Név: Nathalie Tailor
Becenév: Nathalie, Nath
Kor: 27
Születése hely, idő: 1986 - február - 15. / USA - Los Angeles  
Tartózkodási hely: San Francisco
Csoport: ex elítélt
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Tudod mire jó egy bájos mosoly, pár kedves szó, a kíváncsian csillanó szempár? Én nagyon is jól tudom. Sokkal több mindent el lehet érni vele, mint az agresszivitással, az erőszakkal, nem egyszer tapasztaltam már és az élet megtanított arra, hogy többet ésszel, mint erővel; csakhogy egy ilyen ismert közhellyel villogjak. És ha már a közhelyek.. bizonyára nem egyszer hallottad már, hogy óvatosan, főként ezen a vidéken, hiszen nem minden az, aminek látszik. Tudom, tudom, nem egyszer elmondod magadnak, hogy "áhh, ugyan, ez baromság" és meglehet, még legyintesz is mellé, de lásd csak be, pajtikám, ezúttal nekem van igazam. Legalábbis a legtöbb esetben.
Nézzünk csak engem, ha már ilyen szép bevezetőt zengtem. Szóval egy átlagos lány vagyok, amolyan nyomornegyedből felkapaszkodott kis fruska. Nem volt éppen kellemes életem, de sokakkal szemben én nem fásultam be, nem lettem depressziós és igen, nagyon is jól tudok mosolyogni. Csakhogy ott van az a kis bibi, amiről kicsivel feljebb beszéltem; a külső néha megtévesztő. Egy-egy együtt érző mosoly, bájos pillantás, kedves szó és máris az ujjam köré csavarom az áldozatot. Hogy aztán mit csinálok vele? Az hangulatfüggő. Na jó, mielőtt még azt hinnéd, hogy vérmes gyilkos vagyok, ki kell ábrándítsalak, azért az én szívecském sem ennyire fekete. Szeretek játszadozni az emberekkel, ezt beismerem, de inkább azért, hogy aztán kihasználhassam őket, ellopjak egy-két csecsebecsét, netalán a pénztárcát, kocsikulcsot. A céljaim eléréséhez elég széles eszköztáram van és nem mindig a szép utat választom; igen, anyukám nem biztos, hogy büszke lenne rám, de amiről nem tud, az nem fáj neki. Hogy általában miért éppen a férfiakat veszem célpontba? Ugyan, nem nehéz rájönni a válaszra.. Csak nézz körbe! A hímneműek mindig megbámulják a csinos lányokat, innentől pedig nyert ügyem van.
Olykor be nem áll a szám – gondolom ezt már észrevetted – bármiről, bárhol tudok beszélni, ha csacsogni kell, akkor abban otthon vagyok. Sokszor mentett már ki ez is a csávából. Alapjáraton életvidám vagyok, mint ahogyan azt már említettem, szeretem nagykanállal habzsolni az életet, szórakozni, bulizni járni, hiszen ezek mind annyira jó dolgok! Lehet, hogy mocskos világban élünk, de azért akad még olyan dolog, amiben örömünket tudjuk lelni.
No persze azért ne hidd, hogy mindig csak viháncolok és szórakozgatok. Ha kell, elég durván tudok ám komoly lenni és nem érdekel, hogy mennyire bántalak meg, netalán fájnak a pici lelkecskédnek a szavaim. Hát barátom.. így jártál, nem vagyok egy szeretetszolgálat, ha problémád van, keress valakit, akinek elpicsoghatod a gondjaidat. Ha pedig odáig fajul a dolog, akkor.. igen, pajtikám, elképzelhető, hogy még meg is ütlek.

Külső: Lehet, hogy nem vagyok olyan csinibaba, de nem is baj. Nem kell, hogy kitűnjek a tömegből, pont jó így, hogy akkor vesznek észre, amikor én szeretném. Nem vagyok egy égimeszelő, de hála Istennek nem is tartozom a törpék közé, 168 centi körül mozgok, bár pontos fogalmam nincsen a méretemről. Karcsú alkat, kellőképpen formás idomok és nem, nem vagyok egy karcsú nádszál, vannak ám ott izmok is, szoktam ám edzeni is, szóval nem fog elfújni a szél, emiatt ne aggódj. Barna hajam hol hullámos, hol egyenes, mikor éppen milyen kedvem van. Alapjáraton kedvesek és bájosak az arcvonásaim, ott virít az a halovány, magabiztos, pimasz kis mosoly, ami játékossá, pajkossá varázsolja egész lényem. A barna íriszek mindig figyelmesen szemlélnek, mintha mindig mindent meg szeretnék nézni magamnak – ez nem mintha, tényleg így van. No és ehhez párosul az a dolog, hogy úgy is tudok nézni, mintha egészen a lelkedig látnék. Na ehhez mit szólsz? Igen, sokszor elég kellemetlenül érzik magukat ilyenkor az emberek, de ez van, szintén nem érdekel túlságosan. No persze ha szeretném, akkor meg simán átnézek rajtad, mintha ott sem lennél, egyszerűen nem veszek rólad tudomást, bármennyire is szeretnéd.
Szeretem a divatot, de csak egy bizonyos mértékig, ugyanis messze elkerülöm a kirívóságot és a túlzott eleganciát. Inkább sportos, laza cuccokban járok és arra figyelek, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy elcseszett szivárvány. Nem kell a sok szín, bőven elég egy-kettő belőlük, azokból is a sötétebb árnyalatok. Farmer, laza kötött pulcsi, bakancs, esetleg mellény, ezek a ruhák a leggyakrabban viselt darabok, kényelmesek és egyszerűek, mégis csinosak – szerintem. Karkötők jöhetnek, gyűrűk is, elvégre utóbbit viselve sokkal jobban fáj az illetőnek, ha behúzok neki egyet. A nyakláncokat annyira nem szeretem, ahogyan a fülbevalókat sem, persze olykor ezekből is előfordul. Egyetlen egy olyan ékszerem van, amit állandóan hordok, méghozzá egy ezüst bokalánc. Még a bátyámtól kaptam, teljesen hétköznapi és egyszerű, egyetlen kis keresztecske függ rajta. Eszméletlen sokat jelent nekem, nem véletlen, hogy éjjel-nappal rajtam van, soha, de soha nem válnék meg tőle.
Szeretem a tetoválásokat, szeretnék is majd még belőlük, de egyelőre csak egyetlen egy darab van, méghozzá a hátamon, a tarkómat és a lapockámat fedi le a mestermű.

Előtörténet:

Emma Morgan
1986. február 15-én láttam napvilágot Los Angeles egy kisebb nyomornegyedében. Apám egyszerű autószerelő volt, édesanyámra nem emlékszem, még egészen kicsi voltam, amikor egy súlyos betegség magával rántotta, az orvos drága mulatság volt, nekünk pedig a napi betevőre is alig futotta. Senki sem ilyen gyermekkorról álmodik, abban biztos vagyok. Egyetlen szobán osztoztam a két bátyámmal, apám ágya a kanapénk volt, nekünk még a tv sem adatott meg, mely a felsőbb rétegek kiváltsága volt. Apánk keményen dolgozott, mi suliba jártunk, ám a szegény, nem éppen biztonságáról híres környéken bizony a rossz alakok is tömkelegével fordulnak elő. Eleinte a bátyáim maradtak ki, egyre többet, később pedig én is sorra kerültem. Megismerkedtem a környékbeli fiatalokkal, voltak velem egykorúak is, de idősebbek is akadtak a körünkben, ám ahhoz, hogy teljes jogú bandatag legyek, át kellett esnem a beavatáson. Így utólag visszagondolva eszméletlen könnyű feladat elé állítottak, ám akkor és ott nem tűnt olyan egyszerűnek a dolog. Csupán egy kisboltból kellett egy üveg piát elcsennem, tizenhárom éves fejjel ez maga volt a teljesíthetetlen feladat. A srácok szerencsére segítettek, a feladatot sikeresen teljesítettem és köreikbe fogadtak.
Teltek az évek, egyre jobban megszerettem a bandámat és minden egyes nappal többet tudtam. Megtanultam, hogyan kell a járókelők zsebéből kilopni a pénztárcát, kulcsokat, iratokat, hogyan tudom beszerezni a boltból a nekem szükséges holmikat anélkül, hogy bármit is fizetnék érte. Huszonegy éves voltam, amikor élesben próbáltam meg ellopni egy autót. Minden tökéletesen ment, a tolvajkulccsal sikerült feltörnöm a zárat, a motor felbrummogása pedig egyértelműen jelezte, hogy a kicsike bizony mostantól az enyém. Fiatal kis zöldfülűnek számítottam még ebben a szakmában, pár órán belül már a villogó kék-piros fények elől menekültem, bizonyára mondanom sem kell, sikertelenül. Három évet kaptam, mondhatni nagyszerű életem volt odabent, a börtönlét csak még inkább megedzett. Két éve csücsültem hidegen, amikor is egy nap az őr megjelent, hogy szabad vagyok, kifizették az óvadékot. Nem értettem az egészet, hiszen sem apámnak, sem a bátyáimnak nem volt annyi pénze, hogy ezt megtegye, de sokáig nem is kellett várnom, hogy kiderüljön az igazság. Egyetlen szó: Ray.

Naomi Walker
Újjászülettem. Emma Morgan azon a napon halt meg, amikor elhagytam a börtön falait, hogy egy új lány léphessen a helyébe: Naomi. Ray kihúzott a csávából, a pontos indítékokat nem tudom, hiába faggattam, nem árult el semmit, csupán mindig azt mondogatta: Már egy ideje figyellek és egy gyöngyszemet nem hagyhatok a szarkupac közepén. Ennyi nekem akkor tökéletesen megfelelt. A szegénység után ez maga volt a paradicsom, semmiben nem szenvedtem hiányt. Márkás holmik, bőséges étkezések, saját autó, hatalmas szoba Ray házában. Mindent megadott nekem, amire csak szükségem volt, cserébe a szolgálatomért, amit én örömmel meg is adtam neki. Magához dédelgetett, elkényeztetett, én pedig beleszerettem. Csaltam, loptam, hazudtam, azt tettem, amire megkért. Mások bizalmába férkőztem, elég volt egy-egy kedves szó, a bájos mosoly, megnyerő külső és már miénk is volt a főnyeremény. Rengeteg mindenkit fosztottunk meg a vagyonától, tulajdonától, megannyi embert küldtünk a padlóra, tettünk tönkre.. és én minden percét élveztem. Látni mások nyomorát, ahogyan szenvednek.. valahol mélyen talán egy picikét megsajnáltam őket, de túl sokat éltem a nyomorban ahhoz, hogy a kárörvendés elcsendesítse a lelkiismeretem. Lelkiismeret? Bakker, ma már nálam ilyen nem is létezik.
Azonban mindez túl szép lett volna, hogy sokáig élhessek így. A dolgok fokozatosan változtak, Ray mindinkább elszállt magától, többet és többet akart, egyre vakmerőbb dolgokra vállalkozott és lökött bele engem is. Túl nagy volt a veszély és hatalmas dolgok forogtak kockán. A szemem szépen lassan kezdett felnyílni, lehullott a cukormáz és én megláttam az ez alatt rejtőző irdatlan mennyiségű mocskot. Hány évig is voltam játékszer? Körülbelül négy évig. Szégyen és gyalázat, ha arra gondolok, hogy ennyi év kellett ahhoz, hogy képes legyek a dolgok mögé látni. Nem, én nem leszek többé holmi játékszer, engem ne használjon senki kénye, kedve szerint, én nem leszek senki ágymelegítője. Elég volt. Naomi Walker ég veled..

Nathalie Tailor
Magam mögött hagytam Ray-t és az egész bagázst, elég pénz markoltam fel ahhoz, hogy egy ideig békésen eléldegéljek, messze tőle. Felégettem mindent magam mögött, legalábbis remélem, hogy nem hagytam nyomokat. Új életet akarok kezdeni, teljesen tiszta lappal. Na jó, azért nem teljesen új és nem is teljesen tiszta, hiszen továbbra is ugyanazt csinálom, amihez értek. Lopok, csalok, átverek és minden ehhez hasonló. Persze erről nem kell tudnia senkinek, a környéken élők csak egy kedves lányt látnak bennem, hiszen ez az egyik legfontosabb – a jó álca. Azt aztán már senkinek nem kell tudni, hogy a kocsim lopott, az irataim hamisak és én sem vagyok egészen az, akinek mutatom magam. A magam útját járom, nem bujkálok, hiszen én nem életben akarok maradni. Én élni akarok.