Te vagy az otthonom
A közeledö égbolton
Végtelen torony
A horizonton

Álmatlanul hagytak magamra az éjszaka percei, hogy kérlelhetetlenül tovasuhanva órák némán csordogáló vizévé váljanak az idő anyagtalan folyómedrében. Általában nincs gondom az alvással, ez az utóbbi idők kellemetlen újdonsága, amit a folyamatos kattogásnak tudok be. Persze, ott a józanul ítélő, racionalista hang a gondolataim között, amelyik azt suttogja, hogy teljesen feleslegesen pörgetem magam, méghozzá több indokból is. Az egyik? Eleve meg sem kellett volna hallanom apám szavait, vagy legalábbis annyival illetni, amit ő tesz az enyémekkel: elengedni a fülem mellett. A másik ok? Őt ismerve valószínűleg már nem is emlékszik arra, hogy mit mondott. Szimplán azért, mert nem érdekli, hogy egy-két szava vagy gesztusa mennyire döngölhet másokat a földbe. Úgy lép át az egészen, ahogyan az ember egy szép szőnyeggel teszi, mikor nem kíván cipővel rálépni, nehogy összekoszolja. Számára ez olyannyira természetes és tudatalattian reflexszerű, mint másnál a levegővétel. "A Petrov-sárm."
Seth bácsi fogalmazta meg így egyszer a dolgot, mikor próbált valami finom módot találni arra, hogy elismerje és leírja a fiatalabb testvére seggfej mivoltát. Mégis, ettől függetlenül, vagy, talán épp emiatt, csak jobban beékelte magát tudatomba az egész. És ezalatt nem csak arra gondolok, hogy apám a pénzével meg a befolyásával a távolból egyengette azt, hogy merre tartson az életem, fittyet hányva arra, hogy nekem mennyi munkám van ebbe belefektetve, hanem a nagybátyám megfogalmazása is ólomsúlyként nehezedik vállaimra. Elvégre, felvet egy érdekes kérdést: mi van, ha igaza van? Mi van akkor, ha ez a fajta viselkedés valóban benne van a vérvonalban és csupán idő kérdése, míg felszínre nem törik? Talán csak miliméterek választanak el attól, hogy olyan legyek, mint ő és ez egy meglehetősen nyugtalanító gondolat. Ezlrt azt teszem, amit ilyenkor mindig, már korán reggel felkelek, és inkább kifutom magamból az indulatot. Más esetben a közeli, kisebb edzőteremben tennék így, de ezen a korai órán csak zárt ajtók fogadnának. Így hát, a nosztalgiafaktor kedvéért hagyom, hogy Linkin Park sodorja messze a gondolataimat és levezessem a bensőmben izzó tüzet, mindaddig, míg parázsló érintését izmaimban nem érzem, egyértelmű jeleként annak, hogy ideje hazamennem. Egy fürdés és egy reggeli majd helyrerak.
Ahogy belépek a lakásba, Mila parfümének illata emlékeztet rá, hogy egészen pontosan kinek a társasága tudná feledtetni velem a súlyokat, amiket magammal hordozgatok. 
- Neked nem aludnod kéne még? Ha nem tévedek, csak későn feküdtél le. - suttogok a fülébe, miután a konyhánkban mögé léptem és játékosan eltakartam a szemeit. Tudom, milyen keményen küzd az álmaiért és folyamatosan a határait feszegeti, de az még nem zárja ki, hogy aggódjak. Akarom, hogy tudja, törődök vele. És nem mellesleg: a mai nap számomra róla fog szólni. Csakis róla.



425 elcsépelt szó ● ● Angel ● ● ha bármi nem jó, sikíts nekem!

And then my heart with pleasure fills
And dances with the daffodils

Hazudnék, ha olyasmit állítanék, hogy régen hittem a "szerelem első látásra" kifejezésben. Mindig inkább a rózsaszín köd okozta költői túlzásként könyveltem el, valahányszor hallottam, semmint ténylegesen létező koncepcióként. De aztán megismertem Milát és mindez visszavonhatatlanul megváltozott. Képtelen vagyok megfelelően szavakba önteni, mi az a rezgés, az a szűnni nem akaró ragyogás az egész lényében, amivel teljesen az ujja köré csavart, viszont annyi bizonyos, hogy bármily forrásból is táplálkozik, az eltelt évek nem gyengítettek rajta. Sőt, az, amit iránta érzek, napról-napra erőteljesebb lángokkal ég. Éppen ezért nem kellene meglepődnöm, hogy már a bejárati ajtón belépve szétárad bennem a nyugalom. Ő teszi igazán otthonná ezt a helyet, én pedig úgy követem a készülő finomság illatát, mint egy kisgyerek, aki nem bír magával. 
Ha úgy vesszük, ez helytálló. Csakhogy nem a palacsinta az a bizonyos erős mágnes, ami leküzdhetetlenül vonz és ahogy mögötte állok, az illata az orromba szökik és teljesen el is feledkezek arról, hogy alig öt perccel ezelőtt még gyomrom korgásának enyhítése volt a célom.
- Oké, ez egy erős érv. De akkor is az az elsődleges, hogy kipihend magad. Még úgy is, hogy minden palacsintád egy falatka mennyország.
Hagyom, hogy elhúzza kezeimet, amiknek jobb helyet találok derekán, miután szembefordul velem. Nem tudom megállni, hogy végigpillantsak rajta, magamba szívva a látványát, ahogy az egyik kedvenc pólóm csodás alakjára simul. Puha csókjára lehunyom a szemem és ujjaim kicsit meggyűrik a póló anyagát, ahogy rajta keresztül simítom meg az oldalát.
- Tudod... szinte már bűn, hogy az én kedvenc darabom ilyen jól áll rajtad. - szinte az ajkaira lehelem a szavakat, hogy formázásuk közben még mindig cirógathassam őket az enyémekkel. Csak ezután reagálok korábbi szavaira, enyhén feljebb tűrve a pólót, mintha csak akadályozott volna abban, hogy ujjbegyeimmel megérinthessem a combját. Viszont a simítással ellentétben ártatlan szemeimet fúrom az övéibe, amolyan bűnbánó, bocsánatkérő kifejezést produkálva ezzel.
- Esetleg jóvá tehetem valahogy ezt a hiányosságot? - válla felett a tűzhelyen sülő darabra pillantok és megjelenik egy apró, ám annál sunyibb mosoly az arcomon.
- Jól látom, hogy már csak ő van hátra? - biccentek a palacsinta felé segítőkészen. Csak épp azt nem kötöm az orrára, hogy miért.
Hagyom, hogy akkor jöjjön rá, mikor a sütő felé fordul. Akkor ugyanis ujjaimmal, éppenhogy érintve selymes bőrét, combja hátsó részét simítom meg, lassan, de annál biztosabban haladva felfelé.
- Nagyon jól néz ki. - súgom neki, csak épp nem a palacsintáról beszélve. De ezt használom figyelemelterelésként, hogy ne arra fókuszálhasson, amint ujjaim lába belső oldalára kúsznak.
Már akkor tudtam, hogy elbuktam, amikor megláttam a konyhában. Nem tudok ellenállni neki. És nem is akarok.



425 elcsépelt szó ● ● Két világ közt ● ● ha bármi nem jó, sikíts nekem!

And then my heart with pleasure fills
And dances with the daffodils

Mindaddig a pillanatig, amíg nem találkoztunk, észre sem vettem, hogy az életem mennyire kongott az ürességtől. Visszatekintve, olyan volt, mintha Bob Ross ecsete érintetlenül hagyott volna egy hófehér vásznat vagy egy felhőtlen, mégis csillagok nélküli éjszakai égbolt. Persze, voltak személyek, akikre támaszkodhattam, apa fivére például mindig ott volt, valahányszor szükségem volt rá. Való igaz, hogy a maga módján kezelte az elé gördülő akadályokat, abban az értelemben, hogy jó eséllyel előbb látott el valami praktikus tanáccsal, semmint az életvezetés emocionális oldaláról beszélgessünk. Azt hiszem, ez olyan tulajdonsága, amiben, noha úgy vélem, ezt ő maga nem vallaná be a világért sem, nagyon is hasonlít az öccsére. Az érzelmek félretételében. Ez is családi vonás volna? Kétlem. Méghozzá azért, mert van olyan személy az életemben, aki előtt nem kívánom holmi lelki lepel alá rejteni azt, amit érzek.   
Az említett bölcsességre egy pillanatig a homlokomat ráncolom, félrepillantva, mint aki komolyan ízlelgeti és tanulmányozza a szavakat, majd egy hetyke vállrándítás kíséretében elmosolyodok.
- Picit ugyan morbid, de az igazságtartalma elvitathatatlan. Mindazonáltal kötelességem figyelmeztetni, hogy ha túlhajszolod magad, nem fogom ezt elfogadni kifogásként.
Előveszem a lehető legkomolyabb arckifejezésemet, hogy sugalljam, gyönyörű szemek ide vagy oda, játékos pillanataim mellett szigorú is tudok ám lenni. Márpedig az ő jóléte pontosan olyan terület, aminek kapcsán nem tervezek ellágyulni. Túl fontos nekem ahhoz, hogy ne törődjek vele.  
- Féltékeny? Én?? - teátrálisan felhorkantok, megjátszva a felháborodottat, de alig egy másodperccel később "dühösnek" szánt vonásaim ellágyulnak, ahogy lesiklik rajta tekintetem és ujjaim közé fogom a testét fedő anyag alsó szegélyét.
- Inkább csak bosszús, amiért van mersze ennyit eltakarni. - ismerem be olyan pimasz könnyedséggel, mintha arra feleltem volna, hogy mennyi az idő. Ha fel is rója nekem, simán ráfoghatom, hogy miatta van, elvégre ő flangál itt ilyen észveszejtően szexin. Mégis hogy várhatja el tőlem, hogy szó nélkül hagyjam?
- Tudom, fantasztikus a dedukciós képességem. Ami azt illeti, B-terv gyanánt azon gondolkodtam, felcsaphatnék nyomozónak. - szavaim aligha mondhatók komolynak, de ha már egyszer pimaszkodik, ki vagyok én, hogy ne menjek bele a játékba. Az már más kérdés, mennyire sikerül meggyőzően előadnom a kamutervemet a jövőre nézve, de ez úgyis veszít jelentőségéből, mikor meghallom a sóhaját. Érzem, hogy belesimul az érintésembe, amitől teljes tenyerem siklik combaj belső oldalára, másik kezemmel épp csak annyira csúsztatom fel a pólót, hogy formás, tökéletes fenekét a markomba foghassam.
- Biztosan forró is. - lehelem a kettőnk közötti térbe, elégedetten pillantva le kapaszkodó kezeire, még feljebb csúsztatva közben az enyémet. Mielőtt elérném a lábai közti érzékeny felületet, áttérek figyelmemmel másik combjára és ott körözök ujjammal, mielőtt egy nagyon lassú mozdulattal áttérnék vágyai vékony alsónemű által fedett forrására. Egyszerű, apró érintéssel köszöntöm őt odalent, éppen csak mozgatva ujjamat előre és hátra, lassú fokozatossággal változtatva a leírt távokat körökké. Nagyobb karikák rajzolásával kezdek, fenntartva a ráérős iramot és csak kínzóan csigatempóban kezdek leírni egyre kisebbeket.
Azt szeretném tenni vele, amit ő tett velem: el akarom venni az eszét.


478 elcsépelt szó ● ● Cradled in love ● ● ha bármi nem jó, sikíts nekem!

And then my heart with pleasure fills
And dances with the daffodils

Különleges a kapocs kettőnk között. Az a fajta, amit másoknak hiába kezdenék el elmagyarázni, és nem csak azért, mert aki nincs benne, nem értheti. Nyilvánvalóan ez is közrejátszik, de sokkal inkább van szó arról, hogy még én magam sem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogyan is kellene belevágnom. Oda vagyok érte? Természetesen. De ennél többről van szó. Ő egy-egy hanglejtésemből, egy fél pillantásomból már megérti, mire gondolok, én pedig tudom, érzem, mikor ideges vagy letört, jóval azelőtt, hogy akár egy szót is szólna. Ezt hangosan sosem mondtam ki, még neki sem, de magamban már régóta nem barátnőként tartom számon. Ő a társam, a fogalom minden egyes szintjén, az a személy, aki kiegészít és akiért bármit megtennék. Ami körbevesz minket, bár az itt töltött közös időnk alatt úgy tartom, elég pofásan sikerült berendeznünk, nem több, mint pusztán falak, melyek közrezárnak egy bútorokkal telipakolt teret. De ha lecsupaszítjuk, elvesszük az élettelen tárgyakhoz fűződő érzelmi értéket, ez a hely az, ami: egy hely és nem több. Én bárhol elvagyok, amíg ő ott van és ennek egy oka van: ő az otthonom.
- Na azért! Ne kelljen újbóli figyelmeztetésre sort kerítenem, mert az akár az alkalmazott megbüntetését vonhatja maga után. Mondja, megértette?
Az egész mondat erejéig sikerül fenntartanom a szigorú, ellentmondást nem tűrő tónust, a végén viszont csatlakozok hozzá a nevetésben. Hiába, a vidámsága ragályos, a mosolya és csilingelő kacaja az emlékeim közé fészkelték magukat már az első alkalommal, hogy szerencsém volt hozzájuk. De azért, hogy éreztessem, a büntetést nagyon is komolyan gondolom, megpaskolom lágyan a hátsóját.  
- Az a szerencséje, hogy ilyen jó közöttetek az összhang, különben már nem lenne rajtad. - még rosszallóan ciccegek is mellé, mintha tényleg valami komoly bűnnek lennék a szemtanúja és nem csak időt akarnék nyerni ahhoz, hogy gyönyörködjek a látványban. Néha, na jó, gyakran elcsodálkozok azon, hogy lehetek olyan szerencsés, hogy ő mellettem van.
- Igen, bár az egyenruhát maximum a melóhelyemen venném fel, mert ha itthon próbálkoznék meg vele, van rá esélyem, hogy sosem érnék be dolgozni. - panaszkodásnak hangzik, pedig cseppet sem az. Jó, a kölcsönzősnek perkálni kellett a károk miatt, de.. megérte. Egek, mennyire metgérte!
- Hogy mondtad, kicsim? Gyorsabban? Ahogy szeretnéd! - játszom itt a süketet, de valójában arról van szó, hogy imádom kínozni. Még inkább imádom, mikor sikerül úgy feltüzelnem, hogy már vált a két nyelv között, hiszen ez egy egyértelmű jelzés számomra, hogy jó irányba haladok. De nem elég. Nem bizony, csak most kezdem el, így hát két simítás között mindennemű előrejelzés nélkül jobban hozzányomom két ujjamat, fenntartva ezt a nyomást néhány másodpercig, majd tovább folytatom a körözést, immáron gyorsabban a kezdeti tempónál.
- Látod, pontosan ez a lényeg! - érzem, hogy a vérem vészesen kezd délre tódulni, egy bizonyos pontba, de nem akarok meghajolni az ösztönök előtt. Még nem. Ez nem jelenti azt, hogy ő megkönnyíti a dolgomat. Ahogy jobban szétcsúsztatja a lábait, arra gondolok, milyen szívesen venném birtokba azonnal, ebben a pózban. De nem. Nem leszek önző, a mai nap az övé, ezért azt, hogy helyet ad nekem, azzal hálálom meg, hogy újra füléhez hajolok.
- Hogy jobb? Így... - tovább simítom fehérneműjén keresztül, elnyújtva a pillanatot.
- .... vaaaagy...? - be sem fejezve a kérdést, félrehúzom a szexi darabot az útból és ujjbegyem immáron közvetlenül találkozik vele. Érzékenységét figyelembe véve nem teszek azonnali mozdulatot, fokozatosan nyomulok hozzá, majd mozdulok előre, hogy mutatóujjam bebocsátást kérjen. Érzéki lassúsággal kezdve figyelek teste minden egyes rezdülésére, és fokozatosan gyorsítok a ki-be mozgatáson, gúgy görbítve ujjamat, hogy általa legérzékenyebb pontjait köszönthessem.
- A főételemet kérem, szerelmem!
Bizony, nem titkolom, mi a tervem a folytatásra, és hogy minden kétséget eloszlassak, csak annyira húzom ki az ujjamat, hogy combjáig húzhassam le bugyiját, majd átengedjem azt a gravitációnak. Ezután egy ügyes mozdulattal újra ujjam veszi birtokba, arra az esetre, ha más alternatívával akarna előrukkolni. Ő fog először a Mennybe jutni, ehhez ragaszkodom. És közben minden mozdulatommal egy dolgot fogok sugallni: Szeretlek!


645 elcsépelt szó ● ● In the pines ● ● ha bármi nem jó, sikíts nekem!

You are dearer to me than a thousand triumphs
And sweeter to my heart than all world-glory

Voltak már sötét perceim az életem során, melyek kínzó szomjúságot átélő farkasok módjára kivétel nélkül mind ugyanazon forráshoz baktattak el újra és újra, hogy szükségletüknek hódolva nyelvükkel áttörhessék a lélek kellemesen hűvös vizének tükörsima felületét. Félelmetes ragadozók, amik mégis kiszolgáltatottak környezetüknek és belső indíttatásaiknak egyaránt. Esetemben a környezet egyet jelentett a gyerekként engem ért impulzusokkal, amik formálták azt az egyént, aki ma vagyok. És ha egyvalamit markáns jelenléttel érzékeltem apám felől, az az, hogy a szeretet messze nem egy állandó állapot. Ennek köszönhetően sokáig éltem abban a hitben, hogy a hollywoodi filmek romanticizálták az emberi kapcsolatokat, az olyan témákat, mint a család vagy a szerelem. És persze, ez is közrejátszik, hiszen élniük kell bizonyos trükkökkel ahhoz, hogy eladhassák a mozipaloták belépőit, de szerencsére tüzes aurájával, fáradhatatlan fényével sétált be Mila az életembe és cáfolt rá mindarra, amit én gyerekként, illetve fiatal tinédzserként leszűrtem magamnak a világ működéséről a látottak alapján. Túlzásnak tűnhet azt állítanom, hogy feje tetejére állított mindent, amiben addig konokul hittem, de gondoljon bárki bármit, pontosan ez történt. A mosolya nap, mint nap emlékeztet arra, hogy még a napfelkelténél vagy a hold ezüstös fényének simításánál is létezik lenyűgözőbb elem a világon. Ő, a vele való kapcsolatom a bizonyíték arra, hogy létezik olyan érzelem, ami nem múlik el. Márpedig az, amit én iránta érzek.. fogalmazzunk úgy, ha pusztán az érzelmeimből képes lennék felépíteni Bábel második tornyát, semmi, még egy állítólagos magaságos erő sem volna képes azt ledönteni.
- Nagyon helyes! Nem szívesen nyúlnék galád, fenyítő eszközökhöz. - benne maradva a kis játékunkban, amolyan elismerésképpen azért, hogy ilyen jó "kislányként" viselkedik, eddig fenekénél tartott kezemmel gyengéden felsimítok rajta. Ujjbegyeim követik gerincének vonalát, idomulva háta ívéhez, hogy annak mentén érintse. Mikor elérem hátul elomló haját, picit hagyom ujjaim végét a szálak között eltűnni, hogy puha érintésemmel illessem őket. Minden porcikáját gyönyörűnek találom és ezt minden érintésemmel azon vagyok, hogy ezt az üzenetet közvetítsem felé.
- Én? Célozgatni? Ugyan, kérlek, nem olyan srác vagyok én. - hiába próbálnám meg a feltételezés nyomán a sértődöttet játszani, mert ahogy cicaként simul hozzám, áttöri minden defenzív falamat. Hiába, tudja jól, mivel tud az ujja köré csavarni és ez a húzása pont ilyen. Jobbommal automatikusan átkarolom, így tartva közel magamhoz, mintha csak azt akarnám ezzel világgá kürtölni: "El a kezekkel, az én cicám!" Mit mondhatnék? Territoriális vagyok.
Kezemet csak annyira húzom vissza, hogy a derekár simíthassam tenyeremet, miközben ujjamat benne mozgatóm, édes nyögéseit hallgatva. Eredeti tervem az volt, hogy hosszabban kínzom, de amint az első sikkantása kiszökik ajkai közül, egy szempillantás alatt módosul bennem a terv és már csak arra tudok gondolni, hogy még hangosabbá, még elcsigázottabbá akarom tenni, így hát ahelyett, hogy az elképzeltek szerint kihúznám belőle az ujjam, csak mélyebb lökésekkel kezdem ostromolni forróságát és engedelmesen teszek eleget a "Ne hagyd abba" kérésének, megvárva azt a pillanatot, amikor érzem őt megfeszülni ujjam körül, akkor ugyanis újra átkaroltam, hogy megtarthassam remegő testét. Ezzel magamat is elárultam, hiszen a mozdulat közben képtelen vagyok még jobban hozzásimulni, aminek köszönhetően már aligha tagadhatnám le vágytól lüktető tagomat, amitől most roppant kényelmetlenné és szűkké vált a nadrágom. De még mindig igyekszek elterelni erről gondolataimat. Itt nem én vagyok a lényeg.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ennyivel nem szabadulsz tőlem. - suttogom hátulról a fülébe, miután hagytam neki néhány másodpercet, hogy kellőképp lecsengjen első orgazmusa. Mikor már úgy észlelem, csillapodott a remegése, szembefordítom őt magammal, hogy szenvedélyes csókkal ejtsem rabul ajkait. Úgy teszek, mintha a szobánk felé akarnám terelni azzal, hogy elkezdek hátrálni a konyhapulttól, húzva őt magam után, de a csókot egy pillanatra sem szakítva meg, célom valójában az, hogy az étkezőasztalig vezessem. Amint elértem, hogy az asztal széle már közvetlenül mögötte van, elszakadok mézízű ajkaitól, hogy egy sunyi mosollyal nézhessek a szemébe.
- Csak most fogok hozzálátni a reggelimhez! - egy könnyed mozdulattal derekánál fogva megemelem testét és felültetem az asztalra. Csókjaimmal megcélzom nyakát, épp füle mögé lehelek csókot, mikor rekedtes hangomon újra megszólalok:
- Istennő vagy! Engedd, hogy imádjalak! - ezután, szavaimnak eleget téve lesiklok és csókjaimmal immáron combjait kezdem bejárni, felváltva érintve egyiket, majd a másikat, viszont minden egyes érintéssel feljebb és feljebb haladok. Annak érdekében, hogy kétsége se lehessen azt illetően, mire készülök, gyengéd erővel terpeszben tartom lábait, ám mielőtt eljutnék vágyai központjához, még egyszer felpillantok rá, mintha csak azt mondanám: engedd el magad!
Először leheletemmel érintem az érzékeny területet, ezt követi nyelvem csúcsa, ugyanazzal a taktikával, mint nem sokkal ezelőtt az ujjam. Apró érintésekkel indítok, pici etapokat járva, majd körözni kezdek alsó ajkain, mielőtt betolakodóként erősebben és nagyobb felületen simulnék hozzá. És ezekben a pillanatokban, ahogy szinte lelkesen mordulva látok neki reggelimnek, tudatosul bennem, hgy én is olyan vagyok, mint a szomját csillapító farkas. Én pedig szomjas vagyok. Nagyon!


776 elcsépelt szó ● ● TKO ● ● ha bármi nem jó, tudod;)

Once upon a time
An angel fell in love with a demon
Both of them hungry
The angel craving chaos, the demon seeking peace

Valahol a bensőmben egy ketrec mindeddig hősiesen kitartó vasrúdjai néma sikollyal hajoltak meg az odabent élő fenevad erejének megadva magukat. S most, hogy az kiszökött nyomorúságos fogságából, diadalittas elégedettséggel szimatol a levegőbe, hogy előre vetve magát a józan gondolkodás írmagját is szétcincálja gyémánt keménységet meghazudtoló karmaival és átvegye testem, tetteim feletti uralmat. Mindeközben racionálisabb, visszafogottabb énem a kormánytól a hátsó ülésre kerül és magatehetetlenül, értetlenül nézi végig, amint szerelmemet vad csók közepette ölelem magamhoz. Nem tudnám megmagyarázni, mi a fene üthetett belém, sem azt, melyik volt az a pont, amikor a kételyek, a félelmeim, amik éjszaka még ébren tartottak, ahelyett, hogy most testemre a kialvatlanság tömör láncaiként tekeredne testemre, nyers, szexuális vággyal tüzeli a bennem lakozó démont. Vagy az is lehet, hogy a démon eleve én vagyok. Nem tudom. Ahogy azt sem tudom, olyanná válok-e egyszer, mint az apám. De azt tudom, hogy most csakis az előttem lévő csodálatos lányra akarok koncentrálni, a hangjaira, testének remegésére, vágyainak kiteljesítésére, még ha közben sötétségemnek engedve a lassúságommal kínzom is.
- Szerencsére nem tűnsz úgy, de azt is meg kell hagyni, hogy nem biztos, hogy bárhová is engednélek. - jegyzem meg egy pimasz mosoly kíséretében, mielőtt visszatérnék hívogató, ellenállhatatlan ajkaihoz egy újabb csatára. Bármikor is kattant át bennem valami, bármikor is került elő a démon, határozottan birtoklóbb lettem tőle a szokásosnál. Mohóbb is. Akarom őt. És bizony, nem csak egyszer, nem csak egyféleképp.
Ezért mikor az angyalom hanyatt fekszik, megadva magát nekem és annak, amire készülök, afféle dicséretképp végigsimítok formás combjain és miközben nyelvemmel elkezdem gyengéd mozdulatok közepette felfedezni vágyainak forrongó centerét, ujjaim szelíd erővel, de tagadhatatlan vággyal belemarnak combjába, markolva húzva végig ujjaimat bársonyos bőrén, hogy aztán, számára a kényelem, számomra pedig a könnyű hozzáférhetőség érdekében úgy pozicionáljam lábait, hogy azok két oldalt, a fejem mellett vállaimra támasztva pihenhessenek. Ezzel megtartom terpeszét, de nem kell a levegőben tartania őket.
- Nagyon finom a reggeli, angyalom. Szinte éhen halok! - nézek fel rá szokásos játékos, sötéten sunyi félmosolyommal egy pillanatra, mintegy burkoltan így jelezve felé, hogy most nincs menekvés, addig fogom ezt csinálni, ameddig az enyém nem lesz újra. Ezért fejemet visszahajtva lábai közé félreteszem a kezdeti lassúskodást, az ismerkedő simításokat, és kezelésbe veszem csiklóját, először csak körülötte körözve, majd ahogy megérzem kezét a hajamba simítani, hozzányomom ajkaimat és csillapíthatatléan étvággyal, mégis puhán érintve őt, megszívom. Úgy fél percig eljátszadozok ezen részén, váltogatva a szívásokat, amiknek hatását nyelvem ismétlődő érintésével enyhítek, majd lejjebb csúszva bebocsátást kérek az alsó ajkak közé. Azért, hogy ez könnyebben menjen, na és azért, mert érzem, ez az angyal szép lassan megőrjít, egy kézzel feneke alá nyúlok, és rámarkolva picit megemelem, hogy nyelvem könnyedén csusszanhasson megérdemelt helyére, ahol olyan tüzes táncba kezdek vele, mintha falaihoz érve mindig izzó parázzsal érintkeznék. Persze ennek a táncnak megvan a maga célja. Ki akarom tapintani benne azt a bizonyos legérzékenyebb pontot. De amíg türelmesen kutatok, figyelve a nő minden egyes rezdülésére és azok szerint célozva nyelvem mély simításait, nem feledkezhetek meg a fentebbi területekről sem.
Amíg jobbom markában fenekét tartom, addig szabad kezemmel beszökök a pólója alá és felkúszok ujjbegyeimmel a mellei felé. Ugyanúgy kínzom őket, ahogy nyelvemmel láttam munkához. Először hüvelykemmel körözök bimbója körül, hogy több fronton bolondítsam meg az érzékeit, majd áttérek a másik dombra, ott is eljátszva ugyanezt. Kíváncsi vagyok, mennyi időbe telik elérnem szerelmem tűrőképességeinek határait, és mint látható, kész vagyok bármit elkövetni annak érdekében, hogy elvegyem az eszét és legalább olyan éhessé tegyem ezt az égi tüneményt, mint amennyire én éhezem az angyalra.


575 elcsépelt szó ● ● All of me ● ● ha bármi nem jó, tudod;)

Once upon a time
An angel fell in love with a demon
Both of them hungry
The angel craving chaos, the demon seeking peace

A legjobb kifejezés arra, ami velem történik miközben minden figyelmemet őrá összpontosítom, az a megrészegülés. Az íze édes és mámorító, amitől csak hevesebben ficánkol benne a nyelvem, mint egy lubickoló hal, ami a helyét kívánji meglelni egy akváriumban. És basszus mennyire élvezem ezt az akváriumot, valóban úgy nyalom őt, mintha a reggelim lenne. S valóban édesszájúként, valóságos függőként falom, elvégre amíg benne tüzes táncot rop a nyelvem, addig ajkaimmal az ő szeméremajakit érintem, valósággal csókolva és szívva őt a lábai között. Nedvessége számomra a legnagyobb elismerés, és amikor csípőjét megemeli, rámarkolok szexi seggére, hogy így legyen hosszútávú hozzáférésem a G-pontjához. Érzem a kis pontot nyelvem csúcsa alatt, és nem kívánom ostrom nélkül hagyni. Édessége valami elképesztő, úgy fúrom arcomat, számat, s nyelvem széttett lábai közé, mintha nem lenne holnap. Sikongatása hallatán csak jobban húztam fenekénél fogva magam felé, meggátolva, hogy esetlegesen szabadulhasson.
- Jó ég, milyen finom vagy, angyalom.. - ajkaim elnyílnak, ahogy megcsókol és nyelvem az övét keresi. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy ellenkezik és ragaszkodok az irányítás megtartásához, de amilyen vehemensen ostromolja a számat, a férfiassággal kezdi átszúrni a gatyámat. Kőkemény vagyok és csak arra tudok gondolni, mennyire kívánom őt, mennyire ki akarom csalni belőle az összes sikolyát itt helyben téve a magaméva.
- Mire gond-- - nem tudom befejezni a kérdésemet, mert ahogy lecsusszan az asztalról és megérzem magamon az ujjait nadrágon keresztül, nem tudok mást tenni, minthogy behunyom a szemem. Szinte biztos vagyok abban, hogy érzi valósággal fájdalmas lüktetésemet a kezem alatt, s azt, hogy ha ez lehetséges, még keményebbé válok az érintése nyomán.
- Bassza meg, Istennőm! - kifakadok az érintésétől, de hagyom hogy levetkőztessen kedvére, csak akkor pillantok le zavaromkban, amikor érzem, hogy a nadrágomtól is megszabadít. Ekkor ugyanis férfiasságom teljes hosszában ugrik elő alsómból, szerelmem teste felé mutatva, mintha csak azt kívánná közölni, mire vágyik, pedig bőrének nyomódik kemény tagom anélkül, hogy egy miliméterel is közelebb mozdulnék hozzá.
- Kérlek, Mila...
szavakkal is meghajolok az akarata előtt, úgy dőlök neki az asztalnak, mintha valójában az istennőjét bálványozó szolga lennék.
És ahogy ráfog kemény tagomra, el is vesztem az eszem. Puha, meleg száját érezvén belesimítok a hajába, utat engedve jóleső nyögésemnek, a belső fenevadnak, ami szinte ragadozói morgást hallat.
- Annyira szeretlek! - nem akarok túlontúl birtoklóvá válni, mégis gyengéd erővel jobban a szájába tolom magam.
- Könyörgök.... - elveszem fejéről a kezem, megkapaszkodván a kemény faasztalban, de csípőmet előrelököm, így kérődzve, hogy még jobban érezhessem ajkai ölelését.


403 elcsépelt szó ● ● Beautiful ● ● ha bármi nem jó, tudod;)