Név: Stanley Shark
Becenév: Stan
Kor: 44
Születése hely, idő: 1969-01- 10 / USA - Washington
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr (CIA ügynök, kém)
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem:
A legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy ellentmondások tömkelegéből épül fel személyisége. A látszat az ő esetében nem csal, van akkora idióta, mint amekkorának nézik. Egy nagy rakás szerencsétlenség; ügyetlen, amihez nyúl az tönkre megy, ahol felbukkan, ott kő kövön nem marad, épp ezért munkatársai kerülik, és senki sem veszi komolyan. Akaratlanul is nevetséges szituációkat kelt, amit később tovább ront. Nem tudja megkülönböztetni, a helyest a helytelentől, legtöbbször tanácsot kér, ha döntenie kell. A munkájával nem kevés veszély jár, de a szerencse érthetetlen módon mindig mellette áll. Kisebb sérüléseket természetesen elszenved, de ez még édes kevés, hogy feladja hazája vádelmét. Minden körülmények között becsületes, alázatos, tisztelettudó. Egy átlagos emberrel ellentétben, neki nincsenek megérzései, bár ő az ellenkezőjét állítja. Ha hallgat rájuk, csak még nagyobb zűrbe keveredik, mint előtte, de végül, csodával határos módon képes kimászni a legelveszettebbnek hitt kalamajkákból is. Nem tud titkot tartani, könnyűszerrel ki lehet húzni belőle mindent, inkább ésszel, mint erővel. Ha véletlen még is összejön neki valami, tapasztaltságára hivatkozik, és próbálja úgy beállítani, mintha végig úgy tervezte volna. Kicsit szánalmas, amiért nem lát a szemétől, és legtöbbször ez hátráltatja. Könnyű félrevezetni, és félelmet kelteni a szívében, egyszóval igen gyenge idegzetű ember. Mindezek ellenére még mindig él és virul, úgy, hogy valamit piszkosul jól csinál.

Külső:
Barna szem, őszesbe forduló, barna haj, kifejezéstelen arc. 175 cm magas, , látszatra semmi izom nincs rajta, de mindenki meglepetésére edzett. Amolyan rejtett edzettséggel rendelkezik, környezete megtévesztésére. Rejtett képessége a karate, aikidó, dzsúdó, és egyéb harcművészetek, de alkalmazni nem tudja, bár a szorult helyzetekben előjön az a tudás, ami szintén mázlinak tudható be. Az álcázás nagy mestere, így ruhatárában pikánsabb darabok is szerepelnek, amik első látásra nem keltik egy ép elméjű ember látszatát.

Előtörténet:

Orvosi eset..

Úgy tapadtam Cooperre, mint ázott nadrág egy nagy valagra, a markomban éreztem. Az erősítés sem volt messze, a feladatom annyi volt, hogy addig itt tartsam. Orvosi köpenyben álcáztam magam, ami tökéletesen beleolvasztott a környezetbe, mint egy hal az óceánban. A bizonyítékok a házából a hatóság, azaz a mi kezükbe került, a házát mostanra bekerítették az CIA emberei. A célpont az anyjához jött látogatóban, és ahogy láttam igencsak zaklatott volt, biztos érzi már a vesztét. Szóval éppen a sarkában voltam, mikor az egyik nővér megállít.
- Dr. Bart sürgősen jönnie kell már mindenhol kerestük. Vár egy szülni készülő kismama.
- Csak semmi pánik, nyugodjon meg és gyorson szóljon egy orvosnak. Ugye meghívnak a keresztelőre? – mikorra visszafordítottam fejem, már csak a pasas hűlt helyét láttam.
- De hát doktor úr, ő a maga páciense, és a magzatvíz már rég elfolyt, kérem, siessen. – megragadta a kezem, és húzott magával egyenesen egy ordításoktól zengő szobába. Nem értettem mi folyik itt, később vettem csak észre a Bar nevet, amit a köpenyre hímeztek.
Egy nő feküdt az ágyon, és úgy láttam éppen szülni fog. Még csak akkor tudatosult bennem, hogy mire akarna rávenni. Határozottan pánikba estem, és a kijárat felé fordultam azzal a lendülettel, amivel belibbentem. Az az erőszakos ápoló csak nem hagyott menekülő utat, bár folyamatosan kerestem a kibúvókat.
- Jól van, nyugodjon meg asszonyom, és csukjuk ezt be, a kismama ne lengesse itt a micsodáját. Próbálja visszatartani, nem lehet olyan nehéz. Gondolja azt, hogy csak WC-re kell menni, de nincs a környéken, tartsa vissza, jöjjön vissza holnap. Végeztünk is. – csaptam össze a kezem, miközben plafonra szegezett fejjel összecsuktam a nő lábait, hogy ne látszódjon, aminek nem kell.
Ez nem tartozik bele a munkakörömbe, a kiképzésen nem tanultam ilyet, hogyan is segédkezhetnék ebben. Úgy tűnt, nincs más választásom, ki kell szednem azt gyereket. Felhúztam a gumikesztyűket miután sterilizálták a nővérek a kezem... Megfogtam az kismama térdét, és pillantást vetettem a probléma forrására. Engem vak sötétben tanítottak meg bombákat hatástalanítani, ez sem lehet olyan nehéz, és persze sok National Geographic-ot néztem, láttam, hogyan szül az elefánt, vagy a bölény, és néha elkaptam egy-két Grace klinika részt is.
- Nyomjon! – kiáltottam.
Talán az ő üvöltése gyakorolt rám ilyen hatást, de engem is hangos beszédre késztetett. Mikor kibuggyant a baba feje, hirtelen elfogott a hányinger, és szám elé kaptam a kezem, de mikor a kesztyűről a számra kenődött a vér, és ki tudja még mi, leszédültem volna a székről, ha nem támasztanak meg, és térítenek magamhoz pofozással. Sehogy sem akart kibújni az a gyerek, de én csak azt hajtogattam, hogy nyomjon.. nyomjon és nyomjon.
A szobában érezhető volt enyhe hagyma szag, minek forrása egy zsíros kenyér, rajta hagymakarikákkal. Biztos valaki itt hagyta az uzsonnáját.
- Nővér, hozza ide azt a zsíros kenyeret. – adtam hirtelen ötlettől fogva utasítást, és miután megkaptam leszórtam róla a hagymát, a zsíros felével bekentem az anyukát, hogy jobban csússzon.
- Nincs valakinél még több kacsazsír, jól be kell keni, hadd csússzon ki.
A kenyeret a földre dobtam, és úgy próbálkoztam tovább fülsüketítő kiabálás közepette. A nővérek körülöttem ellenezték a módszert, de örültem, ha gondolkodni bírtam. Szakadt rólam a víz, és a zsír sem volt túl sok, de végül megfogant a gyermek. Az émelygés újra előjött, és immáron senki sem ért rá velem foglalkozni, eszméletlenül leborultam a székről.
Nem telhetett el túl sok idő, mert minden a helyén volt, a babán kívül, akit elvittek hál’istennek. Visszatérve Cooperre, meglépett, amit nem néztek túl jó szemmel a feljebbvalóim...

Alleluja..

Már két hónapja álruhában követem Monroet. Be is költöztem közvetlen a szomszédságába, hogy megfigyeljem a saját környezetében, és lebuktassam az ürgét. A többi szomszédtól csaltam ki információkat, kiknek nagy része vén házaspár, vagy narkós huszonéves. Egy profi CIA ügynöknek ez nem jelent akadályt. Vasárnap reggel volt. Minden hívő a templomba igyekezett, ahogy a megfigyelt személy is. Nem volt más választásom, követnem kellett oda, bár nem ismerem a szokásokat, de a bűn felfedheti magát, bárhol is legyünk. A lakosság fekete volt, így én is olyan álcát öltöttem magamra, amire senki sem gyanakodna. Egy sötét bőrű, idős hölgy, aki szeret pletykálkodni. A feketék közül is a legfeketébb voltam, nem kockáztathattam, hogy leleplezzenek. Felhúztam a parókát, tartós, barna festéket kentem magamra, felöltöttem egy tarka öreges kosztümöt, és elindultam a templomba., ahogy a többi satrafa. A kórus már javában énekelt, a tiszteletes, közben fogadta a beérkezőket, többek között engem is. A templom ajtaja becsukódott, és kezdetét vette a mai mise. Még sosem voltam ezelőtt ilyen templomban. Nagyobb volt a hangzavar, mint egy Elvis koncerten, pedig az aztán nem semmi.
- Üljetek le testvéreim. Annyit mondhatok, hogy ma reggel nem kell keresnetek az Isten, mert az Úr ma itt van velünk. Isten azt sugallta felém pár órája, hogy talán ideje lenne befognom a szám, és kinyitnom a fülem, mert van itt egy szentéletű asszony, aki elmondja most helyettem az igét, mert ez az asszony, megjárta a kínok kénkövet útjait, és annyira élvezte, hogy kibújt a cipőjéből. Még csak nemrég csatlakozott hozzánk, de mind tudjuk, milyen jó ember ő. Igen testvéreim, ő nem más, mint Carmen Susan Anna Maria Pamela Willson. – dugta elém a mikrofonját, mintha azt várta volna, hogy mondjak valamit.
Teljesen magával ragadott ez a beszéd, jól szórakoztam rajta. A sötétbőrűek aztán tudják, hogy kell beszélni. Nem hiába fekete az elnök. Arra riadtam fel, hogy egy mikrofont szegeznek nekem, amit először fegyvernek azonosítottam, de még idejében siketült azonosítanom az idegen tárgyat. A profizmusom ismét megmentett. Halványlila gőzöm nem volt arról, mit szokás ilyenkor tenni. Még a „nevemre” sem hallgattam volna, ha nem szúrja ki a szemem a mikrofonnal. Az összegyűltek mind azt kiabálták, hogy beszéljek, minden szempár rám-meredt, így hát ki kellett állnom, hogy szóljak néhány szót.
- Háát, nem is tudom, mit mondhatnék...- köszörültem meg a torkom, hogy elvékonyítsam azt.
- Reggel felkeltem és megkérdeztem az Urat; mondom Uram, beszéljek-e ma arról, hogy milyen szörnyű dolog a drog?! De nem nem, nekem még sosem volt dolgom vele. Egy drogot ismertem, Gerard Croftnak hívták, az a férfi több mint hét évig kábított engem, elhihetitek testvéreim. De nem is erről akartam beszélni nektek, hanem arról, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, és csak úgy nyerhetünk feloldozást, ha megvalljuk azokat. Mondju most, induljon el a rendőrségre és adja fel magát, akit gyilkolásért kőröznek, vagy aki megütötte a szomszádom macskáját egy kanállal. Nem szép dolog. – közben megláttam a hátsó padsorban Monroet, és le sem vettem róla szeme, ezt nem szúrhattam el.
Úgy láttam a közönségnek nagyon is tetszett, amit mondok, épp ezért egy pillanatra megjött az önbizalmam, és tovább folytattam. Nem volt ilyen jó hallgatóságom mióta.. mióta... igazából még sosem volt..
- Én is bűnös vagyok! Megmásztam a bűnök hegyét, tegnap éjjel megmásztam egy fiatal csődört, egyszer egy nagyot vétkeztem egy csocsóasztalon, és párszor kimentem az utcára, hogy összefussak a szatírral. – kaptam a szám elé a kezem, hogy azt ütögetve mutassak megbánást a kimondott szavakért. Nem való ez egy templomba, kicsit elragadtattam magam. A templomban keringett a gandzsa szag, ami parányit tántorító hatással volt a fókuszálásomra. Talán nem a drogot kellett volna felhoznom?!
- Sajnálom tiszteletes úr, ezek csak csúnya példák voltak, de a lényeg az, hogy mindenki lelepleződik egyszer és akkor majd el kell számolniuk a mindenhatóval. És, hogy ha már minden tisztázódott, és nem lessz több bűnös ember, Istenem, de szép nap lesz. Béke! - mintha csak ez lett volna a végszó, megszólalt a zongora, és a kórus felállva énekelt, és táncolt, majd mindenki követte a példájukat. Ijedtemben kiejtettem a mikit a kezemből, aztán gyorsan a derekamhoz kaptam a kezem - mintha épp becsípődött volna egy ideg -, ezzel leplezve az ért meglepetést.
- Úgy van testvéreim, igazat szólt Mrs Willson. Énekeljen mindenki!- vette át a terepet a tiszteletes.
Megpróbálkoztam én is az énekléssel, de a szöveget nem ismertem. Míg mindenki táncolt, és dalolt, én közelebb merészkedtem a hajszolt alanyhoz. A kijárat felé igyekezett, telefonnal a kezében. Biztos valami rosszban sántikált. Nekem sem kellett több, utána iramodtam, már amennyire egy beállt-derekú öreg nőtől telik Kiérve az utcára, már csak a holttestét láttam, és egy sebesen száguldó autót, amit befordult a legközelebbi sarkon...

Eggyé válok az univerzummal..

Rengeteg sértés, vagy ahhoz hasonló gúnyos megjegyzések kavarogtak bennem. Egész kiskorom óta felgyülemlettek, minek köszönhetően egész hosszú listával rendelkezem. Utánuk néztem az interneten, szó szerint onnan tanulták ki, csak azért, hogy engem bántsanak meg vele. Én mindig is a jópofaságuknak tudtam be, és velük együtt nevettem, de mostanra már kezdek elbizonytalanodni. Lehet, hogy komolyan gondolták?! Neem azt azért még sem. Ezeket leszámítva jól kijöttem mindenkivel. Mondjuk mikor.. akkor nem.. de akkor.. úú akkor végképp nem.. és akkor.. sem.. de mikor otthon ültem a nappalimban egyes egyedül, egy rossz szavuk sem volt. Ezeket kellett, mind kiürítenem, hogy megtaláljam a lelki békém. A magas fokú koncentráció, és meditálás ezt lehetővé teszi a mester szerint. Így megedződik az elmém kemény edzése. Baljós előérzetem volt, a vállam bizsergette, és azt sugallta, hogy történni fog valami. Fura érzés volt, mintha valaki fogdosna. Nem folytathattam tovább nyugodtan, ki kellett nyitnom a szemem, hogy odanézzek. Egy hatalmas pókkal néztem farkasszemet egy darabig. Miután tudatosult bennem a tény, hogy egy nagy szőrös, mérges pók támadt rám, undorodva ugráltam, vékony hangon sikítva, karjaimmal pedig csapkodtam a levegőbe. Lehet, első látásra nem kelti egy fegyelmezett, acélidegzetű ember látványát, de így sikerült leráznom magamról a vadállatot, hosszas küzdelem után. Tekintetem a nyitott ajtónál álló szerzetesre tévedt, mire rögtön haptákba vágtam magam, és porolni kezdtem a köpenyem ujját, mintha csak a szösztől akarnék megszabadulni.
- Épp most végeztem a meditálással. - törtem meg csöndet.
Ő csak némán állt, megrökönyödve, az ajtófélfának támaszkodva. Érthetetlen módon, ferde szemmel nézett rám, és most nem az ázsiai származására gondolok. Megszólalt a gond, ezért mennünk kellett. A testi erőpróba ideje érkezett el. A fiatalokkal együtt én is az udvarra mentem.
Többé-kevésbé jól teljesítettem, de szükségem van, hogy megőrizzem a testi és szellemi egyensúlyom. Ezután a mester beszélni akart velem, nem várakoztathattam meg. Futólépésben indul felfelé a lépcsőn, de a legfelső lépcsőfokon megcsúsztam, és visszaestem a mélybe. Kellett pár perc, hogy felálljak, és sziszegések kíséretében újra megmásszam a meredek lépcsőket.
Az imateremben nem tartózkodott senki, csak a mester és én voltunk. Meghajoltam, majd leültem vele szemben törökülésben.
- Shark! Te is érezhetted, hogy ez a nap különleges a számodra. Emlékszem, az első napodra, mikor betetted ide a lábad.. - hosszas beszélgetés elé néztünk. Nagy áhítattal, ittam minden egyes kimondott szót, ami elhallatszott.
- Igen... de az a fa, már az előtt kidőlt, hogy én odaértem. Biztos a földrengések miatt. - próbáltam megint csak mentegetőzni, habár nem így történt, ahogy állítottam.
Csak részben volt az én hibám, hogy kidőlt az a szent fa, ami az első mester sírján nőtt. Korhadt is volt, és alig volt öt méter széles. Nem mondtam többet, lapítottam, és vártam, hogy tovább lépjünk ezen az incidensen.
- Ez a nap a búcsúzás napja.
Felkaptam a fejem, és félve meresztettem rá szemeim. Öreg, ösz hajú, nagy szakállú, lógó szemöldökű, sánta ember, de ahhoz képest nagyon is eleven, és tele van életerővel.
- Mester, ugye nem mondta komolyan?! Mi lesz a többiekkel, ha elmegy?
Ráadásul hova menne?! Mind a pár száz évet itt élte le. Ő vezetőnk, lelki szemetesünk, és támogatónk, összeomlana nélküle a közösség. Biztos valami nagyon fontos dolga lehet, ami miatt itt kell hagynia minket.
- Nem én megyek el, hanem te. Rád nem ez a sors vár fiam. A tudást, mivel rendelkezem, átadtam neked. A te feladatod, hogy ne hagyd elveszni, és alkalmazd a te életed útvesztőjében. Készen állsz, hogy kilépj azon az ajtón, amelyiken egykoron betévedtél. Egykori munkatársaid tárt karokkal várnak.. te pedig nem hozol több szégyent a fejedre. Tudom sikerülni fog, csak bízz önmagadban! Az univerzum feltölt téged a szükséges energiával, csak eggyé kell válnotok, ezt ne feledd.
Ösztönzőleg hatott rám a mester bátorítása. Minden további nélkül pakoltam be a fogkefémet, és a fogkrémemet egy kölcsönkért táskába, amit visszapostázok, ha hazaértem. Egyesével hajoltam meg minden vén és fiatal előtt, hogy illendő búcsút vegyek tőlük is, majd elindultam a reptérre, hogy visszatérjek szeretett hazámba...

Stanley Shark!
Ötletes és kreatív voltál, többször is felnevettem olvasás közben akaratom ellenére is. Azt kell, hogy mondjam a te karaktered nagyon is egyedi.
Stan, mindent rendben találtam a karakterlapodban, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit. Stan, irány a játéktér!