Janice Abberline

"Az emberek nem bábok. Nem játszhatsz velük, majd teheted dobozba őket."

Név: Janice Clara Abberline (née Nolan)
Becenév: Jannie (néhány személynek)
Születése hely, idõ: 1985. október 31. / Las Vegas, NV, USA
Szeretett személyek: Colin Abberline (férj, rendőrnyomozó); Richard Nolan (apa, egykori kerületi ügyész, példakép); Wendy Gallagher-Nolan (anya, jazz énekes és dalszerző)
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: igazságügy
Foglalkozás: kerületi ügyész
Szexualitás: Heteroszexuális
Avatar alany: Shantel VanSanten

Ki vagyok én...?!

Ki vagyok én? Egy ismeretlen, aki meghallgat téged, aki megkínál a csokijából, aki ott áll melletted csendben, akire számíthatsz az éjszaka sötétjében, ha eltévedsz, aki benne van a hülyeségekben, akinek megmondhatod, mennyire béna a napszemüvegje, aki elkövette már azt a hibát, hogy a rossz emberbe zúgott bele, és az, aki önmagát hibáztatta el nem követett dolgokért. Nem vagyok tökéletes. Egyáltalán nem. Kompenzálom a hivatástudatommal ezt, ott mindig a legjobbra és legtökéletesebbre törekszem, hiszen egyetlen rossz döntés mindent megváltoztathat. Tönkre tehet egy ártatlan embert, és vidáman kisétálhat a bíróságról az, aki valóban elkövetett egy bűntényt.
Gyerekként nagyon bizalmatlan voltam, ma sincs ez másképp, viszont mindenkihez máshogyan állok hozzá. Erős és gyenge vagyok egyszerre. Humorom nem a legjobb, de még a legrosszabb favicceken is képes vagyok nevetni, ha ez segít. Tudok káromkodni is, nem mindig vagyok a szende és ártatlan kislány.

Külsőm alapján hamarabb lehet azt mondani, hogy egy modell vagy reklámarc vagyok, mintsem egy kerületi ügyész. Kék szemek, szőke haj barna szín átmenettel... Ennél angyalibb nem is lehetne. Világos bőrömmel nagyon jó összhangban van, valamint próbálok olyan színű ruhákat viselni, amelyek nem rontják el ezt az összhangot. Rengeteg blézerem van, amik a blúzaimhoz, ingeimhez, szoknyákhoz vagy nadrágokhoz nagyon jól passzolnak, amiket viselni szoktam. Egyébként farmer-egyszerű pólós viseletet is imádom, valamint a rövidnadrágokért is odáig vagyok. A cipők... Hát, igen, sok nőből kikívánkozik a vásárlási láz egy-egy szép cipő láttán, én kissé visszafogott vagyok a shoppingolás terén. Válogatós, ha úgy tetszik.

Életem, létem, világom

- Janice, kész vagy már? - kopogott be a fürdőszoba ajtaján a férjem, aki türelmetlenül vár rám már szerintem, pedig alig öt perce jöttem be.
- Már jövök is - ezzel ki is nyitottam az ajtót, remélve, hogy nem csapom neki és a végén elsősegélynyújtót kell játszanom. - Megérte türelmetlennek lenni? - kérdeztem tőle, miután megmutattam neki a sminkem, amit a sötétkék koktélruhához készítettem.
Hivatalos vagyok egy rendezvényre, ahol az igazságügy és a rendvédelem több személyisége is részt vesz, ugyan nehezen, de rávettem Colin-t, hogy kísérjen el, mert tudni kell róla, hogy utálja azt, ha ilyenen kell megjelennie. Elhihetné nekem, hogy én sem repestem ettől, de kerületi ügyészként elég sok ilyesmire kell elmennem, holott én is inkább az ügyekkel foglalkoznék, mintsem az ilyen hivatalos megjelenésekkel.
- Ugye, nem kell sokat ott lennünk? - biztosan titkon reménykedik abban, hogy elhívják őt egy bűntényhez, mert még ott is jobban szeret lenni, mint egy rendezvényen.
Hét éve találkoztam Colin-nal először, akkoriban kezdő ügyvéd voltam, ő viszont nyomozó volt már. Egy gyanúsított védőjének rendeltek ki, és ott a kihallgatóban kezdődött el a mi kapcsolatunk. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aztán én büntetőjogra szakosodtam, majd négy év múlva a kerületi ügyészi hivatal egyik állását pályáztam meg. Nem bántam meg, hogy ott hagytam a védőügyvédi állást, hiszen apám is kerületi ügyészségen dolgozott, de eleinte nem akartam azt, hogy összehasonlítsanak minket, végül aztán jó volt néha vele együtt dolgozni, tavaly vonult nyugdíjba, azonban visszatér tanácsokat osztogatni mindenkinek.
- Fél óra? Megfelel? - vigyorogtam közben, és vártam a boldogságot a szemében felcsillanni.
- Ó, tudtam én, hogy a legjobb nőt vettem el feleségül! - megölelt, majd ő is somolygott.
A telefonom csörögni kezdett, az informátorom hív... Biztos hírei vannak arról a bizonyos nyomozásról, amiről egyelőre senkinek nem kell tudnia. Rövidesen be kell avatnom másokat is, azonban komolyabb és több bizonyítékra van szükségem ahhoz, hogy bármiféle hivatalos nyomozást elindíthassak.
- Ezt... fel kell vennem, addig kihozod a kocsikulcsot? Ott van az ágy melletti szekrényen, ha elfelejtetted volna, hová tetted - huncut mosoly volt arcomon gúnyolódás közben, ő pedig ment is be a hálószobánkba, én pedig felvettem a telefont. - Szia... Nos, megtudtál valamit? Követted őt? - nem voltam túl konkrét a telefonba beszélve, de tudom, a vonal másik végén lévő újságíró-fotós érti a célzást.
Nem szoktam lepaktálni senkivel, pláne nem egy firkásszal, most viszont meg kellett tennem, mert tudom, hogy mennyire imád másokat követni, fotózni és aztán cikkeket írogatni.
- Madame Tussauds, holnap délután három. Jól van, ott találkozunk - senkinek nem jutna eszébe ez a múzeum, csak neki, mert ott ejtve maradhatunk, s nyugodtan tudunk infót cserélni.

Elfogadva!

Drága Janice!
El sem tudom mondani mennyire örülök neki, hogy a userednek pont erre a karakterre esett a választása. Amikor kitaláltam Pontosan ilyen személyiséggel megáldott nőt képzeltem el, mint amilyen végül te lettél. Nagyon szépen megírtad a történet részt is és a jellemzésedet is. Sehol nem találtam benne semmilyen hatalmas vétséget ami miatt nem fogadhatnálak el. Úgyhogy irány foglalózni és játszani. Mert már kíváncsian várom, hogyan buktatod le azt a bizonyos illetőt.
Mégegyszer gratulálok és üdv közöttünk