- Mi volt számodra ebben a kétértelmű? - Homlok ráncolva kérdeztem értetlenül vissza. Nekem nem tűnt fel, hogy kétértelmű lett volna, persze ha akarnék akkor én is mindent kétértelműen értelmeznék, de nem ártana ha Lorena úgy értelmezné a mondatomat, ahogy kellene. Már csak azért is mert ebből nem szeretnék a későbbiekben félreértést. Most nem volt szándékomban kétértelműnek lenni, de néha megesik még velem is, hogy nem figyelek eléggé arra a szavakra, amiket kiejtek a számon.
- Szóval ezzel azt szeretted volna velem közölni, hogy teljesen oda vagy a szemeimért? De ugye nem csak ez fogott meg bennem? - Elő véve megnyerő tekintetemet minél hatásosabban próbálok rá nézni. Jól tudom, hogy nincs olyan képességem, hogy bárkit is meg tudjak bűvölni a pillantásommal, de azért nagyon is rajta vagyok az ügyön, ha a bűvölés nem is jön össze, de attól lehetne ellenállhatatlan a nézésem. Ez egy velem született adottság, de attól párszor ki is használhatom, vagy nem? De, csak módjával.
- Nem kell korán kelni ahhoz, hogy meg tudjunk reggelizni, még ha délben kelnénk ki az ágyból akkor is időben lennénk. - Persze nekem korábban kellene valahogy felkelnem, de abban biztos vagyok, hogy nem fogok már hajnalok hajnalán kint a konyhában palacsintát sütni, igaz szeretném meglepni, de nekem is szükségem van az alvásra. Már éppen gondolataimat szortíroztam, mikor elérkeztünk a filmben egy újabb vicces részhez, szó szerint fuldokoltam már a nevetéstől, fapofával képtelenség lenne végig nézni ezt.

- Lássuk csak... Minden. - Hm, nem lényeg. Pedig esküszöm nem állt szándékomban félreértelmezni a szavait, de mégis csak sikerült valahogy. egyszerűen csak úgy hangoztak. Ha jobban belegondolna abba amit mondott talán neki is feltűnne a dolog. De ebből már tényleg nem szeretnék és nem is fogunk vitát nyitni. csupán csak egy észrevétel volt amivel szépen mellényúlta, vagy nem? Nem tarom kizártnak, hogy most is csak húzni próbál, de én akkor kicsinálom. Oké, poénkodjunk meg minden, de azért jó volna ha meghúznák egy bizonyos határt, hogy meddig poénos és meddig valós. Mert ha ezt nem tesszük meg akkor előbb vagy utóbb elveszítjük a fonalat és már mi magunk sem fogjuk tudni, hogy igaz és mi nem. Ezen szerintem sok minden állhat vagy akár bukhat, többek között a bizalom és az fontos.
Nem tudom, de nekem az a te megosztod velem én pedig veled és ez által is jobban megismerjük egymást... Nem tudom. Asszociáltam.
- Teljesen. Hm, de először igen. Másodjára a mosolyod és az ahogyan nevetsz. - Meglehet, hogy ez most furcsán hangzik, de én tényleg komolyan gondolom, amit mondok. Totálisan odáig vagyok azért a gyönyörű ég kék szempárjáért és valami imádni való a mosolya. Legalább is én akkor szeretem a legjobban amikor mosolyog és velem nevet, mert akkor tudom és érzem, hogy tényleg boldog és nem csak ezt szeretnénk elhitetni egymással. Én már nem egy álomban szeretnék élni. Én az álmomat szeretném élni4
- Délig egész biztosan nem tudnék aludni. - Elszoktam már tőle, hogy fél napokat aludjak és amikor még megtehettem... Na azt sem nevezném alvásnak, inkább csak lustálkodásnak. De nem szeretném ha egy napon ténylegesen azt állítaná róla, hogy milyen egy lusta barátnője van.
- Komolyan ezt már tanítani kéne. - Törölgetve könnyeimet szólalok meg ismét. ezek már profi módon űzik a szerencsétlenkedést valamint az ügyetlenséget ha szabad ilyet mondanom.

- Esetleg kifejetnéd ezt kicsit bővebben? Szeretném én is tudni, hogy pontosan mire is gondoltál. - Ami azt illeti már nem is emlékszek azokra a szavaimra, amik szerinte félreértelmezhetőek voltak. Attól, hogy már halvány fogalmam sincs arról, hogy miről is beszélünk, de még lehetnek rá kíváncsi. Most már biztos, engem egyszer a kíváncsiságom fog a sírba vinni. Mindig is olyan voltam, hogy fel mertem tenni azokat a kérdéseket, amik valóban foglalkoztattak, csak mert valahogy ki kell elégíteni ezt a hatalmas kíváncsiságomat.
- Szóval eddig megtudhattam, hogy a szemeimmel, mosolyommal és a nevetésemmel vettelek le a lábadról, esetleg van még valami amiről nem árt ha tudok? - Ezzel most részemről nem arra meg ki a játék, hogy a dicsérgetését hallgassam sülve főve, hanem tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi az amivel annyira képes voltam rá hatni, hogy úgy döntsön velem akar maradni. Na meg azt sem árt, ha tisztában vagyok azzal a dolgokkal amiket Lorena szeret bennem, végszükség esetén talán még jól is jöhet ez az információ.
- Nem kellene ennyire biztosnak lenned benned. - Sunyi mosoly fút végig arcomon, de mielőtt még bármit is válaszolhatna megszólalok újból.
- Mert mondjuk ha az éjszaka folyamán nem hagynálak túl sokat aludni, akkor garantált a délig alvás. - Próbáltam finoman arra célozni, hogy ha kell egész éjszaka elszórakoztatom, számomra ez nem lenne kényszer, sőt talán én még jobban is élvezném, mint Lorena. Bár mindig próbálok arra is figyelni, hogy ami nekem jó az neki is az legyen.
Se kép se hang, csak a nevető görcs ami fogva tart.

- Jó hát akkor idézlek: talán percek múlva valami egészen mást is megosztasz velem és én is veled és így lassan de biztosan sikerül egymást jobban megismerni. Valami? - Legalább is emlékeim szerint valahogy így hangzottak szavai. De ha még ezzel sem sikerült k9zeelbb kerülnie a megoldáshoz, akkor talán tényleg jobb volna hanyagolni ezt a témát. Mert ha számára ez tényleg egyértelmű, akkor valahogy nem látom értelmét annak, hogy bővebben is kifejtsem és egyébként sem igazán volt mondandóm. Inkább csak szerettem volna rámutatni, hogy akkor számmora nagyon is kétértelműnek tűnt, de érezhetően nem egyre gondoltunk. Más különben nem kérdezne rá ennyiszer, én meg már lassan tényleg nem tudok mit mondani. Már azt is kezdem bánni, hogy egyáltalán megemlítettem.
- Igen, most már te magad is megteheted. - Nevettem fel ismét egy pillanatra. Mert hát mindeddig csak képletesen beszélhettünk minderről és most már bármikor megteheti akár szó szerint is ha úgy tetszik neki és biztosra veheti, hogy értékelni fogom a lelkesedését.
Amúgy sorolhatnám még, csak hogy nem látom túl sok értelmét és szerintem abba rövid időn belül bele is pirulnék a magyarázkodásba. ezt az örömet, hogy láthassa viszont már neki sem fogom megadni. Anélkül is el tudja érni könnyedén, hát még hogy a segítségére is legyek ebben?! Nekem minden úgy tetszik rajta és mindent úgy szeretek benne ahogy van és nincs ezen mit továbbragozni.
- Szóval ha az éjjel túl lelkesnek bizonyulnál akkor onnan tudhatom, hogy szeretnél engem totálisan kimeríteni, mert hogy készülsz valamire? - Próbáltam összegezni az elhangzottakat és mind azt amit én ebből leszűrtem. Természetesen majd kijavít ha tévedtem, de nem hinném, hogy túl sok hiba volna az elméletemben.

Azt hiszem nem volt elég a bevitt kávé mennyiség, mert annyira tompa most az agyam, hogy vissza kell többször is vissza kell kérdeznem. Amúgy meg Lorena a hibás mindenben! Nehezemre megy a figyelés mikor ilyen lélegzetelállító, még szép hogy csak minden gondolatom körülötte forog és nem azon, hogy miről is megy a téma közöttünk.
- Hm, ez nagyon is ismerős. Sajnálom, hogy ennyire nem tudok rád figyelni, de mikor ilyen dögös vagy ne is várd el tőlem. - Ezzel most nem kibúvót keresek, hanem tisztázni szeretném vele a tényeket, hogy valójában miért viselkedek úgy olykor, mint egy értelmi fogyatékos. Még csak az hiányozna, hogy a nyálam is kicsorduljon utánam és akkor már képben is lennénk.
- Elképzelésed sincs mennyi mindent tehetek még meg. - Nem azért mondtam, hogy ráhozzam a frászt, csak jobb mindent még a legelején letisztázni. Bár igaz ez az én házam, de mióta beköltözött hozzám inkább az a kifejezést használom, hogy a házunk, de még is én vagyok itt az úr. Ami azt jelenti, hogy ha kedvem támad hozzá palacsintával lepem meg reggel, vagy akár a következő pillanatban felkapom, hogy bevigyem a hálóba.
- Én mindig lelkes vagyok, szóval sosem fogod megtudni mikor mire készülök. - Egészen unalmas képkockák jelentek meg a filmben ezért is bátorkodtam egyre közelebb férkőzni hozzá egy sokat mondó mosollyal arcomon.
- Hogy csinálod, hogy képtelen vagyok veled betelni? - Óvatosan füle mögé igazítok egy kósza tincset, kékjeimmel pedig igézően nézek bele szempárjába. Egészen közel hajoltam hozzá, de egyelőre csak gyönyörködök a szépségében.

- Azért én mégis csak elvárnám olykor-olykor. De ha már ezt így megállapítottad akkor csak figyelsz te rám, csak nem kifejezetten arra amit mondok... - Ezért aztán tényleg nem hibáztathatom és hogy lássa mindezt persze mosolyogva közlöm vele. Már mindketten megtapasztaltuk, hogy mi mindenre képes az a néhány nagyon is hosszú hónap.
De ez még mondjuk figyelemelterelésnek is megteszi, mivel ha azt nézzük kiválóan eltértünk a tárgytól én pedig veszem a lapot és tovább lépek. Legalább így most már azt is megtudtam, hogy mennyire dögösnek tart. Amit naponta több alkalommal is alátámaszt és ez persze nem panasz és a legkevésbé sincs ellenemre. Mi tagadás. Neki aztán nem nehéz könnyen és gyorsan levennie a lábamról. Elég ha csak rám néz és máris tudom, hogy mit is szeretne közölni velem. Tagadni sem tudnám, hogy mennyire odáig vagyok kék szempárjától. Egyszerűen imádom!
- Na és akarjam tudni? - Azt hiszem ismételten sikerült félreértenem valamit, ezért is gondolkodtatott el kicsit, ahogyan az is, hogy miképp kérdezhetnék rá anélkül, hogy abból még véletlenül se legyen nézeteltérés. Mert hát tényleg sok mindent megtehet, ahogyan mindenki pozitív és negatív irányba egyaránt és mint tudjuk nekünk már volt egy kisebb vitánk. Ami éppen elég volt ahhoz, hogy ne akarjak többet. Viszont ha a vonzalmunk kibontakozásáról lenne szó, akkor még szép hogy tudni szeretném méghozzá mi előbb.
- Én mégis megpróbálnám... - Nekem azért most is volnának elképzeléseim arról, hogy vajon mégis mire készülhet és meg kell, hogy mondjam eddig mindegyik lehetséges alternatíva tetszik.
- Hogy csinálod, hogy képtelen vagyok neked ellenállni? - Bátorkodtam visszakérdezni, de már most elvesztem kékjeiben. Az ilyen pillanatokban szinte bármire rá tudna venni. Egyszerűen nem tudnék neki nemet mondani. Ha nem tudnám, hogy ilyen nem létezik valósággal azt állítanám, hogy megbabonáz.
- Mondja Mr. Hansen, ön most mire pályázik? - Annyira azért ismerem már, hogy tudjam róla ilyenkor akar valamit méghozzá nagyon és pontosan tudja, hogy így bármit elérhet.

- De azért nagyon erősen próbálkozok figyelni, legalább értékelhetnéd. - Nem szándékosan nem figyelek rá, de látom hogy mozog a szája csak éppen az amit mond nem jut el a fülemig, mert azok a telt ajkak teljesen elvonják a figyelmemet. Na meg van még pár nagyon is szembetűnő adottsága amit nem tudok nem csodálni és ezért el is szokott kalandozni tekintetem. Kövezzen meg érte, de férfiból vagyok, természetes ha érdeklődök a barátnőm iránt, az lenne a baj ha már nem tenném.
- Szép lassan magadtól is úgy is rá fogsz jönni. - Mindig is szabad voltam, - mikor nem a rácsok között éltem életemet - ezért is szeretek olyan dolgokat megengedni magamnak, amiket talán mások elleneznek, de ettől független is azt vallom, hogy nekem jogomban áll szinte mindent megtenni, persze az adott határokon belül.
- Drágám ne legyél ennyire ünneprontó, ne próbálkozz meg azzal, hogy bele láss a fejembe, mert akkor oda lenne a meglepetés. - Néha még magam sem tudom mit fogok tenni az előttem álló öt percben, szeretek spontán lenni és olyan dolgokat tenni, amihez éppen kedvem szottyan.
- Mondjam vagy mutassam? - Még mindig tartom tekintetét, csöppet kihasználva azt, hogy tudomásomra jutott, mennyire oda van szempáromért, ami nekem csak előny, neki meg hátrány ha úgy akarom, de most mindkettőnk javára fog válni.
- Szeretnék egy csókot lopni öntől kisasszony, van bármi ellenvetése? - Megszakítva eddigi szemkontaktust hajolok el tőle, hogy kérdésemet fülébe tudjam suttogni.

- Nagyon is értékelem alkalomadtán vagy te nem így gondolod? - Azért nagyon szeretném ha olykor el jutna a tudatáig amit én neki mondok vagy mondani szeretnék legalább is. Mert hát én sem ma másztam le a falvédőről. Nagyon is látom, hogy tekintete valahol egészen másutt pihen az én szempárom helyett. Jobban mondva egy helyen fenn akad és onnan sehova tovább. Én örülök is neki, hogy tetszik amit lát tényleg meg értem is, hogy év az hosszú idő tud lenni, különösen mikor várni kell valamire. De még mindig érzem olykor, hogy zavarban vagyok. Nem véletlenül, hiszen még soha senkivel sem próbáltam ilyen rövid idő után együtt élni vagy úgy is mondhatnám, hogy még soha senkivel sem tudtunk meghozni egy ilyen döntést. kettőnk között viszont minden olyan simán ment. Nem mondom kicsit talán elhamarkodtuk a dolgot, de én még így sem tudom ezt bánni. Ha azt nézzük így tudjuk a leginkább megismerni egymást és ha már komolyan is gondoljuk, akkor titkoknak amúgy sincs helye közöttünk. Ami engem illet az én titkomat már tudja. előbb is mint én azt szerettem volna. Jobb szerettem volna én elmondani neki, de hát ez sajnos másképp alakult és így azt hiszem kijelenthetjük, hogy túl vagyunk az első emelt hangú vitánkon.
- Ha te nem akarod, akkor nem olyan biztos. - Elvégre én akartam, hogy tudjon a dolgaimról csak nem ilyen hamar. Aztán végül mégis csak sikerült elszólnom magam. Nem tudom, hogy rosszabbra vagy pont erre számítottam-e, de tény hogy lehetett volna rosszabb is. Nem vártam, hogy majd jól fogadja, hiszen emiatt kerültem rácsok mögé és pontosan ennek köszönhetjük mi egymást. Akárhogy is, de ez így van. Még ha nem is tetszik.
- Nem is hiszem, hogy olyan könnyen menne. - Így most még nem próbálom meg. Előbb szeretnék több mindent megtudni róla, mert most még így nagyon is kiszámíthatatlan és néha azért szeretném tudni, hogy mik is azok a bizonyos lehetőségek, amikkel számolnom kell.
- Amelyik a célratörőbb. - Ő ugyan is nagyon is lényegre törő és én ezt szeretem is benne. Ebben hasonlítunk... Engem nem az érdekel amit azt a bizonyos dolgot körülveszi, hanem maga a dolog. Nem a körítésen akad meg a szemem, hanem azon amit takar. Akaratos és a kis huncutom mindig eléri amit akar.
- Ha nem kíván visszaélni kiváltságos helyzetével, akkor természetesen nincsen. - Hozzá fog valaha is szokni ahhoz, hogy még avval az elképesztően gyönyörű kék szempárjával sem kaphat meg mindent? Nem hiszem különösen, hogy most már tudja képtelen vagyok neki ellen állni.

- Gondolkozni is képtelen vagyok, ha a közelemben vagy. - Fogadni mernék rá, hogy nem erre a válaszra számított, de legalább őszinte voltam hozzá és minden úgy van, ahogy most neki elmondom. Nehezemre esik gondolkodni és figyelni is, teljesen elvonja Lorena szépsége a figyelmemet. Össze kellene kapnom magamat és megpróbálkozni azzal, hogy jobban figyelek rá, mert ebből a későbbiekben hatalmas viták lehetnek, olyan címszó alatt, hogy; sosem figyelek rá és arra amit mond. Pedig de, csak nem mindig annyira amennyire szeretnék, na jó leginkább néha tudok csak rá igazán figyelni.
- Nem arról van szó, hogy nem akarnám, csak még nincs itt az ideje. - Jól tudjuk vannak olyan dolgok amikhez idő kell és semmit sem szeretnék meggondolatlanul tenni. Na meg nem ártana ha kicsit még ennél is jobban össze csiszolódnánk mielőtt mindenre fény derülne. Túl friss még a kapcsolatunk ahhoz, hogy a szennyesünket egymás előtt teregessük ki.
- Addig van szerencsém, még nem tudsz a fejembe látni, mert így van még arra esélyem, hogy meglepetést okozzak számodra. - Még jó, hogy főállásban nem jósnő mert eléggé kínos lenne ha a kis varázsgömbjéből kiolvasná, hogy éppen a kezét készülnék megkérni, vagy valami hasonló meglepetést amiről még sejtenie sem lenne szabad.
- Mindketten tökéletesen tudjuk melyik lenne a célratörőbb. - Viszont még egyelőre nem teszek semmit, csak tartom a pillantását. Nem árt egy kis önuralmat gyakorolni, csak mert sosem volt az erősségem. Már nem mondok semmit, csak célratörő módon mutatom amit szeretnék. Kezemet karján felfuttatom, onnan nyakára tévedek, óvatosan cirógatva puha bőrét egészen addig míg kezem tarkójára nem téved. Így húzom magamhoz közelebb, hogy szenvedélyes csókban forrjunk össze.

- Szóval teljesen elveszem az eszedet? - Legalább is a szavai nagyon erre engedni következtetni. Erről nem igazán mondható el, hogy én tehetek vagy hogy szánt szándékkal tenném. Ha majd a szívről mondható el ugyan ez azt teljes mértékben be fogom ismerni, hogy én tettem és a legkevésbé sem lesz tőle lelkiismeret furdalásom és garantáltan ő sem fogja bánni a dolgot. De addig is azért örülnék neki ha valahogy mégis csak sikerülne rám figyelnie olykor arra is amit mondok és nem csak azt venné észre, hogy mozog a szám. És ha már itt tartunk a melleim helyett a szemembe nézne. Na annak kiváltképp tudnék örülni. Szerintem eddig egészen jól tolerálom a dolgokat, mivel a mi kapcsolatunkban igen fontos szerepet játszott és játszik az idő, ezt pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Hm, van akinek egyből sikerül belelátnia a másikba, van akinek egy élet is kevés ahhoz, hogy igazán kiismerje a másikat, bár mondjuk ott felmerülhet az akarat súlyos hiánya is valamint a figyelmetlenség. Nos, nálunk ettől nem kell tartani. Hozzám hasonlóan vannak dolgok amiket könnyedén el tud engedni a füle mellett, akad ami már kicsit nehezen megy, de hogy a veszekedést elkerüljük megteszi és van ami túlságosan is megragad az elméjében természetesen aminek nem kellene, ebből kifolyólag már túl is vagyunk egy veszekedésen. De most legalább azt is tudom és láthattam, hallhattam, hogy milyen amikor tényleg dühös. Így legközelebb majd én is jobban megválogatom a szavaimat.
- Nem kell ahhoz a fejedbe látnom, hogy tudjam készülsz valamire. - Mondjuk Valentin nap alkalmával briliáns mód csinálta. Nem tudom hogyan de még csak nem is sejtettem. Jó, persze legbelül mertem abban reménykedni, hogy nem felejtette el, de hát biztosan nem tudhattam és minél inkább közeledett az este annál kevésbé hittem, hogy tényleg nem... Szóval, csak azért mert egy napon sikerül kiismernem az még egyáltalán nem azt jelenti,hogy utána majd nem tud engem meglepni, elvégre én sem láthatok mindent és nem is lehetek ott mindenütt.
Szótlanul figyeltem minden aprócska kis mozzanatát. Na tessék, most is sikerült meglepetést okoznia. Nem csak a nagy dolgoknak kell tudni örülni. Olykor az apróságok, a kicsi dolgok sokkal nagyobb értéket hordoznak magukban csak meg kell őket látni. Mindvégig tartottam a pillantását és egyébként is csak nagyon nehezen tudok elszakadni tőle, mivel már neki is elárultam, hogy oda vagyok igéző kék szempárjáért. Csók közben egyik kezemmel nyakát majd arcélét kezdtem el cirógatni...

Azt kell, hogy mondjam teljesen rátapintott a lényegre. Valamit biztosan tett az elmémmel, mert képtelen vagyok másra gondolni, minden gondolatom csak is kizárólag körülötte forog. Hosszú távon ennek bizony nem lesz jó vége és várom már, mikor vágja a fejemhez, hogy sosem tudok ráfigyelni, pedig nagyon erősen próbálkozok, de olyan csábító, én pedig túl gyengének érzem magam, hogy ellent tudjak állni a csábításnak. Nincs mese, meg kell emberelnem magam, mielőtt még szó érné a ház elejét.
- Igen valami ilyesmiről van szó. Csak még azt nem tudom, hogy szánt szándékkal teszed-e ezt velem, vagy teljesen akaratlanul. - Igen, erre aztán tényleg szeretnék választ kapni, hogy valahogy egyről a kettőre tudjak jutni. Ha paranoiás lennék azt képzelném, hogy ameddig alszok olyan dolgokat suttog a fülembe, amitől egész nap csak rá tudok gondolni, de azért ezt nem nézném ki belőle. Tán csak nem egy vérbeli boszorkánnyal hálok. Ennek ellenére még is azt érzem, hogy napról napra jobban képes megigézni.
- Drágám, tudhatnád, hogy én mindig készülök valamire. - Szeretek tervezgetni, sőt a magán akciókat sem vetem meg. De most az egyetlen dolog amire készülök azaz, hogy újból elcsábítsam. Már tudom is, hogy hogyan fogok elkövetni a kis merényletemet ellene. Miután megcsókoltam eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy képes legyek ismét megszólalni.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de engem már nem tud lekötni a film, de te sokkal inkább. - Egyik film sem érdekes annyira, hogy elvonja róla a figyelmemet, ezért inkább foglalkozok vele, persze ha nincs ellene semmi ellenvetése. Persze ha Őt inkább a film vége érdekelné, akkor valahogy kibírnám és türelmesen végig nézném vele.

Elgondolkodtató a helyzet. Most mégis hogyan kellene a tudtára adnom, hogy egyrészt szánt szándékkal történt a dolog, másrészt viszont akaratlanul? Tudom, hogy ennek így nincsen semmi értelme. Nem egyedül én akartam, hogy ez a dolog kezdetét vegye kettőnk között. Azt sem tudtam miért csinálom egyáltalán, hisz olyan reménytelennek tűnt akkor ez a kapcsolat. De olyan helyes volt és mintha csak úgy vonzotta volna magához a tekintetemet. Mintha nem is lett volna annyi idő, amennyi nekünk elég lett volna még ha nem is tudtunk beszélni egymással, nekem már az is elég volt ha rá nézhettem. Még soha senkit sem kedveltem meg ennyire ilyen rövid idő alatt., Persze nem is volt kérdéses, hogy jóval több ez már annál. Szerintem őt nem lehet nem szeretni. Akkor ez most a saját akaratomból történt, hogy belé szerettem vagy erről már inkább ő tehet? Nem hinném, hogy egyedül én tehetek róla, hogy elvettem az eszét.
- Bevallom, hogy én teljesen ártatlan vagyunk ezt az ügyet illetően, hacsak be nem ismered bűnrészességedet?! - Mert ha úgy nézzünk, akkor nagyon is a bűntársam volt. Mert elérte, hogy csakis rá figyeljek, hogy megszeressem. Én pedig tudtommal semmit sem tettem. egyszerűen csak akartam, hogy velem legyen. Akartam, hogy szeressen. Nos, talán mégsem vagyok annyira ártatlan, de azt azért el tudnám viselni ha örök életünkre bűntársak maradnánk.
- Édes, amíg az legalább annyira örömet okoz nekem is mint neked addig a legkevésbé se bánom és nincs semmi ellenvetésem a dologgal kapcsolatban. - Tudom, hogy mindig forgat valamit a fejében, de hát nem koslathatok utána a nap huszonnégy órájában és faggathatom unalmas és ostoba kérdésekkel, hogy aztán az idegeire menjek. Nem mellékesen pedig az eléggé lelombozó tud lenni valakinek a türelmetlensége vagy épp túlzott kíváncsisága.
- Hogy fogunk mi így valaha is kettesben megnézni egy filmet? - Azért kíváncsi volnék mi volna a felállás abban a helyzetben ha mi most egy moziban ülnénk?! Nos, erre valószínűleg nem túl sokszor lesz példa, de azért erősen bízom abban, hogy néhány alkalommal azért majd tudok rá olyan szinten hatni, hogy legyen moziba egy-egy filmre.

Nem szokványos a mi kapcsolatunk, ez ilyen románcokról szoktak filmeket forgatni és minket meg is lehetne filmesíteni az már biztos. Vonzzuk egymást, de olykor taszítsuk is, de szerencsénkre a vonzás mégis csak erősebb kettőnk között. A taszítás rész pedig kiküszöbölhető, csak néhány kompromisszumra lesz szükségünk és remélhetőleg azok után mindenki boldog lenne. Én nagyon boldog lennék biztosan ha felhagyna azzal az átkozott pókerral. Nem tudom meddig fogom még tolerálni ezt az akaratosságát, legjobban az zavar, hogy olyan mintha nem is értené miért féltem ennyire. 
- Nem! Vagyis beismerni beismerem, de ez a bűnrészesség dolog nekem nem tetszik, szerintem egyáltalán nem bűn amit egymás ellen vétettünk. - Kölcsönösen csináltuk ezt, persze még anno a börtön falai között teljesen másmilyen volt a kapcsolatunk, most kezdünk csak bele rázódni  normális párok hétköznapjaiba, de van egy olyan gyanús sejtelmem, hogy mi sosem leszünk hétköznapi jelzővel megbélyegezve. 
- Ezt jól meggondoltad? - Kételkedve kérdezek vissza rá. Tudom néha napján vannak elvetemült ötleteim, de még neki fogalma sem lehet arról, hogy ez még csak a kezdet volt, amolyan szemléltetés a nagy durranások előtt. 
- Ha leláncolnál talán sikerülne, de ha nagyon szeretnéd vissza fogom magam és végig nézhetjük. - Fordulok a TV irányába majd vissza vezetem tekintetemet rá. Még javában megy a film, ezért ha mégis csak végig szeretné nézni nem állok közé és a film közé.

Ahogy hallom ő sem olvasott Bibliát. Megtudom érteni. A rossz fiúk csakis a sorok között olvasnak és saját egyedi történetek írnak a tetteikkel és én most nagyon szerencsésnek érzem magam és persze boldog is vagyok, amiért része lehetek az életének. Ezt szerettem volna amióta megpillantottam. Tudtam, hogy mit akarok. Akkor még olyan reménytelennek tűnt az egész, most pedig ez a valóság. Kicsit elbizonytalanodtam miután engem előbb kiengedtem. Már semmiben sem voltam biztos, amiben az előtt az voltam. Már egyáltalán nem éreztem a helyzet komolyságát. Úgy fogtam fel mint egy játékot, amely véget ért. Hamarabb is mint kellett volna, tehát veszítettem. De aztán lassan beláttam, hogy ez jóval több ennél és hogy én akarom ezt. Kerüljön bármire. Hát visszamentem... Őszintén nem tudtam mire számíthatok, de hát mégis mi történhetett volna? Megkér, hogy távozzak? Valószínűleg soha többé nem láttuk volna egymást és én örökre bántam volna. Egy kivételes embert ismertem meg benne. Pontosan olyat, akivel el tudnám képzelni az életem. Aki mellett lenni szeretnék. Elmondom-e neki valaha mindezt? Nem tudom. Talán majd egyszer.
- Netalán tartanom kéne valamitől? bízom benned. - Kevés ember van, akiben őszintén megtudok bízni. De benne bízom feltétel nélkül. Tudom, hogy nem tenne semmi olyat, amivel megbántana. Legfeljebb ha ismét játékra adnám a fejem fogna és az ágyhoz kötözne vagy bezárna csak, hogy a lakásban tartson, szem előtt.
- Ezek szerint ha akarnám és ha keresnék láncokat is találnék? - Kérdeztem vissza egy sejtelmes mosollyal arcomon. Nem, az azért már mégis csak durva. És ami engem illet bilincseket se akarok látni többé. Legalábbis még jó ideig nem.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig ésszerű döntéseket hozzunk és alaposan átfontoljuk döntésünk következményeit. Nem tudhattam, hogy mi fog lenne ha bele vágunk ebbe a kapcsolatba, de úgy voltam vele, hogy sosem tudhatjuk meg, ha nem vesszük a bátorságot és ugrunk fejest a mélyvízbe. Vissza gondolva, esélytes hogy elsiettük a dolgokat. Talán jobb lett volna szép lassan megismerkedni, randizni, mint a szokványos párok. Viszont még sem tudom bánni, hogy már a legelején arra kértem, hogy költözzön hozzám, túl sokáig voltunk egymástól elszakítva, annyi pedig bőven kijár nekünk, hogy annyi időt töltsünk egymással amennyit csak szeretnénk. Amúgy is ezt az időszakot úgy kezelem, mint az ismerkedés csak kicsit felturbóztuk az egészet, ennyi az egész. Valahol el kellett kezdenünk és bevallom annyi bezártság után falnak mentem volna, ha azzal állít elém, hogy neki túl gyors ez a tempó és nem szeretne csak mellettem leragadni.
- Maximum a kreativitásomtól kell tartanod, egyébként ártalmatlan vagyok. - Hatalmas mosoly ül ki arcomra, igaz még Lorena el sem tudja képzelni miről is beszélek, de idővel szépen lassan minden világossá válik előtte, reményeim szerint nem sokára tényleg mindent meg fog érteni. Már tudom is, hogy hogyan fogom neki bebizonyítani mennyire kreatív vagyok.
- Még az sincs kizárva, hogy tényleg találnál láncokat. Annyi minden van a pincében, neked csak annyi dolgod lenne, ha lemenj és keress egyet, feltéve ha már nem bírnál velem és arra jutnál, jobb ha leláncolva tartasz. - Komolyan néztem kék íriszeimmel szemébe, habár nem hinném, hogy most azonnal fel fog mellőlem pattanni, hogy lemenjen a pincébe, sőt nem is hiszem, hogy oda valamikor is szívesen lemenne.

Neki sem kell mindig mindenről tudnia. Emlékeim szerint mikor legutóbb beavattam egy efféle titkomba alig tudta abbahagyni a nevetést. Gonosz volt. Férfi szemmel na meg persze aggyal biztos humorosabb, de én akkor nagyon is kiborultam rajta és azóta sem tudott senki rábírni, hogy elmenjek akár egy cirkuszi előadásra is, kizárt. De ezért rá igazán nem tudok neheztelni és olyan édes mikor nevet. Imádom amikor nevet. Egyébként sem tudok rá igazán haragudni, legfeljebb csalódni. De azt hiszem az első csalódáson már mindketten túl vagyunk. Nekem volt szerencsém megtapasztalni milyen is az amikor őrjöng és tényleg dühös. Ő pedig kiborult, amiért nem voltam teljesen őszinte. Ez érthető. De még így sem tudom mitévő legyek, de gyorsan találnunk kell rá valami megoldást. Nem akarok ebből még több bonyodalmat és egyáltalán nem is akarok veszekedni vele. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, csak nem olyan egyszerű.
A láncokat illetően pedig nyugodt lehet ugyan is utálom a pincéket, irtózom tőlük. Szóval ami a nagytakarítás pincére eső részét illeti az majd az ő feladata lesz. Még ha ezt ő pillanatnyilag nem is tudja. Tudok meggyőző lenni. De én oda le nem megyek. Túl sötét és tele van mindenféle régi kacattal. Amúgy is most még egyedül az ő cuccai vannak odalent, tehát úgy a legésszerűbb ha ő dönti el, hogy mi az amihez kötődik és mi az amihez már kevésbé.
- Persze édes és akkor már kapsz egy jópofa nyakörvet is, rendben? - Hű, de komoly. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak, de attól még álltam a tekintetét. Amúgy is odáig vagyok attól a csábító kék szempárjától, de azt hiszem ezt már említettem.

Igaz a mondás, ami könnyem jött az könnyen is megy, de ránk ez egyáltalán nem jellemző. Nem volt könnyű elkezdeni ezt a szerelmi szálat, már csak a körülmények végett sem, most pedig azt sem nevezném könnyűnek, hogy megtaláljuk azt a bizonyos egyensúlyt egymás között ami szükséges ennek a kapcsolatnak. Számítok még jó pár hullámvölgyre, de ha nem vagyunk képesek elsimítani a közöttünk fellépő viszályokat akkor talán meg sem érdemeljük egymást. De nem szokásom olyan könnyen lemondani a "tulajdonomról" mert ami az enyém az csak is az enyém és ha kell harcolok érte. Ez még a jövő zenéje csak, mert egyikünk sem tudhatja milyen megpróbáltatások állnak előttünk, csak reménykedni tudunk abban, hogy végül akár mi is lesz mi meg tudjuk meg oldani a problémáinkat.
- Na és ha jó leszek még sétálni is elviszel? - Szó szót követett és valahol itt lyukadtunk ki, eléggé elrugaszkodtunk az eredeti témánktól. Őszintén már nem igazán emlékszek arra, hogy ez a beszélgetés honnan is indult ki, mert van ami képes elterelni a figyelmemet. Minden erőmmel azon vagyok, hogy figyeljek rá, de hát férfiból lennék és vannak dolgok amik nehézkesen mennek.
- Esetleg innentől gazdámnak is szólítsalak? - Természetesen ezt még én sem gondoltam komolyan, remélem érteni fogja a viccet és nem éli bele túlságosan magát az úrnő szerepébe.

Bárcsak mindig minden ilyen jól, könnyen és egyszerűen menne. Még mindig nagyon bánt a dolog, amiért az éjjel úgy összevesztünk. Ami a legrosszabb az egészben, hogy az egészről én tehetek, tudom. De ebből már sehogyan sem tudnám kimagyarázni magam. Tekintve, hogy milyen dühös volt, már meg sem merném próbálni. Egyáltalán már témába sem merem hozni. Én nem akarok még egyszer olyan csúnyán veszekedni. Nem akarok több túl emelt hangú szóváltást. Inkább hagyom a fenébe az egészet. De még csak nem is gondoltam komolyan, amit mondtam... Mégis azonnal szakadt a film. Ezek után azt hiszem inkább megvárom még ő maga kezdeményez. Megértem ha ez most így egy kicsit sok volt egyszerre. Gondolom még kell egy kis idő, később pedig majd megbeszélni normális hangnemben, mert annak ami az éjjel történt semmi értelme. Ez alatt nem azt értem, hogy egyszerűen csak úgy teszek mintha meg sem történt volna, mert az nem megy... Mégsem a megfelelő komolysággal és érettséggel kezeltük a dolgot, inkább csak mint két akaratos kis kamasz.
De csak nem csak neki olyan szokatlan még ez az egész. De én a jó és a szép dolgokra szeretnék most összpontosítani. Ami pedig a legfontosabb, hogy soha semmiért sem adnám oda a tegnapi első együtt töltött napunkat.
- Ha jófiú leszel... - Most úgy a hajába túrnék, hogy összeborzolhassam, de hát mégis mibe? Sebaj. Nekem így tetszik. Így dögös. Őszintén szólva amúgy se tudnám elképzelni ennél hosszabb hajjal. Szerintem így a jó. Sötét haj, tündöklően kék szempár, elvesztem.
- Igen gazdám?! - Válaszoltam nevetve. A legkevésbé sem gondoltam komolyan. De ha már ő úgy is lemondott a filmről értem, akkor ne legyen hiábavaló az áldozata. Hozzábújva tapadtam ismét ajkaira. Közben kezem finoman a mellkasára siklott majd a vállára úgy kezdtem el egyre inkább magam felé húzni. Meggyőzött. Már engem sem érdekel annyira a az a film. Sőt, azt sem tudom már mit néztünk.

Meg volt a haditervem, aminek az első részét tökéletesen kiviteleztük, de aztán csúfosan elbuktunk. Ha nem egy csapatban játszanánk azt kellene mondanom, hogy Lorena az ellenség aki bájaival elterelte figyelmemet, ezért sikerült felettem győzedelmeskednie. Viszont mivel egy csapat vagyunk ezért szépen elbuktunk mindketten. Én túl gyenge voltan ellenállni a csábításnak Lorena, pedig nos tette azt amihez ért. De mégis jobban örülök, hogy így alakult, mert már igazán nincs kedvem veszekedni és kissé feszélyezettnek éreztem a közöttünk lévő hangulatot az esti dolog után. Mert érződik a levegőben, hogy még jó pár kimondatlan szó ott lappang bennünk, csak hát egyikünk sem vállalja be az ünneprontó szerepet és ezért nem is hozzuk fel a témát. Személy szerint én most egyáltalán nem bánom, jól elvagyunk mi most anélkül is, hogy fejemben az erek elpattanjanak a méregtől.
- De akkor követelek magamnak jutalomfalatokat is. - Remélem nem fog tényleg elkezdeni dobálni kutyakajával, mert én jutalomfalat alatt azt értettem, hogy újra és újra megkóstolom édes ajkai ízét.
- Most ki is a dominánsabb fél? - Imádom ezt a kettőnk közötti lévő hatalmi harcot, de akkor is el kell ismernie, hogy én vagyok az és mindig is én leszek. Erről nem is nyítok vitát, mert ez nyilvánvaló. Abból ahogy magához húz mindent lemondott és ahelyett hogy a kanapén folytatnánk a csókcsatát mint a tinédzserek szokták inkább felkapom és egyenesen a hálószoba felé viszem, hogy magaménak tegyem asszonyomat.

- Hé, arról eddig nem volt szó, hogy majd követelőzni is fogsz. - Jutalomfalatokat? Ez most komoly? Elgondolkodtató honnan is indult ki ez az egész és hogyan jutottunk idáig... A filmről pedig már még annyira sincs elképzelésem. De már egyáltalán nem oda figyelek. Őszintén az lett volna a meglepő és egyben elkeserítő ha csendben és türelmesen végig tudjuk nézni. Miért? Mert az azt jelentené, hogy egyáltalán nincs is mondanivalónk. Pedig nekem nagyon is volna csak bátorságom nincsen már ahhoz, hogy felmerjem hozni azt, ami az éjjel zajlott kettőnk között, méghozzá meglehetősen hangos hangvitelben. szerettem volna megmagyarázni, de látszólag nem érdekelte. Ellenkezőleg, eszméletlenül dühös volt. Szóval, azt hiszem mindkettőnknek jót fog tenni, de mindenek előtt a kapcsolatunknak ha bizonytalan ideig, de hanyagoljuk ezt a témát. Részemről meg is teszem, amíg tudom. De nem szeretném ha mind így lenne. Mert az sem állapot, hogy minden témát kerülünk, amiben nem tudunk megegyezni, mert csak kiborulunk rajta. És azt sem akarhatom, hogy dühösen mindent egymás fejéhez vágjunk meggondolatlanul. Csupa olyan dolgot, amit egyébként nem tennénk meg.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Amennyiben én volnék az alárendelt fél kötelességed volna engem nyerni hagyni. - Szerintem Ő már az elején pontosan tudta, hogy mi nem fogjuk ezt a filmet ma végignézni. Inkább írunk mi magunk egy másik forgatókönyvet.
- Ha mindig ezt csinálod hozzá fogok szokni és a végén mindenhová így kell vinned. - Elég érdekesen festenénk mondjuk egy bevásárlás alkalmával.

Próbáltam elővenni a legszomorúbb tekintetemet, már csak a hatás kedvéért is. Mindig is szerettem hatásvadász lenni és ha kell akkor képes vagyok ilyen cselekhez is folyamodni, már csak azért is, hogy elérjem amit szeretnék. Valójában ez nagyon is hatásos tud lenni, ha Lorena képes ilyenen érzékenyülni, de ha mégsem válna be ez nála kénytelen leszek más taktikát kitalálni ellene.
- Ahogy arról sem volt szó, hogy esetleg nem teljesítenéd a követeléseimet. - Dobjanak be kettőnk közé egy túsztárgyalót, hogy ki tudjunk egymáson igazolódni, mert őszintén nem először nem tudom miről is van szó. Férfi vagyok, ezért nem mindig figyelek oda, főleg ha elkalandozik tekintetem Lorena domborulatain, akkor rosszabb vagyok egy süketnél is.
- Szóval semmi küzdelem, csak hagyjam magam, hogy nyerni tudj? - Nem ilyen egyszerűen mennek a dolgok. Háh, még csak az kellene. Ha nyerni szeretne azért tennie is kell, persze engedni fogok valamennyit, de azt ne várja el tőlem, hogy csak úgy küzdelem nélkül elveszítem a kis csatánkat.
- Végül is megoldható lenne ha nagyon szeretnéd, zsebibaba. - Nem is tudom honnan jött most ez, de ha szeretné hogy hordozzam akkor ezzel a roppant találó becenévvel fogom illetni.

- Nem vagy túl sportszerű játékos, ugye tudod? Mindig így fogsz nézni rám ha nem kaphatsz meg valamit, amit akarsz? - Axel nem egyszerűen szeretne dolgokat, Ő sokkal inkább az a fajta férfi aki akar dolgokat. Akinek akkor is igaza van, amikor éppen nincs. Akit nem akarok még egyszer olyan dühösnek látni mint az elmúlt éjjel, még akkor is ha tudom, hogy ez szinte elkerülhetetlen. Szóval, bízom benne, hogy jelenleg még csak egy olyan téma van, amivel azt a mérhetetlen dühöt ki tudom váltani belőle. De azt sem kerülgethetjük folyton. De ezek után biztosan jobban fogok vigyázni a számra miután kiderült, hogy egy ártatlan megjegyzésem következtében is hogy összecsaptak a lángok közöttünk. Ezek után azt is kétszer megfogom gondolni, hogy akarjak-e még egyáltalán erről beszélni. Szeretnék, de hát nekem eléggé egyértelműnek tűnt.
Ha most jön az ártatlan tekintet, annak nem hiszek. De jól tudja, hogy mennyire odáig vagyok igézően kék szempárjától. Akárhányszor tekintetünk találkozik egymással alig tudom róla levenni a szemem. Így elég esélyesnek tartom, hogy alkalomadtán felhasználja majd ellenem ezt a szomorú, olykor kérlelő tekintet. De még ezért sem tudok neheztelni rá, még akkor is ha tudom, hogy veszíteni fogok. És őszintén szerintem addig van minden rendben, amíg nem tudok rá haragudni. Még azért sem okolhatom, amiért csak próbál megvédeni...
- Nem azt kértem, hogy könnyítsd meg a dolgomat azzal, hogy nem teszel semmit... Csak hogy legyél arra tekintettel, hogy nő vagyok. Férfiként pedig kötelességed olykor engem nyerni hagyni vagy elismered egyenrangúságomat veled? - Mert a legtöbb férfi erre nem hajlandó. Ebből az következik, hogy engem, mint a gyengébbik felet férfiúi büszkesége ellenére is olykor hagynia kell nyerni. Ennyit igazán megtehet értem. Azt sem mondtam, hogy nem szenvedtethet meg a győzelemért...
- Zsebibaba nem hiszi, hogy beleférne melléd akár egy pulcsidba is. - Zsebibaba? Végül is, lehetne rosszabb is. Ez még egész elviselhető és az önérzetemet sem sérti.
- Ezért ha azt szeretnéd, hogy ne érezzem magam kirekesztve meg kell válnod tőle. - Értem ezt a felsőjére. Mindennek megvannak a maga előnyei. Még annak is ha zsebibaba lettem.

Nem mondanám azt magamra nyíltan, hogy nem vagyok sportszerű játékos, de itt van nekem Lorena aki ezt helyettem is megteszi. Talán úgy fogalmaznék, hogy nem kell mindig sportszerűen játszani, néha tenni kell olyan dolgokat is amikkel előrébb léphetünk még ha nem is vagyunk azzal túl fairek a másik játékossal szemben. Ebben az esetben most Lorena a másik játékos, aki az ellenfelem lett ha úgy nézzük, de ebből a játékból mindketten győztesként fogunk kijönni, még ha ezt nem is hinné el még nekem.
- Legtöbb esetben szerintem így fogok rád nézni, de csak akkor ha ezzel sikerül elérnem a kellő hatást. - Most miért tagadjam? Ha akarok valamit akkor ezzel a taktikával fogok kezdeni, aztán ha mégsem válik be - habár nem hinném - akkor keresnék valami más módszert.
- Néha azért hagynálak nyerni, de nem mondanám meg csak, hogy teljes legyen az örömöd. - Szerintem nem akkora az öröm ha tudja, hogy csak azért nyert mert hagytam. Szóval akárhogy is nézzük én már megint csak jót akartam neki, szóval remélem ez majd eszébe jut a hálószoba falai között is és iszonyúan hálás lesz nekem.
- Nem akarlak kirekeszteni. - Eleget téve zsebibaba kérésének egy mozdulattal vetettem le magamról a felsőmet. Hiszen így is úgy is megváltam volna tőle pillanatokon belül, feltéve ha Lorenával egy dolgon jár az eszünk. Hm, félmeztelen vagyok, bent vagyunk mindketten a hálóban, sőt az ágyban, ezek szerint nem dominózni fogunk.
- Így már jobb? - Immár félmeztelenül hajolok fölé, egészen közel hozzá de csak akkor fogom megcsókolni ha kielégítő választ add kérdésemre.

- Hát nagyon remélem, hogy mindig sikerülni fog majd, mert nem szeretnék rád haragudni. De azért mégis csak érdekelne mit tennél ha pusztán a tekinteted nem lenne elég. - Hát nagyon remélem, hogy a legtöbb esetben elégnek fog majd bizonyulni, mert akkor az azt jelentené, hogy minden rendben. Ha viszont mégsem, akkor már valami komoly dologról van szó, ami koránt sem olyan egyszerű, hogy egy karátos mosollyal és egy kérlelő sokatmondó tekintettel letudjuk. Pedig meg kell hagyni imádom a mosolyát és azt az ég kék szempárját.Ugyanakkor biztosra veszem, legalábbis bízom benne, hogy akkor is megfogja találni a dolgot módját, mikor mindez már nem lesz elég, mert lesz annyira fontos a számára vagyis leszek annyira fontos a számára.
- Emlékeztetésképp épp most mondtad el, szóval így már biztosan nem lesz. De nem várom el, hogy azért hazudj nekem, hogy attól jobban érezzem magam. - Mert ez egyáltalán nem minden esetben olyan megnyerő taktika. És amúgy is tényleg nem akarom ezt, bár sok esetben kétlem, hogy képes lenne hallgatni vagy akár hazudni nekem azért, hogy ne érezzem magam olyan rosszul. Különösen ha Őt is bosszantja a dolog. Mert hát az este valahogy képtelen volt meghallgatni, hogy megmagyarázzam nem egészen az a helyzet, ahogy gondolja. Tekintve, hogy csak egy nyelvbotlás volt, amit nem is gondoltam komolyan. Finoman szólva túlreagáltuk a dogokat legalábbis valaki biztosan...
- Hm, valahogy még mindig nem az igazi, de kialakulhat. - Mosolyodtam el sejtelmesen. Hm, most viszont én érzem magam túlöltözöttnek hozzá viszonyítva. Erre sürgősen kell valami megoldást találnunk. De azt hiszem nem kell külön leírást adnom a gondolataimhoz.

- Ez igazán fogós kérdés. Nos, abban az esetben ha a tekintetem nem lenne elég ahhoz, hogy ne haragudj rám, akkor felvenném a szexi pizsimet és lejtenék neked egy táncot. Garantáltan szem nem maradna szárazon és képtelen lennél rám tovább haragudni. - Mert a tánctudásom nem a legjobb, de azért még sincs két bal lábam - de ezt már bizonyítottam neki a szórakozóhelyen - de ha nem lenne elég a táncom, akkor ott a rajtam lévő pizsama megadja a kellő hatást, mert azért a látszatra is adni kell. Meg azt hiszem jól gondolom, hogy Lorenának múltkor is nagyon tetszett a szerelésem, szerintem imádta.
- Úgy értve akkor nem mondanám el. Nem lesz az, hogy Lorena nyertél, és miután leadod az örömtáncodat bevágnám, hogy csak azért mert hagytalak. Szóval ilyen taplón nem fogok lenni. - Azért ha valamit nem mondunk el az nem számít hazugságnak, sőt az számít hazugságnak ha valamit elmondunk de nem vagyunk azzal a valamivel kapcsolatban őszintén. Jó persze ez is csak nézőpont kérdése.
- Tényleg nem az igaz. Várj, várj, várj! - Igen, volt képem ott hagyni, de csak addig míg a fiókomhoz nem sietve vettem elő ki belőle egy dobókockát és hat papírcetlit. Hát akkor induljon a játék.
- Szeretnék játszani veled egy kicsit, ez a játék a véletlenről és a szerencséről is szól. Szóval neked csak gurítanod kell egyet. - Nyújtottam át felé a dobókockát és komolyan néztem rá, mielőtt megkérdezné, hogy már megint mókázok-e. Amúgy igen, de ez most egy komoly, erotikus mókázás lesz. Van a kezemben hat lefordított papír amin csak a számozások láthatók és minden egyes szám mögött lapul egy helység. Innentől kezdve minden a szerencsén múlik és azért én is eléggé kíváncsi vagyok arra, hogy Lorena tényleg gurítani fog-e vagy inkább hozzám vágja a kockát, hogy hagyjam a hülyeségeimmel. Remélem inkább az előbbi verzió lesz.