- Ó, szóval mozgáshiányban szenvedsz? Hát miért nem szóltál előbb, ezen könnyedén tudnék segíteni. - gonosz kis mosoly suhant át az ajkaimon, aztán, hogy ne hagyjam sokáig kétségek között vergődni, vajon miféle módszerek is lappanghatnak a tarsolyomban, elő is vezettem őket.
- Ha ennyire unod, hogy kötött pályán mozogsz, reggelente csatlakozhatsz hozzám és kocoghatunk együtt a parkban, vagy hétvégente jöhetsz velem túrázni, hegyet mászni... Már persze csak akkor, ha az ügyvédúrnak ez nem lenne túl megterhelő, és nem purcanna ki közben. - bár ahogy így elnézem, nem tartozik a kimondottan tunya, puhány emberek közé. Hm - hmm... vajon milyen lehet az alatt a kifejezetten kilátást romboló fehér ing alatt? És már megint mik járnak az eszemben? Sürgősen össze kéne kapnom magam! Most, mielőtt még másfajta mozgást is megajánlok neki! Gyerünk Lea, térj magadhoz!
- Persze ezek csak tippek, de, ha van kedvenc sportod azt is kipróbálhatjuk. - uramistenuramisten mi van velem?

- Nos igen, ebben igazad van. Anya többször mondta már, hogy vegyek fel valakit, aki, ha már én ennyire rendetlen vagyok, akkor majd takarít helyettem, de eddig még nem volt elég időm arra, hogy tényleg keressek is egy ilyen személyt. Túl sok macerával jár. Mármint gondolom tudod. Hirdetés feladás, elbeszélgetés a jelentkezőkkel, mialatt megint kibújna belőlem a pszichiáter és azonmód azt kezdeném keresni - kutatni, vajon mikor hazudnak, mikor titkolóznak, stb. Bizalmatlan természet vagyok, így pedig nem könnyű olyat találni, akit szívesen beengedek az otthonomba úgy, hogy én nem vagyok itthon. - sóhajtottam.
- Szóval egyelőre marad a Lea -féle kupi és a magyarázkodás, ha esetleg nem várt vendég jön. - épp mint most.
- Mit jelentsen az, hogy pont erre számítottál? Mesélj csak. - kíváncsi vagyok, vajon mit gondol rólam most, hogy már a lakásomat is látta, az én abszolút magánszférámat.

- Egy bögre forrócsoki rendel. - ezzel már kint is teremtem a konyhában, hogy elkészítsem mindkettőnk számára. Igyekeztem gyors lenni, mert nem akartam Bastiant sokáig megváratni, ennek köszönhetően viszont figyelmetlenné is váltam, mikor pedig kitöltöttem a forró italt a két bögrébe, egyszer csak a kezemre csöppent, én pedig felszisszentem.
- Auu... basszus. - remek Lea, ügyes vagy.
- Jól vagyok! - szóltam ki gyorsan, a kezemet pedig bedugtam a csap alá, hogy hideg vizet folyassak rá. Lehetnék még ennél is bénább? Aligha!


To: Bastian
Outfit: Ruha

- Túrázás? Hát jó, részemről benne vagyok. - mosolyodtam el, mikor pedig Bastian felhozta, hogy egyáltalán nem nézte volna ki belőlem, hogy túrázós fajta lennék, összevont szemöldökkel fordultam felé, a tekintetemben pedig ott bujkált a játékosság, az incselkedés, a komiszság.
- Hát ami azt illeti, innen te sem tűnsz épp egy kiköpött Indiana Jonesnak, vagy egy szerény túrabolondnak. - sőt, Bastian inkább az a kaliber a szememben, aki, ha nagyobb kirándulásra kerül sor idegbajt kap, hogy a fák között nem működik a mobiltelefonja, így nem képes tartani a kapcsolatot az ügyfeleivel, munkatársaival, és aki, ha mondjuk sátrat kell állítania, azt maximum a takaró alatt teszi meg egy - egy fülledt álom hatására. Na jó, ez utóbbi egy kicsit gonosz gondolat volt, de hát na, le se tagadhatnám, hogy én vagyok én, vagy azt, hogy egy kriptából menekültem és most az életkedvemet igyekszem újraéleszteni mielőtt még elpatkolna végelgyengülésben.
- Hát, ha ezt nem mondod drága én hülyén halok meg. - bólogattam nagy komolyan a magas sarkú cipős megjegyzésére, miközben magamban újabb megállapításra tettem szert. A pasinak eddig sötét barátnői lehettek, csak ez lehet a magyarázat arra, hogy ilyeneket szögez le nekem. Ez vajon kiről is állít ki szegénységi bizonyítványt? Na jó, ideje lesz visszafogni magamban ezt a gonosz kis törpét, és inkább örülni annak, hogy Bastian velem van.

- Na látod, ezt mondtam én is anyámnak. Roppant nehéz manapság megbízható személyzetet találni, ezt pedig épp neki kéne a legjobban tudnia, hisz ő az, aki sorra gyanúsítja meg a takarítónőit lopással, hallgatózással, tudom is én. - pedig amondó vagyok, hogy eddig az összes szerencsétlen nő ártatlan volt, anyám pedig csak kezd szenilis lenni, vagy unatkozott, azért talált ki képtelenebbnél - képtelenebb történeteket az eltűnt gyógyszerekről, ékszerekről, stb.
- Ha valami, hát pont az nem jellemez engem, hogy tisztaságmániás lennék. Sőt... - nevettem halkan, jókedvűen.
- De ezzel inkább nem hencegek, mert anyám szerint kellemetlen, és nem kéne dicsekednem vele. - blablabla... ilyen vagyok és kész, ez van, ezt kell szeretni.
- Ügyesen kivágta magát ügyvéd úr, ezúttal elfogadom a magyarázatát. - avagy ahogy a nagymamám mondta volt régen, „Fiam szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál.”

A bénaságom egész egyszerűen párját ritkítja, ahogyan azt mondani szokták. Hogy lehetek ekkora balfék, hogy épp előtte sérülök le? Ráadásul Bastian kijött hozzám és vizsgálgatni kezdte a kezemet, amitől csak még inkább zavarba jöttem. És az a puszi....
- Áh... túlélem... azt hiszem... vagyis... persze nem kellemes, de... - már megint csak hebegek – habogok össze vissza, mint valami buta kislány, ez így nagyon nem lesz jó.
- De... kész a forrócsoki...


To: Bastian
Outfit: Ruha

- Meg hát. - nahát, el sem hiszem, hogy felhoztam neki ezt az egészet. Mi ez, ha nem nyílt flört? Vagy inkább.... randira hívás? Meglehet, hogy túl sok pezsgőt ittam abban a panoptikumban, ezért vagyok ennyire béna? Áh nem, sajnos ez inkább születési hiba, amire alaposan rájátszott az elfogyasztott alkohol. Túl nagy kérés lenne, hogy holnap ne emlékezzen erre az egészre? Áh bukta, Mr. Jófiú nem ivott, így csak az amnézia segíthetne rajtam. Istenem, tégy csodát!
- Igeeen Bastian, egészen biztos csak a kalap hiánya a probléma. - nevettem fel, majd alaposabban is szemügyre vettem Őt magamnak. Tény, hogy a srác nem épp egy Harrison Ford, ám az is, hogy sokkal szemrevalóbb, mint az öreg Indi.
- Legközelebb, ha találkozunk, majd viszek neked olyan kalapot, és meglátjuk. - kacsintottam rá játékosan. Amekkora idióta vagyok, még ki is telik tőlem, hogy tényleg megcsinálom.
- Oké, így már azt hiszem minden világos, most elnézem neked a dolgot, de a jövőben légy oly drága és ne általánosíts, vagy használj hozzám „szőke liba” kézikönyvet, mert ezúttal elnéző voltam, de legközelebb harapok. - végtére is, ki szeretné, hogy egy ostoba tyúkhoz hasonlítsa az a srác, aki tetszik neki? Ácsi... már megint miken gondolkozom?

- Köszönöm! Végre valaki, aki megért engem. - csaptam össze a tenyeremet elégedetten, ahogy Bastian a zsenikről és a káoszról beszélt. A jelek szerint tényleg rengeteg mindenben hasonlítunk, vagy legalábbis.... megértjük egymást.
- Bastian most, hogy ezt így felhoztad... be kell vallanom neked valamit. - haraptam bele az ajkaimba tökéletesen adva a szende szűz kislányt. - A hálószobám falai.... mind pink színűek. Ahogy a bútorok is. - egy darabig a padlót tanulmányoztam áthatóbban, ám aztán csak nem bírtam megállni a dolgot nevetés nélkül, ahogy elnéztem a srác arcát.
- Nyugi Bastian... csak vicceltem. Isten mentsen engem a rózsaszíntől. - tudom, hogy lány vagyok, de akkor is, herótom van ettől a színtől.

Azt gondoltam ez az este már nem lehetne rosszabb, ám aztán alaposan megégettem a kezem, Bastian pedig szemtanúja volt az egész jelenetnek. Űberkínos!
- Habár nem vagy orvos, azért bízom a diagnózisodban. - mosolyodtam el halványan, próbálva menteni a menthetőt. - És oké, igyekszem legközelebb nem megégetni magam. - Végül is mekkora az esélye, hogy ma újra megtörténik a dolog? A villám sem csap be ugyan oda kétszer egymás után...
- Köszi... vagy mi. - böktem ki, ahogy a férfi bevitte magával a két bögrét. Remek, tehát akkora lúzernak gondol, hogy inkább helyettem viszi be a cuccokat, nehogy megint elcsesszek valamit. Azt hiszem lassan a kardomba dőlök.
- Csak nem képzeled, hogy erre válaszolok? - huppantam le mellé egy hamiskás mosollyal.
- Egyrészt köt a titoktartást, másrészt nincs itt az ügyvédem, hogy megvédjen, szóval ajkamon lakat.


To: Bastian
Outfit: Ruha

- Hát nem is tudom kedves Bastian, hiszen Indiana Jones csak kalapban az igazi.... így meg.... - húztam el a számat játékosan, miközben magamban majd megpukkadtam a nevetéstől, ahogy megjelent előttem a kép a görgő szikla vagy a feldühödött bennszülöttek elől menekülő Bastianról, akinek a háta mögött szül az I. J főcímdala. Úgy látszik „ vén” fejemmel teljesen idióta leszek, ha már efféle sületlenségek jutnak az eszembe. Istenem, miért kellett ennyire vizuálisnak születnem?
- Az attól függ, mikor épp milyen hangulatban vagyok. - incselkedtem a kérdését hallva. Persze nem vagyok az a fajta, aki csak úgy harapdálja az embereket, hiszen akkor már réges – rég meggyűlt volna a bajom egy – két morcos pácienssel és a törvénnyel, ám, ha valaki elég „ügyes” nem tartom kizártnak, hogy még ezt is kiváltsa belőlem. A kérdés már csak az, vajon milyen formában? Ej, ezek a perverz gondolatok...
- Igaz. De tudod mit? Hagyjuk, hogy nyögvenyelős bókod szép csendben múljon ki, nyomtalanul, végelgyengülésben. - legalábbis remélem, hogy ezt az egész szöveget valamiféle szörnyen elcseszett bóknak szánta és nem épp arra akart célozni, hogy tökéletesen hozom a szőke nők szintjét. Hogy miért? Nos csakis a saját érdekében, nincs kedvem és szívem átharapni a torkát az este után... Eh, én érzelgős.
- Na és akkor mi történne, ha át kellene gondolnod? Ez a gyenge pontod, vagy mi? Beteges fóbiád van a rózsaszín hálószobáktól? - nevettem fel jókedvűen.
- Gyerünk Bastian, ideje vallani. - szurkálódtam még egy kicsit. Aztán megtörtént a baj... hülye bénaságom...
- Igaz... de várjunk csak... te megijedtél? - esett le hirtelen a szavai értelme. Vagy csak én értem félre és rám gondolt?
- Igen, azért. - vágtam rá azonnal, egy hamiskás mosollyal az arcomon. - Aki kíváncsi hamar megöregszik, nem tudtad? Én meg nem bukom az öreg hapsikra, még George Clooneyra sem.


To: Bastian
Outfit: Ruha

- Miért, annyira jó dolog Bastian Montgomerynek lenni? - vontam fel a szemöldökömet kíváncsian. - Mondjuk... valahol még meg is értem, hiszen sikeres ügyvéd vagy, aki sorra nyeri a pereket, aki jóképű, minden burzsuj anyuka kiszemeltje a leánya számára, jó parti, magas rangú barátokkal... - ezt már inkább magamnak meséltem, mintsem neki, amolyan hangos gondolkozás képpen.
- Igaz, jobb, hogy az vagy, aki, Indiana Jonesból elég egy is. - állapítottam meg végül egy apró mosollyal az ajkaimon. Most, hogy így jobban belegondolok egészen biztos kezdek lenni abban, hogy ez a pasi szuperhősös képregényeken nőtt fel, teszem azt Batman, Superman, Spiderman... Green Arrow.... tudom is én, azért lett belőle később az általam megismert igazság bajnoka. Olyan elszántsággal dolgozott minden egyes ügyön, amibe besegítettem, láttam mennyire komolyan veszi, hogy éjszakákat virraszt át, ha kell, csak, hogy ne tudjon neki a másik oldal meglepetést okozni, ez pedig... valahogy megfogott. Megszállott a szentem, úgy mint én. Megszállott, de aranyos.
- Hát erre csak annyit tudok mondani, hogy a látszat olykor csal. - kacsintottam rá a férfira, tegye ahová jól esik jeligével. Sokakat félrevezet a termetem, a hatalmas őzike szemem, lehetséges lenne, hogy Bastian is így járt? Na majd idővel kiderül.
- Legközelebb több szerencsét. - cukkolódtam kicsit a kárára. De! és itt a nagy DE, ezek szerint igazam volt, és csórikám tényleg csak bókolni szeretett volna. Hm – hm... ez érdekes fordulat.
- Megnyugtattál, de csak, hogy tudd, ha mégis volna, csak szólnod kell, és kikezellek belőle. Tudod... nem akarok hencegni, de király vagyok a munkámban. - csak semmi ego, épp csak vicc. Persze tény, elismert vagyok a szakmámban, de tisztában vagyok azzal, hogy az embernek mindig van hová fejlődnie...
- Szóval túlságosan tetszik... csak vigyázz, nehogy hamis képért rajongj. - oké, ezzel most azért meglepett, nem is kicsit. - Nem lenne jó, ha végül mégis csalódnál. - tettem hozzá elgondolkozva, csak úgy halkan.
- Csak a szokásos ügyetlenkedésemet csípted el, semmi komoly. Ne aggódj, nem terveztem fűbe harapni még a közeljövőben. - próbáltam meg oldani a szitut egy kis poénnal. Hátha...
- Talán igen, talán nem. - egykönnyen úgy sem fogja kihúzni belőlem.


To: Bastian
Outfit: Ruha

Rengeteg sztereotípia kering különböző foglalkozásokról, és az azokat művelő emberekről. Hallottam már például arról, hogy az orvosokból lesznek végül a legrosszabb betegek, hogy az óvónők azok, akik leginkább gyerekekre vágynak és a munkájuk afféle kompenzáció a számukra, ha ez valamiért nem jön össze nekik, vagy épp még várniuk kell, ahogy arról is, mennyire nincs humora a temetkezési vállalkozóknak, vagy épp, hogy a vámpírok szakmai tiszteletből nem harapják meg az ügyvédeket. Tele van az internet efféle marhaságokkal, ám egyvalamiben úgy érzem egyet kell értenem a rengeteg „nagy gondolkodóval”, ismeretlen bloggerral... a pszichiátereknél nincsenek őrültebb emberek a világon! Ez tény, én pedig tökéletes példaként szolgálok ennek bebizonyítására. A hasadt tudat egyik mintapéldánya áll önök előtt tisztelt hölgyeim és uraim. S hogy miért? Nos, ez egyszerű, itt van néhány leleplező információ. Én vagyok az a nő, aki a kanapéján zabálja tonna számra a fagylaltot és csöpög Colin Firthre amint az Jennifer Ehlenek vall szerelmet a Büszkeség és Balítéletben, vagy, aki drukkol, hogy Elinor Dashwood és Edward Ferrars ne bénázzon annyit, hanem csókolja már végre meg egymást, miközben vagy egy tucat elcseszett kapcsolat áll a hátam mögött, amiknek legalább a fele azért ért véget, mert én dobbantottam belőlük. Nem hiányzott nekem a kötődés, a fojtogatás, hogy valaki becézgessen, nyáladzon a párnámon és teletömje a rögzítőmet cuki kis üzenetekkel. Romantikátlan romantikus vagyok, aki vágyik arra, amitől másfelől a hideg rázza ki. Mi ez, ha nem teljes téboly? De lehet még fokozni, vegyük csak azt, mennyire szeretek vájkálni mások gondolataiban, megfigyelni a viselkedésüket, analizálni a gesztusaikat, a mozdulataikat, miközben, ha valaki hozzám próbál meg közelebb kerülni, engem próbál meg megismerni, fülem - farkam behúzva menekülök, vagy rugdosom az illetőt minél messzebbre magamtól. Őrület a köbön. Magam vagyok a két lábon járó paradoxon, az oxymoron, ami még a legnagyobb írókat is a végső kétségbeesésbe taszítaná. És a legszörnyűbb, hogy ezt tudom is magamról, de Bastian nem. És remélem, sosem tudja meg. Ó bárcsak így lenne...

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy a férfi mondataiból szinte semmit sem fogtam fel, épp mintha csak a televízió szólt volna a hátam mögött, miközben egy páciensem anyagát olvasom. Akkor eszméltem csak fel, mikor Bastian nekem szegezte a nagy kérdést: mit kell tennie ahhoz, hogy válaszoljak neki? Úgy meredtem rá, mintha csak a kezemet kérte volna meg, pillanatokkal később pedig felpattantam mellőle, és a bögrémmel együtt járkálni kezdtem a lakásban.
- Miért érdekel téged annyira, hogy mit gondolok rólad? Hm? Az ember azt gondolná, hogy épp a magadfajta menő ügyvédek tojnak arra, hogy mit gondolnak róla a közemberek, maximum a pénzes megbízók véleménye számít. - és tessék, megint csak hebegek – habogok, és hülyeségeket beszélek, csak, hogy mentsem magam. Siralmas.
- Vagy arra vársz, hogy én is ajnározni kezdjelek, ódákat zengve a csodálatos, jóképű, kedves, megnyerő mosolyú ügyvédúrról, aki után biztos döglenek a csajok, és, akinek nem lehet ellenállni? - basszus miket mondok??? Valaki állítson le!
- Úgyis tudod magadról mindezt, ahogyan azt is, hogy bírom a hülye fejed, különben negyed ennyi éjszakai melót sem vállaltam volna veled, az irodám pedig háromszoros árat számított volna fel a konzultációkért. Csak szereted hallani, hogy mekkora ász vagy és.... - megtorpantam egy pillanatra, aztán mentem tovább.
- És rühellem, hogy mindig jófiúsra van fésülve a hajad, tiszta „most jöttem a papképzőből és cölibátust fogadtam” feeling. Mégis jól áll. Ezt is utálom, meg, hogy egy mosolyoddal mindent elérsz a nőknél. Még nálam is. Szóval summázva... kapd be Bastian Montgomery, ez a véleményem. - és ekkor, háttal neki, egyszeriben csak szembesültem mindennel amit eddig mondtam.
- Szubbasszus!


To: Bastian
Outfit: Ruha

A fejem úgy zúgott akár a légkalapács, a szívem pedig hevesebben kezdett dobogni, mint bármikor máskor eddigi életem során. Sokkot kaptam, szó szerint, ahogy tudatosult bennem mi mindent vágtam hozzá az elmúlt néhány perc során Bastien fejéhez. Visszhangzott a fejemben minden egyes szó, minden aprócska, kiejtett hangocska, minden ez eddig elfojtott gondolat, amik egyszerre zúdultak ki belőlem. Épp mint a lavina, ha egyszer elindul nincs ami megállítsa, elpusztít mindent ami csak az útjába kerül. Most épp a szakmai kapcsolatomat Bastiennel, mert, hogy ezek után ziher, hogy hülyének néz és messzire elkerül majd, amit nem is csodálok. Épp ellenkezőleg. Bravo Lea, ezt aztán jól megcsináltad.
- Legalább te jól szórakozol. - motyogtam továbbra is háttal neki, miközben megtámaszkodtam az egyik fotel háttámlájában, körmeimet alaposan belemélyesztve a puha anyagba. Tessék, mit sem jelentett ez a kis kifakadás, ő csak mulat a szavaimon, kinevet. Istenem bárcsak elnyelne a föld, ennél kínosabban már aligha érezhetném magam az este.
- No comment. - bravó, az ügyvédúr leszűrte a tanulságot, megállapodott annál, hogy milyen jóképű és ellenállhatatlan férfi is ő valójában, a mögöttes tartalomra azonban ügyet sem vetett. Hogy vajon miért mondtam, miért látom így. Mindegy, talán épp így jártam jól, maradunk a szakmai dolgoknál, ezt az esetet pedig igyekszem villámgyorsan kitörölni az emlékezetemből.
- A hamutartót, a kislámpát, az ébresztőórát... - feleltem az utolsó kérdésére nyugalmat erőltetve a hangomra, viccesen fogalmazva, pedig szívem szerint tényleg mindezeket hozzávágtam volna, csak, hogy ne nevessen többet rajtam és menjen el. Nem akarom, hogy így lásson, hogy tovább égjek a szemében.
- De nem most, ehhez én már túl fáradt vagyok. Már csak egy forró fürdőre és az ágyikómra vágyom. Ha megittad a forrócsokid csak csapd be magad után az ajtót. - indultam meg a fürdőszobám felé.
- Jó éjszakát Bastien. - pillantottam felé még utoljára, majd eltűntem az ajtó mögött, amit aztán be is csuktam magam után.

Megeresztettem ugyan a vizet a kádba, de ahelyett, hogy vetkőzni kezdtem volna egyszerűen csak leültem a szélére és a tenyerembe temettem az arcomat utat engedve a könnyeimnek, amik jó ideje készültek már előbukkanni. Ezt aztán szépen elcsesztem...  


To: Bastian
Outfit: Ruha