„Hová merült el szép szemed világa?” Hogy én ezt a mondatot hányszor hallottam?! Ha egy beszélgetés untat, vagy valami akkor hajlamos vagyok elmerülni a saját belső kis világomban és elkezdem tervezni a következő filmhez való koreográfiát az állataimmal. Nem szoktam, bárgyún mosolyogni, ha valaki untat, ha komolyan ráunok, udvariasan felállok, és ott hagyom, nem fecsérlem rá az időmet. Nem vagyok ideges típus, és nem is szeretek az ilyenek közelében lenni, semmin nem segít, ha valaki gyomorideggel rója a köröket folyamatosan és felemészti magát, ha valaki felhúz, elmegyek, elszívok egy cigit, és ha tehetem, eltűnök az istállók közelében és munkába fektetem az idegeskedésre elmenő energiáimat. Kell a francnak a gyomorfekély vagy agyvérzés a sok hülyeség miatt?!
Állatokkal dolgozom elsősorban, lovas kaszkadőr vagyok, és egy megörökölt ranchot vezetek már lassan hat éve, szóval van elég türelmem és kitartásom is, tudom, hogy a lassú vízpartot mos, és olyanná formál, amilyenre kell, a viharok pedig csak rombolnak. Ne várd el tőlem, hogy ezres fordulatszámon pörögjek, mert nem fogok, egy ló mellett nem lehet pattogni, én pedig velük működök együtt. Hogy lassú lennék, mint egy lajhár? Nem, gyors a reakció időm, megállok a magam két lábán, és nem kell félteni akkor sem, ha verekedésbe keveredek, csak egész egyszerűen, én nem pörgök a mókuskerékbe idiótán, mint oly sokan mások, tudom, hogy az idegeskedéssel semmi sem lesz jobb vagy haladok előrébb. Akkor meg minek túráztassam magamat, ilyenekkel? Összefoglalva a jellememet: alapjaimban, nyugodt a mentalitásom, és nem szokásom pattogni senkivel sem és szemétkedni. De ettől nem vagyok lassú felfogású, az eszem vág, mint a borotva, és hidd el az ütéseim sem gyengék vagy lassúak. Néha eléggé cinikusan tudok az emberekhez hozzá állni, különösen, ha olyan téved a közelembe munka közben, aki azt sem tudja, a ló páros vagy páratlanujjú patás-e?

Szerintem semmi extra nincs a külsőmben. 190 centire nőttem, tehát nem vagyok sem kicsi, sem kimondottan magas. Zsoké nem lehetek, ahhoz már nagyra nőttem, de ez nem is vonzott. Hajam sötétbarna, már -már fekete, általában rövidre vágatom, hogy ne zavarjon munka közben. Nem, azt sem. Megvan annak az oka, hogy hagytam így megnőni, egyfelől, igen bevallom, egy fodrászig elmenni lusta vagyok, másfelől annyira nem zavar, és a legfőbb ok, hogy borsot törhetek ezzel az őseim orra alá. apám jól menő üzletember, ahol kötelező a tökéletes öltöny rövidre nyírt haj és a többi. Én messze nem vagyok ilyen bájgúnár. Testfelépítésem arányosan izmos, nem, csak mert nem vetem meg a munkát, hanem mert a feszültséget, edzésben is szívesen levezetem, és van, amikor egy kis súlyzózás is nagyon jót tesz az idegek kisimításának.

- Hol is kezdjem? Megszülettem virágoztam, eltemettek kimásztam?! Na jó, nem. Azért itt még nem tartok, már, mint a temetésemnél. Virágozni meg? Nem, nem vagyok lány, sem rejtetten, szóval azt sem.  De komolyabbra fordítva a szót:
New Orleansban születtem, mint elsőszülött fia Richard és Annabella Rochesternek. A szüleim házassága olyan amilyen, de a legtalálóbb kifejezés, hogy mű. Vannak még olyan körök a világban és azon belül is a felső tízezerben, akiknél még dívik, hogy a szülők döntik, el kivel is kellene házasodniuk, na, az övéké pont ettől mű. Anyám elvan magával, a külsejével, a klubjaival és a hobbijaival, megszült két fiút, és az óta kínosan ügyel a vonalaira, az öcsém születése után amint lehetett befeküdt egy plasztikai sebészhez, hogy hozza rendbe az alakját. Az apám nagymenő üzletember, nem igazán van ideje a családra, és szeret is távol lenni anyámtól, nem igazán jönnek ki jól, de ha együtt kell megjelenniük mesterien színészkednek, hogy az ő családi életük fenékig pezsgő és minden teljesen tökéletes; ebbe a képbe csak én, az első szülött rondítok bele.
Engem leginkább az anyai nagyanyám nevelt, a nyarakat mindig nála és a Ranchon töltöttem, amit a férje halála előtt nem sokkal vásárolt. A nagyapám rákban halt meg az apám esküvője után néhány évvel. A családban senki sem szívlelte az öreget, és Bells nagyi is fellélegzett, mikor eltemettük, utána első dolga volt Vegas mellett megvenni egy lepukkant Ranchot, amit elkezdett felújítani abból a pénzből, amit ő örökölt a férje után. Ő sose törődött bele a sorsába, és végig lázadozott a nagyapám ellen. A saját lányát sem érti meg, hogyan fordulhatott ki így magából, ezzel pedig ketten vagyunk. Egy a lényeg, ha ő nincs, tuti becsavarodtam volna már. Az öcsémmel ellentétben én voltam olyan szerencsés, hogy nyaranta a Ranchon lehettem, és ki is harcoltam, minden évben, hogy hagyjanak ott nála, és csak a suli kezdésre kelljen vissza mennem, ahogy a nagyobb szünetekben is nála lehessek. Emlékszem, 12 voltam, amikor egy undorító karácsony alkalmával megszöktem, és buszjegyet véve elutaztam hozzá. A szüleimnek a nagy veszekedésben fel sem tűnt, hogy nem vagyok otthon. Csak néhány nappal később a komornyik jelezte, hogy egyedül Zane van otthon. Ja, az öcsém négy évvel fiatalabb nálam, apánkat isteníti és megfelelési kényszere van az irányában, mind egy ők ketten egymásra találtak én meg Bells nagyira ütöttem; rebellis vagyok a családban. Na, de ennyit a családi hátteremről, az életem e része nem is fontos.
Olyan volt, mint sok gyereknek, suliba jártam, néha mellé, lázadoztam, megpróbáltam megszökni, balhéba keveredtem, és mindezt úgy, hogy egy jó nevű magánsuliba járattak. Rommyt itt ismertem meg igazán előtte, nem szívesen álltam vele szóba, mikor a szülei áthozták hozzánk, és közölték, hogy szórakoztassam a kislányt. Azokban az időkben nem szívesen álltam vele szóba, de a suliban ő is és én is másképp viselkedtünk, így végül megtaláltuk a közös hangot, és rengeteg balhéba belemásztunk.  Az egyik alkalommal apámnak nem kevés pénzébe került, hogy engem ne csapjanak ki, végül csak elvégeztem a gimit, viszont az egyetemi felvételim ellógtam, addigra már jócskán lazult a kapcsolatom Rommyval, az ő anyja a modellkedést nyomta neki, és a szoros barátságunkat ez szétszakította, ahogy az is, hogy elegem volt mindabból ami otthon volt, az egész mű életből, az alakoskodásból, hogy az öcsém ajnározzák, milyen tökéletes. Összesen egy hátizsákkal léptem le otthonról, amiben benne volt a laptopom, némi pénz, egy váltás ruha, és a kedvenc könyvem amit Bellstől kaptam. Jól gondolod, hozzá menekültem New Orleansból és a Rochester házból, hogy a Vegas melletti Ranchon találjak nyugalmat. Nagyi nem zavart el, de arra kért, hogy igenis végezzek valami iskolát, mivel segítségre van szüksége az állatok közelében, így egy két éves képzést végeztem el, lótenyésztés, állattartás, lovas túravezetésből. Viszont minden, amit az állatokról, a terelésről a nyírásról, a lovak idomításáról tudom azt Bells tanította nekem. 18 éves korom óta lakok itt, és 2 éve már egyedül vezetem az egész Ranchot, akkor temettük el Bellst, apámék eljöttek húzták az orrukat fitymáltak mindent és utána elmentek. Apám engem évekkel ezelőtt kitagadott. Volt egy cseppet sem kulturált vitánk, miután eljöttem otthonról és közöltem vele, hogy felőlem akár sót is nyalhat, én ugyan oda vissza nem megyek. Azóta nem is beszéltünk egymással, a temetésről is szinte kidobtam, és bemostam neki egyet, azóta azt hiszem le is tehetek az örökségemről, szerintem abból is kiíratott, bár nem mintha szükségem lenne rá. A Ranch jól jövedelmez, sok mindnet megtermelünk magunknak, és én is jó nevű lovas kaszkadőr vagyok már néhány éve.  Ja, hogy nem mondtam, hogy hogyan kerültem be kaszkadőrnek, nem? Ugyan Coca, pont te ne tudnád?! Na, ne nyihogj már, nem, te nem kapsz Tequilat! Az az enyém, és én iszom! Emlékszel még Bradley McEllisterre? Na, ugye, hogy rémlik! Ő is ezzel foglalkozott, és nagyi neki ajánlott be, hogy biztosan menne ez nekem is, ő tanított ki, és emlékszel, hogy LSD-vel mennyit gyakoroltam? Na, ugye, hogy emlékszel, hogy így dolgozunk már ebben a szakmában négy éve!
Jó, tudom asszem részeg vagyok…. Jó éj Cocaine! – Az napra ez volt az utolsó, amire emlékszem. A tegnapból fejfájással ébredtem, és arra, hogy a lovam, felkelt és arrébb taszigált. Ezután sétáltam ki kissé dülöngélve az istállóból, át a fő épületbe ahol a titkárság van, mivel ma érkezik Rommy és rég nem látott gyerekkori barátom anyja, ígért fűt és fát, hogy Rommyt fogadjam a Ranchon és maradhasson egy ideig. Na meg akadt némi pénzügyi gondunk, amit ő megoldott egy igen csak sok nullás csekkel. Így egyenesbe állhatunk teljesen és  marad is a viharkárok javíttatása után.
Másnaposan az ember marhára nem vevő a rikácsolásra, hát én sem vagyok az. Viszont a titkárnőm ezt a pillanatot választotta arra, hogy lehordjon mindennek, amiért tegnap közöltem vele, előbb veszem el feleségül Cocainet, mint őt és csak mert párszor összefeküdtünk az nem jelenti azt, hogy meg is akarom kérni a kezét. Most ezt is a képembe vágja, ahogy egy pohár vizet is a fejemre loccsant, és erre a pillanatra érkeznek meg Rommyék.
- Az eheti, béred már nem fizetem ki…- szólok Claudia után, aki még vissza kiált nekem valami gorombaságot, én pedig Rommy felé fordulok. – Van egy szál cigid, és tüzed? – tapogatom meg a zsebeim. Igen, tudom, kicsit sem festek jól, de ilyen az élet jelenleg. Ez pedig én vagyok, és ez a történetem, nem nagy szám, de nem is hiszem, hogy annak kellene lennie.