Gyere csak közelebb, szivi! Próbálj megismerni… Próbálkozni még szabad, de hogy nem fogsz semmire sem jutni vele, azt garantálom.
Kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen, vad vagyok. Mint egy macska. Szokták is mondani, hogy macskatermészetem van, ami a hiénáéval párosul, ugyanis úgy vihogok, mint egy félőrült. És igen, ha már itt tartunk, nem kicsit vagyok őrült. Imádom a nem mindennapi dolgokat, ami megbotránkoztat másokat. Imádok tilosban járni, szabályokat szegni. Tele vagyok temperamentummal, és voltaképpen eléggé forrófejű vagyok ahhoz, hogy kérdés nélkül beverjem a képedet, ha felidegesítesz.
Összegezve, hogy ki vagyok, mi vagyok én… Egyaránt vagyok a mindenség és a semmi. De végezetül csak annyit mondanék, hogy én vagyok minden bombák anyja.

Magas vagyok, csaknem 173 centi, és a hosszú lábaimnak köszönhetően teljes mértékben úgy nézek ki, mint egy modell. Eléggé karcsú is vagyok, már-már a soványság határát súrolom, de még sosem volt rám panasz. A testem ott domborodik, ahol egy nőnek úgy általában szokott. Mindenből kaptam bőségesen, amit a férfiak szerethetnek rajtam, így mondhatni, hogy a végeredmény tökéletes lett.
A bőröm bársonyos, az arcom akár a márvány. Szép vagyok, és ezt ki is használom. Ugyan ártatlannak tűnök ezzel a pofival, amivel megáldott a sors, de a látszat néha csal. Az én esetemben pedig garantáltan csal, erre akár mérget is vehetsz.

Az életem… őrült rohanás. Egy halálkeringő. Nem tudom, hova tartok, voltaképpen azt sem tudom, honnan jöttem. Csak vagyok. Élek. Élvezem a mát, nem félek a holnaptól, hedonista életmódot folytatok, és igen, mondhatnék még ezeregy dolgot magamról, de minek?
Talán a legtöbb, amit tudni érdemes rólam, hogy a zsaruk spiclije vagyok, ugyanakkor drogdíler is. Micsoda párosítás, nem igaz?
Kicsit groteszk, hogy drogot árulok, miközben jól ismerem a hatásait. Az emberekre, a kapcsolatokra, magára az életre. Az anyám heroinon élt, oda lett a színésznői karrierje, a lánya, a férje, mindene. Sőt, az élete is, mert mostanra már halott. Amikor meghalt, akkor léptem le otthonról. Besokalltam, egyszerűen nem bírtam tovább. Ennek már vagy négy éve, hogy megtörtént, mégis a mai napig emlékszem rá. Az élettelen testére, és az évekre, amiket elpazarolt, végigszenvedett. A szemem láttára épült le, mégsem tehettem semmit ellene. Kegyetlen dolog ez, amikor ilyesminek szemtanúja egy gyerek. De nem kell azért sajnálni, azt utálom, ha sajnálnak… Egyszerűen csak szar volt, és kész. Erről ennyit.
Ja, és hogy hol volt ekkor az apám? Bizony, ez egy nagyon jó kérdés, én is sokszor feltettem magamnak az évek alatt. Dolgozott. Legalábbis az ő elmondása szerint, szerintem pedig csak elmenekült a problémák elől, és direkt nem jött haza. Hagyta, hogy a lánya végezze el a piszkos munkát helyette. Félreértés ne essék, mert szeretem apámat, de a munkamániája az őrületbe kergetett engem is, és minden bizonnyal anyámat is, aki elképzelhető, hogy végül ezért nyúlt a drogokhoz. Ki tudja.
Eseménydús életem volt, azt meg kell hagyni. Főleg, hogy a legérdekesebb pontot még meg sem említettem; nyolc éves korom előttről egyáltalán nincsenek emlékeim. És amikor a szüleimet kérdeztem erről, mindig találtak valami kibúvót, így voltaképpen sosem válaszolták meg ezt a kérdést. Pedig van néhány rejtélyes dolog, amit nem tudok hova tenni. Például, hogy miért beszélek folyékonyan oroszul, holott soha a büdös életemben nem tanultam? És hogy miért tudok úgy bunyózni, mint Chuck Norris, amikor valamilyen utcai verekedésbe keveredem? Megjegyzem, harcművészetet sem tanultam soha. Tehát ez vagyok én: csupa rejtély.