Patric & Claire

Bele a lecsóba, jó kis nap volt, elvégeztem a pasas boncolását, mindegy, ahogy azt sejtettem, se alkohol, se narkotikum nem volt a szervezetében, a gyomortartalomba sincs semmi oda nem illő, de az az érzésem, hogy a nyomozót nem a szokásos dolgok és az utolsó ebédje vagy vacsorája érdekli, az azonosításhoz is még viszonylag jó állapotban volt, mintha csak karácsony lenne. Betápláltam az adatait a rendszerbe, és ráhagytam, majd jelez, ha találat van. Nem érek rá itt ücsörögni, fogalmam sincs mi a fene van ma, engem szívatnak vagy mi, begurítottak még egy testet boncolásra, remek. Kesztyűt húztam, majd nekiláttam... Ismeretlen férfi, a zsebei üresek, semmi sem volt nála, amiből megtudhatnánk ki is volt Ő még életében, először csak előzetesen végignéztem felszíni sérüléseket, esetleg a halál egyértelmű okát keresve, mivel nem valami sok infóval láttak el, de hát az, aki ide bekerül az ritkán nyilvánul balesetnek. Eleinte csak véletlennek hittem, puszta hasonlóságnak, kiszáradt, kezdett furcsa lenni a helyzet, hirtelen felnéztem, oké a másik fickó még mindig ott fekszik, szóval nem hallucinálok. Azonnal kikotortam a zsebemből azt a névjegyet, gyorsan bepötyögtem a számokat és már hívtam is...
- Roberts nyomozó, itt Claire, a laborból, jó volna, ha megnézne valamit. - Azzal le is tettem. Ugyanazok a kötélnyomok, sérülések és valószínűleg a halál oka is. Mégis miféle ember képes erre? A gép pittyegése zökkentett, oh végre valami jó hírrel is szolgálhatok, van egy nevünk, John D. Lawrence, nem jelentették az eltűnését, de a kórházból kikérhetem a kartonját és azon talán lesz valaki, valaki, akit értesíthetünk. Nincs sok eltérés időbélileg sem, huszonnégy óra sem, de addig nem kezdek hozzá, amíg nem beszélek valakivel, hogy mégis hogyan kezeljük az esetet, az egy dolog, hogy mi az én véleményem, az meg egy másik, hogy mit kéne a papírra írnom, azzal is tisztában vagyok, hogy két holttestnél még nem beszélünk sorozatelkövetőről, de azért véletlen egybeesésnek kissé bizarr.

Patric & Claire

Nagyokat pislogva ki a szemüvegem mögül, el is nevettem magam egy pillanatra, most komolyan, rántsam le a leplet valamelyik holttestről, vagy mi? - Nyomozó, bár behoztak ma egy hölgyet, kétlem, hogy vonzó látványt nyújtana, és nem a kora miatt, ha érti. Másrészről bűnrészesség lenne. - Sokkal inkább mert halott, nagyon is az, és már fészket raktak benne többen is, érdekeset annál is inkább mutathatok, bár ez is elég bizarrnak hangozhat, mivel ez még mindig egy boncterem. A törvény, az törvény. Bár elég nehéz elhinni ezt, ha jobban körülnézünk.
- De ha mindenképp a vakrandik kedvelője, biztosan akadnak szimpatikusabb helyszínek is. - Most szívesen elsütném a vakrandik első számú poénját, már csak azért is, mert most a leginkább Rick Grimes-hoz tudnám hasonlítani, de nem biztos, hogy értékelné és lehet, hogy nem is ez a legmegfelelőbb hely, hogy rendőrökről meg zombikról poénkodjunk.
- Jó ég, maga szörnyen fest! - Oké, bizonyára, ha engedtem volna szóhoz jutni a telefonba leesett volna, hogy valószínűleg épp abban a másodpercben rángattam ki legédesebb álmaiból, a pihe puha ágyából és ültettem volán mögé, mentségemre szóljon utálok túlórázni, és ideges leszek, ha ma betolnak még valakit vagy újabb esethez hívnak ki az isten háta mögé, szóval inkább kap egy kávét és dolgozzunk.
- Kér egy kávét? - Valamiért olyan képest fest, mint akinek arról sincs fogalma hogyan került ide, vagy hogy volt képes idáig elvezetni, mint mondtam, ez egy nagy város, és lassan telt házunk lesz, ha egyesek továbbra is ilyen szorgosak maradnak, és nem szeretném, ha további munkát adna nekem, szóval kell az a kávé. Amúgy is, szerintem elég hosszú nap elég nézünk. Tudom, eddig két áldozatunk van, és háromtól számít sorozatgyilkosságnak, de véletlennek egybeesésnek sem nyilvánítható. Végső soron azt írom a bizonyítványba, amit látni akarnak, de azért szeretnék nyugodtan aludni, és Ő nem tűnik olyannak, aki inkább a statisztikája miatt aggódik és előbb nyilvánítaná balesetnek vagy önkezűségnek a dolgot, csak lezárhassa végre az ügyet és lekerüljenek a fotók a falról.

Patric & Claire

- Hát, nézzük a dolog jó oldalát, náluk mindig jobban fogok kinézni, még a legpocsékabbnak tűnő napjaimon is, szóval ez vigasztal. Tessék, eddig ennyi van meg, van amire még várunk. - Végső soron ez is csak egy munka, nem a leghálásabb, és nem is túl hangulatos hullákban turkálni, de ez is csak egy munka, ezt is valakinek el kell végeznie, hogy mihamarabb kiadhassuk a holttestet a hozzátartozóknak és tisztességgel eltudják temetni. Szörnyű abba belegondolni, hogy emberi gondatlanság miatt hányat tolnak be ide és van, akit csak hónapok múltán adhatunk ki. Nem szeretném, ha ez az arány tovább nőne. Tehát dolgozzunk.
- És a kávé. - Igaz, most először van szerencsém Roberts nyomozóhoz, de őszintén annak a fajta embernek tűnik, aki nem szívesen hagyna maga mögött döglött ügyet és ha beleveti magát valamibe, akkor azt lezárja, szóval kelleni fog a kávé. Nem csak a már holtakra figyelek oda,
- Természetesen. Máris hozom a kulcsokat. - Oké, akkor úgy érzem nekem is kell egy kávé, bármi is az, amit keresünk, elfog tartani egy ideig, óráig, több óráig. Beléptünk, majd felkapcsoltam a fényeket, sorra gyulladtak fel a neonok és jó messze volt a vége. Tudom mire gondol. És valószínűleg nem arra, hogy meddig fog itt lenni, mire megtalálja, amit keres. Én minden alkalommal elképedek, amikor belépek ide és próbálok nem arra gondolni, hogy ők mind halottak.
- Nos, ha a többi dolgozó rendesen végezte a munkáját és mindent felcímkézett  az ügyiratok számával ellátva, akkor talán nem megy rá az éjszakája, de apropó, mire gondol? - Emlékszik hasonló esetre a közelmúltból? Lehetséges. Nem vagyok itt túl régóta és az én kezem alatt a mai volt az egyetlen olyan eset, ami megegyezett a korábbi gyilkosság körülményeivel, amit azonnal jelentettem is.
- Maga szerint értékelnék a poént, hogy a hullaházból telefonálok és farkas éhesek vagyunk? - Vaaagy, haláli jó itt a buli, küldjenek valami kaját?

Patric & Claire

- Nem csalnak a megérzései. Teszek még fel kávét. - Ez sajna nem úgy megy, mint a boltban vagy a könyvtárban, ide a céltudatosság, hogy tudom mit akarok és mit keresek, kevés lesz, akkor is több órába kerülhet, mire meglesz az a doboz, amiben benne lesz az ügy aktája. Nagyobb eséllyel nyernénk a lottón, minthogy csak kikeressük a sorszámot, odasétálunk a polchoz és kihúzzuk az anyagot és még normál időben ágyba kerülnénk mindketten, bár a normál idő a mi munkánkban elég relatív.
- Lehetetlen, ezt a szót kereste. - Tettem hozzá felsóhajtva. Még sosem kerestem itt semmit, de így első blikkre elég képtelen ötletnek tűnik. Mint tű a szénakazalban, egy rohadt nagy kazalban.
- Köszönöm. Akad itt elég inspiráció. - Egy hónapig... hónapig, két hetet se húznék itt ki, ha engedném, hogy mindez rám telepedjen, amikkel odakint szembesülök a terepen, utána pedig a boncasztalon, ez szörnyű, tényleg szörnyű, és igen, én is kidobtam a taccsot amikor életemben először kezembe nyomtak egy jópofa tál gyomortartalmat, hogy ez megy toxikológiára, hatalmas nyomás ez az emberi elmére és lélekre, de valahol találni kell a kettő között egy járható utat.
- Remek. Tudok is egy jó helyet, ahonnan talán még belátható időn belül is kapunk kaját. Megyek rendelek, addig maga csak... Tudja.  - Legyintettem egyet mosolyogva, az érezze csak otthon magát talán túl bizarr lett volna.
Tárcsáztam, majd bediktáltam a rendelést, majd a címet.
- Törvényszéki labor, 153 Hall Street. - Hadartam el, mire mély csend a vonal túlsó végén. Nem öcsi, nem csak ugratlak, vagy szerinted a hullák itt felboncolják magukat, aztán csapnak egy haláli bulit? Pizza, zombiecsajok, ibiza? Dolgozom és éhes vagyok. - Nyugodtan küldjétek le a futárt, dolgozom, majd felküldök valakit. - Azzal le is tettem. Komolyan, ha most ráérnénk és nem várna ránk legoland, akkor jól elkenném a sminkem, lekapcsolnám a folyosón a neonokat és úgy várnám, szerintem úgy kellene fellocsolnom a szerencsétlent, a kajámat meg még eldobná, szóval nem.
- Itt vagyok. Sikerült valamelyest szűkíteni a szénakazalt? - Még, ha csak évről, évekről is van szó, az is több száz, több ezer aktát jelent, de azt is tudnám szűkíteni az alapján, amit eddig tudunk, módszer, áldozattípus, elkövetés módja, ilyenek.

Patric & Claire

- Te jóságos ég! - Ez, ez, túl sok, maradjunk ennyiben! Mint egy véres puzzle, aminek hiányoznak a darabkái és azokat kellene megtalálnunk sok másik között. Leemeltem a következő doboz tetejét, majd kivettem az aktát és olvasni kezdtem, hát nem olyan, mint otthon olvasólámpa fényében, egy pohár borral a kezünkben Stephen King regényt olvasni, de azért akadnak hasonlóságok, olykor a gyilkosoknak jut a leggazdagabb fantázia. Némelyiküknek még csak neve sincs. Csendben haladtunk dobozról dobozra, ehhez nem igazán volt mit hozzáfűzni, nevek, helyszínek, körülmények, bizonyítékok. Mindössze ennyi maradt ezeknek az embereknek a életéből. Teljesen meg is feledkeztem, hogy mi rendeltünk is, talán egy óra is eltelt már, amióta könyékig járunk a halálban. A telefoncsörgésre kaptam fel a fejem, teljesen elgémberedtem, nagy nehezen felálltam, az éjszakai őr szólt fel, hogy beengedte a futárt. A táskámhoz sétáltam, pénzt vettem ki a tárcámból, mindössze a laborból kiszűrődő fény világította be a folyosót, odakint álltam a köpenyemben összefont karral.  Mi tart eddig? Összefutott Frankenstein-el, vagy mi? Sikolyokat még nem hallani, de azért utánanézek, hátha épp most vonszolják bele valahová, a kajámat azért kérném előbb. Befordultam a sarkon és két hatalmasra kerekedő szempár nézett rám.
-Boo... - Nevettem el magam, nemár, most komolyan? Oké, a fehér köpeny látványa a sötét folyosón bizonyára nyugtalanító látványt nyújthatott egy törvényszéki laborban éjjel. - Tedd csak le oda. Nyugi, már nem mozog. - Mutattam a falnál lévő fémasztalra, ami tele volt mosásra váró fehér lepedőkkel. - Csak ugratlak. - Fizettem, majd a két adag meleg spagettivel visszamentem a laborba.
- Nem éhes? Még meleg a spagetti. - Álltam meg a ajtóban, komplett labirintus épült ki a raktárban dobozokból, papírokból meg fényképekből, akár egy tavaszi nagytakarításon vagy egy garázsvásárnál. De enni akkor is kell. A falon lévő órámra pillantottam, talán ma nyugis esténk lesz.
- Megvárják, nem mennek sehová. - Ez a jó a papírokban, nem mennek el, rajtunk pedig jelen körülmények között nem segít az a tíz perc még eszünk, ahogy rajtuk sem.

Patric & Claire

- Mi? Oké, jól van. Megyek már. Maga elképesztő... - Toltam le az utolsó falatot, mondjuk még ettem volna, de nem hagyom, hogy egyedül dolgozzon, nem azért maradtam bent vele éjnek évadján, így letettem a kajámat és siettem is utána. Mindig ilyen, amikor valamilyen nyomra akad?
Oké, lássuk csak, tettem félre a doboz tetejét, ezer hála a korábbi orvos szakértőnek, amiért nem volt hanyag, komolyan reggelig itt lennénk, haza se kéne mennem, és külön hála a város összes pszichopata gyilkosának meg mindenkinek, amiért nem kell most még terepre is mennünk, kösz fiúk.
- Itt van még egy, Jonathan Simms, halál oka kiszáradás, jó ég, csak 72 óra elteltével találtak rá, már halott volt, égési sebek... Gina LaSalle, Beth Griffith, ugyanaz a módszer, ugyanaz a helyszín és mindig hagytak kint egy vizes palackot, hát nem volt tétlen. - Beteg állat. Iszonyú hosszú haláluk volt, baromi sokáig tart, arról nem beszélve, hogy a nap égette a bőrüket, éjjel pedig ott vannak az állatok is, beleborzongok, ahogy végiggondolom, hogy a szerencsétlenek ott lógtak, kikötözve egy fakereszten, egy palack vízzel maguk előtt, órákig, napokig, vajon kiment hozzájuk, hogy nézze, ahogyan az élet kipárolog belőlük, vagy simán csak ott hagyta őket meghalni? Nos, ezt már nem az én dolgom kideríteni, de beteges az biztos, embertelen és, áhh francba! Dobtam le a fen se tudja hányadik aktát olvasva.
- Meddig menjünk vissza? - Az egyszer biztos, hogy álmos már nem vagyok, sőt aludni sem tudnék. Még mennyi lehet? És eddig hogy nem tűnt fel senkinek a hasonlóság? Az rendben van, hogy nincs az áldozatokban semmi közös, ami alapján egymáshoz köthetnék őket, vagy eddig még nem találtak, de akkor is. Volt miből kiindulni. Hihetetlen.
- Hogy nem vette ezt észre senki? - Végül csak kitört belőlem. Oké, eleinte csak férfiak voltak, aztán most már nők is vannak, szóval az áldozattípus nem egy, de akkor is valami alapján kiválasztja őket.

Patric & Claire

- De hát ez... Ezt maga sem hiheti el. - Ha nincs kapcsolat, akkor engedjük had folytassa, akkor nem kell elkapni, mert túl sokba, túl sok ide meg emberbe kerülne? Ezt nem mondhatja komolyan. Ezen nem lehet csak úgy átsiklani sem. Ordítanak, nem is, inkább üvöltenek a hasonlóságok, mi több, tök egyforma az elkövetés módja, mintha valami őrült kényszeres rítus lenne, vagy nem tudom.
- Most ugye csak viccel? - Futottam végig szemmel a polcon. Nem, nem viccel. Oké. Ma nem megyünk haza, reggel pedig már minek, kezdődik a műszakunk. Egy újabb doboz és még egy, nem hallatszik más, csak a papírok susogása a kezünkben meg, ahogy rakosgatjuk őket. Mi van, ha, mi van, ha más is van, mások is? Bűnözők, gyilkosok, akik szabadok, akár a madár, de valaki... sietett haza a nejéhez és félredobta az ügy aktáját gondolván, hogy majd elévül, lekerül a raktárba, döglött akta, és többé senki sem foglalkozik vele, kivéve, ha újra megtörténik. Az még rendben van, hogy mindenkit nem tudnak elkapni, valaki egyszerűen kicsúszik a markukból, mert kevés van a kezükben, közvetett bizonyítékok, de akkor is.
Most sem köti őket semmi össze, nincs kapocs az áldozatok vagy a gyilkos között, nincs semmink, mégis itt fogunk éjszakázni. szinte biztos, hogy Roberts nyomozónak is lenne jobb dolga, mondjuk kialudnia magát, a kávé csak késlelteti a folyamat szükségességét, a kimerültség attól még elkapja és kifog dőlni. Mély levegő, majd folytattam tovább, őszintén azt remélve, hogy nem találunk semmit...
De tévedtem. Dobtam le az aktát. - Talán rosszul közelítjük meg. Férfi, nő, fekete, fehér, se szexuális töltet, se kor, se vallás, egyedül gyerek nincs még, de ez így egy kicseszett nagy nulla. Nem véletlenszerűen választ, mi van, ha személyes? Igen is kell lennie valami kapocsnak, csak nem az áldozatok között, hanem a gyilkossal. - Annyira kusza az egész, hogy egyszerűen nincs értelme. - Talán, ha megtudnánk mi óta műveli, abból betudnánk lőni a korát, hogy mi történt akkoriban, cikkek, jelentések, orvosi jelentések. - Nem ez a szakterületem, de annyit még én is tudok, hogy valaminek ki kellett ezt váltania.

Patric & Claire

- Neem, kicsit sem, csak felejtse el, essünk neki. - Pontosan tudom, hogy ezek az emberek megérdemlik, jár nekik annyi, hogy igazságot szolgáltassunk, hogy vegyük a fáradtságot, hogy bent maradjunk és foglalkozzunk velük úgy, ahogy már korábban is kellett volna, de valaki ezt nem tette meg értük, csak félredobta őket, mert nem pottyant az ölükbe a magyarázat, a bizonyítékok és esetleg nem sétált be a gyilkos a kapitányságra feltartott kezekkel beismerő vallomással a zsebében. Komolyan, fel nem fogom, vagy csak a fáradtság teszi, de bosszant az egész, nagyon és kezd egyre kevésbé tetsző kép összeállni a fejemben arról hogyan is lehetett ez lehetséges. Képtelen vagyok elfogadni azt, hogy egyetlen... valaki, akárki, hogy senki sem vette észre, hogy valami itt nem stimmel. Ennyi év alatt? Ne etessetek! Ez még szigorú hozzá nem értést követel.
- Remekül hangzik. - Bár nem biztos, hogy szabályos odaadnom neki a kulcsot, de amíg köztünk marad, tehetünk egy kivételt, sosem fejeznénk ezt itt be, én meg esküszöm alig látok már, és még haza is kell vezetnem, régen volt reggel hat óra, pontosabban megint mindjárt annyi lesz. Bele se akarok gondolni ténylegesen mennyinél járunk, időbélileg, mégis hányan lehetnek még? Halálos csendben szenvedtük még végig azt az átkozott polcot, komolyan már a polcot se láttam.
- Na és maga mikor fog pihenni? - Miután kidől az aktákon? Hmm, a végén még egész megszokom, hogy mindig felébresztem. Gondolom inkább kinyomta volna a hívásomat, ha előretudja mit akarok közölni vele és, hogy eddig bent kell lennie majd, mert valaki hanyag volt, lusta és egy kibaszott szemét állat, amiért ezeket a szőnyeg alá söpörte. Ártottak volna a körzet statisztikájának és jó hírének, mert nem tudják megfékezni és semmijük sincs?
- Majd szóljon mire jutott... - Adtam a kezébe a kulcsokat, most már tudni akarom, ha már eddig beleástam magam vele. Én mondanám, hogy legyen szép estéje, vagy mi napja, de este már nincs, reggel meg még, szóval csak... - Aludjon is valamikor. - Ennyit mondtam egy kedves mosollyal, majd felakasztottam a köpenyem, fogtam a kártyám, a táskám és már mentem is. Tudom, hogy a bűn sem alszik soha, de én most fogok.  

Patric & Claire

Álmodom? Fordulok nyöszörögve a másik oldalamra, miközben a fejemhez húzom a takarót és próbálok visszamerülni Neverlandbe. Mi a lótúró ez? Mi van már? Tapogatok a mobilom után az éjjeli szekrényen még mindig behunyt szemekkel, a hang alapján próbáltam betájolni mégis merről visíthat, de mintha sehogyan se érném el bárhogyan is nyújtózom utána, résnyire nyitott szemekkel kutatok tovább az ágyamban, majd elkapva felvettem és a fülemhez emeltem.
- Halló... - Szóltam bele rekedtes hangon, némi fáziskéséssel, de eljutott az elmémig, hogy ez valószínűleg csak az ébresztőm volt, amit aztán véletlenül kinyomtam. A szentségét! Kelek már, kelek! Másztam ki az ágyból kómásan, mintha le sem feküdtem volna. Gyorsan lezuhanyoztam, hátha a forró víz életet lehel belém, utána öltöztem és indultam is a laborba, majd bent iszom egy kávét, már amúgy is megszoktam a társaságot. Azt hiszem a humorom se ébredt még fel. Beérve a laborba tudtam hol fogom találni Roberts nyomozót, hát nem az ágyában az biztos.
- Önnek is, nyomozó. Mondja, hogy nem idebent töltötte az éjszakát? - Szép kis kirakós.
- Oh köszönöm, életet mentett. Hirtelen azt sem tudom mire van előbb szükségem. Mire akadt még? - Most kábé olyan képest festhetek, mint a nyomozó tegnap, miután sikerült felkeltenem és gyanítom azóta sem aludt sokat. Gyorsan felraktam lefőni egy adag kávét, már a puszta illatától kezdem érezni, hogy újra élek, megiszom szépen, utána Claire ismét felébred és belibben azon az ajtón, csak most már szellemileg is. Két bögre gőzölgő kávéval a kezemben lépkedtem át a papírokból kirakott akadálypályán. Nekünk nincsen olyan táblánk, bocsi.
- Kávé. - Nyújtottam felé az egyik bögrét. Igaz, nem kérdeztem, hogy kér-e, de egy nyomozó mindig kér kávé, csak akkor nem, ha épp van már egy a kezében. Na most már figyelek. 2012-nél tartottunk, gondolom azt befejezte, és ha nem csal a szimatom még nem értünk a sztori végére.  

Patric & Claire

Oké, igaz, hogy még az első kávémat iszom ma reggel, és hagyjuk a frissességet meg a reggeli harmatot, a grand kanyon körül nem hiszem, hogy gyakran előfordul, de az sem tűnik túl valószínűnek, hogy egyik áldozatnak sincs egyéb végzettsége az elemin kívül, kizártnak tartom, hogy egyikünknek sem volt szakképesítése.
- Nekem ez furcsa, önnek nem? Úgy értem olyanról gyakorta hallani, hogy sumákolnak a halál okával a halotti jelentésben, de hogy az iskolai végzettségükkel, mi értelme van ennek, egyáltalán miért lehet ez fontos? - Ráncoltam össze a homlokom, majd belekortyoltam a kávémba. Ez lenne az, amit eddig nem láttunk, a közös pont? De ha így is van, akkor is... ha mindegyik áldozatnak ez az egy adat hiányzik a listáról, akkor ezt másnak is tudnia kellett, véletlennek elég bizarr.
- Véletlennek kissé abszurd, amúgy meg semmi értelme. - Ezer hála magamnak, amiért nem az akadémiára mentem évekkel ezelőtt. Órákon át ezt csinálja, és még mindig folytatja és van, ami hajtja előre, pedig valaki itt előttünk ritka szar munkát végzett. Igaz, én meg halottakkal dolgozom. Hm, meg se szólalok.
- Persze, mihez szeretne hozzáférni? - Pusztán csak kíváncsi vagyok, de persze, ott a számítógép és segítek is, ha tudok. Bosszantó ez az egész, arról nem beszélve, hogy addig ki sem adhatom a holttesteket a hozzátartozóknak, amíg le nem zárják az ügyet, vagy amíg Roberts nyomozó azt nem mondja, vagy a felettese, gőzöm sincs, hogy megy ez, de addig itt hűsölnek nálam. 2008-nál jár, az tizenkét év, tizenkét év sok idő, persze nem úgy a gyilkosoknál, ők egy egész életen át tudják ezt művelni. De akkor is, kérdés, hogy mikor kezdte, lehet harmincas, ötvenes, vagy akár idősebb is, és akkor még fogalmunk sincs mennyit fogunk itt előásni. Olyan ez, mint amikor a temetőben lezuhan egy utasszállító és még mindig holttestekre bukkannak ásás közben.

Patric & Claire

Az én asztalom a boncasztal, nem értek azokhoz a dolgokhoz, amikhez Roberts nyomozó, de ahhoz igen mi történt ezekkel az emberekkel, kikötözték őket a sivatagban, majd hagyták őket elevenen megsülni, mert ebben a hőségben pontosan ez történik egy élő szervezettel, élve megsül, ami normális esetben eltart néhány napig, de abban a pokoli melegben elég néhány óra is, szerencsétlenek. És most azt akarják beetetni velem, velünk, hogy eddig senkinek sem tűnt fel a hasonlóság? Elbeszélgetnék avval a szakértővel, aki ezeket a jelentéseket összehányta.
- Dr. McAllister?
- Bocsásson meg, csak egy másodperc. - Megérkezett a többi laboreredmény is, remek.
- Igen, köszönöm. - Rögtön fel is bontottam, majd olvasni kezdtem, Jól van, hát ez szokatlan. Tehát tudjuk, hogy a halál oka kiszáradás, legalábbis semmilyen egyéb sérülés nem mutatható kis, se lőtt se, se szúrás nyoma, vagy  bármilyen ütés, fejsérülés, semmi, a toxikológia tiszta, se drogok, se alkohol, még csak kávét se ivott.
- Nyomozó, ezt hallgassa... - Sétáltam vissza a papírokkal a kezemben, miközben végig forogtak a fogaskerekek, hát ez érdekes.
- A vízben nem mutatható kis DNS, nem ivott belőle... - Az első esetnél üres volt a palack, az utóbbinál félig még volt benne.Talán sietett. Lehet megzavarták? Ezt valahogy kétlem, ez egyikük több hetes volt, mire rátaláltak a túrázók.
- Ha nem arra kell neki, hogy lassan kortyolgassa az áldozatok előtt még azok megsülnek, akkor mire? - Tettem fel a milliós kérdést. Kicsit sok itt a kérdőjel, nem? Úgy értem, se munkahely, se iskolai végzettség, semmi sem egyezik, csak az elkövetés módja, még indíték sincs, igen ez így egyelőre egy szép nagy és kerek nulla jó sok hullával. Oké, ez rossz poén volt. Valamiért az az megérzésem van, hogy a mai egy hosszú nap lesz és ritkán csalnak a megérzéseim. Fényes nappal kell kell csinálni, mégse látta még soha senki, egyetlen szemtanú sincs, azért ez már bizarr.

Patric & Claire

- Egy pillanat, keresem... - Futottam át az eredményeket szép sorban haladva végig a lapon egészen az aljáig.
- Igen és igen, vagyis úgy vonszolta őket, a tettesnek férfinak kell, hogy legyen, egy nő nem bírná el őket... - És az is eltart másodpercekig még a kloroform kiüti őket, addig pedig küzdenek, megpróbálnak kiszabadulni, az áldozataink átlagos fizikumú férfiak, de ezt még spékeljük meg adrenalinnal, egész biztosan férfi vagy pedig van egy társa.
- De ha csak előzőleg nem hagyta ki mindegyiküket éjszakára, nem szenvedtek tovább néhány órán át, ilyen hőségben... - Vagyis nem élvezheti hosszú órák, vagy napokon át a kínzásukat, ahogy vízért könyörögnek vagy az életükért.
- Tehát tanult vagy sokat olvasott pszichopatával van dolgunk, hát ez egyre jobb és jobb lesz. - Folyton azon kattogok, hogy valamit kihagyok, mi az, amit nem veszünk észre, Roberts nyomozó elmélete sem rossz, de őszintén nekem valami más jár a fejemben, azt még nem tudom pontosan mi, de ráfogok jönni.
- Mindenki küzd, attól függ kiben mennyire erős az ösztön, de mindenkiben ott van. - Gondolja, hogy az elég? Néhány órányi szenvedés? Hiszen vannak akik, napokig, vagy akár egy hétig is életben tartják az áldozatukat, mielőtt végezne velük. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy ez személyes az elkövetőnknek, nem véletlenszerűen választotta ki őket, hanem pontosan tudta kik voltak ők. De nem azért fizetnek, hogy elméletekkel álljak elő, hanem eredményekkel, kész tényekkel, még ha nem is tetszik és nem szeretnék abba a hibába esni, hogy elkezdjen számomra is személyessé válni az ügy, az senkinek sem lenne jó, de azért remélem Roberts nyomozó elkapja a disznót.
- Öö igen, máris mondom... - Kerestem ki a papírok közül. - Tehát az áldozatok Lucas Mitchell és Miles Peterson, de mára várjuk a hozzátartozókat. - Sóhajtottam egyet, ez rosszabb, mint felboncolni őket, számmora csak holttestek,, bőrszövet, hús, vér meg csontozat, ellenben ők valamikor, valakinek a gyerekeik voltak, édesapák, férjek, testvérek, barátok, bejönnek, a szerettük pedig itt fekszik, hidegen, lehunyt szemekkel és holtan, de legalább valakinek hiányoznak.

Patric & Claire

- Hát, biztosan nem a szerencsekereket nézte egy nagy bögre tea mellett, mielőtt a fejébe ötlött, hátha vicces lesz... megjegyezném, nem volt az. Még sosem láttam ilyet. Ez és a korábbi előtt... - De jó látni, hogy az emberi képzelőerő kiapadhatatlan forrás, foglalkozhatna inkább művészettel, mondjuk nem emberekből, preparáljon, az jót tesz, bár ebben az esetben nem biztos.
- És büszke a munkájára... - A maga nemében.
- Kell lennie mintánk, megtervezte, kidolgozta, ez hónapok, évek munkája, figyelte őket, azt ahogyan élnek, de mi alapján választotta őket... kell valami kapocsnak lenni közöttük. Meg kell értenünk. - Már vagy tucatnyiszor átforgattuk ezeket az aktákat, fotóról fotóra, lassan már a holtakkal is alszunk.
- Oké, tegyük fel... - Ennél kuszább már aligha lehetne az ügy. szóval miért is ne, próbáljuk meg több oldalról vizsgálni a dolgokat, mást most amúgy sem tehetünk.
- De ki Ő? Mester és a tanítvány? Mit akar, miért, bizonyítani, vagy tovább vinné a családi vállalkozást... vagy bosszút állna valamiért, trauma érte, bántalmazták gyerekként... - Ez így nem lesz jó.
- Szóljon rám, ha elszaladna velem a ló, de hmmm, mi van akkor, ha mindig is együtt voltak, mint egy család? - Minden esetben kell lennie egy domináns és egy alárendelt félnek, így nézve viszont már ennyit tudnánk. Túl késő már átnyergelni kriminálpszichológiára? Ahh, maradok inkább a holtaknál, már úgy megszoktam őket, meg a szerencsekeréknél. Vajon mi történhetett, totál levagyok maradva, ahh a doboz fagyimnak is várnia kell még,
- Talán a hozzátartozóktól megtud valamit. - Ha eljönnek, szomorú, amikor nem, nem mintha alábecsülném a társaságomat, de itt fekszenek, holtan és kétlem, hogy engem szeretnének látni onnan fentről. Sokféle gonosz ember van. De talán megtudjuk kik voltak ők, milyen életet éltek, izgalmas kezdés, tiszta New York, ezek szerint eszementekből sehol sincs hiány. Talán mégis megfontolhattam volna azt a pszichológiát...