Gyorsan elmakogom neki, hogy ki is vagyok valójában, persze felesleges részletekre, mint, hogy ki az apám, ki az anyám, kik az élő rokonaim vagy épp mennyit fizetnek a munkámért, nem óhajtom közölni vele. Semmi köze hozzá, és jobban is tenné, ha nem akarna ezzel foglalkozni. Nem lenne szép vége, ugyanis akkor annak ellenére, hogy megmentett, az életem hátralevő részében azzal fáradoznék, hogy a maffiájuk legutolsó kis szálait is szétrohasszam és eltöröljem a 21.század tudatából.
- Majd ha nem lesz bekötve a szemem, és... nem érzem úgy, hogy ezer sebből vérzek, akkor megfogom köszönni - nyögöm az ajtónak támaszkodva, fejemet nekidöntve az üvegnek. Már csak a halk morajlás, ami az egész kocsit rázza megnyugtat annyira, hogy a vérnyomásom bőven 220 alá csökkenjen. Már csak az a kérdés, hogy mit fogok otthon beadni a többieknek, valamint a munkahelyemen. Miért nézek ki úgy, ahogy? Mert ugyebár biztos nem hagyná egyik se szó nélkül. Azt nem mondhatom, hogy lefejeltem az asztal sarkát, mert akkor jó részegnek kellett volna lennem ahhoz, hogy egyszerre három helyen legyen pukli, vágás vagy szimpla folt a fejemen. És mind emellett a bordáim épsége jobban aggaszt, valamint az oldalamnál valami szúrós, idegen érzés.
Pár perc múlva már azon kapom magam, hogy kihalásznak a kocsiból, valamint újabb kérdéssel halmoznak el.
- Kisasszony, heti szinten minimum tíz üggyel foglalkozok, fogalmam sincs, hogy ezek közül melyik ...lehetett az, amelyikbe a maffia is beletartozik. De ha innen élve kijutok, akkor... minden bizonnyal utána fogok járni és.... kiderítek mindent. Azt, hogy hol hibáztam, és azt is, hogy mi lehet a háttérben - kezdek egyre inkább akadozva beszélni, bár gyanítom, hogy ez a fejemre mért ütlegelések sorának köszönhető.
Meglepetten nézek körbe a nappali helyiségén. Az én házam se kutya, de ez aztán elmegy egy modernebb kastélynak is.
- Most azt várja, hogy összemocskoljam a kárpitot? - biccentek a kanapéra. Nem áll szándékomba leülni mellé, hogy aztán még ezt is kifizettesse velem, viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy a cikázó fényektől nem sokáig fogok állva maradni.
- Amúgy... kik voltak azok a fickók? - nyögöm az oldalamra szorítva a kezem, honnan a sugárzó, lüktető fájdalmat érzem. Elkerekedett szemekkel állapítom meg, hogy ha nem is túl mélyen, de egy kés pengéje találkozott a hússal.
- Pech...

Már, csak azért érdemes helyre hozatni az ipsét, mert fájdalom nélkül és ép ésszel, talán több mindent kideríthetek róla. Akár sunyi kis titkokat is pár másik maffiáról. Akár le is kenyerezhetem, hogy dolgozzon nekem... lenne pár poszt, amiben el tudnám képzelni, mert még összeverve is látszik rajta, hogy szívós pacák. Más, már kidőlt volna ilyen állapotban.
-Már meg ne sértődjön, de szerintem okosabban tenné, ha nem foglalkozna többet az üggyel. Nem azért, mert nem bírna vele hanem, mert csak veszélybe sodorná magát. A maffia nem játék. Ezt nem tanították a jogi egyetemen?- kortyolok bele a whiskybe, amint elé teszem az ő poharát is, végül elő halászom a cigis dobozom és rágyújtok. Persze, a vendéget is megkínálom, bár tekintve, hogy ramatyul néz ki, elég morbid lépés lehet ez.
-Ne foglalkozzon a kárpittal. Dobja le a hátsóját.- szólok rá némi fenyegetéssel a hangomban, ami szimplán csak azért van, hogy ne udvariaskodjon nekem itt tovább. Ha azt mondom üljön le, akkor azt nem azért mondom, mert látni akarom érdekli-e a kanapé tisztasága.
-Azok a fickók? Egy másik maffia, akik szemet szúrtak az apámnak én pedig, mint végrehajtó meglátogattam őket. Mellesleg, pár héttel ezelőtt megtámadtak az utcán. Kijárt nekik, amit kaptak.- vonok vállat, mivel túlságosan nem érdekel, hogy ez most fair dolog volt vagy sem. Jó pár maffia létezik, mégis meg tudunk lenni egymás mellett. Meg vannak a kis szabályaink, mit nem csinálunk a másikkal és, hogy mennyire nem köpködünk egymás levesébe. A rendőrség és más hős lovagok mellett senkinek sincs szüksége maffia háborúkra. Ennek ellenére vannak, akik fittyet hánynak a szabályokra. Na, azok így szoktak járni.
-Mindjárt itt a doki. Nyugalom.- szólalok meg, mikor felfedez magán egy újabb sebet, majd a pohara felé biccentek. Amondó vagyok, hogy az alkohol ilyenkor sokat segíthet. Többek közt eltereli a figyelmet a fájdalomról.
-Mondja. Ha kisétálna innen, mi lenne az első dolga?- kérdezem afféle tesztelésképp mert mondjuk, ha azt válaszolja, hogy rohanna a rendőrségre, akkor itt helyben lelövöm. Persze, nem várom én, hogy őszinteségi rohamot kapjon, csak arra számítok, hogy a fájdalom mellett talán elkottyantja valódi tervét.
-Remélem, tisztában van vele, hogy nekem nem érdekem, hogy életben maradjon. Ha innen kisétál és megtudom, hogy rendezkedik, nagyon csúnyán fog járni. Saját kezemmel gondoskodnék róla, hogy rondábban nézzen ki, mint most.- folytatom a kis beszédem teljesen fapofával, mert hát se fenyegetőzni nem akarok, se bizalmaskodni. Vegye csak tudomásul, mik a lehetőségei de az tény, ha keresztbe tenne nekem, szó nélkül kinyírnám. Ha már én korrekt vagyok és nem lövettem le, lehet majd ő is korrekt velem szemben.
-Á. Doki. Rendbe szedné a vendégemet?- mosolyodok el, mikor besétál a házi orvosom, aki biccent egyet vigyorogva -igen jó kedélyű ember általában- és máris Ryanhez vonul vizsgálódni.

- Ó, nagyon jól tudom, hogy mibe keveredhetek. De azzal ha utána olvasok, nem lesz semmi bajom - egy pillanatra azért belegondolok ebbe a szituba, de már legyintek is - menni fog.
Na nem mintha attól félnék, hogy komolyan az én jólétemet tartja szem előtt, sokkal inkább azt akarhatja, hogy ne mártózzak meg a maffiát illető dolgokban.
Akaratlanul is nyelek egyet, mikor arra utasít, hogy üljek le, de végül is mi gondom adódhatna belőle? Csak jobban érezném magam, hogy őszinte legyek.
- Kezdem egyre kevésbé érteni a szokásaikat. Képesek nyílt terepen nyakon csípni az embert? - annak idején, mikor volt pár ügyem velük kapcsolatban, próbáltak minél óvatosabbak lenni. És természetesen mikor a CIA-nak tettem bizonyos lépéseket, akkor is csak azokat tapasztaltam, hogy szórakozóhelyeken, és egyéb terepeken csaptak le emberekre, és mind ezt úgy tették, hogy senki nem vette észre. Valami kezd megváltozni ebben a világban.
Az új seb amit felfedezek, egyáltalán nem tetszik, de végül kénytelen vagyok tenni rá, hisz máris érkezik az új kérdés.
- Valószínűleg hazamennék lezuhanyozni. Utána aludnék egyet, kivennék egy nap szabit. Aztán élném tovább a mindennapjaimat. Dolgozni járnék, és a többi - tényleg nem áll szándékomban most mást csinálni, mint zuhanyozni és aludni. Az se érdekelne, ha egész nap nyomná valaki a csöngőt, hogy be akar jutni hozzám, magasról szarnék rá. Csak hagyjanak békén.
- Nagyon is tisztában vagyok vele - könyökölök a kanapé karfájára, hogy így tarthassam meg a fejem anélkül, hogy az leakarna esni a helyéről.
- Lehet egy kérdésem? - pillantok rá fáradt kékjeimmel, és ha biccent vagy jelez, hogy lehet, akkor fel is teszem.
- Miért nem lőttek le ott helyben? Bőven megtehették volna, elvégre nem lenne... nem lenne... nem lenne érdeke, hogy túléljem.
Nehezen sikerül kinyögnöm, de végül csak győzedelmeskedek.
Végszóra a dokinak látszó személy is megérkezik, de azért bizonytalanul a nő irányába pillantok, mintha tőle várnék megerősítést arra, hogy jó ember ácsorog előttem, és kezd el nézegetni.

Nem tudom eldönteni, hogy tökös avagy bolond, amiért mélyebben a maffia ügyeibe akarja ásni magát. Az viszont még mindig áll, hogy amennyiben ujjat húz velem, kinyírom. Ha apám megtudja, hogy életben hagytam, az még nem gond. Megmondom, hogy a pasi nem köp és minden oké. Az viszont, ha utána ennek a fazonnak köszönhetően rohannak le a zsaruk... na az már gond. Ennek ellenére kockáztatok? Igen. Hogy miért? Mert megszoktam, hogy gyilkosokat csinálok ki vagy töketlen kis dílereket de, hogy ügyvédeket is... nem. Ráadásul, ha valaki nem árt nekem, én se ártok neki. Ez nálam így működik.
-Ami azt illeti, azok, akik hatalom éhesek, idióták és nem érdeklik a magunk kis szabályai... ők képesek rá. Tudom, gyilkos banda vagyunk, de meg vannak a magunk elvei, szabályai és szokásai. Az, mikor egy kis suhanc felrúgja ezeket... ilyen következményeket szül.- vonok vállat ismételten, ahogy szóba kerül ez a bevállalós viselkedés a maffiózók részéről, majd ismét kortyolok egyet a poharamból és jó mélyen megszívom a cigim.
-Ugyan. Itt is lezuhanyozhat. Szemmel tartanám, hogy ne essen baja.- vigyorodok el kajánul, mert hát hülye lennék, ha nem venném észre, hogy egy igen jóképű ügyvéddel van dolgom. Még szép, hogy szemmel tartanám. Na de kanyarodjunk vissza a lényegre, szóval a mosolyomat is eltüntetem.
Kérdésére csupán egy bólintással válaszolok és érdeklődve várom, miféle kérdést akar felém intézni. Sőt. Elégedetten veszem tudomásul, hogy immár aktívabban részt vesz a társalgásban. Talán, még sikerül is majd kiszedni belőle valamit. Valamit, ami engem is érdekelhet.
-Azért, mert én vagyok ennek a kis bagázsnak a feje és én azt vallom, hogy egyrészt jobb, ha az embernek vannak adósai, másrészt pedig, nem érdekem mindenkit megöletni, aki elém kerül. Gondoltam, adok egy esélyt, mert talán nem akar meghalni.- vonok vállat és legszívesebben vállon veregetném magam, amiért a "gőzöm sincs" helyett egy ilyen értelmes választ össze tudtam vakarni. De tény. Ha nem bökdösnek, nem csípek. Veheti akár úgy is, hogy én a jó fej maffia vagyok.
A doktor úr közben, mint aki itt sincs, leszedi Ryanről a pólót -én közben a whiskyvel terelem a figyelmem- és fertőtleníti a sebeit. Amit össze kell fércelni, annak csendben neki is lát, ahogy a mély szúrásnak is az oldalán.
-A bordája valószínűleg, csak megrepedt de, azért ezt amint lehet, nézesse meg egy röntgennel, uram.- magyaráz közben a doki Ryannek, én pedig kiürítem a poharam. A munka mára véget ért. Akár ihatok is. Már, csak azt kell eldöntenem, mikor akarok megszabadulni a szép fiútól még, ha élvezem is a társaságát.
-Van családja, Ryan? Nem akar nekik egy életre jó megélhetést biztosítani?- szegezem végül neki a kérdést, ami annyit jelent, hogy akár munkát is ajánlanék neki szívesen. Hogy milyen téren? Akár, mint ügyvéd -mert az sosem jön rosszul-, akár bármi más. Ezzel viszont biztosítanám, hogy nem köp rólam senkinek semmit.

Komoly, de fátyolos tekintettel hallgatom végig a mondandóját, majd ráncolva a homlokomat, biccentek.
- Ne vedd sértésnek, de soha nem értettem én a magadfajtákat. Embereket szerveztek és öltök meg egyaránt. Loptok, gyilkoltok. Lehet, hogy megvan egy sajátos hierarchiája minden ilyen csoportnak, de azzal ha ölitek egymást, mire mentek? Mert ugyebár ha abból indulok ki, hogy... hogy a rendőrök legyen az angol, német vagy amerikai, ők... ők segítik egymást, ti pedig ölitek egymást. Furcsa egy szervezet ez az egész - persze tisztán értem én a dolgokat, elvégre az ilyenekkel(is) foglalkozok már évek óta. Minden esetre ez egy ideje piszkálja a csőrömet. És most, hogy anélkül ülök itt, hogy megakarnám ölni ezt a nőt, vettem a bátorságot, hogy megkérdezzem.
- Szemmel tart, hogy ne csináljak hülyeséget. Inkább így értette ugye? - lesek rá halovány mosollyal, és ezzel együtt alaposabban szemügyre is veszem. Miért a legszebb nők vannak azon az oldalon, akiket nekem el kell juttatnom minimum a börtönig?
- Ó, hogy te lennél a fejes. Ez esetben érthető - nyögöm, de már csak azzal foglalkozok, hogy eleget tegyek a doki kéréseinek. A póló pillanatokon belül lekerül rólam, és bár nincs mit takargatnom, mégis meztelennek érzem magam a nő mellett, mondjuk ez érthető.
Felnyögök mikor a hűvös kéz a bordáim és a sebek környékén kotorászik, de volt már alkalmam rosszabbhoz is, így nem kell attól félnem, hogy ezzel annyi. Maximum pár napig nem szívesen nézek majd tükörbe.
A nő kérdése hallatán még levegőt is elfelejtek venni, és nyilván ez alapján sejtheti, hogy gyenge pontom ez a téma, és nem szívesen keverném bele őket. Beledöglenék, ez egészen biztos.
Szóval nem is reagálok rá semmit, hisz nem vak ez a nő.
- Nem tudom mire gondolsz, de nem szívesen keverném bele őket - határozott tekintettel hozom a tudtára, miközben tűröm, hogy az orvos összefoltozzon.
Viszont van egy sejtésem afelől, hogy mire gondolhat. Viszont akkor holnap - ha innen kijutok - az lesz az első, hogy repüljek a CIA központba jelenteni, vagy minimum egy telefont elintézzek, hogy be kell épülnöm, mert.... mert csak.
Viszont akkor ki kell menekítenem ebből az egészből a gyerekeket.
- Tudja, nem szívesen folyok bele a fekete ügyekbe - vallom be neki kerek perec, de a tekintetemmel jelzem neki, hogy kíváncsian várom az ötleteket.

Nem rossz felvetés az, amiről ő beszél. Okosabb lenne nekünk is összefogni de, ha a magunk fajtában nem lehet megbízni, akkor nincs mit tenni. Egy ideig-óráig működnek az ilyen szövetségek, de amint egyiknek több jut, mint a másiknak, megy a viszály, beköpjük egymást és hasonlók. Az pedig nem kell. Akkor inkább legyen mindenki a maga kis csapatához hű és életben marad.
-Nem is fogod érteni, amíg nem kerülsz bele. Az ember önző fajta ez pedig képes még a családi köteléket is megbontani.- sóhajtom, hiszen nem egy ilyen esetet láthattam már, amikor a pénz két testvér közé állt. Azt hiszem, jobb is, hogy nincs testvérem, mert így esély nincs arra, hogy a saját véremmel kelljen szemeznem, ahogy ellenséggel szokás.
-Is-is. Nem vetem meg munka közben a szórakozást és az élvezetet.- vigyorodok el ismét, ahogy a zuhanyzós ötletemre reagál -megjegyzem, egész jól-, de persze közben folyamatosan szemmel követem a dokit.
-Pontosan. Szóval, ha hálálkodni akarsz, amiért életben maradtál... nekem hálálkodj.- emelem rá tekintetem a füstölgés közepette és picit el is csodálkozok, hogy eddig még nem esett le neki, ki itt a főnök. Mondjuk értem én, egy pasinak talán meg sem fordul a fejében, hogy nő létemre én ugráltatok itt mindenkit, de ez akkor is sértő. Nő létemre, talán jobban csinálom, mint eddig bárki.
-Nyugalom. Csupán a pénzre próbáltam hangsúlyt tenni, nem érdekel a családod. Nem vagyok vadállat,- nem tudom észre vetted-e-, hogy gyerekeket, kismamákat vagy hasonlókat gyilkoljak.- nem titkolom el sértettségemet, amiért azt feltételezi, hogy ilyesmit megtennék. Persze, maffia meg minden, de én még mindig nő vagyok és nem egy érzéketlen két méteres szőrös tuskó. Sosem zsaroltam még senkit a gyerekeivel és remélem, nem is lesz rá szükség. Inkább keresnék más módot arra, hogy Ryannek fájdalmat okozzak.
-Pedig, amennyiben Dante nem talál rólad semmi gyanúsat, szívesen látnálak a csapatban. Ő persze gondoskodna a kiképzésedről is de, ha a tettlegességig nem akarsz eljutni, lehetsz csupán az ügyvédem is. Csak, hogy ledolgozhasd nekem az adósságod.- nem tudom miért, de a "ledolgozás" szó alatt félmosoly szökik az arcomra. Na igen. Azt se bánnám, ha fát kéne vágnia a hátsó kertben. Ücsörögnék a medence szélén és élvezném a látványt. Találnék én neki munkát. Ezen nem múlna semmi.
-Sikerült?- pillantok Dantéra, mikor besétál és a kezembe nyom pár papírt egy bólintás közepette. Ügyes pasas, meg kell hagyni. Ilyen ez, ha valaki évekig a seregben szolgált.
Miközben lassan végig futtatom a szemem az adatokon és lapozgatom azt a cirka 6-7 papírt, olykor felsandítok Ryanre. Ikertesó, külön szülőknél, pedofil apuka... jesszus. És még azt hittem, az én életem izgalmas és zűrös.
-Jó tudni, hogy kettő van belőled.- jegyzem meg és persze, a családjáról is elolvasok mindent, amit Dante talált, de nem óhajtok ebből hasznot húzni. Viszont jó, ha tudja, hogy tudomást szereztem róluk. Annál kevésbé mer hősködni.

- Elég undorítónak tartom, de nem hiszem, hogy ez túl sokat segít - akaratlanul is elvigyorodok. Tény és való, hogy a maffia úgy ahogy van, már csak maga a fogalom, undorító. De mit lehet tenni? Ők így élik a maguk kis életét nem kell ebbe belepiszkálni. Ha ők nem lennének, az FBI-nak és a többi rendvédelmi szervezetnek se lenne megfelelő mennyiségű munkája. Na nem mintha rajtuk kívül nem lenne még más bűnöző banda, de ez most mellékes.
- Ebben biztos vagyok - őszintén szólva, egyáltalán nem úgy érzem, mintha egy gyilkos banda legszörnyűbb, legpokolibb bugyraiba kerültem volna. Inkább olyan ez nekem, mintha egy új barátságot próbálnék kötni. Normális esetben egy ember - főleg egy ügyvéd - nem vigyorogva társalog a maffiavezérekkel, inkább gyilkosan méregeti és imádkozik, hogy ne csináljon semmi olyat, amivel a hullaházba juttathatná magát.
- Értettem - még szép, hogy értettem, de nem most jött el a hálálkodás ideje. Ahogy én ismerem magam, ha most elmondanám neki, akkor egészen addig hajtogatnám míg ki nem kerülök innen. Az pedig valószínűleg igénybe fog venni még egy kis időt. Szóval maradjunk annál, hogy majd távozásomkor megköszönök mindent.
- Észrevettem igen, de az ember nem lehet elég óvatos, ha ilyen közegbe kerül. Remélem megérted a kételkedésemet. Igyekszek hinni neked, de nagyon nehéz - felesleges lenne titkolni, így gondolkodás nélkül színt vallok ezen a téren.
- Viszont ez szép válasz volt. De akkor itt jön az, hogy félthetem a hátsóm, igaz? Mert tudtommal nem tartozok bele egyik kategóriába se - nem vagyok se gyerek, se kismama. Ami mondjuk nem rossz.
Komor tekintettel meredek magam elé, ahogy felvázolja, mire gondolt, majd felszisszenek ahogy utoljára belém szúrja a tűt a doki, majd elhúzódik kicsit, hogy az egyik kockám mellett láthassa a mesterművét.
- Nagyon szép lett doki, de sok van még hátra? - lesek rá, de amint belép az a jókora monstrum, már pislogok is a nőre.
Sejtem, hogy mi minden lehet az iratok között, mikor viszont kitér Colinra, megfeszülök.
- Nem szeretném, hogy ő is belekeveredjen. Elég szennyet kellett neki is lenyelnie már az életében - kelek ikrem védelmére, kit nem ismerek évtizedek óta, de épp olyan a kapcsolatunk, mintha együtt nőttünk volna fel.
- Amúgy miből gondolod, hogy bármivel is a segítségedre lehetnék? - őszinte kíváncsi kérdés, remélem válaszol rá.

Nem hat meg különösebben, hogy így leszólja a magam fajtákat, mert tisztában vagyok vele, hogy nem a nemzet hőseinek tartanak minket. Én se azért csinálom ezt, mert azt akarnám, hogy mindenki rajongjon értem. Egyrészt így nevelkedtem, másrészt pedig élvezem, hogy én vagyok a főnök. Sosem voltam egy hátul megbújó típus. Inkább az vagyok, aki szeret a gyeplőnél lenni. Ezt viszont neki nem próbálom meg elmagyarázni. Se köze nincs hozzá, se nem érdekelné nekem pedig nincs kedvem mesélgetni a régi szép időkről és arról, miért ezt az utat választottam. Éhen halni nem halok, csodás házban élek és megtehetem, amit akarok. Nekem ez bőven elég. Inkább vagyok minden napos céltábla, mint egy kis hangya a bolyban, aki a belét kidolgozza a semmiért.
-Persze. Nem is azt mondtam, hogy gondolj rám úgy, mint a legjobb barátnődre.- jegyzem meg, de több szót erre sem óhajtok pazarolni. Na meg fényezni se akarom magam, hogy mennyire lojális és korrekt nőszemély vagyok, viszont tény, hogy annak tartom magam. Saját magamhoz vagyok hű és ez épp elég, mert sokan még erre se képesek.
-Pontosan. Féltsd a hátsód nyugodtan de, erre csak akkor van okod, ha készülsz valami sunyiságra. Ugye nem így van, Ryan?- pillantok rá azzal a vesébe látó tekintetemmel, amivel általában kiszűrök bármit, amit lehet. Kivéve, ha az embert épp egy óriási tűvel döfködik, mert akkor aztán minden látszik az arcán, csak a gondolatai nem. Pech. Majd legközelebb alá vetem a hazugság vizsgálásnak.
-Sajnálom uram, én csak próbálom rendbe hozni.- néz sajnálkozón a doki Ryanre, mire én vigyorogva fejet csóválok és a papírjaimmal foglalatoskodok. A kis ügyvédünk 28 éves, nincs felesége, van lakása és egy zsíros állása. Az apja egy undorító féreg ugyebár, neki pedig nem volt egyszerű gyerekkora. Az ikertesó, csak hab a tortán és a legszebb, hogy Ryan azonnal a védelmébe veszi. Én is ezt tenném.
-Neked sem kötelező belekeveredni. Ez csak egy ajánlat volt és, ha el is fogadod, nem fogom az összes rokonod belevonni.- dorgálom meg ismét, mert már megint olyat képzel, amit nem kéne. Én maximum akkor keresem fel a rokonságot, ha nagyon nagyon csúnyán kitol velem. Azon kívül ez, csakis ránk tartozik. Ha tudomást is szerez róla a családja, az nem tőlem lesz, annyi szent.
-Lássuk csak. Ügyvédként betekintést nyerhetsz néhány ügyfelem dolgaiba avagy más maffiák jogi helyzetébe, valamint alkalom adtán, a védelmemre kelhetsz.- pakolom le a papír halmot magam mellé, végül egyik lábam átvetem a másikon, tenyerem a combomra pakolom, másikkal pedig a kanapé karfájára könyökölök. Ez amolyan "komoly vagyok és kíváncsi vagyok a válaszodra" póz.
-Sokféle helyzetben tudnálak elképzelni.- szögezem le végül és gondolatban hozzáfűzök egy "többek közt az ágyamban fekve, pucéran"-t is, de ezt elhessegetem gyorsan. Hajlamos vagyok egy sármos pasi láttán elterelődni a fontosabb dolgoktól. Nagyon rossz kislány vagyok...

A hallottak alapján akaratlanul is elfintorodok.
- Attól, hogy puszipajtások legyünk, valljuk be, hogy nagyon messze állsz. Így tényleg nem is fogok úgy gondolni rád, remélem megérted - még szép, hogy megérti. Viszont nekem nem ártana odafigyelnem arra, hogy mégis mit és milyen hangnemben beszélek vele. Bár ez utóbbival nem lehet baj, mivel inkább tűnök óvatosnak és kimértnek, mint sem határozottnak és tényt közlőnek. De azért jobb ha vigyázok a számra.
- Mégis mi a fenére készülnék? Melyik az a hülye ügyvéd, aki képes lenne magára haragítani egy maffiózót, aki ennek örömére még nőből is van? - megtanultam már, hogy néha egy nő rémesebb tud lenni, mint egy férfi. Sőt, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Monával is voltak érdekes veszekedéseink, aminek mindig én ittam meg a levét, nem meglepő hát, hogy akárhányszor vad szóváltások alakultak ki közöttünk, én voltam az első aki visszakozott. Nem akartam és soha nem is akarok olyan emberekkel vitázni akik fontosak nekem, de most már megtanulom azt is, hogy olyannal se aki gyakorlatilag az ellenségem. Mert attól még, hogy ő - mint mindenki más - az ügyvéd énemet ismeri, addig ott van a felszín alatt az ügynök is.
Miután siettetem a dokit, hogy szedje össze magát és igyekezzen, csak megforgatom a szememet kétségbeesett hangja hallatán, tekintetemet viszont le se veszem a nőről, aki a papírokat bújja. Nyilván keres valamit amibe beleköthet. Na mondjuk abból van bőven.
Őszintén szólva tényleg nem fogadnám el. Nem akarok belefolyni ebbe az egészbe, élni akarok, nem a rohadt maffia ügyeivel foglalkozni. Viszont az a nagy büdös helyzet, hogy ez egy rohadt nagy kapás lenne, szóval kénytelen leszek mégis fontolóra venni és jelenteni a fejeseknek, hogy küldjenek valakit aki segíthet.
- Ez meglepő - dörgölöm meg az állam, majd lehajolva a kanapéról felkapom a pólómat mely bár véresebb és mocskosabb a kelleténél, de most megteszi addig, míg hazajutok innen. Egy ideig még ácsorgok előtte és figyelem az arcát, majd elvigyorodok.
- Álmomban se gondoltam volna, hogy majd egy magukfajta csoportosulással lesz dolgom - pedig gondoltam volna. Már nem egy ilyennel foglalkoztam, viszont az más kérdés, hogy milyen ágon mozogtak és nekem mit kellett kiderítenem róluk.
- Mennyi időt adsz a gondolkodásra? - igen, erre őszintén kíváncsi vagyok. Egy nap? Egy hét? Nekem se mindegy, hisz szervezkednem kell.

Nem fogom álomba sírni magam, amiért nem leszünk puszipajtások, gondolom ezzel ő is tisztában van. Nem barátkozni akarok, csak egyszerűen jobbnak láttam, ha felhasználom valamire ahelyett, hogy megölném. Neki is jobb ez így talán, bár nem kérdeztem meg róla, de azt hiszem ő is sejti, hogy más esetben ki kellene nyírnom, mivel szemtanú volt. De! Mivel jó fej vagyok, inkább munkát adok neki. Briliáns.
-Okos pasi vagy te, nem véletlenül lettél ügyvéd.- mosolyodok el és valóban, jól gondolkozik, mert nem lenne okos kihúzni a gyufát. Lehet, hogy csöpp kis törékeny nőnek tűnök, de a fúria itt lakik bennem. Lehet, hogy szimpatikus pacák és még az ágyamba is berángatnám, de ez nem fogna vissza abban, hogy megölessem Dantéval avagy én magam végezzem ki. De mivel nem akarom, hogy feleslegesen vér follyon, így nem teszek ilyesmit csak, ha muszáj.
A doki lassan végez és amint elpakolja a cuccait, biccent egyet és el is vonul. Bírom ezt az embert. Nem hülye ő sem és szívesen segít annak ellenére, hogy tudja, miben ügyködünk mi itt. Ezt persze bő kezűen meg is hálálom neki. Így megy ez manapság. Pénz beszél, lelkiismeret meg el van nyomva.
-Mi olyan meglepő ezen? Nem várom el, hogy belemássz ilyesmi dolgokba, de azt meg kell értened, hogy amennyiben életben hagylak, rajtad kell tartsam a szemem. Ez a legegyszerűbben úgy megy, ha adok valami melót. Más esetben folyton leshetném, mikor teszel valami ellenem.- fűzök némi magyarázatot az ajánlatomhoz, végül feltápászkodok és megállok előtte, ha már ő is inkább ácsorog és úgy les rám. Bár tény, még így is fel kell néznem rá, mintha ülnék, tehát ennek sok értelme nem volt.
-"Magukfajta"? Úgy beszélsz rólunk, mintha valami teljesen más népcsoport lennénk, de neked kellene a legjobban tudnod, ha már ügyvéd vagy, hogy nagyon sok emberben ott lapul a hajlam arra, hogy önző legyen és megszerezze amit akar. Mi is ezt tesszük. Vagyis... én leginkább csak segédkezem abban, hogy mások megszerezzék, amit akarnak.- vonok vállat érdektelenül, de nem tehetek róla, az azért böki a csőröm, ahogy hozzánk viszonyul. Semmiben nem vagyunk másabbak, mint a kint sétálgató emberek. Mindenki képes lenne ölni a jólétért, ha lenne alkalma rá, csak nem tudják hogyan tegyék így elnyomják. Az is biztos, hogy ebben a világban már csak az marad életben, aki erősebb. Rég nem az a világ van már, mikor a két szép szeméért segítettek valakinek.
-Nem is tudom. Egyezzünk meg abban, hogy megadom a számom -kapok is elő egy névjegykártyát, majd szorosan elé állok-, te pedig hívsz, amikor úgy érzed, hogy biztos döntést hoztál. Persze, lehetőleg ne húzd el hónapokig...- mosolyodok el, miközben egész közel húzódok hozzá, hogy a névjegykártyám a farzsebébe csúsztassam. Nem igazán ront az összképen a véres pólója vagy a sebei, sőt. Ettől csak még vonzóbb, így igen csak élvezem ezt a kis farzsebes akciót és nem is rejtem véka alá, csak mosolygok elégedetten.
-Bármikor hívhatsz, Dante pedig visszavisz a városba, ahova kéred. Persze, a szembekötősdi most is érvényes.- jegyzem meg egy újabb mosollyal, végül felkapom a poharam és elindulok az emeletre. Legalábbis én úgy vettem ki az egészből, hogy ezzel végeztünk is. Viszont Dante mellett megállok és Ryanre sandítva súgom oda neki az utasításaim.
-Vidd, ahova kéri, Marcus pedig kövessen titeket és maradjon ott.Tartsa rajta a szemét. Tudni akarom hova megy, ha haza vittétek, mit csinál, kivel beszél... mindent. Nem bízom benne.- sutyorgom Danténak, aki erre csak bólint egyet, végül felsandítok rá.
-Ha a rendőrségre menne... öld meg, de remélem nem lesz olyan hülye, hogy eljátsza az esélyét.- fejezem be végül, majd visszapillantok Ryanre és egy barátságos mosolyt villantok felé. Remélem, nem lesz belőle hulla.

Felvont szemöldökkel lesek ki a fejemből. Most azért lettem ügyvéd, mert sikerült levonnom egy olyan következtetést, amit egy hülye is megtett volna? Nem értem...
- Én pedig örülnék neki, ha nem ugrálnál utánam. Nem vagyok hülye, nem áll szándékomban veletek foglalkozni, ha nem döntök úgy, hogy mégis beszállok. De ez még a jövő kérdése. Szóval hálás lennék, ha addig is nem koslatna valamelyik nagydarab kidobód a nyomomban. A házam környékén legalábbis biztosan nem, jó? - nem fogja tartani a szavát még akkor se, ha azt mondja, "jó". Nem tetszik nekem ez az egész, és ha csak egyszer is meglátom a gyerekeim közelében vagy Colinék közelében, gondolkodás nélkül eléjük állok és megkapják azt, amit megérdemelnek. Ki vagyok biztosítva, és mint mondta, nem vagyok hülye se.
- Ha más népcsoport nem is, de más dimenzióban bőven jártok - nem azt mondom, hogy nem veszem emberszámba őket, viszont ez is nagyon közel áll az igazsághoz. Mert ugyebár nem túlságosan érdemlik meg.
- Tisztában vagyok azzal, hogy milyen az emberi faj, szóval nem kell körülírnod - immáron szúrósabban nézek rá mint eleinte, de ezt is csak annak tudhatjuk be, hogy elég egyértelmű célzásokat ad arra, hogy a nyomomban fognak járni. Csak nehogy meglepődjenek.
Komolyan, villódzó tekintettel figyelem az arcát, mikor egész közel lép hozzám, és a farzsebembe csúsztat egy papírdarabot. Mellkasunk kis híján teljesen összeér, de látszólag nem zavarja, és ha nincs ellenére akkor én miért érezzek máshogy?
- Alszok rá párat, aztán jelentkezek - nézek még utoljára a nő szemébe, de már fordulok is el tőle. Ahhoz, hogy vonzó, kétség se fér. De nem akarok vele még egyszer találkozni. Úgy adja elő magát mint a maffiózók közötti tündérke. De látni lehet a szemében, hogy egy igazi gyilkológépről van szó, aki látott már egyet s mást.
- Miért nem lep meg? - forgatom meg a szemeimet mikor a szembekötést említi.
Nem vagyok hülye, tisztán hallom, hogy valamit sutyorog annak a nagy meláknak, de elég halkan ahhoz, hogy ne tudjak kivenni belőle semmit. De nem mintha érdekelne, sejtem, hogy miről szólhat a csevegés.
Miután elhagyjuk a házat, a lakásomhoz közeli parkig vitetem magam, és úgy indulok el annak irányába, hogy egyszer se nézek hátra. Mire mennék azzal, ha paranoiát színlelek? Semmire. Mellesleg nincs mitől tartanom, nem fogok olyat mutatni nekik ami a kárt okozna bennük, vagy ami miatt ők okozhatnának azt bennem.