Név: Grayson Salvatore Soileau
Becenév: Grayson, Gray, Sallie
Kor: 17
Születése hely, idő: 1996. 05. 19. / Párizs, Franciaország  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: szenvedélybeteg
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Homoszexuális

Jellem: Olyan vagyok, mint minden átlagos fiatal: lázadok, veszekedek a szüleimmel és gyakran nem jövök haza éjszakára. Az iskolában, már ha megjelenek, a pofátlanság és nagyképűség mintapéldánya vagyok, legalábbis lennék, ha nem húznám meg magam egyfolytában és nem tennék magasról az egészre.A tanárok nem kedvelnek, a diáktársaimat meg ez nem érdekli. A szüleim számára az, ahogy viselkedek, az egy katasztrófa, és emiatt egy csődtömegnek tartanak, aki biztosan nem éli majd túl az első napját a nagybetűs Életben. Őszintén? Nem érdekel... Az sem, mit mondanak rólam mások, ha meg akarsz ismerni, beszélj velem, ne mások véleményét kérdezd.
Természetesen van egy jobbik oldalam is, amit nem szokásom mutogatni: vannak érzelmeim, a mosolyom is őszinte, nem az a szarkasztikus, amit általában viselek. Tudok szeretni, és ennek tökéletes példája az unokatestvérem, Rachel, akiért oda és vissza vagyok. Az egész családomból ő az egyetlen, akit tényleg kedvelek... Pedig elég távoli rokonok vagyunk és nem is hasonlítunk. Szóval, rövidre fogva a szót: igazi kaméleon vagyok, lehetek a legjobb barátod vagy a legrosszabb rémálmod... Válassz.

Külső: Ami a külsőmet illeti, szintén fájdalmasan átlagos fiatal vagyok... Talán kicsivel alacsonyabb vagyok, mint az átlag; a 169 centimmel elveszek a tömegben, ráadásul mindig aprónak és törékenynek érzem magam a srácok társaságában, mert mindannyian legalább egy fejjel magasabbak nálam. Ezt leszámítva nem igazán panaszkodok a külsőmre, mondjuk nem lenne ellenemre, ha a hajam nem tiltakozna minden reggel az ellen, hogy valami normálisat hozzak belőle össze... Talán ezért nézhetek ki úgy, mintha csak most keltem volna fel; de ez tőlem független, reklamációt nem fogadok el.
Na de menjünk is tovább; a szemeim sötétbarnák, de a megvilágítástól függően tűnhetnek borostyánszínűnek vagy éppen feketének, kinek mi tetszik. Ha nem figyelsz arra, hogy a két számmal nagyobb pólóm alatt szinte már csontvázra hajazó, kiéheztetett test rejtőzik, amit ezernyi kisebb-nagyobb zúzódás és heg tarkít. Ez utóbbiak nagy része az én ügyes kis kezemnek köszönheti a jelenlétét, a többi meg... Arról inkább ne beszéljünk.

Előtörténet:
- Te hülye kis kurva! - Ujjai a hajamba markolnak, felránt az ágyról és maga után húz, egyenesen ki a hálószobából, botladozok, de nem szólok semmit. Csak néha szakad ki az ajkaimon egy-egy fájdalmas nyikkanás, ha így folytatja, kitépi az összes hajhagymámat, ami nem lenne szerencsés. - Te hülye, hülye, hülye kis picsa!
Legszívesebben belekötnék, hogy "picsának" esetleg egy lányt hívhatna, de minden bizonnyal nem engem, aki a férfiak táborát erősítem, és fogom is, amíg rám nem szegezik a koporsófedelet. De már tapasztalatból tudom, hogy jobb, ha ilyenkor kussban maradok, amíg elcsitulnak a kedélyek, hátha megúszom egy darabban, vérontás nélkül. Mondjuk ha úgy nézzük, a vér már így is vékony patakokban folyt le a hátamon, és a szám szélén is, csak idő kérdése volt, mikor kapok komolyabb büntetést az engedetlenségemért.
Testem fájdalmasan ütközik a földdel, felnyögök. Megint elgondolkodtam, és emiatt nem vettem észre, milyen korán visszatértünk oda, ahonnan indultunk, avagy az ismeretlen férfi apartmanjának a nappalijába. Bizonytalanul emeltem fel a fejem, hogy körülnézzek, de aztán megéreztem, ahogy valaki cipőjének az orra a bordáim közé fúródik, felnyögtem, próbáltam visszanyerni a levegőt, ami kiszökött a tüdőmből.
- Hééé, Fűrész, higgadj le. Mit ártott neked a kölyök? - Ködös tekintetem rájuk emeltem, de már csak a szemem sarkából láttam, ahogy a kanapén ülő, a cigarettájának füstjében rejtőző férfi felém néz, majd a "Fűrésznek" nevezett, kétajtós szekrény méretű, nagyjából egy csimpánz intellektuális szintjével megáldott alak felé fordul, aki az előbb kicibált engem ide. Kicsit féltem tőle, mármint attól a szadista baromtól, talán ezért is nem szóltam egy szót sem, csak rémülten pislogtam ide-oda.
- Ez a hülye kis kurva megharapott! - Rám mutatott, majd a karjára, ahol tényleg egy elég csúnya harapásnyom éktelenkedett, amit az én fogaim hagytak maguk után. Persze ez sem történt volna meg, ha figyelembe veszi, hogy nem tűröm, ha valaki agresszív velem... De nem, neki az volt a lényeg, hogy a saját vágyait kielégítse. Pont ezért haraptam meg... Kétszer. És megkarmoltam. - És megkarmolt!
Na tessék.
- Szar neked. - Még a füstfelhőn át is láttam, ahogy megvonja a vállát, de amikor "Fűrész" fel akart rángatni a földről, megállította. - Hagyd őt, majd én foglalkozok vele. Vigyél valaki mást, az én számlámra.
- Vigyázz vele, ez egy állat. - Fejével felém bökött, majd távozott, de már nem érdekelt, hova megy. Rémült kismacskatekintetem most az eddig cigarettázó alakra tévedt, aki most felállt, elnyomta a cigijét és hozzám lépett.
- Nem tűnsz veszélyesnek... Viszont a sebeid annál inkább. - Keze végigsimított az arcomon, majd letörölte a szám széléről a vért, ami lassan kezdett rászáradni a bőrömre. Összerezzentem, de ő csak halványan elmosolyodott, majd egyik kezét a térdeim alá csúsztatta, a másikkal pedig átkarolt és felemelt. Ijedten kapaszkodtam a nyakába, fejem a mellkasára hajtottam, miközben ő valamit mondott arról, hogy sajnálja, amit "Fűrész" tett, és ha nem az a tény, hogy mindaz, ami itt történik, illegális, még orvost is hívna hozzám... De én már rég nem hallgattam őt; gyorsan elragadott a sötétség, elaludtam.

*

- Hol voltál eddig?! - A hangja szaggatja a dobhártyámat, mindjárt szétrobban a fejem, éppen ezért, hogy ezt meggátoljam, kezeimet a füleimre szorítom, hátha ezzel sikerül kizárnom ezeket a hihetetlenül zavaró zajokat, amiket szépen mondva apám szavainak lehetne nevezni. Hátam a hűtő hideg ajtajának támasztottam, bár legszívesebben belebújtam volna teljesen. - Tudod te, hány óra van?!
- Fogd már be, mindjárt szétrobban a fejem... - Nyöszörgök, a karom éget, szinte biztos vagyok abban, hogy holnap a könyökhajlatomat borító apró, piros nyomok sötétlilák lesznek, mint a rosszul elvégzett vérvétel után. Tudtam, hogy nem volt jó ötlet engedni, hogy az a vadállat (mármint később tudtam meg, hogy micsoda vadállat tud lenni az ágyban, khm) megszurkáljon azzal a rohadt injekciós tűvel... De utána olyan szabadnak, olyan könnyűnek éreztem magam... - Nem az a lényeg, hogy hazajöttem?
- Nem voltál itthon két napig! Hogy képzeled te ezt? Teljesen megvesztél?! - Ez aztán a kellemes üdvözlés, gratulálok, apa... Ilyenkor bántam, hogy anya megint üzleti úton volt és itt hagyott ezzel az alakkal, akit talán még a világ nagy részénél is jobban utáltam.
- Hirtelen ennyire érdekel, mi van velem? - A fogaim között szűrtem a szavakat, a kezem egyre jobban égetett... Egyre biztosabb voltam abban, hogy ez nem volt jó ötlet. - Eddig szartál a fejemre, most mi változott? A titkárnőd nem akarta neked szétnyitni a lábait, szóval most játszod a gondoskodó apucit, hogy szórakoztasd megad?
Ajkaim közül hisztérikus kacaj tört fel, apámat pedig egy pillanat alatt elöntötte a düh. Észre sem vettem, mikor lépett elém; a tenyere hangos csattanás kíséretében találkozott az arcommal, megtántorodtam, meg kellett kapaszkodnom a falban, hogy ne essek el.
- Hálátlan kölyök... - Morogva távozott, én meg csak nevettem és nevettem, botladozva mentem oda a konyhapulthoz, elővettem a fiókból a legnagyobb kést és kitettem a pultra.
Elővettem a zsebemből a cigarettás dobozt, kivettem az utolsó szálat, az ajkaim közé fogtam, meggyújtottam, kéjes sóhajjal beszívva a füstöt a tüdőmbe, majd félredobtam az öngyújtómat. Az apró, harapott seb az alsó ajkamon még mindig égetett... De én továbbra is kívántam az érintését, a csókjait...
Ujjaim a kés markolatára kulcsolódtak, majd egy határozott mozdulattal, ötször, egymás után a tenyerembe vágtam a hegyét.