok ez a kicsivel több mint fél év, amit együtt töltöttünk, de én már biztos vagyok benne, hogy Te vagy az, akit én keresek! Akit én akarok... - nyúlok a nadrágom zsebéhez, ezzel előhúzva belőle egy apró, vörös dobozkát, mit felnyitva mutatom meg neki az ékszercsodát, ami amúgy nem túl nagy, viszont annál csinosabb. Hosszú, vékony ujján jól fog mutatni a keskeny, ezüst szálakkal díszített, kő berakásos arany gyűrű.
- Ha képes vagy elviselni egy életen keresztül, hozzám jönnél?




Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime24.01.13 20:15

Eddig mindig csak azt hittem, hogy ilyen véletlen, sorsszerű váratlan meglepetések, és napvilágra kerülések a teljes igazságról csak a filmekben meg könyvekben történhetnek, a valóságban pedig egyáltalán nem! Hihetetlen! Ha nem ismernél ilyen jól már egyetemistás korom óta Ryant, biztos, hogy megkérdőjelezném, hogy igazat mond-e, és hogy nem csak valami idióta, jól bemesélt tréfa áldozata vagyok-e. Ha kételyeim lennének a szavával kapcsolatban, és biztosra tudnám, hogy sandít ez az egész sztori, még arra is képes lennék, hogy elugorjak a legközelebbi naptárig, és megnézzem, hogy nem-e aludtam át csak úgy, teljesen véletlenül az egész telet, úgy hogy nem is tudok róla, és hogy nincs-e már április elseje. De nem... mégse teszem! Ahhoz túlságosan is bízok már benne, és ahogy nézem az eredeti kézírásos naplóbejegyzést -aminek a sarkában nem mellesleg apró betűkkel, de ott van még az egykori aláírása is-, az eredeti képet, amin Ryan kiköpött mása szerepel, és a férfi születési idejét, és helyét is... Minden stimmel!
-Én... tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék... - Rázom meg egy hitetlenkedő mosollyal a fejem, ami hamarosan átalakul egy egészen másfajtába, amint Eric hirtelen előttünk termed. Bár a papírra írtakat nem tudja elolvasni, azért nem árt, ha a képeket időben elkapom a látómezejéből, igaz, amennyire meghökkentő a hasonlóság a két férfi között, talán fel se tűnne neki, hogy az az ember a képen nem az ő nagybácsikája.
A gyerekszobáig természetesen végig velük tartok, legfőképp azért, mert azt Eric maga is külön kérte, na meg azért is, mert túlságosan is izgatott vagyok most ahhoz, hogy akárcsak egy percre is egyedül kelljen maradnom, és lefoglalnom magam valamivel. Akárhogy is nézem, mindez most túl megterhelő feladatnak bizonyul. Annyi minden kavarog a fejemben, és olyan sok mindent szeretnék még elmondani neki, hogy tudom -akármilyen fáradt is-, ez nem várhat holnapig!
-Jó éjt Eric! - Suttogom végszóként én is egy széles mosollyal az arcomon, majd izgatottan, továbbra is majd kicsattanó örömmel, de elhagyom Ryan oldalán a szobát.
-Én hiszek benned, és tudom, hogy meg fogod tudni csinálni! Nincs olyan per, ami kifoghatna rajtad! - Kezdem el kezeimmel simogatni a vállát, amikor magához ölel, ezekkel a biztató szavakkal ajándékozva meg őt. Csak is akkor távolodom el tőle, mikor a hangja egy pillanatra komolyabb csengést kap.
-Már megint mi...? - Kezdek bele egy oktávval feljebb csúszott, aggodalmaskodó, rosszat sejtő hangon, és hagyom, hogy lehúzzon maga mellé a kanapéra. Ekkor már egy cseppet sem vagyok olyan derűs, mint amilyen percekkel ezelőtt is voltam. Szorongva ülök mellette, és mikor belekezd a múlt felemlegetésébe, megint rossz érzésem támad, ami után egy olyan kérdés érkezik felém, amit először csak nehezen tud feldolgozni az agyam. Hallottam már egyszer ezt a bizonyos kérdést más férfi szájából, de valahogy... azt... sosem éreztem olyan őszintének, igazinak és komolynak, mint amilyen az övé is volt. Félretéve a múltban ért sérelmeimet, vetem a nyakába magam, amint rájövök, hogy ez mit is jelent.
-Igen... - Vágom rá egy elfojtott sikítással, szemeimben igazi örömkönnyekkel, ahogy eltávolodom tőle, és hagyom, hogy az ujjamra húzza a gyűrűt.
-Azt hiszem, hogy terhes vagyok... - Bukik ki belőlem hirtelen, sűrűn pislogva nézve a szemeibe, várva valamiféle választ, bármit.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime24.01.13 20:39



To Mona






Mona meglepetésénél szerintem csak az enyém és Coliné volt a viccesebb. Már akkor furcsálltam az egészet, mikor találkoztam Abigaillel, hogy felvázolja nekem a helyzetet és annak komolyságát, de mikor bementem a férfihez és szemtől szemben láthattuk egymást, hát... őszinte leszek! Ha lett volna rajtam pelenka, nem szorongtam volna olyan sokáig a társaságában.
- Hidd el, ezzel én magam is így voltam. Mikor ott állt velem szemben, akkor éreztem először azt, hogy tényleg hiányzott valami az életemből, hogy tényleg volt valaki annak idején, még a kezdetek kezdetén, ki a részem volt. És most tessék, kiderült, hogy mi volt az, ami mind idáig titok volt...
Ezzel egy ideig pontot téve a téma végére, kapom fel Ericet, és viszem t Mona kíséretében a kiskölyöknek kialakított magánszférájába, hol ágyba dugva adtam oda neki az egyik kedvenc mackóját. Elköszönve tőle, ragadom meg Mona kezét, és húzom ki finoman magam után a szoba elé, hol biztatva simít végig a vállamon, én pedig egy féloldalas mosollyal köszönöm meg neki a belém fektetett hitét. Nem könnyű egy, már sértett embernek visszanyerni a bizalmát, amit pedig tettem Monával, az valóban megbocsáthatatlan. Ő mégis, bár eltelt több év, mégis képes volt arra, hogy túltéve ezen magát, ismét mellettem kössön ki. Hát nem igazi mesébe illő történet a miénk? Talán ez volt az oka annak is, hogy rajta kívül, egy barátnőmmel se tudtam megtalálni a közös hangsúlyt, kapcsolataim nem tartottak tovább két-három hónapnál. Mindegyikben Monát kerestem, de nem találtam.
Látom rajta az újabb pánikot, mikor rátérek az éjszaka leglényegesebb témájára. Hosszasan kezdek el dobálózni a múltunkkal, két-három perc is eltelik, mire eljutok odáig, amivel amúgy kezdenem kellett volna. Nem mindig jó, a hosszú felvezetés, ennek ellenére mégis elértem vele a célomat. Mona úgy veti magát a nyakamba, egy "igen" szó szerinti visításával, hogy felocsúdni sincs időm. Szinte reflexszerűen simítom a hátára a kezemet, majd csókolok bele nyakába, hogy aztán elhúzódva tőlem, az ujjára húzhassam a csinos gyűrűt.
Viszont ami ezután hagyja el a száját... szinte attól kezdek el rettegni, hogy ki fog esni a szemem. A szám néma O-ra, majd Á-ra nyílik, elfojtott sípolás szakad fel a mellkasomból. Egy pillanatra homályosan látom az előttem ülő Mona egész lényét, s csak ekkor döbbenek rá, hogy eltörött a mécses. Vicces igaz? Alsó ajkam szélét rágicsálva keresem meg a lány tekintetét.
Nagyot nyelve kezdek bele.
- Ez... ez... csodálatos, és... biztos? - nem tudom, talán nem fogtam fel teljes mértékben amit mondott, ennek ellenére közelebb csúszva hozzá, érintem hozzá ujjaim végét, lapos hasához. Hihetetlen.



Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime31.01.13 21:19

A kezdetleges halálra vált kifejezést, és hitetlenkedő megdöbbenést az arcomon csak akkor váltja fel szépen lassan, folyamatosan egy őszinte, igazán boldog, széles, megkönnyebbült mosoly, mikor a történtek ellenére mosolyogni látom Ryant. Ez ad csak zöld utat arra, hogy ezt én is megtegyem, bár a mosolyom még így sem mondható teljesen őszintének. Még mindig túlságosan is sok kétely lappang bennem, és még mindig túl hihetetlennek tartom, hogy majdnem harminc év után egyszer csak előbukkan az eltitkolt ikertestvére, akiről eddig még csak annyit sem tudtunk, hogy van és él. Milyen furcsa tud lenni az élet! Mindenkivel úgy játszik, mint valami élettelen rongybabákkal, és kedve szerint dönt emberek sorsa felett. A kártyalapok az ő kezében vannak, és csakis egyedül rajta áll, hogy kinek, milyet dob. Lehet, hogy egy dobáson múlik csak, és az életed máris olyan vakvágányra terelődik, ahonnan csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudod már megmenteni a kisiklani készülő vonatodat...
Ryan esetében azonban szerencsére ezennel pozitív oldalra billent a mérleg nyelve több okból is. Már igazán megérdemelte, hogy egy kis jó is kijárjon neki ebből az életnek nevezett hatalmas megpróbáltatásból!
-Egyszer majd lesz alkalmam megismernem őt? Mármint... félre ne érts! Semmi rossz, hátsó szándékom nincs vele, csak... egyszerűen... annyira hihetetlen, és azt hiszem, hogy a saját szememmel is látni akarom ezt az...egészet... - Rendben Monica, ülj le, egyes! Ilyen pocsékul még eddig soha semmit nem sikerült megfogalmaznom az már egyszer biztos, de ilyen helyzetben ne is várja el tőlem senki, hogy érthető, összetett mondatokba tudjam egybe foglalni a gondolataimat! És, ha nem lenne még így is éppen elég, mindezen még "súlyosbít" az, ami Eric lefekvése után történik a nappaliban a kanapén. Először csak megrökönyödött testtel, halálra vált arccal hallgatom, majd amint a lényegre tér, kirobbanó örömmel vetem magam a nyakába. El sem tudja képzelni, hogy hány éven keresztül arra vártam, hogy majd egyszer ez megtörténhessen, most pedig itt vagyunk, és végre valóra vált az, amiben titkon még akkor is reménykedtem, amikor megcsalt, szakítottam vele, és a francba kívántam, és utáltam... vagyis, úgy éreztem, hogy utálom, közben mindvégig utána sóvárogtam, csak még magamnak sem voltam elég bátor bevallani, nemhogy neki. Ezután az örömhír után viszont már nem bírom tovább magamban tartani azt, ami a mai nap második örömhíre. Várni akartam az elmondásával addig, ameddig biztos nem lesz a dolog, de a pozitív terhességi teszt, amit két napja csináltam már úgy érzem, hogy elég ok az örömre! Egyébként is, majd pont előle próbálnám meg titkolni?! Kezem automatikusan csúszik rá az övére, így simítva hasamra meleg tenyerét, pólómat is felhúzva. Odabent persze még semmi mozgást, vagy egyebet nem érzékelhet, de azért jó, ha már most elkezd "megismerkedni" a kisfiával, vagy kislányával.
-Hát... a terhességi tesz, amit két napja csináltam két csíkos lett, de időpontom az orvoshoz csak jövőhétre van, majd ott minden kiderül biztosra. -Újságolom széles mosollyal, az izgalmaktól és örömtől kipirult arccal, továbbra sem engedve el a kezét. Mielőtt újra megszólalhatnék, nem bírom ki, hogy ne hajoljak oda hozzá, és hogy ne részesíthessem egy csókban.
-Szeretném, ha megtudnád oldani, és ki tudnál arra a napra venni egy szabit. Azt akarom, hogy ott legyél,amikor kiderül. - Kezdek bele egy némileg komolyabbnak tűnő témába, ekkor már nem a szemeit fürkészve, hanem inkább a hasamon nyugvó kezét. Tudom, hogy milyen nehéz elszakadnia a munkájától, és hogy el van havazva, de azért titkon bízom benne, hogy az az egy nap még nem lenne a világvége!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime03.02.13 9:48



To Mona






Hallgatva dadogását, és összevissza hablatyolását, felnevetve fogom meg a kezét, és kezdem el körkörös mozdulatokkal simogatni a tenyerét, kézfejét.
- Nyugi, nem értettem félre. És persze, hogy lesz rá lehetőséged. Ha sikerül kijuttatnom a sittről, egy ideig lehet ide fog járni, mivel meg kell majd vele beszélnem néhány dolgot. Nem tudom, én jobb szeretném egy házban megbeszélni az első lépéseket a családunkról, mint az után, mikor majd minden engem ismerő embert letaglózzuk a puszta kettősségünkkel - vakarom meg a tarkómat, miközben nagyokat pislogva bámulom a lányt. Mintha így próbálnék tőle tanácsot kérni, hogy legyen tovább. Bevallom ilyen még soha nem történt velem, és most olyan kétségbeesett, tanácstalan vagyok, amilyen csak lenni tudok.
Kérdésemet hallva, látszólag először azt se tudja hol van, mit csinál és mit akar. Bevallom, hihetetlenül aranyos tud lenni, mikor meghall valami igazán meglepő dolgot, és fokozatosan csapnak le rá az érzelmek, mik végül vulkánkitörés erősségével tetéznek.
Óvatosan, komoly teintettel húzom fel az ujjára a gyűrűt, mi nem egy hatalmas darab, ennek ellenére jól áll a vékony ujján. S gondoltam ezzel vége is lesz a nagy bejelentések áradatának, egy testvér, eljegyzés, és pá, ezzel szemben mikor bejelenti, hogy valószínűleg terhes, hát... mit ne mondjak, még azt is elfelejtem, hogy fiú vagyok avagy lány?
Széles mosolya valóságosan megbabonáz, s úgy érzem, ismét beleszerettem ebbe az angyalszépségű lányba, kivel annak idején olyan csúnya játékot űztem. Talán az élet kegyetlen fintora volt az a pár nélküle töltött óra, ami a szakításunkat eredményezte.
Ahogy kezemet a hasához érinti, lehunyt szemekkel mosolyodok el, és adom át magam a gondolatnak, nem elég, hogy megnősülök, de még gyerekem is lesz. Kérésére határozottan bólogatni kezdek.
- Persze! Megoldom, ott leszek! Ezt nem fogom kihagyni, abban biztos lehetsz - nyomatékosítom azzal, hogy a szemeibe pillantok, majd közelebb hajolva hozzá, homlokomat az övének érintem.
- Szeretlek - ezzel egy hosszú csókkal jutalmazom, hogy aztán magamhoz húzhassam, és megölelhessem.



Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Ryan&Mona Ryan&Mona I_icon_minitime

Vissza az elejére Go down

Ryan&Mona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mona&Ryan
» Mona & Ryan - vannak még csodák?
» Ryan&Mona - Az Eric probléma
» Mona & Ryan // Nem gondoltam bele tetteim előtt abba, hogy érted érdemes élni...//
» Lotty&Mona

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Egyéb :: Ryan O'Neal lakása-