Végig hallgatom azt a lehetetlen dolgot, amit Charlotte kiejt a száján. Az a nevetés, amit most jóízűen tesz, mosolyra késztet. Örülök annak, hogy vidám mellettem. Azon meg nem is kell elgondolkoznom, hogy tetszene vagy sem. Mert mindketten tudjuk rá a választ.
- Ez igaz. Nekem mindenhogy tetszel. – Halvány mosolyra húzódnak ajkaim, majd egy puszit nyomok az arcára, mikor eljutunk odáig, hogy kinek miben is van igaza. Természetesen csak vicceltem, amit meg is osztok a barátnőmmel. Ezek után már annyira elvesztem a tekintetében és abban, hogy itt van velem, hogy muszáj kicsúsznia a számon annak, hogy szeretem. Alig vártam, hogy kimondjam, főleg mikor az elején annyi elutasítást kaptam tőle. Most érzem úgy, hogy tényleg felhőtlenül boldog vagyok és szívesen is viszonozom a csókot, amit kapok tőle. Kezeim lecsúsznak a fenekére, és miközben csókolózunk, közelebb húzom magamhoz. Ha nem az utcán lennénk már rég bevittem volna az ágyba.
- Én szoktam vele találkozni. – Vigyorgok önelégülten, de persze mindezt csak viccből mondom. Természetesen azért sajnálom, hogy jó barátnők és nincs egy kis idejük egymásra. Ilyenkor a fejembe bevillan, hogy talán zavarok és útban vagyok, mert ami szabadidőt velem tölt, azt Monára is fordíthatná, elvégre mi este úgy is együtt vagyunk. Ebbe nem szólok bele, majd Charlotte eldönti, hogy hogyan szeretné beosztani az idejét.
- Még Monának se, mert a végén rá is féltékenynek kell lennem. – Újból mosoly jelenik meg az arcomon, a hangomból hallhatja, hogy nem gondolom komolyan. Igaz érdekelne, hogy miért vannak egymás előtt meztelenül, és még a fantáziám is beindul, de próbálom magam türtőztetni. Elkapom hátulról és magamhoz ölelem, hogy a fülébe suttogjak. Tudom, hogy mennyire a gyengéje így csak azért is ezt teszem vele.
- Ki se tudod szívni a nyakam. – Kötözködök viccből, nem szeretném, hogyha megsértődne, csak hülyéskedek. Szeretném, hogyha nagyon jó kedvünk lenne, bár az enyémet már nem lehet fokozni. Még egy gyors puszit nyomok a szájára, ami elég hosszúra sikerül, de nem érdekel. Elhúzom a számat, ahogy a férfi és női logikánál lyukadunk ki. Tudtam, hogy egyik sem könnyebb, bár úgy hiszem, hogy a miénk egyszerűbb.
- Ágyba reggelit kérek. Túrós palacsintát és kávét tejszínhabbal és fahéjjal. Ja és valami extra mini ruhában kell felszolgálnod!– Titokzatosan mosolygok, mert tudom, hogy ő teljesen másra gondolt. Na meg én is, de azért direkt nem azt mondtam, amit hallani akart. Már most megmozgatja a fantáziámat az, ahogy bejön egy nővér vagy egy pincér ruhában. De tudom, hogy ezt úgy se tenné meg.
- Megoldom. – Újból titokzatos mosoly virít az arcomon, mert biztos vagyok benne, hogy meg tudnám oldani. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy vannak bennem ferde hajlamok, de azért tényleg érdekel, hogy hogyan tudnak menni benne. Szerintem már akkor kitörném a bokámat, mielőtt még fel se vettem.
- Én tőled zsongtam be! – Öltöm ki a nyelvemet, mert tudom, hogy ezzel mennyire tudom provokálni. Csillogó szemekkel hagyom, hogy belém karoljon, majd elindulok vele a cipős boltba. Ahogy belépünk körbe nézek, bár én nekem egyik sem az ízlésem. Odamegyek az egyik cipőhöz, amíg Charlotte nézelődik, én is azt teszem. Felveszem egy barna magas sarkút, bár elég ízléstelen a számomra.
- Nekem? Fogalmam sincs. Próbáld fel, aztán megmondom, hogy jól áll-e. – Rántom meg a vállaimat, majd leteszem azt, ami a kezemben van és leülök a székre, hogy megvárjam a szerelmemet, míg felveszi a cipőt. Csak reménykedni tudok benne, hogy könnyebb lesz nekem válaszolnom.

Sunyin nézek kedvesemre, hogy mennyire önelégülten mosolyog. Azt hiszem, nagyon is látszik rajtam, hogy tetszik nekem és ezt ki is használja. A fejemben azért már ott van a bosszú, hiszen nem fogom csak úgy hagyni magam. Elkapva a derekát magamhoz ölelem és úgy nézek mélyen a szemeibe, pár milliméterre az ajkaitól.
- Nyilvánvaló, mi? Túlságosan is látszik rajtam, hogy mennyire tetszel és ez nem ér. – Suttogom, majd még közelebb hajolok hozzá, hogy összeérintsem a szánkat. De nem adok neki csókot, helyette megharapom az alsó ajkát és úgy húzom el, majd végül egy „gyógy” puszit adok neki. Nem akarom bántani, hiszen tudja is rólam, hogy nem tudnám, csak egy figyelmeztetésnek szántam, hogy ennek még lesz folytatása. Kezeimet csak úgy vonzza a feneke és szeretem is megfogni, mert annyira jó. Gonoszan elmosolyodom, ahogy Monára kerül a sor a beszélgetésünkben.
- Ő lesz a csajom melletted! – Jelentem ki komoly hangvétellel, hogy megijedjen. Bár reményeim szerint ez a kis „viccem”, úgy sem fog sikerülni, már csak azért sem, mert elnevetem magam.
- Csak vicceltem. Nekem csak te kellesz! De most már az ágyig is eljuthatnánk. – Öltöm ki a nyelvemet, mert én – vele ellentétben -, még nem nőttem ki ebből. Most már azért hangoztatom is, hogy mennyire vágyok már rá és arra, hogy végre eljussunk odáig is, hogy magamévá tegyem. Ez a mosolyom, hamarosan átmegy meglepődésbe.
- Tényleg? És miért is? Meztelenül együtt fürödtök? – Találgatok, miközben a fejemben már rég végig játszódott a „film”, ahogy a zuhany alatt vannak ketten. Azt hiszem mostantól meg kell lesnem, hogy Charlotte mit is csinál fürdésnél. Magamhoz húzom hátulról, hogy érezzem. Egy puszit nyomok a fülcimpájára, kezem pedig a hasán pihen.
- Majd meglátjuk! – Suttogom a fülébe, majd egy puszit is nyomok a nyakára, hogy érezze a törődést. Még mindig nem engedem el, egy kicsit így bújok hozzá, majd egyik kezemmel – míg a másikkal a hasánál fogom -, végig simítok a karján, majd összekulcsolom az ujjainkat és újból megszólalok.
- Tudod mit csinálnék most veled? Az ágyban kényeztetnélek, ahogy hozzád bújok és puszit adok. – Suttogom behunyt szemekkel, miközben magamba szívóm mámorító illatát. Talán ez miatt bolondulok meg és csúszik ki olyan is a számon, amit más esetben nem hangoztatnék.
- Minden kívánságod teljesíteni akarom! – Suttogom továbbra is becsukott szemekkel, miközben a homlokomat a vállára helyezem és továbbra is ölelem. Nem is akarom elengedni, de tudom, hogy muszáj lesz, mert még nagyon hosszú nap vár ránk, főleg rám. Ezért cserébe el is mondom, hogy mit kérek tőle.
- Csak egy éjszakára, teljesítheted az urad kívánságát… Megengedem! – Arcomon a mosoly szélesebb lesz, de azért egy puszit is adok az arcára, mert mindezt nem várom el tőle, és ezt ő is tudhatja. Azért a gondolataimban már rég lejátszódott, hogy így hozza be nekem a reggelit, de akkor lehet, hogy a „desszerttel” kezdeném.
Az üzletben csak arra várok, hogy szabaduljak. Még nem is tudom, hogy mire vállalkoztam, de remélem, hogy hamar végzünk és nem kell órákig egy boltban lennünk. Oldalra döntöm a fejemet, ahogy Charlotte felveszi a cipőt és megmutatja nekem. Bár értenék ehhez, akkor sokkal könnyebb és gyorsabb lenne. Sarkon fordulok és megyek három lépést előre, majd visszafordulok, hogy messziről is megnézzem. Nem tudok dűlőre jutni, mert szerintem épp olyan, mint az előző, csak épp ezen nincs minta.
- Hogy érzed magad benne? – Teszem fel az első kérdést, miután közelebb mentem hozzá, hogy ne hallják mások, hogy miről beszélünk. Leülök a székre, amire azok szoktak ülni, akik a cipőt felveszik. Így nézek fel rá.
- Csak egy cipőt szeretnél? Vagy van itt más is, ami tetszik? – Kicsit puhatolózok, hogy vajon egy nő mennyi időt szokott cipővásárlással tölteni. Ha ez ilyen nehezen megy, akkor mi lesz a ruhánál? Félek belegondolni, ráadásul eléggé szólít a szükséglet, így örülök most, hogy ülök, de sokáig biztos, hogy nem fogom bírni.

Szeretem ölelgetni és pont ezért nem engedem el. Magamba szívom mámorító illatát és akaratlanul is lejjebb csúszik az egyik kezem a fenekére. Imádom ha szoknyában van, bár tudom, hogy most, hogy jön majd a tél, így ezt hanyagolni fogja és maximum ahol szoknyában láthatom az a kórház lesz. Amint mond az engem nagyon is bánt, pedig tudom, hogy nem sértésből mondja nekem. Sóhajtok egyet, majd elhúzom a számat.
- Tudom… Akkor nem fájt volna ennyire mikor a legelején állandóan visszautasítottál. – Gondolok vissza a kertben lévő találkozásunkra, amit igaz, hogy tőle hallottam vissza, de hála annak az estének, most együtt vagyunk. Hogy a kedvem visszatérjen és ne azokra gondoljak, amikor elutasított, megharapom az alsó ajkát, azután egyből puszit is nyomok rá. A nevetésre, félre döntöm a fejemet, persze abba nem igazán mennék bele, hogy Charlotte mással kikezdjen, mert én úgy érzem, hogy elég sokat küzdöttem érte.
- De én a barátnőddel tenném. Úgy mond családban marad. – Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, persze eddig azt hittem, hogy ki fog akadni és féltékenykedni fog, de meglepődtem. Megforgatom a szememet, ahogy visszavág arra, hogy miattam nem sikerült még lefeküdnünk. Pedig azt hiszem, hogy volt elég alkalmunk arra, hogy megtegyük.
- Nem is tudom miről beszélsz… - Elsunnyogom az egészet, mert világos a szituáció, rám akarja kenni az egészet. Pedig igazán nem tehetek arról, hogy lázas lettem, mert én még akkor is benne lettem volna a dologban. Még szerencse, hogy nem iszok, mert akkor biztos félrenyeltem volna. Meglepő, mert nem hittem volna, hogy Charlotte valaha is ilyet csinál. Monából még kinézem, de a szerelmemből nem.
- És smároltatok is már? – Viccből azért felrakom ezt a kérdést is, ha már itt tartunk, akkor miért ne tudhatnék meg róla mást is. Bár akkor lehet, hogy egy kicsit megváltozna a véleményem erről az egészről. De most, hogy megtudtam, hogy a zuhany alatt is voltak már ketten, a kulcslyukon fogom őket meglesni. Érdekel, hogy mi történhet kettejük közt, de ha szerencsém van akkor talán Charlotte önként elmondja.
- Miért, mit szeretnél? – Ráncolom össze a homlokomat, ahogy kilyukadunk az ágyban, hogy mit csinálnék vele. Eltudnám képzelni, hogy az egyik este, csak azért lennék vele, hogy körbeugráljam és hozzábújjak. Annyira elvette az eszemet ez a szerelem, hogy minden őrültségbe benne lennék. Épp ezért bólogatok, ahogy visszakérdez, hogy mindent teljesítenék. Tőlem telhetően meg is teszek érte mindent, csak kérnie kell. A témától teljesen elkavarodunk és már az sem egyértelmű a számomra, hogy miért mondja ezt Charlotte.
- Miért sok kívánság, hogy egyszer reggelit és kávét hozz nekem az ágyba mini ruhában? – Kérdőn vonom fel az egyik szemöldökömet, most már a női logikába belezavarodok. Nem értem, hogy ezt miért ne lehetne egyszer teljesíteni, elvégre nem azt mondtam, hogy szolgáljon ki, én meg cserébe természetben fizetek. A boltban üldögélve, járatni kezdem az egyik lábamat, mert azt hiszem, most már kezd kelleni egy mosdó.
- Öhm oké… Akkor mindjárt hozok egy playboyt… - Meredek a cipőre, mert nem igazán mondok sokat nekem azzal, hogy úgy érzi magát benne, mint a többiben. Akkor számomra ez nem is annyira nyerő cipő. Végül odakapom a fejemet, hogy megnézzem mit talált.
- De azzal magasabb leszel nálam. – Nem akarom elrontani a kedvét, de az a sarok meghaladja az én méteremet. Tudom nem nőttem nagyra, de bízok benne, hogy még egy 5 centit növök. Már most látom, hogy hosszú lesz ez a nap.
- És mennyinél van megállás? – Puhatolózok, mert valahogy nem jött össze az előző kérdésem. Most már nagyon kell wcre mennem, így gyorsan megpillantom a cipőjét, majd felállok, hogy lássam. Már most tudom, hogy nagyobb nálam 3 centivel, ami engem zavar.
- Nagyon tetszik? Csak, mert zavar, hogy magasabb vagy nálam. – Osztom meg vele a véleményem, hogyha ennyire kíváncsi rá. Kifújom a levegőt, mert ezzel így nem jutunk dűlőre.
- Elmegyek a mosdóba, addig válogass! – Egy csókot lopok, majd elindulok a wc felé. Nem igazán szeretem a plázákat és hajlamos vagyok bennük eltévedni, de azért reménykedek benne, hogy most sikerrel fogom venni az akadályokat és meg fogom találni.
Amíg nem vagyok ott, addig egy srác, aki nálam 5 évvel idősebb lehet odamegy Charlotte mellé. Ha ott lennék kicsit furcsállnám, hogy mit keres a női cipőboltban, de hát nem vagyok ott. Az idegen srác megáll a nő mellett, majd oldalra tekint és veszi a bátorságot, hogy megszólítsa.
- Hello, baby. Szívesen találkoznék veled máskor is. Gyakran jársz erre? – Vigyorog, ahogy Charlottet végigméri. Van mersze még közelebb menni hozzá és végig simítani az oldalán, hogy aztán a fenekébe markoljon. Ha ütni próbálna, az elől elhajol sőt még el is kapja a kezét. Ha ilyenről nincs szó, akkor továbbra is az intim zónájában marad.
- Meghívlak egy kávéra, aztán hazakísérlek és… Tudod… Csinálhatjuk is. – Lehalkít a végénél, hogy más ne hallja, hogy mit is akar nyilvánvalóan tőle. Az biztos, hogy nem fog elmenni, mert nagyon felkeltette Charlotte az érdeklődését. A fejét kicsit kidönti, hogy megnézze hátulról is a nőt és elismerően elmosolyodik.

Nagyokat pislogok, mikor azzal áll elő, hogy talán még haragszok-e rá, azért mert szinte lelki beteg voltam. Lehajtom a fejemet, mielőtt még válaszolnék, mert át kell gondolnom mindazt, amit most felébresztett bennem. Kezem visszacsúszik a derekára és sóhajtok egyet. Fejemet felemelem, hogy a szemeibe nézhessek, ezáltal megpróbálok nem elveszni bennük. Még most is látszik rajtam, hogy mennyire oda vagyok érte és, hogy meg sem fordult eddig a fejemben, hogy ez miatt haragudhatnék.
- Nem. Eddig se voltam rád mérges. De látom, hogy téged meg zavar valami. Túl fiatal vagyok hozzád, ez bánt? – Vonom össze a szemöldökömet, mert látom rajta, hogy valami baj van. Reménykedek benne, hogy őszintén el fogja nekem mondani, ha már egy párt alkotunk. Túl sokat szenvedtem érte, hogy csak úgy átsiklon a problémák felett. Persze a korkérdést nem tudom megoldani, de talán nem ez a baja. Hogy oldjam a feszültséget, egy másik témát hozok fel, ami számomra nagyon is jó móka lenne, de amint meghallom, hogy szerelmem mit is mond elhúzom a számat.
- De ő megdugna téged. – Szomorodok el egy pillanatra, hogyha az egyik haveromat szervezzük be, az biztos, hogy ágynak fektetné Charlottet. Elkap a féltékenység és a duzzogás, így magam elé nézve a cipőm orrát kezdem el bámulni. Sajnos bármennyiszer gondolom át, igaza van a kedvesemnek. De ezt nem fogom hangoztatni, mert a végén elbízná magát. Én viszont már ott tartanék, ahol már szinte minden fiú, ha egy párkapcsolatba belekezd. Charlotte tökéletesen tudja, hogy hogyan kell elszúrni az ember kedvét, bár tudom, hogy ebben is igaza van. De nem tehettem róla, hogy megfáztam, viszont betegen is képes lettem volna a csúcsra juttatni.
- De a mai nap most egyikünk sem beteg… - Harapom be az alsó ajkamat és nézek rá, ahogy a rejtjeles célzást kinyögöm. Tudom, hogy egyből le fog neki esni, hogy ezzel mit is akarok elérni. Már csak abban reménykedek, hogy valóban nem fog közénk állni senki és semmi. Szám kicsit nyitva marad és elkerekednek a szemeim, ahogy a tudomásomra jut, hogy már Monával csókolózott. Ezt valóban nem néztem volna ki belőle, így azt hiszem, hogy egy pillanatra még a szívem is megállt.
- Ééééss… Több… Is? Szóval… Érted… Más is történt? – Kicsit akadozva, de végül kinyögöm, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy megtörtént-e köztük az, ami általában fiú és lány között szokott. Természetesen itt előjátékra gondolok, bár a gondolataimból nem tudom kiűzni a képet, ahogy ők ketten… Még akkor sem menne, hogyha nemleges választ kapnék.
Sóhajtok egyet, ahogy megint csak titkokba ütközök. Azt hiszem, hogy Charlottenak még nem volt olyan pasija, mint én. Ezért majd jutalmat is fogok követelni tőle.
- Túl toleráns vagyok veled, nem gondolod? Hány barátod fogadott eddig szót neked, anélkül, hogy kérdezősködött volna? – Teszem fel a kérdést, mert kíváncsi vagyok, hogy csak nekem van ilyen megtiszteltetésem, vagy eddig valamennyi barátjával is eljátszotta ugyanezt. Természetesen ebbe még Monát is beleértem, mert megmondta Charlotte, hogy ne kérdezősködjek a múltjáról és nem is teszem. Nagyon meglep azzal, amit mond. Egyszerűen kezd elszaladni vele a ló és azt hiszem, hamarosan a sarkamra kell álljak, mert a végén azt fogja hinni, hogy ő hordja a nadrágot.
- Akkor miért tennéd meg? Azt hittem, hogy ellenállhatatlanok a szemeim. – Vigyorgok rá csillogó szemekkel. Fogalmam sincs, hogy mit akar még tőlem, amiért ezt a csekélységet megkaphatnám. Ahogy egy helyben ülök és figyelem szerelmemet, ahogy válogat, elfog az unalom.
- Hogy nézzem a csajokat. – Rántom meg a vállaimat, ennél egyszerűbb nem is lehetne. Ő a cipőket nézegeti, én meg a lányokat. Mindketten elégedettek lennénk, kivéve, ha Charlotte nem olyan cipőt akarna venni, amivel nagyobbnak látszik nálam. Nem akarom megsérteni, de ha már a véleményemet kérdezte, akkor el is mondom neki. Mivel már nem bírom tovább, ezért felállok és kisétálok az üzletből, hogy egy mosdót találjak. Eközben, egy férfi kezdi becserkészni Charlottet.
- Szeretnék veled moziba menni, mert jól nézel ki. – Sóhajt egyet, ahogy kerek-perec megmondja, hogy mit akar tőle. De azért megmarad a rosszfiús énjénél és belemarkol a fenekébe. Megnyalja az alsó ajkát, ahogy Charlotte nem tesz semmit, csak odébb lép. Egy lépéssel közelebb lép hozzá.
- Jó a segged, egy italt megér. A közelben van egy kocsma… - Tovább erősködik, majd ahogy meghallja, hogy van barátja, szinte meg se rezzen. Úgy tesz mintha nem is hallotta volna. Egyik kezével végig simít a nő derekán.
- Az nem számít. Amiről nem tud, az nem fáj neki. – Jelenti ki magabiztosan, de továbbra sem tágít Charlottetól. Kíváncsi arra, hogy mikor fogja beadni a derekát, elvégre félnivalója nincs, mert ahogy körbepillant sehol sem látja a híres-neves barátját. Ebből a következtetés, hogy egyedül van.

Átfut a gondolat az agyamon, hogy talán haragudnom kéne rá, de nem megy. Azért is hajtom le a fejemet, hogy tiszta fejjel tudjam átgondolni. Picit húzni szeretném az időt, amíg szívem hevesen ver. Próbálom lenyugtatni, de Charlotte mellett soha sem tudom. Dűlőre jutásomat úgy jelzem, hogy a szemeibe nézek. Azt szeretném, ha látná, hogy az én szemeimben a szerelem csillog. Kicsit megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, majd jobb kezemmel nem bírva ki, végig simítok arcélén. Egy apró puszit is lehelek az arcára, majd újból felveszem a szemkontaktust.
- Akkor mi bánt? – Döntöm oldalra egy picit a fejemet és reménykedek abban, hogy továbbra is a szemeimbe néz. Láthatja, hogy szeretném, ha őszinte lenne velem és megosztaná azt, ami bántja. Arcvonásaim egyből vidámabbra húzódnak, amikor viccelődni kezdek vele. Nem hittem volna, hogy visszafelé is elsülhet, így csak pislogok, mikor az én barátomat felhozza és, hogy szerinte én mit tennék Monával. Sóhajtok egyet, nem akarok vele veszekedni, de azért elmondom a véleményem.
- Mona jó csaj, de nem csalnálak meg vele. Én csak arra gondoltam, hogy vele aludnék meg ilyenek. Nem feküdnék le vele, meg sem fordult a fejemben, becsszó. – Mélyen a szemeibe nézek, hogy elhiggye. Bár a fejemen átfutott, hogy nem fog hinni nekem, hiszen én is fiúból vagyok. A konfliktus elkerülése miatt, nem is hozom fel többet ezt a témát. Nagyon sokat vártam és szenvedtem azért, hogy Charlotte az enyém legyen, nem áll szándékomban elrontani. Mindezt elmondanám neki, de úgy hiszem, hogy a szemeimből tükröződik. Kezeimet a derekára helyezem megint, hogy közelebb húzhassam magamhoz és számmal elérjem a fülét.
- Lerövidíthetjük… - Pajkos hangomból tudhatja, hogy mire célzok, bár én meg azt tudom, hogy nem fogja itt hagyni a cipőboltot, amibe bele kell törődnöm. Szemeim felcsillannak, ahogy meg tudom az egyik kis titkát. Nem tagadom, lejátszódott a fejemben, hogy mit is művelhetnének egymással, amit szerintem Charlotte lát is rajtam. Azért kicsit csalódott vagyok, hogy izgalmasabb nem történt köztük.
- De miért? – Vonom fel az egyik szemöldökömet. Izgatott vagyok és ezt a lábam dobolásából le lehet szűrni. Szívem egyre jobban kezd el verni, ahogy szemeimmel levetkőztetem Charlottet. Fel vagyok pörögve, de nem attól, hogy vásárolunk. Alig bírom magam visszafogni, de mégis meg kell tennem, tekintettel vagyok a szerelmemre.
- Én is szót fogadtam és eddig is csak aludtam veled. – Elhúzom a számat, hogy már lassan kezdek beleőrülni a szex hiányba. Beletörődően sóhajtok egyet, majd elengedem, hogy tudjon válogatni, hogy minél hamarabb eljussunk az ágyig. Már azt a pontot várom a legjobban, de tudom, hogy kínszenvedés lesz addig. Nagyon provokál, amit már most látok, hogy nem lesz jó vége. Ezt szerintem ő is tudja, mert látszik rajtam, hogy a wc-be is bevinném.
- Azt hittem, hogy tetszenek a szemeim. – Felnézek rá ültő helyzetemből, majd egy olyan dolog csúszik ki a számon, amit jobb ha nem tudott volna meg. Gonosz mosolyra húzódnak az ajkaim, majd felállok, mert a lábam már nagyon járt. Újfent elkapom a derekát, hogy magamhoz húzzam.
- De! Nagyon is elég vagy! – Jelentem ki és, hogy vágyfokozó legyek, bele is markolok a fenekébe. Ezek után engedem csak el, hogy elvégezzem a dolgomat. Meg sem fordul a fejemben, hogy addig Charlottera rámászik egy fickó. Épp a kezeimet törlöm a nadrágomba, amikor meglátom, hogy megmarkolja a szerelmem fenekét. Szinte látható füstöt fújok ki az orromon, és még a füleimből is gőz jön. Annyira felhúzott ez a látvány, hogy elkapott a féltékenység. Belépek, majd félrelököm, hogy ne legyen ilyen közel hozzá.
- Hagyd békén a csajom! – Jelentem ki idegesen és mint egy felbőszült bika lépek hozzá közelebb, mire csak kinevet. Kicsit kidől oldalra, hogy Charlottera nézhessen és engem figyelmen kívül hagyhasson.
- Komolyan ezzel a gyerekkel jársz? – Nevet továbbra is, ahogy engem próbál megalázni. Igaz kicsit szíven ütött, de a féltékenység elvakítja az elmém.
- Mi van?! – Lépek még közelebb hozzá, mire a srác arca is megkomorul. Pillanatok alatt elkapja az ingem gallérját és a cipős polcnak nyom. Felszisszenek, ahogy hátam a polcnak ütközik. Még pár cipő le is esik a helyéről.
- Az van, hogy útban vagy kisgyerek! – Dühtől elfojtva válaszol egyenesen az arcomba. Már épp ütnék, mikor lerángatja rólam egy biztonsági őr és egy dolgozó.
- Itt nincs verekedés! Távozzon! – Egymás szemébe nézünk, amíg a szájáról le nem olvasom, hogy „még számolunk”. Nem mintha félnék tőle, de most nagyon is örülök, hogy közbe avatkozott egy biztonsági őr. Sóhajtok egyet, még mindig féltékeny vagyok, ami látszik is rajtam. Leülök a székre, ahol eddig is ültem, mielőtt még el nem mentem és duzzogni kezdek. Eközben a dolgozó visszarakja a cipőket, majd magunkra hagy. Agyamat még a vörös füst árnyékolja, így nem igazán foglalkozok most senkivel és semmivel.

Lelkem megkönnyebbülését érzem, amint Charlotte szavai megütik a füleimet. Halványan elmosolyodok, szemeim tükrözik a szerelmet, amit iránta érzek. Egyik kezemmel finoman az arcához nyúlok és a füle mögé tűrök egy hajtincset. Kezemet visszacsúsztatom az arcára és hüvelykujjammal cirógatni kezdem. A fejemben összeállt már az, amit mondani akarok, de a szám még nem akar engedelmeskedni, hogy ezek a szavak el is hagyják. A másik kezemet a derekára helyezem, majd azzal a kezemmel, ami az arcán van, lecsúszik az állára, hogy felemelhessem a fejét, hogy a szemeibe nézhessek.
- Imádom mikor féltékeny vagy! – Jelentem ki, majd a halvány mosolyom, egyre szélesebb lesz az arcomon. Közelebb hajolok hozzá, hogy egy apró és finom puszit nyomjak édes ajkaira. Hátrahajolva még mindig próbálom tartani a szemkontaktust. Ha ez sikerül, akkor hagyom magam elveszni azokban a gyönyörű szemekben. Végül mindezt abbahagyom, hogy tudjon vásárolni, ha már azért vagyunk itt. Egyből ráemelem a tekintetemet, mikor egy újabb féltékenységi rohamot hallok tőle. Újból mosolyra késztet, hiszen, annyira szeretem, mikor felháborodik.
- Hogy kipróbáljam! De, aludhatunk hárman is együtt… - Szemeimben a rajongás fénye megváltozik valami egészen mássá. A titokzatosságot olvashatja ki belőlük, hogyha jól figyel. Gondolataimban már ezerszer lejátszódott a történet, ahogy én középen fekszek a két lány meg hozzám bújik. Ettől még a szívem is hevesebben kezd el verni a mellkasomban. A beleegyezésnél, csak még gyorsabban kezd verni a szívem, ami csak érte dobog, de egy pillanat elmúlása után, szemeim kikerekednek.
- De ti, nem is aludnátok… - Elszomorodok, már egy cseppet sem annyira érdekes a dolog, mint néhány perce. A haverjaimra gondolva, biztos vagyok benne, hogy ők nem aludnának. Nyelek egyet, majd leplezve a féltékenységemet a szemeibe nézek.
- Oké! Legyen! Válassz valakit a baráti körömből! – Hangom komoly, nem ismer viccet. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit is reagál erre, így minden rezdülését figyelemmel követem. Hiába húzom magamhoz közel, hogy kicsit játszadozzak vele, minderre csak egy halk kacajt kapok cserébe. Elhúzom a számat, hogy lássa ez most rosszul esett. Letekintek közénk, ami csak arra megy ki, hogy a dekoltázsát figyelhessem.
- Pedig komolyan mondtam. – Mikor újból találkozik a tekintetünk, mintha megfagyna a levegő köztünk. Érzem, hogy be kéne fejeznem a provokálását, mert tudom, hogy ebből semmi jó nem fog származni. A magyarázatára bólintok egyet, ezzel igazat adva neki. Igaz a fantáziámban már rég megtörtént az, amit tagadnak. Viszont ez végett valami szöget ütött a fejemben, amitől nagyon is elszomorodok.
- És ha mi szakítunk, akkor nem is lehetünk barátok? – Nézek a szemeibe, hangomban eléggé nagy a kétségbeesés. Ebből tudhatja Charlotte, hogy a szakítás után sem akarom elveszíteni, bár ez még így korai. Sóhajtok egyet és megpróbálom a fejemből ezt kiűzni, hiszen boldogok vagyunk most együtt. Leülök a kis székre, ami a cipőpróbálás miatt van itt. Innen nézek fel szerelmemre, hogy lássam, milyen cipőket néz ki és véleményt is tudjak mondani, hogyha kell.
- Két hónap neked az első pillanatnak számít? – Ráncolom a homlokomat, mert már együtt vagyunk két hónapja és nem történt még semmi. Értetlenség csillog a szemeimben, addig amíg a kíváncsiságomat ki nem elégíti. Érdekel, hogy mit is válaszol és tudhatja már rólam Charlotte, hogy nem kötözködésből tettem fel a kérdésemet. Egyből felpattanok és elégedetten elmosolyodok, amikor a szemeimről lesz szó.
- És mi tetszik rajta? – A mosolyt nem bírom levakarni az arcomról és a végtelen csillogás sem akar megszűnni a szemeimben. Közel vonva magamhoz adok választ a kérdésére, mire megpillantom azt az önelégült mosolyt az arcán. Bele is markolok a fenekébe, majd egy puszit után magára is hagyom, hogy elintézzem a dolgom. Visszatérve, kicsit ledöbbenek, így rá is támadok arra a srácra, aki fogdossa Charlottet. A kérdése, amit a kedvesemnek intéz, engem is ledöbbent, de a féltékenység nagyobb úr bennem. A polcnak taszítva, szisszenek fel a hátam végett, mert eléggé beleállt az egyik polc él a csigolyáim közé. Amint elvezetik, leülök a székre, hogy duzzogjak és egyben le is nyugodjak. A szerelmem szemeit látom magam előtt, ahogy leguggol elém és megfogja a combjaim. Egyből elszáll minden mérgem, de ahogy őt látom, nagyon nem tetszik. Felhúzom az egyik kezénél fogva, ezzel jelezve, hogy üljön az ölembe, majd megölelem, amint ez megtörtént.
- Ne butáskodj! Nincs veled semmi gond. Arról meg igazán nem tehetsz, hogy te vagy a világ legbombázóbb csaja! – Még az elején próbálom megnyugtatni, simogatva egy kicsit a hátát és a karját. A végére már a hangom is vidámabb lesz, főleg ahogy felnézek a szemeibe és vigyorgok. Kifújom a levegőt, majd fejemet visszanyomom a melleihez és egy picit még ölelem, majd elengedem.
- Na, válogass, mert soha sem fogunk otthon romantikázni! – Adom ki neki az utasítást, immáron nagyon is vidáman. Hagyom, hogy felkeljen rólam és válogasson, közben a szemeimet én is végig futtatom a cipőkön, bár nekem egyik sem nyerte el a tetszését.

Nagyon jó látnom azt, hogy Charlotte arcán mosoly van. Szemeim ettől el is kezdenek csillogni, és nem hagyom abba az arcának a cirógatását, csak akkor mikor arra lesz szükségem, hogy felvegye velem a szemkontaktust. Őszintén elmondok neki mindent, mire ugyanezt kapom vissza. A mosolyt nem is lehetne eltüntetni az arcomról, még ha akarnám se. Annyira jól esik az, amit mond, hogy csak egy jól esően sóhajtok egyet.
- Szinte mindent? Én elhagynám azt a „szintét”! – Meglepődök nem is kicsit, majd kijavítom, miközben ujjaimmal idézőjelet formálok a szót illetően. Szeretném, hogyha Charlotte is észrevenné rajtam, hogy mindent imádok benne és nem akarom, hogy megváltozzon, a féltékenységet illetően. A puszi, amit viszonoz, teljesen a rózsaszín ködbe lök. Ahogy a szemeit nézem, teljesen azt érzem, ahogy a felhők közt úszkálok.
- Teljesen megbabonázol és elcsábítasz! – Szinte magamon kívül mondom, ahogy hagytam magam elveszni a szemeiben. Nem vagyok egy papucs barát, de a szerelem eléggé megváltoztat és olyanra kényszerít, amit soha sem mondanék és csinálnék magamtól. Ez is csak pár pillanatig tart, amíg szívem visszaáll a normális tempóra és végig hallgatom, amit mond. A szavak, amik elhagyják a száját, úgy érik a füleimet, mint egy hideg zuhany. Kicsit el is szomorodok, hiszen nincs ebben semmi. Elhúzom a számat és sóhajtok egyet, mielőtt megszólalnék. Mivel a veszekedést kerülni szeretném, ezért jól megfontolom, hogy mit mondok.
- Csak Monával! De ebben nincs semmi. Ez tökre olyan, mintha egy együtt filmezés közben, elaludnánk a kanapén. Nem számít megcsalásnak! Bár nem tudom, hogy ez miért nem tetszik neked, de ha ennyire nem akarod, akkor mindegy. Nem fogok vele aludni! – Próbálom neki megmagyarázni, hogy másból is származhat együtt alvás, nem csak előre tervezésből. A végére már megadom magam, és megrántom a vállaimat. Rosszul esik, hogy ennyire nem bízik bennem, épp ezért fordítom el a fejemet, hogy ne lássa a szemeimben.
- Igen, mi aludnánk! – Jelentem ki magabiztosan, ahogy épp újra felé fordulok. Arcomon értetlenség ül, hogy miért ennyire nehéz ezt megérteni. Kezdek belefáradni és inkább magam elé kezdek el nézni, hogy tovább lépjünk a témán. Azt hittem, hogyha beleegyezek, hogy mással aludjon, akkor egészen más reakciót fog kiváltani belőle. Nem erre számítottam.
- Nem erről van szó! – Vágok közbe, majd csak végig hallgatom, hogy mit akar ebből kihozni. Ahogy elnézem a veszekedést nem fogjuk elkerülni, mert nagyon annak a határán vagyunk.
- Nekem igen is sokat jelentesz és fontos vagy! De nem fogom megtiltani, hogyha mással akarsz aludni. De Mona a barátnőd és már tök régóta ismered. Szerintem pontosan tudod azt, hogy nem fog rám mászni, és én sem rá. Én viszont tudom a haverjaimról, hogy simán kihasználják a helyzetet, hogy több is legyen, mint alvás. De tudod mit, inkább hagyjuk. Felejtsd el, amit mondtam! Akkor még Monát is kerülni fogom, hogy jó legyen! – Hangomban némi sértettség hallatszódik, kezeimet meg összefonom a mellkasom előtt. Pontosan tudom, hogy Charlottenak sem esik jól, de mégis makacs vagyok, hogy neki adjak igazat és befejezzem. A szakítást csendben és figyelmesen hallgatom végig, bár nem nézek a szemeibe, és még csak rá sem – még mindig az előbbi sértettségem miatt -, csak akkor, mikor befejezte és én jövök a válasszal.
- De a kezelő orvosom vagy! Ha ajtócsapkodással lenne vége, akkor is kell találkoznunk és beszélgetnünk. Mellesleg, ha szakítás lenne a vége, úgy is visszaszereznélek! – Rántom meg a vállaimat egy önelégült vigyorral az arcomon. Ilyen hamar elszállt belőlem az előbbi sértettség és duzzogás. Most már a tekintetem őt követi, ahogy mozognak az ajkai, és elhagyja egy szó a száját. Kérdőn felvonom a szemöldökömet és úgy pislogok rá, mint aki még soha sem hallotta ezt a szót.
- Akkor nem nagyon értem, hogy mi a gond. Nem bízol bennem? Vagy még mindig azt hiszed, hogy megdugni akarlak, hogy egy strigula, trófea legyél? – Direkt használok ilyen szavakat, hiszen sejtem, hogy valami ilyesmi gondja lehet, amiért a kapcsolatot is ellenezte. Elég sokat szenvedek vele, és most már kezdem belátni, hogy nem ér semmit az én akaratom, ez pedig nem tetszik. Szemeimmel pont azért nézem, hogy mindezt kilássa belőle.
- Például mi? – Érdeklődve tekintek rá, hiszen ez érdekel. Tudom, hogy elég sok mindent ki lehet olvasni a szemeimből, ezért nem nagyon szeretek belenézni az emberek szemeibe. Túl hamar lebukok, és ez most nyilvánvalóvá vált Charlotte előtt. Egy kis kellemetlenség után, újra érezhetem szerelmem mámorító illatát és sima, puha bőrét. Simogatom a hátát és a karját, ahogy fokozatosan megnyugszok mellette. Felnézek a szemeibe, ahogy megint elkezdi magát ostorozni, mire közbe vágnék, de meghallom a végét, így elharapom a mondatom elejét.
- Dehogy teh… Bár arra a kárpótlásra én is kíváncsi vagyok! – Vigyorogva, csillognak a szemeim és mindjárt ki lehet belőlük olvasni, hogy eléggé beindult a piszkos fantáziám a kárpótlást illetően. Hagyom, hogy felálljon és tovább nézelődjön. Igaz szerettem volna ezt a mondatát előbb is hallani, bár tudom, hogy csak ez miatt a fickó miatt mondja.
- Eddig akartam ezt a mondatot hallani, de aztán rájöttem, hogy fontos neked a vásárlás. Egy ilyen hülye idiótától meg ne menjen el a kedved! Szívesen megvárom, amíg kedvedre nézelődsz és ami megtetszik, azt megveszed. Elvégre még a ruha bolt is rád vár! – Nézek rá, őszintén elmondtam a véleményemet, mert tudom, hogy ezt a napot a vásárlásnak akarta szentelni. Ezzel is csak a tudtára akarom hozni, hogy türelmes vagyok és képes vagyok miatta még plázázni is és kivárni a soromat, hogy végre kettesben legyünk az ágyban.
- Viszont, ha tényleg nem akarsz tovább cipőket nézni, akkor menjünk el enni, mert éhes vagyok! – Állok fel a székből, hogyha valóban tartja magát az előbbi kijelentéséhez, miszerint elég volt neki ennyi. A hasam kezd korogni, hiszen reggelizni, sem reggeliztünk. Csupán csak rávárok, hogy mondjon valamit, mi legyen.