Link & Jenna - Együtt... tanulás

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 21.12.13 17:42

______________________________________________________________
Tudom, hogy bármilyen jól is érzem magam, ez így nem helyes. Nekem kellene irányítani. Nekem kellene lenéznem rá és neki csillogó tekintettel vissza rám. Mégis alig bírom kinyögni azt az egy szót; várj. Képes vagyok elveszni az érzések tengerében. De összeszedem magam, koncentrálok és tényleg kimondom azt az egy szót. Az apró csókkal, amit kapok, majdnem kiveri a fejemből, hogy miért is állítottam meg, de ott van az a majdnem. Addig ügyeskedek, amíg meg tudok fordulni vele, hogy az ő háta kerüljön az ágyamra. Úgy mosolygok le, mint aki hatalmas győzelmet aratott.
- Ezt. Ezt szerettem volna - válaszolok továbbra is nagy mosollyal és a helyzethez képest egész érthetőek a szavaim. Fogalmam sincs, honnan van ennyi lélekjelenlétem és főleg önbizalmam ahhoz, hogy így viselkedjek, de ezt érzem helyesnek. A következő szavai után persze már nincs ilyen nagy hangom. Amit csak akarok. Azt teszek vele, amit csak akarok. Ez elég sok mindent takar és a képzeletemben különböző képek villannak fel. Filmekből, videókból. Ha lehet, most még jobban kívánom és vágyok rá, mégis csak egészen visszafogottan kezdek mozogni. A csókok is jók persze és próbálom felfedezni a testét, de hamar maradok csak a lassú mozgásnál. Mégis csak ez tölti ki a fejem és ezt akarom. Alig érzem az ujjait a hátamon. Az egész testem bizsereg és ha bármire figyelni tudok az az, hogy ne kapkodjak és visszafogjam magam, amennyire lehetséges.
De aztán eljut a hajamig és én készségesen hajolok oda egy újabb csókra. Megállok. Ekkor tényleg megállok, mert ha nem teszem, akkor túl hamar vége lenne ennek a csodának. El akarom húzni, ameddig csak bírom. Onnantól viszont, hogy meghallom a szavait? Akaratlanul is mozdul a csípőm és ez már közel sem mondható olyan gyengédnek, mint ahogy eddig próbálkoztam. Nem viszem persze túlzásba, mégis valamennyire elragad a hév. Itt már azt sem vagyok képes észben tartani, hogy csendben kell maradni, azt meg pláne nem, hogy nem kapkodok. Képtelenség ennél a tempónál és sürgető késztetésnél bármilyen ésszerű parancsot kiadni a testemnek. Egyszerűen csak nem megy. Hamarosan már arra sem vagyok képes, hogy csókokkal foglaljam le, hiszen fogytán a levegőm. Két kézzel támaszkodok mellette, a takaróm markolom, hogy egy helyben maradjak, vele együtt. Ha ő belém kapaszkodik, akkor nem történhet semmi váratlan. A robbanást leszámítva, amitől teljesen lefagyok és úgy támaszkodok mellette, mintha nem az én testem robbant volna darabokra, hanem a ház és minden körülöttem. Talán a neve hagyja el a számat, talán egy nagyobb nyögés, vagy valamilyen állatias morgás. Fogalmam sincs, de az biztos, hogy ehhez foghatót még egy alkalommal sem éreztem.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 21.12.13 20:55

Azt azért én nem mondanám, hogy ez így nem helyes, végülis szerintem ebben bármi helyes lehet, nincsenek szabályok és mindenkinek más a jó, én pl. határozottan szeretek felül lenni. Nem is az irányítás miatt, egyszerűen csak más az érzés, de így se gond, és ha úgy érzi, hogy neki úgy a tuti, ha fordítunk a helyzeten, nekem nem jelent problémát. Egyébként is elsősorban azért kerültem felülre mert ő kissé befagyott, úgyhogy valamilyen úton módon kénytelen voltam az ágyra juttatni. Viszont egészen ügyesen fordít át, szóval tényleg határozottan fejlődő képes és az is tetszik, hogy most tudja mit akar, és még csak el sem bizonytalanodik közben.
- Határozottan fejlődsz. - mosolyodom el, miközben ő lassan mozogni kezd. Tisztában vagyok vele, hogy erre nem csak azért van szükség, mert most még óvatos, hanem azért is, mert így nem éri el olyan gyorsan a célt, és ha jól sejtem azért nagyon igyekszik, hogy ne előzzön be. Ezért is volt részben szükség rá, hogy előtte egy kicsit megmutassak neki mást is, hogy valamelyest már elindíthassa bennem is a dolgokat, és azért annak ellenére, hogy rövid ideig ügyködött az ujjaival, mindenképpen ügyesen csinálta. Annak ellenére, hogy ő nem nagyon tud megszólalni, én azért időnként hozzáfűzök ezt azt, főleg az elején. Afféle kis rövid iránymutatások, apró tanácsok, már ha egyáltalán jelenleg fel tudja fogni. Jó eséllyel azért eléggé új lehet neki a helyzet, és mint tudjuk a pasik nem tudnak egyszerre több felé figyelni, így bőven van rá esély, hogy nem fog eljutni az agyáig minden, amit mondok. Inkább teszem a dolgom, és indul meg a kezem a hátán, és húzom magamhoz a fejét. Megáll... sejtem, hogy mi lehet az ok, bár nagyon nehéz, hogy ne emeljem meg automatikusan a csípőmet, hogy ösztönözzem, hogy folytassa tovább. Azért nagy nehezen csak sikerül, és inkább szavakkal ösztönzöm, ami úgy fest, hogy nagyon is hatásos a kis szünet után és ügyesen folytatja, amit elkezdett, határozottan jól csinálja, nagyon jól. Akármennyire is próbálom nem nagyon megy, hogy csendben maradjak, pedig tényleg igyekszem, de ahogy hallom neki se nagyon sikerül. Egyre hangosabb nyögésekkel adom tudtára, hogy nagyon jól csinálja, amit csinál, és azt hiszem az is erre utal, ahogy szorítom a hátát, a körmeim egy leheletnyit bele is mélyednek. Azért nem annyira, hogy... fájjon? Na igen, ez jelen esetben még csak gondot sem jelen, hiszen neki nem fájna, de azért nem akarok nyomokat hagyni rajta, a végén még meglátnák és megkapnám a nevelő szüleitől, hogy valami kis olcsó ribanc vagyok, aki rámászott a drága jól nevelt fiacskájukra. Még ha ez valahol mélyen igaz is... de akkor sem szeretnék ilyen véleményt. Bár azt hiszem azokkal a hangokkal, amiket kiadunk... no mindegy. Érdekel más véleménye? Na ugye! Akkor meg már főleg nem, amikor érzem, ahogy megfeszül és az egész bennem is még hevesebbre vált, ahogy szinte egyszerre érjük el a csúcsot. Megremegek és egy halk sikoly hagyja el az ajkaimat. Valamelyest próbálom halkabban... de elég nehezen megy. Amikor megáll kell egy kis idő, amíg lenyugszik a testemben a halk zsibongás, és remélem visszahozhatom őt azzal a valóságba, hogy egy rövid csók erejéig feljebb emelkedem.
- Fantasztikus voltál, határozottan jó tanítvány vagy Link. - direkt teszem hozzá a nevét, hiszen szórakoztunk itt ezzel a pókember dologgal, de azért engem sokkal jobban érdekel ő, mint egy kitalált figura, és ezt szeretném is, hogy tudja.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 21.12.13 21:41

______________________________________________________________
Most már tudom, mit akarok. Néha még azt nem, hogy milyen módon fogom azt megkapni, de a cél már megvan, a megvalósítás még kérdéses. Most viszont, egész könnyedén megoldom. Én akartam irányítani és elértem. Olyan mosollyal nézek le rá, mintha a rák ellenszerét találtam volna fel, nem csak a helyzeten változtattam. De én teljesen meg vagyok magammal elégedni. Hol is van már az a pillanat, amikor az újabb baleset miatt be akartam fejezni? Sehol. Mintha hetekkel, hónapokkal ezelőtt történt volna. Most olyan önbizalmat érzek, amit nem is hittem, hogy lehetséges. És még csak ezután kezdek mozogni. Azért óvatosan és lassan, de részben azért, mert szeretném minél tovább húzni. Próbálom jól csinálni, és odafigyelni rá. Nagyrészt megy is, de aztán olyanokat mond, hogy akaratlanul is gyorsítok és máris nem vagyok olyan odafigyelő, mint talán kellene. Ráadásul még nem is említettem a körmeit, amik végigszántják a hátam! Soha nem gondoltam volna, hogy ez az egyszerű dolog lehet ilyen jó érzés! Az nem tud érdekelni most, hogy bármi nyomot hagy-e rajtam. Talán még szeretném is. Még azt is elviselném, ha vérezne. Annál tovább marad meg a bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy egy nővel voltam. Egy olyan vad és gyönyörű nővel, hogy...!
Ha eddig azt hittem, hogy amivel a mosdóban ajándékozott meg, nem lehet fokozni, hát tévedtem. Ezerszer, sőt, milliószor jobb érzés így, amikor végül az egész testem megremeg. Ekkor már régen nem érdekel, hogy milyen hangokat adunk ki, vagy azok mennyire hangosak és árulkodóak. Majd később foglalkozok ezekkel a lényegtelen részletekkel. Most viszont csak megvárom, amíg lecsillapodik a testem és képes leszek levegőhöz jutni. Csoda, hogy van annyi erőm, hogy továbbra is két kézzel támaszkodjak mellette. Annyira kifacsartnak érzem magam, hogy nem lenne meglepő, ha ez sem menne. De az a csók, amit szinte azonnal megkapok, feltölti a készleteimet és szuperhősnek érzem magam. Tényleg én vagyok a mázlista Peter Parker, aki megkapta a gyönyörű Mary Janet.
- Köszönöm - nyögöm ki ezt az egyetlen szót, amikor képesnek érzem magam, miközben próbálok nem túl messzire eltávolodni az ajkaitól. Nem tudom, hogy a dicséretet köszönöm meg, vagy azt, hogy megengedte nekem, hogy vele legyek. Egyszerűen csak így érzem helyesnek.
Nagy nehezen, de végre rászánom magam, hogy eltávolodjak tőle. Egy nagy mosollyal az arcomon fekszem mellette, miközben próbálom eldönteni, hogy kihasználjam-e az alkalmat és végigsimítsak a testén, amíg így van mellettem. Végül nem jutok el a cselekvésig. Ideges kopogás hangzik fel az ajtómon, majd hallom, hogy valaki a zárral matat. Egy pillanatra elfog az idegesség, mert nem emlékszem, hogy bezártam-e az ajtót, de a következő, hosszúra nyúlt másodpercek elteltével be kell látnom, hogy zárva van. Szavakat viszont nem hallok. Sietős léptek, valami morgás, majd amint végleg elhal, kifújom a benntartott levegőt.
- Azt a rohadt életbe - ejtem ki megfontoltan a szavakat, miután megnyugodtam. Nem szoktam káromkodni. Talán az első szavaim között lehetett valami hasonló apának köszönhetően, de mióta minden megváltozott, ezt is elnyomták bennem a kereszt szüleim. Most viszont teljesen más embernek érzem magam és ez az ember most ideillőnek tartott egy káromkodást.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 22.12.13 14:25

Nagyon tetszik, hogy milyen szép ívben sikerült fejődnie. Ahhoz képest, hogy első alkalommal még attól is ki volt, hogy megálltam mögötte a gépnél és néztem, mit csinál és úgy kellett nekem erőltetni többször is, hogy egyáltalán eljöjjön velem egy egyszerű ebédre. Na jó, mondjuk az az ebéd végül nem lett annyira egyszerű, de én igazán nem tehetek róla, a helyzet csak úgy adta magát, és nem volt más választásom, mint hogy segítsek neki, ha már én okoztam a kellemetlen helyzetet a Mekiben. Mindegy, most viszont itt vagyunk és egy kis határozottság is előtérbe kerül, amikor ki meri mondani, hogy ő szeretne irányítani, vagyis inkább tesz érte, hogy felülre kerüljön. Egészen ügyes, sokaknak még hosszas gyakorlás utána se biztos, hogy menne ezt úgy megoldani, hogy közben együtt is maradjunk, de úgy látom, hogy szépen feltalálja magát, ha nagyon akarja. Nem is tudnék a mosolyára másképp felelni, mint ugyanígy, aztán persze egy csókkal, amivel hamar kicsit lejjebb is kalandozik, majd végül el is indul én pedig arra kérem, hogy egy kicsit pörögjön is fel, mert már annak is itt az ideje, mégis csak úgy az igai, ha egy kicsit vadabb tempóra váltunk, amit bír persze. Így túl sokáig nem tart, de amikor megfeszül és elér a csúcsra engem is gond nélkül magával ránt. Nem tudom, hogy mennyire vagyunk hangosak, de a végén már nem is nagyon érdekel. Nem hiszem, hogy vissza tudnám fogni magam, hogy ne lehessen hallani akár odalent is, de... végülis ez már e téren az ő gondja, én meg nem nagyon foglalkozom azzal, hogy más mit gondol. Egyébként is egy felnőtt pasiról van szó, mert szerintem ő már nem gyerek, mégha úgy is kezelik, vagy úgy is viselkedik időnként. Akkor meg nem várható el tőle, hogy örök életére szüzességet fogadjon. A röpke kis dicséret még kicsúszik a számon és egy csókot is kap mellé. Nem mondhatom azt, hogy ez volt életem legjobb szeretkezése, de simán a nagyon is jók közé sorolható, és ha még fejlődik is, akkor lazán elérhet a dobogó környékére, vagy akár feljebb is.
- Megköszönjük az ajándékot Link, vagy az ebédet, de... ezt nem kell, hiszen nekem is ugyanúgy jó volt. - mosolyodom el, bár ez azt hiszem nem stimmel teljesen, hiszen minden bizonnyal neki ez sokkal többet jelent, mint nekem. Nem azt mondom, hogy ő csak egy tucatból, mert szó sincs róla, rendkívül figyelmes és kedves, a jellemével simán lekörözi a legtöbb... nem, minden pasit, akivel eddig dolgom volt, ő viszont még eddig... egy pillanatra még rosszul is érzem magam, de komolyan. Csak figyelem, ahogy végül eltávolodik kicsit és lefekszik mellém, már épp rá akarnám szánni magam, hogy kimondjam, ami a fejemben motoszkál, amikor meghallom a kopogtatást. Most komolyan? Komolyan ilyenkor kell, amikor nyilvánvaló tény, hogy nem vagyunk kíváncsiak senkire sem? Mázli, hogy be van zárva az ajtó, azt hiszem leginkább a kinti nő lenne zavarban, ha lazán benyit. Nem igazán vágom, hogy mi lehet ilyen sürgős, azt azért csak nem hitte, hogy mit tudom én kinyírtam időközben szegény keresztfiát, vagy valami. Bár azt hiszem ezek alapján nem leszek valami rendes kis lánynak elkönyvelve, nem sok értelme volt, direkt úgy öltözni, hogy ne látszanak annyira a tetoválásaim. A káromkodás hallatán elmosolyodom.
- Utálni fog igaz? Vagyis jó eséllyel már utál, csoda, hogy nem törte ránk az ajtót, vagy hozott pótkulcsot... ugye nincs pótkulcsa? - most esik le, hogy mi van, ha igen? Bár ha bent van a zárban belülről az itteni, akkor úgyse lenne sok esélye, és hátha felfogta, hogy nem feltétlenül vagyunk rá kíváncsiak, de most szeretnék maradni és nem elrontani ezt az egészet azzal, hogy valaki szó szerint ránk akar törni. Nehezen szedem össze a bátorságomat, de azt is el akarom mondani, ami a fejemben motoszkál, mert igenis azt hiszem egy kicsit... bűntudatom van.
- Link... biztos, hogy nem fogod ezt megbánni? Tudod csak mert az ember szereti, ha az első olyan valakivel van, akit szeret, aki fontos neki, aki különleges és... én nem akartam ezt a lehetőséget elvenni tőled. - ritka, amikor elbizonytalanodom, hiszen mindig nagy a szám, de most mégis halkan beszélek és lassan is, jól megrágva a szavakat, sőt közben végig a plafont nézem. Olyan kedves fiú és igazán nem akarom se bántani, se semmit, de nekem eddig egy kapcsolatom se működött normálisan, de az nem volt gond olyan pasiknál, akiknek ki tudja hányadik nő voltam az életében, de... ezt most azért nagyon más helyzet. Hülye egy érzésem van, mintha megrontottam volna, vagy elvettem volna valamit, amit már visszaadni se lehet.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 22.12.13 18:04

______________________________________________________________
Bármennyire is igyekeztem figyelni rá is, a végére már fogalmam sincs arról, hogy neki mi a jó. Az elején sem volt könnyű dolgom, mostanra viszont lehetetlen feladatnak tűnik. Túlzottan zsong a fejem és remeg az egész testem, miközben a vér a sokadig futamot száguldja végig az ereimben a célig. Már azt sem tudom, mit csinálok. Talán a nevét mondom az utolsó pillanatban, de nem vagyok benne biztos. Az egész homályosan dereng, az érzés viszont olyan erős, hogy biztos vagyok benne, soha nem fogom elfelejteni. Mégsem akarok kockáztatni. Ott maradok felette egészen addig, amíg úgy érzem, hogy képes vagyok magam tartani. Kifacsartnak érzem magam, de akkor is csodálatos érzés. Egy köszönöm kicsúszik a számon. Megszokás. Abban nem vagyok biztos, hogy mit köszönök, de így érzem helyesnek.
- Neked is jó volt... - ismétlem, hogy véletlen se értsem félre és minden szó jelentése eljusson az agyamig. Amikor megtörténik, egy büszke mosoly kúszik fel az arcomra. Nem sűrűn próbálkozok új dolgokkal és ha mégis, annak általában nagy katasztrófa a vége, de most... most úgy tűnik, megcsináltam. Nem rontottam el és jó volt. Neki is, nem csak nekem. Persze eszembe juthatna, hogy talán hazudik és csak azért mondta ezt, mert nem akar megbántani, de nincs annyi lélekjelenlétem, hogy ilyesmi megforduljon a fejemben. A mosolyra futja, majd kidőlök mellette az ágyon. A tekintetem egy pillanat múlva már újra rajta időzik és azt fontolom, hogy végig kellene simítanom a testén. Ha még egyszer érezhetném a puha bőrt, biztosan nem felejteném el soha. De az ideges kopogás az ajtómon megszakít minden kellemes gondolatot. Szerencsére ráfordítottam a kulcsot még az egésznek a legelején, így amint távolodnak majd elhalnak a léptek, megnyugodhatok. Azért egy káromkodás kíséri részemről, de semmi több.
- Nem az igazi anyukám, nem számít, hogy mit gondol - jegyzem meg könnyedén és még vállat is vonok. Pedig igenis számít. Tudom, hogy milyen fejmosást fogok én kapni azért, mert be mertem zárni az ajtót. Csak az okok nem számítanak. A "miért" őt nem fogja érdekelni csak az, hogy zárva volt. Mi van, ha történik valami és ő nem tud bejönni segíteni? Most mégsem vagyok képes ezzel foglalkozni. Nem is akarok.
- Mindenhez van pótkulcsa. Egy külön kis karikán, a ház összes ajtajához. De nem fog tudni bejönni. Megbütyköltem a zárat hónapokkal ezelőtt, csak még nem tud róla - mesélem elégedetten, továbbra is az ajtót bámulva. Azért annyira nem bízok magamban, hogy biztos lehessek benne, Mary nem tud bejönni akkor sem, ha nagyon akar. De nem történik semmi. Nem hallok újabb lépteket, csak a mi légzésünket, egészen addig, amíg nem kezd egészen halkan beszélni. Már ez különös, de ekkor még nem sejtem, hogy mik lesznek a szavai. Nem mondhatnám, hogy ismerem, de amit eddig leszűrtem, abból elég egyértelmű, hogy ő nem az, aki suttogni szokott, vagy ennyire megfontoltan beszél.
Nem fogom-e megbánni? Miről beszél? Kezd előttem leperegni ezer meg egy forgatókönyv és mindnek az a vége, hogy ő kisétál azon a kulcsra zárt ajtón és soha nem látom viszont. De nem, egész más történik a valóságban. Amíg beszél, végig rajta tartom a szemem, de egy szót sem szólok. Még akkor sem, amikor láthatón befejezte. Elég nehezen hiszem el, hogy ezeket tényleg ő mondta.
- Te is különleges vagy nekem - mondom ki végül egy olyan sugárzó mosollyal, amit eddig még biztos nem láthatott tőlem. Még magam sem tudtam, hogy ilyesmire képes vagyok. Most viszont ez van az arcomon, ahogy fölé hajolok és engedélykérés nélkül csókolom meg. Utána persze egy kicsit zavarban vagyok, a szavaim és a csók miatt, de semmi feltűnő. Csak én érzem, látni valószínűleg nem igazán látni rajtam.
Innentől viszont nincs visszaút. Felkelek mellőle és bármi is történt ezelőtt, sietősen öltözök fel. Csak a Pókemberes póló az egyetlen, amit megtartok, minden másból tisztát veszek. Főleg azért, mert fogalmam sincs, hova dobáltam őket.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 22.12.13 21:27

Annak ellenére, hogy fogalma sincs, hogy mi lenne nekem a jó, nagyon is jól csinálja, és egy szavam sem lehet, hogy esetleg nem tökéletes az, amit művel velem. Azt hiszem ezt a hangokból is nagyon jól érezheti, bár persze meg lehet játszani sok mindent, de remélem annyira már megismert, hogy én eléggé őszinte típus vagyok ahhoz, hogy igazat mondjak. Bár persze ha tudnám, hogy már így is egy-két alkalommal megfordult a fejében, hogy esetleg ez nem így van, hogy hazudok neki, akkor most egy kissé morcos lennék. Ez azért igazán nem tetszene nekem, de mázlija van, hogy nem tudok olvasni a gondolataiban. Azért szóban is megdicsérem, amikor végül úgy dönt, hogy nem bírja tartani magát és inkább lefekszik mellém. Csak széles mosollyal bólintok, amikor elismétli a szavaimat, hát persze, hogy nekem is jó volt. És nagyon jó lenne, ha még maradhatnánk így egy ideig, az is jól esne, ha merne végre hozzám érni, amire eddig azért eléggé kevéssé került sor, de mindent totál megszakít az ideges kopogtatás. Persze, hogy megzavar, és annak ellenére, amit Link mond nem örülök neki. Bár a nő nem jut be, de... akkor is. Miért kellett elrontani a pillanatot ennyire? Csak eltávolodik végül, aminek azért örülök, de valahogy nem tudom elhinni, amit hallok, hogy egyáltalán nem számít, hogy mit gondol.
- Tényleg nem számít? Vagy... csak mondod, hogy megnyugodjak? - annyira szeretném, ha őszinte tudna lenni? Engem igazán nem érdekel, hogy felvágós, vagy sem, sokkal jobb, ha valaki magát adja és nekem pont az tetszik benne, hogy édes és cuki, és kedves, és nem arra van szükség, hogy próbáljon valami módon macsóskodni és olyannak mutatni magát, ami nem is igaz. Nehéz elhinnem, hogy nem számít, hogy bezárt az ajtót, és hogy a hangok simán leszűrődhettek a földszintre, amiket produkáltunk. Ez egyszerűen... esélytelennek tűnik akkor is. De ha akarja, akkor hagyom a dolgot, tényleg. Az viszont tetszik, hogy megbütykölte a zárat, akkor még ezek szerint ügyes is. Mégis várunk, hogy nem tér-e vissza a kinti "ellen", de végül erre csak nem kerül sor. Ezért merem felhozni azt, ami valahogy piszkál belülről. Tényleg úgy érzem, hogy talán nem volt ez jó ötlet. Nem miatta, vagyis igen, de nem úgy. Egyszerűen csak az első alkalom olyannal az igazi, aki fontos, az első nagy szerelemmel teszem azt, még akkor is, ha az aztán nagy csalódással ér véget. Ezt én tudom a legjobban, hiszen élő példa vagyok rá mekkora csalódást okozhat az a bizonyos nagy Ő. Azért remélem, hogy érti, amit mondok és nem veszi magára, mert nem akarom, hogy megbántódjon miatta. A válaszára viszont csak pislogok nagyokat és komolyan hevesebben kezd el verni a szívem. Mit mondhatnék erre? Nem tudok semmit, tényleg, pedig azt gondolnám helyénvalónak, hogy valami választ adjak, de... de nem tudom, hogy mit kéne. Egyszerűen csak viszonozom a csókot, azt hiszem sokkal hevesebben, mint arra ő számítana. Utána viszont feláll, és olyan gyorsan kezd öltözni, hogy komolyan csalódottan nézek csak utána. Az előző idilli kis pillanatot a kopogtatás szakította meg, most pedig ő pattant fel önként... nem vagyok ettől túl boldog.
- Gyorsabban öltözöl, mint vetkőzöl. - bököm ki aztán, de nem moccanok meg jobban annál, mint hogy felüljek az ágyán törökülésben és valahogy nem is tudom miért, de magam elé húzom a párnáját, hogy eltakarjam magam valamelyest. Egyszerűen tényleg bánt, hogy így rohan, hiszen azért ez úgy tűnt, hogy valami fontos, valami különleges és akkor nem kellene így kirohanni belőle. Mintha egy csodás film után azonnal felpattannál a székből, hogy kikapcsold és mennél a dolgodra, mintha mi se történt volna. Én vagyok már megint, aki túlzásba vitte igaz? Már megint... pedig hányszor mondtam már magamnak, hogy rendesen át fogom gondolni a dolgokat, hogy... hogy nem szállok el pár kedves szótól, hogy nem gondolok semmit tovább, mint kéne. Annyira buta vagy Jenna!

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 22.12.13 22:45

______________________________________________________________
Nem tudom eleinte, miért olyan hihetetlen elhinni, hogy neki is jó volt, de aztán megbarátkozok a gondolattal és egész szélessé válik a mosoly az arcomon. Mikor már ott fekszek mellette, még akkor is ezen jár az eszem. Talán tényleg hazudott és ezt sem sikerült igazán jól csinálnom, de túl boldognak érzem magam ahhoz, hogy ezt a lehetőséges igazán számításba vegyem. Akkor meg pláne nem ezen jár az eszem, amikor felhangzik a kopogás. Kész mázli, hogy bezártam az ajtót. Pótkulccsal sem lehetne sokra menni. Kapni fogok még azért, ha kiderül, hogy mit csináltam, de valószínűleg hamarabb kell szembenéznem azzal, hogy miért zártam kulcsra az ajtót, amikor bármi megtörténhet. Nem érdekel majd. Nem érdekel a véleménye. Így éreztem helyesnek, bármilyen veszélyesnek is tűnhet.
- Mindenkit utál, aki veszélyes lehet. Ha törődnék a véleményével, akkor nem lennének barátaim meg... - elhallgatok. Rájövök, hogy milyen baromság hagyja el a szám és egy pillanatra fájdalmas grimasz jelenik meg az arcomon. Nagyot kell nyelnem, hogy folytatni tudjam és ezúttal ne hazudjak akaratlanul is.
- Úgy értem, hogy elég idős vagyok már ahhoz, hogy el tudjam dönteni, kit akarok az életembe - vonok vállat, de különösen ügyelek rá, hogy kitartóan az ajtót bámuljam helyette. Kivételesen tényleg nem akarok felé nézni. Tudom, hogy a szavak, amiket mondok, vagy az, ahogy beszélek - egyáltalán nem halkan -, nem rám vallanak. Legalábbis nem arra az énemre, aki évek óta vagyok. Ez sokkal inkább egy kicsit a gyerekkori énem. A lázadó fiú, aki a szüleivel járja a bárokat és nagymenőnek érzi magát, amikor a pultos szépség rámosolyog. A nagy magabiztosságom és a beszédességem hamar eltűnik. Annyira különösen kezd el beszélni, alig hallgatóan, hogy már a legrosszabb is megfordul a fejemben. Talán most közli velem, hogy hazudott, mégsem volt neki jó és elhúz. De nem. A szavai végül teljesen máshoz kapcsolódnak én pedig anélkül tudom a választ, hogy különösképpen gondolkodnom kellene. Semmi kétség sem fér ahhoz, hogy ő nekem különleges. Nem fogom megbánni, hogy vele voltam. Közlöm is vele egy pillanatnyi hallgatás után és választ sem várva annyira felbátorodok, hogy engedélyt sem kérek a csókra, amit lopok tőle. Részemről csak egy másodperc lenne az egész. Egyetlen röpke csók, de úgy tűnik, hogy ő nem éri be ennyivel. Nem mintha ellenemre lenne. Nem ezen múlik, hogy kicsit zavarban érzem magam utána. Tudom, hogy öltözködni kellene. Tudom, mert így szokott lenni... mindenhol. Persze érzem a hátamban a pillantását, de nem törődök vele egészen addig, amíg mindent magamra nem kaptam. A Pókemberes póló ugyanúgy rajtam, zoknival viszont nem vesződök. Valljuk be, elég vicces látvány nyújthatod, hosszú nadrágban, zokni nélkül, de nem számít. A szavaira végre megfordulok és egy pillanatig értetlenül nézek rá. Még a fejem is oldalra döntöm. Próbálok belőle olvasni. Általában jól megy, ha nagyon megerőltetem magam és most annak ellenére, hogy meztelen, képes vagyok valamennyire koncentrálni.
- Mit rontottam el? - kérdezek rá és akaratlanul is visszaváltok a suttogás közeli hangerőre. Nem tudok nem aggodalmaskodni. Valamit elrontottam. Nagyon. Látom rajta, de semmi mást nem csináltam a csók óta, csak...
- Nem kellett volna felkelnem mellőled és felöltöznöm - válaszolom meg a saját kérdésem, miközben továbbra is az arcán fürkészem. Majd mielőtt átgondolnám, kibököm valószínűleg a lehető legrosszabb és legnagyobb hülyeséget, amit csak mondani lehet.
- De hát a filmekben is így szokták! - amint kimondom, máris tudom, hogy nem kellett volna. Ez nem egy film. Nem egy letöltött felnőttfilm, nem egy forgatás vagy megrendezett jelent. Én nem vagyok nagymenő és ő nem... szinte azonnal elvörösödök és ott állok előtt a kezemet dörzsölgetve, ahogy mindig is. Ennyit a felszínre tört igazi énemről. Visszakerült a lakat a cellájára.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 23.12.13 14:31

Soha sem hazudok és remélem, hogy ezt el is hiszi majd nekem idővel. Megmondanám őszintén, ha valami nem tetszene és nem is mondtam azt, hogy ez volt életem legjobb szeretkezése, mert az is túlzás lenne, szóval simán hihető, amit mondtam, legalábbis szerintem. A kopogtatás szinte mindent szétzúz, pedig még szívesen maradtam volna vele, pár szóra, néhány lopott csókra, vagy simításra. De ez ábránd marad csak a zárral való matatás miatt, de legalább nincs pótkulcs. Ez is valami. Azért azt sem akarom, hogy a keresztanyja megutáljon és ne engedjen be máskor e miatt, vagy mit tudom én eltiltsa tőlem, mert rossz hatással vagyok rá, pedig csak... próbálom elérni, hogy éljen, mert ez, amit eddig csinált, bezárkózva egy szobába egyedül a gekkóival, egyszerűen nem normális. Lehet, hogy én túl nyitott vagyok, ő viszont túlságosan zárkózott, ez nem kérdés.
- De miért veszélyes rád egy ember? És... én ezt tényleg nem értem, mert így meg pocsék lehet élni, ez így nem is élet igazán. - rázom meg a fejem, de az tetszik, hogy a végén határozottabbra vált, hogy elég idős már ahhoz, hogy dönteni tudjon. - Hány éves vagy? - ezt eddig még nem kérdeztem, de e miatt egyszerűen kibukik belőlem és logikusnak tűnik. Tényleg érdekel, hogy hány éves lehet, nem azért, mert ez bármit is befolyásol. Nem érdekel, ha fiatal, az sem ha idősebb nálam, nálam ilyesmi sose jelentett akadályt, vagy problémát, igazából csak ismerkedem, hiszen alig tudunk egymásról valamit én pedig kíváncsi típus vagyok. Viszont talán pont e miatt jön a kérdésem is, mert egy kicsit tényleg bűntudatom van, de a válasza megnyugtat, sőt határozottan jó érzéssel is tölt el. Különleges... mindig is az akartam lenni, mindig is arra törekedtem, hogy ne legyen átlagos, vagy megszokott, ez azt hiszem tökéletesen látszik rajtam. Egészen hevesen viszonozom a csókját , az viszont határozottan kiszakít az idilli állapotból, hogy felkel és olyan gyorsan kezd öltözni, mintha csak menekülne valahova. Pár pillanatig csak nézek utána, csak figyelem, ahogy kapkodja fel a ruháit és egyre erősebben fokozódik bennem a pocsék érzés. Megint... megint hülye voltam és megint nem szabadott volna túlzásba esnem. Miért nem vagyok képes egy kicsit megfontoltabbnak lenni? Határozottan kiül az arcomra az, amit érzek, és fel is ülök, szinte már védekezően szorítva magamhoz az első kezem ügyébe kerülő párnát. Csak hogy takarjam magam vele, mindenhol rendesen. Aztán ki is mondom, hogy milyen gyorsan öltözik, mert hát tényleg szinte úgy érzem kapkod. Nem tudok válaszolni hirtelen arra, amit kérdez, hogy mit rontott el. Tudom... tudom, hogy nem ért ehhez, de mégis csak van, ami jön ösztönösen nem? Az, ha akart volna mellettem maradni, akkor marad is igaz? De nem érezte rá a késztetést, akkor... akkor mindegy.
- Ha úgy érezted, hogy az kell, akkor nem számít. - bököm ki egész halkan. A fent és lent állapot, nálam nem ritka, bár gyakori a fent, de attól még határozottan el tudok bizonytalanodni, és ez most nagyon jól sikerült is. A következő szavaira viszont komolyan döbbenten pislogok. Hogy a filmekben így szokták? De ez nem egy rohadt film! Nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Tudom, azért jöttem, hogy tanítsak neki dolgokat, de... de ha annyira nincs benne meg a késztetés magától is bizonyos dolgokra, akkor lehet hogy annak is meg van az oka. Összeszorítom a számat egy pillanatra, és csak nehezen tudom rávenni magam, hogy megszólaljak.
- De ez nem egy film Link, és én nem vagyok egy olyan lány, mint egy pornóban. Erre gondoltál igaz? Úgy gondolod, hogy olyan vagyok, mint a pizzakiszállító csaj, aki gondolkodás nélkül rámászik bárkire? Vannak romantikus filmek is, ahol a szex után beszélgetnek, te még csak szinte nem is tudsz rólam semmit! - egyre rosszabbul érzem magam, nem tudom eldönteni, hogy ideges legyek, vagy sírjak, vagy a kettő együtt jár és az idegességemet hamarosan sírásban fogom levezetni. Inkább csak félretolom a párnát, vagy inkább csak ledobom az ágyra és a ruháimat kezdem el keresni. Túlságosan mérges vagyok ahhoz, hogy gondolkodni tudjak, hogy tudjam, mit hova tettem le. Nem rá vagyok mérges, vagyis nem csak rá, magamra is, hogy már megint hülye voltam. Lehet, hogy igaza van, lehet hogy jogos, hogy azt hiszi én is egy felnőtt filmből léptem ki, mert úgy viselkedtem, simán rámásztam, amit mások nem tennének meg... igaz? Gyorsan eltörlöm az első könnycseppet, ami minden küzdelmem ellenére előtör a szememből, aztán kapkodva veszem el a szétdobált ruhákat. Nem tudom, hogy megállít-e, vagy megmozdul, de ahogy eddig megismertem... sejtelmem sincs, hogy erre van-e egyáltalán esély.
- Én... én megyek, lehet, hogy igaza van a keresztanyádnak és veszélyes vagyok rád... - bököm ki még végül bár csak halkan és továbbra is azzal küzdve, hogy ne sírjam el magam. Ennek nem így kellett volna lennie, nem... nem kéne megint rosszul éreznem magam, és szinte már úgy éreznem, hogy földbe döngöltek.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 23.12.13 15:26

______________________________________________________________
Furcsa, de egyáltalán nem érzem magam zavarban. Most nem. Túl elégedett vagyok és túl boldog ahhoz, hogy úgy viselkedjek, ahogy azt belém nevelték. Most csak reflexből válaszolgatok és meglepően könnyen megy. Akkor is, ha néha nem tudok hirtelen felelni a feltett kérdésre. Van, amit nehéz megfogalmazni.
- Veszélyes, mert akkor nem figyelek eléggé magamra. Nem tudok vigyázni, számolni a lépteimet, amerre megyek és az időt, amikorra haza kell érnem - magyarázom és csak most jövök rá, hogy milyen szánalmasan hangzik. Eddig is tudtam, hogy ez nem normális így, de most, hangosan kimondva, még rosszabb az egész. Változtatni kell. Tudom én, de elég nehezen megy. Most határozottabban és hangosabban beszélek, de kérdéses, hogy meddig fog ez tartani.
- Huszonöt - válaszolok egészen röviden, és valahogy ettől nem érzem magam jobban. Nem segít a szánalmas valóságon, amibe visszacsöppentem a kérdéseinek köszönhetően. Nem azt mondom, hogy már nem is érzem különlegesnek őt és ezt a mai napod, de attól még felhők takarják el a boldog napot.
Hamar járni kezd az agyam és megjelennek a szemem előtt a filmek, amiket láttam. Fel kell kelni innen. Nincs semmilyen simogatás, csak öltözés és... távozás. Ehhez híven fel is állok az ágyról és elkezdek öltözködni. Már az elején érzem magamon a tekintetét, de mégsem gondolom, hogy baj lenne. Amikor viszont megfordulok, már tudom, hogy elrontottam. Nagyon. Úgy érzem? Nem, nem érzem úgy, hogy helyes lépés volt. Most meg már főleg. Egyszerűen, csak annyira teljesíteni szeretnék és jól csinálni, hogy abba kapaszkodok, amibe tudok. Most a filmekbe. Nem kellett volna... nem...
Újra ott tartok, hogy nem tudom megszólalni.
Én nem ezt akartam.
Nem akartam.
- Sajnálom. Bocsánat. Tudom, hogy nem vagy... - képtelen vagyok befejezni és kimondani azt a szót. Hallgatni tudok csak és úgy állni ott, mint aki legszívesebben eltűnne. Meg sem próbálok a szemeibe vagy rá nézni. Inkább bámulom a csupasz lábujjaimat, amik kilátszanak az egy számmal nagyobb nadrágom szára alól.
Azt is csak hallom és nem látom, hogy felkel az ágyról és pakolászni kezd. Még ekkor sem merek felnézni. De bármennyire is fohászkodok magamban, be kell látnom, hogy nem fogok köddé válni.
- Nem vagy veszélyes - szólalok meg, de még ekkor sem mozdulok. A hangom alig suttogás. Egyik lábamról a másikra állok és mire kényszerítem, hogy felemeljem a tekintetem, ő már minden ruháját összeszedte. Nagyot nyelek, de még most is meg vagyok lőve. Nem tudom, mit mondhatnék. Marasztalnom kellene? Újra bocsánatot kérni? Engedélyt kérni egy búcsúcsókra? Egy következő találkozót? Lenne értelme?
- Lábbal be kell nyomni az ajtó alját, hogy el tudd fordítani a kulcsot - motyogom akaratlanul is, miközben le nem veszem róla a tekintetem. Olyan bűntudatom van és olyan szerencsétlennek érzem magam, mint talán még soha.
- Következőleg... jobban igyekszem - teszem hozzá, de inkább csak azért, mert abban reménykedek, hogy nem javít ki. Lesz még következő alkalom. Hiszen annyira ígérgette! Most nem gondolhatja meg magát. Majd megbékél, nem fog haragudni rám és akkor megkeres.
Igaz?

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás 23.12.13 20:36

Szó se róla nem hangzik valami jól, amit mondd, hiszen ez úgy fest mintha szinte már egy börtönben élne, ahol teljesen a nevelő szüleitől függ. Időre hazaérni és minden, én 16 évesen lógtam el otthonról az efféle túlzott szabályok miatt, ő vajon hány éves lehet, hogy még tűri? Azt persze tudom, hogy elég bizonytalan típus, és talán így könnyebb is az életet, de... a fene tudja, akkor sem értem, miért viseli el, hogy így beleszóljanak az életébe.
-Hát... értem. - nem is tudom, mit mondjak rá, megbántani sem akarom, főleg, amikor kiderül hány éves. Tippeltem, hogy pár évvel idősebb nálam, de azért ez inkább öt éve, ami azért nem kevés, főleg ha azt nézzük, hogy húsz évesen én önálló vagyok többnyire, dolgozom, ő pedig itthon dekkol, mint egy tini, no és nem tud szinte semmit az életről, ez egyértelmű tény. Igazán nem értem, hogy tudja ezt így elviselni. Azzal viszont tökéletesen elvág mindent, amit csinál, hogy hirtelen kezd öltözni, mintha csak... valami macsó pasi lenne, aki megkefélte a csajt, történetesen engem és már megy is a dolgára. Azért ez finoman szólva is rendesen összetör, hiszen pont azért tetszik és azért vagyok itt, mert ő nem ilyen, mert ő nem az, aki így megbánt valakit. Én legalábbis azt hittem. Ha még nem érti az egészet miért nem hagyatkozik az ösztöneire? Ő nem akart eleve itt maradni velem? Határozottan egyre pocsékabbul érzem magam, amikor látom, hogy öltözik és az se nyugtat meg, amit utána mondd, hogy ezt látta a filmeken. Az hogy engem egy pornó film szereplőjéhez hasonlít azt hiszem jogosan borít ki. Nem tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel, ezért végül csak kifakadok és az egészet szépen rázúdítom, mert túlságosan megalázottnak érzem magam, hogy megpróbáljam most is a tanár szerepét eljátszani. Ezért pattanok fel végül, hogy öltözni kezdjek, hogy összeszedjem a ruháimat és lelépjek a fenébe, mert már megint én voltam a hülye, mert már megint túlzásba estem és egyszerűen... ez az egész annyira nem megy nekem. Ha még egy kedves pasival se tudok mit kezdeni, akkor lehet hogy az egész úgy ahogy van nem nekem való.
- Szerintem a keresztanyád nem osztaná a véleményedet. - vágok vissza, már szinte csak azért is. Nem akarok vitatkozni, és a hangom is halk és határozottan megbántott. Aztán, hogy minderre az a válasza, hogyan tudom az ajtót kinyitni. Hát én komolyan a végére még ideges is leszek. Már konkrétan feltépem magamra a ruhámat és az se nagyon érdekel, hogy hoztam egy makettet építeni, csak a táskámat kapom fel. Annyira idegesít, ahogy beszél, és amit mondd és hogy következőre jobban igyekszik... Csak mérgesen pillantok hátra az ajtóból és még mindig nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Egyre jobban érzem, hogy ég a szemem és már kellően vörös is, de még mindig visszatudom fogni magam, majd kibőgöm magam, ha már kiléptem az ajtón, vagy úgy igazán majd otthon.
- Cseszd meg a rohadt ajtódat! - vágom aztán oda neki, mert más most nem jön, mást nem tudok mondani, és ez még mindig jobb, mintha azt mondanám, hogy a büdös életben nem akarom látni többet, főleg, mert igenis megkedveltem és pont e miatt még rosszabb ez az egész. Az pedig, hogy én keressem ezek után. Nem tudom, hogy arra mennyi esély van, én nem így működöm, nem fogok magamtól megbékélni és majd telefonálni, hogy megint keféljünk egy nagyot, mintha mi se történt volna. Nem tudom... tényleg nem. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy jussak ki, hogy ne érezzem magam ilyen pocsékul, vagy valamivel elérjem, hogy jobb legyen, teszem azt bevágok otthon egy féltábla csokit, vagy mit tudom én. Lendületesen vágom be magam mögött az ajtaját, miután sikerült egy jókora rúgás után kinyitni, mert ez a nyomd le az alját meg minden trükk jelen állapotomban nem igazán működőképes. A keresztanyjával szerencsére nem találkozom, mázli, mert nem hiszem, hogy annak most jó vége lett volna, vagy max. nem köszönök, csak elviharzok és kész.

Tárgy: Re: Link & Jenna - Együtt... tanulás

» Jenna • Link - One more chance
» Jenna • Link - Helloooo!
» Link & Jenna - Do you really love me?
» Jenna & Link - I am so sick?!
» Jenna • Link - Will you marry me?

Link & Jenna - Együtt... tanulás

Link & Jenna - Együtt... tanulás

Similar topics

Similar topics