Moszkvában születtem 1989 október 28-án. Második gyerek voltam, ugyanis van egy bátyám: Marco Yaroslavsky. 11 év van köztünk.
A szüleink már nem élnek. Apám, Ivan könyvelő volt a nagykövetségen, anyám, Natasha pedig tolmács. A haláluk ronda ügy volt. Hat éve történt egy fogcsikorgatóan hideg téli, karácsony közeli estén. Akkor láttuk őket Marcoval utoljára élve. Egy jótékonysági estre igyekeztek. A taxi értük jött, aztán már csak a hírekből értesültünk arról, hogy sosem értek oda. Egy-egy pontos homloklövéssel végeztek velük. A hatóságok egy sikátorban bukkantak a kocsira, a hátsó ülésen a szüleinkkel. A taxisofőr természetesen köddé vált, mintha sosem létezett volna. Személyleírást nem tudtunk adni róla, mert mi nem láttuk.
Az eset óta gyakran gyötörnek rémálmok, és izzadságban úszva riadok fel az éjszaka kellős közepén. Sok a megválaszolatlan kérdés. A rendőrség azt mondta, hogy apám belekeveredett valami maffiaügybe, de én ezt képtelen vagyok elhinni. Apám jó ember volt, sosem paktált volna le az ördöggel.
Marco, a bátyám nagyokat hallgat, valahányszor felmerül kettőnk között a téma. Olyan, mintha tudna valamit. Nem vagyok hülye, és a megérzéseim is azt súgják, hogy ő sokkal jobban átlátja ezeket a dolgokat, mint én. Főleg, hogy ő a füle tövéig sáros. Ha apám valóban belekeveredett valamibe (amit sosem leszek hajlandó elismerni), nem igaz, hogy Marco nem tanult belőle.
A szüleink halálával szép summa maradt ránk az életbiztosításuk végett és az örökségünk is tetemes összeg volt. Marco igazi üzletember, kivételes érzékkel tudja forgatni a pénzt. Hiába a bátyám, nyugodtan mondhatom, hogy a szeme sem áll jól. Mindenféle alvilági fazonokkal szűri össze a levet, csakhogy megtaláljon mindenféle jövedelmező befektetést. Ahogy sokszor elnézem a puccos irodájában, a fényesre polírozott, íróasztala mögött ülve a méregdrága öltönyében, elfog az a béna érzés, hogy egy drogbáróval van dolgom. A legjobb „barátai” egytől egyig mind igen komoly, milliárdos üzletemberek, jócskán vannak köztük börtönigazgatók, rendőrkapitányok, jól menő ügyvédek.
Igyekszem nem bele ütni az orrom a dolgaiba, de nagyon szeretem, és féltem. Csak ő maradt nekem.
A szüleink halála után összecsomagoltunk, jobban mondva a bátyám ellentmondást nem tűrően rám szólt, hogy csomagoljak, megyünk Amerikába, hogy új életet kezdjünk. Már ez a rohanás is gyanús volt.
Mielőtt megvetettük volna a lábunkat az USA-ban, elszórtuk szüleink hamvait a Moszkva folyó partján.
Hat éve élünk itt, Las Vegasban. Hamar beilleszkedtünk és hozzászoktunk a helyi kultúrához, pörgő életstílushoz. Mindketten tökéletesen beszélünk angolul. Csak egy kicsit érződik az orosz akcentusunk. Csak az veszi észre, aki nagyon odafigyel.
Marco klubokban utazik. Ügyesen terjeszkedik. Kettőnk közül ő örökölte az üzletemberi vénát. Én ilyen téren sokkal szerényebb és visszafogottabb vagyok.
Külön élünk. Ő egy puccos, méregdrága, hivalkodó villában, addig én egy kellemes, tágas, csinos, színes és világos lakásban. Egyetemet itt végeztem Vegasban.
Jelenleg gyógypedagógusként dolgozom. süketnéma és mozgássérült gyerekekkel foglalkozom egy speciális iskolában. Imádom őket. Olyan kis ragaszkodóak.
Szabadidőmben festek, hogy teret engedjek a bennem élő művésznek.