Név: Morgana T. Sommers
Becenév: Twisted / Mo / Dawn
Kor: 26
Születése hely, idő: 1987-2-27 / Alabama
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Biszexuális

Jellem: Kimondottan határozott fellépésű nő. Bár korábban nem volt annak mondható, napjainkra igen jó társasági lénnyé vált. Látszólag. Ez sem több mint egy álarc, amire munkája miatt van szüksége. Mint nyomozónak, mindig résen kell lennie, és tudnia kell adott esetekben belemenni a számára totál érdektelen beszélgetésekbe is, ha épp információhoz akar jutni.
Ettől eltekintve -mikor nem játssza épp a kiváló hallgatóság vagy tárgyaló fél szerepét- igen mogorva tud lenni, ellenséges és nagyszájú. Ilyenkor a szavait sem feltétlenül válogatja meg, esetenként a véleményét is keményen, kendőzetlenül tárja az elszenvedő fél elé.
Képtelen érdekmentes, normális emberi érzelmeket táplálni bárki iránt a megvetésen és gyűlöleten kívül. A végsőkig aljas és nem fél bemocskolni a kezeit sem (ennek összes létező értelmében), ha úgy hozza a szükség. Általában nem érdekli, mit gondolnak róla.
Akad néhány függősége: erős dohányos, és a whiskey-t is úgy issza, mint más a vizet.

Külső: Magas, nőiesen sportos alkat, hiszen nagyon ügyel megjelenésére és komolyan veszi az edzést. Haja hosszú, gyakran váltja a színét, de általában megmarad a fekete vagy vörös árnyalatainál. Szemei zöldek, ezeknek szépségét általában erős sminkkel emeli ki még jobban.
A nőies, kihívó ruhák kedvelője a hétköznapokban is. Kiegészítők terén igen sokféle az ízlése, általában kedvétől függ, mit aggat magára.
A "bőrdíszművek" rajongója, eredendően kissé kreol bőrét több minta is ékíti:
-köldöke mellett apró rózsa
-bal csuklóján "si te hace feliz" (ha boldoggá tesz) felirat
- jobb csuklóján "illegitimi non carborundum" (ne hagyd, hogy eltiporjanak) felirat
-tarkóján tenyérnyi kék pillangó


Előtörténet:
Anyám nem ismertem. Apám szerint meghalt, de hallottam olyat is, hogy csak magamra hagyott. Igaz, ezt olyan valaki mondta, aki épp kész lett volna kitekerni a nyakam, szóval... megfelel nekem apám verziója. Ő egyébként tőzsdeügynök volt, szóval ki sem látszott a munkából. De mivel megengedhettük magunknak, fogadott házvezetőnőt. Amióta az eszemet tudom, Maria foglalkozott velem. Bár az ő szeretete nem pótolhatta a szülőit, azért volt jó oldala is a dolognak. Kénytelen voltam valamennyire megtanulni spanyolul, mivel nem értett meg mindig mindent.
Anyagilag nem kellett nélkülöznünk és akármennyire is hiányzott a társasága, büszke voltam rá, hogy ilyen keményen dolgozik, hogy tisztességes módon biztosítson mindent, ami ahhoz kell, hogy elit iskolába járasson. Mert oda járatott.
Aztán... Egészen korán belecseppentem az alvilági életbe. Egészen pontosan tizenhét éves koromban. Akkor történt, hogy egy éjjel ránk törték az ajtót. Talpig feketében, ordítozva... Megkötöztek, betömték a számat. Apám megpróbált kiszabadítani, de ezek többen voltak. Őt is lefogták, zsákot húztak a fejére...
Nekem meg végig kellett néznem, ahogy fejbe lövik, miközben az arcomba üvöltik, hogy "jól jegyezd meg, így jár az, aki nem fizet!" Én csak ez után kaptam zsákot a fejemre. Aztán bevágtak valami csomagtartóba, amiben -a szag alapján legalábbis- előttem valami hulla utazhatott. Még szerencse, hogy bevertem a fejem, így nem kellett sokáig szagolnom a bűzt. Fogalmam sincs, mennyit voltam eszméletlen. Csak arra emlékszem, hogy mikor felébredtem, épp gazdát cseréltem. Igen, eladtak. Méghozzá Mexikóba. Kettőt tippelhetsz, hogy minek. Így megy ez. Ha valaki nem tudja leróni a tartozását, elveszik tőle, ami pénzzé tehető. A fiatal lányok pedig kelendőek voltak már akkor is.
Igen. Eminens, Harward-ösztöndíj esélyes tanulóból először vetkőzős lánnyá, aztán a következő gazdacserém után prostituálttá avanzsáltam. Mivel nem voltam valami engedelmes fajta, rábírtak, hogy mégis beadjam a derekam. Fogalmam sincs, hányszor vertek meg érte. Persze, még úgy sem akartam. Sőt, annál inkább szabadulni akartam. A szökésért pedig újabb verés járt. A második kísérletemnél már más eszközhöz folyamodtak. Mert minek a hazája még Mexikó? Úgy van, a drogoké. Az első pár adagot tudtomon kívül, vagy erőszakkal adták be. Néhány nap kellett csak hozzá, hogy megtörjek. Akkorra már szinte bármire hajlandó voltam a napi adagomért.
Innentől a napok összefolynak. Tiszta emlékem csak pár van erről az időszakról. Ezek többnyire azzal kapcsolatosak, hogy valahogy lassanként rájöttem, hogy mi az egyetlen kiút. Nem, nem az öngyilkosság. Azt nem hagyták, egyszer sem. Elég sok orvos volt a zsebükben ahhoz, hogy mindannyiszor megmentsen.
Nem, még ennél is durvább a kiút, sokkal több buktatóval. Hogy hogy sikerült mégis? Nos, jókor voltam jó helyen.
Időnként, ha valaki befolyásos érkezett, ki kellett csípnünk magunkat. Aztán sorba állítottak minket, a pénzesek hadd válogassanak közülünk, akár valami börzén. Ennek a Willnek meg épp rám esett a választása. Ő volt az egyetlen, aki nem csak kétvállra fektetett, hanem beszélgetett is velem - a jó ég tudja, milyen indíttatásból. Jó benyomást tehettem rá még enyhén bevépve is, mert megvett. Igazából akkor nem érdekelt a dolog. Rohadtul mindegy volt már, ki a tizenakárhányadik tulajom, csak adja meg az adagom. De itt a bökkenő. Nemhogy nem adott, még az elvonóm is állta. Akármit is éltem át előtte, számtalanszor visszakívántam. Szavakkal lehetetlen leírni azt a fájdalmat, azokat a tévképzeteket, amik akkor kínoztak.
Nem hittem, hogy így lesz, de túléltem. Azóta többé-kevésbé tiszta vagyok. Nem tudom, megállnám-e, ha például elém tennének egy adagot fecskendőben, de szándékosan nem mérgezem magam ilyesmivel.
De, hogy visszakanyarodjak a lényegre, Will Donovanről idő közben kiderült, hogy beépült rendőr, aki épp az emberkereskedelem és drogcsempészet ügyében nyomozott. Nem csak kiemelt a rossz sorból, de lehetőséget is biztosított, hogy felelevenítsem a régen tanultakat, és új ismeretekkel gazdagodjak.
Eleinte csak annyi volt a dolgom, hogy segítsek neki a munkájában, elkísérjem az útjaira... Időnként a besúgója voltam, vagy épp az ágymelegítője - egyszóval amolyan titkárnő. Végül felemelt maga mellé és társakká váltunk.
Tavaly veszítettem el. De emlékét sosem feledem. Sem azt az arcot, ami a végzetes lövést leadó pisztoly tulajdonosáé volt...