Timur Theodor Volkov kért helyszíne

Lara&Timur

Újra itt a Grimm-ben. Bevallom szinte, már hiányzott ez a hely, és nem csak a pénz miatt, de megszokásból is. Már egy jó ideje dolgozok itt azért, és most annyira furcsa volt, hogy nem tudtam jönni, mert kórházban voltam eddig, és lábadoztam a tanvadászatos balesetből. Eltelt egy pár hónap mióta bekerültem, de szerencsére mostanra teljese rendbe jöttem, már csak néha fájnak az oldalamon a sebek,, és újra munkába állhattam. Szerencsém volt, mert a főnök senkit sem keresett helyettem, csak kicsit szűkösebben dolgoztak létszám tekintetében. Be kell, hogy valljam a pénz az viszont nagyon hiányzott, ami most kiesett, mert nem tudtam melózni, de majd lassacskán, azért összeszedem magamat szerintem. Végül is ezt a játékot egyszer műár elkezdtem, amikor idekerültem Vegas-ba. Most csak annyi a dolgom, hogy ismét türelmes legyek, és kitartó, hogy újra elérjem azt a szintet, amit egyszer már sikerült...Csak most úgy érzem sokkal nehezebb ismét belevágni, mint anno, pedig akkor még azt sem tudtam, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, és hogy egyáltalán jutok e valamire, megállom a helyemet vagy pedig elbukok. Akkor hajtott a dac a családom irányába, és ez épp elég volt. De most, hogy végre ténylegesen megszabadultam tőlük, már csak saját magam miatt kell küzdenem. De azt hiszem menni fog...Egyszer már sikerült. Miért is ne sikerülhetne újra?
Ami annyira nem hiányzott, de már tisztán emlékszem rá, az a fél napos műszak a kajáldában, a sültkrumpli szag a plusz 50 fok, és a tuskó vendégek, akikből ugyan kevés van, de ég így is több mint kellene. De hát ez együtt jár a melóval, és igazából anno már hozzáedződtem, csak a kórházban egy kicsit elszoktam tőle. Ennyi az egész. Nemsokára visszarázódok. Munk közben valahogy gyorsan telik az idő főleg, amikor telt ház van. Már fájnak a lábaim, és az oldalam is rákezdett egy kicsit, de ennek ellenére még mindig mosolyogva, udvariasan lavírozok a tálcával és a notesszel a vendégek között, hol rendelést felvéve, hol rendelést kikvíve. Hálásan, és megkönnyebbültem nyugtázom, hogy lassacskán vége a munkaidőmnek, és úgy harminc perccel zárás előtt, már nekiállok törölgetni a pultot, és az asztalokat hisz alig van már néhány vendég, őket pedig úgy sem zavarja. Valamelyik még örül is, hogy látja, milyen szép tiszta rendet igyekszünk tartani. Nos igen Ő még nem volt a konyhában...Rutinos mozdulatokkal tisztogatom a pultot, az asztalokat, a poharakat, és csak akkor szakítom meg a munkámat ha egy-egy újabb vendég betér. Igazából lassan, azért már elfogyhatnának, mert közeleg a zárás, és már rohadtul kezdek fáradni...

Néha még most is alig tudom felfogni, hogy milyen triviális dolog miatt kerültem kórházba, és hogy ez egyáltalán megtörténhetett egy egyetemen. Nos mind az engem céltáblának használó Roger, mind pedig a kísérőtanár elég nagy pácban van ahogy hallottam. Roger azért mert olyan csatt részeg volt, hogy még az is csoda, hogy menni tudott a sorban, a tanár pedig azért, mert hagyta, hogy igyanak vagy azért mert nem vette észre (ez most komoly?), hogy ittasak. Mindenesetre én már egy csomó verziót hallottam a saját kórházba kerülésem történetéről, és ebben épphogy csak az idegen civilizáció által végrehajtott tömegmészárlás túlélése nem szerepel csak. Bár jóban vagyok Roger-el, de ha őszinte akarok lenni, most egyáltalán nem tudom sajnálni, ami rám nem jellemző, de úgy érzem, hogy a jelen helyzetben most tökéletesen megérthető. A tanárt egy kicsit azért sajnálom, de hozzáteszem, hogy legalább annyit csinálhatott volna, hogy ha már egyszer látja, hogy a gyökerek isznak, mint a gödény, akkor nem engedi be őket töltött fegyverrel a hajtásba vagy legalább valamit, hogy kiveszi a kezükből a fegyvert, vagy leülteti őket valahova. Igazából most így már utólag mindegy, és elvileg örülhetek, hogy még élek. Ha egy golyós talál el, akkor ott maradok, és a sörétest se úsztam volna meg élve, ha valamivel is közelebb állok Roger-hez. Mindenesetre az a prérifarkas biztosan hálás most nekem, hogy helyette kaptam be a golyót. Bár az állatok iránt érzett szeretetemet nem egészen pontosan így szerettem volna kifejezni az tény...
Viszont felépültem és ez a lényeg plusz végre valahára örökre megszabadultam a bátyámtól is,a mi valamennyi plusszot, azért még dob az ügyhöz bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy még egyszer végigcsinálnám, ha volna lehetőségem választani. Az egyetem is bocsánatot kért, ráadásul mivel én magam nem csináltam cirkuszt ebből az egészből, így burkoltan közölték, hogy nem feltétlenül kell aggódnom az aláírásaim miatt, ha megírom a dolgozataimat, amikről lemaradtam, (és amikben tök véletlenül valószínűleg nem fogják kicserélni a kérdéseket) és még beadok egy-két beadandót, amikre azért volt időm, amikor már "otthon" a koli szobámban lábadoztam. A többiektől javarészt sikerült beszereznem az anyagokat, amikre szükségem van, szóval elvileg a felkészülés sem lehet számomra akadály. Most már csak ismételten rá kellene éreznem az egyensúlyra a meló, a suli, és a fennmaradó vészesen kevés szabadidő között. Ha azt nézzük, akkor egyszer már sikerült szóval remélhetőleg, majd most is sikerül megtalálni az egyensúlyt. A pénz ugyanúgy kell ,szóval a melót nem hagyhatom ki,a tanulás pedig az ami miatt itt vagyok szóval azt sem lehet elhanyagolni vagyis több mint valószínű, hogy most is a szabadidőm fogja a legjobban megszenvedni a viselt dolgaimat.
Kicsit elbambulva törölgetem az asztalt. Már csillog-villog az egész,a hogy még a gyárban sem tette soha, de még mindig törölgetem, miközben az elmém csillagfényévekre jár innen. Az igazság az, hogy ez is egyfajta pihenés, amíg nem kell csinálnom semmit, ráadásul nemsokára zárunk is szóval igyekszem kicsit elhúzni ezt az aprócska élvezetet. A vállamon érzett finom érintés ránt vissza a vendéglátóegység valóságába. Egy pillanatra összerázkódom, mert megijedek, és meglepett arccal fordulok meg, mert azt hiszem először, hogy a főnököm vette észre, hogy bambulok, de eszembe jut, hogy Ő már itt sincs.
- Szia! Lara! - széles mosoly kúszik az arcomra, ahogy meglátom az előttem álló lányt. - Persze, hogy örülök! - mosolygok rá. Megölelném szívesen, de egyrészt mosószeres vizes a kezem, másfelől sült krumpli szagom van, harmadszor pedig nem tudom, hogy mit szólna hozzá, ráadásul én sem vagyok annyira az-az ölelkezős fajta. - Jól nézel ki. - dicsérem meg a külsejét. Nem hiszem, hogy újat mondanék neki ezzel, de a tény, az tény, és ahogy elnézem, a férfi vendégeink minden bizonnyal egyetértenek a kijelentéssel. - Örülök, hogy látlak! Meghívhatlak, valamire? - kérdezem tőle egy fél-mosollyal. Nagyon rég nem találkoztam vele. Ebben benne van az is, hogy kórházban voltam, de másfelől nem szeretem zavarni a munkahelyén, amikor dolgozik márpedig azonkívül, nem igen szoktunk találkozni sajnos. Viszont most nagyon örülök, hogy betért ide.

Lara nagyon is meglepett azzal, hogy így hirtelen felbukkant a semmiből, hisz már nagyon régen nem láttam, de be kell, hogy valljam, tényleg örülök a találkozásnak. Persze, azért eddig sűrűbben láttuk egymást hisz meg-megfordultam olyan helyeken a srácokkal, ahol Ő is dolgozott, de most az utóbbi pár hónapban erre annyira nem volt alkalmam. A lőtt sebem sokat kivett belőlem, és még csak nemrégen jöttem ki. Egyenlőre nem is tudom, mikor találkoztunk volna újra, ha rajtam múlik. Nem azért, mert nem szerettem volna látni hanem, mert nem bírtam volna rávenni magamat arra, hogy tanulás helyett inkább szórakozzak, ha már ilyen hosszú időre kiestem a suliból.
- Köszi. Most már jobb színben. - felelek neki egy halovány mosollyal. Na igen, már nincs annyira egészségtelen sápadt színem, mint a kórházi napjaim alatt volt, a vér is visszatért az arcomba. Persze még mindig nem festek úgy, mint korábban, és kicsit szakadtnak tűnök a régi önmagamhoz képest, de ha lassan is, de biztosan kezdem visszanyerni a régi önmagamat. Lara semmit sem változott...Ő gyönyörű, mint mindig. Persze az Ő munkájában ez elvárás is, de szerintem neki túlzottan nem is kell megerőltetnie magát csakúgy, mint Chloe-nak. De én a magam részéről mindig is úgy voltam vele, hogy az ilyen természetes szépség többet ér, mint amikor valakire fél tonna smink van kenve meg hasonlók, de amúgy meg borzalmasan néz ki. Nem mintha én egy kiköpött Brad Pitt lennék...
- Igen. - mosolyodom el kedvesen. - Sajnos az utóbbi időben nemigen voltam abban a helyzetben, hogy bárkivel is nagyon találkozzak. - nevetem el magamat halkan. - Rendben. - Rámosolygok, majd a hűtőhöz indulok. Sajnos nemigen van túlzottan nagy választék sörökből, de igyekszem kivenni egy jobb minőségű sört, amit lehet nálunk kapni, remélem szereti, azt a fajtát. Majd mielőtt elmegyek felírom magamnak vagy bedobom az árát a kasszába. Én nem csatlakozom hozzá, mert még tart a munkaidőm, és nem ihatok melóban, ráadásul az alkohollal szemben tanúsított rokonszenvem drasztikusan csökkent az utóbbi időben miután sikeresen kórházba juttatott, még ha csak közvetve is. Előhalászom a kulcs csomómat a kötényemből, majd az azon található sörnyitóval nyitom ki neki az üveget mielőtt egy fél-mosollyal elé tenném egy pohárral, hisz még se várhatom el tőle, hogy üvegből igyon. - Egészségedre! - Pár vendég ugyan megbámul, de közük ehhez semmi. Ha én meghívom egy régi ismerősömet a helyen, ahol dolgozom, az-az én dolgom. A főnököm már az elején megmondta, hogy semmi probléma csak, majd írjam fel, vagy fizessem ki.
- Ha esetleg vársz még negyed órát, akkor addig tart a unkaidőm, és utána bezárok. - felelek egy mosollyal. Rövid időre elgondolkodok, mielőtt válaszolnék neki. - Ha szeretnél, maradhatunk itt is zárás után vagy elnézhetünk bárhová, ahova van kedved elmenni. - Igen igazából itt is maradhatunk, hisz nekem kell majd bezárnom a helyet, és hagyhatok egy asztalt magunknak, vagy ha Lara kedve úgy tartja, elbóklászhatunk valamerre, amerre a kedve tartja. Számomra mindkét verzió működik. Mindenesetre, ha nem bánja, én törölgetek tovább beszélgetés közben, hisz ég mindig tart a meló, és haladnom kell vele, ha nem akarok kapni érte, azon a címen, hogy lazsálok.

Bár most már, azért lekopogom, egész jól érzem magamat ahhoz képest, amikor kikerültem a kórházból az igazság az, hogy még mindig elég mesze vagyok a gyógyulástól. Az arcom sápadt a szemeim beesettek,és kissé karikásak is, ráadásul van egy érzésem, hogy leadtam jó pár kilót, de nem vagyok ez a mérlegre ugrálós típus, hogy ezt figyelgessem. Sejtem, hogy nem lehetek valami túlságosan vonzó látvány, de szükségem van némi időre, míg teljes egészében ráfoghatom, majd, hogy igen most már rendbe jöttem, jól vagyok. Meg aztán az sem tehet túl jót az ügyemnek, hogy hajtom magamat. Persze nyilván igyekszem magamat visszafogni, és nem olyan szinten űzni a dolgaimat, mint régen, de aminek meg kell lennie, annak meg kell lennie. Ezért vagyok itt most is...Nem igazán van időm eljárni bulizgatni, ahogy régen sem, ráadásul most annyira erőt sem érzek magamban. Annak mégis örülök, hogy Lara, ha kicsit váratlanul is, de felbukkant. Vele sem mostanában találkoztam, főleg nem civilben. Mellesleg amúgy is úgy vagyok vele, hogy egy jó beszélgetés néha sokkal pihentetőbb tud lenni, mint mondjuk egy alig pár órás alvás, vagy egy veszett bulizás. És Lara-val legalább el lehet beszélgetni, amit abszolút értékelek benne, és ami miatt meg is kedveltem anno.
Nem hoztam fel a tanvadászatos témát, ami a hosszas kimaradásom oka, és amit talán Ő is észrevett hisz azért hellyel-közzel, de még én is ki szoktam dugni az orromat a koliszobámból, és vele is rendszerint akkor futok össze. Ha nem kérdez rá nem is fogom felhozni a balesetes-témát, hisz nyilván nem, azért jött, hogy ezt végighallgassa, én pedig nem is akarom ezzel traktálni. Szimplán csak szeretném élvezni a társaságát tekintve, hogy erre nem valami sűrűn van lehetőségem, ráadásul rendszerint éppen dolgozik így nem is tudok sokat beszélgetni vele, mert neki is dolga van és én is a többiekkel vagyok. A kórházban azért Ő is meg-megfordult a fejemben hisz igazából nagyon nem tudtam sokszor mást csinálni, csak feküdni, és gondolkodni, ha már az alvás valamikor fizikai képtelenségnek bizonyult vagy, azért mert olyan szinten kialudtam már magamat, hogy nem tudtam visszaaludni, vagy, mert olyan fájdalmaim voltam, és türelmesen vártam a fájdalomcsillapítómra, vagy az altatómra, hogy kapjak egy keveset...Persze, hogy feltűnik, hogy néhány vendég milyen kutató tekintettel vizslat minket. Azt hiszem holnapra már meg is van a friss pletykálnivaló, de annyira nem zavartatom magamat. Lara már gondolom, amúgy is hozzászokott az ilyesmihez, engem pedig jelenleg nem tud érdekelni. Közben persze tovább végzem a melómat, ahogy egyre közeledik a zárás ideje, hogy végezzek. Időbe nekiálltam szóval szerencsére végezni is fogok vele nemsokára.
- Nos az utóbbi időben úgysem lebzseltem erre túl sokat, szóval hogyha szeretnél akkor persze természetesen maradhatunk. - felelek neki egy fél-mosollyal. - Sok érdekességet valószínűleg nem fogok tudni felmutatni, de majd azért igyekszem. - Az ajkaim finom mosolyra húzódnak, miközben az utolsó vendégek is kezdenek cihelődni. Többen köszönnek is főleg a törzsvendégek közül, és még olyan is van, aki jó szórakozást kíván megfűszerezve azt egy cinkos kacsintással. Persze, hogy elpirulok egy kicsit, mert teljesen félreértette a dolgot, és csak annyit tudok, odamotyogni, hogy nem ilyesmiről van szó, majd bezárom az ajtót, és a zárva táblát fordítom kifelé. Ha Lara nem bánja az utolsó pár poharat még gyors elmosom, mielőtt megint hozzásétálnék. - Üdv a Greenbe Las Vegas egyik "legforgalmasabb" gyorséttermében. A látnivalók közül meg tudom mutatni az irodát, a pultot, az öltözőt, a konyhát, és ezt a szép "tágas" előteret. - mutatok körbe a kezeimmel egy kissé játékosan.

Örülök, hogy Lara itt van, nagyon is feldobta a kedvemet. Habár néha napján úgy érzem, hogy a vele való barátságom legalább olyan furcsa, mint ami Chloe-val van, de boldoggá tesz a gondolat, hogy Ő is az életem része. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sose gondoltam rá, úgy, mint nő, hisz szép is, és kedvelem is, de már csak a saját pénzügyi helyzetem miatt is elég nehézkes lenne a kapcsolatunk más szinte való elterelése. Persze némi nélkülözéssel, és további kiadás csökkentésekkel, de egy - meglehetősen hosszú - idő után biztosan össze tudnám szedni a szükséges összeget. Bár ezen még sose gondolkodtam el komolyan, hogy ha őszinte akarok lenni. Chloe-val is eléggé megkutyulta a dolgokat, az-az este anno, és félek, hogy Lara-val is ez lenne. Jó barátok vagyunk, és igazából én ennek is abszolút örülök.
Nos próbálok úgy tenni mintha nem érdekelne, és nem zavarna az, ahogy néhány törzsvendég - főleg természetesen férfiak - reagálnak, és kommentálnak Lara megjelenésére, de egy idő után ár azért kezd zavaró lenni. Főleg, amikor már körülbelül a 15. távozó kíván sok szerencsét, és nagyon jó szórakozást az este hátralevő részére. Azért remélem, ebből semmi se jut majd vissza a főnököm fülébe. Ismer már annyira, hogy tudja, hogy nem az a típus vagyok, de valószínűleg már csak szívatásból is belevonna egy igencsak kínos beszélgetésbe a "történtekkel" kapcsolatban. Mindenesetre most nem akarok ezzel foglalkozni. Örülök, hogy Lara itt van így, minden figyelmemet szeretném rá fordítani, hogy jól érezze magát ma este, ha már vette a fáradságot és eljött meglátogatni. Ha elmennek a vendégek, akkor persze könnyebb lesz csak Őrá figyelnem.
- Rendben, ahogy szeretnéd. - mosolyodom el szelíden a válaszára. - Munka? - kérdezem érdeklődve. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, de barátok vagyunk szóval, azért mégiscsak megkérdem. Érdekel, hogy mi van vele. Ráadásul mesélt már olyan dolgokat egyszer-kétszer, hogy a hajam is égnek állt, hogy egyes embereknek milyen fantazmagóriáik, és beteges vágyaik vannak. Néha nehezen tudok belegondolni, hogy hogyan is tudja ezt nap-nap után csinálni, hogy nincs-e benne valami félsz, hogy mikor jön valaki megint valami ultra-beteges őrült ötlettel, amit Lara által vágyik kielégíttetni. Ha ezekbe a dolgokba belegondolok, azért néha aggódom érte egy kicsit, bár nem olyan személynek ismerem, aki az ilyen helyzeteket ne tudná kezelni, vagy pedig ne tudna magára vigyázni. Azért Ő már egy ideje benne van a szakmába, biztosan tudja, hogy mit csinál. Amikor végre az utolsó vendég is elmegy, még gyorsan befejezem a hátralévő feladataimat, majd gyorsan csatlakozom Lara-hoz. Már így is épp eleget várattam szegényt...
- Rendben bár sok érdekesség tényleg nincs. - mosolygok rá vissza, és ha követ, akkor gyors ütemben megmutatom neki az öltözőt, bár itt aztán tényleg nincs semmi csak néhány pad meg szekrény, a szokásos állapotánál kissé kevésbé retkes konyhát, a főnök irodáját, ahol szinte semmi sincs csak asztal egy géppel meg néhány stóc papírral, majd végül a pultnál fejezem be a "túrát". - Itt sincs sok látni való, de itt tartjuk az italokat, az ilyen báros cuccokat, meg még ott van egy zenegép a pult végében. De azt csak ritkán szokták használni. - mosolygok rá kedvesen. - Röviden ennyi volt a mai túra. Esetleg valami, amit szívesen látnál még egyszer, vagy ami jobban felkeltette az érdeklődésedet? - mosolygok rá szelíden. Lassan kezdem tényleg elengedni magamat egy kicsit végre. Nem mostanában volt ilyen szóval talán rám is fér.
- Nem szoktam nagyon inni, főleg nem a múltkor történtek óta, de végül is egy üveg sör még nekem is belefér. - viszonozom a lány mosolyát, majd a hűtőhöz sétálva magamhoz veszek egy üveggel, és csatlakozom a lányhoz az asztalnál. Tényleg nem az erősségem a sörivás, de nem is mindennap van olyan, hogy Lara beugrik látogatóba szóval, ezt a kis luxust most megengedhetem magamnak.

Hazudnék, hogy ha nem kaptam volna már hasonló tanácsokat máskor is, mint amiket most ad egy-két vendég mielőtt/miközben távozik az étteremből. Egyszer-kétszer már akkor is bombáztak a hasonló "mindig alkalmazható, garantáltan jól működő" tippekkel, amik az Ő fiatalkorukban még egészen biztosan működtek, de egyáltalán nem vagyok biztos, hogy még most is beválnának-e ha ne adj Isten alkalmazni szeretném őket. Persze vannak bizonyos örökzöld tanácsok bizonyos öhm helyzetekre, de talán Chloe szavaira jobban adok ilyen téren. A nem kért tanácsokat főleg az Ő korábbi látogatásai során kaptam meg. Van is, aki rákérdez, hogy lecseréltem-e azt a másik lányt - nem mintha rossz váltás lenne, ez is nagyon formás - én meg nem győzködök magyarázni egyre, hogy ők mindketten csak jó barátok, akiket régről ismerek. Naná, hogy egyik vendég se hisz nekem csak mindegyik kacsingat meg hasonló, én meg szig. mon. növekvő vörösödöm erre. Magamban szinte elmormolok egy imát, amikor az utolsó "léhűtő" is elhagyja a helyet. - Bocsánat. Mindig ilyenek. - pillantok nem kis zavaromban Lara-ra, mivel tartok tőle, hogy Ő is hallott egy-két megjegyzést az előbbiekből.
- Mit akartak már megint? - szalad ki kissé talán morcosabban, mint szeretném. - Bocsánat. Semmi közöm hozzá. - teszem még hozzá bocsánatkérően. Tudom, hogy ez csak Lara dolga, de néha azok alapján, amiket mesél borsódzik a hátam ha belegondolok, hogy egyes emberek milyen visszataszító fantáziával rendelkeznek. Néha belegondolni se merek, hogy hogyan tud egy-két ilyen undorító, és szerintem nem egy esetben fájdalmas kérésnek eleget tenni. Persze tudom, hogy ebből él, de akkor is féltem egy kicsit, hisz a barátom, és emiatt is reagáltam kicsit hevesebben, mint azt hiszem kellett volna. Remélem, azért nem orrol meg rám nagyon a lány. Talán csak, azért is reagálok ennyire rosszul a dologra, mert tőlem annyira távol áll az ilyesmi, hogy tényleg nagyon nehéz belegondolnom, hogy valakinek nem az, hogy egyáltalán, hogy juthat ilyen az eszébe, hanem hogyan képes még élvezni is ezeket a dolgokat mintha csak mindennaposak lennének.
Mindenesetre elég nagy kő esik le a szívemről, mikor végre-valahára kiürül a hely, és magunkban lehetünk egy kicsit Lara-val. Így, azért sokkal nyugodtabban lehet beszélgetni is, ráadásul senki sem azzal foglalkozik, hogy miért Lara-val törődöm inkább, és miért nem a munkámat végzem. Mindenesetre nem hiszem, hogy olyan túlzottan lenyűgöző lenne a munkahelyem Lara számára - tekintve, hogy jómagam sem voltam sose lehengerelve általa, és neki ennél biztosan magasabb igényei is vannak - de ha már megígértem, hogy megmutatom neki, akkor nem állok el a szavamtól, és viszonylag gyorsan végzek is a túrával. Persze a végén, azért még megkérdem tőle, hogy esetleg nem szeretne-e még valami közelebbről megtekinteni hisz ez mégiscsak egy soha vissza nem térő alkalom, de szerencsére Ő körülbelül pontosan annyira veszi komolyan a kérdést, mint amennyire én annak szántam. Halkan elnevetem magamat a válaszára.
- Szívemből szóltál. Ezzel a látvánnyal én is szívesebben szemezek tovább. - nevetek vissza rá, és ha elindul az asztal felé, akkor megvárom, hogy leüljön, mielőtt én is követném. - Igen tudom. - felem kissé elgondolkozva. - Csak...nem is tudom. Először inkább arra kellene koncentrálnom, hogy egyenesbe jöjjek. - mosolygok szelíden a lányra. - Elég sokáig voltam kivonva a forgalomból, és sok pénztől estem el, a tanulnivalóról nem is beszélve. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Persze tudom, hogy Lara-nak is igaza van, és, hogy erre is szükségem van, csak néha nehezen tudom rávenni magamat az ilyesmire, még ha tudatában is vagyok annak, hogy nekem is jót tesz. - Mindenesetre ma estére csak a tiéd vagyok. - toldom meg a mondanivalómat egy halovány mosollyal.

Persze, hogy rohadtul zavarba ejtő, hogy néhány törzsvendég most viselkedik, mielőtt elmegy, hisz ha Lara nem olyan lenne amilyen, és nem venné könnyedén az ilyesmit - mint ahogy remélem, hogy venni fogja - akkor iszonyatosan kellemetlen szituációba hoznának előtte, márpedig azt nem szeretném. Lara tényleg egy fontos ember az életemben, akit kedvelek, és épp ezért nem is szeretnék jobban beégni előtte, mint az amúgy elkerülhetetlen az én esetemben. Mindenesetre ezeket a lenyűgöző, és minden bizonnyal igen hasznos, és jól működő, de ennek ellenére is kéretlen tanácsokat igyekszem úgy felfogni, mint a vendégek irántam érzett szeretetének érdekes megnyilvánulását már amennyiben beszélhetünk ilyenről. Én a magam részéről szeretnék hinni benne, hogy igen ilyen is létezik, és, hogy a vendégek egy ilyen ragaszkodnak a jól megszokott felszolgálóhoz, aki már anélkül is tudja, hogy mit kérnek, hogy ki kelljen nyitni a szájukat...Persze adhatnám a lazát, és fokozhatnám még a dolgokat most ennél a jelenetnél, de az valahogy nem én vagyok igazából, és valószínűleg ezért is van, hogy rákvörös vagyok mire az utolsó vendég is elhagyja, az éttermet remélve, hogy ezzel az én tortúrámnak is vége.
- Köszönöm. - mosolyodom el szégyellősen a lány válaszára. - Általában rendesek, de van, amikor...hát van, amikor átváltanak ilyen üzemmódban. - felelem neki végül némileg zavartan. Már meg kellett volna szoknom, hogy így viselkednek, ha épp egy csinosabb lány ismerősöm érkezik ide a Grimm-be, de sajnos úgy néz ki, hogy ez még ennyi idő után is elég nehezen kivitelezhető a számomra. Mindenesetre, azért szorgalmasan próbálkozom az ügy érdekében, és, hogy máskor ne jöjjek ennyire zavarba, mert gyanúm erős, hogy ezzel csak még többet rontok a helyzeten, mint amennyit segítenék vele a suta mentegetőzésemmel, és a válaszokkal, amiket azt hiszem én se hinnék el, hogy ha a másik fél lennék...
- Nem. Azt hiszem inkább nem. - mosolyodok el erőtlenül. - Csak...Nem is tudom. Elég visszataszító, hogy emberek ilyen gusztustalan, beteges vágyakkal szabadon járkálnak odakint, és ráadásul tele vannak pénzzel. - vonom meg végül a vállamat, és a válasz talán inkább magamnak szól, mint Lara-nak. Ő tudja, hogy kell őket kezelni, és ez az Ő élete nekem nincs jogom még csak a kuncsaftjairól sem véleményt alkotni, hisz semmi közöm hozzá. Csak tényleg aggódom érte, hogy egyszer valami komolyabb baja is eshet ezek miatt az állatok miatt, hisz az ilyenek akármire is képesek lehetnek. Tudom, hogy Lara-nak nem okozna gondot, hogy h el kellene mesélnie, ami történt, de azt hiszem, én viszont elég nehezen tudnám ezt megemészteni. Hiába nekem ezek a dolgok tényleg annyira idegenek, és nem elfogadhatóak, hogy nagyon nehezen tudom megemészteni még akkor is, ha Lara csak elmeséli ezeket a dolgokat.
Az idegenvezetés nem tart sokáig, hisz nem is nagyon van mit megmutatni ezen a helyen, ráadásul ahogy elnézem Lara-t pontosan annyira "nyűgözte le" a hely, mint ahogy azt vártam így elég gyorsan visszaérkezünk a kiindulási pontunkhoz az asztalhoz a söreink mellé, amit annyira szerintem egyikünk sem bán.
- Tudom. Tudom. Csak úgy vagyok vele, hogy egyszer már eljutottam valahová, és a kórházi kidőlésnek hála szinte majdnem mindent elölről kellett kezdenem. És ez sokszor többet nyom a latba, mint, hogy néha, azért pihennem is kellene. - Lara-nak tökéletesen igaza, van, de a tudatalattim valahogy mindig csak egyre több, és több munkára sarkall, hogy mindenem biztosítva legyen. És igen ez többnyire a társasági életem, és a szabadidőm rovására megy. Mindenesetre,a mikor van olyan társaságom, mint mondjuk most Lara, akkor tényleg ki tudok egy kicsit kapcsolni.
- Honnan tudod, hogy ellenállnék, ha félreértenéd. - felelek neki egy szégyellős mosollyal kissé zavartan. Nos igen, ez egy visszavágás akart lenni, de az én számból elég hülyén hangozhatott ez tény...

Persze, hogy kellemetlen helyzetbe hoz, hogy a vendégek így viselkednek, ráadásul Lara előtt, aki szerintem akarva vagy akaratlanul, de biztosan elcsíp pár szó- és mondatfoszlányt a rövid beszélgetésekből. Akkor se lenne kevésbé kellemetlen, ha nem lenne pont itt, de így, hogy előtte mondanak, mindent csak még szívesebben elsüllyednék szégyenemben. Értem én, hogy csak jót akarnak, de hiába próbálok feléjük így is meg úgy jelezni - hisz sajnos nem szólhatok rájuk hangosan - sajnos nem úgy néznek ki, mint akik nagyon venni akarnák a lapot, és csak folytatják tovább- és tovább.
- Végtelenül hálás vagyok nekik. Következő alkalommal mehet egy kocsmakör mindenkinek, akitől kaptam valamiféle "jó tanácsot". - sóhajtok fel végül egy halovány mosollyal felé. Nem mintha nem lennék hálás Lara-nak, hogy nem fokozza tovább a zavaromat, mert azt hiszem nagyon is tudná, amennyire őt ismerem, de úgy néz ki, hogy jelen pillanatban eltekint a további "kínzásomtól" a baráti viszonyunkra tekintettel. Nem hiszem, hogy nagyon kellene neki töprengenie, hogy nyilvánvaló legyen számára, nem vagyok éppenséggel egy nagy Adonisz, de nem is róhatom ezt fel neki tekintve, hogy körülbelül, ahogy Chloe is fogalmazott anno: "Rám van írva."
- Tény. - mosolyodok el kicsit erőltetetten. - De ettől még nem kevésbé visszataszító, hogy vannak, akik képesek így bánni egy nővel. - folytatom. - Ne érts félre, csak néha kicsit aggódom, hogy egyszer valami bajod esik esetleg. - teszem még hozzá egy bocsánatkérő nézés kíséretében. Nem az én tisztem, hogy bármilyen szinten is vájkáljak a magánéletében vagy abban, hogy kivel, és milyen üzletet köt, hisz ehhez semmi közöm, de mivel a barátomnak tekintem őt így nem tudok mit tenni, de ösztönösen aggódok érte valamilyen szinten. Persze nyilván megvan az oka arra, hogy erre az útra tért rá, ahogy nekem is megvan rá az okom, hogy én rátértem a sajátomra. Gondolom Ő sem szívesen dicsekszik vele, ahogy én sem azzal, hogy a családom csupa bűnözőből áll, aki közül az apám meg a bátyám még meglehetősen vérszomjasak is ráadásul.
- Tudom. De csak addig, amíg nem jövök egyenesbe, hidd el. Utána már behúzom, majd én is a kéziféket. - biztosítom egy halovány, kedves mosollyal az arcomon miközben kortyolgatok valamennyit a saját sörömből. Kedves tőle, hogy aggódik egy kicsit az egészségemért, de sajnos még egy kicsit muszáj belehúznom a dolgokba, hogy minden rendbe jöjjön körülöttem.
- Egyszer mindent el kell kezdeni. - nevetem el magamat halkan. - Eddig mindig csak te tudtál engem. - teszem hozzá. - Gondolod, hogy tudsz olyan helyzetbe hozni, amin meglepődnék ennyi idő után. - felelek neki felvont szemöldökkel, de továbbra is mosolygok. Mégiscsak barátok vagyunk, nálunk ez bőven belefér. Ráadásul nem húzhatom be mindig fülem farkam, ha egy lány nekiáll incselkedni velem.

Férfiasan megvallom, hogy most igazán örülök annak, hogy ma este Lara eltekint attól, hogy még Ő is gyötörjön egy kicsit a maga szórakozására. Épp elég az, hogy a vendégek így viselkedtek ma zárás előtt. Ennél már csak akkor lehetett volna rosszabb szerintem, hogy ha még nekiállnak fütyülni, tapsolni meg a hasonlók. Na akkor aztán tényleg inkább hagytam volna, hogy elnyeljen a föld miután szétnyílt alattam. Azt hiszem jobb lesz, hogy ha alkalomadtán finoman utalok rá a törzsvendégeknél, hogy nem egészen biztos, hogy a lány ismerőseim túl pozitívan veszik az effajta megnyilvánulásokat, még ha Lara ez alól éppenséggel kivétel is. Még szerencse, hogy Ő lazán veszi ezt, és inkább nevet rajta...
- Igen tudom. Azért még se ma kezdted a szakmát, gondolom megvannak a módszereid az önvédelemre. ~ De néha azért csak-csak elfog az aggódás... - teszem hozzá még fejben az elhangzottakhoz. Gyanúm erős, hogy Lara sem azon a szinten kezdte, ahol most tart, és nem is vagyok benne biztos, hogy tudni szeretnék arról, hogy miken is kellett keresztülmennie az évek során, amíg eljutott oda, ahol most van. Anno apámék mellett elég sok dolgot láttam, és lenyeltem, mert muszáj volt, de lehet, hogy az eltelt évek kicsit engem is elpuhítottak, és nem tudom olyan könnyedén kezelni azt, amit esetleg mesélne, mint pár éve, amikor még csak épphogy elkerültem otthonról, és a közegből, ami ott körülvett. Azt hiszem, Lara sem lenne túlzottan elragadtatva, hogy ha tudná, hogy milyen felmenőkkel rendelkezem, és miből éldegél a családom. Úgyhogy talán jobb is, hogy ha csak annyit tudunk egymás múltjáról amennyit tudunk.
A mostani dolgokkal más a helyzet, arról talán nyugodtabban mesélhet bármelyikünk a másiknak. Most már legalábbis nekem a saját részéről nemigen van bármi is, amit szégyellnék, vagy ne mernék bevallani. Tiszta lappal indultam anno ebben a városban, és szerencsére ezt sikerült is megőriznem, szóval szerencsére már nincs mit rejtegetnem mások elől. Persze az életem is sokkal bonyolultabb lett ezáltal, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult a dolog...sőt. - Nem-nem hetvenévesen, de úgy se tudsz szórakozni, hogy ha nincs meg rá az anyagi háttered stb. Arról nem is beszélve, hogy tanulni jöttem ebbe a városba elsősorban. - mosolygok rá szelíden. - Nem azért hagytam mindent magam mögött, hogy aztán kicsapjanak az egyetemről a jegyeim miatt. Mellesleg ma is jól szórakozom, hogy itt vagy velem. - teszem hozzá még egy fél-mosollyal. Igen, tényleg jó, hogy Lara itt van. Valahogy kicsit felszabadultabbnak érzem magamat a jelenlététől. Jó, hogy itt van. - Na és, hogy? - vonom fel a szemöldökömet. - De mindegy is. Már alig várom. - mosolyodom el ismételten.
- Ejjha. Például? - vonom fel kérdően a szemöldökömet egy halovány fél-mosoly kíséretében. Lara közelsége jótékony hatással van rám. Vele kicsit jobban felszabadulhat az ember, mert előtte tényleg bármiről lehet igazából beszélgetni. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy mivel rukkol még elő ma este.

Szeretek Lara társaságában lenni. Valahogy mindig fel tud dobni, még ha talán kicsit különbözőbb személyiségek is vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy dekoratív, gyönyörű és látszólag tökéletes teste is van. Nem is csoda, hogy annyira népszerű a kuncsaftjai körében. Szégyen, nem szégyen, de ha olyan anyagi helyzetem lenne talán még én is ellátogatnék hozzá, bár nem tenném, hogy ha a jó kapcsolatunk rovására menne esetleg a dolog. De mivel nem vagyok így egyenlőre ez a veszély nem áll kilátásban, és tovább élvezhetem a jó kapcsolatomat a lánnyal. Bár nem tudom, hogy Ő hogy van vele, de én a barátaim közé sorolom, és a baráti köröm egy igen értékes tagjának tartom hisz sose érdekelt igazán, hogy mivel keresi a kenyerét. Az is egy munka, valakinek azt is meg kell csinálnia. Csak az számít, hogy kellemes társaság, és jól el tudok vele társalogni, ha éppen mindkettőnknek úgy van ideje arról nem is beszélve, hogy az így közösen eltöltött idő rendszerint mindig jó hangulatban szokott eltelni.
- Én elhiszem. Ahogy azt is tudsz magadra vigyázni. - felelek neki egy halovány, kedves mosollyal. Tényleg hiszek neki, és bízok is a szavaiban, de manapság rengeteg szörnyű dolog történik, és én is láttam már elég sokat az előéletem során így egy kicsit azt hiszem mindig is aggódni fogok érte, hogy ne essen semmi baja. Persze a családunkban annyira nem volt divat az aggódás, sokkal inkább a gyengeség jelének számított, és én természetesen ezzel is kilógtam a sorból...szokás szerint. Mindenesetre azt a családot magam mögött hagytam, ahogy a kétes örökséget is, amit nyújtani tudtak volna. Most már az új életemet élem, és szabadon aggódhatok, azokért, akik fontosak nekem.
- Tudom, ebben igazad van, és néha szoktam is lazítani meg pihenni. Most is itt vagyok veled, és remekül érzem magamat a társaságodban. - kacsintok rá. - Persze ihatunk. - mosolyodom el. - De nem szükséges meghívnod. A főnököm állandóan rájár a töményre, így az-az egyetlen árucikk, ami nincs tételesen számon tartva, szóval nyugodtan fogyaszthatunk. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. - Mit szeretnél inni? - érdeklődöm könnyed hangnemben tőle. Nos bár a főnököm látszólagos alkoholizmusa eléggé idegesítő tud lenni, de úgy néz ki, hogy legalább most az egyszer van benne valami hasznos is. Így Nyugodtan ihatunk, és Lara-nak sem kell költenie, ahogy az én büszkeségem sem fog sérülni. Tiszta haszon. Azt hiszem ez a mai egy egészen jó este lesz, bár azért remélem, hogy a helyet nem fogjuk szétszedni a végére. Mindenesetre, ha Lara bulizni szeretne, én nem fogok az ellenére lenni.
- Ám legyen. - mosolyodom el haloványan. Egy pillanatig ugyan habozok, de végül úgy döntök, hogy miért is ne mennék bele Lara játékába. - Hosszú az este szóval még rengeteg az időnk. De ez attól is függ, hogy te mit engedsz kipróbálni. - viszonozom a pillantását, miközben hozzá hasonlóan én is beleiszok a sörömbe és minden erőmmel azon vagyok, hogy közben ne vörösödjek el, ami talán most végre sikerül is. Azt hiszem Chloe teljesen elrontott...Mindenesetre egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit hoz a mai este, vagy sokkal inkább mi mit hozunk ki belőle...

Úgy néz ki, hogy akárkit is mondanak a rangos kutatólaborok kutatásai, a jelek szerint az ellentétek mégiscsak vonzzák egymást, legalábbis baráti szinten vagy egy bizonyos mértékig. Lara, és Chloe is a szöges ellentéteim nem lehet sok közös tulajdonságot felfedezni bennünk, és mégis nagyon jó kapcsolatot ápolok mind a kettejükkel és mind a két lány fontos személynek számít az életemben. Legalábbis Chloe a legjobb barátom, Lara pedig egy olyan ember, akivel bármikor szívesen összefutok egy beszélgetésre vagy italra. Ha más anyagi helyzetben lennék talán más miatt is összefutnánk, de mivel jelenleg nem vagyok ez így most nem igazán opció.
- Mondom, én hiszek Neked. - mosolygok rá kedvesen. - Tudom, hogy nem ma kezdted, és megvannak a módszereid arra, hogy megvédd magadat, ez csak olyan természetes baráti aggódás a részemről. - vonom meg a vállaimat. Bár fogalmam sincs, hogy mégis mivel próbálja megvédeni magát - talán sokkoló vagy paprika spray van nála - de hiszek neki abban, amit mond. Csak mindössze aggódom, mert prostituáltnak lenni nem éppen veszélytelen. A sorozatgyilkosok is szereti őket, és amúgy is állandóan a mindenféle támadások célpontjai. Ezért is aggódom egy kicsit Lara miatt, de ha Ő azt mondja, hogy tudja miként is kell kezelni az ilyen helyzeteket, akkor hitelt fogok adni a szavainak. Ráadásul szabad akaratából választotta ezt. Ki vagyok én, hogy bármilyen szinten is beleszóljak ebbe?
- Látod. Itt ülök veled, és lazítok, ahogy a korombeliek teszik. - mutatok rá egy halovány fél-mosollyal, majd kicsit megemelem a sörömet, és meglötybikölöm, hogy lássa, még van az üvegben. - De ha jól tudom, te is szórakozni jöttél ma ide szóval ne csak velem foglalkozz. Szeretném, ha jól éreznéd magadat ma este! - vonom össze megjátszott szigorúsággal a szemöldökömet.
- Olyasmi. - nevetem el magamat halkan. - Mindenesetre attól azért tartózkodjunk, hogy lebontjuk az egész helyet. Azt valahogy nehéz lenne kimagyarázni. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal mielőtt felkelek, és a pulthoz sétálok. Végül némi töprengés után a whiskey-re esik a választásom. A főnököm is szereti így talán kevésbé fog neki feltűnni a hiánya. Töltök magunknak két pohárba, de azért az üveget is magammal viszem, majd odanyújtom Lara-nak a poharát. - Tessék. Remélem jó lesz. - adom át neki egy halovány mosollyal, ha elfogadja. Az elvörösödést azt hiszem még sem sikerül megakadályoznom mindenesetre azért én is élvezem egy kicsit a most kialakult helyzetet, és szerencsére úgy néz ki Lara-nak sincs ellenére.
- Hmmm, most megfogtál egy kicsit. - mosolygok rá zavartan. Talán most először "csekkolom" le igazán mióta idejött, és szerintem nem csoda, hogy sok minden eszébe jut az embernek, amikor végigtekint egy olyan nőn, mint Lara. - Azt hiszem, bármibe benne vagyok, amibe Te is. - felelem végül tanácstalanul az Ő kezébe helyezve a döntést, hogy mit is szeretne csinálni. Elvégre mégiscsak Ő a nő, és a vendég is itt ma.

A világ furcsa, ahogy az emberek is furcsák, sőt talán a legfurcsább lények az egész univerzumban. Ha Lara-val egymás mellé állítanának minket, és megkérdeznék, hogy mi ketten hogyan lehetünk jóban, a legelső gondolat valószínűleg az lenne, hogy az egyik törzskuncsaftja vagyok, és amíg Ő a pénzemet szereti, én addig neki egy másik bizonyos testrészét és ennek eredményeként ilyen pozitív a kapcsolatunk. Miután közölnék velük, hogy a mi esetünkben ez nem játszik több, mint valószínű, hogy csak tanácstalanul állnának, és a fejük tövét vakargatnák, mert nem lenne több ötletük. És ennek ellenére a közöttük lévő jó kapcsolat mégis létezik, és stabil egyben. Már én sem emlékszem, hogy hogyan is sodródtunk egymás mellé anno, de nem is ez a lényeg hanem, hogy még mindig ugyanolyan jól kijövünk, mint akkor...
- Ugyan. - vörösödöm el egy kicsit. - Kedvellek szóval alap, hogy aggódom érted. Másfelől ha veled történne valami, akkor oda lenne az egyik legértelmesebb beszélgetőpartnerem. - mosolyodok el kicsit erőtlenül. Az aranyoson már fenn sem akadok, mert Chloe is sokszor illett ezzel a kifejezéssel így már nem is érdemes, lassan kezdem is megszokni bár kicsit meglep, hogy Lara is használja rám. Részemről egyáltalán nem nagy ügy, hogy aggódom érte, sőt tényleg alapvetőnek gondolom, hogy így érzem. Mindenesetre tudom, hogy elboldogul a problémás kuncsaftokkal, de legalább egy sokkolót vagy egy ilyen paprika sprayt mondjuk hordhatna magánál, a biztonság kedvéért. Szerintem Ő is legalább olyan jól tudja, mint én, hogy a szavak nem feltétlenül elegek ahhoz, hogy valaki kivágja magát egy rázós szituációból egy kis sokkolásba vagy egy adag paprika spray-be viszont még senki sem fog belehalni Ő viszont megmenekülhet ezeknek köszönhetően. De Ő tudja igazából, hisz ez az Ő élete nekem nincs jogom beleszólni...
- Tudom. Én pedig megígértem, hogy ma este nem vagyok senki másé csakis a Tied. - felelek neki egy halovány fél-mosollyal, hozzá hasonlóan megnyomva az utolsó szót hangsúllyozva, hogy a ma estét csakis vele szándékozom tölteni, és senki mással. - Ami azt is jelenti, hogy hozzád alkalmazkodom szórakozás terén. - teszem még hozzá majd kortyolok egyet a sörömből.
- Hmmm. Ha mégis megesne a dolog, akkor remélem van ötleted valami "hasonlóan jól fizető" állásra, mint ez, ami fedezi a károkat és meg tudok belőle élni. - nevetem el magamat a lány tréfája hallatán, és remélem, hogy Ő is veszi a lapot az enyémet illetőn. Nem tartok tőle, hogy ez tényleg megtörténne, Lara-t valahogy nem olyan típusnak ismertem eddig, és én sem vagyok az igazából.
- Igen! És arra, hogy reméljük nem ez lesz az utolsó ilyen esténk! - teszem még hozzá, majd a poharamat finoman hozzákoccintom az övéhez, mielőtt finoman belekortyolnék a borostyánszínű italba. - Jeget esetleg nem kérsz bele? - pillantok kérdően a lányra. Most jut csak eszembe, hogy nagyon sok ember szereti a jeget a whiskey-be, és lehet, hogy az enyémbe se ártana néhány kocka. Ha meg már magamnak is hozok, akkor Lara-t is megkérdem, hogy esetleg nem kér egy párt a saját italába is. Ha nem hagyjuk benne túl sokáig, akkor nem fogja felvizezni a whiskeyt hanem megőrzi az ital a kellemes karakteres ízét, és erejét valamint emellett még jólesően hűsítő is lesz. Egy fárasztó nap után sokszor nem is vágyik másra az ember csak egy jó kis jeges whhiskey-re.
- Hmmm. - felelek eltöprengve egy pillanatra. - Igen biztos. Azt hiszem...néha egyáltalán nem árthat új dolgokat kipróbálni. - válaszolok végül a lánynak egy határozottnak szánt, de mégis félénkre sikerült mosolyra miközben az arcomra enyhe pír kúszik. - A ma estére rád bízom magamat...szóval igen készen állok kedves Lara. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Nem hiszem, hogy megbánnám a döntésemet. Chloe után nem hiszem, hogy Lara olyan nagyon meg tudna lepni ráadásul biztos vagyok benne, hogy történjen akármi is jól fogom magamat érezni vele, hisz az eddig is jól telik az este, legalábbis én jól elvagyok, és csak remélni tudom, hogy Lara is jól érzi, magát vagy pedig jól fogja miután átadom neki az "irányítást".