Név: Maximilian Alexander Del Vecchio
Becenév: Max (csak erre hallgatok)
Kor: 18
Születése hely, idő: 1994.08.02 / Florida, USA - Miami
Tartózkodási hely: Las Vegas, Nevada, USA
Csoport: szenvedélybeteg
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem:Egy szó is elég, hogy jellemezzem magamat: tökéletes. Ezen nincs mit ragozni, így van. Van pár idióta, akik ezzel nem értenek egyet. Azt hazudják, hogy vannak rossz tulajdonságaim is.
Néhányak szerint mohó vagyok és mértéktelenül fogyasztok piát, füvet, kokaint, cigit és amit a dílerem ajánl. Nem vágom mi a baj ezzel. Az élet azért van, hogy élvezzük és azt tegyük, ami boldoggá tesz, nem?
Valaki azzal vádol, hogy mértéktelenül szórom a pénz fölösleges dolgokra. Ez színtiszta hazugság. Mindig csak létfontosságú cuccokra költök. Ki az aki meg tud maradni egy éven keresztül egyetlenegy kocsival, tévével vagy iPaddel?
Olyan is akad, aki a hűségemet kritizálja. Egyszerűen csak szeretem a változatosságot. Szerintem annak van baja, aki hosszú hónapokig vagy akár évekig képes egy nőt elviselni.
Egyesek lustának neveznek. Tényleg akkora bűn, hogy arra bízom a házimunkát, akit azért fizet az apám? Vagy hogy mindenhova ahova betévedek ugráltatom a személyzetet? Azért vannak, ezért tartjuk őket.
Egy valamit megtanultam az életben. Minden embernek van ára. Még azoknak is, akik játsszák a büszkét és a szentet. Egy bizonyos összeg után mindenki kezes bárányként viselkedik.
Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb hülyeség, amit valaha rám mondtak, hogy nagyképű vagyok. Csupán realista. A földön körülöttem élők nagy része szánalmas lúzerekből áll. Most tehetek én róla, hogy különb vagyok náluk?
Külső: Száznyolcvan centi magas vagyok, sportos testalkattal. A szemem és a hajam barna színű. Az utóbbit zselézve hordom. A pólóm, a gatyám, a cipőm egytől egyig a legfelkapottabb márkákból vannak. Soha nem hordok egy ruhát kétszer, amit egyszer felvettem az már mehet is a kukába. Néha órát is hordok a csuklómon csak úgy díszként. A mobilokat ritkábban cserélgetem, de biztos lehetsz benne, hogy ha kiadnak egy új szériát azt nálam látod meg először. Röviden ennyit tundék mondani. Amelyik csaj nem indul be tőlem az vak vagy leszbi.
Előtörténet: Az emberek többsége, ha meglátja a verdámat, a cuccaimat vagy a kecómat, azt hiszi, hogy tökéletes életem volt. Mindenki irigyel, mert úgy gondolják, én mindent megkaptam, amit csak akartam. Totális tévedés. Lehet, hogy pénzes családba születtem, de attól még keményen meg kellett dolgoznom mindenemért, amim most van.
Na jó, kezdjük is az elején. A floridai Miamiban születtem kicsivel több, mint tizennyolc évvel ezelőtt pont az őseim válásának közepén. Igen, ennél a résznél mondják azt sokan, mennyire sajnálnak, pedig egyáltalán nem rázott meg a dolog, mivel frissen kipottyantva halvány fingom nem volt róla, mi folyik körülöttem. Sőt így még jobban is jártam. Az elvált szülők mindig a kölykük kegyeiért versenyeznek és ez nálunk se volt másképp.
A bíróság a jogi szarságok után végül anyámnak ítélt engem. Amúgy ez az egész válás dolog az ő hibája volt. Nem vágom, minek kellett annyira felfújni, hogy az apám megfektette a legjobb barátnőjét, a házvezetőnőt és a cég alkalmazottainak a felét. Sose értettem a nőket.
Ennek ellenére, ahogy emlékszem kissrácként elég jól kijöttünk. Legalábbis mikor láttam. Az ideje nagy részét az irodájában és üzleti utakon töltötte. Nekem meg addig a dadáim rusnya képét kellett bámulnom. Már akkoriban is rühelltem, ha valaki meg akarta mondani mit csináljak. Egyiknek se sikerült betörnie, pedig nagyon elszántan próbálkoztak. A nagy részük nem maradt a háznál csak maximum fél évig. Állítólag a kibírhatatlan viselkedésem miatt menekültek tőlünk. Nem értem mi volt a bajuk velem, pedig én nagyon jól szórakoztam a társaságukban. Valamelyiket forró teával öntöttem le, volt akinek a kezére csaptam az ajtót, párat belöktem a medencébe és néhányat sípcsonton is rúgtam. Ha az etikettre és hasonló szarságokra nem is, de káromkodni sikerült megtanítaniuk.
Anyám persze nem hagyta büntetlenül ezt az ügyet. Minden ehhez hasonló apró csínyért keményen megfenyített. Például a szobámból elvitt két tévét, így már csak három képernyőn tudtam nézni az adást. Elég nagy szívás, mert így nem tudtam minden testhelyzetből nyomon követni a gagyi meséket, amiket akkoriban néztem.
Tudom, ez is megrázó, de volt rosszabb is. Egy idő után már csak akkor vette meg nekem a legújabb videojátékokat, mikor azok a boltok polcaira kerültek. Azelőtt a japán kapcsolatait kihasználva mindig a piacra dobás előtt beszereztette nekem. Ez az egész egyébként az új férje hibája, aki telitömte az agyát olyan faszságokkal, hogy túlságosan el vagyok kényeztetve és rendes nevelést kéne kapnom. Azt mondta, nem nyugszik, amíg nem leszünk igazi filmbe illő nyálcsorgató család.
Az a csökött agyú még a lefekvési és a felkelési időmet is megszabta. Plusz megtiltotta, hogy a szolgák felhozzák a kaját a szobámba. Le kellett mennem és együtt ennem vele és az anyámmal. Még arra is rákényszerített, hogy imádkozzak kajálás előtt.
Mikor betöltöttem a hatodik évemet, lepasszoltak Miami egyik legjobb hírű magán sulijába. Kurvára nehéz volt megszokni, hogy másokkal kelljen egy termen osztozni meg, hogy a tanár háromnegyed órán keresztül olyan idiótaságokról dumál, amik nem érdekeltek. Jó, elismerem írni és olvasni tudni tényleg nem árt, de mi a fasznak a matek? Semmi szükség rá az életben. Bemegyek a boltba, lehúzzák a hitelkártyámat és kész. Semmi szükség a számokra. A spanyolról ne is beszéljünk. Tanuljon meg mindenki angolul és a probléma le van tudva.
Talán nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, nem tartoztam soha a stréberek közé. Ennek ellenére minden tanár megjegyezte a nevemet. Anyám gyakori vendége volt a diri néninek. Komolyan többet találkoztak egy év alatt, mint a nagyival az elmúlt évtizedben. Az állítólagos magatartásproblémáim miatt hívatta be állandóan, pedig én nem voltam rossz csak színt vittem a dögunalmas hétköznapjaikba. Ezért igazán kaphattam volna legalább egy mellszobrot a tanári elé, de helyette inkább kibasztak.
Hét év alatt kilenc sulit jártam meg, míg végül a nevelőapám úgy nem döntött, magántanuló leszek. De nem volt elég neki, hogy a házhoz jöttek a tanárok és elrontották a napjaimat, még egy pszichológust is felfogadott. Az a vén kuruzsló állandóan idiótaságokat kérdezett és hülyeségeket próbált belemagyarázni a tetteimbe.
Az otthoni helyzetem még rosszabb lett. Már alapvető szükségleteket vontak meg tőlem. Minden cuccomat legalább egy hétig kellett használnom mielőtt kidobtam és újat kaptam volna. Plusz le lettem tiltva a korhatáros akciófilmekről és a valóságshowkról, mert a dilidoki szerint eltorzítja a személyiségemet vagy mit. És még az aspeni síelést is ki kellett hagynom, hogy behozzam a lemaradásomat az anyaggal. Komolyan ember az ilyen?
Ezek után naná, hogy jobban bírtam azokat a napokat, mikor apámnál voltam. Az egyetlen szar dolog nála a bátyám volt, akivel ugyanannyit próbált foglalkozni, mint velem. Egyébként csak féltesó volt apám kettővel anyám előtti nejétől. Őt leszámítva tényleg jobban éreztem magam apám házában Kaliforniában. Ott végre visszakaptam a szabadságot és egy dolog elérésez nem kellett napokig vernem magam, hanem rögtön megkaptam. Egy idő után könyörögtem neki, hogy vigyen el abból az őrültek házából, ahol anyám és a palija kínoztak. Ő pedig ezen felbuzdulva újraindította az elhelyezési pert. A bíróság előtt természetesen elmondtam az igazat, miszerint anyám pasija rabszolgakörülmények között tart. Bár apám ügyvédje kérésére egy kicsit kiszíneztem a sztorit.
Végül apám nyerte az ügyet, így végre otthagyhattam a koncentrációs tábort és átköltözhettem Malibura.
Ott kezdtem el gimibe járni. Már gólyaként elég népszerű voltam. Rengeteg haverom volt és minden bulira meghívtak. Az irigyek szerint azért, mert én rendelkeztem a legvastagabb szülőkkel és apám volt a suli fő támogatója, de szerintem csak a személyes varázsom tette. Még a kosárcsapatba is bekerültem, ahonnan amúgy három hónap után ki is vágtak, mert csak minden második edzésen jelentem meg. Mit nem lehet azon érteni, hogy vannak fontosabb dolgaim is?
Az első félév végére már minden éjszaka buliztunk a spanokkal. Az egyik végzőstől vettem hamis személyit, így a klubkokban kiszolgáltak piával meg cigivel. (Még jó, hogy akkor már elég magas voltam, hogy idősebbnek tűnjek) Ráadásul összeismerkedtem pár arccal, akik tudtak füvet meg kokszot szerezni. Az esetek túlnyomó részében nem tudom hogyan, de végül otthon ébredtem fel. Néha pedig valamelyik haverom házában köszöntött rám a reggel.
Az elején még azt mondtam apámnak, hogy átmegyek tanulni haverékhez, de egy idő után már nem kérdezte hova megyek. Szerintem nagy ívben leszarta mit csinálok vagy kivel. Az ő figyelmét az éppen aktuális nője kötötte le. Őket általában havonta cserélgette.
Mindig is csodáltam, hogy tud egyszerre ilyen sok időt tölteni egy csajjal. Nekem soha nem ment egy-két alkalomnál tovább. Gólyaként még randiztam és igyekeztem megjátszani a romantikus srácot, mert akadtak olyan szentéletű szüzek, akiket csak ilyen hosszú tortúrák után lehetett megdugni. Egy idő után, mikor a suliban kihalt a „jó nő és még szűz”nevű veszélyeztetett faj, már nem láttam értelmét ennek a fölösleges nyáladzásnak.
A második gimis évemben sokat hiányoztam. Amikor pedig bent voltam, akkor vagy kurvára másnaposan vagy betépve ültem végig az órákat. Egy idő után rájöttem, hogy sokkal elviselhetőbb a sulis hajtás egy kis fűvel, ezért akkor is előszeretettel kezdtem használni, mikor a nap még fent volt. Plusz tökélyre fejlesztettem azt a módszert, hogy úgy húzzam meg a Jack Danielst, hogy a tanár ne vegye észre.
Egy idő után rájöttek, hogy nem vagyok teljesen józan és felvették a kapcsolatot apámmal. (Igen, természetellenesen vidám voltam bioszon ez már önmagában mutatja, hogy valamit szívtam.) Mindig azzal védekeztem, hogy csak egyszeri alkalom volt és többet nem fordul elő. Apám benyalta ezt a szöveget, a diri pedig nem rúgott ki, mert félt hogy elveszti azt az összeget, amit tőlünk kap. Viszont, mikor füvezés közben majdnem felgyújtottam a gondnok szobáját már nem viselték el a jelenlétemet.
Az év további részét megint magántanárokkal kellett befejeznem. Ez viszont nem akadályozott meg abban, hogy esténként továbbra is a haverokkal lógjak és azokon a napokon, mikor apám nem volt otthon bulikat szervezzek a házba.
Ez egészen nyár elejéig tartott. Akkor apám elém állt és szemembe vágta azt az idiótaságot, hogy nekem segítségre van szükségem. Azzal indokolta, hogy már nem bírja nézni, ahogy minden nap részegen vagy betépve kóválygok a házban és mindent lehányok, ami az utamba kerül. Ok, tényleg voltak ilyen helyzetek, de ez teljesen normális. Le merném fogadni, hogy mielőtt megvénült, ő is ezt csinálta.
Ezzel már nem sikerült meghatnom, ezért anyámmal közös döntéssel bezártak a Malibu Horizon nevű rehabra. Naná, hogy sok év óta először pont egy ilyen szar döntésben értenek egyet.
Kurvára rühelltem azt a helyet! A sok pszicho mókus, az idióta terápiáikkal meg a sablonos dumáikkal. Egy idő után, viszont feladtam a harcot és belementem a játékba, mert rájöttem, hogy minél hamarabb jutok ki onnan annál hamarabb találkozhatok drága mexikói barátommal, tequilával.
Augusztus első napján ki is jutottam az elvonóról. A tizenhatodik szülinapom így egyben egy „Üdv újra itthon” buli lett. Az egészet az apám és az akkori nője szervezték. (Asszem Katynek hívták, de nem vagyok bene biztos, mert a bemutatkozásnál a nagy szilikoncsöcsei elterelték a figyelmemet).
A szervezés elég gáz volt, jobban is kitehettek volna magukért. A tűzijáték, az artisták meg a hatalmas emeletes torta, amit bikinis modellek hoztak még el is ment, de igazán kaphattam volna egy légi bemutatót is meg mondjuk pár tigrist. Az apám olyan sóher volt, hogy csak valami slágerlista középmezőnyébe tartozó gagyi rappert hozott, pedig előre szóltam hogy nekem Snoop Dogg vagy legalább Jay Z kell. Az ajándékról meg ne is beszéljünk. Első kocsimnak az új Lambot akartam, ehelyett kiszúrják a szememet egy Maseratival. Még szerencséjük, hogy pár napra rá megkaptam a Lamborghinit is.
Az egész eseményt alkoholmentesre tervezték, de szerencsére a haverjaimnak sikerült becsempészniük némi piát, így a rehabról való hazatérés alkalmából végre újra kiüthettem magam.
A buli után apám azt vette a fejébe, hogy rám fér egy kis környezetváltozás, ezért befizetett egy teljes tanévnyi barcelonai nyelvtanfolyamra. A kilenc hónap alatt nem sok spanyol tudás ragadt rám, de legalább megtudtam, hogy az európai nők tényleg másként nyögnek szex közben, mint az amerikaiak. Ezért már megérte kimenni.
A végzős évemet egy hollywoodi suliban töltöttem. Csak egy évig lehettem ott, de tartalmas ismeretségekre tettem szert. Főleg a szurkoló csapat tagjaira tettem mély benyomást. A szalagavatóra és az érettségire alig emlékszek, de az évközi végzős bulik felejthetetlenek voltak.
Az érettségim alkalmából különleges ajándékot vártam el az őseimtől. Azt már az elején tisztáztam velük, hogy ne is álmodjanak róla, hogy fősulira menjek. Valami olyasmit mondtam, hogy meg kell találnom önmagamat vagy valami hasonló sablonos filmből szalajtott szöveget. Egy saját lakást akartam Vegasban, ahol végre önállóan egyedül élhetek. Ők beleegyeztek az ötletbe azzal a feltétellel, hogy ismét bevonulok egy elvonóra. Mivel kellett a függetlenség, ezért belementem az ajánlatba és megint szinte egy egész nyarat töltöttem egy rehabon, ezúttal viszont Floridában.
Mikor onnan szabadultam, már meg is vették nekem Vegas belvárosában a penthouset, amiben most is lakok. Persze nem volt tökéletes, mert kellett még bele venni olyan létfontosságú dolgokat, mint billiárdasztal és három másik tévét a hálószobámba. Kaptam mellé egy bejárónőt is, aki megcsinálja a házimunkát. A hitelkártyáimon keresztül pedig továbbra is szabadon használhattam az őseim pénzét, amit fel is használtam a legújabb hobbijaimhoz: a pókerhez és a rouletthez.
Most pedig itt élek már pár hónapja és teljesen otthon érzem magam. Végre van egy hely, ahol a buli nem áll le, ha feljön a nap. Amíg van lé a kártyámon, pia a bárszekrényben, cigi a zsebemben, jó csajok és jó fej dílerek, akik jobbnál jobb cuccokat adnak, addig tökéletesen jól vagyok.
Kezdőlap 
Tárgy: Maximilian Del Vecchio 
01.02.13 10:52
