Név: Sabrina Ballard
Becenév: Bree, Brina
Kor: 17
Születése hely, idő: 1996. május 18. / Las Vegas, USA
Tartózkodási hely: Las Vegas/London
Csoport: vandálok
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Hm... ezt igazán nem egyszerű megfogalmazni. Mondhatnám, hogy egyszerű lány vagyok, normális élettel és ennek fényében normális jellemvonásokkal, de már a normális élet sem stimmel, szóval a többi sem. Alapvetően nyugodt típus vagyok, csak valahogy néha belém bújik a kisördög, de nem igazán lépek át bizonyos határokat, legalábbis eddig ez sikerült. Nem vagyok túlságosan nagyhangú, inkább csak, ha már feloldódtam, szóval főként a barátaimmal. Egy kicsit talán nehezen nyitok ismeretlen felé, vagy ismerkedem, olyankor határozottan zavarban tudok lenni, ami azt hiszem a miatt van, hogy elég erősen a magam kis világában éltem eddig. Mondhatnám, hogy burokban nőttem fel, de ez általában arra igaz, akinek pozitív a környezete, az enyém pedig nem teljesen. Egyébként szeretek a barátaimmal lógni, bulizni, bár nem vad módon, csak úgy lazán. Nem vagyok egy züllött típus. Nem volt gondom eddig a sulival, vagy a tanulással is, bár félek, hogy az új környezet ezt is felborítja majd kicsit. Egyetlen hibám van, mégpedig, hogy imádom a tüzet. Ez valahogy félrement bennem. Az, akivel olyasmi történik, mint velem általában retteg a veszélyforrástól, én pedig a szerelmese lettem. Tudom, hogy nem kellene, de egyszerűen imádom a lángokat, ahogy a vörös és a narancs egymásba olvadva táncol és könnyedén emészt fel szinte bármit... Jó ne menjünk bele, a lényeg, hogy a szüleim nincsenek oda ezért az apró stikliért, ami valahol érthető. Ezért is járok dokihoz, mármint nem csak ezért, de ez tényleg hosszú történet.

Külső: Szőke haj, kék szem. Viszonylag vékony vagyok, és nem túl magas, 167 centi. Nem panaszkodom, sosem akartam nagyobb lenni, szóval jó nekem így. Szeretem a divatos ruhákat, és van is belőlük épp elég, hogy gyakran váltogathassam őket. Azt hiszem ebből adódik az is, hogy imádok vásárolni, állati sok cipőm és táskám van, konkrétan kellene egy külön szoba a cuccaimnak, hogy bármikor átláthassam őket. Általában visszafogott sminket hordok, kivéve, ha mondjuk buliba megyek, de azért akkor sem esem nagy túlzásokba. Mit is mondhatnék még? Nem öltözöm túl kihívóan, de azért megmutatom, hogy nézek ki, ha már van mit. Egyébként is azokban a körökben, ahol eddig forogtam ebből soha sem volt gond, Las Vegas pedig... hát az új helyhez még alkalmazkodnom kell valahogy.

Előtörténet: Szóval az életem... az a helyzet, hogy nem sok mindenre emlékszem gyerekkoromból. Ez rossz megfogalmazás, szinte semmire sem emlékszem belőle. Néhy egy-egy villanás álmomban, de annyira zavaros minden, hogy akár egyszerűen a képzeletem játéka is lehet, sőt apám szerint tényleg a képzeletem játéka, semmit több. Bár erről nem tudok, mivel ugye nem emlékszem rá, hogy egyébként az apám vegasi zsaru, mármint az igazi. Charles Masters névre hallgat és azt hiszi, hogy meghaltam abban a bizonyos tűzben. 7 voltam, erre néha ködösen emlékszem is, amikor ziláltan ébredek fel a rámolomból újra és újra. Csak a félelmetes szempár maradt meg a fejemben és a mardosó lángok, aztán elájultam. Azt hiszem az agyam minden blokkolt, legalábbis a doki mindig ezt mondja. Azóta amúgy jó életem volt, Londonban nőttem fel anyával és apával. Anya rendes volt mindig, de tudod... van amikor látsz a másik szemében valami furcsát, amit valahogy nem tudsz hová tenni és az övében mindig láttam ezt. Nem is tudom, valami rejtett mélyen ülő szomorúságot. Egyszer megkérdeztem róla néhány éve, de csak mosolygott és nem mondott semmit sem. Apa mindig nyugodt, de azt hiszem vannak olyan üzlettel kapcsolatos dolgai, amikből minket mindig kizárt. Hát igen, ha az apádnak köze van a maffiához és a tetejében még csak nem is az igazi apád, akkor nem csoda, ha titkol előled dolgokat igaz? A lényeg, hogy ők neveltek 7 éves korom óta, a szüleimnek hiszem őket, pedig csak egy megbízásnak indultam számukra. Azt hiszem anya megszeretett, apám pedig kedvel, és talán épp azért zár el annyira a munkájától, hogy minél később kelljen beváltania az ígéretét.
Egyébként totál hagyományos életem volt, suli, barátok, ilyesmi. Szeretek szórakozni, vásárolni, bár még nem volt pasim. Nem tudom, így alakult, valahogy talán válogatós vagyok, vagy nem is tudom. Egyszerűen csak várok arra a bizonyos nagy Őre és nem akarom csak úgy bárkivel összeszűrni a levet. Pszichológushoz járok hetente egyszer, a letiltott emlékeim és a rémálmok miatt, gondolom az új helyen, majd kereshetünk egy új dokit. No meg a gyújtogatás... imádom a tüzet. Valahogy vonzz és egyszer már sikerült porig égetnem a hátsó kertben a fészert. Anyu nagyon kiakadt, 14 voltam és konkrétan majdnem én is ott hagytam a fogam, de valahogy ez nem tudatosult bennem akkor. Valahogy vonzanak a lángok, a forróság, a gyönyörű narancs-piros fények...
Pár hete költöztünk Vagasba. Elég nagy váltás, hiszen London és az angolok azért egy nyugodt környezet itt pedig pezseg az élet és akkor még finoman fogalmaztam. Azt hiszem apát szólította ide a munka, és azért kellett költöznünk. Anyu nagyon nem örül az egésznek, az utóbbi időben még erősebben látom a tekintetében azt a mélyreható szomorúságot, és nem igazán tudom, hogy mi lehet az oka. Persze szó se róla baromira nem örülök ennek a változásnak, hiszen ki értékelné, ha tizenhét évesen elszakítják a megszokott környezetéből, a barátaitól és úgy általában mindentől, amit szeret? Próbáltam én hisztizni, meg kiakadni, de nem ért semmit a dolog természetesen, most pedig nincs más lehetőségem, mint hogy szépen megszokjam az itteni környezetet...valahogy. Az utolsó évemet pedig a suliban magántanulóként fejezem be, így nem kellett agyalni azon, hogy találjunk egy másik iskolát.