Név: Natalie Aria Ramirez
Becenév: Natalie, de páran, akik közelebbről ismerhetnek, Riának is hívnak
Kor: 23
Születése hely, idő: 1989. november 06. Las Vegas | Nevada | USA
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: vandál
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Azt hiszem, ami a legfontosabb, hogy imádom az adrenalint, az izgalmas, pörgős helyzeteket, amikor az embernek pillanatok alatt kell döntenie (jól!), mert az élete a tét. Ezek a pillanatok éltetnek és ezek a pillanatok azok, amikre később mosolyogva, de büszkén gondolok vissza. Makacs, magabiztos, akarnok és kitartó nőszemély vagyok, aki utál veszíteni. Bármilyen kis apró versengés is az, nekem kell megnyernem.
A véleményemet sose rejtem véka alá és ami azt illeti, azt se engedem sűrűn, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó. Az idegen emberekkel rideg rib*nc vagyok, de aki egyszer elnyeri a bizalmam, arra utána életem végéig emlékezni fogok. Nehéz ugyan bekerülni ezen emberek közé, de ők azok, akikért ölni is képes vagyok.

Külső: Mondd neked valamit a mediterrán kifejezés? Nem? Hát jó. Kreol bőr, barna szemek, sötét haj, formás idomok... na ez lennék én. Hála az égnek -vagy épp a géneknek-, csupa jó dolgokat örököltem a szüleimtől. Bár, míg anyámtól a külsejét kaptam, apámtól inkább a természetét, de erről már olvashattál.
Szóval, egész magas, 173 cm vagyok, amit szeretek magassarkúval tetézni. A hajam hosszú, sötétbarna és hullámos már, ha meghagyom természetesnek. Olykor rásegítek egy kicsit és akkor kiegyenesedik szépen. Arcom bájos, ami mondjuk nem jó, ha megtéveszt. Külsőre azt hiszem, a fene se nézné ki belőlem, hogy a gyilkolás simán belefér a repertoáromba.
Szeretem a nőies ruhadarabokat, szóval az öltözködésemre is főleg a nőies jelző illik, bár olykor átváltok lazába. Nehéz elmondani. Igazából, a kettőt szeretem keverni, kivéve, ha a munkám épp mást követel meg.

Előtörténet: Világ életemben Las Vegas volt az otthonom, csak épp teljesen más volt az a hely, ahol megszülettem és az, ahol most vagyok. Nem épp jómódú családban nőttem fel, így már egészen kiskoromban megtanultam, hogy a pénzért bizony keményen meg kell dolgozni. Mindkét ősöm nap, mint nap végkimerülésig dolgozott, hogy valami életfélét biztosíthassanak nekem és a két kisöcsémnek, de valahogy sosem sikerült igazán feljebb jutni. Ugyanaz a nyomor és ugyanaz a szenvedés volt minden egyes nap. Ezért is kellett már egész fiatalon besegítenem kisebb alkalmi munkákkal, míg aztán bele nem keveredtem ebbe az egészbe. Már magam sem emlékszem pontosan, hogy is történt. Az osztálytársam felajánlotta, hogy segít pénzt szerezni, nekem felcsillant a szemem az ötletre, aztán azon kaptam magam, hogy javában drogot árulok vele a város más-más pontjain. Jó magam sosem próbáltam ki a komolyabb szereket és eleinte furdalt a lelkiismeret is, hogy ilyesmit adok mások kezére, de idővel rájöttem, hogy nekem kell a pénz, ők pedig megérdemlik, ha ilyen hülyék.
Egy este aztán megszívtam. Amikor hazaértem késő sötét éjszaka, az apám a verandánkon várt a táskámat markolászva. Már ekkor tudtam, hogy ez bizony nem lesz gyalog galopp, és jól tudtam. Az a táska rejtette azt a drogot, amit másnap kellett volna árulnom. Megtalálta. Elmondani nem lehet, hogy nézett rám, ahogy odasétáltam hozzá. Nem futottam el, nem próbáltam magyarázkodni, csak csendben vártam, mit is fog a fejemhez vágni. Hát kaptam ám rendesen a szokásos szövegből. „Az én házamban nincs drognak helye.” „Mégis, hogy jutottál idáig?” „Ki adta ezt neked?” Sorolhatnám még a sok-sok szemrehányást és kérdést, amit a képembe vágott, de a lényeg az, hogy oltárian összekaptunk. Én elmondtam, hogy a pénz miatt csinálom, hogy segíthessek nekik, ő a pofámba vágta, hogy nem kell ilyen segítség... szó szót követett, végül közölte, hogy még egy ilyen, és csúnya vége lesz. Nem hittem neki. Folytattam a „munkám”, amiből ismét lebukás lett és seperc alatt az utcán találtam magam. Az anyám egy szót nem szólt az érdekemben, csak csendben ült és bámulta a szoba egy pontját. Sírt. Még, csak rám se nézett. Szemernyit sem mutatta ki, hogy esetleg ne értene egyet az ítélettel.
Két napig egy motelben tengettem napjaim és folytattam a drog terjesztését, hiszen akkor már ez volt az egyetlen esélyem, hogy életben maradjak. Alig 15 évesen egyedül kellett rájönnöm, hogy az élet bizony szívás, de nem azt bántam, hogy kidobtak otthonról. Nem. Számomra az a két személy akkor és ott meghalt. Ha ők képesek voltak kivágni, akkor én sem fogok soha picsogni utánuk. Sokkal inkább koncentráltam arra, hogy ne ott kössek ki, ahol ők. Ne kelljen életem végéig szétgüriznem az életem azért, hogy egy lepukkadt koszfészekben élhessek. Én valami jobbra vágytam. Pénzre, luxusra és arra, hogy legyek valaki.
Két nap gondolkodás után végül a főnöknél kötöttem ki. Akkortájt ő, még csak egy piti kis drogdíler volt. Na jó, ez enyhe kifejezés. Fél Las Vegasnak ő terítette a cuccot. Mindenhova elért a keze és mindig mindenről tudott. Elmondtam neki, mi történt és, hogy szükségem lenne valami olyan munkára, amiből én is jól kijövök. Nem könyörögtem, nem esedeztem, szimplán munkát kértem és ő... azt hiszem, látott bennem valamit. Talán látta az érzéketlenséget és azt, hogy a céljaimért képes vagyok bármire. Talán látta, hogy igazából már nincs mihez vagy kihez kötődnöm.
Magához vett és szépen beavatott mindenbe. Úgy tanítgatott, mintha a lánya lennék, amiért örökké hálás leszek. Sokkalta inkább volt ő az apám, mint amaz bármikor is. Megtanított fegyverrel lőni és megvédeni magam. Megmutatta, hogyan tudok életben maradni abban a világban, ahol ő mozgolódott, s végül most, 23 évesen itt vagyok. Én vagyok Las Vegas egyik legnagyobb drogbárójának és kaszinó tulajdonosának a jobb keze, a nevelt lánya. Én vagyok az, akit olykor a kaszinóban láthatsz több ezer dolláros estélyiben ücsörögni a bárpultnál és koktélt iszogatni. Én vagyok az, aki a legnívósabb szálloda elnöki lakosztályában lakik és mindig ott van a legjobb bulikon. Én vagyok az, aki unalmasabb estéin lemegy egy-egy utcai versenyre és megcsillogtatja a tudását. Megcsináltam. Ott vagyok, ahol lenni szerettem volna, mindenki tudja ki is vagyok, a pénzben pedig nem szűkölködöm, szóval elégedett vagyok a teljesítményemmel, még akkor is, ha ezért mocskosabbnál mocskosabb dolgokat kellett elkövetnem. A világ is mocskos, akkor én miért lennék tisztességes?

Natalie Ramirez!
Neked aztán minden össze jött, sikerült felharcolnod magad, oda ahol mindig is lenni szerettél volna. Történeted izgalmas volt és mivel minden megfelelt benne a kritériumoknak, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Natalie innentől már csak annyi dolgod van, hogy birtokba vedd a játékteret!