Különös mód ez a nap nem annyira monoton, mint amihez hozzá voltam szokva. A mai napon teljesen megbolondult a város, ezért a kórház nagyon is olyan lett, mint egy őrültekháza, mindenki fel és le rohangál, egyik rendelőből a másikba. Meg merem kockáztatni, hogy még soha életemben nem varrtam össze ennyi sebet, mint ma. Egymás kezébe adogatták a betegek a kilincset, egy perc nyugtom sem volt. Éppen egy fiatal fiút láttam el, aki lesérült gördeszkázás közben. Csúnyán lehorzsolta felkarjáról a bőrt, amit hiába is látok el szakszerűen biztosan nyoma fog maradni jó sokáig a sebhelynek. Aztán őt egy idősödő hölgy követte, akinek be nem állt a szája én pedig egyre idegesebb lettem tőle. Egy pillanatra meg is rémültem mikor előkapta hűtőtáskáját amiből levágott mutatóujja nézett vissza rám. Ha nem láttam volna a nő megcsonkított kezét azt gondoltam volna, hogy valami jó kis térfa amit velem űz, de nem teljesen komoly volt. Kész szerencse, hogy a kés nem volt recés és a szövet nem roncsolódott túlságosan és nagy nehezen sikerült vissza varrnom a helyére az ujját. Most semmi másra nem vágytam csak egy jó erős kávéra, de sehogy sem sikerült elszakadnom a hálálkodó asszonytól. Szerencsémre ekkor Cher rontott be az ajtón, akinek meggyötört ábrázata láttán láttam, hogy bizony neki is kijutott ma a jóból.
- Nessa, kérlek vedd át tőlem a hatos rendelőben lévő beteget, nekem most rohannom kell a műtőbe, érkezett egy szívtranszplantációra váró beteg. - Már abból is hallottam mennyire sietős dolga támadt, hogy szavait alig érhetően hadarta. Bólintottam egyet, ezzel jeleztem neki, hogy rendben van, ezért megpróbáltam minél előbb elszabadulni a nőtől, akinek sikeresen vissza varrtam az ujját. Csaknem olyan, mintha új lenne.
- Sophia legközelebb bánjon óvatosabban a késsel. - Biztatóan rámosolyodtam, de már rohantam is át a másik rendelőbe. Belépve az ajtón majd meghűlt bennem a vér is. Legszívesebben hátrálni kezdtem volna, de nem tehettem. Igaz megrémültem a látványtól, de igyekeztem nem kimutatni. Ilyen súlyos sebet még szerintem nem is láttam még arcon. Nem rég kezdtem a nővéri munkámat itt a kórházban, valószínűleg ez az oka ennek. Mégis próbálom magamat, s gyomromat is felkészíteni a lehető legrosszabbra, mert jól tudom, hogy ennél lesz még gyomorforgatóbb látványban is részem. Minden maradék erőmet elő vettem úgy léptem közelebb a nőhöz.
- Jó napot! Vanessa vagyok és ma én fogom ellátni a sérülését. - Próbáltam minél természetesebben viselkedni, úgy léptem oda az előre kikészített táncához, amin pár műszer volt található. Ezután egyik beteg jött a másik után, egészen addig míg ki nem hajnalodott és végre jött a váltás lecserélni. Fárasztó ápolónői munkát végezni, de mégis megéri.