Név: Crystal Rachel McNiven
Becenév: Crystal ; Crys; Stasy
Kor: 23
Születése hely, idő: 1989 – december – 13 / Anglia
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Ápoló
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Vannak emberek akik pont azzal válnak érdekessé, hogy egyáltalán nem azok. Én talán pont ebbe a csoportba tartozom. Nem vagyok pszichopata, börtönben sem voltam mint elítélt soha, nem öltem még embert és pénzt sem hamisítottam. Próbáltam mindig tökéletessé tenni az életemet, úgy élni ahogy az nekem jó de mások elvárásainak is megfelel. Imádom ugyanis az embereket ezért választottam az ápolói munkát. Szeretek rajtuk segíteni és néha csak beszélgetni egy pohár víz mellett. Közvetlen vagyok mindenkivel, néha túlságosan is. Iszonyatosan naív vagyok emiatt, akármit elhiszek és akárkiben megbízom akár percek alatt is és elmesélem neki az egész élettörténetemet. Ha megbántanak képtelen vagyok haragudni napokig szinte órákig sem, és ezért nem egyszer ejtettek már pofára. Mindenki rajtam vezeti le a dühét de én ezt már megszoktam s csak egy mosollyal letudom az egészet. Nehezen lehet mondjuk felidegesíteni mert a kisebb beszólások csak leperegnek rólam, mert megszoktam, hogy mindenkinek én vagyok a boksz zsák és a lelki szemetes.
Imádok nevetni és mosolyogni. Mindig mindenbe bele kell szólnom, ott kell lennem mindenhol és valamivel le kell foglalnom magam. Igen, talán kissé hiperaktív vagyok. Szeretek szervezkedni és a középpontban lenni, általában be nem áll a szám és ha tehetném folyton csak mosolyognék. Akkor van baj ha az a mosoly legörbül az arcomról, de akkor tényleg orrtáli nagy.


Külső: Ahhoz képest, hogy 23 éves vagyok cseppet sincs nőis arcom. Mikor alkoholt veszek szinte kivétel nélkül el szokták kérni a személyimet, ugyanis hihetetlenül baba arcom van. Kislányos és kerek ami még jobban lággyá teszi vonásaimat. Íriszem égkék és folytonos csillogásával teszi különlegessé a külsőmet. Hajam egyszerű barna színű, alapjában véve lágy hullámokban omlik vállamra de legtöbbször még jobban hullámossá szoktam tenni de az sem ritka, hogy kiegyenesítem.
Testalkatomról annyit, hogy olyan vagyok mint egy manó. Kicsi, vékony és törékeny. 164 cm-el áldott meg a sors és ehhez 52 kilóval.
Inkább a nőiesebb ruhák híve vagyok főleg a magas sarkúé mert azzal 164-ből lehetek 170 is akár és ilyenkor iszonyatos büszkeséggel tölt el a dolog.

Előtörténet: A szememet bántotta a nap, mégis lágyan simogatta a bőrömet. Olyan jó érzés volt a tudat, hogy kint hideg van én mégis a meleg takaró alatt élvezhetem ahogy hozzám ér pár sugár. Nyújtózkodni kezdtem, neki támasztottam kezemet és lábamat az ágy szélének s csak nyúltam ameddig lehetett. Végül egy ásítás adott teljes nyomatékon annak, hogy igen végre felébredtem. A fejem majd szét szakad egyre jobban szúrta a szememet a beszűrődő fény és lassan már az sem volt kellemes, hogy a takaró hozzá ért a meztelen hasamhoz.
Nagy nehezen kinyitottam szemeimet és kissé még bágyadtan néztem körbe. Ez nem az én szobám. A falak a megszokott zöld helyet halvány rózsaszínek voltak, a függöny hófehér amely ki volt húzva nem is csoda, hogy telibe találta a nap az arcomat. Mindenhol kósza ruhadarabok, egy férfi alsó, majd nadrág, egy zakó, az ágy szélén egy nyakkendő s fejem fölött egy ing. A kanapén gyűrötten hevert a tegnap este felvett pezsgő színű koktélruhám mellette egy méterrel a levetett fekete magas sarkúim, s az ágy másik szélén a melltartóm. A takaróért nyúltam s felhúztam nyakamig. Az éjjeliszekrényre néztem. Két boros üveg az óra mellett ami 10:48-at mutatott.
Megpróbáltam felülni de a fejem vissza húzott. Óh az az átkozott másnaposság. Újra erőt vettem magamon a felkeléssel s most sikerrel jártam. A hűs falnak döntöttem a fejemet és próbáltam visszaemlékezni az estére.

- Ezennel megnyitom a 2010-es jótékonysági bált. Jó szórakozást kívánok!- hallatszott a polgármester lágy dörmögő hangja. Köszöntem pár nevesebb embernek és tovább álltam a pulthoz. Szinte ösztönösen a puncsért nyúltam. Tisztában voltam vele, hogy ez miket válthat ki belőlem. Három puncs nekem elég volt ahhoz, hogy teljesen jól érezzem magamat és akár a fejemen pörögjek…vagy másén.
- Anya! – kaptam el anyám kezét aki meglepetten nézett rám, mintha nem is a lánya lennék. Anya imádta az ilyen bálokat. Annyi ruhája volt, hogy öröm volt bemenni nőként a gardróbjába. Egy bálon sem lehetett ugyanabban a ruhában látni, mindegyik alkalomra mást és mást vett fel. Aztán a drága kislánya – azaz én – megörököltem. Apa már kevésbé értékelte ezeket az estéket. Nem magával a bálozással volt a baja hanem azzal, hogy mindenkivel jópofizzon és elmesélje, hogy még mindig ugyanannál a cégnél társtulajdonos amelyiknél eddig. Minden évben ez ment. Egy dolgot szeretett az egészben: anyával és velem villogni. Anya csodás ember volt, fiatalos, csinos és nagyon intelligens. Nagyapa elég szigorú és sznob ember volt amíg élt így mindent megkövetelt anyától.
- Most nem érek rá kicsim. Mr. Hellel kel beszélnem. Ha látod apádat kérlek ezt add oda neki de nagyon vigyázz rá!- A kezembe nyomott egy arany nyakláncot.

- Basszus… - kaptam a szám elé és szinte leestem az ágyról nagy igyekezetemben, hogy a táskámhoz érjek. Nem emlékeztem, hogy oda adtam volna apának a nyakláncot és ha elhagytam?! Magam köré tekertem a takarót és hatalmas káromkodások közepette borítottam ki az asztalra a táskám tartalmát. Sehol semmi.
- Óh a francba… a francba. – leroskadtam a földre és újra gondolkodni kezdtem hátha megvan még valami az estéből.

- Ha ezt megiszom adsz egy csókot! – emeltem fel magam elé a boros üveget ő meg csak vihogott. Egy szál zakóban és koktél ruhában ültem az őszi időjárásban de nem fáztam. Charles egy világoskék inget és fekete mellényt viselt.
- Oké, oké csak igyad már! – fenékig lehúztam a maradék bort és ő már hajolt is előre a csókért. Én is oda hajoltam, kisöpörtem barna tincsét az arcából és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Éreztem ahogy a bor keveredik a szájában egy kevés pezsgővel, rummal és whiskyvel. Chuck beletúrt a hajamba és közelebb húzott magához. Egy üres boros üveg csattant az aszfalton és apró darabjaira tört. Az ölébe rángatott és a combomat kezdte simogatni miközben én is egyre vadabbul kezdtem csókolni őt.

A telefonomért nyúltam ami az asztalomon hevert. Chuck számát kerestem. Ha vele voltam az este akkor tudni fogja, hogy most hol vagyok és a nyaklánc hova tűnt. Kicsörgött… az ágyban valahol. Oké tehát nem elég, hogy eltűnt a nyaklánc amit anya a lelkemre kötött, hogy vigyázzak rá de még le is feküdtem a legjobb barátommal. Igen. Chuck volt az a fiú akit már nagyon régóta ismertem. Én mindig is többet akart mint ő és talán ő is csak sosem merte bevallani magának mert próbálta megtartani a csak barát szintet vagy talán más is volt a háttérben.
Az ágyhoz sétáltam és felvettem a világoskék inget ami a párnámon pihent, ami nemrég még Chuckon volt. Össze fogtam a hajamat és felfedező körútra indultam a lakásban. Ismeretlen volt a hely… nem lehetett Chuck lakása mert ott már voltam nem egyszer. A fejemet fogtam és próbáltam nem neki menni a falnak de egyszerűbb volt annak nekidőlve végig siklani a konyháig. Ugyanis a folyosó végén egyből a konyha jött. Ott ült Ő. Egy alsónadrágban, cigivel a szájában a pulton és nézett ki az ablakon.
- Jó reggelt. – szólt csöndesen és egy hatalmasat szívott a cigijéből. Rám se nézett… biztos voltam benne, hogy ez az este most nem tett jót a barátságunknak. Nagyon nem.
- Chuck …- ejtettem ki a számon a nevét de ő csak még jobban elfordította a fejét ezzel is tudatva, hogy ő most nem akar erről beszélni. A pulthoz sétáltam és elvettem egy szál cigit én is a dobozból és csöndesen rágyújtottam. Egy szót sem szóltunk csak szívtuk magunkba a káros nikotint és néztünk ki az ablakon.

Crystal R. McNiven!
Őszintén kíváncsi vagyok a fejleményekre, remélem elég kitartó leszel. Történeted tetszett és mivel minden megfelelt a kritériumoknak, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Stasy irány a játéktér!