Név: Lauren Hewer
Becenév: L, Lori, Laure, Tüzes lány (ezt a rendvédelmi szervek akasztották rám)
Kor: 25
Születése hely, idő: Houston - Dallas, 1987.10.31.
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Ex elítélt
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: ... hogy milyen is vagyok? Erről mindenkinek megvan a maga véleménye. Sokáig nem érdekelt, hogy megváltozzak, mindig csak magam feje után mentem, amihez csak épp kedvem szottyant. Olyan magányos farkas voltam mindig. Nem ''gyűjtöttem'' barátnői háremet, mint sok kamasz. Túl sok mindent akartam csinálni, túl sok titkot rejtegettem. Idegesítően akaratos, kissé meggondolatlan lépéseket tesz néha. Imádja a tüzeket nézni. Túlságosan is...
Külső: Sok hajszínem volt, jelenleg a szőke az, ami megtetszett, és ami egy ideig marad is. Igazi kaméleonként változtattam hajszínemet, de szeretnék megállapodni ebben már (a változás egyik alapköve). Szemeim barnák, szeretem kicsit kiemelni őket enyhébb sminkkel. Átlagmagas vagyok, 170 vagyok... Megfelelő testsúllyal.
Előtörténet: Először is, kezdjük ott, ahol minden elkezdődött. A születésem napja pedig október 31-e, ami Halloween napja is. Hát, igen... ez is egy jel lehetett arra, hogy nem leszek valami jó kislány...
Már egész pici koromban kezdődött a tűz iránti érdeklődésem (hogy szépen fejezzem ki magam). Szerettem a tűz látványába belemerülni. Nagyon vonzott, szinte magához húzott.
Piros és vörös - a kedvenc színeim, meglepő, nemde bár?
Nem hisztiztem mint sok kis fruska. Először egy füzetet gyújtottam meg, aztán jöttek újabbak, majd hirtelen váltottam ruhákra, és fából készült kisebb dolgokra... Ahogy próbáltam megismerni jobban a tüzet, annál jobban erősödött bennem a vágy, a gyújtogatásra. Az a piros láng, ami felfelé árad, és a forróság a közelében, egyre jobban izgalmasabbá vált, ahogy idősödtem. Sokszor ellógtam otthonról, csak azért, hogy valami olyan helyen, ami elzárt terület, nem lakott hely, odamehessek, és kiélhessem ezt a vágyamat...
Igen, de próbáltam titkolni, és próbáltam csillapítani ezt az érzést, s sokat tanultam, nehogy rosszul teljesítsek, hiszen akkor rájönnek, hogy valami más érdekel, ami nem épp nekem való. Olyan dolog, ami nem épp egy tizenéves lánynak való. Amikor egyik nap mentem haza suliból, észrevettem egy füstfelhőt pár utcával arrébb. Odamentem. Nem tudtam, nem megtenni azt, hogy ne menjek oda. És igen, ami ott várt, az egyszerűen lenyűgözött. Ott álltam, s néztem a lángokat, ahogy egyre erősödnek, a tűzoltók pedig próbálják eloltani.. Amikor nagyon bámultam, odajött egy tűzoltó, aki mondta, most menj hátrébb kislány, rossz álmaid lesznek.
- Nekem?! Pont nekem lennének rossz álmaim? Ne vicceljen. - ezek futottak át agyamon, miközben kimondta eme mondatot ez a kedves, és aggódó arcú tűzoltó.
Nos, hát, igen. Ezután 1-2 napig nyugodt voltam, de aztán annyira rám jött ismét az a vad ötlet, hogy valamit meg kéne gyújtani. De meghiúsult a tervem, mert szüleim mondták, hogy el kell utazniuk valahová, és engem pedig nagyszüleimhez visznek pár napra. El voltam egy ideig. Nem bírtam tovább... Elkezdtem gyújtogatni mindenfélét, papíroktól kezdve fáig mindent. És ez ment mindennap.. Minden áldott nap, és ez már-már kényszerré vált. Kényszeressé váltam. Amikor rájöttem, hogy ez már beteges, próbáltam lebeszélni magam erről, nem gondolni a tűz forrongó látványára, de nem ment. Gondoltam rá, hogy kérek segítséget valakitől, de nem mertem megtenni. Túlnőtt rajtam a tűzgyújtási kényszer...
Teltek az évek, egyre több dolgot gyújtogattam, köztük kisebb épületeket is, de mindig sikerült időben eltűnnöm onnan, bár sokszor fenyegetett a lebukás és a börtön veszélye is..
Sokat tanultam a tűzről, olvastam róla mindenféle dolgot, mindent megakartam tudni róla.. Átnyálaztam magam az olyan dolgokon magamat, eljutottam addig, hogy pontosan tudjam, hol kell tüzet gyújtani ahhoz, hogy nagy baj legyen vagy épp kisebb tűz legyen belőle.. Ezzel keltem fel, és aludtam el. Már-már tűzvizsgálói szintre értem el.
Épp a 20-at töltöttem be, amikor odáig jutottam, hogy egy elhagyatott építkezési telepen jártam, és benzint locsoltam egy nagyobb területen, majd rádobtam egy gyufát. Ahogyan elkezdett egyre nagyobb láng lenni, én annál jobban nagyobb élvezettel figyeltem. Aztán a szomszédos épület több munkása észrevette a tüzet, és meglátott az egyikük hátulról, és kiabálta, hogy hívják a 911-et, és maradjak ott. Elkezdtem futni, de utánam jött a fickó, és elkapott, de én belerúgtam a gyomrába, s ismét elfutottam, sikerült. Ám de arra nem gondoltam, hogy a férfi részletes leírást tudott rólam adni. Én nem is tudom hogyan, de hazaértem elég hamar, és vettem el pénzt a közös kasszából, de mire elindulhattam volna, akkor jöttek a rendőrök hozzánk, és nem volt értelme elfutnom... Miután kezemen kattant a bilincs, egyszerűen fordult velem egyet a világ, és rájöttem, hogy akkora idióta barom vagyok, miért tettem mindezt...
Bizony, 12 hónapos börtönbüntetést kaptam, amit valójában megérdemeltem. Bevallom, hogy megérdemeltem, mert ez így igaz.
Miután letöltöttem, hazamentem a cuccaimért, és elindultam. Nem volt úticélom. Csak egy sporttáskányi ruha, s valamennyi pénz. Stoppolni kezdtem, aztán végül Las Vegasig jutottam. Elkezdtem munkát keresni, de nem igazán szeretnek felvenni olyanokat, aki volt már büntetve. Nehéz is volt emiatt. Nagy sokára találtam egy eladói állást egy kisebb boltban. De mai napig küszködöm a piromániámmal. Nem tudom legyőzni, de tudom bizonyos szinten tartani, több-kevesebb sikerrel. Sokat gondolkodom, hogy kellene valami szakember segítsége, aki segít mindebben, mert be kell valljam, néha szüksége van az embernek valakire, akire számíthat, és én ebben nem vagyok túl jó, nehezen tudom elterelni figyelmemet a tűz iránti szenvedélyemről... Erős ember vagyok, ám segítségkérés nem az erősségem. De nem szeretnék ismét bekerülni, elég volt az az 1 év, amit bent töltöttem, szörnyű volt. Próbálom megváltoztatni az életemet, jó irányba menni, de nehéz ilyen múlttal. Szeretnék segíteni másokon, de sokszor még magamon sem tudok. Szeretném elfelejteni a múltat, de az biztos, hogy végigkísér halálomig...
''Minden útkereszteződésnél megállunk, és körülnézünk, melyik lehet a jó út, melyiken kell elindulnunk, hogy eljussunk valahová, ahol minden remek, tökéletes...''
Mindenki érdemel egy második esélyt. Mivel elég közeli kapcsolatba kerültem a tűzzel sokszor, sokat tudok róla, tudom, mennyire veszélyes lehet. Szívesen segítenék még akár a tűzoltóknak, rendőröknek is, amolyan tanácsadói szinten tűzeseteknél, vagy ehhez hasonló ha ez kell ahhoz, hogy elfogadjanak, s ne csesztessenek mindig, nagyon szeretném legyűrni mindezt, de olyan nehéz és súlyos teher ez nekem, akármennyire is hihetetlen...
Kezdőlap 
Tárgy: Lauren Hewer 
05.04.13 20:46
