Lassan egy hónapja annak, hogy Maya Sandoval felbukkant az életemben egy rosszul sikerült autólopási kísérlet kapcsán, egy hónapja már, hogy egy kicsit megkocsikáztattam és állást ajánlottam a kis törvényen kívülinek, tisztességeset - mondhatni - hátha így elkerülhetem, hogy az a formás kis popsija előbb vagy utóbb visszakerüljön a rácsok mögé. Alkalmaznom kellett ugyan egy kis - csúnya szóval élve - zsarolást, de, hát a cél szentesíti az eszközt, nem igaz? Mayácska kezdetben igyekezett borsot törni az orrom alá ahol csak tudott, sziporkás megjegyzéseivel minden áldott nap próbálta elérni, hogy a hajamat tépjem és az elmeosztályon kössek ki, ám én kitartottam, Kimberly mellett már megedződtem annyira, hogy egykönnyen ne adjam fel, ezzel pedig úgy tűnt sikerült őt jobb belátásra térítenem. Hangsúlyozom, úgy tűnt, egy hete ugyanis Maya drága új elfoglaltságot talált magának arra az időre míg nem látom el valami feladattal, nevezetesen, hogy mindenáron bizonyítsa nekem - a hackerek királyának, de ezt csak mellékesen jegyezném meg - bármikor képes észrevétlenül besurranni a házamba, okos kütyük ide vagy oda. Hányszor is próbálta meg eddig? Négyszer - ötször biztosan, de eddig még mindig sikertelenül járt, épp, ahogy most is...

Az afféle géniuszoknak mint jómagam is vagyok van egy hatalmas hibája, mégpedig az, hogy késő éjszakáig dolgozunk, mint a baglyok, ám ellentétben a többi átlagos emberrel mi korán kelünk és hozzuk a 200% - os teljesítményt. Mindez szép és jó, ám épp eme nagy hibám miatt én már kora reggel ott ülök a laptopom előtt és teszem, amit tennem kell. Most épp Kimberly kérése szerint Minea Weiss pénzügyeit követem nyomon, mellette lehallgatom a hívásait puszta hobbiból, kis extra a száraz számok mellé. Ahogy a monitoromon a legfrissebb pénzügyi tranzakciókat elemezgettem egyszer csak észrevettem, hogy a térfigyelő kameráim egyik képernyőjén valami szokatlan jelenség mutatkozik. Érdeklődve fordultam a kis ablakocska felé, ami a következő látványt tárta a szemem elé: Maya Sandoval a besurranó tolvajok gyöngye épp az egyik magas falamon mászik befelé a birtokra, majd egy közeli fa ágára ugrik, arról pedig le a fűbe. Szép, onnan még sosem próbálkozott. Kíváncsivá tett mi lehet a következő lépése, így hát hátradőltem a székemben és figyeltem egy darabig, ám egyszer csak felülkerekedett bennem a szemetebbik énem és bizony aljas húzásra kényszerített. Ahogy Maya közeledett a ház felé átvágva a kerten, egyszer csak beindítottam a locsolófejeket, amik alapos hideg zuhanyban részesítették a kisasszonyt. De fog engem ezért utálni...

Vigyorogva tértem vissza a munkámhoz, miután egy gombnyomással kinyitottam a lány előtt a bejárati ajtót, majd amikor meghallottam a lépteit a hátam mögül a monitort figyelve megköszörültem a torkom.
- Jó reggelt Maya kedves, három percet késtél. - ezzel megfordultam.
- Nézzenek oda, csurom vizes vagy, esik odakint?

- Szöszi, Szöszi, Szöszi. Nem ígérhetem meg neked, hogy ezt nem teszem meg még egyszer, hiszen amíg ki nem vered abból az okos kis buksidból, ezt az egész betörősdit kénytelen leszek téged újra és újra móresre tanítani. - tártam szét a karjaimat mintha csak azt mondanám neki: Te akartad. Mert hát lényegében erről is van szó. Azzal, hogy újra meg újra kísérletet tesz arra, hogy kijátssza a biztonsági rendszeremet egyfelől edzésben tartja az éberségemet, ami soha egyetlen pillanatra sem lankad, másfelől pedig nagyon is szórakoztat, ráadásul a saját fejére vonja mindezzel a büntetést, elvégre mint azt tudjuk mindig mindennek megvannak a maga következményei. Esetünkben épp egy kellemes kis hideg zuhany. Nem tudom mikor fog ráunni a próbálkozásra és kezd el végre felnőtt emberként viselkedni, ám addig is én benne vagyok a játékban, szívesen elmúlatom vele az időt a homokozóban... Két ovis, szép kilátások.
- Na tessék, most aztán rendesen lebuktam. - sóhajtottam színpadiasan, miközben cseppet sem zavartattam magam, hátradőltem a fotelemben és alaposan szemügyre vettem őt tetőtől talpig, egyes helyeken természetesen, a formás domborulatainál kicsikét jobban elidőzve. Vitathatatlan tény, hogy dögös nő, ráadásul az örökös macska – egér játszmáinkkal csak még inkább magára vonzza a figyelmemet...
- Folytasd csak, mintha otthon lennél. Cseppet se zavartasd magad. - legszívesebben sem törölközőt sem pedig köntöst nem adnék neki, mivel mégiscsak férfi vagyok, egész nap el tudnám így nézegetni, de mivel szörnyen kellemetlen volna nap végén Kiminek számlakimutatások helyett arról beszámolni, hogy Mayácskának isteni mellei vannak, így ezt mégsem tartom túlzottan jó ötletnek.
- Kár a látványért... - keltem fel majd néhány pillanatra eltűntem, hogy aztán egy törölközőt és egy fehér inget adjak a kezébe.
- Csak, hogy ne mond azt, hogy szexuális zaklatásoknak vagy kitéve a munkahelyeden... - ezzel vissza is ültem a székembe, tekintetemet pedig ismét a monitor felé fordítottam.

Maya és én egészen biztosan remek esettanulmányként szolgálnánk nem egy, de több pszichológus növendéknek is, akik aztán több száz oldalas beszámolókat írnának egy - egy velünk eltöltött napról, arról milyen beszélgetések zajlanak le közöttünk, milyen a testbeszédünk, a hangulat amikor egy légtérben vagyunk, a ki nem mondott, de szemmel látható gondolatainkról, stb., S hogy mi az ijesztő bennünk kettőnkben? Az, hogy bár más – más világban élünk, mások a szokásaink, a tapasztalataink, ennek ellenére mégis borzasztóan hasonlítunk egymásra, rengeteg a közös vonás, afféle két kakas egy szemétdombon effektus, amiből később vagy hatalmas szerelem vagy egy szörnyű gyilkosság bontakozik majd ki. Őszintén szólva már pusztán a saját magam jól felfogott érdekeit nézve, azt, hogy nem szívesen kockáztatnám az egészségemet inkább az elsőre voksolnék, habár Maya mellett ki tudja, lehet egy kapcsolat is maga lenne a kész életveszély. Talán egyszer megtudom, talán soha, addig azonban maradnak a kétértelmű megjegyzések, a kihívó pillantások, a szexuális megnyilvánulások és a kukkolás. Ez sem rossz, sőt, kimondottan szórakoztató.

- Számítok rá Mayácska, épp ezért nem fog sosem összejönni. - persze, hiszen mivel állandó készültségben vagyok, így nem tudna meglepetést okozni, maximum, ha kiütne valami altatóval és utána sétálna át a kamerák között. De ő nem tenne ilyet, hisz akkor sérülne a büszkesége, azt pedig nem vállalja be. Fontosabb az neki annál, mint, hogy ilyen aljas módszerekhez folyamodjon.
- Hiányzott a társaságod szívem egyetlen királynője ez a nagy helyzet, ezért kérettelek ide hajnalok hajnalán, elvégre mi lenne velem nélküled, anélkül, hogy a formás kis fenekedet az én íróasztalomon nyugtatgatod minden áldott nap és az ihatatlan kávéddal próbálsz meg átküldeni a másvilágra? - továbbra sem pillantottam fel a képernyőből, helyette folyamatosan parancskódokat gépeltem be, mégis tökéletesen tudtam figyelni mindenre.
- A kávézóasztalon találsz egy nagy halom aktát... őszintén szólva nem rajongok a papírmunkáért ugyanis szörnyen lassú, kőkorszaki dolognak tartom, de ez most mellékes. A feladat, hogy átnézd őket és jelentsd nekem, ha olyan személyre, személyekre bukkansz, aki vagy akik különösen kihúzta, kihúzták a gyufát Minea Weissnél vagy Kimberly Davisnél és jelenleg szabad lábon tartózkodik, tartózkodnak. Világos? - ezzel felkeltem a helyemről és kimentem a konyhába, hogy iható kávét főzzek magamnak.

Mialatt kint bíbelődtem az otthoni készülék csörögni kezdett, ám én ezt nem hallottam meg, a rögzítő pedig nem sokkal később be is kapcsolt.
"Üdvözlöm Mr. Hanning, Richard Attkins vagyok, Maya Sandoval nevelőtisztje. Megkaptam a minap az értékelését Ms. Sandovalról és csak egyeztetni kívántam önnel a benne foglaltakat. Ön azt írta, hogy Ms. Sandoval mióta magánál dolgozik szorgalmas, megbízható, pontos munkaerő, akinek szép fokozatosan sikerül visszailleszkednie a társadalomba, tanult az elkövetett bűneiből és a börtönbüntetésből. Azt is kiemelte, hogy ön szerint nem szükséges meghosszabbítani a próbaidejét, a nevelőtiszti felügyeletét. Pontos voltam, megerősíti az elhangzottakat? Hívjon fel a kapitányságon az 555 – 06 – 32 – es számon, este 10 – ig bent vagyok. Köszönöm előre is. "

A kávéfőző mellett ácsorogva a gondolataim messze szárnyaltak a múlt sötét egén egészen néhány évvel ezelőttig, mikor a barátságom olyan szorossá vált Kimberlyvel, hogy mostanra már nem is kell megszólalnunk, egyszerűen csak értjük a másikat, tudjuk mire gondol, mit akar tenni vagy mondani. Ehhez sajnos az is kellett, hogy Kim bátyja, az akkori legjobb barátom meghaljon, mégis, bár tragikus körülmények hoztak össze minket, mára azt mondom, nem tudom elképzelni másképp az életemet. Hihetetlen tudom, de egy magamfajtának nagyon kevés őszinte, mély kapcsolata alakul ki a többi emberrel, hiszen a legtöbb vagy retteg tőle, vagy épp puncsol, általa akar előnyösebb pozícióba kerülni, felkapaszkodni egyből a ranglétra tetejére, ezért is becsülöm meg magam körül azt a keveset, akikre mégis számíthatok. Kimberly, Dominic és Maya, ők hárman. S, hogy Mayát miért sorolom bele ebbe a kicsi, ám számomra annál fontosabb csoportba? Egyszerű a válasz. Maya őszintén rühelli a pofámat. Ő az a fajta lány, aki nem játssza meg magát, nem hazudik a szemembe, vagy mondja egyszerűen amit hallani akarok, nyíltan vállalja, hogy egy pöcsnek tart, hogy szíve szerint megölne, ha nem kerülne még nagyobb szarba emiatt, és csak azért jön el minden nap, mert sakkban tartom. Kegyetlenül őszinte, de őszinte, ezt pedig nagyra becsülöm benne. Talán ez az egyik oka annak, hogy akarata és gyakran tudtán kívül is, de igyekszem segíteni neki. Ez a munka is ilyen. Ő büntetésnek tekint az egészre, úgy érzi zsarolom, holott minden nap érte küldöm az autómat, busás fizetést kap, tisztességes munkát végez – többnyire – és még a zsaruk sem zavarják, mert azt gondolják jó útra tért. Nem értem őt, de igazából nem is kell, idővel vagy megszokja vagy elengedem, nem áll szándékomban kínozni.

A gondolataimból egyszer csak a kávéfőző sípolása rázott fel, így gyorsan töltöttem magamnak egy bögrébe, majd visszatértem az íróasztalomhoz és a laptopomhoz. Azaz csak tértem volna, mivel amint beléptem a szobába Mayácska egyből felpattant, közölte, hogy üzenetem jött, majd számon kért arról, miért mondtam Attkinsnek olyanokat, amilyeneket.
- Pillanat! - odaléptem a rögzítőhöz és lejátszottam az üzenetet, csak, hogy tisztában legyek azzal, mit is kérnek rajtam számon. Mikor a szalag véget ért leültem az asztalomhoz és újra gépelni kezdtem.
- Ez hülye, hogy érthette félre ennyire a szavaimat? Én azt mondtam neki, hogy egy ön és közveszélyes nőcske vagy, akit nem volna szabad szabad lábra helyezni, hanem napi 24 órában őrizetben tartani, szemmel, egy pillanatra sem pislogva. Azt is mondtam, hogy megkeseríted az életemet és könyörögtem, hogy vigyen el innen. Amint lesz egy kis időm majd reklamálok, köszönöm, hogy szóltál. - mindezt természetesen halál komoly fejjel előadva. Miért kéne neki elmondanom az igazságot? Számít az bármit is?

Ezt egyszerűen nem hiszem el, komolyan mondom ez a nő fog engem a sírba tenni a viselkedésével, a hirtelenségével. Mégis, hogy jön ahhoz, hogy csak úgy összecsukja a gépem, hátráltassa a munkám a kis szeszélyei miatt? Hogy jön ahhoz, hogy számon kérjen egyetlen üzenet miatt, amit még csak hallania sem kellett volna? Jogtalannak érzem az egész hozzáállását, főleg mivel csak segíteni akartam rajta, bármilyen hihetetlen is. Nem vezéreltek önös érdekek mikor hazudtam a nevelőtisztjének, nem is nevezném igazi hazugságnak, inkább a reményeim lefestésének,  mert én hiszek abban, hogy egy nap Maya jó útra tér majd. Csak erre akartam biztosítani neki egy esélyt, mert az mindenkinek jár, még neki is. Erre tessék, a torkomnak ugrik és vallat. Hát ezt érdemlem? Miért nem képes egyszerűen csak továbblépni, mintha mi sem történt volna? Miért nem hagyja, hogy ezt az egészet magyarázat nélkül hagyjam? Pedig úgy mindkettőnknek könnyebb volna. Ő útálhatna tovább, én meg játsszhatnám tovább a pöcsöt, aki sakkban tartja a régi bűneivel, zsarolja, mert módjában áll megtenni. Hát nem sokkal jobb lenne így, mint megtudni, hogy csak segíteni akartam, isten tudja miért? Tudom, hogy neki is jobb volna úgy, akkor miért lőjem le most mégis a poént?

- Nem akarok most erről beszélgetni veled Mayácska, sőt máskor sem. Tudtommal nem tartozom neked semmiféle elszámolással. Kaptál feladatot, azt csináld, én pedig csinálom a magamét. Oké? Végeztünk? Pompás, most pedig kérem a gépem.

- Köszönöm. - csak ennyit mondtam miután a lány leszállt az asztalomról és visszatolta elém a gépet, amit aztán ismét felnyitottam, a tekintetemet pedig gyorsan végigfuttattam az adatokon, nem e történt e időközben valamiféle változás. Nem szóltam semmit a puffogására, sem arra, ahogy látványosan szenvedő fejjel visszaült a kanapéra az akták mellé, ám, hogy őszinte legyek borzasztó nehéz volt megállnom, hogy magamban tartsam a gondolataimat. Ha nem tudnám, hogy csak bonyolítanám vele az életemet már réges - rég a fejére olvastam volna mindet, azt, hogy miért tettem amit tettem, de nem hiányzik, hogy később emiatt még én kerüljek kellemetlen helyzetbe. Maya most épp utál, nekem pedig ez a szerep tökéletesen megfelel, így legalább jön, teszi amit mondok, addig sem tesz semmiféle ostobaságot maximum az én véremet szívja amiből még van elég és legalább egyedül sem vagyok addig. Mindenki azt gondolja, hogy a kockáknak nincs szükségük senkire se, mert ott van nekik a kibertér, a hackerkedés, amiben folyton versengenek egymással, a kódolás, adatszerzés, stb., és ez elég ahhoz, hogy boldogok legyenek. Jó darabig próbáltam megfelelni ennek a sztereotípiának és eszerint élni, de rá kellett jöjjek arra, hogy bizony olykor én magam is piszok magányos vagyok, ha pedig nem lenne Kim, Nick és igen, Mayácska előbb vagy utóbb megőrülnék. Már pedig egy ilyen isten áldotta géniuszért, mint amilyen én vagyok bizony hatalmas kár lenne.

Egy darabig csak tűrtem és tűrtem, ahogy Maya szinte majd felnyársal a tekintetével, próbáltam tudomást sem venni a gyilkos pillantásairól, arról, ahogy szinte szétfeszíti az irántam érzett düh, ám egy idő után egyre nehezebben ment a dolog. S, hogy miért? Mert igazságtalan velem szemben, nem ártottam neki, mégis úgy tesz, mintha valami halálos vétket követtem volna el ellene. Nincs annál rosszabb, mint mikor ártatlanul vádolják meg az embert, ráadásul még csak nem is védekezhet, mert azzal csak még jobban árt magának. Frusztrált lettem ennek pedig egyik ékes bizonyítékaként az szolgált, hogy erősebben ütöttem le minden egyes billentyűt, egyszer pedig, ami abszolút nem jellemző rám... hibáztam.
~ Hibás parancskód ~ hangzott a gépi hang, mire egyszer csak elszakadt bennem valami, felpattantam a géptől, amit hatalmas erővel csuktam le ismét, majd a fotel háttámlájának támaszkodva lehajtottam a fejem és a padlót kezdtem bámulni. Megőrjít ez a nő!

- Az agyamra mész ezzel a bámulással, nem fejeznéd be végre? Persze, ne is mond, eszed ágában sincs. Megmondtad, hogy addig nem nyugszol, míg én magam el nem küldelek és fel nem szabadulsz. De tudod mit? Most megteszem. El vagy bocsájtva, elmehetsz, csinálj amit akarsz, nem megyek a zsarukhoz, nem nyúlok az aktádba, szarok már az egészre. - csaptam bele egyet a székbe.
- Tudni akartad miért hazudtam Attkinsnek? Hát nesze, ne mond, hogy adósod maradtam mielőtt távoznál. - sóhajtottam.
- Néhány hete kaptam tőle egy e – mailt, amiben mint munkáltatódat keresett fel és egy jellemzést kért tőlem rólad, arról, hogy milyen munkát végzel, milyen a magatartásod, változtál e a börtönhöz képest, mit tudom én. Őszintén szólva ügyet sem vetettem az egészre, töröltem a levelet és el is felejtettem, míg nem pár napra rá felhívott jóhiszeműen, gondolván, hogy mégsem kaptam meg az üzenetét és újra megkért, hogy írjak rólad. Elmondta, hogy a próbaidőd lassan lejár, de az eddigi visszhangok alapján arra hajlik, hogy meghosszabbítsa még három évre, mivel köztudomású rólad, hogy visszaeső vagy, akit nem lehet szem elől téveszteni. Gyakorlatilag sarokba szorított, mert burkoltan, de a tudomásomra hozta, hogy tőlem függ mi lesz veled. Vicces egy hívás volt, főleg a vége, mert miközben te épp betörősdit játszottál és kiszúrtalak a biztonsági kamerán, mondtam azt a fickónak, hogy semmi baj veled, hogy sokat fejlődtél, változtál és megígértem, hogy ezt írásba is adom. - halvány mosoly suhant át az arcomon, épp csak néhány pillanatra.
- Aztán megírtam neki azt a jellemzést annak reményében, hogy leszállnak rólad, te pedig végre felnősz, tanulsz a hibáidból és kezdesz magaddal valamit. Annál többet, hogy munkát adtam és hazudtam Attkinsnek nem tehetek, de neked ez sem jó. Csak lázadozol, hajtogatod a magad igazát, nem jó a nyugalom, hát akkor tégy amit akarsz, nem állok az utadba. - ezzel hátat fordítottam neki és elindultam kifelé az udvarra.
- Csak tartsd titokba amiket itt láttál és hallottál, az ajtót meg csapd be magad után és isten veled. - kiléptem az ajtón és behúztam magam után, majd a medencéhez sétáltam.

Mindenki azt hiszi, hogy a medence csak amolyan dekor kellék a házamhoz, nem használom semmire max, ha partit adok, ám ebben hatalmasat tévednek. Olyan esetekben mikor feszült vagyok tökéletes ennek levezetésére, épp, mint most. Ahogy odaértem azonnal kibújtam a pólómból és a nadrágomból, amiket aztán a közeli nyugágyra dobtam egy hanyag mozdulattal, majd egy szál alsóban csobbantam a vízben. Néhány hossz és máris lenyugszom, onnantól pedig folytathatom a munkámat, egyedül.

Zene: Mumford and Sons - Dust Bowl Dance

Ahogy bőröm találkozott a jeges cseppekkel hirtelen egyfajta megkönnyebbülés járta át az egész lelkem, mintha csak izzó lángok közül kerültem volna a kellemes hűvösbe, ám a fájdalom, a szomorúság érzete, a hiányé pillanatokkal később visszalopakodott a szívembe. Tudtam, hogy azzal, hogy elküldöm Mayát olyan dolgot veszek el magamtól, ami hosszú ideje az egyik legjobb volt az életemben, olyat, amitől nap mint nap felvidultam, jól éreztem magam és ami miatt még rosszalkodni is különösképpen jól esett. Maya személyében élet költözött a házamba még, ha csak napi néhány órában is míg itt töltötte az időt, borsot tört az orrom alá vagy épp azon volt, hogy kiborítson, ez pedig nagyon is fog hiányozni, mégsem tartóztattam tovább. Ha valakinek ennyire nagy vágya a szabadság, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kíván minden áldott nap, csak mert nálam kell töltenie az idejét az előbb - utóbb így is, úgy is eltűnik, könnyebb hát, ha magam küldöm el, nem láncolom olyanhoz, akit még csak látni sem bír. Vacak dolog ez a kötődés, nem véletlenül mondtam Kimberlynek, hogy tartsa távol magát a bájgúnártól. Épp csak azzal nem számoltam, hogy a két lábon járó kis természeti csapás ennyire belopja magát majd az én szívembe és később én járok pórul. Azt hittem Kim a naiv, a könnyelmű és láss csodát végül mégis csak én hibáztam. Dylan Hanning bakot lőtt.

Először azt gondoltam, hogy csak képzelődöm mikor Maya hangja ismét megütötte a füleimet, ám amikor megálltam és felpillantottam csakugyan ott állt a medence szélénél azzal a tipikusan Mayás nézésével, dacosan mégis egy olyan információval, ami nem csak döbbenetet, ám néhány pillanatnyi mosolyt is kicsalt belőlem. Kimásztam a medencéből és megtörölköztem az egyik nyugágyon heverő törölközőben, ám a tekintetemet még csak egy pillanatra sem szakítottam el róla. Érdekelt, furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mégis miért akar maradni, mi vette rá arra, hogy a szabadság helyett továbbra is a kalicka vendégszeretetét élvezze önként és dalolva, ám ezúttal mégsem szegeztem neki a kérdéseimet.
- Üdv a csapatban ismét. - léptem hozzá közelebb, továbbra is fenntartva kettőnk közt a szemkontaktust majd az egyik kezemet finoman a vállára helyeztem és szép lassan közelebb hajoltam hozzá.
- Tudom, hogy továbbra is utálni fogsz. - vártam néhány másodpercet, majd hirtelen belelöktem a medencébe úgy ahogy van, az én ingemben. Ezzel még tartoztam neki. Egy darabig figyeltem jót derülve a látványon, majd egy pofátlan vigyorral a képemen szólaltam meg ismét.
- Úszkálunk munkaidőben? Vigyázz, feldoblak a főnöködnél. - ezzel besétáltam a házba, egyenesen a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak

Zene: Mumford and Sons - Dust Bowl Dance

Nagyon kellett tartanom magam nehogy hangosan felnevessek mikor Mayácska máma másodszorra adta elő az ázott verebet, ezért inkább villámgyorsan eltűntem a házban, azon belül is a fürdőszobában, mivel úgy gondoltam, hogy, ha van a házban olyan hely, ahová a drágaság egészen biztosan nem követne, hogy laposra taposson, hát az a zuhanyfülke. De úgy látszik tévedtem. Már épp azon voltam, hogy megváljak az alsónadrágomtól és beálljak a tus alá, mikor az ajtó egyszer csak kivágódott, Maya pedig szépen belejtett rajta és folytatta ott az ordibálást, ahol odakint abbahagyta. Pontosabban ahol odakint faképnél hagytam és így benne rekedt a szó. Csak álltam és hallgattam őt, közben a tekintetem egy kissé elkalandozott a lány testén, hiszen ahogyan az ingem hozzátapadt és kiemelte azokat a gömbölyű melleket... Most komolyan, csak akkor nem kezdtem volna el bámulni, ha cső buzi vagyok, de mivel ez így ebben a formában nem igaz, maradjunk inkább abban, hogy nyitott vagyok mindenre, így Maya idomai sem hagytak hidegen. Épp ellenkezőleg.

- Most már válaszolhatok? - érdeklődtem vigyorogva, biztos, ami biztos, mielőtt még újabb kérdéseket szegezne nekem, vagy esetleg eszébe jutna néhány dolog, amit nagyon szeretne a fejemhez vágni.
- Igen? Szuper. Nos akkor válaszolva a kérdéseidre. Igen, igen és igen. - most mit hazudjak, tényleg eszméletlenül jót szórakozom rajta, mert amikor átcsap igazi kis fúriába, ordít, már majdnem sikítozik igazán aranyos jelenség. Vagy ezt csak én látom így?
- Mond csak végig bent szeretnél lenni vagy ez volt minden és megvársz kint? - időközben cseppet sem zavartattam magam, helyette levettem az alsómat is és beálltam a zuhanyfülkébe.
- Jé, ez két személyes. - eresztettem meg közben a vizet. - Nincs kedved csatlakozni? Már persze szigorúan főnök – beosztott viszonyban, kizárólag azért, hogy lemosd magadról a klóros vizet... - adtam elő a kérdést teljesen ártatlan arckifejezéssel, ám legbelül inkább égtem a kíváncsiságtól, hogy vajon mi lesz a reakciója. Vajon elküld a francba, vagy meglep és csakugyan bejön mellém?

Zene: Mumford and Sons - Dust Bowl Dance

Mikor már azt hinném, hogy Maya képtelen számomra több meglepetést okozni, újra és újra bebizonyítja nekem mégis mekkorát tévedtem, épp, ahogy most is. Bár tény, hogy benne volt a pakliban, már csak dacból is csatlakozik hozzám a zuhany alatt, mégis, előbb tettem volna úgy másfél - két millát arra, hogy valami elmés beszólás kíséretében kiviharzik a fürdőszobából, majd legközelebb már újra csak akkor látom, mikor az asztalomon ücsörögve megjegyzést tesz arról, hogy mennyire vézna vagyok, esetleg egy - két fricskát egyéb méreteimről. Szerencse, hogy ezúttal nem fogadtam, szépen elvesztettem volna. Persze nem mintha hiányozna, egyszerűen csak nem szeretek veszíteni. Képtelen voltam levenni róla a szemeimet, ahogy elkezdte kigombolni a rátapadt ingemet, majd attól megválva pillanatok alatt lekerült róla a bugyi is, ő pedig egyszeriben csak mellettem termett, veszélyesen közel. Önkéntelenül nyeltem egy nagyot, hiszen a látvány elképesztő. Eddig is tudtam, hogy Mayácska nagyon szexi, azok a holmik amikben nap mint nap megjelenik nálam sok teret nem hagynak a képzeletnek, ám, ahogy most látom, teljesen meztelenül... Észveszejtő. Nem volt jó döntés részemről, hogy beinvitáltam, mivel fizikai jelei is kezdenek megmutatkozni annak, mennyire nem hagy hidegen a látvány. Tekintetemet ezért gyorsan a plafon felé fordítottam.

- Khm... ha végeztünk akkor szeretném, ha befejeznéd az akták elemezgetését, elég sürgős lenne az eredmény, utána pedig ki kellene ruccannunk egy kicsit a bevásárló negyedbe valami tisztességes estélyit nézni neked. - közöltem vele ezeket halál nyugodtan, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- És, ha lehet holnap estére ne csinálj magadnak programot, te leszel ugyanis a plusz egy főm azon a jótékonysági banzájon, amin kénytelen vagyok megjelenni. - látszik az arcomon mennyire nem sok kedvem van az egészhez, de, hát ez az átka annak, ha az ember bőre alatt is pénz van, mindig elrángatják valahová, hogy osztogasson belőle ennek - annak. Eredetileg Kimet hívtam volna, ám mint megtudtam őt magát is meghívták, ahogy bájguncit is, így ziher meg egy, hogy ezek egy párként érkeznek majd, én pedig bámulhatom, ahogy Mr. Colgate reklámarc egész este vigyorog és le sem pattan róla. Ch, nem is értem Kimnek mi tetszik rajta, hacsak nem az, hogy azzal a bárgyú fejével bármikor képes megnevettetni az embert.
- Megfelel, ha 8 – ra érted megyek? - vicces úgy beszélgetni ilyesmiről, hogy ténynek veszem, hogy velem jön, ráadásul végig a plafont vizslatom, nehogy még a végén olyasmit csináljak, amit később mindketten megbánnánk.
- Vagy legyen inkább fél 9 és késsünk stílusosan?  

Zene: Mumford and Sons - Dust Bowl Dance

- Először is, de, megfordult a fejemben, hogy egészen egyszerűen közlöd majd velem, hogy esélytelen, próbálkozzak akárhogyan is, te semmi pénzért sem vállalod, hogy velem gyere, épp ezért hidd el, erre meg is van a magam válasza, ami a következő. - köszörültem meg a torkom.
- Főnöki utasítás, hogy velem gyere, mint az asszisztensem. - jobb hirtelen nem jutott eszembe. Bennem volt, hogy egészen máshogy tálalom majd neki ezt az egészet, szépen megkérem, hogy tartson velem, hogy legalább egyetlen személy legyen a közelemben, akiről tudom, hogy őszintén utálja a pofámat, és meg is mondja, nem pedig a képembe vigyorog támogatást remélve és csak a hátam mögött átkoz, amikor a csekk már a kezében van, de aztán letettem róla, úgyis csak nevetett volna. Furcsa nem igaz? Az ember általában olyanokkal szereti magát körülvenni, akik szeretik, ajnározzák, lendítenek az önbizalmán, tudom is én, erre én épp annak a nőnek a társaságára vágyom leginkább, aki nem által újra meg újra felvilágosítani arról, mennyire rühell. Ha megvizsgálna egy dilidoki egészen biztosan azt mondaná, hogy túlteng bennem a mazochista hajlam, holott egyszerűen csak értékelem, ha valaki felvállalja önmagát, a véleményét, ügyet nem vetve az esetleges következményekre, Maya pedig épp ilyen.

- Másodszor... nem volt ilyesmi jellegű perverz álmom rólad, másmilyen már igen, de ilyen még nem... - ezt nem bírtam kihagyni - de a helyzet az, hogy egy ilyen eseményen a nőknek estélyi ruhában kell megjelennie, így, ha te leszel a kísérőm, neked is abban kell majd jönnöd, hiába vagy nagyon csinos a hátköznapi ruháidban... khm... vagy épp azok nélkül is. - őszinteség Dylan a neved.
- Az ember azt gondolná, hogy kapva kapsz majd a lehetőségen és valami méregdrága ruhát nézel majd ki magadnak, hozzá illő cipővel, ékszerrel, fene tudja még mivel, aztán már persze hozzá csapod a fodrászt, a manikűröst és egyéb igényeidet is, ha már egyszer én állok mindent, erre te húzódozol az egésztől. - felnevettem.
- Te tényleg mindig képes vagy meglepetéseket okozni Mayácska.

Az utolsó néhány kérdésén, gondolatán néhány röpke pillanatot gondolkodnom kellett, ám ezúttal sem sikerült belém fojtania a szót, még azzal sem, hogy ingerelni kezdett és közelebb jött hozzám.
- Azért nem viszek magammal valaki mást, mert nem akarok, ilyen egyszerű. Ha megkérdezik honnan ismerjük egymást, majd annyit mondasz szépen, hogy nekem dolgozol, mint az asszisztensem, ezzel pedig az ügy le is van tudva. Nem kell emlegetni az ügyetlen autólopási kísérletedet és a többi dolgot, ami csak ránk tartozik. - fordultam felé, majd hirtelen, egyik pillanatról a másikra megragadtam és a falhoz szorítottam, egész testemmel hozzásimulva, miközben a homlokomat az övének döntöttem.
- Ne provokálj Mayácska, mert a végén még megbánod a dolgot... - suttogtam egészen közel a lány ajkaihoz. Olyan nehéz volt visszafognom magam már eddig is, de így, hogy ennyire közel vagyok hozzá...  

- Maya drága, a cél természetesen nem csak az, hogy a te elbűvölő szépségeddel villoghassak a fogadáson, bár tény, ez is benne van a pakliban, hagy pukkadjon meg az a sok önelégült balfasz, aki a plázacica barátnőjével érkezik majd, a sok sznob tyúkkal, akik csak vihogni tudnak és pénzt költeni, de gondolkozni nem, hogy az én partnerem nem csak, hogy gyönyörű, de még intelligens is, hanem, hogy... - és itt kicsit lejjebb halkultam, mintha csak szégyellném, amit most készülök mondani és ami talán egy egészen parányit így is van - ne legyek olyan magányos. - na tessék, kimondtam, Mayácska nélkül egészen biztosan nyomorultul érezném magam a sok haszonleső között.
- Még így is, hogy tudom, megvetsz minden egyes kis porcikáddal, hogy legszívesebben már rég áthajtottál volna rajtam a tulajdon autómmal, még így is azt mondom, hogy veled érezném a lehető legjobban magam, mert te legalább őszinte vagy hozzám, és nem hízelegsz a csekkfüzetemnek. - fájdalmas kimondani, de ez a helyzet. Mint már említettem Kimen és Dominicon kívül Maya az egyetlen olyan ember, akiről tudom, hogy mindig őszinte és akiben megbízom. Ha másért nem, hát azért, mert tudom, hogy az utálata nem fog változni, nem érhet már meglepetés.
- De ha nem, hát nem, aljas lenne, ha tényleg visszaélnék a helyzettel és kényszerítenélek, hogy tarts velem, így nem is teszem. Legfeljebb hamar érkezem majd és gyorsan távozom, épp csak a kötelező Dylan Hanning - féle pofavizitet tartom majd meg, hogy meglegyen a látszat. - vontam meg a vállam, mert valahol mélyen azt éreztem, hogy azért tiltakozik ennyire, mert neki volna kényelmetlen, annyira nem az ő világa, a többi pedig csak kifogás. Mese habbal, ha úgy tetszik, azt pedig nem akarom, hogy miattam feszengjen.

- Persze... tudom én. - hagytam rá a kocsilopásos dolgot, egyszerűen nincs szívem elkeseríteni őt, hogy bizony, ha fejre állna az én autómat akkor sem lenne képes elkötni, nem a paranoiám, sokkal inkább amiatt, hogy vigyázok rá. Ennyi az egész, az ugyanis tényleg az én kis szemem fénye.
Meglepő dologra szántam végül el magam, mikor Mayát a falnak szorítottam, testemmel pedig az övéhez simultam, amit láttam is a lányon, hogy őt is váratlanul érte, ám ami utána kövezett számomra volt csak igazán meglepő. Ahelyett ugyanis, hogy Maya ellökött vagy pofán vágott volna, végig karmolta a hátamat, az incselkedésével pedig abszolút nem adta jelét annak, hogy zavarná amit teszek, épp ellenkezőleg. Egyfelől tetszett a kis játékunk, élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá, és igen, baromira felizgatott, másfelől azonban kétségek öntöttek el, és valami egészen különös érzés a szívem mélyén, amit nem tudok hová tenni.

Néhány percig csak fürkésztem a lány arcát, próbáltam helyre tenni magamban a dolgokat, kitalálni mi is volna számunkra a legjobb ebben az esetben és nem csak arra gondolni mennyire feszít már egyes testrészem odalent, majd határozott lépésre szántam el magam. Egyik kezemmel kitapogattam a zuhany gombját és elzártam a vizet, majd finoman megfogtam a kezét és kivezettem a fülkéből egyenesen az ajtóig hátrálva vele. Ott megálltam egyetlen pillanatra sem szakítva meg kettőnk között a szemkontaktust, majd, mikor már a lehető legkevésbé sem számított volna rá óvatosan bebugyoláltam egy puha fehér törölközőbe és úgy húztam újra közel magamhoz.
- Életem talán egyik legcsodálatosabb élménye volna Maya... de te ennél többet érdemelsz. - suttogtam a lány ajkaihoz közel, majd egy apró puszit adtam a homlokára s mielőtt még észbe kaphatott volna ajtón kívülre terelgettem és becsuktam mögötte, ráfordítva a zárat, hogy magamra maradhassak és némi hideg zuhany alatt lecsillapodhassak. Bármennyire is csábító volt nem tehettem meg, hogy messzebb menjek épp azért, mert törődöm vele és nem tárgyként tekintek rá, amit olykor használok, ha a kedvem épp úgy tartja.  

Nem mondom szépen sikerült Mayácskának meglepnie azzal, hogy végül stílust váltott és elkezdte sorolni az igényeit a ruhával kapcsolatban, amiket nem is kellett sietve papírra vetnem, ugyanis remek memóriával rendelkezem, a képzeletemben pedig azon nyomban „testet is öltött” a ruha, amire a lány oly nagyon vágyik. Tény ami tény, nem éppen hétköznapi darab, sőt, kifejezetten olyan, amitől az a sok begyöpösödött, randa, középkorú hárpia ott kapna epeömlést, ha meglátnák benne, kanos férjeik pedig szívinfarktust, ahogy rajta legeltetnék a szemüket. Nem kifejezetten jótékonysági eseményre illő öltözék, elvonná ugyanis a figyelmet a kitűzött célról, ám, ha valóban azt akarom, hogy Maya velem tartson és jól is érezze magát a bőrében engednem kell a követeléseinek és beszereznem egy ilyet még holnap este előtt. Érdekes lesz az már egyszer biztos, Kimberly pedig egészen biztosan tesz majd utána néhány vicces megjegyzést rólam, a pártfogoltamról és az elfogultságról, amivel ezelőtt még én cseszegettem őt. Onnantól bizony egy szavam sem lehet majd bájgunci miatt...
- Legyen. - csak ennyi volt a válaszom, éppen elég ahhoz, hogy biztos legyen abban, hogy meg is kapja majd, amit akar, mert a szavamat mindig állom, minden helyzetben. Kivéve, mikor nem, de az más tészta, akkor a nemesebb célokért cserébe kényszerülök hazudni. Ilyen például Ethan ügye is...

Borzasztó nehezemre esett kitessékelni Mayát a fürdőszobámból, hagyni, hogy távolabb és távolabb kerüljön tőlem, ahelyett, hogy a zuhany alatt egymásnak estünk volna, teret engedve a vágyainknak, ám végül mégis meg kellett hoznom ezt a döntést, pontosan Miatta, hisz ennél sokkal - sokkal többet érdemel. Ő nem az a fajta lány, akit egyszer gerincre vágnék, majd hagynám, hogy kisétáljon az életemből, ennél jóval többet jelent számomra, még, ha olyan nehezemre is esik ezt beismerni, különösen önmagamnak. Sosem voltam jó az érzelmek kimutatásában, abban, hogy éreztessem a számomra fontos személyekkel milyen szerepet is töltenek be az életemben, talán ezért is tűnhettem most olyan bénának, ahogy szinte kidobtam őt a fürdőből. Talán azt hiszi, hogy ezzel elutasítottam őt, hogy nem vágyom rá, hogy nem akarok vele lenni, pedig ez egyáltalán nem igaz. Épp ellenkezőleg, de nem így. Azért tartom távol, mert kedvelem, és nem akarom csak úgy kihasználni. Ő is emberi lény, érzésekkel, vágyakkal, reményekkel, én pedig ezt látom benne és nem a formás testet, amire minden férfi gondolkodás nélkül vetné magát. Biztosan megvet most, haragszik rám, de inkább ezért, mint, hogy később azért, mert „kihasználtam”, ő pedig megbánta.

Nem sokkal később, immáron lenyugodva, felöltözve léptem ki a fürdőszobából, a rám jellemző fehér ing, világos nadrág, kék pulóver összeállításban. Észrevettem a lányt, ahogy még mindig egy szál törölközőben, iszogatva ücsörög a kanapén, ezért inkább meg sem szólaltam, csak visszaültem a gépemhez, próbálva úgy tenni, mintha mi sem történt volna és folytattam ott a munkám, ahol nem olyan régen félbeszakadt. Ezt teszem, mert ezt kell tennem...   

Leültem, tekintetemet ismét a monitornak szegezve, ujjaimmal folyamatosan parancskódokat gépelve, tranzakciókat követve nyomon, szoftvereket frissítve, miközben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy kitöröljem az emlékezetemből mindazt, ami néhány perccel korábban odabent történt a fürdőszobában, ám Mayácska újfent úgy döntött, hogy nem könnyíti meg a dolgom, nem hagyja, hogy a hibám a feledés homályába merüljön, mintha soha meg sem történt volna. Épp ellenkezőleg. Felkelt a kanapéról és az íróasztalomhoz sétált, amin aztán már jól begyakorolt módon helyet is foglalt, formás lábait keresztbe vetve egymáson, karjait megtámasztva a háta mögött, s úgy szegezte nekem a kérdést, amit reméltem elkerülhetek. Naiv voltam, hittem abban, hogy ő is azt gondolja amit én, hogy a mi amúgy is különös kapcsolatunkat kár volna még ennél is tovább bonyolítani azzal, hogy „megbeszéljük” ami bent zajlott, de ő mégsem hagyta annyiban. Sóhajtottam az ujjaim pedig megálltak a billentyűzeten, ahogy néhány pillanatig elgondolkodtam magamban a felvetésén. Vajon komolyan képesek volnánk úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Mintha nem kívántam volna meg odabent, nem az járt volna az eszemben, hogy meg akarom csókolni és teret engedve a vágyaimnak a magamévá tenni odabent a zuhany alatt? Komolyan tudnék még vele ezek után együtt dolgozni úgy, hogy már tisztában vagyok azzal mennyit jelent nekem, mégsem vagyok képes ezt kimutatni neki? Főleg úgy, hogy tudom, nagyjából egy földigiliszta szintjén vagyok a szemében...

- Nézd... előbb odabent hibát követtem el azzal, hogy provokáltalak téged, hogy beinvitáltalak magam mellé... - kezdtem bele, hisz tudom, hogy ezt a témát nem úszom meg. - De azzal nem, hogy végül nem tettem semmit és kiterelgettelek a fürdőből. Na jó, ez így nem igaz, egy részem még jó darabig a fejét veri majd a falba, hogy ezt tettem, ahelyett, hogy megcsókollak és... - túrtam idegesen a hajamba – de az az énem, aki ismer már téged valamennyire, az, akinek a vérét szívod nap mint nap és aki bírja a fejed úgy gondolja, hogy helyes döntést hozott. Mert igen, kedvellek, úgy is, hogy tudom, ez nem kölcsönös. Ezért nem éltem vissza a helyzettel, ezért nem tettem egyebet, mert nem akarlak kihasználni Maya. Téged nem. - ám mielőtt még folytathattam volna a dolgot megszólalt a mobilom, én pedig nem tehettem mást, ránéztem ki az. Kimberly...
- Ne haragudj, de ezt... ezt fel kell vennem. - ezzel le is nyomtam a zöld gombot.

- Kim? Mi újság? Történt valami? - próbáltam meg összeszedni magam, ám azután egyből meg is változott az arckifejezésem, én pedig felpattantam a székből.
- Most??? De hát... Miért épp ma? Mit akar?.... És nekik mit mondasz hová tűntünk...? Ahha.... HanCorp tárgyalás. Cseles. Rendben... fél óra és ott vagyok. - letettem a telefont, utána a lány felé fordultam.
- El kell utaznom pár napra. Még nem tudom meddig leszek távol, de neked ez úgyis jó hír, legalább nem kell korán kelned. Ha visszatértem... majd jelentkezem. - bedobáltam a laptopom és a kütyüimet a táskámba, majd visszaléptem hozzá és egy apró puszit adtam a homlokára.
- Szia Maya. - olyan nehezen hagytam ott, olyan rossz volt a kocsimmal kihajtani a reptérre, de mennem kellett, Kimnek szüksége van rám, én pedig így legalább gondolkodhatok egy kicsit tőle távol.