2010. - New York, Albany

Hol vagyok? Ki maga?.... És én?

Krista

Az első emlékem nem is igazán emlék. Érzések kavalkádja inkább. Gyöngyvirágillatú öblítő, illatos, lágy, pamut érintése a bőrömön, és egy selymesen melengető fénypászma, mely az arcomat csiklandozza, s lehunyt szemhéjaimat bizsergeti.  Ahogy az álom sötét, iszapos tavának mélyéről öntudatom fodroktól mentes, nyugodt felszínére úszom, csupán ürességet érzek. Hol vagyok? Ez az első kérdés, ami felmerül bennem, de közel sem a legfontosabb. Minél tovább erőltetem álmatag elmémet, annál rémültebbnek és zavarodottabbnak érzem magam. Mire rájövök, hogy arról sincs fogalmam, hogy hívnak, pánikrohamhoz hasonló tüneteket produkálva, zokogva, rogyok össze az ágyamtól alig néhány lépésnyire.


Hagyjál már ezzel a gyökér kiemelősdivel!!!

Wicky

Hát baszkikám, ezzel még engem is megleptél! Te kis szerencsétlen, már megint milyen rohadt helyzetbe keveredtél? Ha be nem nézel a kibaszott paplan alá, azt sem tudnád, fiú vagy-e vagy lány. Komolyan mondom, nálad lehetetlenebb nőszemélyt nem ismerek. Ha nem lennék itt, hogy megvédjem magunkat, már tuti felakasztottad volna magad. Vagy elüt egy busz. Vagy hókon csapnak egy kurva ásóval... Ja, hogy ez utóbbi megvolt? Na baszdmeg!


2013. Nevada, Las Vegas
Henry.  Kristabell. Biztonság.

Krista

Henry az egyetlen ember a Földön, akiben képes vagyok megbízni. Ő úgy vigyáz rám, és úgy ismer, ahogy senki. Még talán én magam sem. Mindig tudja, mire van szükségem. Külső szemlélőnek talán úgy tűnhet, uralkodik felettem, pedig erről szó sincs. Terelget, megóv a bajtól, mutatja az utat. Tudja, hogy szükségem van rá, s még soha sem hagyott cserben. Ő talált rám, s ő viseli gondomat azóta, hogy felébredtem abból a fura, üres álomból, ami elnyelte az összes emlékemet. Évek óta próbálok rájönni, ki voltam, mielőtt azzá lettem, ami most vagyok. Pedig érzem, sőt, szinte egészen biztos vagyok benne, hogy az emlékek, amelyek után annyira vágyakozom, nem jók. Nem szépek, nem boldogak. Ha megpróbálom felidézni a gyermekkoromat, az üresség érzése mellé a köldököm mögött feszítő tompa nyomás társul, ami csak akkor múlik el, ha elterelem a gondolataimat és lefoglalom valamivel magam. Mondjuk takarítok. Vagy zongorázom. Esetleg festek valamit. De sokszor a festés sem tud megnyugtatni. Néha ijesztő dolgok jelennek meg a vásznaimon. Olyan képek, történetek, amelyekre nincs magyarázatom. Talán a régi életem lenyomatai ezek. Talán a múltam így próbál utat találni hozzám. Hiába.


Leszarom, mit akarsz. Ide nem lesz mit írnod, ha rajtam múlik.

Wicky

Nyilván nem akarsz emlékezni, cseszd meg! A verésekre, szidalmakra, a nagybátyád matató ujjaira, meg az apád hideg-kék tekintetére, amely olyan végtelen gyűlöletről árulkodott miután a rohadt, perverz bátyuskáját börtönbe zárták, hogy szinte a bőrödön érezted a bizsergetését. Az is kurvára biztos, hogy arra sem akarsz emlékezni, hogy mindenki, aki csak a közeledbe került, kihasznált és miután megunt, eldobott, mint egy kifeslett zoknit. Bezzeg, ha én nem lettem volna ott neked, ezek a rohadékok mind meg is úszták volna bünti nélkül.  Bár fogalmad sem volt soha, kinek kellene hálásnak lenned, de tudod mit, én együtt tudok élni ezzel. Csak eressz ki gyakrabban, hallod?


2014. Nevada, Las Vegas
Vér és hús. Titkok és szabadság. Ez köt össze minket. Örökre.

Krista

Megérdemelte a halált, ugye? - kérdezem Henrytől; csillogó tekintetem szigorú, mégis gyönyörűen metszett vonásait fürkészi, arcán néhány csepp vér csillog nedvesen, hívogatón. Egy erőszaktevő, aki megérdemelte, hogy a vasárnapi levesben végezze. Megszabadítottuk az emberiséget egy gennyes, elfertőződött keléstől, és még hasznunk is származik belőle. Bár, ahogy elnézem, elég inas a teste, sportosabb, mint amilyennek elsőre tűnt. Ettől függetlenül (vagy épp ezért) isteni leves készül majd a jobb részeiből, s remélem, Henry mind a tíz ujját megnyalja a kettesben elköltött ebéd után. Az ő hangja ébreszt révedezésemből. - Máris! - bólintok határozottan, és néhány pillanattal később már szét is terítem a préda mellett a kocsi csomagtartójából szerzett erős, fekete műanyag zsákot. Mire  bezsákoljuk és a csomagtartóba rakjuk a hullát, s Henry eltűnteti a nyomainkat, jóleső fáradtságérzés önti el a testem. De ez is csak addig tart, míg ő meg nem áll előttem; a néhány elismerő szó, s a testének közelsége felvillanyoz. Arcán még mindig ott csillog sötéten és hívogatón az a néhány vérfolt, amely már korábban is megbabonázott. Lassan, óvatosan emelem fel a kezem, remélve, hogy nem tiltja meg, hogy hozzáérjek. Ezúttal, mintha csak jól megérdemelt jutalmamat osztaná ki, szó nélkül engedi, hogy apró ujjaim végigsimítsanak az arcán, és törődő mozdulattal megszabadítsák az egyik nagyobb vérpöttytől. A tekintetét keresem, miközben a szeretett férfi verejtékével keveredett alvadt vért egy hosszú, halk sóhaj kíséretében lenyalom a mutatóujjamról.


LE – SZA – ROM! Érted baszd meg?

Wicky

Undorító, beteg állatok! Gusztustalan, kannibál mocskok! Hánynom kell tőletek! Bárcsak ne kellene végignéznem, amit csináltok. Bárcsak kilökhetnélek a testünkből, te kis hálátlan szuka! Ezért védtelek mindig? Ezért vigyáztam rád? Hogy engedelmes kiskutyaként lesd egy beteg, perverz állat minden szavát és emberhússal etesd a testünket? Szégyellem, hogy egyáltalán ismerlek, te kis szerencsétlen, szolgalelkű némber! Na várj csak, amíg kiszabadulok. ....
…Eressz el te senkiházi! Nem tarthatsz fogva örökké! - kiabálhatok, és rúgkapálhatok, nem zavarja, hogy rohadna meg! Úgy cipel le a pince lépcsőjén, mint egy zsák kibaszott krumplit. Engem senki se dobjon át a vállán, bassza meg!
Utolsó, elkeseredett szabadulási kísérletem végül célt ér, de kissé szerencsétlenül érek földet, ami épp elég időt hagy annak a mocsoknak, hogy újra fölém kerekedjen. De legalább szerzett egy-két sebet, meg egy kurvanagy monoklit....
…Fogalmam sincs, mióta rohadok itt a pincében, kikötözve, mint valami veszett kutya, de nem adtam fel. Még nem. Egy nap úgyis kiszabadulok. Egy nap, nem lesz ilyen szerencséje a drága kis Henrynek és akkor... akkor én szabad leszek, ő pedig halott. Pont olyan halott, mint a kibaszott ebédnek valójuk, akit valószínűleg mostanra már szépen feldarabolt és kicsontozott. Hogy az ilyen beteg állatok hogy a picsába járhatnak szabadon??