|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Unott fejjel hallgatom Dr. Kovacs hasonmását, ahogy újfent azt emlegeti, hogy bizony lehet, hogy inkább be kellene már feküdnöm a kórházba, hogy biztosan jó kezekben legyek, amikor majd megindul a szülés. Mert, hogy nagyon a végét járjuk már az ifjabbik Gray-jel. Persze, én erről hallani sem akarok, Colinnak pedig nem is említettem. Az kellene még, hogy ő is ezt hajtsa nekem reggeltől estig. Nem fekszek be sehova és kész. Nem akarom az utolsó napokat egy nyomorult fertőtlenítő szagú fehér szobában tölteni egy csomó idióta közt. Jó nekem otthon is, ismerős környezetben... Colinnal. Ő legalább tartja bennem még a lelket és, ha ki is akadok olykor, akkor is lenyugtat és bíztatat. Nekem pedig pont ez hiányzik most. Bár, már kicsit sem úgy állok a szülséhez, mint eddig, hiszen eléggé belém dumálta már, hogy menni fog, attól még szeretnék vele lenni, amikor az egész elkezdődik. Nem pedig rácsörögni, hogy figyu, rohanj a kórházba, mert jön a gyerek.
Dr. Kovacs hasonmás épp azt kezdi ecsetelni, hogy bizony bármikor hívhatom, ha elindul a szülés. Ne foglalkozzak vele, hogy éjszaka van vagy sem, akkor is hívjam, mert, ha már eddig ő foglalkozott a babával, szeretne a végén is ott lenni. És persze, ki ne szeretne a megszokott orvosnál szülni? Elég, ha csak ő turkál odalent, nem még vagy három másik hapsi.
Közben érzem, ahogy a telefonom rezegni kezd a táskámban, de bunkóság lenne elő kapni, mikor a doki épp beszél, úgyhogy édi mosollyal tovább hallgatom, bólogatok még egy sort, végül amint elköszönünk egymástól, elő szedem a mobilom és megnézem, miért is rezgett annyira.
Colin üzenetét olvasva elvigyorodok és azon agyalok egy sort, vajon hány pasi van még, aki kifejezetten kéri az asszonykáját, hogy menjen le hozzá, amikor Ő épp edz? Szerintem nem sok, úgyhogy élek is a lehetőséggel, így amint beverekszem magam a kocsiba, elindulok az edzőterem felé.
Elég sűrűn előfordul, hogy lemegyek vele, már csak azért is, hogy nézzem közbe. Szeretek ott lenni, amikor ő épp a zsákot püföli. Figyelni, ahogy az izmai kikészülnek és, ahogy ő is lazít egyet. Mert látszik rajta, hogy élvezi, hogy leadhatja a feszkót.
Mosolyogva lépek be az edzőterem ajtaján, majd amint megpillantom Colint, ahogy a padon ücsörög, oda sétálok hozzá és nyomok egy csókot az ajkaira.
-Hogy bírod édesem?- lesek rá mosolyogva, közben megsimítom az arcát, amitől persze csurom víz lesz a kezem. Már megint agyonhajszolja magát de, ha neki így jó.
-Mesélj. Mit szeretnél vacsira?- ülök le mellé, közben ledobom a táskám a padra és kíváncsian lesek rá.

Nothing else matters

Nem telik sok időbe, mire Abi megérkezik. Az időtávlatból talán azt lehet saccolni, hogy induláskor kapta meg, vagy valószínűleg vezethetett, és akkor leste meg. Nem tudom, de nem erre járt a közelben, mert jó tíz percbe beletelt, mire betoppant.
Ahogy megpillantom, mosoly kúszik az arcomra, és intek felé. Ahányszor csak épp nem a dolgát teszi, vagy nem babakönyvet olvasgat, mindig leugrik ide, ha csak egy tíz percre, de akad mikor végig itt van. Úgy sokkal pezsdítőbben megy a püfölgetés, ha a közelemben tudhatom. Főleg az utolsó napokra. A doki nem kertelt, mikor azt mondta, hogy ténylegesen a nap bármelyik percében számíthatunk azzal, hogy megszületik a kisfiú, és én ezt már egyre jobban várom. Mindig eljátszok a gondolattal milyen lesz, és egyre inkább tetszik. Főleg azóta, amióta pánikszerűen berohantunk a kórházba a fájások miatt. Akkor már készítettem magam lelkileg is, csak aztán elmaradt az egész.
Viszonzom Abi csókját, ahogy odajön hozzám, persze kicsit felegyenesedve hozzá, hogy ne kelljen minden áron lehajolnia ekkora pocakkal. Majd visszacsüccsenek a padra és a hasát kezdem tapogatni picit. Most így teljesen szemben van, csak akkor figyelek fel rá, mikor megsimítja az arcomat.
- Megy még, csak szünetet tartok. Gondoltam ha szeretnél csatlakozhatnál. - kacsintok rá cinkos vigyorral, aztán tovább foglalkozok a pocakkal, egészen addig, míg Abi le nem ül mellém. Újabban kezdem szokni, hogy a baba nem rúgdos olyan lelkesen. de érthető, alig van helye már. Szerintem ő akarja a legjobban, hogy kijöjjön, csak várja a megfelelő alkalmat. Csak nehogy a tárgyaláson üssön be a baj, mert akkor elég kétesélyes, hogy egyáltalán ott tudok lenni majd a szülésnél a kórházban. remélem vagy előbb, vagy utána akar jönni. Akkor már teljesen mindegy.
- Nekem mindegy, csak laktatós legyen. Az úrfi mit óhajt? - kérdezek vissza Abi kérdésére, mikor a vacsival hozakodik elő. Igazából nekem teljesen mindegy, így is úgy is jól fogok lakni.
- Mit mondott a doki? Van már valami hír? Vagy változás? - térek rá arra, amire én vagyok kíváncsi.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Édes, amikor csak tapizza a hasamat feszült figyelemmel. Ettől is, csak még inkább várom, hogy megszülessen végre az a gyerek, hiszen látszik Colinon, hogy nagyon várja. És bár egy kis félsz még mindig van bennem, azért elég jól megnyugtatott legutóbb. Tényleg így fogok az egészhez hozzáállni, hogy bizony menni fog és jó anya leszek. Persze, biztos bele kell majd jönni és egyebek, de majd legfeljebb koncentrálok. Mindenekelőtt azonban azt szeretném, ha tényleg csodás családunk lenne. Colin, én és a kisfiunk, akit már most is imádunk mind a ketten.
-Még szép, hogy csatlakozok. Ilyen felkérésre nem tudnék nemet mondani.- vigyorgok le rá, aztán míg ő tovább simogatja a hasamat, én a hajával babrálok. Próbálom mostanában még többet szeretgetni. Ha már a szokásos módon nem tudom neki kimutatni, mennyire oda vagyok érte, hát akkor most szavakkal és érintésekkel érzékeltetem. Hiszen hallottam olyasmiről is, hogy a pasik szülés környékén elhanyagolva érzik magukat, hogy az anya, csak a gyerekkel foglalkozik. Én viszont ilyesmit nem akarok, úgyhogy jó előre felkészítem Colint. Már most le szoktam vele tisztázni, hogy, ha hisztis hárpia is leszek, akit nem lehet elviselni, akkor is szeretni fogom. Aztán, majd kárpótolom mindenért, ha megjön az eszem.
-Az úrfi még nem nyilatkozott, de azt hiszem, akkor valami lasagna-féle lesz. Legalábbis ez jutott eszembe így elsőre. Aztán majd ki tudja, mi lesz még belőle.- vonok vállat mosolyogva, közben a karjába karolok és a vállára hajtom a fejem. Kicsit megtapogatom az izmait, melyek most jócskán be vannak durranva, aztán rávigyorgok.
-Remélem, akkor is le fogsz majd járni bokszolni, ha megszületett a trónörökös. Jót tesz neked. Látom rajtad.- pislogok fel rá mosolyogva, aztán nyomok a szájára még egy csókot és körbe lesek az edzőteremben. Nem sokan vannak még most lent, ugyanakkor már azt is tudom, hogy inkább olyan délután öt körül indulnak meg. Azaz nemsokára. Akkor aztán fitogtathatják egymásnak az erejüket, hiszen keményen bokszolni is szoktak itt, nem csak a zsákot püfölni, mint Colin.
-Nem mondott semmit. Azt mondta várjak türelemmel, aztán, ha érzem, hogy most jött el a pillanat, akkor csörögjünk rá. Ő szeretne ott lenni a szüléskor is és ennek mondjuk én is örülnék. Nem akarom, hogy bármilyen idegen, éppen ügyeletes tuskó legyen ott.- magyarázok szemet forgatva, persze eszembe se jut azt az apró tényt megemlíteni, hogy a doki folyamatosan azt szeretné, hogy feküdjek már most be. Akkor hallgathatnám Colintól is, hogy az lenne a helyes döntés, de én pocsékul érezném magam ott. Nem akarok rettegni az utolsó pár napban.
-Nahát. Sziasztok.- köszön oda nekünk már az ajtóból Tyler, aki a fiúkat edzeni szokta. Mármint, az amatőr bokszolókat. Jól ismer már minket, hiszen jó pár napja lejár ide Colin, úgyhogy volt alkalmunk már beszélgetni is vele.
-Jó, hogy itt talállak, Colin. Egy emberem lesérült, szóval minuszban vagyok. Nincs kedved beállni a helyére a hétvégi meccsre? Egész ügyesen csinálod. Addig még kicsit ráedzenénk és minden szuper lenne. Na?- ecseteli vigyorogva Tyler, mire homlokráncolva Colinra lesek és várom a válaszát. Persze, nem akarok én most felpattanni és elmondani helyette, hogy már pedig ő nem megy sehova, épp ezért kíváncsian várom, ő mit is akar. Lehet, hogy szeretné?

Nothing else matters

Tetszik, hogy ennyire fellelkesítette szimplán egy sms, és az, hogy elhívtam most ide. és igazából szeretem boldognak látni, amikor örül, és nem azon kattog az agya, mi lesz majd mondjuk két hét múlva. Már persze, ha megérjük azt még. A doki azt ugyanis azt mondta, teljességgel kizárt, hogy esetleg túllépnénk a két hetet. meg van róla győződve, hogy még addig sem fogjuk húzni. Nem is baj, legalább már előbb túlesünk az egészen. Én már azt várom igazán. Mert persze imádom ezt a helyzetet is, ahogy pocakon keresztül szeretgethetem kicsit azt a gyerkőcöt, de fogni teljesen más lesz.
- Szóval az úrfi most valami olaszosat szeretne. Legyen, a tésztás jöhet. - pillantok le előbb Abi hasára, aztán adok egy csókot neki. Kicsit közelebb csusszan hozzám, és a karomba karol. Látom rajta, hogy felettébb élvezi, ahogy kicsit felpumpált állapotban is élvezi ezt a kitapizást.
- Persze, nem hagyom akkor sem abba. Főleg ha még te unszolsz, hogy de igen is jöjjek le. - eresztek meg egy mosolyt. Tényleg elégedettséggel tölt el, ahogy ennyire tetszik neki az, amit összehozok idelent. Mert bizony ez a sport sokkal fittebbé tesz, és itt valódi izomzatot pumpál az ember fel, nem pedig holmi szteroidos lufikat, mert bizony a kondihoz a mostaninál sokkal keményebb diéta való. És élvezem a helyzet adta szabadságot is.
- Majd itt totyoghat is kedvére. A ringbe úgysem tudna felmászni. - mesélem, mit képzelek el már most. Mert szerintem tök aranyos lenne azt nézni, ahogy mondjuk odajön hozzám, miközben a zsákot püfölöm, rám néz, és ő is odaüt a zsáknak. Mint ha csak engem akarna utánozni. Erről a képről csak a dokival kapcsolatos válasz zökkent vissza a valóságba.
- Tényleg csak ennyit mondott? Máskor mindig aggasztja valami. - lesek rá kíváncsian. Tényleg érdekes egy doki, még ha közben olyan lazának tűnik, és ha rá néz az ember nem az jut eszébe, hogy szülészorvos, hanem egy gátlástalan nőcsábász. Közben meg újabbnál újabb ötletekkel, meglátásokkal áll elő.
Pár percig csak Abi tekintetét fürkészem, egészen addig, míg a terem edzősködője oda nem sétál hozzánk. Felállok egyből, hogy kezet rázzak vele, és köszöntöm is nagy vidoran. Nem szokott ő olyan sokszor ide jönni, most mégis kivételt tesz. persze eddig pár szót váltottunk, de nem sokat. Tudja, hogy mi a helyzet az állásommal, mert sokszor itt lát, és megkérdezte munkanélküli vagyok-e. De akkor szerintem nem itt edzenék. Viszont az ajánlata meglep. Egy pillanatra nem tudom mit mondjak, de összességébe tetszik a dolog.
- Nem is tudom, de olyan visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnik. Még sosem próbáltam ki magam ilyesmiben... Dee... Cica te mit szólnál hozzá? - nézek Abira ahogy elgondolkozok, hogy mégis csak jobb vele dumálni erről, vagy megkérdezni a véleményét.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Tetszik az a kép, amit Colin felvázol. Persze, ehez még sok idő kell, de én állok elébe. Szívesen hoznám le Sean-t, hogy meglessük apucit, ahogy a zsákot püföli. Legalább, már akkor látná, mit is csinál egy igazi férfi. Mert ezt szeretem a legjobban Colinban, hogy nem attól tartja magát férfinak, hogy döglik a tévé előtt, meccset néz és sört vedel, hanem attól, hogy jó kondiban tartja magát. Sokkal értelmesebb elfoglaltság, mintha épp tényleg a meccset nézné. Aztán szépek lennének a gyerekkel húsz év múlva, amikor már mindkettőnek nagy pocakja lenne a sörtől.
-Majd megtaníthatod bokszolni a kis rosszcsontot.- vigyorgok ezerrel, végül sóhajtok elégedetten és csak lesek egy ideig Colinra. Csodás hallani tőle ilyesmi terveket. Ebből is, csak azt érzem, hogy tényleg várja és tényleg komolyan veszi a családosdit. Nem fog elrohanni már az első héten, hanem itt marad és olyan csodás gyereket fogunk együtt felnevelni, amilyet még nem látott a világ.
-Olyan jó ezekről beszélgetni. Alig várom, hogy tényleg elkezdődjön az egész.- mosolygok rá még mindig, aztán arcomra fagy a mosoly, ahogy megkérdezi, nem mondott-e mást a doki. Persze, a fejemet csóválom és próbálok tök természetes lenni. Viszont, tanulva a régi hibáimból, el akarom mondani neki, hogy a doki azt mondta, hogy be kéne már feküdnöm, viszont az edző vagy ki a fene közbe lép. Sebaj. Marad későbbre a téma.
Elképedve, ugyanakkor büszkén hallgatom az edző javaslatát és bár tudom, hogy Colinnak simán menne az egész, pocsékul érzem magam tőle. Főleg, amikor nagy lelkesen azt mondja, hogy benne lenne. Most akkor ennyi volt a nagy babavárás? Hiszen, ettől még a baba megérkezhet bármikor. Ennyi erővel befeküdhetnék a kórházba, ha már Colin se lesz otthon. Vagy most, hogy gondolta ezt?
Viszont látom rajta azt is, hogy érdekli a dolog. Hogy alig várja, hogy valami hasznosat tegyen és, ha az egyenlőre nem is a rendőrségnél van, hát akkor itt lenne. Élvezné, ebben biztos vagyok és nem is akarom elvenni a kedvét.
-Ugyan édesem. Ha szeretnéd, csináld csak. Majd szurkolunk.- pakolom a tenyerem a hasamra mosolyogva, de közben mégis folyamatosan csalódottságot érzek. Mármint, nem Colinban csalódtam, hanem az egész helyzetben. Így akkor könnyedén megeshet, hogy mégis egyedül leszek, amikor elkezdődik az egész. Mégis csak az lesz, hogy telefonon csörgök rá, aztán vagy oda ér, vagy nem. Holott épp ezt akartam elkerülni, épp ezért nem akarok befeküdni a kórházba. Na meg azért se, mert undorodom tőle.

Nothing else matters

Nagyon kecsegtető az ajánlat, amit az edző vet fel. Mert tudom, hogy nem akárkihez menne oda. Neki profi sportolói vannak, és én hozzájuk képest nem vagyok sehol. Mégis most egyből rám gondolt, ami azt jelenti, hogy bízik a sikeremben. És én is megbecsülve érzem magam. Eddig is megbecsültek, amiért Abinak roppant hálás vagyok, de az nem egészen olyan, mint amikor valahogy hasznossá is tehetem magam úgy istenigazán.
Ugyanakkor nem tudom, hogy mi járna mégis ezzel az egésszel. Nem szeretném pont az utolsó napokat kihagyni. És Abi hiába mondja, hogy ha szeretném, akkor csináljam. Mert látom rajta, a szemében, hogy elbizonytalanodik egy picit.
- A meccs hol lesz egyébként? A városon kívülre nem szívesen megyek a napokban, legfeljebb magára a meccsre. - nézek az edzőre. Én sem szívesen mennék el, nem csak azért, mert Abit nem akarom magára hagyni, de két nap múlva lesz a tárgyalás is.
- A helyi arénában lesz megtartva, pár utcával arrébb. Azért is gondoltam rád, mert ez nem amolyan bajnoksági mérkőzés lenne a címért, hanem egy előrelépés a klubnak. És persze értem a helyzetedet, nekem is van két fiam, a világért nem mentem volna el sehova sem. Na persze kivéve, ha akkor ajánlják meg ezt az edzői pályát. - Tyleren látszik, hogy viccelődik, még nevet is a saját poénján. Én pedig elmosolyodok egész lelkesen.
- Akkor benne vagyok. A hétvégén lesz? - nyújtom a kezem, egyfajta jelképes megállapodásra, mire ő megrázza jó erős szorítással és bólint a kérdésemre.
- Majd szólok a részletekről, addig pedig itt lássalak többször is a napokban. Majd a segédedzőm kezelésbe vesz, és nekem adj bele mindent a klubért. - elereszti a kezem, belebokszol játékosan a vállamba, elköszön tőlünk és megy tovább a dolgára.
Én pedig csak nézek utána egy darabig, aztán Abira pillantok. Látom rajta, hogy picit azért aggódik, vagy nem is tudom mit olvasok le épp az arcáról. De odasétálok hozzá, és adok egy lágy csókot az ajkaira.
- Nem hagyom ki a kórházas bulit oké? Különben is, holnapután Ryannel lesz a nagy megmérettetésünk, arról sem akarnék hiányozni.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Jó látni, hogy Colin tényleg szinte ragyog most ennek az ajánlatnak köszönhetően. Én elhiszem, hogy attól, hogy otthon ücsörög velem nem érzi magát fontosnak vagy épp elég hasznosnak, úgyhogy épp ezért nem is állok neki hisztériázni, ugyanakkor mégis félek, hogy esetleg épp akkor indulna el a kis kölyök, amikor ő távol van valami edzésen vagy épp a meccsen. Hiszen így szokott ez lenni. Ha azon leszek, hogy még véletlenül se akkor szülessen meg a baba, amikor Colin nincs otthon, pont akkor fog megtörténni.
Apró mosollyal az arcomon hallgatom a párbeszédüket, aztán csak vigyorgok, ahogy kezet fognak és Tyler Colin vállába bokszol. Azért ez mégis csak nagy dolog. Büszke is vagyok rá és mivel nem akarom a kedvét lelombozni, nem is akadékoskodok. Inkább arra fogok gondolni, hogy minden rendben lesz. A baba akkor fog érkezni, mikor Colin ott lesz velem és pont. Ez az én testem. Én mondom meg, mikor szülöm meg azt a gyereket.
-Tudom, hogy nem maradsz le róla.- mosolygok, ahogy lágyan megcsókol, aztán neki látok a szokásos melléktevékenységemnek és a mellkasára rajzolgatok pici köröket. Azon agyalok közben, hogy is vázoljam fel neki, hogy piszkosul aggódni fogok érte.
-Nem is ez zavar a legjobban. Sokkal inkább az, hogy össze fogod magad veretni. Nem játék ez a sport. Nem akarom, hogy bajod essen.- pislogok fel rá halkan motyogva, aztán inkább sóhajtok egyet és a terem egyik távoli pontját kezdem szuggerálni. Ezek után, hogy közöljem vele, hogy már pedig azt mondta a doki, hogy be kéne feküdnöm? Azzal nyugtattam meg őt is, hogy nem lesz baj, mert sosem vagyok egyedül. Colin mindig velem van így, ha meg is indulna a szülés, időben beérnénk a kórházba. Ehhez képest most kiderül, hogy a következő napokban itt lesz az edzőteremben.
-A doki egyébként mondott még valamit. Ezt is, csak azért mondom el, mert nem akarom, hogy az legyen majd, hogy megint elhallgattam valamit. Ugyanakkor nem akarom azt sem, hogy majd emiatt aggódj vagy ne vegyél részt ezen az egészen.- lesek rá komoly arccal, hiszen azt tényleg nem akarom, hogy miattam még ezt is dobja félre. Csinálja csak de, ha baja esik, még én is össze verem bónuszként.
-Szóval próbált győzködni, hogy feküdjek be a kórházba, mert akkor jó helyen lennék, ha megindulna bármikor a szülés. Ennyit mondott még igazából. Semmi egyebet.- vonok vállat, aztán nyomok egy puszit az állára és elmosolyodok. Persze, nem épp illik most ez a téma ide, de el akartam mondani, nehogy aztán baj legyen belőle.
-Szóval, ha idelent is leszel mostantól minden nap, tartsd közel magadhoz majd a telefonod, rendben? Bármikor hívhatlak, hogy a kórház felé tartok és, ha nem leszel ott, agyonverlek!- bökök a mellkasára a mutatóujjammal vigyorogva, aztán megsimítom az arcát.
-Büszke vagyok rád.- mosolyodok el, ahogy az arcát cirógatom, aztán az jár az eszemben, hogy milyen szexi is lesz, amikor majd pár monoklival, megrepedt bordákkal és felrepedt szájjal jön majd haza. De, ha neki ez kell, én nem állok az útjába.
-Viszont a tárgyalásig ne nagyon veresd össze magad. Nem hiszem, hogy imponálna a bírónak.

Nothing else matters

Abit megnyugtatni a világ egyik legnehezebb dolga. Vagy inkább kihívása? Ha az egyik problémát letudtuk, akkor jön a másik. És most is ezt látom az arcán. Nyilván előbb attól volt beparázva, hogy itt fogom hagyni az utolsó napokra. de akkor inkább én nem vállalnám el az egész meccset. Viszont most, hogy elmondtam Tylernek a kikötésem, és hogy tényleg itt fogok lenni, mikor megindul a szülés, látom, hogy Abi máson rágódik. Hiába próbálja sokszor ezeket leplezni, én már ismerem. Az arca minden egyes mozzanata árulkodó tud lenni.
- Cica, nem lesz semmi baj. Picit be lesz verve a képem, de szabályszerűen kell játszani. Abból csak nem lesz gond. - nézek rá kicsit amolyan kedvderítően, és adok még egy csókot neki. És inkább csak magamhoz ölelem, ahogy valamerre szuggerálni kezd valamit a teremben.
A hátát kezdem simogatni, ahogy ölelem. Szerintem most az sem zavarja különösebben, hogy kissé úszok a nedvességben. Mert eléggé kipüföltem magam eddig is. Csak akkor eresztem el és pillantok rá, ahogy a dokit kezdi felemlegetni.
- Akkor mond meg szépen az orvosodnak, hogy otthon jó kezekben vagy. És hogy tíz perc alatt is be tudlak vinni, ha nagyon muszáj rohanni. - válaszolom higgadtan, és a legnagyobb komolysággal.
- Neked most olyan nyugalomra van szükséged, ami... otthonos. Nem hiszem, hogy a kórház ridegsége jót tenne.
Kis komolyság után azonban sokkal felszabadultabbá válok, ahogy azt kezdi ecsetelni, ha nem leszek időben a kórházban, akkor agyon ver. Na azt nézném csak meg. Mondjuk szerintem a vicc kedvéért is hagynám magam.
- Még jó, hogy ott leszek, nem fogok pont egy ekkora eseményt kihagyni. Mégis mit mondjak a gyereknek, épp ugróköteleztem, amikor te vele kínlódtál a kórházban? - nevetem el magam a végére, ahogy belegondolok. De nem, ilyen meg sem történhet. Teszek érte, hogy ne legyen.
Elmosolyodok, ahogy az arcomat kezdi simogatni, és közben azt ecseteli, mennyire büszke most rám. Azt hiszem én is magamra, nem számítottam arra, hogy majd pont engem fognak ebbe az egészbe beavatni, hogy ugorjak már be egy körre helyettesíteni, nem számít, hogy amatőr vagyok-e vagy sem.
- A tárgyalás mindjárt itt van, addig semmiképp. A meccs úgyis csak majd vasárnap lesz, addig meg még vagy öt nap. - számolok közben fejben, aztán ellépek Abitól, a cuccaimig, miután adok egy puszit a szájára. És csak miután mindent összeszedegetek, vigyorgok rá.
- Hazamegyünk? Ma már nincs kedvem püfölni, inkább kóstolnám azt a vacsit, amit emlegettél. - és erre meg is kordul a gyomrom.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Néha elég idegesítő tud lenni, hogy ő mindent ilyen lazán vesz. Komolyan, mint egy kisgyerek, aki azt hiszi, hogy bármibe fejest ugorhat, mert nem lesz baja. Persze, az se normális, amit én csinálok, hogy mindig mindenért aggódok. De úgy tűnik, nekem kettőnk helyett kell aggódnom. Örülök én, hogy felkérték meg minden, de aztán nekem kell majd otthon ápolgatnom, ha komolyabb baja lesz vagy, ha nem komoly is. De végtére is, felnőtt férfi. Tudja, mi a jó neki.
-Minden esetre vigyázz magadra, jó?- lesek fel rá aggódva, de azért már picit nyugodtabb vagyok. Végtére is, tudom én, hogy nem egy tesze-tosza alak, aki ne lenne képes megnyerni egy bokszmeccset vagy ilyesmi. Csak hát, az ember természes, hogy aggódik azért, akit szeret.
Ahogy a doki azonban szóba kerül, még a szám is eltátom a csodálkozástól. Teljesen elképedve pislogok Colinra és várom, mikor is közli, hogy viccelt, vonuljak azonnal a kórházba. Azt hittem, hogy majd hallgathatom tőle, milyen felelőtlen vagyok és, hogy azonnal be kell feküdnöm. Ehhez képest Ő is azon a véleményen van, mint én. Az otthonunk kell most nekem, nem egy nyomorult kórház.
-Azt hittem majd kiborulsz, amiért nem vagyok máris bent.- lesek rá meglepetten, közben persze továbbra is hozzábújok, az pedig egy cseppet sem zavar, hogy gyakorlatilag csurom víz. Akkor is piszok megnyugtató, ahogy a hátamat simogatja.
-Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Nem kell nekem a kórház. Az csak kiborítana. Sokkal nagyobb biztonságban vagyok veled. Ha már a pasim egy menő boxoló.- incselkedek vigyorogva, aztán én is röhögni kezdek az elgyepálós dolgon. Megnézném, mire én őt lenyomnám. Főleg szülés után, mert még a fittebb formámban talán lenne esélyem egy-két ravasz húzással, így azonban kétlem. De majd eljön a birkózás ideje is. Hamarosan.
-Szerencséd. Tudod, hogy szükségem lesz rád és egyébként is látnia kell már akkor rögtön az apukáját.- simogatom továbbra is az arcát és azt hiszem, ha most egy mesében lennénk, a fejem körül szivecskék röpködnének. El sem tudja képzelni ez az apuka, mennyire szeretem. Főleg az ilyen megnyilvánulásai után. Nem is értem, miért nem hozott minket előbb össze a sors. Bár így is szép és romantikus volt. Sőt. Lehet így volt a legjobb, hiszen most már azért elég komolyak vagyunk mindketten egy babához. Korábban még ennyire sem lettem volna kész egy gyerekre és azt hiszem, Colin sem.
-Pont jó lesz. Lemegy a tárgyalás, aztán kibokszolod magadból a feszkót. Én meg az első sorban visítozok majd érted.- vigyorgok rá, hiszen így tudnám az egészet elképzelni. Teljesen felpörögve ordítanék az első sorban, hogy az én pasim kerüljön ki győztesen. Dagadna a mellem utána, abban biztos vagyok és már helyzetben még jutalmat is kapna a meccs után. Így azonban a dolog későbbre marad, de majd mindenképp éreztetni akarom vele, hogy én tényleg büszke vagyok rá. Akár nyer, akár nem.
-Menjünk. Egy sportembernek sokat kell ennie, ahogy egy terhes nőnek is. Szóval hazaérünk, gyorsan összedobom a kaját, aztán előttünk áll az egész este.- fogom kézen, ahogy össze szedi a holmijait, majd előszedem a slusszkulcsot és kivonulok vele a kocsiig. Még jó, hogy alig öt percnyire lakunk az edzőteremtől. Legalább lejöhetek majd hozzá bármikor, mert nem megerőltető ennyit sétálni.
-Azt azonban elárulhatnád, miért töltesz most itt ilyen sok időt. Eleinte hetente egyszer, ha lejöttél. Most meg minden nap itt vagy. Van valami különös oka ennek?- kérdezem kicsit félve, mert hát őszintén szólva az is megfordult a fejemben, hogy talán tőlem menekül. Lehet kiborítom néha már tényleg az aggodalmammal vagy akármivel. Nem örülnék, ha menekülnie kellene előlem.

Nothing else matters

Imádom, amikor ennyire kimutatja, mennyire is aggódik értem. Olyankor érezteti igazán, hogy mennyire szeret. És én ezt pokolian tudom értékelni. Ha valaki aggódik, azzal már önmagában bizonyítja, hogy mennyire ragaszkodik a másikhoz. És sajnos már akadt olyan eset egy-egy korábbi barátnőmmel, hogy kicsit sem érdeklődtek semmit. Ez a gesztus is csak egyfajta megerősítés abban, hogy bizony a legjobb döntés volt Abival megpróbálni. Mert az idő pedig minket igazolt.
Csak mosolygok, ahogy elcsodálkozik a véleményemen, amit a dokira mondok. Más esetben rá hallgatnék. De láttam, hogy Abi mennyire be volt pánikolva a kórházban, ott nem igazán foglalkoznának a nővérek sem vele többet, mint egy másik beteggel. Neki nem arra a közegre van szüksége. Neki most az kell, hogy bátorítsák, biztassák, hogy tényleg nem lesz semmi gond. Menni fog a szülés, mint a karikacsapás. És tudom, nem valami jogos ilyen könnyen beszélnem erről, mert nem én fogom megélni. De az eredményt látva azt gondolom, hogy minden gondját el fogja felejteni. Minden anya így viselkedik. Előbb pokolba kíván mindenkit, aztán mással sem tud majd foglalkozni, mint az újszülött babával a karjában.
- A menő bokszoló egy kicsit túlzás, cica. - nevetem el magam, ahogy azt kezdi ecsetelni, hogy odahaza miért is nincs mitől tartania. Különben sem szeretnék ezzel hosszú távon komolyan foglalkozni.
- Ez a meccs csak egyszeri alkalom, én maradok az edzőtermi verziónál. - van nekem annál nagyobb életcélom is. Egyrészt a rendőrségnél végre kijutni a laborból, mert azzal nem csak a fizetésem lenne jobb, de úgy stabil megélhetési lehetőség is. Másrészt meg egy bokszolónak tudom mennyire van magánélete, hisz látom az ittenieken. A srácok egész nap edzenek, diétáznak, és meccsekre járnak féléves tréningek után. Nem hiszem, hogy sok idejük maradna a családra, márpedig én szeretnék minél több időt eltölteni a családommal, Abival olykor csak úgy kettesben lenni, vagy akár hármasban elmenni sétálni egyet a friss levegőn babakocsival. Ott akarok lenni a gyerekkel, amikor megtanul járni, beszélni, önállóvá válik.
- Azt megnézném, hogy ugrálsz majd az első sorban ekkora hassal. - mutatok a pocakjára vigyorogva, miközben a vállamra kapom a sporttáskát, és elindulok vissza hozzá, hogy megfogjam a kezét. Adok is egy rövid csókot neki, csak utána indulok el a kijárat felé. Mielőtt még kimennénk az ajtón, odaintek a többieknek, akik még mindig csak sajtolják ki magukból az energiát.
A parkoló felé a vacsin jár az eszem, ahogy Abi azt felemlegette. Csak akkor komorul el picit az arcom, amikor felhozza, hogy mostanában mennyit edzek. Vajon mit hihet ezzel kapcsolatban? Valahogy olyan gondolatom támad, hogy ő azt hiszi, miatta jövök le ennyit. Mert akkor minek is hozta volna fel?
- Egyszerű, valami pótcselekvést kellett találnom. Már nagyon dolgozhatnékom van. Fél évig semmit nem csinálhatok, csak otthon lubickolok a semmittevésben, olykor neked segítek. Ne érts félre, imádok veled lenni, vagy a kutyákkal foglalkozni. Csak magamat nem érzem nagyon hasznosnak, mert fel vagyok mentve minden hivatalos munka alól. Szeretem, ha valamit csinálhatok, kicsit hiányzik a munkahely, egy kis hülyülés kávészünetben, a haverok az irodából. De azt is tudom, hogy ha megszületik a baba, és én visszaállhatok dolgozni, még visszasírom magam mellétek a nagy semmittevésbe.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: Roxy engedélyével szabad a pálya

|music: Ed Sheeran - Small Bump | to: Colin ♥

Vigyorogva elindulok vele kifelé, közben intek én is a többi nagy sportembernek, akikről mindeddig szinte tudomást se vettem. Furcsa, hogy mennyire nem tudnak érdekelni, ha Colin jelen van. Most is, csak rá figyeltem, na meg arra, hogy akkor most mi is lesz velünk, ha ő boxolónak áll.
-Az én szememben már most egy profi bokszoló vagy édesem.- vigyorgok rá kajánul, közben a kézfogás helyett, inkább a átölelem a karját és úgy lépkedek mellette egészen a parkolóig. Ott aztán megállok a kocsi mellett, de itt le is áll a dolog. Helyette, csak meglepetten pislogok rá.
-Biztos vagy benne, hogy ez lesz a jó döntés? Felőlem akár hivatásos bokszolónak is mehetsz, nem zavar. Csak lássalak is olykor.- pislogok rá még mindig meglepetten, hiszen azért ez is egy elég komoly ajánlat. Ki tudja még, mi lesz a munkahelyen. Az se biztos, hogy ezek után is olyan jó lesz ott dolgozni, mint eddig. Vannak tetű emberek, akik mondjuk nem saraznák be, de attól még kiakasztó tud lenni, amikor csak gúnyosan lesnek az emberre.
-És hidd el. Így is tudnék ugrálni. Sőt! Aki nem a te nevedet ordítaná, azt le is csapnám pillanatok alatt. Aztán lehet, hogy ennyivel le is fárasztanám magam, de megcsinálnám.- lesek rá vidoran, aztán nyomok egy puszit az arcára és a "helyemre" sétálok, azaz behuppanok az anyósülésre. Mióta terhes vagyok, vagyis, mióta egyre nagyobb vagyok, inkább átpasszolom Colinnak a vezetést, ha lehet. Nekem, már kicsit szűkös a kormánynál ücsörögni és egyébként is sokkal jobban fest, ha az apuka vezet. Nem tudom miért, de így néz ki jobban.
Csak akkor lesek rá megint kíváncsian, mikor válaszol a kérdésemre. Addig, csak a táskám túrom és megnézem, hogy mindenem meg van-e. A válasza viszont piszkosul megnyugtat és egyben fel is dühít. Miért érzi magát attól még haszontalannak, hogy otthon ül? Nem attól lesz az ember értékes, hogy a belét is kidolgozza, csak épp a rendszer megköveteli, hogy mindenki ezt csinálja. De attól még nem biztos, hogy ez a helyes életmód.
-Ne beszélj hülyeségeket. Attól még nagyon hasznos vagy Colin. Sokat segítesz otthon, sokszor még olyan dolgokban is, amit más pasi nem csinálna meg. Mondjuk takarítani segítesz, főzöl és hasonlók. Lehet, hogy számodra ez nem olyan értékes, mintha a laborban gubbasztanál, de nekem az. Egyedül most nem menne az egész... na jó menne, de nagyon nehezen.- lesek rá komoly arccal és teljesen komolyan is gondolom, amit beszélek. Elképzelni nem tudja, milyen mázlistának érzem magam, amiért nem egy disznóval hozott össze a sors, aki mást se csinál, csak döglik a tévé előtt, sörözik és elvárja, hogy minden rendben legyen körülötte. Helyette inkább kiveszi a részét a dolgokból, sőt. Sokszor rám parancsol, hogy takarodjak és ne akarjak hajlongani terhesen, ami persze piszok dühítő, ugyanakkor nagyon kedves is tőle. És díjazom is. Amikor csak tehetem, szeretgetem cserébe.
-Persze, megértem, hogy szeretnél már dolgozni. De attól még verd ki a fejedből, hogy haszontalan lennél. Megegyeztünk?- mosolygok rá kedvesen, aztán megsimítom az arcát és ismét megpuszilom. Legszívesebben mást se tennék álló nap, csak ezt.
Aztán nagy nehezen elindulunk haza, én pedig kipattanok a kocsiból, mintha felpörögtem volna teljesen, és amint beérek a lakásba, neki látok a vacsinak. Megérdemli, hogy legalább azt megcsináljam én, akár terhes vagyok, akár nem.