Azt már sikerült megtanulnom rövid ismeretségünk alatt, hogy Vlad mellett bizony nem könnyű unatkozni. Na igen, ha valaki egyszer az egyetem kiskirályának társaságába kerül, nehezen is tudna. Az a sok irigy, féltékeny, vagy épp gyilkos pillantás, ami a folyosón ráragad, a pusmogások és persze a hárem egyértelmű rosszallása… eseménydús első pár nap, maradjunk ennyiben. Az ebédünk jól telt, habár az igazán magas labdáira sajnos már nem tudtam reagálni, megjelent ugyanis néhány szaktársam azzal, hogy Mitchells prof. e-mailt küldött, hogy a mai órát fél órával korábban akarja kezdeni, mert utána szaladnia kell értekezletre. Szerencsére voltak olyan jófejek, hogy megkerestek és szóltak, mert én ezt nem láttam volna magamtól csak már este, mikor belépek az egyetemi hálózatba. Azzal váltunk el Vladdal, hogy később majd folytatjuk ezt a beszélgetést, de olyan gyorsan lepörgött a nap és sehol sem futottunk egymásba utána a folyosón, szóval végül ez napolódott. Este sokat gondolkodtam az elhangzottakon, próbáltam rájönni arra, hogy vajon mi volt komoly és mi csak tréfa részéről, de talán még, ami ennél is fontosabb, mi volt az részemről…?

Péntek délelőtt már az egész egyetem az esti bulitól volt hangos, a folyosókon mindenki arról beszélt, hogy mit fog majd felvenni, mikor érkezik a KappaBétaZéta diákszövetség házába, ami ezúttal a helyszínt biztosítja, lesz-e vajon elég becsempészett pia és vajon mennyire fogják majd szivatni rajta a gólyákat, elvégre ez egy „Isten hozott” esemény számukra. A tanárok kezdetben próbálkoztak az órák normális megtartásával, de csakhamar feladták és mindenkit elengedtek korábban, mert rájöttek, hogy úgysem marad meg semmi az izgatott nebulók fejében. A csoporttársaimmal így hát előbb el tudtunk vonulni készülődni és egy kicsit jobban összeismerkedni. Az én szobámban gyűltünk össze, mert a lakótársam a saját csoporttársaival tartott. Miközben a lányok sminkeltek, ruhákat válogattak, kicsit jobban is bemutatkoztunk egymásnak. Lett három csaj, akivel szinte azonnal sikerült megtalálnom a közös hangot, Vivianne, Loretta és Veronica, de hozzánk csapódott Anne és Claudia is, ők is egész jófejek. A kezdés előtti néhány órát hát így töltöttük, én csak a vége felé álltam neki készülődni, mert a többiekkel ellentétben nekem nem kellett hozzá olyan sok idő. Egy picikét alapoztunk is, de persze csak módjával, hogy a jó hangulat meglegyen, de ne zavarjon be később. Én még a többieknél is visszafogottabb voltam a gyógyszerem miatt. A buli 9kor kezdődött, de mi stílusosan fél 10-re mentünk, amire már a résztvevők nagyja megérkezett, a zene szólt és már volt egy alap buli feeling.

Nem vagyok az a kimondott partyface jelenség, de azért képes vagyok lazítani egy-egy alkalommal, ezért is jöttem ma el és nem bújtam ki valami indokkal az egész alól. Odaintettem néhány friss ismerősnek, aztán a lányokkal kicsit vegyülni kezdtünk a többi gólyával. Egy üveg sörrel a kezemben beszélgettem épp, mikor egyszer csak valaki hátulról meglökött. Mázli, hogy nem fröccsent a ruhámra az italom.
- Hé, vigyázz… - ám amikor észrevettem, hogy ki is volt a támadóm, elnevettem magam.
- Na jó, ez nálad most már hagyománnyá válik? Mármint simán rám is köszönhetsz ám, nem kell folyton letarolni. – mosolyogtam még mindig, aztán mintha csak észbe kaptam volna, pukkedliztem egyet.
- Jó estét fenségednek. Hát a királynőt hol hagyta? – cukkolódtam kicsit.


 Ruha: Hope
Music: Becky G - Bella Ciao

- Végülis, megvan a maga varázsa annak, hogy az ember lányát bármikor letarolhatja egy kóbor orosz kiskirály… mindenesetre talán tanácsos lenne biztosítást kötnöm, hiszen ki tudja legközelebb hol koccanunk össze. – kuncogtam – A diplomatáinkat pedig azt hiszem ideje értesíteni arról, hogy folyamatosan támadnak az oroszok… - kortyoltam egy kicsit az italomból és még épp jókor, mert, ha néhány pillanattal később teszem, amikor elhangzott a szájából az a kicsit… na jó…. nagyon furcsa mondat, azt hiszem megfulladtam volna.
- És vajon a jelenlegi mit szólna ehhez? – bukott ki belőlem a kérdés, mikor egyszer csak két oldalt megjelent mellettem Viv és Lor.
- Hope, velünk jönnél? Fontos!
- De mi épp…
- Fontos!
- Bocsánat – néztem zavartan Vladra, majd a következő pillanatban a lány idébb rángatott.

- Mi történt? Ég a ház?
- Nem, csak megmentünk, nehogy hülyeséget csinálj!
- Mármint?
- Nem tudod ki az a srác?
- A magas orosz, akivel épp beszélgettem? De, tudom, Vlad.
- Vladimir Udinov… AZ a Vladimir Udinov.
- AZ?
- Nem láttad mekkora rajongó tábora van?
- De, feltűnt. És?
- És? És kicsit sem a te súlycsoportod a srác. Mármint… ne sértődj meg, nem úgy gondoltam, de baszki, másodéves, joghallgató, úszócsillag, vérbeli Casanova és Zoey Hall pasija.
- Tudtommal nem a pasija…
- Pszt! – nézett körbe gyorsan Lor – Eszedbe ne jusson ezt még egyszer kimondani, különben elcseszed az egész itteni életed. Vésd az eszedbe, a srác nekünk halandóknak tabu.
- Nem viszitek ezt egy kicsit túlzásba?
- Hozzád még nem jutott el Casanova híre?
- Tessék?
- Casanova…? - pattant mellénk egy ismeretlen srác, aki már kicsit sem volt szomjas, ráadásul jó hangosan is beszélt, így elég sokan fordultak felénk. – Ez csakis a mi Vladunk lehet… - nevetett fel a srácra mutatva – Mr. "Soha nem akarok senkitől komoly kapcsolatot"… Mennyi is a rekordod tesó? 100-120 csaj? Csak tavaly.
- Ami azt illeti, Casanova a művtöri óráról… - vágtam ki magunkat gyorsan – a tegnapi anyag, hisz számos zseniális műalkotást ihletett, ráadásul nekünk beadandó témát is szolgáltatott.
- Jézusom, de unalmasok vagytok ti gólyák – ásított a srác és odébb ment, én pedig zavartan pislogtam Vladra. Baszki… jól indul az este.
- Látod? Mondom, hogy híre van! – kapta el a karom Lor.
- Tudok magamra vigyázni. – ezzel visszamentem a fiúhoz.

- Bocsánat, vészhelyzet a művész szakon. – sóhajtottam. – Igen, visszatérve… eddig túléltem, de ez még semmit sem jelent. – ez az előbbi marha ciki volt, főleg, mert látom, hogy páran azért még pusmognak, nem mindenki vette be a szövegem. Pedig nem hazudtam… nagyot. A zene hírtelen megállt, és egy vigyorgó, nagyhangú végzős jelent meg a színpadon.
- Császtok fiúk, lányok és egyebek. Jó a buli mi? Na de ne felejtsük el, miért is gyűltünk ma itt össze, köszöntsük nagy tapssal az új adag friss húst! Szevasztok gólyák! Ma este titeket ünnepelünk és avatunk be az itteni életbe. – hatásszünetet tartott – Ma este ki kell vegyétek a részetek a buliból és a feladatokból is, ráadásul nem mondhattok nemet semmire sem, mert annak bizony következményei lesznek! Készüljetek egy feledhetetlen estére ééés persze a beerpong bajnokságra, ami hamarosan kezdődik, szóval a csapatok kezdjenek összeállni, aki pedig fogadni akar, az siessen. – újra elindult a zene, én pedig Vladra pillantottam.
- Hát… én már elkezdtem a melegítést, valami azt súgja, hogy a mi csapatunk fog nyerni. – böktem egy négy fős társaságra, akik nagyban nevetgéltek, két fiú, két lány, és megint kortyoltam az italomból.
- Bár sokan a csoporttársaidra voksolnak inkább.


 Ruha: Hope
Music: Becky G - Bella Ciao

- A színészi képességeimmel nincsen baj, mindössze próbáltam udvariasan átsiklani egy legalábbis számomra roppant kellemetlen helyzeten. – mert valahogy nekem igenis kínos volt egyrészt az, ahogy a barátnőim elrángattak mellőle, hogy óva intsenek, másrészt pedig, hogy egy tök ismeretlen, részeg srác elüvölti magát ennyi ember előtt, miután kihallgatott minket, mekkora Casanova is az én drága oroszom. Mégsem tudtam belemenni jobban a témába, ami talán nem is baj, mert jött a konferálás és a sörpong előtti készülődés.
- Igen, emlékszem a szabályokra. – igaz nekem ez egy kissé furcsa, de nem szeretnék kilógni a többiek közül. Próbálom az egészet poénra venni és abban reménykedni, hogy nem fognak semmi olyanra kényszeríteni, ami túlmegy a józan ész határain. A jó tréfák persze beleférnek, de hát minden móka csak addig móka, míg mindenki élvezi, nem igaz?
- Fogadjunk. – bólintottam magabiztosan kezet nyújtva felé.
- Ha én nyerek… és a csapatom tényleg megveri a csoporttársaidat… - tűnődtem el néhány pillanatra, hogy valami jó dolgot gondoljak ki – Táncolnod kell itt és most egy lassút az iskolai kabalával… - mutattam a sarokban álló, két méter magas plüss oroszlánra, amin az egyetemi focicsapat meze díszelgett. Azt hiszem ez kezdetnek megteszi, nem túl gáz, de épp elég ciki, határokon belül mozog.
- Mit kérsz, ha veszítek és a csapatom kikap?


 Ruha: Hope
Music: Becky G - Bella Ciao

Szerencsére jól fogadta a felvetésemet és jót nevetett rajta, ám amikor visszakérdezett, hogy vajon tényleg ezt akarom-e, muszáj volt egy kicsit elgondolkoznom. Megannyi ötletem lenne még, de nem akarok azonnal ajtóstól rontani a házba, elvégre biztosan máskor is lesz még fogadási lehetőség.
- Ezért talán még nem veszik a fejemet… - pillantottam Zoey és társasága irányába
- De ne aggódj, tele vagyok ötletekkel, szóval talán majd máskor merészebb leszek. – jesszus, mi ütött belém? Mi volt ez a nem is annyira burkolt célozgatás? Túl késő már azért imádkozni, hogy megnyíljon alattam a föld?
- Szóval igen, maradjon a tánc a kabalával… csak ti ketten, itt mindenki előtt. – mosolyogtam rá, majd vártam, hogy ő mégis mit fog majd kitalálni számomra.
- Te meg akarsz ölni! – az ötletét hallva kacagásban törtem ki, mivel épp eléggé vizuális vagyok ahhoz, hogy azon nyomban magam előtt lássam, ahogy ugrálok neki a medence partján az iskolai pompom szerkóban, majd ugyan ilyen gyorsan menekülésbe fogok, ha rám ront a háreme. Kétlem, hogy a szégyenbe halnék bele, inkább néhány picsa taposna laposra tűsarkúval vagy fojtana vízbe.
- De tudod mit? Legyen… biztos vagyok a győzelmünkben, így merek kockáztatni. – fogadtam el a felém nyújtott kezét, így pedig a fogadásunk immáron hivatalossá vált.
- Alig várom, hogy lássam azt a táncot. – kacsintottam rá, a következő pillanatban pedig már szólítottak is minket a játék kezdetéhez.

- Na gólyák… utolsó szavaitok, mielőtt még felmossuk veletek a padlót? – ropogtatta meg az ujját a felsősök csapatkapitánya, mire a többiek nevetni kezdtek mögötte.
- Summa cum laude picsázunk majd el titeket – felelte Trevor, a mi már kicsit sem szomjas vezetőnk.
- Elég a szájkaratéból, lássuk mit tudtok! – Zoey jelent meg a bíró mellett, majd egy gongütéssel elindította a versenyt. Próbáltam kizárni a fejemből, hogy mi a tét és egyszerűen csak jólérezni magam, mégis mikor Trev elcseszett egy dobást, ugrott egyet a gyomrom. Baszki.
- Csúnya zakó lesz skacok – nevettek a „nagyok”, Zoey pedig elégedettnek tűnt, de mi nem adtuk fel.
- Gyerünk Hope, idd, idd, idd… - sürgetett Trev, amikor már csak én és egy jogász srác voltunk versenyben. Kezdtem rosszul lenni, de nem akartam kikapni, így erőt vettem magamon és lenyomtam az utolsó pohár tartalmát is.
- Ezaz! Mondtam, hogy elpicsázunk titeket! – ordította Trevor boldogan, majd az egész csapatunk lepacsizott. Átvettük a minihordóból készült trófeánkat, ám miután mindenki levonult, elkértem a mikrofont.
- Kedvesek… engedjétek meg, hogy felkonferáljak egy különleges produkciót Vladimir Udinov előadásában… nagy bíztató tapsot neki! – gyorsan odasúgtam valamit a DJ-nek, míg a többiek tapsoltak, mire a srác elindította a Titanic zenéjét a háttérben. Na oroszom, rajtad a világ szeme, vajon állod a szavad?


 Ruha: Hope
Music: Becky G - Bella Ciao

- Ezt mégis, hogy csinálta? – hallottam a hátam mögül Zoey hangját, mikor Vlad feljött a színpadra köszönetet mondani, amin csak halkan kuncogtam.
- Éreztem én, hogy erre vágysz, hát élvezd most ki minden pillanatát. – követtem minden lépését és amikor komolyan odament az oroszlánhoz, hogy felkérje, nem tudtam megállni nevetés nélkül. Az egész annyira komikusra sikeredett, legalábbis szerintem, aki végig gurultam a nevetéstől a produkció alatt, főleg mikor láttam, mind a ketten mennyire komolyan veszik. Szegény oroszlán, mi lesz, ha túl sokat lát ebbe a villám táncba és a végén sosem heveri ki Vladot? Vajon lehet depressziós egy kabalafigura? A tömeg őrjöngött, tapsoltak, sikoltoztak a lányok, a fiúk bíztatták Vladot, gondolom úgy voltak vele mennyire menő már ekkora baromságot bevállalni nyilvánosan. Amikor Vlad a szám végén megdöntötte és „le is smárolta” az oroszlánt az volt számomra a vég, hálát adtam a vízálló szemfestékemnek, mert a kacagástól már könnyeztem. Hihetetlen, hogy komolyan képes volt megcsinálni.
- Mivel vetted erre rá? – lépett oda hozzám Zoey, épp mikor Vlad is visszatért.
- Maradjunk annyiban, hogy a személyiségem varázsa, jó? – mosolyogtam a lányra bűbájosan, utána Vladhoz fordultam.
- Elégedettebb már nem is lehetnék. Remélem ezek után minimum randizni elviszed szegény párát, ha már így rányomultál. Mond, komolyak a szándékaid? – utaltam a produkció végi magánszámára.
- Szuper voltál Vlad. – karolt bele a lány látványosan, aztán elé lépett, kitakarva engem, hogy magára tudja vonni a srác figyelmét.
- Na, hogy tetszem? – pördült meg a vörös, mélyen dekoltált, mini ruhájában, aztán még hátra is vetette a válla felett a behullámosított szőke haját.
- Mond csak Holly… nincs dolgod valahol? Élvezd a bulit kis gólya és hagyd a nagyokat beszélgetni. – pillantott rám negédes mosollyal. Eszembe jutott a szabály, hogy nem mondhatok nemet, így hiába is akartam volna elküldeni melegebb éghajlatra, nem tehettem meg.
- Hát hogyne lenne… - a nevemet inkább már ki sem javítottam nála, tudtam, hogy szándékosan rontotta el, hogy éreztesse, annyira jelentéktelen vagyok, hogy emiatt nem jegyzi meg. Közben újra zenét nyomtak, az emberek táncolni kezdtek és folytatták a bulizást. Jobbhíján Vivhez és Lorhoz sétáltam, akik a „mi megmondtuk” nézésükkel fogadtak.
- Ne is kezdjétek… tudom. – sóhajtottam. A kezembe nyomtak egy shutot, amit azonnal le is döntöttem, hogy oldjam a feszültségem, de látszott az arcomon, hogy nem lettem jobban. Utálom ezt a szőke tyúkot és nem értem, miért zavar ennyire, hogy „elválaszt” tőle, mikor nincs is köztünk semmi… Téboly az egész.
- Gyere táncolni és felejtsd el. – súgta oda Viv és már rángatott is magukkal a parkettre egy kisebb csapathoz.
- Táncoljunk – mondta közben Zoey Vladnak.


 Ruha: Hope
Music: Becky G - Bella Ciao