Név: Jerry Bennet
Becenév: Jerry, Beny
Kor: 19
Születése hely, idő: 1994. február 06. / Bristol, Anglia
Tartózkodási hely: Las Vegas/New York
Csoport: városlakók
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Ha úgy gondolod, hogy nem passzolok ehhez a városhoz... hát akkor baromira igazad van. Az a nagy helyzet, hogy teljesen irreális a jellemem, mármint ha azt nézzük, amilyen a családi hátterem. Azt hiszem nálam a humor valamiféle védekezési mechanizmus, amivel kizárok az életemből mindent szarságot, ami körülvesz és az a helyzet, hogy baromi jól működik! Vannak, akik depresszióba süllyednek, én szerencsére ezt hírből sem ismerem. Imádok viccet csinálni, mindenből, és soha nem rettentem meg attól, ha netán valamivel leégetem magam, mert ha azzal mosolyt csalok mások arcára, akkor máris van egy jó napom, és nem kell semmi más plusz. Egyébként is azért van az élet, hogy élvezzük nem? Akkor pedig miért kéne attól félni, hogy esetleg valaki hülyének néz egy-egy tettünk miatt? Így hát nem sok minden van, amit komolyan veszek, kész csoda, hogy képes voltam az érettségit letenni, talán főként azért, mert a legtöbb tanárom kedvelt, és kegyelemből rugdalt át a vizsgákon. De nem a hogyan számít igaz, hanem hogy meg lett. Egyébként nem vagyok egy hülye gyerek, bármit megtanulok, ami engem érdekel, szóval kívülről fújom az összes Star Wars szereplő nevét akár visszafelé is, de hogy száz éve milyen érceket bányásztak Skóciában... hát ki a francot érdekel, de komolyan? Imádok viccet mesélni, és hobbi szinten zongorázom, ami egész jól megy, de az éneklés nem az én asztalom, ne akard hallani a hangom! Egy leheletnyit sorozatfüggő vagyok, két hetente váltogatva, hogy épp ki a kedvenc szereplőm és melyik a kedvenc sorozatom, de ez főként azért van, mert elég sok időt töltök a gép előtt, amikor is a letöltött filmeket nézem. Egy szó, mint száz, jellemzően az a srác vagyok, akit vagy nagyon lehet szeretni, vagy egy idő után legszívesebben letépnéd a bőröd, és sikítva ordítanál, mert már nem bírsz elviselni. Majd kiderül, hogy melyik kategóriába tartozol, ha találkoztunk.

Külső: Szőke haj, festett, de már olyan régóta, hogy nem is tudnám magam máshogy elképzelni. Elég erőteljesen göndörödnek a tincseim, de ez nem különösebben zavar, így legalább nem sok mindent kell tennem a frizurámmal, maximum kb. megfésülöm reggel és már kész is. Sötét, szinte feketébe hajló szemekkel rendelkezem. Az öltözetem általában elég lezser. Imádom a sálakat! Nem tudom, lehet hogy ez anyám öröksége - remélem mást nem vettem át tőle -, de tényleg oda vagyok értük. Állati sok sálam van, és bár a ruháimra annyira nem figyelek, de arra mindig, hogy a sálam tökéletesen passzoljon a többihez. Leggyakrabban sima feliratos, mintás pólókat viselek, farmerrel és edzővel, csak akkor öltözöm elegánsabban, ha nagyon muszáj, mert az apám azt akarja. Azért ez alól általában erőteljesen igyekszem kibújni, többnyire sikeresen. Nem vagyok egy égi meszelő, de túl alacsony sem, pontosabban 188 centi. Ez nekem épp ideális, nem akartam soha se nagyobb, se kisebb lenni, és szerintem már nem is fog változni a magasságom. Az arcomon általában idétlen mosoly ül, de persze előfordul, hogy egy kicsit visszaveszek, és komolyabb ábrázatot erőltetek magamra...néha.

Előtörténet: A családom igazából nem mondható túl szokványosnak, de ettől függetlenül végülis fogjuk rá, hogy én egész normális vagyok... a magam módján. Az anyám egy londoni prosti, akit az apám emelt fel a koszból és a mocsokból - vagy legalábbis folyton ilyesmiket vágott a fejéhez, amikor veszekedtek. Az apám egyébként valami nagy dohánycég fejese, szóval elég nagy ember, jó sok pénzzel és befolyással. Bristolban születtem, de csak néhány évet laktunk ott, mert egyébként az apám tőzsgyökeres new yorki. Őszintén szólva a gyermekéveim elejére olyan nagyon nem emlékszem, szóval csak az elbeszélések alapján tudok tájékozódni. Volt egy dadám, vagy valami ilyesmi, van rá esély, hogy ő játszott közre abban, hogy egész értelmes életet sikerült élnem még a szüleim mellett is. Általában neki köszönhetően kimaradtam a legtöbb veszekedésből. Valahogy mindig úgy intézte, hogy ha valami gáz van, akkor ne érjek haza rá. Aztán persze idővel már elkezdtem vágni a dolgokat, akármennyire is próbálta titkolni, no meg apám kitalálta, hogy egy nyolc éves kiskölyök már legyen annyira erős, hogy ne kelljen neki mindenféle dada. Hát igazán remek volt, tényleg. Egy ideig ki voltam akadva erőteljesen, de aztán beálltam a suli színjátszókörébe, és sikeresen túltettem magam a problémákon. Innentől viszont egyre közelebbről és többször éreztem a bőrömön, hogy a szüleim baromira nincsenek jó kapcsolatban egymással. Állati sok volt a veszekedés, anya elkezdett inni, apám pedig időnként hazahozta a munkát, ami esetében nem abból állt, hogy pár aktát letett az íróasztalára. Nem mondhatom, hogy ő valamiféle maffia vezér lenne, de az a helyzet, hogy a dohányiparban olyan pénzek mozognak, ami már-már hasonlóan erőszakossá tesz egyeseket, mint mondjuk az olaj, vagy a drog. Persze ennek hála soha nem panaszkodhattam a pénzre, mindig meg volt mindenem, de őszintén szólva nem akartam tudni róla, hogy milyen áron. Bőven elég volt az az egy-két alkalom, amikor véletlenül pont akkor nyitottam be az apám irodájába, amikor majdhogynem halálra vertek valakit az emberei.
Azt hiszem nem csoda, ha végül az anyám tizenkét éves koromban úgy döntött, hogy lelép és elválik. Persze apának volt annyi esze, hogy anno kötött vele házassági szerződést, szóval alig kapott valamit tőle, így aztán én se kerülhettem hozzá, csak két hetente egy hétvégét. Megmondom őszintén, hogy ezeket az időszakokat időről-időre egyre kevésbé vártam. Anya kénytelen volt visszatérni pénz híján az eredeti "szakmájához" és igazság szerint egy tizenéves kölyöknek nem a legjobb altatódal kéjes nyögéseket hallgatni a saját anyjától az éjszaka közepén. Hát ez van, mondtam, hogy nem volt kifejezetten tökéletes a gyerekkorom. Végülis az időm nagy részét az apámmal töltöttem... vagyis ez így nem stimmel... az apám házában töltöttem, főként a szobámban a gép előtt. Chateltem a haverokkal, sorozatokat néztem. Az időm legnagyobb részét pedig örömmel töltöttem a suliban, már csak azért is, mert úgy mindkét szülőmtől távol maradhattam és mivel ott bírtak. Én voltam az osztály mókamestere, mindig jókedvre derítettem, aminek épp pocsék napja volt, és örömmel vetettem bele magam a suli után programokba is. A színjátszókör jól ment, aztán belevágtam a zongorázásba is, amit azóta is imádok, bár még nem megy olyan magas szinten.
Végül pár hete költöztünk Las Vegasba. Anyám nem értékelte a dolgot, de attól még a két hetente lévő látogatások nem maradtak el, csak tudod féltett ettől a helytől, mert hogy züllött. Mondja ezt egy new yorki prosti... Persze a haverok állatira hiányoznak és talán, ha ez lehetséges, még több időt töltök a gép előtt. Egyelőre sikerült meggyőznöm az apámat, hogy a pénzügyi sulit hanyagoljuk, de ő persze szeretné, ha egyszer majd átvenném tőle a céget. Tippem sincs, hogy fogom meggyőzni arról, hogy ezzel a tervével szépen hagyjon fel... de valahogy muszáj lesz. Nem értek a pénzügyekhez, még csak nem is dohányzom és csoda, hogy nem buktam meg matekból. A lényeg, hogy most itt vagyok és próbálok valamilyen úton-módon beilleszkedni. Nem egyszerű, mert ebben a városban a legtöbb pénzes alak vagy valami menő ügyvéd, vagy másokat filéz ki a pénzért, mint az apám. A csórók pedig nem igazán bírják az olyanokat mint én. Ezért aztán időnként előfordul, hogy megpróbálok úgy beülni mondjuk egy játékterembe, hogy a márkás cuccok helyett olyasmit veszek fel, amiről nem rí le, hogy az apám, ha akarná, akkor zsebből megvásárolná az egész helyet.