do you know who i am? Vendég
|  Tárgy: Raquel Vigée-Le Brun  07.05.12 21:35 | |
|  Teljes név: Raquel Vigée-Le Brun
Becenév: Raquel (vagy ahogy szeretnék)
Kor: 22
Születése hely, idő:1992. 06. 12. | USA - Las Vegas
Tartózkodási hely: Los Angeles
Csoport: Művész (designer, fotográfus, modell, grafikus)
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Biszexuális
Jellem:
Nehezen tud másokkal beszélgetést kezdeményezni. Ha nincs meg egy alap téma, vagy több ember, könnyen ellaposodhat a kommunikáció. Mindig aggodalmaskodó, és kissé naiv.
Igyekszik jó barát lenni, törődni az emberekkel, de sokszor rontja el a dolgait.
Kedves, segítőkész, ám néha makacs és nagyon önfejű. Nem szereti ha belé kötnek és azt végképp, hogy ha megmondják mit tegyen. Általában csöndes, de ha megszokott tömeg veszi körül felszabadultan mosolyog és társalog bárkivel. Nem szokta hagyni, ha kötekednek vele, általában visszaadja. Egyéni személyisége megkülönbözteti másoktól. Nem okoskodó típus, viszont néha nagyon dilis. Olyankor jön rá általában, ha valami vicces dolog történik körülötte. Nem egy nyafogós fajta, sőt, kifejezetten fiús néha. Egy-egy megszólalása, vagy grimasza szinte teljesen megegyezik a bátyáiéval.
Külső:
Derekáig érő fekete haját kivétel nélkül mindig igényesen rendben tartja. Szeret új dolgokat kipróbálni, fonásokat, kontyokat, amihez csak kedve támad. Sminkje sosem kirívó, viszont szemeit mindig kihangsúlyozza, bár plusz dolgok nélkül, természetesen is szép. Tekintete szigorú, és komoly. Arcvonásai jellegzetesek, és szépek.
Alkata vékony, idomai teltek. Csupán 164 centiméter, apró termetű lányka.
Ruhái egyediek, divatosak, és igényesek, viszont sosem kirívóak.
Szintén szereti a fiús, és a laza dolgokat is.
Előtörténet:~ Az élet nehezen kezdődik ~Esős nyári nap volt, az eget sötét felhők takarták, s csak megállíthatatlanul zuhogott, mintha el akarta volna nyomni a nő hangos sikoltozását a sötét éjszakában. Terhes volt, s a sötét utcában, ahol senki sem látta és nem is hallotta a hangos mennydörgéstől, éppen szült. Még nem volt ebben tapasztalata, tudta, hogy mit kellene csinálnia, próbálta minden gondolatát összesűríteni, s a televízióból felidézni, tudta, hogy sosem lehet abból a masinából tanulni, de olykor-olykor talán mégis lehetett valamit a segítségére. Egyszer-kétszer látta, igazából összvisz, nem volt elég pénze, hogy a televíziót nézze egész nap, így aztán inkább nem is a televízióban látottakra hagyatkozott, hanem a józan eszére, valamint a megérzéseire, amik most nem súgtak számára semmit sem, mintha csak elhallgattak volna... Biztos elűzte minden gondolatát a vihar, gondolta keserűen. Az egész életét úgy érezte, hogy tönkre ment és, hogy ezt nem éli túl. Hangosan lélegzett, és kiabált a fájdalomtól, s mikor egy hatalmas villám csapott le valahova, majd azt követte egy hangos dörgés a gyerek elhagyta az anya testet. A nő megkönnyebbült, hogy végre vége, immár hangosan szuszogott, de a boldogságtól könnyezve vette fel a leánygyermeket, ki hangosan sírt, de gyönyörű gyermek volt. És akkor egyszer csak elájult a kimerültségben...~ Nyolc évvel később ~ Ma reggel, amikor a tükörbe nézett olyan furcsának érezte magát, mintha nem egy és ugyanaz a személy nézett volna vissza rá. Zsenge kora ellenére igazán értelmes kislány volt, talán túlságosan is, és éppen ezért tudta, hogy az apja valójában nem is a valódi apja... Nem tudta, hogy hogyan is jutott ilyesfajta következtetésre egyszerűen csak érezte. Nem mintha annyira tudta volna, hogy mit kellene éreznie, de nem hasonlított semmiben az "apjára". Az apja kopasz volt és egy izom pacsirta, semmi ésszel nem is volt megáldva, mellesleg olyan furcsán is beszélt, szinte végig morgott az orra alatt, mint valami rossz kutya, legalább is vele pontosan így beszélt. Nem tudta és nem is értette, hogy miért, de tudta, az egész kicsinyke világában minden olyan zavaros és érthetetlen volt. Nem tudta hova tenni az életét, az apja képébe egyáltalán nem is illett bele. És mégis? Milyen név az, hogy Simon? Az apjának? Nem, nem illett rá az a név, hogy "Simon". Az igazi apjára valóban nem. Úgy gondolta, hogy az a férfi egy sötétebb alak, valami más valami mélyebb valami olyan amilyen pontosan legbelül ő. Ez így vicces lehet, de valóban nem tudta, hogy ki is ő mi is ő, mert olykor megesett volt, hogy a férfi napokig, sőt, hetekig nem jött haza. Anyja sem sokat beszélt róla neki, ő pedig nem is erőltette a témát, mégis legbelűl érezte, hogy ez nincs rendjén. ~ A két bátyjában bízott csak. Talán úgy tűnik, elhamarkodott, és meggondolatlan ilyet éreznie, de ez egyáltalán nem így van. Édesanyja hűvös, és rideg velük szemben, "apjukról" nem is beszélve. A rokonaikkal nem tartották sosem a kapcsolatot, mintha a szülei valamiféle titkot őriznének, félve attól, ha gyermekeiket nem tartják burokban, kitudódik.
Christian hat évvel, Paul pedig héttel volt idősebb nála.
A fiúk által Raquel érthető módon eléggé fiús volt, és magának való, lány barátai nem is igen voltak, talán egy-kettő akadt, akikkel beszélgetett, de igazi bizalmasának csupán testvéreit tartotta. Felnézett rájuk, és követte őket bármerre mentek, Ők pedig szívesen vették a lányt szárnyaik alá.
De ami igaz, az igaz, a tényeket letagadni kár lenne, Raquel női törődés nélkül magányos volt. El is kanászosodott rendesen, szülei felügyelő, és óvó tekintetei nélkül. Garázdálkodott, lógott az iskolából, hangulatától függően kirívó ruhákat hordott, s hamar bele is esett az ártalmas dolgok kívánatos körforgásába. Dohányzott, füvezett, közterületeket rongált. Bátyai erről mit sem sejtettek, s ha mégis, még benne is voltak egy-két őrültségben. Éjszaka lógás otthonról, adathamisítás, hogy aztán másnapig haza sem térve azt sem tudták, hol vannak.
Persze volt hogy ezzel próbálta felhívni magára a figyelmet, csak hogy szülei mégiscsak megdorgálják, ezzel is kimutatva féltésüket és törődésüket - mindhiába.
Egy-egy rosszabb pillanataiban azért volt más menekülőútja is Raquelnek a garázdálkodás mellett. Imádta a művészetet.
Kiskora óta rajzokban fejezte ki saját kis világát, és érzéseit. Nem meglepő módon ráadásul mindezt egészen kiváló teljesítménnyel. Igaz volt, mikor azért is szívott, hogy még extrémebb és egzotikusabb dolgokat tudjon üres lapjaira szülni.
Miután eldöntötte, hogy ezzel szeretne foglalkozni a jövőben is, komolyabban kezdett iránta érdeklődni. Fegyelmezte magát, és minden kísértést kiváltó anyagot letett. Tanult rendesen, és végre barátai lettek. Dolgozott, élete első kapcsolatai is kialakultak - ám nem csak ellenkező neműekkel, de nem ám, volt, hogy a saját neméhez is ugyanúgy vonzódott. Nem tudta hová rakni, talán a múltja, a sok fiú haverja, és főként a bátyai tették, mindenesetre sokszor csak barátként gondolt a fiúkra. Ám szerelmes sosem volt még.
Igaz jelen esetben fogalma sincs még, mit kezdjen az életével, de valójában úgy van vele, hogy majd jön, aminek jönnie kell. Lesz ami lesz, s noha céljai vannak, határozott elképzelése nem sok. De azért reméli, jobbra fordulnak a dolgok...
|
|
Kezdőlap 
