Név: Kim Rei Hito
Becenév: Rei
Kor: 19
Születése hely, idő: 1994  - december – 23 Szöul – Dél-Korea  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: városlakó
Anyagi háttér: Munkásosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem:
Visszahúzódó, szerény, csendes teremtés. Nem sok vizet zavar, az ember észre se veszi, hogy a közelében tartózkodik. Család centrikus, és nagyon erkölcsös. Biztos, nem ő lesz, aki egy rudon táncolva végzi.  Szűkszavú, ami annyit tesz, nem igen beszél, ehhez nagyban hozzájárul az, hogy a sors Vegasba sodorta bár, egy mukkot se tud angolul. Komolyan veszi a hagyományokat, van mikor két napon keresztül csak imádkozik, és vezekel azzal, hogy nem eszik, mert bár nem ő volt élete kovácsa, nem tud tükörbe nézni a tettei miatt.
Mostanság magányos, és fél. Éjszakánként ordítva kel fel, és kuriózum, mikor sikerül annyira lenyugtatni, hogy visszaaludhasson. Úgy viselkedik, mint egy űzött vad, egyik pillanatban még úgy kapaszkodik beléd, mintha az élete múlna rajta, a másikban már tört szegez rád, vagy üt, ahol ér. Labilis idegrendszere van, ok nélkül képes sikítozni a félelemtől, ez általában a szeme előtt lepergő képeknek tudható be.  

Külső:
Mint egy angyal. Természetes, arca még nem látott festéket, egyszer próbálta elkobozni anyja szemceruzáját, akkora pofont kapott, hogy máig cseng tőle a füle. Haja is az eredeti gesztenyebarna színben pompázik. Hozzátartozó barna szemei leginkább üresen merednek rád, vagy ha látsz is bennük valamit, az a már-már kézzelfogható fájdalom. Bőre tiszta, és makulátlan, egyetlen pötty nem csúfítja el, ez a származásának tudható be, ahogy az is 168 centinél magasabb már sose lesz.
Mégis van valami, mai elcsúfítja a tökéletes összképet. Jobb alkarját tetoválások hada takarja, ezzel egy összefüggő, bár kivehetetlen ábrát mutatva. Ha valaki elég szemfüles, észrevehet hat darab mélyfekete karikát, ami hosszas vizslatás után kirí a többi motívum közül. Ha valaki hallott, vagy ne adj Isten találkozott már a Yakuzával, tudja, mit jelent ez... Minden egyes halott, egy újabb karikát von maga után, és a vele járó végtelen fájdalmat, mai neki nem csak fizikai.
Még egy szokatlan tényező. Álarcot hord, mindig, ha az utcán, vagy bármi nyilvános helyen van. Az ember azt hinné, azért, mert valami rosszra készül, vagy egy újabb divat készül betörni, de a valóság az, hogy annyira szégyelli magát, hogy nem képes tükörbe nézni, így elrejti az arcát. Persze a félelem is közrejátszik, tudja, hogy keresik, tudja, hogy élve senki nem léphet ki…
 

Előtörténet:
Ha az ember lánya talpig véresen, bíborban pompázó tört markolászva esik haza, meg se lepődhet azon, ha édesanyja ijedt tekintetével találja szembe magát.
Gondolja ezt egy amerikai. Csak hogy a tengerentúlon nem ez a helyzet. Ott a gyilkosokra felnéznek, még ha félelemből is, a maffiához csatlakozni kiváltság, és a szülők már-már örömkönnyeket ejtenek, ha a gyerekük életében először elveszik valaki életét. Na, ebbe a világba csöppentem én bele akaratomon kívül. ..
Egy kis faluban születtem, Dél-Koreában. A családom nem volt gazdag, nem büszkélkedhettünk ilyen-olyan földekkel, divatos ruhákkal, mégse szenvedtünk hiányt semmiben, és én sem szerettem volna többet annál, mait kaptam. Egyke voltam, az orvosok szerint, az is csoda, hogy én megfogantam, épp ezért óvtak a szüleim még a széltől is. Kicsi koromtól fogva engedelmességre tanítottak, arra, hogy tiszteljem a hagyományaink, és ne akarjak az árral haladni. Legyek büszke arra, aki vagyok, és hozzam ki a legtöbbet magamból. A suliban folyton kitűnő volt az átlagom, az ellenőrzőm a négyest még hírből se ismerte, én lettem az osztály ügyeletes strébere, de cseppet se zavart, mert komoly terveim voltak, és csak az lebegett a szemem előtt. Az se zavart túlságosan, hogy nem barátkoztak velem, lefoglalt, hogy annyi tudást gyűjtsek magamba, amennyit csak tudok.
Tizennégy voltam, mikor a mesébe illő életem komoly fordulatot vett.  Apu egy gyárban dolgozott, amit egy Tokyoi nagyobb cég felvásárolt, így az üzemet bezáratták, viszont a dolgozókat áttelepítették a nagyvárosba, így a mi családunknak is el kellett mennie.
Utáltam Tokyot, rettegtem a teletetovált alakoktól, mert nem voltam buta, már az első hetekben megtudtam, mire fel is ez a végtelen tisztelet irányukba. Aztán… mégis közéjük keveredtem.  Nevet nem merek mondani, de egy alak felfigyelt rám, és a családommal fenyegetett, hogy beálljak közéjük. Kicsi voltam, és ártatlan, könnyen rá tudtak venni mindenre. Azon három év alatt, hat gyilkosság írható a számlámra, és nyolc üzlet kirablása.
Az anyám… titkos ügynök volt, így mikor rájött, mibe is keveredtem, egy munkatársa segítségét kérte abban, hogy kimenekítsen innen. Persze ez a Yakuza fülébe is eljutott, így a szemem láttára gyújtották fel a házunk, és hagyták benne elégni a szüleim.  Engem nem okoltak, nem tudtam, mi folyik a hátam mögött, és hasznukra váltam. De egyik éjjel, mikor egy Clubban voltunk, megjelent egy férfi, aki karon ragadva cipelt el onnan, és  vitt egy biztonságos helyre. ..