Név: Prischilla Mori
Becenév: Álommanó
Kor: 19
Születése hely, idő: 1993 Október 29 Valahol Angliában
Tartózkodási hely: Valahol a belvárosban
Csoport: Körözött
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Igazából egyik sem és mindegyik, még a beteges fétiseket is belevéve.
Jellem:
Őrült, nem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, szerinte az igazi világ a képzelet és a fantázia világa, a körülötte lévőket is ebbe a világba látja bele. Csalárd, önző, s céljai érdekében nem sok mindentől riad vissza. Kéjes mosoly fut végig arcán minden halál és vér látványától. A legtöbb embert megveti, s imádja a magányt, ám tökéletesen játsza a kedves aranyos ártatlan, visszahúzódó, de ha kel akaraterős és büszke lányt. Nagyon rossz alvó.

Külső:
Sokkal fiatalabbnak tűnik a koránál. Csinos azurkék bociszemei tündérien ragyognak, s enyhén húsos ajkán mindig ártatlan, komisz, kicsit rejtélyt tükröző mosoly húzódik meg. Aranyos vigyorával előtűnnek a szemgyönyörködtető gödröcskék. S még alváshiánytól mindig beesett, karikás tekintete se rontja el az összképet. Arcán szemeit mindig okosan forgatja a nagyvilágba, mintha mindent figyelne, s ajkai gyakran szinte észrevehetetlenül motyognak valamit. Az ember szinte boldog, amikor beszél hozzá, ám gyengén érződik körülötte valami sötét, amitől a hideg is kirázza az embert...
Haja szőkésbarna, enyhén kócos ám frizuráját mindig váltogatja, bőre természetellenesen sápadt. Ruházata általában divatos, de nem feltűnő, de általában franciasapka díszíti a fejét

Előtörténet:
Pupillái összeszűkültek az éles fénytől, amit egyenesen szemeibe vetítettek, s éles fájdalom mely fejébe nyílalt a hosszú gyógyszeres kezelés utóhatása lehetett. A fény lassan halványult, s egy fehér köpenyes alak jelent meg az ágy mellett ahol feküdt. Ahogy kedves mosolyával belenézett a lány szemébe, egy jegyzettömb volt nála, rajta kérdések, s noha tudta, hogy pontos választ nem remélhet feltette kérdéseit.

- Üdvözlöm ismét az ifjú hölgyet. Folytassuk a tegnapi beszélgetésünket. Tegnap nagyon értékes információkat gyűjtöttünk a világodról. A mai napon viszont rád vagyok kíváncsi. Mesélnél magadról?

A lány hosszan, csenden bámulta, majd formás ajkai lenéző mosolyra görbültek, okos szemei pedig körbepásztázták a szobát. Szánta az ostoba mágust amiért képtelen felfogni a valóságot, de tudta, nemsoká úgyis egy jobb világba ér, ezért belement a játékba. Az elmúlt napokban kielemezte a hideg és torz világképet amit a varázsigeszoró mesélt neki, s tudta, nem lehet valóság.

- Camelotból származom, onnan hol egykoron Artúr király uralkodott, ám a mai napig az egyik legdicsőbb nemzet...

- Szóval Anglia!

Prischilla ügyet sem vetett a beszólásra, hanem zavartalanul folytatta:

- Édesanyám meghalt mikor világrahozott s csak annyit tudok róla, hogy pokolian gazdag volt, édesapám viszont élt még egy darabig, s órásmesterség volt a hobbija, ő nevelt körülbelül öt éves koromig, amíg egy  az általa készített toronyórának a mutatója meglazult a felavatási ceremónián, lezuhant s felnyársalta. Szörnyű...

- Tényleg iszonyatos halál, olvastam is erről akkoriban, ezek szerint tényleg angol vagy.

- Nem azért szörnyű... Mikor meglazítottam a fogaskerekeket fene se gondolta volna, hogy pont édesapámra esik.

A lány elégedetten nézett a lassan elsápadó emberre, majd folytatta.

- Lelencházba kerültem, ahol öt évig szenvedtem, s ahol álmaim szép lassan körbevettek,  éreztem ahogy megvédenek a többiek bántásától, zaklatásától. Tíz évesen tudtam meg a lelencház igazi természetét, mert onnantól bárki bérbe vehetett minket lányokat. Nekem az első volt az utolsó. Egy törp vezér fia vett magához, hogy élvezeti cikk legyek a gyerekimádó férgesének, ám mielőtt bármit tett volna, én félelmemben megragadtam a férfi cipőjében lévő tőrt, s egyenesen a szájába szúrtam, át az agyán. Oh, az az éteri, csodálatos érzés mely akkor átjárt könnyeket csalt a szememben, s ahogy feküdtem a vérben, a vörös nedűben nevettem, életemben először s oly boldogan amit az angyalok is megirigyelhetnének... Csodálatos érzés.

Az orvos kővé meredve ült, egy szót sem szólt, csupán feszülten figyelt.

- Másnap felráncigáltak a meleg vörös nedűtől átitatott paplanról, pedig olyan szépet álmodtam... Mindenesetre az őrök egyenesen a törpök királyához vezettek, ki méltóságteljesen ült trónján, szemei érzelemmentesen  néztek le rám, mintha egy isten nézne a halandóra, majd megszólalt.
"Amit megölsz, az a tiéd. Légy a lányom, s utódom" A törpök nagyon ledöbbentek e szavak hallatán, ám én boldog voltam, s azonnal felrohantam, s megcsókoltam új apám homlokát, ki ezután mindenre kitanított ami a túléléshez kell.

- Maffia..

- Megtanultam bánni minden fegyvernemmel, tulajdon ökleimmel s testemmel melyet számtalan technikával edzettem, a mágikus botokkal melyből tűz lövell ki, ám a tőröket szerettem legjobban. Tizennyolc éves koromra mestere lettem a fegyvernek, még a varázsbotviadalokban is gyakran csupán tőrrel szálltam szembe az ellennel. Majd felhasítva ellenfeleket, gyakran fürödtem meg vérükben, amit még törp társaim se bírtak...
Ám ezek csupán a nappalok s az éjszaka egy része volt.. Az igazi én éjjelente jött elő, mikor eltűntem az őrök figyelő szemei elől, s szenvedélyemnek éltem. Belopóztam a házakba, s mindenkit megöltem, egy négyfős családnak, négy kés...
Kesztyűmben nem hagytam nyomot amint egyenesen, a szájukba szúrtam a késeket s otthagytam. Fiatal, öreg, gyerek felnőtt, sőt csecsemők is, attól függött ki volt a házban. Nem érdekelt ha törpe volt az se ha ork, ember, elf vagy tünde. Élveztem kiontani vérüket, megmártózni agyuk levében, melyet mindig összegyűjtöttem egy kádba. Sok munka egy fürdőért, ám megérte..

- Álommanó... - Ejtette ki remegve a szavakat.. - Te vagy az álommanó, az egyik legkeresettebb sorozatgyilkos Európában...

- Valóban, így hívtak. S apám büszke volt rám addig, míg egyszer a szeretőjéhez, s annak tőle származó fiához törtem be... Az volt a titkos élete, azok kiket tényleg szeret. S ottani vérengzésem után, felindultságában személyesen lőtt fejbe... A világ elsötétült, s én álomtalan álomban sodródtam élet és halál mezsgyéjén, Mígnem maga meg nem látott a bárkájáról... A tengerben sodródtam, úgy akartak eltüntetni, ám életösztönöm nagyobb volt, s mikor felhozott a fedélzetre meggyógyított, majd idehozott a nagy kontinensre, a saját kórházába... Azt mondta agykárosodást  szenvedtem, de én érzem hogy minden rendben.. S most elmegyek... Szerencsére, vagyonom a kincstárban van, s csak én férhetek hozzá.

Azzal felállt, s az ajtó felé indult, tekintetében a sötétség fénye izzott, ajkain pedig valami beteges, kéjes vigyor terült szét, ami csak akkor lohadt le, mikor a doktor eléállt.

- Sajnálom, de nem engedhetem, még nem gyógyult me... - S a mondatot már nem fejezhette be, mert tulajdon orvosi szikéjét nyomták bele szájába, s holtan rogyott össze.

A lány még egyszer szétnézett, s takarított, nyomait gondosan eltüntette, csupán a szikét hagyta az orvos szájában. Még Camelotban sem jöttek rá kilétére, s hiába vezet a birodalmi hadsereg vastag dokumentumot tetteiről, sose kapják el... De ha megtalálják a testet, legalább azt tudni fogják, hogy az Álommanó megérkezett...