Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Tárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 04.03.14 21:04
Link & Jenna
Tudom, hogy hogyan kell hatni rá és nagyon akarom én ezt most, hogy ne hátráljak meg és az legyen végül, amit én akarok. Azt hiszem eléggé ki is teszek magamért, hogy tényleg az én akaratom érvényesüljön, utána viszont már tényleg azt tesz, amit akar és én határozottan örülök annak, hogy engedtem neki, mert amit művel az finoman szólva is fantasztikus. Azt hiszem ezt muszáj lesz még megismételnünk. Nem várom el tőle, hogy ugyanígy az asztalon, bár azt hiszem, ha ezt elértem nála, akkor képes leszek még kihozni belőle néhány különleges alkalmat. Erre fogok törekedni, ez most már nem kérdés. Most viszont még arra próbálok koncentrálni, hogy a végső sikolyt ne lehessen még az utcán is hallani, mert legszívesebben hangosabban adnám a tudtára mennyire az egekbe repített. De ki tudja, ahogy attól nem lendülne-e át ezen a mostani vadabb állapotán és lenne véletlenül megint zavarban. Kell egy kis idő mire összeszedem magam, de nem kérdés, hogy hamarosan felülök és őt akarom. Nagyon-nagyon akarom! És nem tetszik, hogy ellenkezik és nem is fogom hagyni, hogy csak én kapjak most kielégülést. Vagyis... egyszerűen csak még akarok, annyira ki akarom, hogy készítsen, hogy utána még megmoccanni is nehéz legyen. És az sem utolsó, hogy ő kérte meg a kezem, nekem kéne hálásnak lennem és nem pedig még neki elhalmozni engem gyengédséggel. Pillantok múlva már egészen közel vagyok hozzá, de csak akkor kulcsolom a derekára a lábaimat, amikor végre megszabadítottam a ruhái maradékától is. Zavaróak voltak azok már és nem csak nekem, hiszen ő se nagyon fért el a nadrágjában, ez most már tökéletesen látható. Nem is tudom, hogy lett volna annyi önuralma, hogy ilyen izgalomban egyszerűen csak leálljon és ne nyerje el ő is a szükséges enyhülést. E miatt csak még jobban akarom, hogy megkapja... hogy megkapjon. Rólam is lekerül az utolsó felesleg és végre közelebb húz. Halk sóhajjal fogadom magamba. Így még csodásabb az egész, hiszen ő már eljuttatott a csúcsra, így annyira nyitott vagyok rá, mint talán előtte még sosem. Tudtam én, hogy ennek a mainak muszáj különlegesnek lennie. Kapaszkodom a hátába, a másik kezem pedig a haját markolja, miközben ütemesen mozog. Azt hiszem most tényleg nagyon-nagyon ciki lenne, ha benyitna a bátyám. Mindenkinek, nekünk is és neki is az égne bele a retinájába egy életre, hogy a kishúgát épp nem túl finoman a konyha asztal tetején teszi magáéval a most már vőlegénye. Én pedig cseppet sem fogom most már vissza magam, ami a hangokat illeti. Talán még a szomszéd is hallhatja, ha nagyon figyel a nyögéseimet és a végén az éles sikolyt, ami szinte egyszer hangzik el az ő utolsó hangosabb nyögésével és azzal, hogy a nyakamba suttogja a nevem. Sosem volt még ilyen, mindig túl visszafogott ahhoz, hogy bármit is mondjon közben. - Köszönöm... mindent... - suttogom, mintha csak valami olyasmit mondanék ki, amit nem akarom, hogy bárki más is meghalljon. Valahol így is van ez, szeretném, ha ez a pillanat tényleg csak a miénk lenne. Elfogadom a kezét és bár nem olyan lendülettel, mint ahogy felugrottam lekászálódom az asztalról. Az arcomon fáradt mosoly játszik, és immár irány az emelet. Abban biztos vagyok, hogy így ahogy vagyok minden nélkül fogok elnyúlni majd odafent és nem kell majd sok, hogy elaludjak. - Ma egyszer... igazán elhagyhatnád a pizsit. - egy csók még, egy jó éjt pusziféle, főleg akkor, ha ő még tényleg rendet akar rakni. Lehet, hogy nem árt, legalább nagyjából, mert túl egyértelmű, hogy miért vannak odalent szétdobálva a ruháink.
do you know who i am?
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 04.03.14 22:05
______________________________________________________________ Minden áron azt akarom, hogy különleges nap legyen. Neki. Nekem minden nap az, amikor úgy ébredek fel, hogy mellettem alszik. Vagy inkább csak fekszik, mert általában én vagyok az, aki később ébred. De a lényeg, hogy azt akarom, örökre emlékezzen erre a napra. Arról pedig meg vagyok győződve, hogy úgy érhetem el, hogyha ő kap egy nagy szeletet a mennyországból, én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy visszafogjam magam. Bizonytalanul kísérletezek csak, mégis úgy tűnik, hogy sikerül betartani a magamnak tett ígéretet. Egészen addig, amíg fel nem ül és meg nem csókol. Ekkor én már mindent beleadva szorítom az asztal szélét - mintha ez érne bármit is. Mikor megszólal, még kapaszkodok abba az illúzióba, hogy vissza tudom fogni magam és ész érvekkel meggyőzni arról, hogy ez a mai az ő napja. Csak ha az ő napja, akkor abba belefér, hogy ellenkezzek vele? Már fogalmam sincs. Rólam lekerül a nadrág és az egész testem megfeszül, hogy csak még egy kicsit kibírjam. Már a szám szélét is olyan erővel harapom, hogy megérzem a saját vérem ízét, de szinte alig fogom fel. Most ebben a percben nem létezik más, csak ő, én pedig újra elveszítem a fejem. Mindent ellep az előbbi köd, ahogy közelebb húzom magamhoz és végre megadom a testemnek, amit annyira lüktetve követel. Pedig esküszöm, hogy nem akartam! Bemeséltem magamnak, hogy én jól vagyok most enélkül is, de hát... nem volt választásom - mintha bánnám! Először lassan akarok mozogni. Kiélvezni minden pillanatot, de a testem sokkal sürgetőbb tempót diktál és már nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok az, aki itt irányít. Mintha fentről - vagy inkább lentről? - kapnám az utasítást és csak végrehajtanám a végső enyhülés reményében. Ami nagyon is hamar megtörténik és akaratlanul is a nyögés után a neve hagyja el a szám. Szinte csak suttogás... a nyakához... mégis megteszem. Nem szoktam ilyet csinálni, de most így hozta a helyzet. Annyira pedig nem vagyok még észnél, hogy felfogjam, ez új. Ahogy sok minden a mai napon. - Nem azt mondtad... hogy semmi ilyesmit nem kell... megköszönni? - kérdezek, bár fogalmam sincs, miért pont ez az első dolog, ami eszembe jut a szavai hallatán. Ha csak egy kicsit is gondolkodnék, inkább csendben maradnék és próbálnám lenyugtatni a testem. Mert egyelőre képtelen vagyok olyan gyorsan levegő után kapkodni, mint ahogy azt kellene. Nem mintha sokáig rágódnék pár ilyen apróságon. Egy pillanat alatt végignézek a rendetlenségen, amit csináltunk, majd eldöntöm, hogy később összepakolok. Most én leszek az, aki takarít magunk után. Neki nem árt pihenni, úgyhogy nyújtom is felé a kezem, hogy lesegítsem az asztalról és felmenjünk az emeltre. Egyetlen másodperctől eltekintve - amikor is eszembe jut, hogy ha egy kicsit erősebb lennék, most ölben vihetném fel -, végig ott játszik a mosoly az arcomon. Az már csak a ráadás, hogy a lámpa fényénél megcsillan az ujján a gyűrű, ezzel újra eszembe juttatva, hogy megtettem. Már nem csak tervezem, hanem... tényleg... megtettem. - Talán - bizonytalanodok el egy pillanatra, ahogy az ágyon hagyott pizsamámra nézek. Anélkül aludni... az vajon elég, ha csak az alsót veszem fel? Ezt majd még eldöntöm. Előtte viszont az a jó éjt csók, félig fölé hajolva. - Összepakolok lent, aztán jövök - húzom halvány mosolyra a szám, majd nem bírom megállni, hogy ne csókoljak bele a nyakába. Pont oda, ahova a nevét suttogtam nem is olyan régen. Aztán pedig irány vissza a konyha. Nem mondom, támasztom pár percig az ajtófélfát és csak vigyorogva nézem az asztalt. Végül rászánom magam, hogy vigyázva felszedjem a törött darabokat, feltöröljem a megolvadt fagyit és egy kupacba fogva a ruhákat, meginduljak vissza a szobába. Az egész landol a fotelben, majd... végül csak egy bokszer is a pizsama felsőt veszem fel. Ennyi kell. Kell és kész. A hosszú szárú nadrágot pedig csak még lejjebb rúgom az ágy végében, miközben vigyázva, hogy ha tényleg elaludt volna, fel ne ébresszem, megcsókolom a kézfejét, amin a gyűrű virít.
Kezdőlap 
Tárgy: Re: Jenna • Link - Will you marry me? 
04.03.14 21:04
