Arcom, mint ahogyan máskor sem, most sem különösebben árult el semmit, miközben a lapokat magam előtt tartva azon merengtem, hogy vajon csak nekem vannak ilyen ótvar lapjaim vagy a többieknek is? az elmúlt három kör során gyakorlatilag csak gyenge lapjaim voltak, amik hasznavehetetlennek bizonyultak volna, ha az utóbbi hetek során nem loptam volna be magam Fortuna lábai közé, aki nyilvánvalóan egy kis több szerencsével hintett meg, mintsem kellett volna – nem mintha nagyon bármit is bántam volna, mert hát nagyon is élveztem a helyzetet.
– Mondd csak, Sten – kezdett bele Gustav, aki időközben úgy döntött, hogy végleg kiáll a játékból, mert már lassan ingét-gatyáját el kellett volna adnia, hogy valamit még fel tudjon tenni az asztalra, fizetség gyanánt. – Tudod, Moira múlthéten beszélte, hogy az asszonyod kölyköt akar… Valljuk be, hogy te nem vagy éppen egy apa típus – az asztalnál gyakorlatilag mindenki felröhögött, mert hát mindegyik idióta tisztában volt azzal, hogy mostanság az időm nagy részét egy nálam jóval fiatalabb szent kislány szoknyája után szaladgálok, mint egy eszelős bolond és akinek a fenekét szívesen helyben hagynám, mert az asszonynál erre nem kifejezetten van lehetőség, egyrészt azért, mert prűd és a mostohalányommal ellentétben benne még csak nem is látok semmit, másrészt az utóbbi időben hanyagolom vele a témát éppen evégett, mert nagyon teherbe akar esni én pedig még nem igazán vágyom apai szerepkörre. Még a fogamzásgátló tablettákkal is leállt! – Ráadásul nagyon akarja azt a gyereket – igen, ezt én magam is alátámaszthatom –, de pont tőled – hüllendezett továbbra is, amivel nem foglalkoztam különösebben. Én pedig határozottan megértettem, hogy miért kerekedik ki a szeme… Én sem egészen értettem, hogy mi a fenéért kell még gyerek – ráadásul pont tőlem. Az a nő még az erdőt se venné észre a fától…
– Igyekszem orvosolni ezt a fajta problémát a lehető leghamarabb – mégpedig úgy, hogy szándékosan rosszul akarok bánni egy kölyökkel, teljesen mindegy hogy kinek a porontya lenne, de ha az asszony látja, hogy nem értek a gyerekekhez, talán eltántorodik ettől az ötlettől végső esetben pedig úgy magamévá teszem, hogy még legalább tíz évet nem akar kölyköt… fene tudja, nekem nem számított hogy hogyan tántorítom el nőmet, a gyerekvállalástól, de abban biztos vagyok, hogy nekem csak a testemen keresztül lesz egy, márpedig ha erre van szükség akkor akár még hajlandó vagyok más fajta lépéseket is megtenni.
– Moira azt mondja – kezdett bele újra Gustav –, hogy nálad bárki alkalmasabb lenne gyereknevelésre.
– Mondj olyat, amit én magam nem tudok.
– És most ezért kitalálta, hogy Ő is akar egyet.
Az asztalnál ülők mind egyszerre szisszentek fel. Tény, ő sem volt éppen egy istenadta tehetség a gyerekekhez, legutóbb amikor a jobbján ülő – és aki még versenyben volt a Rolex óráért – Anderson kölykét lazán lelökte egy lejtőn – habár Gustav szerint csak kigurult a kezei közül aztán már nem tudta utol érni – nem mintha két-három méternél tovább üldözte volna.
– Valljuk be, egyikünk sem éppen alkalmas egy gyerek felnevelésére.
Ránéztem Davidre aki velem szemben terpeszkedett és éppen most dobta be a lapjait.
– Valljuk be, Anderson-t leszámítva egyikünk sem akart gyereket.
Végre bedobta a lapjait az a nyomorult fajankó. A Rolex óra az enyém lett.