Deetz&Mia

Léteznek elégedetlen, kapzsi, szűkölködő és türelmetlen ügyfelek is. A pasas, aki már lassan egy órája itt ül velem szemben, és már csaknem az egész üveg Jim Beam-ot megitta, kifejezetten a türelmetlenebbik fajtából való! Ha nem lett volna a lakás ajtaja zárva, amikor hőzöngve megérkezett, egész biztos, hogy faltörő kosként ment volna neki a bejárati ajtónak, ami -tekintettel a böhöm méreteire-, aligha nem tokostul kiszakadt volna a helyéről! Csak egy kibiztosított Revolverrel karöltve mertem ajtót nyitni Mr.Hájfejnek -akkor is csak résnyire-, és eszem ágában sem volt őt beengedni egészen addig, ameddig meg nem fenyegetett, hogy elkapja azt a kis patkány féreg gecit -hogy az ő szavaival éljek-, és megszorongatja a gigáját. Ezek után kezdett csak el úgy igazán összeállni a kép, hogy nagy valószínűséggel Deetz volt a szóban forgó célszemély.
-Azt mondtad mindjárt itt lesz! - Hördül fel hosszas percnyi hallgatás után, és újra idegesen kopácsolni kezd dobverő vastagságú ujjaival a pulton, miközben kiguvadt, vérben forgó szemei a -feltételezem, hogy lopott-, arany Rolex karórájára merednek. Most szúr csak igazán szemet, hogy mennyire nem illik arra a zsírpárnás csuklóra az a drága darab. Felszed még két dekát, és jobbik esetben többet nem fogja tudni összekapcsolni magán, ha meg mégis, akkor nem lesz túl hosszú életű...
-Igyon még egy kicsit Mr...? - Koca
-...Mr.Robins - Kezem remegve emeli fel a közöttünk árválkodó, kiürülni látszó üveget, hogy töltsek még egy kortyot neki, mikor is tervem meghiúsulni látszik, és az üveg úgy ahogy van, szárnyra kél, és céltalanul röpülni kezd a markomból. A durva, erőszakos ütést, amit a disznók lábára emlékeztető kezével az üveget szorongató ujjaimra mért, alig éreztem meg az ereimet szétfeszítő adrenalintól. Tudom, hogy hogy ajánlatos kezelni az olyan vadgörényeket, mint amilyen ez is itt velem szemben, de most valahogy mégis más a helyzet. Nem törhetem ki csak úgy a nyakát, mert nem az én ügyfelem, és nem akarom, hogy Deetz miattam veszítse el az egyik –feltételezem-, igen csak nagy összegeket a házhoz hozó vendégét, és persze azt sem merem megkockáztatni, hogy a dagadék annyira bepöccenjen, hogy aztán ráküldje az esetleges embereit Derekre. Nem tudnám elviselni, ha miattam, az én forrófejűségem miatt valami komolyabb baja esne annak az idióta seggfejnek, aki még mindig nem adott magáról életjelet. Ez most komolyan szopat, és megvárja, ameddig a pacák rám borítja a berendezést és beleállítja a nagykést a hátamba, vagy mi?! Mert ha ez a helyzet, akkor erre az egy alkalomra igazán felhagyhatna a vicceskedő stílusával!
-Nem várok tovább! Itt ülök, mint egy fasz, és semmi sem történik!
-Mondtam, hogy…
-Te csak ne mondj nekem semmit mókuskám! Eleget hallottalak! Most a haverod jön! – És ekkor már pattan is fel ültőhelyéből, mindezt akkora hévvel, hogy a bárszék hangosat csattan mögötte a padlón. Magamhoz térve a kezdeti döbbenetből, reflexszerűen nyitom szólásra a számat, hogy valami jó velős dumával leállítsam, de aztán eszembe jut, hogy kinek a testi épsége forog kockán, és inkább gyorsan visszakozok ameddig még lehet.
-Most meg hova megy? – Indulok el a fickó után, az eddig a pult alatt rejtegetett pisztolyt begyűrve szűk farmerom derekába, rohamléptekben húzva rá fehér, mély dekoltázsú blúzom alját.
-Oda nem mehet le! – Ordítok utána, amikor már valahol a lépcsőházban dülöngélve biceg egyik faltól a másikig. Egyértelműen nehezére esik neki megmozdulnia. Ez a ziháló légvételeiből könnyen kihallatszódik, ahogy meghízott Hulkként tör utat magának az alagsor felé, ahol a dübögő léptei mellett valami más, ritmikus zajra is felfigyelek. Nem, ezek biztos, hogy nem a felettünk futó vezetékek és csövek!
-Álljon meg, nem mehet be oda csak úgy! – Ordítok minden háttérzajt túlüvöltve, de már túl késő. Mr.Hájfej elhúzza az ajtót, és ekkor valami olyan látvány tárul a szemeim elé, ami ennél a mamutnál is kiábrándítóbb és gyomorforgatóbb. Az érzések feltámadnak bennem, és mindegyik az agyamra próbál hatni. Egyszerre érzek nyers, keserű féltékenységet, csalódottságot és mérhetetlen haragot, ahogy a kefélő párosra meredek teljesen ledermedve.
-Az az én kocsim te patkány, amit nem mellesleg neked kellene összeraknod! – Csak az újabb tajtékzó, ingerült ordításra térek magamhoz, és egy percig csak döbbenten, teljesen összezavarodva figyelem, ahogy a dagadék előrelendül, megragadja Deetz vállát, és a tarkójához szorítja a pisztolyát. A feszült pillanatokban még egy gúnyos vigyorkezdemény is felfut az arcomra, ahogy az édes hármast figyelem.
-Csak nem rosszkor érkeztünk? Hé, Csődör, szerintem hamar fejezd be amit elkezdtél, nehogy édes hármas legyen belőle! – Hasít bele a levegőbe gunyoros hangom, ahogy lazán az ajtónak dőlök, egyik lábamat be is hajlítva, hogy valahol a krómozott felületet taposhassa tovább a cipőm talpa, miközben érdeklődve felkapok egy, éppen a kezem ügyébe akadt villáskulcsot, vagy mit…

//Szerintem nem akartad, hogy megérkezzek :'D //
Egy kis ichlető muzsika

Azt hittem, hogy azzal, hogy ez a hústorony szó szerint rám rontott a lakásunkban, vége a meglepetéseknek, erre alighogy beérem a hőzöngő, nem kicsit pityókás állapotban lévő Mr.Akárkit az alagsorban, újabb kellemetlen meglepetésekbe botlok, és hirtelen köpni-nyelni nem tudok, ahogy szemeim elé tárul a bizarr affér. Kezeim reflexből ökölbe szorulnak, a torkomon pedig alig tudom visszagyűrni a felkívánkozó keserű epét, ahogy látom Derek izmait sűrű egymásutánban megfeszülni, majd elernyedni. Na, nem a testével van a bajom, nem a látványával, sokkal inkább a gondolattal, hogy ott fekszik alatta valami dögös numera, aki képes teljesíteni minden kívánságát, és aki most, ezekben a pillanatokban biztos valami húúúú de rohadt nagy istennő a szemében amiért a csaj hajlandó volt széttenni neki a lábait, hogy végre kielégülhessen a kanos farkával egyetemben! Hozzátenném, a kis "talajtornájukat" hamar félbeszakítja az elégedetlenkedő ügyfél, és hirtelen nagyon viccesnek -ugyanakkor persze szánalmasnak is-, találom azt, ahogy Deetz rohamtempóban igyekszik magára kapni az alsónadrágját, ami eddig valahol ott lógott a bokáján. Az ember azt hihetné, hogy váratlanul érték a történések, és hogy még magához sem tért az agyát jótékonyan elködösítő mámorból, erre ő mégsem tétlenkedik egy percig sem, és úgy szorít rá a pasas ujjaira, mintha a radarjai előre jelezték volna neki a jöttünket, és lett volna a jótékony testmozgás mellett még arra is ideje, hogy mindenre felkészüljön.
Az eddigi felhőtlen jókedvem egy perc alatt lelohadni látszik, és már csak magamban szitkozódva csikorgatom a fogaimat, ahogy szemmel elsajátítom Derektől azt a könnyed mozdulatot, ahogy a dagadékot a földre küldi.
Hirtelen rengeteg mondandóm támad -olyanok is, amiket talán jobb lenne magamban tartani, és amiktől ugyanakkor tudom, hogy mégis lekerülne némi súly a vállamról, ha most egyszerűen csak szabadjára engedném őket-, mégsem szólok közbe a barátságos diskurzusukba. Helyette barna, veszetten villódzó tekintetem a törékeny kis virágszálra siklik, aki szemmel láthatólag azt sem vágja, hogy hol van, és hogy mi a jó büdös franc történik ott az olajfoltokkal tarkított betonon nem sokkal előtte. Kivörösödött arca, megduzzadt szája, kócos haja, szakadt ruházata és ziháló teste arról árulkodik, hogy nagyon is élvezte, amit Deetztől kapott, és hogy valamelyest még mindig az iménti affér hatása alatt van, amitől bennem csak tovább emelkedik a pumpa, és észre se veszem, hogy ujjaim olyan erővel szorítanak rá a kezemben tartott villáskulcsra, hogy abba még ujjbegyeim is belefehérednek. Hirtelen kedvem támadt igazítani azon a szőke, tetves szénaboglyán, és grátiszként még a kulccsal is finomítgatni kicsit a vonásain, de inkább visszafogom magam, mert még a végén én lennék a szar alak, aki bántja a szegény, törékeny kis virágszálat. Cöhh... na persze!
Bosszús gondolataimból az időközbe megindult mocorgások rántanak vissza, amiket Derek mély baritonja kísér, miközben a nem kívánatos személynek kiadja az útjukat, ami után szemmel láthatólag ő is szökni akar. Most biztos az a terve, hogy majd -mintha mi sem történt volna, és nem az előbb hágott volna meg valami olcsó kis kurvát az egyik ügyfele kocsiján-, fölényeskedően, büszkén felszegett állal felmegy a lakásba, megiszik egy üveg sört, hogy aztán az alkohol kúrát a kocsmában folytathassa tovább a haverjaival, akiknek elújságolhatja, hogy milyen hősies tettet vitt véghez ma is... Meg a lófaszt! Innen nem megy sehova!
-Most meg hová mész Bolton, he? - Vágom a tarkójába igen csak flegmán, számon kérő stílusban, ahogy kisebb terpeszben beállok a garázs ajtajába, miközben a kulcsot fenyegetően tenyeremhez ütögetem.
-Tényleg ekkora tapló vagy?! - Folytatom, ahogy egy fenyegető lépést is megteszek a menekülni vágyó alakja felé.
-Még csak le se szarsz! Te azt gondolod, hogy ez így van rendjén, hogy az a természetes, hogy rám ront valami hústorony, megfenyeget, kiissza az egész bárt, miközben én minden erőmmel azon vagyok, hogy falazzak neked mialatt te idelent kúrogatsz valami leprást kis picsát?! Még egy rohadt köszönöm se jár nekem? - Robban ki belőlem hirtelen minden, amit érzek, és gondolok. Azt hiszem, hogy tényleg pocsékul esik, hogy rám se bagózik, és hogy egy kicsit sem rendíti meg, hogy akár ki is nyírhatott volna odafent az a pacák. Végül is igaza van. Tök mindegy, neki volt pár kellemes perce és gondolom más nem is számít... Én kurvára nem számítok!

-Ó, tényleg Mr.Jól nevelt? Na ne mondd! Akkor azt, amit jelenleg is teszel, te minek neveznéd, ha nem taplóságnak?! Ugyan már! Hiszen még arra sem méltatsz, hogy a szemembe nézz, amikor velem beszélsz! - Ordítom torkom szakadtából, ahogy igyekszem kiállni az igazamért, az önbecsülésemért, miközben a mellkasomat böködöm az ujjammal. Emlékszem, amikor még kis taknyosak voltunk, és valami apróságon összevesztünk, akkor is pont ugyanezt csináltam, ugyanígy viselkedtem, és eszembe se jutott, hogy talán higgadtan kellene tárgyalnunk a porblémáról. Túl forró fejű voltam ahhoz, hogy átgondoljam a lehetőségeimet, és a szavaimat, amik általában össze-vissza záporoztak Derekre, és amikkel végül mindig megfogtam őt valamilyen szinten. Pont úgy,ahogy az az elkövetkezendő percekben is történik. A kezem megáll minden eddigi mozdulatában, a villáskulcs csörömpölve kiesik a kezemből, mikor sarkon fordul, és nekem lehetőségem nyílik arra, hogy a szemeibe mélyeszthessem a tekintetem, ami hirtelen megannyi mindent rejt magában. Csalódottság, harag, féltékenység... Pont úgy ahogy régen is!
-Jaj tényleg? És elmondanád, hogy mi idegesít annyira? Az előbb még lazán a fejemhez vágtad, hogy nem tartozik rám, hogy hova mész és, hogy mit csinálsz... - Bár szavaim kemények, és korholóan hatnak, hangszínem ezzel szemben mostanra már egészen megváltozott, óvatosabb és bizonytalanabb lett, ahogy felfedeztem némi bűnbánást(?) a tekintetében. Már kezdeném elhinni, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni, és hogy nem kell hozzá felverni az egész házat, de ő újra sarkon fordul, és nálam végleg szakad a cérna!
-Állj már meg! - Szűröm a fogaim közt, ahogy trappolva elindulok utána, és egész hamar be is érem őt valahol a lépcsősor közepén. Ujjaim nem tétlenkednek, olyan erővel szorítanak rá csuklójára, hogy nem csodálkoznék rajta, ha az egész vérkeringését elszorítanám a karjában.
-Most is ezt csinálod! Hátat fordítasz, mintha itt se lennék! - Rántok egyet a továbbra is szünet nélkül szorított végtagján, remélve, hogy ezzel elérem nála azt, amit akarok, és hogy a szavaim ezennel elég hatást fognak gyakorolni rá, ahhoz hogy végre "megtiszteljen" a figyelmével.
-Sajnálom, hogy ennyire rohadtul nehéz az együtt élés, és hogy csalódnod kellett! De csak egy büdös szavadba kerül, és elhúzok innen a francba... - Sziszegem idegesen, ahogy már kissé visszavettem a hangerőből, és szemeimet szinte már-már hipnotizálóan fúrtam bele az ő acélszürke tekintetébe, ha időközben hajlandó volt felém fordulni.
-És, ha tudni akarod, az borított ki a legjobban, hogy már nem én vagyok az egyetlen nő az életedben, hanem vannak mások is! Az árvaházban mindig elsőbbséget élvezhettem, most meg sokszor azt sem tudom, hogy miért maradsz ki annyit éjszakánként. Amikor itthon vagy, és éppen nem kurva anyázzuk egymást valami hülyeség miatt, akkor minden tök jó! De ez... ez a mai... Ezt nem akartam látni! - Dühödt hangvételem ekkor már keveredik a sértettel, csalódottal, és ezennel már én vagyok az, aki erőből előre fúrja magát -direkt taszítva is egy jókorát rajta vállammal, ha nem akadályozza meg-, hogy elindulhassak felfelé. Érezze csak, hogy milyen szar az, ha rád se köpnek! Szavaim talán kétértelműek lehettek, amik miatt talán elkezd majd magában össze-vissza kombinálni, de akkor már inkább ez, minthogy lehulljon a lepel, és rájöjjön, hogy a múltkori együtt alvós este után elkezdtem jobban kötődni hozzá, és bizony, ennek a kötődésnek tudom, hogy nincs semmi köze a barátsághoz!

-Tudod, ez az egész elkerülhető lett volna, ha megválogatod az ügyfeleidet... - Köszörülöm meg a torkom, ahogy már némileg halkabban -és talán nyugodtabban-, szólalok fel, habár hangomat félreértelmezhetetlenül, jótékonykodva ékesíti a kioktató jelleg, ahogy utána szólok, és kezeimet feszengve leeresztem az ő csuklójáról magam mellé, és valami lemondó, szánalomra méltó sóhajjal elindulok, hogy felfelé szedve a lépcsőket, végre magam mögött tudhassam Dereket ezzel az egész hellyel együtt. Ő azonban sec-perc alatt visszaránt -nem is értem, hogy miért hittem azt akárcsak egy percig is, hogy ennyivel megúszhatom-, és nekem ekkor már nincs erőm arra, hogy tiltakozzak. Egyszerűen csak hagyom magam sodródni az eseményekkel, és csak akkor élénkülök fel, amikor olyan közel férkőzik hozzám, hogy idegességtől ziháló mellkasunk szinte már-már összeér, ő pedig arcával fölényeskedően a képembe mászik.
-Nem fogok neked magyarázkodni! Egyszerűen csak ezt érzem, és így gondolom. Ennyi. Rövidre van zárva, elengednél már végre? Különben se érj hozzám olyan kézzel, amivel előbb még valami tök idegen csajt markolásztál! - Rántom el tőle kezem mielőtt még ő elengedhetne, és közben próbálok minden erőmmel azon lenni, hogy ne bámuljam úgy meztelen, izzadtságtól nedves felsőtestét, mint egy felizgatott pincsi kutya, és hogy ne akarjam megérinteni felduzzadt, véresre szívott ajkait. A látvány túl csábító ahhoz, hogy sokáig uralkodni tudjak magamon, de aztán hirtelen minden vágyálmom csörömpölve darabjaira hullik, és már egyáltalán nem úgy gondolok rá, mint valami szexisten Adonisra, akit egyedül csak én nem kaphatok meg, hanem sokkal inkább, úgy mintha ősellenségek lennénk.
-Közöd?! - Bukik ki belőlem meglehetősen könnyedén, és még a szemöldökeim is magasra ívelnek, ahogy állom a tekintetét, de aztán ő elfordul, és minden továbbiak nélkül -taszítva rajtam egyet-, tovább áll, amiben ezennel már nem akadályozom meg.
-Baszódj meg! - Kiáltom utána, és hirtelen felindultságból még be is mutatok neki, majd az alagsort és a lépcsőházat elválasztó ajtó becsukódik, és én káromkodva, magamban szitkozódva fel, s alá kezdek el járkálni, mint valami rohadt mérgezett egér, mígnem végül eldöntöm, hogy mit kezdjek magammal.
Dübörgő mellkassal rongyolok le a lépcsőn, vissza a garázsba, ahol a megannyi kocsi közül kiválasztok valami piros, tető nélküli cabriot, amiről lerí, hogy itt-ott a festék és fényezés hagy maga után némi kivetni valót. Még egy karcolással több, vagy kevesebb már mit számít, nem igaz? Igen, ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal támadom meg az autót, és az időközben újra a kezembe akadt villáskulccsal bele is karcolok valami szép, kedveskedő feliratot a kocsi oldalába. Nem kérdés, totál elborult az agyam! Akkor éreztem utoljára ilyet, amikor végeztem a férjemmel. A piti kis vandál tettem után már csak a jól megérdemelt pihenés van hátra, amit szándékozok a piros járgányban eltölteni.
Anélkül ugrom be az anyósülésre, hogy kinyitnám az ajtót. Egy jó darabig a rádióval vacakolok, és keresem a megfelelő frekvenciát, végül feladom, és helyette beindítom a kocsiba szerelt lejátszót, amiben egy igen csak kedvemre való dalocska is felcsendül.
-Jó az ízlése a tulajdonosnak! - Horkanok fel elégedetten, ahogy felhangosítom a zenét, hogy mindent megtölthessen a jótékony, mély, búgó basszus és Everett bugyi nedvesítő, szexi hangja. Persze eközben újabb gombokat fedezek fel a műszerfalon, és a kesztyűtartóra is rátalálok. Pár darab női pipere cucc -amiket fintorogva dobálok ki a kocsiból-, valami hamis igazolványok, és...
-Hoppá... Pippantgatunk, pippantgatunk? - Suttogom magam elé némi gunyoros hanglejtésben, ahogy kezem ráakad egy ezüstből készült tartóra, amiben itt felejtett vicces cigik tömkelegére bukkanok, amiből nem vagyok rest kilopni egyet a méreg drágának tűnő gyújtóval együtt. Soha nem csináltam még ilyet, de azt mondják, hogy jót tesz az idegeknek, és hogy elég belőle pár slukk, máris színesebben fogod látni a világot. Hát ennek reményében mászom be a hátsó ülésekre, hogy aztán a hátamon fekve, kényelmesen elterpeszkedve benne -lábaimat bokáimnál egymáson keresztezve, és feldobva az ajtóra-, gyújthassak rá a füves cigire, ami eleinte jobban köhögtet, mint a rendes dohány, és amitől pár slukk után máris sokkal tompábban ordít a rádióban a következő szám. Már egyáltalán nem gondolok Deetzre, és arra, hogy mit fog csinálni, ha ezt mind meglátja. És, hogy kedves lakótársam mindeközben visszajön-e? Mit érdekel?!