Név: Yurij Narjokov
Becenév: Nem becéznek, de legtöbbször a Yuri névre hallgatok
Kor: 46
Születése hely, idő: 1967. április. 12, Szentpétervár
Tartózkodási hely: Las Vegas...sajnos.
Csoport: körözött
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Az oroszok hideg jelleme, akárcsak testvéreimen és szüleimen, megtalálható. Gazdag családban nőttem fel és máig ebben élek, ezért viselkedésem néha gőgös. Úgy vélem, ha meg van rá az okom, ki is mutatom. Viszonylag szófukar vagyok, pedig kifejezetten jó beszélő képességem van. Ha szabad így fogalmaznom, kifejezetten jelesre vizsgáztam etikettből. Utálom Amerikát, ezért nem is vettem fel e rusnya szokásaikat. Whisky? Pföö...olcsó lőre a jó orosz vodkához! Kíváncsi és ostoba népség? Szép hölgyek? Ugyan, én csak átkozott bohócokat látok! Izmos és erős férfiak? Mit tudnak ezek?! Harcoltak háborúban? Fogtak fegyvert a kezükbe? Nem. Minek tovább beszélni? Egyedül a kocsik amiket jól terveztek. Mivel sofőr vagyok, ez az egyetlen dolog amit jól tudnak csinálni, e tudásuk előtt fejet hajtok. Ugyanakkor az elnöküknek szintén tisztelet jár, hisz biztos kézben tartja az országát. Csupán a népességgel van bajom. Talán tiszteletlenség miatt, talán lustaság miatt, de a nyelvüket soha nem tanultam meg isten igazán. A szavaimban hallani a dicső orosz akcentust, melyet sok filmben ostoba színészek próbáltak utánozni.
Mint említettem a kocsik a gyengéim akárcsak, az ízes italok, legyen az alkohol vagy hétköznapi ital. Természetesen én nem amerikai italokat iszok, sokkal inkább hazámból lévő italokat. Több mint harminc év tapasztalat rejlik a kezeimben. Legyen szó vezetésről vagy éppen a fegyverek használatából. Nem hiába bújik meg a kocsim hátsó csomagtartójának egy rejtett zugában pisztolyok és gépfegyverek sokasága!

Külső: Aki esetleg látta már apám, annak felesleges bemutatni, hisz a hasonlóság ijesztően egyező. Persze itt sokan nem ismernek szóval, megmutatnám magam. Kifejezetten magasra sikeredtem, elérem a 195 cm-es magasságot. Mivel mind a katonaságot, mind sportot űztem, határozottan sportolt alkatom van. Testsúlyom a száznégy-százöt kiló környékén jár. Fejformám kissé hosszúkás. A állam csúcsosan végződne, akár tojás formájú lehetne. Ám az istenek se akarták, hogy ostoba aktatologatóhoz hasonlítsak, így állam igencsak kiugrónak és szélesnek sikeredett. Arcom színe kissé sápadt, de ez az én népemnél így megy. Nekünk nincs Miamink ahol szépen lebarnulhatunk. Furcsa tapasztalat, hogy életemben soha nem barnultam le, csupán kissé megpirult a bőröm. Hajam sötétbarna, igencsak közel jár a feketéhez. Elegánsan félrefésülve szokásom hordani, néhány hajtincset a többitől külön a homlokomra fektetve hordom. A szemeim az arcomhoz képest nagyok. Senki ne értse félre, nem gülüszemeim vannak, csupán nagyok. Világoskék színben pompáznak, bár gyerekkoromban sötétebb árnyalatú volt. Orrom többször is el volt törve, ezért igencsak a sólyom csőréhez hasonló. Arcomat általában kétnapos borosta takarja. Nem vagyok híve a mindennap fürdésnek, két naponta szokásom. Általában mindig komoly arcom van, bár beszélgetésekkor többször is változnak a mimikáim. Elegáns ruhákat hordok. Az alapszín a fekete és a fehér. Munkában mindig sötét zakót, fehér inget és fényesre mosott lakcipőt hordok, kezeimen bőrkesztyű. Mikor nem dolgozom, leginkább kényelmes hosszú ujjú pólót, fekete farmert és bakancsot hordok.

Előtörténet:

Mit is mesélhetnék magamról? 1967. április. 12.-én születtem, Szentpéterváron. Édesapám, az idősebb Yurij Narjokov harminc éves volt, édesanyám, Natija Romenjovics huszonnégy mikor megszülettem harmadik gyerekként. Legidősebb bátyám, Boris négy évvel idősebb nálam, nővérem kettővel.
Három évesen leány testvérem egy baleset következményében elhunyt. A Gorkij téren kisebb összezendülés történt, ahol a szüleim ott voltak. Natasha nővéremet egy őrült férfi agyontaposta. Mindegy erről ne is beszéljünk.
Bátyámmal furcsamód egy osztályba jártunk. Az általánosban még fölöttem járt, ám középiskolába padtársa lettem. Ügyvédnek tanultunk, ám hamar mindketten abbahagytuk e karrierünk folytatását. 17 évesen Boris gyárimunkás lett, míg én pincérek tanultam. Először olcsó kifőzdékben és kocsmákban voltam takarítófiú, majd miután saját pénzből vettem magamnak egy apró lakást Moszkvában, egy kávézóban dolgoztam. Ekkor voltam tizennyolc éves. A fizetéseim nagy részét színházi jegyekre és a lakás fenntartására költöttem. Fizikailag kissé összezuhantam, hisz nagyjából két naponta ettem. Nem az volt a gond, hogy nem volt pénzem az ételre, hanem egyszerűen sosem éreztem magamat éhesnek. Nap mint nap a várost jártam és élveztem Moszkva hűvös levegőjét. A kommunista mennyország magával ragadó volt. Nem volt soha rossz kifogásom a rendszerrel, hisz jól tudtam, hogy az én semmit sem érő hozzászólásaim nem változtatják meg a világot.
A kávézót tizenkilenc évesen hagytam el, miután megszereztem a jogosítványom. Végre élvezhettem gyerekkori szenvedélyem kívánságát: kocsit vezethettem. Hamar profi szintre fejlesztettem a vezető képességem, úgyhogy új munkát akartam elvállalni: sofőrködés. Először csak a barátaimat fuvaroztam majd lassan pénzért kezdtem szállítani az embereket. Sajnos élvezetes munkámat nem sokáig űzhettem, ugyanis katonaságba kellett állnom. Hamar megfelelőnek bizonyultam, bár én magam nem éreztem magam olyan jónak. Az Orosz Hadsereg tagja lettem. A kiképzés után a nehéztüzérséghez kerültem. Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy Boris bátyám is már a katonák sorait tapossa, csupán ő a tüzérség egy fiatal tagja volt.
Akár beakarom vallani, akár nem, volt bevetésem. Kétszer. Úgy hittem nem fognak használni ölés céljából ám tévednem kellett. Horvátországba kellett lennünk (máig nem értem miért, ide rendeltek minket csupán) és egy fegyveres összecsapáson pont a mi egységünket vetették be a szétoszlatásra. Úgy hittem egyszerű lesz.
Mint kiderült nem volt az. Néhány ex katonával volt dolgunk, akik részegen lövöldözni kezdtek az egyik utcában. Én magam nem sebesültem meg, de két társam is kapott maradandó heget. A fegyveresek sajnos még a tárgyalás előtt meghaltak. Helyettük minket vittek a bíróságra. Mivel önvédelem céljából használtuk a fegyvereink, viszonylag megúsztuk.
Huszonkét éves koromban léptem ki a seregből és kezdtem bele újból a sofőrködésbe. Mivel kellő tapasztalatom volt, először taxiztam majd kellő pénz mennyiség után egy autós klub ifjú tagja lettem.
Sajnos nemsokára elhagytam e munkámat, mikor is rabló támadás áldozata lettem. Eredmény: Két törött ujj és egy megzúzott könyék. A rám támadók négyen voltak és miután egyiküket a földre küldtem és a belei kivágásával fenyegettem, hamar békén hagytak. Ezek után természetesen kirúgtak. Mivel pénz hiányban kezdtem lenni, visszatértem a katonasághoz. Innen elutasítottak, mondván már idős vagyok. Nem volt túl jó indok, hisz alig töltöttem be akkor a huszonnyolcat. Ezek után kiderült, hogy az engem kiraboló alakok feljelentettek és a bíróság elé akartak vinni. Mivel pénzileg nem álltam jól és nem akartam börtönbe kerülni testi sértésért elköltöztem Oroszországból.
Végül is nem foglalkoztam vele, ezek után több országba is elutaztam. Pontosabban: Csehország, Németország, Magyarország, Horvátország, Franciaország és Anglia.
Ezalatt jó tíz év eltelt és én munka reményében Amerika felé vettem az irányt. Hülye döntés volt, de legalább már gazdagnak mondhatom magam.