Azt hiszem kezdek becsavarodni. Fájó mind ezt beismerni. Alig egy-két hogy történt ez az egész Nina-val én még is azt érzem, hogy borzasztóan hiányzik. Kezdek meg örülni? Nem, ez már magába őrültség. Bevallom azt hittem tovább is el tudom majd viselni a hiányát, de úgy látszik tévedtem. Talán pofátlanság ilyen késő órán beállítani valakihez én most még is megteszem. amúgy is már mióta ígérgetem neki azt a bizonyos városnéző körutat még majd a végén azt hiszi, hogy megfeledkeztem róla pedig erről szó sincs. Épp ellenkezőleg. Nagyjából... Másra sem tudok gondolni.
Magamra kapok egy sötét színű farmert egy fekete inggel. Hát akkor vegyüljünk. Legalább mikor megtehetem. Zsebre vágok ezt-azt, telefon, lakáskulcs... és már zárom is az ajtót. Nem mintha késésben volnék hiszen nem is tud az érkezésemről de valami okból még is kettesével sőt hármasával veszem a lépcsőfokokat. Azt hiszem ez így túl kényelmes is de egyelőre tetszetős. Illedelmesen bekopogok majd várom, hogy ajtót nyisson nekem. Másképp is intézhettem volna a dolgot de ma nem vagyok abban a formámban. kissé hátrálni kezdek az ajtótól ugyan is mintha lépteket hallnék. Amint ajtót nyit szinte azonnal bele kezdek mondandómba mielőtt el borulna az agyam és egészen másfelé kezdene el kalandozni. Az később is rá ér, de be vallom néhány pohárka most jól esne. Egyelőre elég volna néhány rövid de a későbbiekben már egy üveg sem fog elegendőnek bizonyulni. De még féken tartom mind addig amíg ő nem adja rá a gázt méghozzá a padlógázt.
- Szia. Mivel a múltkor annyiban maradtunk, hogy én majd a meglepetés erejével csapok le rád te pedig nem mondhatsz majd nem-et mert tartozol ennyivel, szóval volna kedved sétálni egyet a városban? - Kissé zavartan elhadarom mind azt amit szerettem volna mert ha elcsigázom csak még rosszabb lett volna. Azt hiszem még szoknom kell a kialakult helyzetet és valamiféle ellenszert találni. Mert ezt nem tudom meddig bírom még és már azt sem tudom mit csinálok az okokat pedig még úgy se. De tartok tőle ilyennek kell elfogadnia már ha megfordult ilyesmi egyáltalán a fejébe. Nos, erről még nem esett szó. De egy hússzú meghitt esti séta... az csodákra képes és én megígértem neki, hogy valóra váltom.

- Nem, már tíz perce esedékes a dolog. - Most következik az a rész mikor a filmekben szórakozottan az órájukra pillantanak ami végül nincs is ott csak hogy nekem van. Felkészült ember vagyok. Nem tudom, hogy a lakásomon mennyit tökölődtem de maradjunk annyiban, hogy még így is sokat mert minden perc értékes amit vele tölthetek. Még akkor is ha a dolgok nem épp az elképzeléseink szerint történnek. De ne ennyire ne szaladjunk előre. Addig meg volt, hogy elhatároztam magam. Eldöntöttem, hogy ide jövök és itt is vagyok. Na de még sem állíthattam csak úgy be mint egy lapát a nyele nélkül. Szükségem volt időre, hogy gondolkodhassak, mérlegelhessek mert ez már nem babra megy. Ez nem egy játék. Itt és most nekem nem. Igen is fontos csak olykor szarul tudom kifejezni magam. Ezen még dolgozom.
- Lehet, de én nem tartozás fejében kérem ezt tőled. - Nem titkolom, hogy kissé szíven ütött a válasz. De már megszokhattam volna mind ezt egy nőtől. talán csak nekem vannak túl nagy elvárásaim. Én már semmin sem lepődöm meg. De én nem akarok hol mi tartozás vagy vagy kötelesség lenni. Köszönöm de én ebből nem kérek. Én én akarok lenni. És ne azért tegye amit tesz mert ez a minimum amit megtehet azért mert... bla bla bla. Azért jöjjön el velem mert velem akar lenni és nem másért. Nem azért tettem amit tettem, hogy majd később számon kérhessen tőle a hálát. Ha erre ment volna ki a játék akkor azon még ott túl eshettünk volna. De szó sincs erről. Francokat, ha kell akkor nap mint nap meg teszem neki. Nem számít. Semmiség.
- Ezt most komoly? - Nézek végig rajta miközben öklömet a számhoz szorítom, hogy elfojtsam a belőlem kitörő nevetést. Nem kell ezt csinálni. Ez már fel ér egy kisebb önpusztítással. Evvel a cipővel... Joggal feltételezhetném, hogy e-mögött már rejlenek hátsó szándékok. Én csak neki szeretnék jót. Hiszen nekem édes mindegy, hogy mit vesz fel akkor is káprázatosan fest. De így az út felét sem fogja kibírni amit aztán könnyedén megbánhat.

- Tudom. - Vállat volna egy sejtelmes mosollyal a képemen válaszolok. No igen, igaz, hogy csak most jöttem de már vagy húsz perce szerettem volna ugyan ezt a lépést megtenni csak nem tudtam miként csináljam. Aztán valahogy még is rá vettem magam és elhagytam a lakásomat. Nem szokásom zavarban lenni meg effélék de most még is megtörtént. Annyira tudtam, hogy ez lesz és annyira utálom magamat és ezt a helyzetet is. De ez nem az ő hibája. Szerettem volna előre megtervezni a kis jelenetet, hogy mit mondok majd meg ilyenek de nagyothallottam volna már, hogy a dolgok soha sem az elképzelések szerint alakulnak. Az élet gonosz fintora. Mintha ezen bárki is jól szórakozna. Én napokig fogom verni a fejem a falba, hogy hogy lehettem ekkora bárom és hogy annyiféleképp indíthattam volna én még is ezt választottam. De persze ez nagyban függ a végeredménytől is. Azért az sem utolsó.
- Ha az volna akkor is igent mondanál? - Mivel már unom ezt a szerencsétlenül álldogálást hozzá hasonlóan neki dőlök az ajtónak ugyan azon oldalon. Az arckifejezésem akár az időjárás úgy változik. Néha kicsit szomorkásabb néha kicsit vágyakozóbb néha kicsit kérlelő... Tekinthetjük ezt randinak is de csak egy sima esti sétának is... De ezt döntse el ő.
- Ne értsd félre... Gyönyörű de nem bírom abbahagyni ne haragudj. - Tör ki belőlem a nevetés amit igyekszem belefojtani egy torokköszörülésbe.
- Tényleg gyönyörű vagy de egész biztos ebbe akarsz jönni? Attól tartok én alkalmatlan személynek bizonyulok majd egy cipőcserére... És nekem bármiben szép vagy szóval jobb szeretném ha valami kényelmeset vennél fel. - Ha csak nem maradtam le valamiről nekem tényleg nem számít. Tőlem akármit fel vehet. Tőlem aztán abba is maradhat amiben van. Nekem akkor is tetszik. De igazán meglephetne már valami hétköznapival. Hiszen nem pont ő mondta, hogy az egyszerű dolgok is lehetnek csodásak? Ideje volna mind erre tanúbizonyságot szerezni.

- Akkor tekintsük ezt most egy randinak?! - Kicsit kérdésszerűre sikeredett a mondatom de hát nézze el nekem, hogy egy kissé még bizonytalan vagyok. Hiszen minek a következtében is lennék olyan biztos magamban? Sajnos, igazából semmi biztosat sem tudok felhozni. Épp ezért vagyok most itt, hogy ezen változtassak. Szeretnék valami biztosat tudni és biztosra menni. Mert hát eddig mit tudunk? Hogy fél a horror filmektől? Passz, ezzel nem mentem sokra... kihúzva. Elcsattant egy csók? Na jó, kettő is... vagy talán három?! Ez esetben én volnék elégedetlen? Hm, én nem így gondolom. Legalább is nem ezt érzem, de tévedni amolyan emberi dolog. Most csak én nem tulajdonítok "azoknak a csókoknak" akkora isteni hatalmat, jelentőséget?! Hiszen részegek voltunk és most nem kezdeném el fixírozni, hogy melyikünk volt ittasabb állapotban... De ő utasított el, vagy nem? Tehát nem akarta... Tudom, kicsit megérőbbnek kellene lennem és igyekszem is csak nem mindig megy. ez a látogatás is az öt perceim szüleménye és nem tudom jól tettem-e.
- Igazából igen, de nem bántásképpen. - Fogalmam sincs mi ütött belém. Talán csak megőrjít a puszta jelenléte is. ezt már igazán nem kenheti rám. Csak hát olyan furcsán jött ki ez az egész. Elszoktam már ettől... El is felejtettem... Eddig ha egy lányt sétálni hívtam... hát... nem kimondottam így libbent ki elém... De nekem ez is tetszik csak hát a rutin... Nem erre számítottam. De ha jobban belegondolok Nina-t még nem igen láttam szokványos öltözékben. Talán csak én gondolkodok furcsán. De látni fogom én valaha egy egyszer farmernadrágban és egy szintén egyszerű enyhén kivágott felsőben vagy akár laza pólómban még ha az enyém is az?!
- Szeretek az első helyen állni. - Vonom meg a vállam egy széles mosollyal a képemen. Remélem nem fogalmaztam túl félreérthetően mert bele sem gondoltam csak ki mondtam.
- Ha neked jó... nekem tökéletes. - Szabadkozok de másodjára már nem igen vettem szemügyre hiszen nem történt eget rengető változás ha csak nem. hogy törpilla lett. De nekem így is tetszik, így még aranyosabb. Nem kedvelem túlzottan az égimeszelőket.

- Meglátom mit tehetek. - Az igen. Nem minden napi válasszal szolgált nekem meg kell hagyni de nagyon is tetszett és ő is egyre jobban tetszik. Kicsit érdekesen jött ki a dolog de ha vissza gondolunk a közel múlt eseményire akkor már nem is olyan furcsa. Engem azért érdekelne, hogy mi történne ha újra élhetnénk azt a bizonyos estét. Változna bármi is? És ha igen, akkor mi? Ezt már alig ha fogjuk meg tudni hiszen ezen már ha akarnánk se tudnánk változtatni. De talán nem is kell. Talán ennek így is kellett történnie. A dolgok soha sem történnek ok nélkül. Legalább is én valami ilyesmiben próbálok hinni.
- Engem viszont meglep. - Bevallom ezt most nem igazán tudom hova tenni, de majd egyszerűen el könyvelem az "Egyéb" kategóriába. Részemről tényleg nem volt szándékos a dolog és tényleg remélem, hogy nem vette magára. A legkevésbé sem ez volt a célom, de hát nem tudom vissza szívni. kövezzen meg ha szórakoztatónak találja.
- Meglepőnek tartod? - Tudom, szabad véleménnyel bír mint mindenki de én egyáltalán nem találok ezen semmi meglepőt. Ki ne szeretne az első helyen állni vagy mások életében elsőbbséget élvezni?! Ez ilyen egyszerű. Nem mondom, hogy mindig minden körülmények között első akarok lenni mert azt már pofátlanságnak tartom egyszerűen csak nem adom fel.
- Hű, de kíváncsi lett valaki. - Bevallom én ennek csak örülök és egy újabb ponton ismerhettem meg. Nagyjából ez is a célja a ma estének. Szeretném kicsit jobban megismerni lehetőség szerint és nem csak az ágyban. Persze az sem mellékes a történtek után de kibírom ha muszáj.
- Attól tartok azt nem tehetem. - Kicsit meglepett a hirtelen jött kézfogással de úgy látszik ez egy ilyen nap. Szembe fordulok vele és úgy válaszolok. Szerintem igen is fontos a szemkontaktus. Számomra igen zavaró tud lenni mikor valakivel beszélgetek és nem képes a szemembe nézni mikor is állítólag hozzám beszél.
Ha már ennyire a gyorsaságra és a türelmetlenségre építünk akkor inkább a liftet választom mit sem a lépcsőzést. Egyenesen a földszintre irányítom magunkat várakozás közben pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy türtőztetni tudjam magam.

- Fogom tapasztalni? - Nem igen szeretem a meglepetéseket de annak tudnék örülni ha történetesen meglepne valami jó és szép dologgal és most nem kezdeném el részletezni, hogy mi mindent értek ez alatt. Ezt már igazán rá merem bízni. Nina-t illetően valahogy nem tartok attól, hogy majd csalódni fogok benne. Talán pont ez az én nagy hibám de képtelen volnék sajnálni vagy akár meg bánni. Én fogadtam be azon az estén és onnan ugyan úgy én is tehetek mind arról ami akkor történt vagy akár történhetett volna. De még ha megtörtént volna se bánnám de még kevésbé hibáztatnám. Nem hibázott volna azzal csak mert az érzéseire hallgatott. Épp ellenkezőleg. Nekem is azt kellene tennem, bár ilyen egyszerű volna. Az elején még mi sem látszott volna egyszerűbbnek, de azóta megváltoztak a dolgok és így már korán sem olyan könnyű. Nem vagyok már gyerek és ő sem. Tudjuk, hogy a tetteinknek súly van és nem lehetünk mindig részegek, hogy legyen mire fogni.
- Értem. - Nem igazán tudok erre mit felelni pedig úgy érzem kellene. Azt pedig mindketten tudjuk milyen kínos is tudna lenni ha a mi kis csevejünk zátonyra futna. Szomorú volna szembesülni a ténnyel, hogy részegen minden annyival könnyebben ment és még szót is tudtunk érteni. Attól fogva azt hiszem nap mint nap matt részeg volnék... Ha az kellene hozzá, én meg tenném. Hiszen az erkélyről is ki másztam pedig nem kérte szintén ellenkezőleg. De azt hiszem néha jobb nem másokra hallgatni csak a saját fejünk után menni. Nekem igen is számít az amit mond és a véleménye és hogy féltett és olyan édes volt de attól én még tudtam, hogy mit miért teszek és talán már ő is be látta, vagy még mindig őrültnek gondol. De ezzel úgy vélem még simán együtt tudnék élni, de vele még jobban. El tudnám viselni ha máról honlapra megszűnne közöttünk az az egy emelet.
- Tudom. - Ennyit már én is megtudhattam róla. Nem is volt nehéz. ennyire bárki könnyedén rá jöhet. De kíváncsinak lenni még igazán nem bűn... Én akár még értékelni is tudnám csak nem szeretnék semmit se elrontani. Nem ismerem még Nina-t olyan szinten, hogy kísérletezzek. Az első találkozásnál még nagy volt a pofám, de akkor még nem ismertem és teljesen fél vállról vettem a dolgot. Akkor még úgy gondoltam rá mint bárki másra pláne, hogy egy szál köpenybe vágódott ki elém. Még is mit kellett volna gondolnom? ráadásul ki is voltam bukva Lisa-n és szinte minden nőre abban a pillanatban.
- Azt gondolod? - Nem kicsit lepett meg evvel a kijelentésével de attól még tetszik és ezt ő is megláthatja ha akarja. Igyekszem nem gondolni semmire vagy inkább semmi olyanra amire most nem kellene tekintetbe véve, hogy milyen kis helyen leszünk összezárva pillanatokra és egy pillanat is jelenthet sokat. De talán nem itt és nem most kellene. Remélem nem veszi zokon és nem réti félre de a liftben próbálom kerülni a tekintetét. A kísértés nagy úr!
- Hát... Lerövidíthetjük az utat ha azt akarod... - Egy pillanatig halál komolyan a szemébe nézek miközben az jár a fejemben, hogy mi történne ha azon nyomban igent mondana. De végül úgy döntök, hogy nem fogom megvárni.
- De nem tesszük. - Na most már tényleg teljes jogon elmondhatja rólam, hogy gonosz vagyok. Persze annyira nem, vagy nem tudom. Ez csupán nézőpont kérdése.

- Annyi nekem bőven elég, akkor már csak ki kell várnom. - Remélem nem hatott túl magabiztosan mert hát nem volt az. Semmiben sem vagyok biztos. Csak mióta be libbent az én kereknek hitt kis életembe minden szét esett és már nem tudom nélküle elképzelni. Azt is csak remélni tudom, hogy nem túlzok. Az túl fájó lenne és ki tudja mi mindent rántana maga után?! Talán mindent engem is bele értve.Már nem vagyok régi önmagam és nem tudom örüljek-e ennek a gyorsan bekövetkezett változásnak? Ami vagy mindent vagy semmit alapon történt és ez talán kicsit sok egyszerre. Túl sokat veszíthetek és szinte semmi sem marad utána csak üresség amit később újból be kell tölteni és ki tudja még hányszor. Már magamon sem tudok el igazodni. Egy részt örülök másrészről bánom is egy kicsit. Túl szép volt minden... olyan egyszerű, olyan könnyű... Most meg minden olyan bonyolult lett. Semmit sem merek biztosra állítani és azt hiszem feléledt a lelkiismeretem is amivel örök harcot esküdtünk egymás ellen.
- Tényleg azt gondolod? Na és miért ha szabad tudnom? - ez most talán tényleg kicsit gonosz de jó látni, hogy nem csak én egyedül küszködöm a bizonytalansággal. Ami előbb vagy utóbb kérdéseket fog fel vetni és amiket nem lehet örökké magunkba tartani. De olykor van, hogy azért nem teszünk fel egy kérdést mert túlságosan félünk a lehetséges választól. De ugyan akkor azt is tudom, hogy aki mert az nyer. De mégis olyan nehéz az indulás hol ott elég lenne hozzá mindössze fél percnyi bátorság. Azután vagy minden az enyém lenne vagy nem vagyis semmi! Még belegondolni is elkeserítő! Azt hiszem mégis csak le kellett volna gurítanom néhány felest. Most annyival derűlátóbb volnék.
- Nem, na és te? - Úgy vélem teljes joggal tettem fel a kérdést és meg is fogtam vele valamilyen szinten. Számtalan lehetséges válasz fogalmazódott meg a fejemben de végül ezt sikerült ki böknöm. De azért érdekelne, hogy mire vállalkoztam ő pedig vállalhatná a feladatot és meg oszthatná velem álláspontját. Talán nem is járok olyan messze az igazságtól. De a vissza úttól már igen ugyan is most készülünk el hagyni az épületet cseppet sem fájó szível, hiszen itt annyi időt tölthetünk ha úgy tartja kedvünk amennyit csak akarunk, de ez most nem is ragoznám tovább.

- Hát... ha muszáj. - Nem tudom, hogy ennek a mondatnak mi volt a valódi jelentése avagy üzenete de azt hiszem sikerólt rendesen félreértenem. Szerintem még Nina sem gondolt bele úgy igazán abba amit mondott. De megpróbálom egyszerűen lereagálni és nem adni szabad teret gondolataimnak, mert félő, hogy abból semmi jó sem sülne ki. Egyrészt mert olyan nyilvánvaló legalább is remélem és nem csak nekem másrészt meg nem is értem, hogy juthatott ilyesmi az eszembe. Egyáltalán mi ütött belém mostanság? Ez már annyira nem én vagyok és én igen csak tartok ettől a változástól, mert ez már jóval nagyobb mértékű mint amihez hozzá vagyok szokva.
- Légy szíves ezt hagyd abba! - Most miért kell ez felhozni? Ami volt elmúlt és akármennyire is szeretnénk már nem tudunk rajta változtatni és talán nem is kell. Nem a múlttal kellene ennyire foglalkoznunk hanem talán inkább a jelennel, mert hogy az is van és jó volna nem el szúrni mert félő, hogy több alkalom már nem lesz helyre hozni. Én nem szoktam ennyit áldozni egy kapcsolatnak és csak remélni tudom, hogy igazán megéri. Én nem érzem, hogy gonosz lett volna hozzám vagy igazságtalanul bánt volna velem... Ő csak azt tette amit jónak látott és most bízzon benne, hogy valóban jól tette. Szívesen megerősíteném mind ebben de még én sem jutottam dűlőre ebben a témában.
- Eddig is azt tettük... - De vajon jól tettük? Nem tudom, de majd kiderül. Egy pillanatra rá nézek majd ismét elfordítom a fejem. Ez az egész olyan nevetséges és nem tudom, hogy azért mert nem tehetek ellene semmit vagy mert nem tudom, hogyan kellene. Nem szeretnék semmi se elrontani vagy elsietni. Talán ezért is kerülöm annyira a tekintetét, de ha még evvel meg is bántom akkor tényleg sínen leszünk. De akkor majd vissza térek az A tervre!
- Biztosan... De azt el árulhatom, hogy miért... Mert, hogy fogalmam nincs. - egy fél oldalas mosolyt ejtek meg felé és remélem, hogy nem fog komplett idiótának nézni.

- De attól még szeretnéd, vagy nem? - Nem tudom mennyire volna illő szabad szájúnak lennem, de érdekel és mindig is többre tartottam az őszinteséget mint a kegyes hazugságot vagy a ködösítést és mi már úgy hiszem ki nőttük az efféle gyerekes játszmákat. A történtek után pedig még annyira elvárható a tisztességes játék. Játszunk hát nyílt lapokkal. Nem tudom miért tettem fel valójában ezt a kérdést hagyhattam volna szó nélkül is az egészet de ki csúszott és hiába is maradtam volna szótlan mikor a tekintetem úgy is mindent el árul helyettem. Talán ezért is kerülöm vele olykor a szemkontaktust. Mert más különben túl őszinte is volnék amit még korainak ítélek meg. Túl sok mindenről nem esett még szó és ez kissé elbizonytalanító. Nem rosszból de bízom benne, hogy mind ezzel nem vagyok egyedül és nem csak én vergődöm kételyek között és nem csak én várok el talán túl sokat is ettől az estétől, de egy este sok mindent megtud változtatni és nem csak az ágyban, bár felőlem teljesen mindegy, hogy hol ejtünk szót egy és másról. Bár számomra jobb volna előbb mint utóbb.
- Nem kell. De ne mondj ilyeneket hacsak nem gondolod komolyan. Komolyan gondoltad? - Nem tudom el hinni, hogy még mindig ezen eszi magát... vagy is nagyon is el tudom hinni, mert én is azon különbséggel, hogy én kopogtattam be egy ajtón hanem ő és nem én táncoltam vissza egy lehetőségtől... De én nem hibáztatom, tényleg nem. Talán jól tette és majd máskor más körülmények között más lesz. Én nem érzem úgy, hogy rosszul bánt volna velem főleg, hogy semmiféle elvárásaim sem voltak vele szembe hiszen alig ismertem, de valamiért mégis megbíztam benne mert akárkit nem engedtem volna be a lakásomba egy éjszakára.
- Én a világon semmit sem bánok ami hozzád köt. - Ez így igaz is és mi előbb szeretném már bizonyítani is. Olyan tehetetlennek érzem magam de már nem sokáig bírom ezt. Úgy megölelném már végre vagy valami de nem tudom jó ötlet. Úgy egészében alapjában semmit sem tudok vagy csak úgy elvakítottak a saját gondolataim, hogy nem látom a nyilvánvalót?!
- A legkomolyabban, de azért tudod mit? Mégis csak volna egy ötletem. - Igazából most találtam ki de ez itt most nem lényeges.
- Arra a helyre fogunk bemenni amit elsőként kiszemelsz magadnak?! - Kérdőn pillantok le rá... Pillanatnyilag ennél többre aligha futotta volna és ez szerintem neki igazán megfelelő. Végtére is valamilyen szinte csak az lesz amit ő szeretne, hát bízzon az ösztöneiben és válasszon jól!

Nem is érhetett volna kellemesebb meglepetés annál, hogy Ryan úgy döntött, hogy meglep, bár örülök neki, még is kissé zavarban érzem magam. Újból és újból próbálom felidézni az eseményeket, hogy legalább halvány fogalmam legyen arról, hogy mi pontosan milyen viszonyban vagyunk egymással, de őszintén szólva nem tudom. Ez a harmadik találkozásunk, ami nem a véletlennek köszönhető és eléggé különösen érzem magam azóta az este után, hogy ajkaink egymásra találtak.
- Hát tudod vannak olyan dolgok, amikre képtelenség lenne várni. - Türelmetlen és kíváncsi személyiségemnek hála nagyon nem tudok várni. De ennek ellenére még is megteszem, hiszen néha alaposan át kell gondolnom a dolgokat, mielőtt akármibe is bele vágnék. Félek az ismeretlentől és az ismeretlen által nyújtott lehetőségektől. Itt van Ryan aki számomra még ismeretlen, annak ellenére, hogy már annyira közel érzem magamhoz, de semmit sem tudok róla, mindössze, hogy eddig minden ok nélkül jól bánt velem. Nem is akarom elhinni, hogy ez tényleg valóság lenne, mert eddig nagyon is úgy érzem magam, mint ha egy csodaszép mesébe csöppentem volna bele.
- Talán komolyan gondoltam, mert van mit sajnálnom úgy érzem. - Többek között azt is sajnálom, hogy azon a bizonyos estén olyan közel volt hozzám, de megfutamodtam, mert féltem. Pedig talán mennyire könnyebb lenne, ha akkor engedtem volna elő törni magamból vágyaimat és csak folytattam volna ott tovább, ahol abba hagytam. El sem tudja képzelni, hogy mennyire vágyok arra, hogy ismét megízleljem ajkait.
- Ez... ez annyira aranyos volt. - Megtorpanok, ahogy eljut a tudatomig, amit az imént velem közölt. El is engedem kezét, hogy szembe tudjak vele nézni. Félénken, de mindkét kezemet vállára csúsztatom, ahogy lábujjhegyre pipiskedek, hogy valamennyire egy szintben legyek vele. Reményeim szerint nem fog ellenkezni, ha hagyja magát, akkor lehelek ajkaira egy félénk csókot. Talán ezzel mindent elrontottam, de már tényleg nem bírtam magammal és azt hiszem a reakciójától minden világossá fog válni számomra.
- Hát akkor ki vele. - Felcsillanó szemekkel várom, hogy milyen ötlettel áll elő. Közben ha engedi, akkor újfent megfogom a kezét.
- Legyen, de nem foglak kímélni. - Egyezek bele ötletébe, most alaposan csőbe húzott. Megpróbálok olyan helyet választani, ami neki is tetszésére lehet, bár azt sem tudom, hogy milyen helyekre jár szívesen.

- Ezt majd igyekszem nem el felejteni! - Be vallom kezdek kissé belegabalyodni a dolgokba. Eddig is homályos volt a kép és nem érzem, hogy tisztulna. Több a közös bennünk mint gondolnánk legalább is a tények ezt bizonyítják. Mert hát olyan egyszerű volna lépni még sem teszi meg egyikünk sem. Én valamiféle " égi " jelre várok ő pedig rám, ez egyértelmű. Hát egy biztos, nem könnyítsük meg egymás dolgát... Nem mintha olyan kifogástalanul jól szórakoznék. Még ha azt is hisz naná, hogy nem szánt szándékkal teszem amit teszek és nem azért, hogy őt kínozzam inkább, hogy magamat mintha az olyan élvezetes volna. De úgy érzem, hogy valamit el szúrtunk és nem kellett volna még sem tekintem hibának viszont még egyszer nem akarom el követni. Ennyivel képtelen vagyok be érni. én már nem akarok azon rágódni, hogy mi történt akkor éjjel, sokkal jobban érdekel az, hogy mi történhet ma éjjel. A jelenbe kell élni és nem folyton hátra tekingetni.
- Én ezt nem értem..., de tényleg. - Nem akarom, hogy bármit is sajnáljon vagy meg bánjon hiszen most még bármit helyre lehet hozni és ha valaki hát akkor ő helyre is tudja hozni.
Azt hiszem soha sem fogom meg érteni a nőket. A többség az italtól felbátorodik de rajta nem ezt vettem észre... Nem kihasználni akartam, de ő mászott rám és le is rólam és mégis ő érzi magát rosszul, akkor én mit mondhatnék? Azt hiszem jobb lesz ha semmit.
- Csak őszinte. - Szerényen elmosolyodom majd figyelem, hogy ez úttal mire készül. Erre most valahogy nem számítottam bár már annyiszor meg tettem volna de nem bánom azt sem, hogy meg előzött. Ő csak a pillanatnak élt és ebben nincsen semmi rossz. Lágyan visszacsókolom de még mielőtt el kapna a hév el húzódom tőle. Ha akkor valóban el hamarkodtuk volna a dolgokat hát most nem fogjuk. Én tudok várni ameddig kell vagy feltétlenül szükséges és amint azt ő is megtapasztalhatta az időzítésem is kitűnő.
- Állok elébe! - Bármit is forgat a fejében nincs az a helyzet amivel meg ne tudnék birkózni. Újfent meg fogom a kezét és tovább haladunk amerre a kisasszony kívánja.

- Emiatt igazán ne aggódj. - Tudom mit érdemes fejben tartanom és, hogy mit engedhetek el a fülem mellett. Nem tartom magam figyelmetlennek épp ellenkezőleg. Meg tudom hallgatni az embereket és még csak színlelnem se kell, hogy érdekel is az amit mondanak pláne, ha Ninaról van szó. Ő nekem bármit elmondhat és szeretném is ha ez így lenne bár, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű és, hogy időbe telik. Én meg csak itt vacakolok..., de cselekedni sem mindig olyan könnyű. Nem nevezném magam gyáva embernek csupán csak nem szeretném le rohanni és véleményem szerint nem késtünk még le semmit majd nem, hogy épp elsiettük, de az sem lett volna akkora tragédia. De ezen már kár rágódni és én egyáltalán nem neheztelek rá ez miatt. Én inkább a jelenre koncentrálnék, hogy ez úttal jó süljenek el a dolgok és ne keljen többet arra a félre sikerült estére gondolnunk ami gondolom egyikünk sem úgy tervezett ahogy le zajlott. Nina kevés azon emberek közé tartozik akik tényleg meg tudnak lepni vagy mosolyt tudnak csalni az arcomra, még csak viccet sem kell mesélni elég ha rám pillant.
- Én próbállak csak kezdem begabalyodni a dolgokba. - Kissé kezdem elbizonytalanodni. Már nem tudom mit gondoljak, nem tudom mit higgyek pedig mind eddig azt hittem, hogy tudom. Én tényleg szeretném megérteni végre, hogy most mi történik éppen az ő szemszögéből mert én lassan már semmit sem tudok csak úszom az árral. Remélem jól teszem és majd idővel ki tisztul a kép előttem. Nem szeretek kételyek között tengődni s értelmét sem látom. Ideje volna a legőszintébben kimondani azt ami van és majd az után eldöntjük, hogy mi lesz, de így? Csak tapogatózunk a sötétbe és reménykedünk benne, hogy nem ütközünk falba.
- Ehhez hozzá szokhatsz. - Ilyesmit senkinek sem szoktam mondani, de most az egyszer bátran kijelenthetem. Nem lennék képes a szemébe hazudni és hazugságra nem lehet kapcsolatot építeni, de gondolom evvel ő is tisztában van.
- Tökéletesen. - Rövid ideig legeltetem rajta szemeimet majd el kapom a tekintetem egyrészt mert nem szeretném ha túl feltűnő lenne, másrészt kerülni szeretném az esetlegesen zavarba ejtő szituációkat. Főleg, hogy nem a helyzetet szeretném kihasználni csupán csak szeretném megismerni. Ha úgy vesszük láttam már egy szál alsóneműben, most viszont arra lennék kíváncsi, hogy mi mindent rejteget még előlem.