Apa ügyész… volt. Az ősei amerikaiak, de valahogy Norvégiába keveredtek. Nem tudom a történetet, nem néztem utána a családfánknak. A lényeg, hogy Oslo legmenőbb ügyésze… volt. Anyával egy ügy kapcsán ismerkedett meg, aki akkor még Sacramento-ban látott el védőügyvédi feladatokat. A távolság miatt valakinek költözni kellett, ezért anyám otthagyta az Államokat, és Osloba költözött. Két évvel később születtem meg én.
Norvégia gyönyörű, bár gyerekként annyira még nem tudtam értékelni a helyet, ahová születtem. Nélkülöznöm soha nem kellett semmiben. Mindent a fenekem alá toltak, és elkényeztettek. Testvérem nem született, a szüleim egy gyereket akartak, és mindent kihozni abból az egyből, amit csak lehet. A legmenőbb magániskolákba járattak, mellette csomó plusz órára. Tanulnom kellett különböző táncokat, hangszereken játszani, és még számtalan olyan dolgot, amit Ők hasznosnak véltem a jövőm szempontjából. Nem volt kérdéses az sem, hogy milyen pályára szánnak. Kicsi koromtól kezdve készítettek a jogi pályára. Apa sokszor vitt be magával az ügyészi hivatalba, büszkén hordozott körbe, mint győztesek a véres kardot. A megfelelési kényszer gyerekkoromban nagyon nagy volt rajtam. Szerettem volna, ha büszkék rám, ezért mindent megtettem.. de mint minden kamasz, tizenéves koromban én is lázadni kezdtem az akaratuk ellen. Szalag akrobata akartam lenni az Oslo-i cirkusznál, ezért leléptem otthonról. Majdnem egy hétig sikerült is távol tartanom magamtól a szüleimet, de apa akkora már főügyész volt, anya védőügyvéd, esélyem se volt rá, hogy ne találjanak meg. A rendőrség tűvé tett utánam mindent.
Ebben az egy hétben azt hiszem sikerült kitombolnom magam. Ekkor vesztettem el a szüzességem, jöttem rá, hogy tulajdonképpen bejönnek a csajok is… bár tetszik a szalag akrobatika, de egész életemben nem csinálnám, és szar dolog, ha magad után kell bevetned az ágyad. A szalag akrobatikával azóta is foglalkozom, de csak hobbi szinten. Kikapcsol, és ellazít, formában tart.
A gimi után, amit nem meglepő módon kitűnő vizsgákkal tudtam magam mögött, a Harvard Egyetemen jogi karán folytattam tanulmányaimat. Mivel a véremben volt a jog… az anyatejjel szívtam magamba, ezért az átlaghoz képest könnyebben meneteltem a diplomám megszerzése felé. A büntetőjog irányába szakosodtam. A diplomaosztóm előtt néhány nappal az Oslo-i ügyészség előtt apát fejbe lőtte egy nő, akinek a férjét néhány héttel korábban életfogytiglanra ítélték. Erről nem szeretnék részletekbe menően beszélni. Ne is faggass, ez a téma eléggé érzékenyen érint még ennyi év távlatából is. Norvégia gyönyörű, de ne csodálkozz rajta, hogy ezek után nem tudtunk Osloban maradni. Minden apára emlékeztetett. Anya teljesen kikészült. Apa volt a mindene, egyszerűen.. imádta. Én is. Ő volt a példaképem. A részvétteljes pillantások csak hab volt a tortán, mindenhol a sajnálatot láttuk az emberek szemében. A költözés mellett döntöttünk.
Eladtunk mindent Osloban, kivéve a faházunkat Sauda-ban, ahol a szünidei heteket szoktuk tölteni a szüleimmel. Ezen anyu nem volt képes túladni.
Mivel anya gyökerei Sacramento-ban voltak, ezért oda költözött vissza, én meg vele tartottam. Az ottani ügyészi hivatal tárt karokkal várt minket. Anyát régi ismerősként üdvözölték, és egy megüresedő ügyészi állást felajánlottak neki, amit rögtön el is fogadott.
A kapcsolatom vele soha nem volt olyan zökkenő mentes, mint apával. Nagyon apás voltam.
Tavaly hálaadáskor úgy volt, hogy rokonoknál tölti a vacsorát, de nem volt kedvem vele tartani. Egy bárba ültem be iszogatni, ahol szóba elegyedtem egy dekoratív nővel. Felvittem hozzánk, és anyu ránk nyitott a szobámban, amikor épp egymással voltunk elfoglalva. Most mit mondhattam volna? És ha szeretem a csajokat is, akkor mi van? Anyu eléggé rugalmatlan, és ezt nem tudta megemészteni. Szóval rám szabadította a férfi kollégákat, amin én felhúztam magam, jól összevesztünk. Nekem ne mondja meg senki, hogy éljem az életem. Összepakoltam, aztán egy állammal odébb költöztem. Az én hátteremmel nem volt nehéz elhelyezkedni a Las Vegasi ügyészségen. Holnap foglalhatom el az irodámat…